2014.07.13 – Nyári bejegyzés #14

2015. július 26.

Sziasztok!

Kicsit furcsa lett ennek a bejegyzésnek az elrendezése, ugyanis ezt az új gépemről raktam ki, de majd ha odakerülök a rendes számítógéphez, akkor javítok rajta. Ezenfelül a bétám is nyaral, úgyhogy később fogja csak kijavítani a részt. Én úgy ahogy átnéztem, az esetleges hibákért elnézést! :)
Megalakult a Facebook csoport, oldalt láthatjátok a linkjét, csatlakozzatok nyugodtan! :)
Jó olvasást, és ha időtök engedi, hagyjatok nyomot magatok után!

Mielőtt nekem esnétek, hogy mégis hogyan merészeltem két teljes napot kihagyni, jelzem, hogy pocsék hangulatban vagyok.  Ezzel azt szeretném a tudtotokra adni, hogy mindenféle szemrehányó üzenet nélkül úgy érzem magam, mint akin háromszor átment az úthenger, és ennek nem csak az a rengeteg alkohol az oka, amit az éjszaka folyamán elfogyasztottam. Na, és hogy miért játszottam tegnap alkoholistát? Hát, lássuk…
Kezdjük a péntekkel. Mivel temérdek szabadidőm lett annak köszönhetően, hogy nem kellett részt vennem a csapatépítésen, gondoltam, hogy írok nektek valami jó hosszú bejegyzést, csakhogy mikor leültem a gépem elé, rádöbbentem, hogy nincs semmi témám, hiszen az, hogy ülök a négy fal között, nem túl érdekfeszítő. Ezek után kitaláltam, hogy akkor végre valahára olvasok egy kicsit, de két oldal után elterelődtek a gondolataim, és folyamatosan David előző napi vallomásán tornáztattam az agyam. Pontosan tudtam, hogy mit ért ez alatt a „többet jelentesz nekem” dolog alatt, hiszen én is valahogy így éreztem iránta. Ez a tipikus, fontosabb vagy, mint egy barát, de nem olyan fontos, mint egy szerelem. Pokoli egy helyzet, mindenesetre több órás tépelődés után elfogadtam, hogy a mi kapcsolatunk ebből a skatulyából nem fog kilépni, úgyhogy az lesz a legjobb, ha kiélvezem.
Na, ez a békés lelki állapot pont tegnapig tartott. Ekkor ugye már részt vehettem a csapatépítésen, ami ezúttal egy színdarab összeállítását takarta. Mivel azért ez időigényesebb dolog, a helyi alkalmazottak kivételesen jobban besegítettek, így több időnk volt gyakorolni. A feladatunk egész pontosan úgy szólt, hogy egy kalapból kihúzunk valami ismert filmet, és annak a történéseit kell nekünk negyed órában bemutatni. Ezen felül nekünk kell hozzá jelmezt gyártani, gondoskodni kell az esetleges aláfestő zenéről és minden egyéb kellékről. Maga az ötlet tetszett, egészen addig, amíg ki nem húztuk a filmeket.
A miénk még hagyján, Halim ugyanis kihúzta a Grease-t, de a török srác haverjának már a Rómeó és Júliát sikerült. Oké, jogosan merülhet fel bennetek a kérdés, hogy ez engem miért frusztrált ennyire, hiszen igazság szerint jól kellett volna azon szórakoznom, hogy ők még a miénknél is nyálasabb filmet kaptak. Csakhogy én azonnal észrevettem a másik csapat fiú tagjainak az arcán, hogy eszük ágában sincs eljátszani Rómeót, hiszen az ciki. Davidet pedig ismertem ahhoz eléggé, hogy tudjam, ő fogja először megunni ezt a „de én nem akarom őt játszani” drámát, és bele fog menni abba, hogy ő alakítsa a szépfiút. Afelől pedig, hogy mindegyik Júlia nagyon szívesen bocsátkozik csókjelenetbe, semmi kétségem nem volt.
-      Ashton, figyelsz? – csettintett egyet Halim, akinek feltűnt, hogy nem igazán szólok hozzá a beszélgetéshez.
-      Persze – mosolyodtam el angyalian. – Folytasd csak!
-      Szóval akkor te játszod valamelyik rózsaszín lányt, vagy ki az istent – olvasott bele a történetbe.
Nem tudom, hogy hányan ismerik közültek a Grease-t, de hogy mindenki képben legyen, elmondom nagy vonalakban. Van egy lány, Sandy, és egy srác Danny. A nyáron találkoznak, jól elszórakoznak egymással – hm, ismerős valahonnan -, aztán a nyár végeztével külön válnak az utjaik. Illetve csak hiszik, ugyanis ugyanabban az iskolában kötnek ki. Ekkor kiderül, hogy Danny a való életben nem olyan srác, mint akit Sandy a tengerparton megismert, és elkezdődik a tipikus macska-egér játék. Hol együtt, hol külön, míg a végén mindenki boldog. Egyszer mindenképp érdemes megnézni a filmet!
Szóval, ott tartottam, hogy az egyik rózsaszín lánynak lettem beosztva – az iskola egyik női klikkje, akik érdekes viszonyban vannak Danny-vel és a haverjaival. Ez a szerep hála istennek nem igényelt túl nagy feladatot. Pechemre mondjuk énekelnem kellett, elvégre a Grease egy musical, így mi sem hagyhattuk ki a dalolást, de szerencsére nem egyedül kellett dalos pacsirtát játszanom, szóval viszonylag hamar túltettem magam a dolgon. Danny-t egyébként Steve játszotta, ugyanis a srácok közül neki volt a legjobb hangja, illetve mozgása, míg Sandy szerepét Lily kapta meg, akit így életében először hallottam beszélni. Egy élmény volt… oké, elnézést a cinizmusért, csak tényleg szörnyen hasogat a fejem.
A próbákat kisebb csoportokban végeztük, attól függően, hogy hogyan voltunk beosztva. Mivel az egész darab csak tizenöt percig tartott, nem kellett egetverően hosszú szöveget megtanulnunk, így maradt időnk jelmezkészítésre, illetve mivel nekem volt laptopom, én állíthattam össze a lejátszási listát, ami a műsor közben ment. Épp az ágyon feküdtem, és próbáltam megtalálni az egyik betétdal karaoke változatát, mikor David lépett be a szobába.
-    Szia! – pillantottam fel mosolyogva, de azon nyomban el is komorodtam, ugyanis a srác határozottan úgy nézett ki, mint aki Rómeót fogja eljátszani.
-      Szia, Szöszi! – lépett oda az ágyhoz, hogy aztán egy gyors csókkal ajándékozzon meg. Jó, ha rajta múlt volna, akkor nem lett volna olyan gyors, de természetesen nekem fúrta az oldalamat a kíváncsiság, hogy mégis kit fog játszani, így igen hamar megszakítottam a csókunkat.
-      Kit játszol? – tudakoltam.
