2014.07.14 – Nyári bejegyzés #15

Sziasztok! :)

EL sem hiszem, hogy már 93-an feliratkoztatok a blogra, egyszerűen ez a szám valami elképesztő! Nagyon szépen köszönöm! :)

Ezúttal egy kissé csajosabb részt hoztam, viszont ne aggódjatok, David nem bírta, hogy egy bejegyzés nem körülötte forog, ezért a következőt teljesen kisajátította magának :) Mivel utána megyek nyaralni, szerintem holnap, vagy szombaton, hozom is a folytatást!

Remélem tetszeni fog a rész, és egy-két momentuma mosolyt csal az arcotokra ebben a szörnyű időben... És tudjátok, ha időtök engedi, hagyjatok nyomot magatok után! :)

Valahol ott hagytam abba, hogy elképesztően másnapos vagyok. Srácok, semmiképpen se vegyetek rólam példát, ha bulizásról van szó! Egész tegnap hasogatott a fejem, ami kifejezetten kellemes volt, amikor egész napos versengésben voltunk a jobb kiszolgálás címért. Azért volt különösen fontos szerepe az aznapi értékeléseknek, mert a színdarabunkkal sikeresen legyőztük a másik csapatot, így döntetlenre álltunk. Végül egyébként kegyetlenül elvertek minket az utolsó fordulóban, hiszen szinte az egész csapatunk macskajajjal küszködött. Ezenfelül idők közben eléggé elmérgesedtek a kapcsolatok. Nem tudtuk úgy beosztani az embereket, hogy az egy csapatban lévők szimpatizáljanak egymással, így természetesen ment a marakodás, ami meg a kiszolgálás rovására ment. A vendégeknek kilencven százaléka a másik csapatra adta le a voksát, amit persze Malody nem hagyott szó nélkül.

- Nagyon gratulálok a kék csapatnak! – mosolygott, aztán elkomolyodott, és a mi bagázsunkra pillantott. – Nektek pedig van egy-két mondanivalóm!

A kék csapat röhögve távozott, kezükben az egy munkanapot kiváltó kuponnal. Ahogy mentek kifelé, már tervezgették, hogy beülnek valahova iszogatni a nap megkoronázása végett, amiből persze nekem annyi jött le, hogy Carol és David egy asztalnál fognak tartózkodni, de ez részletkérdés. Sok időm nem volt összeesküvés elméleteket gyártani, mert amint az utolsó csapattag is kilépett, Malody nekiállt a leteremtésünknek.

- Ilyen szánalmas csapatteljesítménnyel a hét éves pályafutásom alatt nem találkoztam!

- Fő a változatosság – nyögte be Jean, mire főnökünk vetett rá egy eszelős pillantást.

- Összeverekedni a csapatépítő program kellős közepén? – bámult rám fenyegetően. – Belelökni a másikat a tóba? – pillantott át Bradre. – Széthányni a szálloda folyosóit? – tért át Lily-re, mire nekem felszaladt a szemöldököm. Úgy fest tegnap nem csak én ittam teljesen tropára magam…

Malody még sorolta egy darabig, mire szép lassan mindenki sorra került. Azok az emberek, akik az elején még rosszallóan ciccegtek, rövid úton átkerültek a „szemlesütve cipőt bámulók” táborába, míg végül már mindenki leszegett fejjel ácsorgott a konyhán.

- Gratulálok csapatfőnök, büszke lehetsz rájuk! – kapott egy cinikus megjegyzést Halim is, mire akaratlanul is elvigyorodtam.

Hála istennek a fejmosás mindössze eddig tartott, úgyhogy Adam és Jean társaságában elhagyhattam a termet. Természetesen már alig vártam, hogy végre a szobámban legyek, és kiélvezzem David társaságát, de Patrice meghiúsította a terveimet. Amint kiléptünk az ajtón, a lány elkapta a karomat, és Jeannel együtt arrébb rángatott Adamtől.

- Holnap kiveszem a szabadnapomat, és csajos délutánt tartunk! – ismertette velünk a programot. – Megnéztem, mindketten háromig vagytok beosztva, úgyhogy király!

