2014. 07. 05 - Nyári bejegyzés #8

Sziasztok!

Megérkeztem a 8. Bejegyzéssel! :)

Jaj, annyira jó érzés volt olvasni azt a számtalan kommentet és üzenetet, amit írtatok. Nagyon szépen köszönöm Mindenkinek, egyszerűen bearanyoztátok a napjaimat! Továbbá elérkeztünk 35 feliratkozóig, amit még most sem hiszek el... Na, a lényeg az, hogy nagyon örülök, hogy ennyien érdeklődtök a történettel kapcsolatban, remélem, hogy ez a rész is tetszeni fog! :) Illetve most, hogy vége a sulinak, remélhetőleg több időm lesz alkotni, úgyhogy talán a bejegyzések is gyakrabban fognak jönni!

Jó olvasást, és ha időtök engedi, hagyjatok nyomot magatok után! ;)

Nem tudom, hogy ki van még fenn ilyenkor, de én képtelen vagyok aludni, úgyhogy megörvendeztetlek benneteket egy újabb bejegyzéssel. Remélem, nem untatlak titeket halálra a nyarammal, bár igazság szerint, szerintem még soha nem volt ennyire eseménydús júliusom. Ott kezdődött, hogy Törökországban kaptam munkát, hajóval jöttem ide, ahol legnagyobb balszerencsémre David Hamilton lett a szobatársam, összeszedtem egy rakat vadidegen pasi telefonszámát, tökön rúgtam egy helyi alkalmazottat és végül csókolóztam a korábban már említett szobatársammal. Mindezt hat nap alatt… lassan szappanoperát lehet forgatni az életemből.

Na, de akkor a mai nap. Szóval miután kiraktam a legutóbbi bejegyzést, gyorsan összekészültem a munkára. Idők közben David is felébredt, és innentől kezdetét vehette, a „hányadán is állunk egymással” hadművelet. Már az problémát okozott, hogy kinyögjek egy „sziá”-t, nemhogy borzongás nélkül elviseljem, hogy bőrünk összeér. Utóbbira pedig sajnos igen sokszor sor került, ugyanis nem túl nagy a fürdőszobánk. Miközben én sminkeltem, David fogatmosott, és karjaink nem egyszer találkoztak össze. Ilyenkor általában lesütöttem a szemem, és azt próbáltam megfejteni, hogy vajon ő is érzi azt az apró áramütést, ami minden egyes érintésétől végigfutott rajtam.

-      Reggeli után hova vagy beosztva? – törte meg a csendet David.

-      A parti bárba – válaszoltam. – Te?

-      Én is – bólintott.

Itt megint kezdődött a kínos hallgatás, úgyhogy jobbnak láttam távozni a fürdőből. A pech az volt, hogy David is hasonlóan látta a dolgokat, így tökéletesen egyszerre indultunk meg, aminek az lett a következménye, hogy konkrétan nekiestem a mellkasának. Az ajkamba harapva pillantottam fel rá, miközben egy nagyon aprót hátráltam. Igazság szerint, ha akartam se tudtam volna messzebbre kerülni tőle a mosdókagyló jóvoltából, ami már ezután az apró lépés után is belevágott a bőrömbe. David mondjuk növelhette volna a kettőnk között lévő távolságot, de ahelyett, hogy így tett volna, csak még közelebb lépett. Ezzel elérte, hogy felsőtestünk összesimuljon, és hogy a szívem kétszeres tempóra váltson. Ösztönösen nyeltem egyet, miközben egy pillanatra sem szakítottam el a tekintetem az övétől.

-      Na, mi lesz? – bukott ki belőlem a kérdés, miközben kissé hátrébb billentettem a fejem.

-      A tízmillió dolláros kérdés – bólintott David.

-      Mik a választási lehetőségek?

-      Három választásod van. Első lehetőség: A seggfej srác megcsókolja a szőke szobatársát, aztán úgy tesz, mintha mi sem történt volna. A második: A seggfej srác nem csókolja meg a lányt és úgy tesz, mintha mi sem történt volna. Végezetül a harmadik: A…

-      A lány csókolja meg a seggfej szobatársát, mert az képtelen befogni – vágtam közbe, és már be is hoztam az ajkaink közötti távolságot.