-      Komolyan kérdezed? Mégis ki játszaná a főszereplőt, ha nem én? Tudod, helyes vagyok, roppant tehetséges és még élvezem is a figyelmet.
-      A szerénységedet elfelejtetted… - szúrtam közbe, mire David csak vállat vont.
-      Az nem olyan fontos – legyintett.
-      Szóval te vagy Rómeó – kezdtem el hátulról megközelíteni a témát. – Na, és ki lett Júlia?
-      Carol – sütötte le a szemét.
Hát, ha azt mondom, hogy nem voltam elragadtatva a választól, akkor az elképesztően enyhe megfogalmazás. Legszívesebben tomboltam volna, és azon nyomban megkerestem volna a barnaságot, hogy aztán kitörjem a karját, majd azzal üssem agyon. Ezek után a gondolatok után elkezdtem azon merengeni, hogy nem kéne e elmennem egy pszichológushoz, mert újabban túlontúl sok a rejtett - vagy nem is olyan rejtett - indulat bennem, ami határozottan nem normális. Végül pedig erőt vettem magamon, és minden erőmmel David vallomását idéztem magam elé. Azt mondta, hogy nem érdekli őt az a lány. Azt mondta csak egy haver, sőt még annál is kevesebb. Azt mondta, hogy nem bántana meg vele. Azt mondta, hogy jobban kedvel annál, mintsem, hogy egy ilyennel megbántson.
-      Na, biztos remek lesz – nyögtem ki végül kicsit erőltetetten.
-      Szöszi, komolyan mondtam, amit…
-     Tudom – szakítottam félbe. – Megértettem, és éppen ezért nem is áll szándékomban ezen a témán lovagolni.
-      Esetleg máson szándékodban áll lovagolni? – vigyorodott el perverzül, mire olyan mérhetetlenül megdöbbentem, hogy lefordultam az ágyról.
Én tényleg elfogadtam, hogy Davidnek javíthatatlanul piszkos fantáziája van, na de ez még engem is váratlanul ért. Több percig nem tértem magamhoz, mindössze félig lelógva az ágyról próbáltam megemészteni a srác szavait, akit persze roppantul szórakoztatott a tudat, hogy sikerült teljesen lesokkolnia. Végül aztán a kezemnél fogva visszahúzott az ágyra, majd miután néhány igen hosszú csókkal sikerült még jobban összezavarnia a gondolataimat, készségesen idegesített a zenekeresgélés közben. Hol bökdösött, hol a hajamat huzigálta, néha pedig perverz, vagy szőke nős viccel ajándékozott meg. Egyik utóbbinál aztán már nem bírtam tovább játszani, hogy ez engem tulajdonképpen nem is zavar, így rövid úton fejbe suhintottam egy párnával. Davidnek meg több se kellett, végre megszerezte a figyelmemet, és innentől kezdve nem is nagyon hagyta, hogy újra másra tudjak koncentrálni.
Aztán elérkezett az este, ezzel együtt az előadásunk bemutatójának az időpontja. Nap közben néhányan kiplakátolták a szállodában, hogy a vendégeket este két színdarab várja a medence melletti félkör színpadnál, így mire mi odaértünk, addigra már többen nyüzsögtek a nézőtéren. A helyi alkalmazottak fel-alá járkáltak, és mindenkinek különféle üdítőket vittek, hogy azzal üssék el az időt, amíg el nem kezdődnek az előadások.
Mivel mi álltunk a pontversenyben rosszabbul, a másik csapat dönthette el, hogy ki kezdje a fellépést. A választásuk arra esett, hogy mi indítjuk a show-t, így rövid úton már a színpad mögött igyekeztem átvenni a fellépő ruhámat. Mivel a szerepem szerinte egy kicsit könnyűvérű, tipikus végzős lányt alakítottam, a jelmezem is ezt akarta tükrözni. Egy fekete, elképesztően rövid farmer sortot viseltem, amit néhány szegecs tett kissé vadabbá. Ehhez egy szintén fekete has pólót aggattam magamra, amire pedig rávettem a Patrice-től kölcsönkapott, rózsaszín kabátkát. Utóbbi jelképezte ugyebár, hogy én vagyok az egyik rózsaszín hölgy. A szereléshez egy fekete tűsarkút vettem magamra, majd hogy ne tűnjek ennyire gyászhuszárnak, a farmeromba belebújtattam egy szintén rózsaszín övet, ami kicsit megspékelte a megjelenésemet.
-     Ó, bombázó vagy! – lépett hozzám Halim, majd azt hiszem leesett neki, hogy mégis mit mondott, így kicsit finomított a bókon. – Tökéletes vagy a szerepre!
-      Köszönöm – mosolyodtam el, miközben szemügyre vettem őt.
Halim a fiúk klikkjét erősítette, így ő a vagány srác szerepébe kényszerült. Haját kivételesen felzselézte, ami azt kell mondjam, elképesztően jól állt neki. Egyébként egy farmert viselt, hozzá fehér felsőt, illetve egy fekete bőrdzsekit, amiben minden bizonnyal megsült, de hát kellett a szerepéhez.
-      Hűha, micsoda barátnőm van – karolt át hátulról David, mire Halim gyorsan felszívódott.
-      Neked most be kell érned egy szende Júliával – öltöttem ki rá a nyelvem.
-    Sosem szerettem a szendéket – biggyesztette le az ajkát David, miközben ujjai becsúsztak az amúgy sem sokat takaró sortom alá.
-      Le kell ellenőriznem a zenét, de az előadás után a tiéd vagyok – ígértem meg, mire a srác nem túl lelkesen, de elengedett.
Az előadásunk tök nagy sikert aratott, a közönségnek nagyon bejött, hogy bevállaltunk néhány éneklést, meg tánckoreográfiát. Persze egy-két baki volt benne, de ez hála istennek nem sok mindenkit zavart. A végén ráadásul visszatapsoltak minket, így előadtuk még egyszer az egyik énekes-táncos produkciónkat, amibe készségesen becsatlakozott a nézőtér nagyja, így összességében hatalmas bulit csináltunk. Davidék alig tudták eléri, hogy a vendégek visszaüljenek a helyükre, és megnézzék az ő Rómeó és Júliájukat.
Engem mondjuk annál inkább érdekelt, így ahelyett, hogy a csapat többi tagjával hátramentem volna, inkább befészkeltem magam a harmadik sor szélére, és érdeklődve vártam, hogy elkezdődjön az előadás. Bár a Rómeó és Júliának is van musical változata, Davidék inkább éneklés nélkül adták elő a színdarabot, amit egyébként elképesztően jól megcsináltak. Merítettek ihletet a kicsit modernebb filmváltozatból, telerakták poénokkal, így nem csak az elcsépelt szerelmi szálon volt hangsúly. Sokkal több szerepet kaptak a mellékszereplők, aminek én egyébként roppant mód örültem, ugyanis így Carol nem kapott annyit a reflektorfényből. Természetesen én őt utáltam a legjobban, mert tökéletesen nézett ki a maga egyszerű, letisztult, fehér nyári ruhájában. A haja lágy loknikban omlott a vállára, ráadásul még a színészkedést is tök jól csinálta, ami engem roppant mód zavart.
