2014.07.10 – Nyári bejegyzés #13

Sziasztok! :)

Mint látjátok, megérkeztem a következő bejegyzéssel. A bétám azt mondta, hogy Neki eddig ez a kedvenc része, úgyhogy remélem Nektek is elnyeri majd a tetszéseteket! A visszajelzéseket nagyon szépen köszönöm, ahogyan az új olvasókat is nagy nagy szeretettel köszöntöm! :)

A következő rész a jövő hét elején várható!

Jó olvasást, és ha időtök engedi, hagyjatok nyomot magatok után! ;)

Ma a kínjaink már hajnalban megkezdődtek, ugyanis reggel ötkor (!) volt a nagy csapattalálkozó. Örömmel vettem tudomásul, hogy Brad még mindig pipa rám. A fiú nem igazán rejtette véka alá a véleményét, ugyanis mikor elsétált mellettem gondosan ügyelt arra, hogy megtaposson. A pech az volt, hogy David mellettem állt, így rövid úton lejátszódott az a jelenet, hogy barátom Brad karja után kapott, és egy férfias szorítás kíséretében jelezte neki, hogy elfelejtett valamit. Én persze erre elvörösödtem, és elkezdtem tanulmányozni a cipőmet, de Davidet ettől függetlenül nem zavartatta magát, és addig szorította Brad felkarját, amíg az ki nem nyögött egy elnézést.

-      Remek – bólintott egy „na látod, nem is volt ez olyan nehéz” mosollyal, miközben végre valahára elengedte a csapattársamat.

-      David, épp eléggé utálnak a tegnapi miatt, ne ronts rajta! – fordultam a srác felé, mert bár imponált, hogy kiállt mellettem, szem előtt kellett tartanom, hogy még négy napig ezekkel a srácokkal leszek körülvéve.

-      Nem igazán foglalkoztat ezeknek a véleménye, Szöszi – vonta meg a vállát.

-      De engem igen – mutattam magamra. – Szóval vegyél vissza!

David azt hiszem megsértődött, mert mindenféle köszönés nélkül szándékozott odasétálni a csapata mellé. Mielőtt ezt megtehette volna, gyorsan a keze után kaptam, és visszahúztam magamhoz. A fiú erre elmosolyodott, majd készségesen megajándékozott a búcsúcsókommal.

Hamarosan megérkezett Malody, a két csapatkapitány, meg a szervezők, akik ismertették velünk a tegnapi kiszolgáló verseny eredményét. Hála istennek, abban mi jeleskedtünk, így összesítésben egy-egyre álltunk, aminek köszönhetően Brad újra izgalomba jött, és végre valahára leakadt a tegnapi számháborús sztoriról. A mai napra több dolgot is terveztek a szervezők, egész konkrétan ma ilyen labdajátékos napot tartottunk, ami egy hajnali röplabda meccsel kezdődött.

A nehézségeket már a csapatok kettéválasztása jelentette, hiszen ahhoz hogy röpizni tudjunk, ketté kellett volna osztódnunk, de a tegnapi számháború következtében már akadtak kisebb fajta összetűzések. Én kijelentettem, hogy nem vagyok hajlandó Braddel együtt játszani, két lány is összekapott, mert az egyik folyamatosan azt szajkózta, hogy a másik hagyta tegnap, hogy leolvassák. A másiknak erre az volt a reakciója, hogy „inkább téged, mint engem”, így rövid úton majdnem hajtépésbe torkollott a röplabdázás, de végül Halim egy erélyesebb torokköszörüléssel elérte, hogy ráfigyeljenek, és ezúttal mindenféle kérdezősködés nélkül ketté osztott bennünket. Protekciós lévén Jeannel, Steve-vel, Adammel, na meg persze Halimmel is egy csapatba kerültem, illetve hozzánk került még az egyik hisztérika a veszekedős párosból, meg egy Lily nevű lány, akit szerintem még nem hallottam beszélni, illetve utóbbinak a barátnője.

-      Ha nyerni akartok, a szőkeséget ültessétek le a kispadra! – szólt oda Brad.