David egyáltalán nem visszakozott, készségesen csókolt vissza. Ezúttal nyoma sem volt a tegnap esti lágyságnak, egyedül a mindent felperzselő szenvedély maradt. Beleszédültem a csókba, mire David kicsit megemelt, ezzel arra késztetve, hogy lábaimmal körbefonjam a derekát. Bár szinte egy tűt is alig lehetett elhúzni közöttünk, ujjaimmal megragadtam pólójának anyagát, és még közelebb húztam magamhoz. Tisztán éreztem, hogy az ő szíve is gyorsabban ver a megszokottnál, ahogyan légzése is egyre szaggatottabbá és ziláltabbá vált. A csókok egyre jobban elmélyültek, egyre több érzést szabadítottak fel, és egyre inkább azt sulykolták belém, hogy „még”. David is hasonlóan lehetett ezzel az érzéssel, ugyanis hamarosan hátam alatt megéreztem a franciaágy matracát. Mikor a fiúnak már nem kellett megtartania, kezei felfedezőútra indultak a testemen. Először végigsimított a nyakamon, amit rövid úton ajkai követtek. Közben ujjai besiklottak a felsőm alá, majd szépen fokozatosan feljebb tolták a ruhadarabot. Persze engem se kellett félteni, a fiú még a köldökömig sem tolta fel a pólómat én már megszabadítottam őt a sajátjától. Bár már jó néhányszor megszemléltem a felsőtestét, ezúttal is elnyíltak ajkaim az izmai láttán.

De persze, hogy nem mehetett minden ilyen simán. A pólóm épp a földön landolt, mikor váratlanul kivágódott a szobaajtó, és Malody viharzott be rajta. Mondjuk ugyanilyen sebességgel fordult is ki, mikor pillantása az ágyon fekvő kettősünkre esett, de az idilli pillanatnak ekkorra már lőttek. David sebesen felállt, és mire én ülő helyzetbe tornáztam magam, ő már fel is vette a pólóját. A srác még megvárta, hogy én is magamra aggassam a felsőmet, aztán kinyitotta az ajtót.

Malody pipacspiros arccal lépett be, és beletelt néhány másodpercbe, amíg eléggé összeszedte magát ahhoz, hogy meg tudjon szólalni.

-      Khm… szóval azért jöttem, hogy szóljak, hogy a holnapi beosztásotok teljesen megváltozott. Két animátor szervezett egy biciklis túrát a gyerekeknek, azonban a várakozásokkal ellentétben túl sokan jelentkeztek, úgyhogy szükség volna még két kísérőre. Azért rátok esett a választás, mert az animátorok egy lányt és egy fiút kértek, és mivel ti összeszokott páros vagytok, a ti neveteket adtam le – magyarázta. – A túra délelőtt lesz, egy másik szállodába viszitek el a gyerekeket, ahol különféle sportversenyek lesznek. Ebédidőre értek vissza körülbelül, viszont délutánra szabadidőt kaptok.

Malody nem várta meg, hogy rábólintsunk a dologra. Szimplán csak ledarálta még a találkozó helyszínét és idejét, majd már ott sem volt. Illetve azt még jelezte, hogy öt percünk van odaérni az ebédlőig, különben lekéssük a reggeliztetést. Daviddel csak bólintottunk, aztán az ajtó már be is csapódott főnökünk után.

-      Ez kínos volt… - jelentettem ki.

-      Ugyan már. Csak meglepődött, hogy ilyen jó felsőtestem van – legyintett David a maga stílusában.

-      Minden bizonnyal – forgattam meg unottan a szemem. – Viszont akkor most mi van?

-      Mivel mi van? – bámult rám értetlenül, miközben kinyitotta az ajtót, jelezve, hogy induljunk.

-      Hát velünk. Mármint nem úgy velünk, hogy, hú de nagy dolog, csak hát azért valami csak van. Oké, ezt jól elmondtam. Szóval most van bármi is, vagy ez csak egy kilengés volt? Vagy na, érted – beszéltem teljesen összefüggéstelenül.

Davidet roppantul szórakoztatta, hogy képtelen vagyok összerakni egy épkézláb mondatot, és természetesen esze ágában sem volt válaszolni. Mondjuk igazából én sem értettem a saját kérdésemet, de ez részletkérdés. Igazán mondhatott volna valamit, legalább annyit, hogy gőzöm sincs.

-      Oké, inkább hagyjuk! Maradjunk a kilengésnél – válaszoltam meg végül én a kérdést.

-      Az lesz a legegyszerűbb – bólintott a fiú is.

-      De ne gyere az egy méteres körzetembe!

-      Miért? – ráncolta össze a homlokát.

-      Mert csak.

Oké, jó értelmes választ adtam, de azt mégsem mondhattam, hogy azért, mert képtelen vagyok józanul gondolkodni a közelében. Hogy ha még egyszer összeér a kezünk, akkor nem fogom kibírni, hogy megcsókoljam, kilengés ide vagy oda. Hogy egész egyszerűen vonz hozzá valami, hogy meg akarom érinteni, hogy meg akarom csókolni, hogy érezni akarom, ahogyan ajkai csókot lehelnek a kulcscsontomra. Hogy hallani akarom milyen gyorsan ver a szíve, hogy érezni akarom szaggatott légzését a bőrömön és hogy látni akarom a vágyat kék szemeiben.