Épp az esküvő körül forgott a dráma, mikor Halim becsusszant mellém.
-   Mivel holnap már csak egy vendéglátós feladat lesz, arra gondoltunk a srácokkal, hogy elmegyünk bulizni – súgta a fülembe. – Jössz te is? – tudakolta.
-  Hát, nem is tudom… már elígérkeztem Davidnek – válaszoltam, miközben tekintetemet le sem vettem a színpadról, ugyanis Rómeó és Júlia épp összeházasodni készültek.
-   Ne hülyülj már! Tök jó buli lesz, kár lenne kihagyni! – unszolt.
Már épp leintettem volna Halimet, mikor a színpadon történetek egy csapásra módosítottak a bulihoz való hozzáállásomon. Júlia ugyanis a romantika hevében lesmárolta Rómeót. Gyors csók volt, másodperceken belül már a következő jelenetet csodálhattuk, és miközben igyekeztem felocsúdni az ámulatból, hálát adtam azért, hogy a nászéjszaka jelenetét nem vitték színpadra.
Elképesztően rosszul esett az a csók. Persze az agyam józanabbik fele igyekezett meggyőzni arról, hogy az egész csak egy színpadi kellék volt, mindössze a nézők felcsigázására szolgált, na meg mégis milyen lenne egy romantikus film, ha nem lenne benne csókjelenet, de természetesen ezek az érvek nem hatottak meg. Érdekes módon nálunk a két főszereplőnek nem kellett mélyreható szájsebészeti beavatkozásokhoz folyamodniuk annak érdekében, hogy szórakoztassák a nézőket. Ráadásul David tökéletesen tisztában volt azzal, hogy mennyire zavar engem Carol személye. Tényleg, bármelyik másik lányt megcsókolhatta volna a színpadon úgy, hogy az engem hidegen hagyjon. De Carol más tészta volt. Egyszerűen már a lány nevének említésétől is elfogott a kisebbségi komplexus.
Persze tudtam, hogy a megsértődés helyett érdemes lenne egyszerűen túllendülnöm a dolgokon, és hagyni, hogy David kárpótoljon az este folyamán. Azonban a megbántott énemnek ez a forgatókönyv egyáltalán nem tetszett. Ő egy eszelős, bulizós éjszakára vágyott, jó messze Davidtől és Caroltól. El akarta felejteni a színpadon látottakat, és ehhez csak ara volt szüksége, hogy rábólintson Halim ajánlatára.
-      Igazad van, kár lenne kihagyni! – nyögtem ki, majd meg sem várva, hogy vége legyen az előadásnak, Halim oldalán elsétáltam a színpadtól.
A csapatból mindenki benne volt a bulizásban, így rövid úton már tizenhatan nyomorogtunk egy buszon, ami bevitt minket a buli negyedbe. Körülbelül öt perce utazhatunk, mikor a zsebemben elkezdett rezegni a telefonom. Érdeklődve pillantottam rá a képernyőre, majd elég volt leolvasnom David nevét, hogy azzal a lendülettel ki is nyomjam a hívást. A srác mondjuk nem adta fel ilyen könnyen, még háromszor újratárcsázott, majd SMS-ben megajándékozott három kérdőjellel. Válasz gyanánt három felkiáltójelre futotta, és amint átment az üzenet, kikapcsoltam a készüléket. Semmi kedvem nem volt David SMS-eit olvasgatni, egyedül ellazulni akartam, és egy kis pia segítségével rájönni, hogy tulajdonképpen mit is várok ettől a júliustól.
A busz áthajtott azon a buli negyeden, ahol mi voltunk a lányokkal, és végül egy számomra tök ismeretlen környéken állt meg. Sok időm nem volt szemlélődni, ugyanis a csoport egy emberként indult meg a legközelebbi diszkóba. Mivel nem állt szándékomban egyedül maradni gyorsan követtem őket, aztán pedig már egy itallal a kezemben találtam magam, és kezdetét vette az eszeveszett bulizás.
A török srácok ezúttal is megállás nélkül igyekeztek flörtbe bonyolódni velem, ráadásul nem éppen hosszú sortomat egyértelmű jelnek értelmezték arra, hogy ismerkedni szeretnék. Ez mondjuk annyira nem volt igaz, mindenesetre készségesen elcsevegtem mindenkivel, ugyanis ez újabb és újabb ingyen italt jelentett a számomra. Rövid úton persze eléggé kész voltam, roppantul jól szórakoztam minden marhaságon, és azt hiszem még Braddel is énekeltünk közösen, ami mindent elmond.
-      Jézusom, elégé ki vagy ütve – jelent meg mellettem Halim, mikor épp egy újabb italt rendeltem a pultnál.
-      Épp csak egy kicsit becsiccsentettem – vihogtam, majd kezemmel igyekeztem megmutatni, hogy mégis mennyire pici volt az az italmennyiség, ami lement a torkomon, de valahogy több ujjat láttam a kelletnél, ami kicsit megnehezítette a dolgomat.
-      Menjünk ki egy kicsit! – indítványozta a srác, és bár feltett szándékom volt tiltakozni, Halim határozottabbnak minősült, így hamarosan már a srácba kapaszkodva sétáltam a friss levegőn.
Az esti fuvallat egyébként jót tett a fejemnek, kicsit kitisztult a gondolkodásom, így rövid úton már Halim segítsége nélkül is képes voltam járni. Jó, egy maratont azért nem futottam volna le, mert egy-két lépésem eléggé imbolygósra sikeredett, de a célnak megfelelő volt.
-      Tudod, ezen a héten egész jó fej voltál – bukott ki belőlem, ugyanis az alkohol kissé megoldotta a nyelvem.
-      Mondtam, hogy bebizonyítom, hogy más vagyok – mosolyodott el a fiú.
-      Még mindig egy seggfej vagy – tisztáztam -, csak akadnak jobb momentumaid.
Halim erre felnevetett, miközben befordult egy csendesebb utcára. Minden féle marhaságról beszélgettünk, közben pedig egyre csak róttuk a métereket. Ahogy haladtunk, egyre inkább kezdett kitisztulni a fejem, bár közel sem voltam beszámítható állapotban. A pech az, hogy az alkohol hatásának múlása egyben azt is jelentette, hogy visszaemlékeztem David és Carol csókjára. Hirtelen elképesztően idegesített, hogy fogalmam sincs arról, hogy David mégis mit csinál. Megfordult a fejemben mindenféle gondolat, és persze nem egyben tűnt fel Carol is mellékszereplőként. Szinte már láttam magam előtt, hogy mikor majd hazamegyek és benyitok a szobánkba, akkor ott fog feküdni az a kis cafka.