Nem is akarlak benneteket untatni a csajos délutánig történetekkel, ugyanis tényleg semmi említésre méltó nem következett be. Este beszélgettünk Daviddel, másnap dolgoztam egy csomót, lejártam a lábam a magas sarkúmban, ráadásul Malody minden egyes lépésemet árgus szemekkel figyelte, így még egy-egy lopott csókra sem volt lehetőség az ebédeltetés közben. Kicsit sajnáltam, hogy le kell mondanom szobatársam társaságáról a délután folyamán, de igazság szerint ennek meg voltak az előnyei is. Amióta tisztáztam magamban, hogy mégis milyen érzelmek fűznek Davidhez, rettentően tartok attól, hogy lebukom. Vagy, hogy esetleg többet látok a fiú egyik hétköznapi mozdulatában.

Szóval, negyed négykor találkoztunk a csajokkal a szálloda bejáratánál. Patrice nem árult el túl sok részletet a délutánnal kapcsolatban, de sokat sejtető mosolyából biztosra vettem, hogy nem egy szimpla vásárolgatásra készül. Előzetesben annyit kért tőlünk, hogy valami csinos szerelést aggassunk magunkra, mert szeretné felkelteni a srácok figyelmét. Hát, én annyira nem égtem a vágytól, hogy még egy török fiúnak megakadjon rajtam a tekintete, ezért annyira nem is csíptem ki magamat, barátnőmmel ellentétben. Szerencsére Jean személyiségétől is messze áll a miniszoknya, így a lány farmer sortja és has villantós, menta színű, csipke felsője mellett, nem szúrt szemet az én egyszerű, kék-fehér csíkos nyári ruhám, amit deréknál egy vastag, piros övvel dobtam fel.

Már a buszon ültünk, mikor Patrice vigyorogva felénk fordult, és a táskájából előbányászott három borítékot.

- Ez micsoda? – tudakolta Jean.

- Kicsit izgalmasabbá tesszük a napunkat! – vonta meg a vállát Patrice. – Húzzatok egyet, aztán olvassátok el a benne lévő feladatot!

- Ugye nem valami egetverő baromság van benne? – kérdeztem félve.

- Így ismersz? – vonta fel a szemöldökét barátnőm. – Csak egy kis csajos szórakozás! – tolta felém a borítékokat.

Bár kicsit tartottam a Patrice által kreált feladatoktól, úgy voltam vele, hogy miért is ne. Alapvetően mire való egy ilyen nyári munka, ha nem arra, hogy totálisan kiélvezzük minden percét. Különben is, rajtunk kívül senki nem fogja megtudni. Így hát egy sóhajtás keretében ujjaim közé fogtam a baloldali borítékot, majd egy gyors mozdulattal felbontottam, és tekintetemet a kanyargós betűkre szegeztem. A szemöldököm egy másodperc alatt a busz tetejéig szaladt, majd hitetlenkedve bámultam Patrice-re, aki idők közben kinyitotta a saját borítékját. Szemmel láthatóan elégedett volt a maga feladatával, nem úgy, mint én. Hogy miért? Hát, nézzétek:

„Menj oda egy szerelmes párhoz, és rendezz jelenetet, amiért a srác állítólagosan megcsal téged, az oldalán sétáló lánnyal!”

- Patrice, ezt én tuti nem csinálom!

- Nyugi már, a végén elmondjuk, hogy kamu volt! – legyintett.

- Mi a ti feladatotok? – kérdeztem összeráncolt szemöldökkel.

Jean nem túl nagy lelkesedéssel felolvasta a saját borítékjában lévő szöveget:

„Lopd el egy fürdőző srác ruháit a partról, vedd fel őket, és a helyükre tedd vissza a rajtad lévő ruhadarabokat!”

Patrice elégedetten rám mosolygott, majd elárulta a saját feladatát:

„Énekeld el Whitney Houston „I always love you” című számát egy random srácnak!”