-      Élmény veled beszélgetni, Szöszi…

-      Biztosíthatlak, hogy te is remek beszélgetőpartner vagy – vágtam rá indulatosan.

-      Most mit vársz, mit mondjak? Hülyeség volt az egész. Munkatársak vagyunk, három hétig együtt fogunk még lakni, szóval nem kéne ezt megbonyolítani. Így is az agyamra mész, képzeld mi lenne, ha még történne is kettőnk között valami. Te többet látnál a dologba, megsértődnél, és onnantól az együttélés maga lenne a pokol. Jobb, ha megmaradunk a haver viszonynál.

-      Mi az, hogy én többet látnék a dologba? Jelzem, hogy még a top 20-as listára sem kerültél fel. Ha valakitől többet akarnék, az határozottan nem te lennél.

-      Ó, most megsértettél – kapta színpadiasan a szívéhez a kezét. –Szöszi, én az a típus vagyok, akikről a könyvekben úgy írnak, hogy a bunkó pasas, aki elszórakozott a lánnyal nyáron, majd amint elutazott, felszedett egy másik kiscsajt. Én vagyok az, aki miatt a hősnő ötven oldalon keresztül szenved, aztán pedig jön a várva várt Nagy Ő és mindenki boldog.

Már válaszoltam volna, de ekkor beléptünk az ebédlőbe. Mivel nem akartam, hogy bárki meghallja, hogy miről beszélgetünk, egy pillantással jeleztem Davidnek, hogy ezt később folytatjuk. A srác nem tűnt túl lelkesnek, de végül megadóan bólintott, aztán nekiállt segíteni a terítésben. Hamarosan én is csatlakoztam hozzájuk, bár túl nagy segítség nem voltam, ugyanis annyira elmerültem a gondolataimban, hogy egy négy fős asztalnál húsz főre megterítettem.

Természetesen Daviden pörgött az agyam, na meg azon, hogy mégis mit mondott. Igazából semmi újdonságot, sosem azonosítottam őt a Nagy Ő-vel. Viszont elgondolkoztam ezen az „elszórakozott a lánnyal” részen. Bár ez nem valami remek hozzáállás, de azt hiszem, pontosan erre vágyom. Egy egyszerű nyári kalandra, mindenféle kötelezettség nélkül. Amin letelt a július, kisétáltunk egymás életéből, addig pedig kiélvezzük a lehetőségeinket. Annyiszor mondtam már, hogy én mindig az igaz szerelemről álmodoztam. Hogy gondolataimban mindig olyan srácokkal jöttem össze, akik a tenyerükön hordoztak, bókoltak és cukin mosolyogtak. Őszintén szólva most, hogy belekóstoltam ebbe a „csak a vonzalom” dologba, nem is igazán vágyom a szerelemre. Kicsit valami vadabbra vágyok, valami szenvedélyesebbre, valami kiszámíthatatlanra. Csak egy nyári románcra…

A reggeli után szándékoztam beszélni Daviddel, de sajnos erre végül nem volt alkalmam, ugyanis szinte egyből kezdődött a meló a parti bárban. Mivel mások előtt nem akartam megtárgyalni a kapcsolatunkat, elhalasztottam a beszélgetést. Ami aztán tovább tolódott, ugyanis a vacsora előtt Patrice-szel és Jeannel beszélgettem. Kifaggattak a Halimmel való randimról, mire nagy vonalakban elmeséltem nekik, hogy nem igazán úgy alakultak a dolgok, ahogy azt szerettem volna. Patrice hüledezett egy sort azon, hogy mennyire nem gondolta volna ezt a srácról, míg Jean elismerően megveregette a hátamat arra a hírre, hogy tökön rúgtam. Itt sajnos átterelődött a téma Davidre, megint elmondták, hogy ő legalább nem árul zsákbamacskát, majd sajnos az a kérdés is felvetődött, hogy mit szólt ahhoz, hogy zokogva állítottam haza. Bár nagyon jó fejek a lányok, azért azt nem akartam elmondani, hogy az este folyamán csókolóztunk. Valahogy nem tartozott rájuk… helyette csak annyit mondtam, hogy készségesen megvigasztalt, illetve, hogy először feltett szándéka volt megverni Halimet, de végül beérte az ócsárolásával.

-      Jaj, de cuki! – csillant fel Patrice szeme. - Nekem kell ez a pasi – sóhajtott fel.

-      A közös szobánkban nem csinálhatjátok! – szögeztem le gyorsan.

-      Ugyan már. Amúgy sem jövök be neki. Ő a szőkékre bukik – kacsintott cinkosul.

-      Rosszabb vagy, mint egy kerítő! - emeltem fel a pillantásom a plafonra.