-      Oké, innom kell! – jelentettem ki, mikor már nem bírtam a fejemben lévő kínzó gondolatokkal.
-      Elárulod, miért vagy ilyen pocsékul? – érdeklődött Halim.
-      David és amiatt a ribanc miatt – vallottam be. A török srác szemöldöke kissé felszaladt a nyers fogalmazásom hallatán, de végül csak megértően bólintott.
-      Hát igen, Carol már tavaly is elég sok sráccal kavart – bökte ki. – Biztos élvezi, hogy idén másokra is kivetheti a hálóját…
-      Ezzel nem segítesz – szűrtem ki a fogaim között, miközben kezdett még jobban úrrá lenni rajtam a féltékenység.
Halim ekkor váratlanul megtorpant, a következő pillanatban pedig már az egyik ház falának döntve találtam magam. Mindössze néhány centi választott el minket egymástól, így tisztán éreztem, hogy Halim sem olyan józan, mint azt a beszéde alapján gondoltam. Hozzám hasonlóan bűzlött az alkoholtól, csak ehhez még párosult az a gusztustalan dohány szag is, ami a tengerparton is jellemezte. Ahogy eszembe jutottak az emlékek, akaratlanul is összerezzentem, és hirtelen nem vágytam sok mindenre, mindössze arra, hogy David ölelésében feküdjek a vendégágyon.
-      A remek feledés, a bosszú – súgta Halim, a következő pillanatban pedig már meg is csókolt.
Elképesztően sok gondolat futott át az agyamon, miközben a srác kitartóan ostromolta az ajkaimat. Egyfelől ott volt a csalódott énem, aki nagyon örült volna annak, hogy kicsit visszaadja Davidnek a kölcsönt. Ott volt a naiv felem, aki kezdte bevenni, hogy Halim valóban megváltozott, és hogy talán megérdemel még egy esélyt. Illetve ott volt a józan felem, amelyik pontosan tudta, hogy a lehető leggyorsabban le kell lépni. Amelyik kétségbeesetten igyekezett újra meg újra az eszembe juttatni David kedves szavait, amelyik próbált arra emlékeztetni, hogy ami a barátom és Carol között történt, az mindössze egy színpadi csók volt, és közel sem tartott annyi ideig, mint amióta Halim próbál rávenni arra, hogy viszonozzam a meglehetősen kellemetlen csókját. Végül magam sem tudom, hogy hogyan, de sikerült a józanabbik felemet érvényesíteni, így kicsit távolabb toltam magamtól Halimet.
-      Nem szeretném – mondtam nyugodtan.
-      Ugyan Ash – forgatta meg a szemét. – Ne kéresd már magad… tudom, hogy akarod! – folytatta, majd egy kis feszültségoldás gyanánt végigsimított az oldalamon.
A bökkenő az volt, hogy a tengerparthoz hasonlóan, itt sem akarta megfékezni a kezeit, amik így rövid úton lesiklottak fedetlen combomra. Egy-két ujja betévedt a ruha anyaga alá, ami közel sem töltött el olyan kellemes érzéssel, mint amikor David állt velem szemben.
-      Halim, engedj el, vagy sikítok! – szóltam csendesen, de annál fenyegetőbben. – Tudod, hogy megteszem!
-      A rohadt életbe! – vágott bele ököllel a ház falába. – Felcsigázol, aztán lelépsz, ez a te stílusod, mi?
-      Eszemben sincs felcsigázni téged – kértem ki magamnak azonnal.
-      Ebben az esetben találj haza egyedül! – vetette oda, a következő pillanatban pedig már ott sem volt.
A távozásától egyszerre könnyebbültem meg, és lettem még feszültebb. Jó érzéssel töltött el, hogy ezúttal mindenféle hadakozás nélkül sikerült lekoptatni a srácot, viszont eléggé megijesztett, hogy fogalmam sem volt arról, mégis merre vagyok. Gőzöm se volt arról, hogy merre van a buli negyed, ahhoz meg túl büszke voltam, hogy Halim után eredjek. Így végül leroskadtam a járdaszegélyre, és tehetetlenül kitört belőlem a zokogás. Nem is tudom, hogy minek szólt ez a kiborulásom. Egyszerűen úgy éreztem magam, mint egy csődtömeg. Pontosan tudtam, hogy elrontottam. Mindössze egy feltételnek kellett volna eleget tennem, és erre nem voltam képes. Nem tudom, hogy mikor, nem tudom, hogy miért, és azt sem tudom, hogy hogyan. Egyszerűen megtörtént, és ezzel tönkrevágtam mindent. Beleszerettem…
Azt hittem, hogy erősebb vagyok ennél. Valahogy bíztam abban, hogy képes leszek úgy állni ehhez a nyári kaland dologhoz, ahogy az illene. Hogy el fogok tudni vonatkoztatni a csókoktól, hogy David simogatása az csak egy simogatás marad, és hogy a fiú szavaiba nem fog beleremegni a gyomrom. Végig abban a hitben voltam, hogy tökéletesen ura vagyok mindennek. Hogy két hét kevés ahhoz, hogy ennyire megváltozzon valakiről a véleményem. Hogy David megmarad egy nyári kalandnak.
Tévedtem, srácok. Kegyetlenül eltoltam, és ez borzasztó. Ahogy ott ültem a déli naptól még mindig kissé meleg padkán, tudatosult bennem, hogy én ebből nem jöhetek ki jól. Hogy végig csak áltattam magam azzal, hogy megváltoztam. Hogy valójában sohasem vonatkoztattam el attól a lánytól, aki a Nagy Ő-re várt. Hogy a lelkem mélyén végig bíztam abban, hogy ez több lesz közöttünk. Hogy az a beteges vonzalom, ami Davidhez köt, az nem a színtiszta kémia, hanem az a tetves szerelem.
A legrosszabb az egészben, hogy csinálhatok bármit, úgy is sérülni fogok. Sőt, már azt hiszem meg is történt. Pontosan tudtam, hogy David abban a percben repítene ki, amint megtudná, hogy nem tartottam be az egyezségünket. Tudtam, hogy ezt nem tehetem meg vele sem. Egyszerűen tudtam, hogy bármennyire is hidegvérrel kezeli a kapcsolatait, nehezen viselné, ha látná, hogy beleroppantam ebbe a nyári kalandba. Mert valamilyen különös módon, de közel kerültünk egymáshoz. Csak míg nálam ez a kötődés jobbra billent, addig nála balra. Egy vékony vonalon táncoltunk, amiről én jobbra léptem le, ő meg balra. Az én érzéseim szerelem felé mentek el, míg neki a barátság irányába tolódtak el. Egyedül az a képzeletbeli vonal tart még össze bennünket, ami egyfelől jelképezi a ragaszkodásunkat, másfelől pedig az előttünk álló heteket. A gond az, hogy július huszonhetedikével ez a vonal megszűnik. David a baloldalon könnyedén túl fogja magát tenni a dolgon. Majd int egyet a kikötőben, játékosan meghúzza az egyik tincsemet, és egy arcra puszival elbúcsúzik. Addig én ott fogok szenvedni a jobboldalon. Vissza fogom tartani a sírást, mert az egyezségünk ezt követeli meg tőlem. Nem fogom megtenni Daviddel azt, hogy a saját felelőtlenségem miatt rajta verem le a balhét. Ott fogok állni és mosolyogni is fogok. Nevetve fogom oldalba bökni, amiért meghúzza a hajamat, és le fogom sütni a szememet, amikor egy utolsó csókot lehet az arcomra. Vidáman fogok neki búcsút inteni, és nem fogok visszanézni, mert amint a pillantásunk elszakad egymásétól, rajtam úrrá lesz a sírás.