-      Bemosok neked egyet, seggfej! – jött elő nőiesebb énem

-      Most megijedtem – jegyezte meg cinikusan.

Végül nem mostam be neki, legalábbis ekkor még nem… délután előfordulhat, hogy elszakadt a cérna.

Szerencsére David nem az ellenünk játszó csapatba lett beosztva, így semmi nem terelte el a figyelmemet a röplabdázásról. Jó, egyszer-kétszer előfordulhat, hogy a tekintetem elkalandozott a másik pálya irányába, ugyanis ahogy kezdett felmelegedni az idő, a srácok rögtön megszabadultak a felsőjüktől, és hát na. Egyébként végül győzelmet arattunk, de sajnos a másik csapatunk kikapott, így ugyebár egy-egy pontot zsebeltünk be, ami nem módosított az álláson. Eredetileg még a két nyertes csapat meccselhetett volna, de eléggé elhúzódtak a játszmák, így nem maradt rá időnk. Így is sprintelnünk kellett az étterembe, hogy időben megterítsünk a reggelihez.

Ezúttal pincérnek voltam beosztva, ami annyira nem volt izgalmas, bezzeg az utána lévő parti bár már annál inkább. A véletlen folyamán David is odakerült beosztásra, aminek egészen addig nagyon örültem, amíg meg nem láttam mellette egy meglehetősen szép barnaságot.

Nehéz beismerni, de egyszerűen gyönyörű az a lány. Kreol színű bőrével, a tipikus kubai szépség benyomását kelti, amit csak tetéz elképesztően dús, hátközépig érő, lágyan göndörödő haja. Már itt úgy éreztem, hogy végem van, de a kinézetét még tudta fokozni szinte már fekete szemeivel, illetve a fél méteres szempilláival. Jó, nem volt az fél méter, de akkor is irreálisan hosszú volt, szóval biztos vagyok benne, hogy mű, de ettől függetlenül sajnos nagyon jól állt kislányos arcvonásainak. Sajnos a kislányos stílus nem jellemezte mindenhol, ugyanis vastag ajkai már át is lendítették őt a szexi kategóriába, és ekkor még csak az arcát vettem szemügyre. Már itt önértékelési zavarokkal küzdöttem, nemhogy, mikor tekintetem lejjebb siklott, és megláttam az enyéimnél kétszer nagyobb melleit. Ráadásul nem azért büszkélkedhet ekkora kosármérettel, mert van rajta súlyfelesleg, szimplán csak elképesztően kegyes volt hozzá a természet.

Na, most hogy megírtam neki egy ajánlót a modellügynökséghez, vissza a sztorihoz. Szóval egész délután Daviddel, Steve-vel és ezzel a csajjal kellett együtt dolgoznom, méghozzá úgy, hogy a bár el volt választva egy átlátszó függönnyel, így még csak nem is cseveghettem Daviddel. A srác mondjuk megoldotta a beszélgető partner hiányt, ugyanis a csinibaba nagyon szívesen a rendelkezésére állt. Bennem percről percre ment feljebb a pumpa, ugyanis miközben kiszolgáltam a vendégeket, remek rálátásom volt a párosukra. Kezdetben még csak beszélgettek, aztán a lányka részéről jöttek a lopott érintések, a hajdobálás, a csilingelő nevetés, a véletlen összesimulások az apró helyiségben.

-      Ashton, csinálod azt a koktélt? – zökkentett ki a bámulásomból Steve, mire kicsit erőszakos mozdulattal lecsaptam egy üvegpoharat a pultra, ami így persze eltörött.

Néhány szilánk a vendégek ölében végezte, akik persze erre azonnal felpattantak, és elkezdtek visongatni. Én meg épp nem voltam jó passzban, így gondolkodás nélkül leosztottam őket is.

-      Jézusom, eltörött egy pohár! Szerintem hívjuk a katasztrófa védelmet!