Itt elkezdtem azon gondolkozni, hogy vajon Patrice egy tízes skálán mennyire elborult elméjű. Aztán eszembe jutott, hogy nem is olyan régen, még telefonszámokat szedegettem össze vadidegenektől, hogy megszerezzem a franciaágy használatának a jogát. Annak a franciaágyak, amiben most határozottan mellettem alszik David Hamilton is, aki az ellenfelem volt az ominózus szám- és alsógatya gyűjtésben. Azt hiszem, nem sok jogom van mások épelméjűségét megkérdőjeleznem…

- Nem tudom, Patrice! – törte meg a csendet Jean. – Ez kicsit meredek…

- Na, ne szórakozzatok már! Azt hittem bevállalósabbak vagytok. Különben is, az égvilágon senki nem ismer innen bennünket. Amint néhány óra múlva felszállunk a buszra, minden itt marad! Jó buli lesz!

- Akkor is meredek – túrt a hajába kínosan Jean.

- Ash? – fordult felém segítségkérően Patrice.

Nem tudom, hogy végül miért változtattam meg a véleményem. Józanabbik felem tökéletesen igazat adott Jeannek, azonban az a felem, ami jó ötletnek tartotta, hogy bevállalja a nyári kalandot Daviddel, ismételten győzedelmeskedett. Valahogy úgy voltam vele, hogy ha már a fiúval kapcsolatban elbuktam, és nem tudtam kivetkőzni a „szerelmet kereső, jó kislány” énemből, akkor majd ezzel a feladattal törlesztek. Tudom, nevetséges indoklás, de akkor is ez motivált. Egyszerűen csak valamilyen abszurd módon vágytam arra, hogy kilépjek a komfortzónámból. Ráadásul ezek a feladatok megfelelőnek tűntek arra is, hogy egy kis ideig eltereljék a gondolataimat a vészesen közeledő dátumról.

- Én benne vagyok! – nyögtem ki.

- Imádlak! – mosolyodott el Patrice, majd várakozóan Jeanre nézett.

- Legyen! – sóhajtott fel barátnőnk, mire Patrice sikításban tört ki, én pedig előre láttam, hogy kapni fogok egy hatalmas pofont az állítólagos szeretőtől.

A buszút sajnos túlontúl gyorsan eltelt, így rövid úton már egy tengerparti sétálóutcán járkáltunk, és „áldozatokra” vadásztunk. Valamilyen oknál fogva Jean elvállalta a kezdő szerepet, így a kezünkkel árnyékolva igyekeztünk elhagyatott fiú ruhadarabokat keresni a homokban. Végül aztán Patrice tekintete megakadt egy Nirvana-s pólón és egy térdnadrágon.

- Bingó! – vigyorodott el barátnőm elégedetten.

Jean már annyira nem lelkesedett, de ettől függetlenül erőt vett magán, és odasétált a ruhadarabokhoz. Mielőtt lehajolt volna értük, körbetekintett, a következő pillanatban pedig már az ujjai közé szorította az anyagokat, és eszeveszett sprintbe kezdett az öltözők felé. Mi Patrice-szel persze dőltünk a röhögéstől, főleg, mikor egy srác kétségbeesetten kiszáguldott a vízből, hogy üldözőbe vegye barátnőnket. Mivel Jean sportos, időben elérte az öltözőt, aminek az ajtaját aztán magára tudta zárni. A török srác persze elkezdte verni az ajtót, és valamit karattyolt törökül, de ezt mondjuk mi nem igazán értettük, leszámítva egy-két cifra káromkodást. Mivel Jeannek még vissza kellett tennie a saját ruháit a partra, átmászott az öltöző túloldalára, hogy annak ajtaján keresztül távozzon. Pechére ott éppen egy hatvanas nő öltözködött, aki persze egy hangos sikítással vette tudomásul, hogy valami elmebeteg bemászott hozzá. Barátnőnk paprikapiros arccal keveredett ki az öltözőből, majd ismételten szaladni kezdett, hogy a török srác, a hatvanas nő, illetve az idők közben minket figyelő strandfelügyelő ne kaphassa el. Patrice-szel jobbnak láttuk, hogy mi is megszaporázzuk a lépteinket, mert nagyon úgy festett, hogy menekülnünk kell majd. Egyébként Jean meglehetősen mókásan festett a három számmal nagyobb fölsőben, és a szintén bő nadrágban, amit a kezével kellett szorítani, nehogy leessen róla.

- Kinyírlak! – sziszegte a lány, mikor odaért mellünk, majd elhajította a kezében tartott női ruhadarabokat, és gyorsított tempóban elszáguldott a buszmegálló irányába.