A csajos beszélgetés után elérkezett a vacsora, és ezzel együtt a következő fontos esemény is. Épp néhány innivalót vittem a hetes asztalhoz, mikor az egyik pincér szólt, hogy be kell mennem a konyhára, hogy kihozzak egy újabb adag baklavát. Egészen addig nem is volt ezzel problémám, amíg rá nem jöttem, hogy Halim apja a konyhában dolgozik. Tehát egész pontosan öt másodpercig minden oké volt. Hogy húzzam az időt, még kivittem az asztalhoz a kezemben tartott rendelést, aztán elejtettem a jegyzetfüzetem, hogy le kelljen érte haladnom, majd még gyorsan leszedtem egy asztalt is.

-      Hé, ez az én oldalam – nézett rám furán David.

-      Bocsi.

-      Baj van? – billentette félre a fejét.

-      Nem hoznál ki a konyháról egy adag baklavát? Halim apja ott dolgozik, és nem szeretnék vele találkozni – magyaráztam.

-      Szöszi, három hét alatt még biztos, hogy fognak a konyhára küldeni – jegyezte meg David. – De most kihozom – egyezett végül bele, mire megkönnyebbülten felsóhajtottam.

-      Köszönöm!

A fiú csak vállat vont, aztán elsietett a konyha felé. Én hálám jeléül kiszolgáltam addig az ő oldalán ülő vendégeket. Közben folyamatosan a konyhaajtó felé pillantgattam, ami hamarosan ki is nyílt, de David határozottan baklava nélkül lépett ki rajta. Arcáról zavartságot és dühöt tudtam leolvasni, amit nem igazán tudtam hova tenni. Egy kérdő pillantást vetettem rá, miközben letöröltem egy újabb asztalt. David először egy fejrázás kíséretében megindult egy vacsorázó pár felé, de aztán meggondolta magát, és rövid úton már a karomnál fogva behúzott az étterem egyik, csak ebédkor használatos, részébe.

-      A konyhában az a pöcs Hasnat barátod várt egy gyertyafényes vacsorával! – akadt ki, mire képtelen voltam magamban tartani a nevetést. – Ne nevess! Ott állt, kezében egy szál rózsával, ingben és az egész asztal le volt szórva virágszirmokkal. Valami gáz zene is ment, és a krumpli határozottan szívecske formájúra volt tálalva.

Na, itt már sírtam a röhögéstől. Ahogy elképzeltem a baklaváért érkező Davidet és az őt váró, inges Halimet, nem tudtam abbahagyni a nevetést. Konkrétan könnyezett már a szemem, és neki kellett támasztanom a hátamat az étterem falának, máskülönben a földön kötöttem volna ki.

-      Na és mit csináltál? – nyögtem ki valahogy.

-      Inkább hagyjuk…

-      Jézusom David. Ugye nem verted meg? – múlt el egy pillanat alatt a nevethetnékem.

-      Ugyan már – forgatta meg a szemét. – Szimplán csak jeleztem neki, hogy ha még egyszer meglátom a közeledben, akkor feldugom a seggébe a hülye rózsáját. Mondjuk szerintem a közeledben szónál elvesztette a fonalat, de talán megértette, hogy mire is akartam célozni.

Naná, hogy kikerekedett szemekkel bámultam Davidre. Azzal tisztában voltam, hogy nem éppen bájos a stílusa, de hogy ilyen szinten alpári, az engem is meglepett. Mondjuk a következő másodpercben ismételten nevetésben törtem ki, és ezúttal a fiú is csatlakozott hozzám. Szinte láttam magam előtt Halim meglepett arcát, mikor helyettem a roppant kecses és diszkrét David jelent meg a konyhában.

-      Azért tudod, hogy ezért engesztelést várok – adta a tudtomra szobatársam.

-      Majd kitalálok valamit – legyintettem.

Végül azóta nem beszéltem Davidről a kettőnk kapcsolatáról. A srác nem hozta fel, én pedig nem találtam megfelelő alkalmat. Talán majd holnap a szabad délutánunk alatt meg tudjuk beszélni. Igazából nem tudom, hogy mégis mit akarok mondani neki, de úgy érzem, hogy muszáj a tudtára adnom, hogy nem akarok semmilyen szoros kapcsolatot. Az elmondása alapján úgy tűnik, hogy ő attól fél, hogy talán én többet érzek iránta, mit azt kéne, pedig erről szó sincs. Talán ha én kiterítem a lapjaimat, akkor ő is megteszi.

Most megyek, holnap nyolckor indul a bicikli túra, és már hajnali fél három van. Utóbbi miatt nézzétek el légyszi az elgépeléseimet! Bár aludni nem tudok, azért hulla fáradt vagyok. Ördögi kör…

A.     D. Sawyer

A következő részből:

"- Ú, köszönöm! – öleltem át, mikor ünnepélyesen átnyújtotta nekem a saját oklevelemet.

 -      A barátnőmnek mindent – kacsintott, mire csak szokásosan megforgattam a szemem."