Ezek után valamiért nulla pontra értékelték a kiszolgálásomat, sőt még a panaszkönyvet is el akarták kérni, de Steve szerencsére lebeszélte őket erről a húzásukról. Közben persze a túloldali páros is a mi jelenetünket figyelte, így eszelős tekintettel fordultam feléjük. David kitartóan állta a pillantásom, míg a kis barna cica hátat fordított, és pipiskedve belesúgott valamit szobatársam fülébe, aki erre felnevetett.

Természetesen semmi kedvem nem volt ezek után az esti csapatépítéshez, de ez pont senkit nem hatott meg. Előtte megint kaptunk fél órát átöltözésre, de ezúttal inkább elkerültem Daviddel közös szobánkat, és Patrice-éknek dühöngtem ki magam.

-      Az a barna liba! Ott illegette magát, meg kacarászott, és megállás nélkül taperolta az én barátomat! – csapkodtam össze-vissza. – Mit képzel ez magáról? David az én nyári kalandom, úgyhogy vegye le róla a manikűrözött kezeit, és hajtson rá másra!

-      Jesszus Ashton, azért neki ne menj! – csillapított Jean.

-      Figyelj Ash - kezdett bele Patrice, és hangjából éreztem, hogy olyat fog mondani, ami nekem biztos, hogy nem fog tetszeni -, biztos vagy benne, hogy csak egy nyári kalandra vágysz?

-      Jaj, istenem, ne kezd már!  Nem vagyok szerelmes Davidbe, nem akarok tőle semmit, roppantul élvezem a tudatot, hogy a nyár végeztével külön válnak az útjaink. Egyszerűen csak nehezen viselem, hogy elvileg összejött velem három hét erejéig, aztán már a második napon rányomul valami pofátlan fruska!

-      David viszonozta a közeledést? – jött a következő kérdés Jeantől.

-      Fogalmam sincs. Davidnél nagyon kevés választja el a haverságot a flörtöléstől…

-      Szerintem nem áll szándékában lecserélni téged. Kicsit érdekes a kapcsolatotok, de egyszerűen összeilletek! – kotyogott közbe Patrice.

Hát igen, fekete hajú barátnőm a legnagyobb rajongója a ’’David&Szöszi” klubnak. Hiába magyarázom neki, hogy ezek a mindent elsöprő szerelmek csak a könyvben léteznek, és a valóságban csak a nyers vágy az, ami eltarolhat. Persze nem azt mondom, hogy nincsenek igaz szerelmek, de nem olyan kapcsolatból alakulnak ki, mint Davidé és az enyém. Ahogy Patrice is mondta, mi olyan érdekesek vagyunk együtt. Egymás idegeire megyünk, csak néha-néha elhalványodik a határ a fékezhetetlen düh és a vágyakozás között. Ilyenkor pedig hajlamosak vagyunk arra, hogy inkább az utóbbit engedjük a szabadjára, mert ez valahogy működik közöttünk. Egyszerűen nagy hatással vagyunk a másikra, ami egy állandó kapcsolatnál nem feltétlenül lenne jó dolog, de egy ilyen barátság extrákkal viszonyban, már annál inkább kapóra jön.

Na, de visszatérve a nap történéseihez. Miután úgy-ahogy kipanaszoltam magam, már el is jött az idő a csapatépítéshez. Természetesen úgy sétáltam a focipálya felé, mintha a fogamat húznák, annak ellenére, hogy egyébként elképesztően nagy futballrajongó vagyok. Jó, elsősorban a félmeztelen gólörömöket szeretem nézni, főleg ha az Neymar nevéhez fűződik, de ettől függetlenül tényleg érdekel maga a sport is. Művelni már ritkábban szoktam, de azért nem vagyok teljesen reménytelen eset.

Szóval, a lányokkal odaértünk a pályához. Kivételesen nem én érkeztem meg legutoljára, így volt egy kis időm beszélgetni még a csapat néhány tagjával. Braddel ellentétben a legtöbben nem haragudtak rám a számháború miatt, sőt, inkább cukinak tartották, hogy simán kifecsegtem Davidnek a zászlónk tartózkodási helyét.