Patrice persze visított a röhögéstől, főleg, mikor a vállunk fölött hátralesve megnéztük szegény szerencsétlen srác arcát, miközben épp Jean melltartóját vette szemügyre. Legnagyobb meglepetésünkre a fiú még utánunk kiáltotta angolul, hogy legközelebb egy telefonszámmal is dobjuk már meg, aztán leállt az üldözésünkkel. A strand felügyelő ezzel szemben továbbra is a nyomunkban volt, így végül kénytelenek voltunk felkapaszkodni egy gyermekvasútra. Szerencsére a jármű vezetője megengedte, hogy csatlakozzunk az utasokhoz, bár a menet végén azért számon kérte a jegyárat, így kicsit lehúzva folytattuk a csajos délutánunkat.

- Hát, ez hatalmas volt! – sírt a röhögéstől Patrice.

Jean szemöldök ráncolva tanulmányozta, majd végigpillantott az öltözékén, és belőle is kitört a nevetés. Egy darabig csak szórakoztunk magunkon, aztán a lányok indítványozták, hogy folytassuk. Patrice-szel kő-papír-olló játékkal sorsoltuk ki, hogy melyikünk következik, így én lettem a második áldozat. Ezúttal párocskák után kutattunk a tömegben, és rövid úton ki is szúrtunk egy srácot, aki épp átkarolva tartotta az oldalán álló lányt. Mindketten mosolyogva bámultak egy kamerába, és mit sem sejtve várták, hogy elkészüljön a közös fotójuk. Ekkor következtem én…

Elővettem a legdühösebb nézésem, és megindultam feléjük. A cipőmet hangosan csaptam oda újra meg újra a terrakottához, mire a páros mindkét tagja felém kapta a tekintetét. Szemmel láthatóan fogalmuk sem volt arról, hogy éppen feléjük tartok, ezért igencsak meglepődtek, mikor bemutatkozás gyanánt lekevertem egy hatalmasat a srácnak.

- Hogy tehetted ezt a közös szombat után? – kérdeztem vinnyogva. – Komolyan ezzel csalsz meg? Ezzel a tramplival? – böktem a csajra. – Te szemét, bunkó, seggfej! – kezdtem el verni a mellkasát, miközben igyekeztem nem csatlakozni a visongva röhögő barátnőimhez.

A párocska persze levegőt sem kapott, döbbenten bámultak, miközben különféle sértéseket vágtam a srác fejéhez. Végül a lány kapcsolt előbb, elkapta a kezem, és enyhítően így szólt.

- Ő a testvérem!

Azt hittem elájulok szégyenemben. Patrice és Jean persze nem bírták tovább, elfeküdtek a sétáló utca közepén, és folyamatosan röhögtek. Előbbi szemében már könnyek is csillogtak, míg utóbbi a hasát fájlalta a rengeteg nevetéstől. Én elvörösödve bámultam a még mindig kővé dermedt srácra, és a barátnőimet tanulmányozó lányra.

- Nem is ismerlek! – szólalt meg végül a fiú.

- Elnézést – sütöttem le a szemem. – Fogadás volt – böktem a lányokra.

- Tessék? – szaladt fel a testvérpár szemöldöke.

- Bocsi a pofonért! Szép napot! – intettem, majd sebesen hátat fordítottam.

Megmarkoltam Patrice és Jean csuklóját, aztán villámgyors léptekkel elsiettem a sétáló utcáról. Csak akkor engedtem el a lányok kezét, mikor már biztos távolságban tudtam magunkat, és akkor belőlem is kiszakadt a röhögés.

Nagy nehezen tudtuk másodjára is összekaparni magunkat, de végül valahogy sikerült összeszednünk magunkat, és rátértünk Patrice feladatára. Mivel az egész az ő ötlete volt, feltett szándékunk volt, hogy ő is kellően beégjen a szerenádjával, így Jeannel egy olyan srácot szavaztunk meg neki, aki épp négy haverja gyűrűjében álldogált egy pad körül. Persze barátnőnk itt már kezdett volna visszakozni, de mivel mi is megcsináltuk a feladatokat, nem volt számára sem menekvés.