Végül erőt vettem magamon, és feltápászkodtam az út széléről. Zsebemből előbányásztam a telefonom, és miután meggyőződtem arról, hogy nem sírós a hangom, visszakapcsoltam a készüléket. Azonnal kijött, hogy van harminc nem fogadott hívásom, illetve nyolc olvasatlan üzenetem. Természetesen az összes feladója David volt, és mivel kicsit húzni szerettem volna az időt, mielőtt felhívtam volna, gyorsan elolvastam az SMS-eit. Az első kettő még nemtörődöm volt, amikből csak úgy sugárzott, hogy biztos benne, hogy perceken belül visszahívom. Aztán érkeztek az egyre kétségbeesettebb üzenetek, a hollétemről való tudakozások, és a Halimre vonatkozó halálos fenyegetések, amennyiben velem van. Az utolsó pedig már csak egy egyszerű: „Szöszi, könyörgöm hívj fel, mert megőrülök!” volt. Kis csúszással, de végül eleget tettem a kérésének.
-      Minden rendben? – vette fel az első csengésre. Mivel ismételten kezdett sírhatnékom lenni, nem válaszoltam azonnal, amit David persze rossz ómennek értelmezett. – Jézusom, hol vagy? Bajod esett? Hívjak mentőt, rendőrt, bármit? Szöszi, szólalj már meg!
-      Minden rendben – mondtam végül, mire David megkönnyebbülten felsóhajtott, majd ez a megkönnyebbülés rövid úton átváltott haragra.
-      Egyáltalán nincs minden rendben! Lelépsz szó nélkül, kikapcsolod a telefonod, aztán órák múlva visszahívsz? Van arról fogalmad, hogy aggódtam érted? Hogy azt se tudtam merre keresselek, vagy, hogy kivel vagy?
-      Sajnálom – sütöttem le a szemem.
-      Na, mondjad, hol vagy!
-      Hát, azt nem tudom – böktem ki.
David erre ismételten kiakadt, majd a telefonon keresztül utasított, hogy azonnal keressek valami utcatáblát, addig ő beszél Jeannel, hogy mégis hova mentünk el bulizni. Készségesen nekiálltam a táblakeresgélésnek, és valami csoda folytán az ötödik utcasarkon végre valahára találtam egyet. Visszahívtam Davidet, bedaráltam neki a telefonba az utca nevét és a házszámot, aztán utasításainak megfelelően letelepedtem az egyik ház lépcsőjére, és vártam, hogy megérkezzen. Közben egyébként végig vonalban voltunk, hogy ha bármi baj van, akkor tudjak neki szólni. Szerencsére ilyen baj nem történt, és hamarosan a sötétben ki tudtam venni a sziluettjét.
Messziről is láttam feszült tartását, ahogyan azt is kiszúrtam, hogy a normál tempónál legalább háromszor gyorsabban halad. Kezében fogta a telefont, és épp nekem magyarázott arról, hogy már befordult abba az utcába, ahol elvileg én is vagyok, mikor észrevett. Egyszerre nyomtuk ki a készüléket, aztán mielőtt még feleszmélhetett volna, én már a nyakába is ugrottam. David szorosan ölelt magához, és egy ideig úgy tűnt, hogy mostantól kezdve el sem fog engedni. Ez persze engem nem igazán zavart volna, ugyanis remekül éreztem magam, miközben fejemet belefúrtam a vállába.
-      Sajnálom – motyogtam bele ismételten a pólójába.
-      Csak soha többet ne lépj le így, oké? – tolt el kicsit magától, hogy a szemébe nézhessek.
-      Oké – bólintottam.
-      Egyébként mi az isten történt veled, hogy így eltűntél?
-      Rosszul viselt Rómeó és Júlia esküvője – jegyeztem meg cinikusan.
-      Nem is tudom, hogy Carol mit képzelt – csattant fel. – A nézők előtt nyilván nem csinálhattam balhét, de az előadás után elmondtam neki a véleményemet.
Íj, hát ezek után kezdtem még kínosabban érezni magam. Egy olyan ügyet fújtam fel, aminek semmi értelme nem volt. Emiatt Davidnek pokollá tettem az éjszakáját, tönkrevágtam a saját hangulatomat is, illetve gyanítom még a többi barátomét is, ugyanis feltehetőleg mindannyian aggódtak értem. Mindössze egy dologra volt jó ez a mai nap, méghozzá arra, hogy sikeresen rádöbbentem arra, hogy beleszerettem David Hamiltonba. Persze ez az én titkom marad – illetve még a tiétek -, és a nyár végeztével úgy fogok elbúcsúzni a sráctól, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, és az együtt töltött négy hét valóban csak egy nyári kaland lett volna.
-      Na, gyere! – karolt át David. – Egyáltalán hogy kerültél ide?
-      Jobb, ha nem tudod – húztam el a számat, mire a srác persze megtorpant.
-      Az a féreg volt, ugye? Annyira bánom, hogy nem vertem meg úgy jó alaposan. Mondjuk úgy, hogy már a hullaház létszámát gyarapítsa…
Szóval srácok, így telt a tegnap estém. Bár úgy-ahogy rendbe jöttem, azért a másnaposság kegyetlenül emlékeztet arra, hogy még elképesztően nehéz napok állnak előttem. Hogy bár látszatra minden oké David és köztem, én már most kezdek szép lassan belebetegedni az elválásba, pedig a nyári kalandunknak még hátra van a fele. Legyen szép napotok!
A.     D. Sawyer
Következő részből:
"- Kicsit izgalmasabbá tesszük a napunkat! – vonta meg a vállát Patrice. – Húzzatok egyet, aztán olvassátok el a benne lévő feladatot!
- Ugye nem valami egetverő baromság van benne? – kérdeztem félve.
- Így ismersz? – vonta fel a szemöldökét barátnőm. – Csak egy kis csajos szórakozás! – tolta felém a borítékokat." ~ Ez egy kicsit csajosabb rész lesz, remélem nem bánjátok :)