-      Na, srácok! – tapsolt egyet Malody, hogy magára vonja a figyelmünket. – Válasszátok ki a kezdő tizenegyet, aztán mindenki jöjjön ide egy mezért! – mutatott a lába előtt heverő két zacskóra.

A kezdő tizenegyet gyorsan eldöntöttük, ugyanis a legtöbb lánynak nem állt szándékában focizni, illetve az egyik srác rosszul lépett még a délelőtti röplabda bajnokságon, így nem igazán tudott lábra állni. Mikor megvoltunk a válogatással, odasétáltunk Malody-hoz mezekért, majd elkezdődött az élet-halál harc, hiszen mindenki a szerencseszámával ellátott felsőt akarta a magáénak tudni. Végül sajnos nem tudtam kiverekedni magamnak a tizenegyes számot, így kénytelen voltam beérni a tizenhetessel. Gyorsan magamra húztam a piros mezt, aztán épp lehajoltam volna, hogy megkössem a cipőfűzőmet, mikor végigfutott rajtam a már jól ismert hideglelős érzés. Mosolyogva fordultam David felé, aki nem igazán vesztegette az időt, sebesen megcsókolt.

-      Hol voltál a pihenő időben? – tudakolta durcásan. – Vártalak!

-      Elbeszélgettem az időt a lányokkal – válaszoltam gondosan kihagyva a sztoriból Miss. Fruskát. – Hé, neked tizenegyes a mezszámod! – vettem észre, mire David elvigyorodott.

-      Sejtettem, hogy nem leszel elég rámenős…

-      Szóval az enyém? – csillant fel a szemem.

-      Az attól függ, mit adsz érte – kacsintott.

-      Kezdem unni, hogy mindig kereskedsz a ruhadarabjaimmal – utaltam a hajóúti eseményekre.

David csak vigyorogva vállat vont, majd biztosított róla, hogy az este folyamán megkapom a pólóját. Több időnk nem volt beszélgetni, mindössze egy gyors csókra futotta, aztán mennünk kellett csapatmegbeszélésre. Brad kiharcolta magának a csatár pozíciót, Halim gyorsan lecsapott a kapus posztra, míg én a jobb hátvéd pozíciójába kerültem. Tekintettel arra, hogy nekem már meg volt a szerepem, elkezdem áttekintgetni a másik csapat irányába, ahol David és Halim haverja épp nagyon hevesen hadakoztak valamin. A többi tag csak összevissza kapkodta a tekintetét a két fiú közül, végül szobatársam elégedetten elvigyorodott, és lazán odasétált a kezdőkörbe. A vita egyébként a középcsatár pozícióért ment, mint az később kiderült.

-      Ha David szembe jön, akkor rúgd fel, ne pedig a szempilládat rebegtesd! – szólt oda Brad, majd mielőtt még reagálhattam volna az epés megjegyzésére, elsétált. Érett felnőtt módjára, csak kinyújtottam felé a nyelvemet, aztán szem forgatva rákoncentráltam a focira.

A meccs elején még minden tök jól ment, a középpályán sikeresen megállítottuk az ellenfél legtöbb támadását, így David nem sokszor veszélyeztette a kapunkat. Ha pedig mégis közel jutott hozzá, Halim sikeresen védte a lövéseit. Mondjuk Brad sem tudta bevenni az ellenfél kapuját, de ez közel sem a kapus érdeme volt, hanem a fiú célzó képességének. Halljátok, képes volt négy méterről felé rúgni…

-      Ha ott az üres kapu előtted, akkor bele rúgd, ne pedig a Holdra! – kiabáltam rá csípősen.

Aztán sajnos a másik csapat cserélt, és felkerült a pályára délutáni munkatársam. Sajnálatos módon csatárnak állt fel, ráadásul azon az oldalon támadt, ahol nekem kellett védekeznem, így rövid úton elképesztően indulatos lett a játékstílusom. Körülbelül két perc után megkaptam a sárgalapomat, mert az egyik becsúszásom sokkal inkább a barnaság lábára irányult, mintsem a labdára. Ezt a bíró – vagyis az egyik szervező – onnan szúrhatta ki, hogy az említett játékszer épp a másik térfélen volt… hm, lehet csinálhattam volna kicsit diszkrétebben.