- Legalább jól nézek ki? – kérdezte lemondóan, mire szemügyre vettem a szerelését.

Egy fekete, combközépig érő ruhát viselt, aminek felső része a testéhez simult, míg derék tájon elkezdett bővülni. A ruha hátulja, illetve ujjai csipkések voltak, aminek a motívuma visszatért barátnőm topánkáján is. Összességében nagyon jól nézett ki, bár kicsit emlékeztetett a halál angyalára a sok fekete miatt.

- Ezt vedd fel! – vettem le magamról a piros övemet, amit Patrice készségesen a dereka köré csavart.

Végül még a táskájából előbányászott egy vörös rúzst, amit rákent az ajkaira, aztán a kezembe nyomta a retiküljét, és határozott léptekkel megindult a srácok felé. Körülbelül két méter választotta el őt a bagázstól, mikor az egyik fiú észrevette, és elismerése jeléül fütyült egyet. Barátnőm persze elvörösödött, de megállíthatatlanul haladt tovább, hogy aztán megálljon az általunk kiszemelt srác előtt, és belekezdjen az ’I always love you” szövegébe. Egy hang elég volt, hogy Jeannel együtt hisztérikus röhögésben törjünk ki, ugyanis ez alapján az egy hang alapján meg tudtuk állapítani, hogy Patrice nem tud énekelni. A lány a szöveget sem tudta teljesen, leszámítva persze a refrént, amit aztán teli tokból énekelt. A kiszemelt srác haverjai persze füttyögtek, „ollé”-ztak, meg töménytelen mennyiségben szívatták a haverjukat, aki kínos mosollyal az arcán hallgatta barátnőnk fantasztikus kornyikálását. Végül a srác úgy döntött, hogy oldja a feszültséget, így a következő pillanatban megragadta Patrice derekát, magához rántotta, és megcsókolta.

Mi Jeannel kikerekedett szemekkel bámultuk a jelenetet, míg a fiú barátai arra a következtetésre jutottak, hogy a haverjuk határozottan jól járt ezzel a csajjal, mert bár a hangja katasztrofális, az alakja azért csillagos ötös. Patrice elvörösödve vette tudomásul, hogy egy csókkal beléfojtották a szót, majd teljesen döbbenten végigmérte smár partnerét, aki erre csak cukin elmosolyodott. Barátnőm szinte menten pocsolyára olvadt, úgyhogy Jeannel megindultunk felé, nehogy a végén elvakítsa a hirtelen jött szerelem. A srácok újabb füttyögéssel vették tudomásul a mi érkezésünket, de mi annyira nem foglalkoztunk ezzel, szimplán csak jeleztük, hogy fogadás volt a dolog, és ideje távoznunk. Patrice is hebegett valami megerősítés félét, miközben folyamatosan a török fiú barna szemeit tanulmányozta.

- Ahmed – mutatkozott be neki a srác.

- Patrice – rebegte barátnőm.

- Megadod a számod?

Na, hát ez lett a vége a csajos napunknak. Jean-t végigkergették a parton, én leégettem magam egy testvérpár előtt, Patrice pedig bepasizott. Szokás szerint én húztam a legrövidebbet, de sebaj. Nevetve sétáltunk vissza a buszmegállóhoz, és miután konstatáltuk, hogy van még egy teljes óránk a jármű érkezéséig, nekiálltunk vásárolgatni. Ahogyan az egyik ékszereshez értem, akaratlanul is megérintettem a nyakamban lógó nyakláncot, amit még David szerzett nekem egy alkudozás során. A srác gondolata is mosolyt csalt az arcomra, ami persze a lányoknak is feltűnt.

- Na, mi van? – tudakolta Jean.

- Totálisan bele van esve Davidbe! – jelentette ki Patrice.

- Ezerszer megmondta már, hogy csak egy nyári kaland! – vett a védelmébe Jean.

- Aha, persze…

- Beszéljünk másról! – kérleltem őket, mire mindkettőjük szemöldöke a magasba szaladt.

- Már érdekel – torpant meg Patrice.

- Igazad van, oké? – tártam szét a karomat. – Elszúrtam!

- Tessék? – döbbent le teljesen Jean.