17 megjegyzés:

  1. Nagyon jó lett ez a rész! És olyan cuki volt David-től, hogy aggódott:3 Sejtettem, hogy valami ilyesmi lehet a háttere ennek a résznek (az előző bejegyzés ízelítőjéről beszélek), de azért örülök, hogy Ash, khmm...Szöszi nem csókolta vissza Halimet. Az utóbb említett srácot pedig megint, szívesen arcon köptem volna. Azt hiszem ez a második komment, amit írok, de ezt is csak azért, mivel most több időm van és már régóta próbáltam összedobni valami kisebb kommentet. Várom a kövi részt is, és én örülök annak, hogy most többet kapunk Patrice-ból (amúgy, hogy kell ejteni?:D) és Jean-ből.:)
    xxRenee

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon széepn köszönöm! :) Néha kell Davidből egy kis cuki én is, mert a végén túlságosan elmenne a nagyképű bunkó irányba. :D Neked is furi Ash-nek írni a lány nevét? Én szinte képtelen vagyok rá, annyira benne vana kezemben a Szöszi :) Azt hittem arcon csapnit fogsz írni, majdnem lefordultam a kanapéről, mikor megláttam, hogy köpni :D Ettől függetlenül meg tudom érteni :)
      Én nagyon örülök, hogyha nem is mindig, de időt szánsz a visszajlzésre, elképesztően jól esik! Köszönöm! :) A következő rész csütörtök környékén érkezik :)
      Reméltem, hogy ez lesz a hozzáállás a csajos naphoz, igazából úgy éreztem, hogy annyira nem dolgoztam ki a lányok karakterét, mint azt megérdemelték volna. Patrice nevét én "Petrisz"-nek ejtem írás közben, szóval mondjuk úgy :D