A második félidőben pedig bekövetkezett a legrosszabb. A lánynak sikerült mellettem bepasszolnia a labdát Davidnek, aki aztán kegyetlenül bevarrta azt a jobb felső sarokba, közvetlen a léc alá. Ez még nem is lett volna akkora probléma, de a lányka nagyon megörült a gólpasszának, és rövid úton már a barátom nyakában csimpaszkodott, amitől felment bennem a pumpa.

Lehet, hogy újabban túlontúl agresszív vagyok, mindenesetre abban a pillanatban elképesztően igazságosnak éreztem, hogy a hajánál fogva lerángattam a lánykát Davidről. A barnaság persze felsikított, hiszen nem a legkellemesebb módját választottam annak, hogy leválasszam a barátomról, de még ez sem tudott észhez téríteni.

-      Na, ide figyelj cicus! – kezdtem bele meglehetősen érdekes stílusban. – Ha még egyszer hozzáér valamelyik testrészed a barátoméhoz, akkor letöröm!

Sajnos tovább nem mondhattam, mert David lefejtett a csapattársáról, és hiába rúgkapáltam, képtelen voltam kiszabadulni a szorításából. Természetesen idők közben már a piros lapomat is megkaptam, így rövid úton Brad is elkezdett nekem magyarázni.

-      Nagyon nehéz lenne kilencven perc erejéig féken tartani a hormonjaidat? Ez a második játék, amit tönkreteszel nekünk, és kezdem piszkosul unni! – pampogott.

-      Vegyél vissza! – szólt rá automatikusan David.

-      Ha esetleg képes lennél egy centiről pontosan lőni, akkor jobban állnánk – sziszegtem indulatosan.

-      Hülye csitri – szaladt ki Brad száján, mire hirtelen megszűnt David szorítása, így semmi sem tartott távol attól, hogy ezúttal Bradet vegyem kezelésbe.

Az embereknek még feleszmélni sem volt idejük, már érkezett is a jobb egyenesem. Közben a barátom rájött, hogy kettőnk közül kivételesen ő van beszámíthatóbb állapotban, így ismételten a karjai közé kapott. A levegő persze meghűlt a focipályán, mindenki döbbenten tekintgetett ide-oda, aztán megérkezett Malody, aki kiabálva kijelentette, hogy nem vehetek részt a holnapi csapatépítésen. Annyira ideges voltam, hogy még a bűnbánás színlelésére sem futotta, inkább csak kibújtam David szorításából, és dühösen elsiettem a szálloda felé.

-      Szöszi! – kiabált utánam a srác, de eszem ágában sem volt lassítani.

Haragudtam rá, haragudtam Bradre, haragudtam arra a libára, haragudtam Malody-ra, sőt, egész egyszerűen mindenkire. Talán a leginkább mégis magamra voltam mérges. Teljesen kifordultam magamból, öt perc leforgása alatt megtéptem valakit, illetve behúztam egy másik valakinek. Mindezt miért? Hát határozottan azért, mert a féltékenység elvette az eszemet, ráadásul egy olyan kapcsolatban, aminek két és fél hét múlva vége lesz. Iszonyúan dühös voltam magamra, amiért képtelen voltam megmagyarázni az érzéseimet. Zavart, hogy bár biztos voltam abban, hogy nem akarok ennél komolyabbat Davidtől, a reakcióim nem ezt tükrözték. Elbizonytalanított, hogy bár tisztában voltam azzal, hogy mégis mit várok ettől a júliustól, az agyam nem irányított mindent. Hirtelen megijedtem attól, hogy Davidnek igaza lesz. Elképesztően rettegtem attól, hogy belé fogok szeretni. Minden egyes porcikám tiltakozott ellene, és mégis, mikor nem tudtam logikusan átgondolni az eseményeket, olyan reakciók szakadtak fel belőlem, amit minden erőmmel igyekeztem elnyomni magamban. Nem voltam, és nem is vagyok szerelmes David Hamiltonba. Ebben biztos vagyok. Abban már kevésbé, hogy ez így is marad…