- Azt hiszem, szeretem…

Naná, hogy az eggyel későbbi busszal mentünk. A csajok mindent hallani akartak, én pedig készségesen elmeséltem nekik mindent. Elmondtam, hogy egész pontosan mit érzek, elmondtam, hogy mégis hogyan szándékozom átvészelni ezt a néhány napot, ahogyan nyomatékosan megkértem őket arra is, hogy David jelenlétében ne célozgassanak semmire. Patrice utóbbit igen nehezen ígérte meg, ugyanis ő a fejébe vette, hogy a titkon a srác is érez irántam valamit, csak fél az elutasítástól. Ezen az ötleten kínosan felnevettem, majd addig szuggeráltam barátnőmet, míg lemondóan beleegyezett abba, hogy a sírba is elviszi a titkomat, ha kell.

Körülbelül nyolcra értünk vissza a szállodához. A folyosón elköszöntünk egymástól, aztán én megindultam a saját szobám felé, míg barátnőim a másik irányba folytatták útjukat. Igazság szerint jól éreztem magam a csajos napon, de már nagyon vártam, hogy végre Daviddel legyek egy kicsit. Egyszerűen a srác beférkőzött a gondolataimba, és egyedül az tud ezen enyhíteni, ha épp vele vagyok.

- Megjöttem! – kiabáltam, miközben becsuktam magam után a bejárati ajtót.

- Mit csináltatok? – tudakolta David, mialatt ülőhelyzetbe tornázta magát.

Gyorsan elmondtam neki Patrice magánakcióját, amin persze a srác remekül szórakozott. Azt mondjuk számon kérte rajtam, hogy miért nem vettem fel videóra az egészet, hogy még jobban kiröhöghessen bennünket… tipikus.

- Szerdán meddig vagy? – tudakolta váratlanul.

- Amennyiben Malody nem írja át a beosztásomat bosszúból, hatig.

- Oké, akkor hétkor indulunk! – bólintott.

- Hova? – értetlenkedtem.

- Az meglepetés.

- Te most randira hívsz? – vigyorodtam el.

- Nyári kalandot ígértem. Abban ez is benne van – kacsintott. – Csak nehogy végül belém szeress! – nevetett fel.

Nagy nehézségek árán tudtam csak az arcomon tartani a mosolyt. Talán titkon mégis szerettem volna hinni Patrice szavainak. A lényem egy apró része remélte, hogy David valamilyen furcsa módon, de folytatni akarja majd a kapcsolatunkat. Hogy talán csak tényleg fél attól, hogy én nem szeretnék komolyabb viszonyt. Naivan, de bíztam abban, hogy egy tündérmese vár rám. Az egész nyaram annyira filmbe illően alakult. Véletlen keveredés, közös kabin, David Hamilton és egy hosszú július. A sorból egyedül a romantikus vég hiányzik, de úgy fest, hogy ekkora mázlim nincs.

- Még mindig nem vagy az esetem – böktem oldalba, mikor úgy-ahogy sikerült rendeznem a gondolataimat.

- Valóban? – vonta fel a szemöldökét, miközben közelebb hajolt.

Nagyon igyekeztem figyelmen kívül hagyni a srác közelségét, de a testem automatikusan reagált rá. Egyszerűen a légzésem felgyorsult, az ajkaim elnyíltak és minden egyes idegvégződésem arra várt, hogy végre David megérintsen.

- Á, ez így túl könnyű! – vigyorodott el, mire nemes egyszerűséggel belebokszoltam a vállába.

- Menj a fenébe! – nevettem fel, miközben igyekeztem kiverni a fejemből közös zuhanyozásunk emlékét.

David csak szórakozottan meghúzta az egyik tincsemet, majd végre valahára megcsókolt. Jelenleg épp próbál elaludni mellettem, de ez nem olyan egyszerű, ugyanis elképesztően hangosan tudom verni a billentyűzetet. Azt hiszem, megyek! Nem tudom, mikor jelentkezem legközelebb, ugyanis holnap nagyon hosszú műszakom van, mert valami „White Party”-t tartanak, amin pincérkednem kell.

Jó éjszakát!

A.    D. Sawyer

Mivel holnap, vagy holnapután jön a folytatás, most nem tennék ki belőle részletet :)