      Törlés
  2. Hű, el sem tudod képzelni, mennyire imádom a történetedet! Mikor megláttam, hogy új rész van kint, azonnal rákattintottam, és már olvastam is.:) Annyira aranyos David és Szöszi együtt, nagyon remélem, hogy a végén kiderül, hogy David is szerelmes Szöszibe *--* Halim-ot már az elejétől kezdve utáltam, és már kezdtem elhinni, hogy jó fej, aztán most egy újabb rossz húzás! Hmm, nem baj, mindig David lesz a best :D Továbbra is jó blogolást, és sok sikert! Gyorsan hozd a következőt:3
    Domcsi, avagy lelkes olvasód

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Te pedig el sem tudod képzelni, hogy mennyire jó ezt olvasni! Nagyon, nagyon örülök, hogy ennyire tetszik a történet! :) Szerintem is aranyosak együtt, de hogy érettek e egy nagy szerelmre, abban nem vagyok biztos. Nyugi, most csak húzom az agyad, igazából már összeállt a vége a fejben :) Megértem, hogy Halim ellenszenves volt, viszont annak nagyon örülök, hogy sikerült egy picit elhitetnem, hogy megváltozott. Kíváncsi voltam arra, hogy képes leszek-e rá, és örülök, hogy sikerült :Ö
      TamDavid :D
      Köszönöm szépen! Sietek a folytatással!
      Naomi L.Price, avagy a nagyon hálás író :)