Végül David beért. Őszintén szólva meglepett, hogy ott hagyta az egész meccset, és utánam jött, de az igazat megvallva, elképesztően jól esett. Ettől függetlenül persze még határozottan mérges voltam rá, így mikor beléptem a közös szobánkba, gondolkodás nélkül csaptam be az orra előtt az ajtót. Illetve a szándék megvolt, mert a fiú felkészült az ideges mozdulatomra, így tenyerével még időben megállította a nyílászárót.

-      Mi a fene bajod van? – akadt ki.

-      Én elfogadtam, hogy csak egy nyári kalandot akarsz tőlem, de pofátlanságnak érzem, hogy még arra sem veszed a fáradtságot, hogy titokban tartsd az egyéb kapcsolataidat! Pocsék egy nyári szerető vagy! – förmedtem rá.

-      Jesszus Szöszi, te bekattantál?

-      Ki ez a barna liba?

-      Carol Donovan.

-      Nem érdekel, hogy hívják! – csattantam fel, aztán rájöttem, hogy tulajdonképpen én kérdeztem.

Jó néhány percig néma csendben álltunk. David értetlenül próbált az arcomból olvasni, míg én azt boncolgattam, hogy egy tízes skálán mennyire vagyok szánalmas. Jó, elég hamar elkezdtem arra használni ezt a bizonyos skálát, hogy pontozzam rajta Carolt, majd magamat, és rövid úton ismételten felhúztam magamat, mert természetesen a barnaság előkelőbb helyre került a képzeletbeli rangsoromban. Oké, így utólag elismerem, nem voltam valami épeszű azokban a percekben…

Egy idő után csillapodott a haragom, és a helyét átvette a totális magatehetetlenség. Csalódottan ültem le az ágyra, könyökömet megtámasztottam a térdemen, míg arcomat a tenyerembe temettem. A szemeimet lesütöttem, és az ajkamba harapva próbáltam kitalálni, hogy mégis mennyi méltóságom maradt. Azt hiszem, pont semmi.

-      Szöszi – szólalt meg David, a következő percben pedig besüllyedt a matrac mellettem, és megéreztem a fiú ujjait az államon, amik gyengéd, de határozott mozdulattal arra késztettek, hogy ránézzek. – Nem szeretném, hogy félreérts – kezdett bele -, de többet jelentesz te nekem annál, mintsem hogy egy ilyen valaki miatt megbántsalak. Carol csak egy haver, a nevén kívül körülbelül semmit nem tudok róla, és ezen nem is áll szándékomban változtatni.

-      Nekem még a nevemet sem tudod - bukott ki belőlem a világ legnevetségesebb válasza, mire David elmosolyodott.

-      Dehogynem, de élvezem, hogy ez a becenév csak az enyém – vallotta be.

Természetesen az ellenállásom eddig tartott. David tökéletesen ráérzett arra, hogy mégis mit szeretnék hallani, így rövid úton már túl is tettem magam a focipályán történteken. Hátam alatt hamarosan megéreztem a matracot, ujjaim pedig rövid úton már a kék mez alatt jártak.

-      Akkor az enyém? – tudakoltam, miközben segítettem megszabadulni tőle a fiúnak.

-      Kié másé, lenne?

Azt hiszem, a csapatépítésnek is meg van az előnye. Csak jól össze kell veszni mindenkivel, és egy olyan vallomást kapsz, amit soha nem felejtesz el. Bár David kihangsúlyozta, hogy ne értsem félre a szavait, a fantáziám természetesen elkalandozott. Egyetlen egy pillanatra, de el tudtam képzelni, hogy július huszonhetedike nem a kapcsolatunk vége.

A. D. Sawyer

A következő részből:

"A remek feledés, a bosszú – súgta Halim, a következő pillanatban pedig már meg is csókolt." Kérlek szépen ne kövezzetek meg :D