      Törlés
  3. Ismét kitartóan írok és Whoaaaaaaaa! Imádtam, és megmondom őszintén, engem is megviselt az a bizonyos frigy, pedig az egyik kedvenc részem a drámából. David ellen nincs kifogásom, na de Camil... Pföhhhh.... Izgatottan várom a következőt és lehet, hogy Szöszi még nem biztos benne, de én 2000%-ban tudom, hogy David ugyanígy érez, csak még nem jött rá ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. *Carol :D De ciki, pont mondott valamit anya egy régi sorozatról vagy filmről, amiben Camillanak hívják a csajt én meg hülye mód nem figyeltem oda, mit írok.. Mentségemre legyen, hogy éjfél van :DDD

      Törlés
    2. Én pedig kitartóan válaszolok :D Én leginkább az Operett színház musicall feldolgozásában szeretem ezt a ddarabot, ott pedig a kedvencem Benvolio levele... na, egy újabb teljesen felesleges információ rólam :D
      Hát igen ez a Camil Carol nem lett a legszimpatikusabb karakter, ez kétségtelen, de hát kell ilyen is :) Hm, én most erről nem nyilatkozom, mert most fejeztem be az utolsó előtti részt, amiből azt hiszem határozottan kideürl, hogy David mégis mit érez /sátáni kacaj, amiért én már tudom/
      Minden el van nézve, én is rendszeresen csinálok ilyeneket! :)
      Köszönöm, hogy írtál! :)

      Törlés
    3. Bocsi, muszáj írnom még egyet, mert párosnak kell lennie a hozzászólásoknak, hogy biztos azonnal észrevegyem, ha új megjegyzés érkezik :D

      Törlés
  4. isteneeeeeem, megvan mit kérek karácsonyra, egy DAVIDET. :DD
    Ez a rész is nagyon jó lett, annyira tudom élvezni :D Kövit gyorsan!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha találsz egy boltot, ahol lehet venni, akkor küldd el a címet! :D
      Nagyon örülök, hogy tetszett, a folytatás hamarosan érkezik! :)

      Törlés
    2. Még csak most tudtam elolvasni, de 😍
      Már kifogytam a szabatos fogalmazásból, de az biztos, hogy én ezt a Halim-t még nagyon megverem egyszer 😃 David pedig egyre cukibb, tökély 😍
      Nagyon várom a következő részt 😊

      Törlés
    3. Nagyon örülök, hogy írtál :) Megértem, én sem szívelelem Halimet, pedig nagyon próbáltam elvonatkoztatni attól a személytől, akiről mintáztam :)
      Én is elviselnék egy Davidet ;)
      Következő rész legkésőbb csütörtökön :)

      Törlés
  5. Áh! Én ezt a Halim gyereket szét verem, ha még egyszer bekavar! David egyre jobban törődik Ash-sel, ő pedig kezd beleesni Davidbe. Hmm... Kíváncsi vagyok mit hozol ki ebből. Sok sikert a továbbiakban, tehetséges vagy.:) xX, Dodi~

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Kíméld meg szegényt, nem tehet arról, hogy mindig bekavar :D
      Hát igen, kezdenek egyre közelebb kerülni egymáshoz, de hogy mi lesz a végén, azt még senki se tudja. Jó, én igen, mert már megírtam, de ez részletkérdés... :D Remélem a folytatás is tetszeni fog, köszönöm szépen! :)

      Törlés
  6. Pár napja kezdtem el olvasni a blogodat, és már az eleje nagyon megtetszett. Aztán éjszaka elolvastam az egészet, és ahw… nem találok szavakat annyira tetszik :3
    Remélem sietsz a folytatással, hogy ne kelljen lerágnom a maradék körmöm ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm, hogy írtál, nagyon boldog vagyok, hogy ennyire megtetszett a történet! :)
      A folytatás már kész van, hamarosan felkerül az oldalra, úgyhogy biztonságban vannak a körmeid :D

      Törlés
  7. Szia,
    Ön egy megbízható hitelezőt keres, fáradt a bankok és a jelzálog letiltásáról, fáradt-e alapokat keresni vállalkozása finanszírozására, vagy pénzügyi szempontból zavarban van, hogy nem tudja kifizetni adósságait és számláit? Gondolkozik pénzügyi segítségre? míg ne siess most, és ragadja meg a garantált és garantált kölcsönt ma, vegye fel velünk a kapcsolatot e-mailben: annaloanfinance@gmail.com, a gyors csevegéshez vagy a WhatsApp-hoz / +35677926593.

    VálaszTörlés