2014. 07. 04 - Nyári bejegyzés #6

2015. június 12.

Sziasztok!

Nagyon szépen köszönöm Mindenkinek a hozzászólásokat, pipákat, feliratkozásokat és a közreműködést a mondat írogatós játékban. Örömmel jelentem, hogy összegyűlt az öt mondat, szóval biztosan be fogom építeni a szavaitokat a sztoriba. Természetesen még lehet írni :)
Nagy nagy köszönet a Bétámnak is, aki szemet hunyt a szétszórtságom felett - szegénynek még a hét elején megígértem, hogy átküldöm a részt és végül tegnap jutottam el odáig, hogy valóban így tegyek -, illetve, hogy lelkiismeretesen javítgatja az összes vesszőhibámat az "és"-ek előtt.
Idők közben voltam az írásbeli nyelvvizsgámon, illetve a szóbeli listening részén is. Remélem sikerült, bár ha meg is van, tuti hogy 60% környékén leszek. Jaj, drukkoljatok! :)
15-én lesz a szóbelim, 17-én lesz az érettségim és utána megörvendeztetlek Titeket egy résszel! :)
Na, ez elég hosszú köszöntő lett, elnézést! Jó olvasást :)
U.I: Ha időtök engedi, hagyjatok nyomot magatok után!
U.I2: Nyert a barcelona a BL-ben :)


Szóval ott tartottam, hogy teljesen kétségbeesetten próbáltam emlékezni az éjszakára, de persze eredménytelenül. Végül megszólalt a telefonom ébresztőórája, és rövid úton már a jó meleg zuhany alatt álltam. Az ébresztőt bekapcsolva hagytam, hogy David is időben felkeljen, de ahhoz már gyáva voltam, hogy rögtön egy kínos beszélgetéssel indítsam a napot. A fürdő ajtaját bezártam magam mögött, nehogy esetleg ismét társat kapjak a fürdőzéshez. Bár lehet, hogy közöttünk már régen több történt, mint puszta közös zuhanyzás...
- Siess már, Szöszi! - kopogott be az ajtón David.
- Ne kiabálj! - válaszoltam nem túl barátságosan, ugyanis majd szétszakadt a fejem.
- Na, mi van? Nem bírod a piát? – kérdezte, és látatlanban is tudtam, hogy mosolyog. - A másnaposság szar dolog, cica.
Csak a reflexeimen múlott, hogy nem ejtettem el a zuhanyrózsát. A cica megszólítás annyira meglepett, hogy két percig csak döbbenten bámultam ki a fejemből. A gondolataim persze megindultak és eszeveszett tempóban kavarogtak a fejemben. Azért lettem cica, mert történt közöttünk valami? Vagy csak szimplán a cica megnevezés adta meg a kellő nyomatékot a csipkelődésének? Hirtelen elképesztően hiányzott a Szöszi. Akkor legalább tudtam, hányadán állunk.
Végül valahogy erőt vettem magamon és néhány "beszív-kifúj" légzésgyakorlat után, kiléptem a fürdőből. David félmeztelenül feküdt az ágyon, és épp a telefonját nyomkodta. Bár legszívesebben rá se néztem volna, akaratlanul is felmértem kidolgozott hasizmait, és egy röpke pillanat erejéig gratuláltam magamnak, hogy legalább részegen is remek az ízlésem. Persze ezt a gondolatot gyorsan elhessegettem és inkább egy torokköszörüléssel jeleztem, hogy felszabadult a fürdő.
- Na, végre! - pillantott fel szobatársam a mobiljából. - Amúgy, huszonnégy...
- Mi huszonnégy?
David nem sietett túlzottan a válasszal. Nyugodtan kikászálódott az ágyból, felrakta a telefonját tölteni, majd nem túl sebes léptekkel megindult felém. Ösztönösen léptem arrébb az útjából, csak sajnos az nem a fürdőszobába vezetett, hanem hozzám. Felsőtestünk szinte összesimult, és olyan közelről tanulmányozhattam kék szemeit, hogy szinte beleszédültem. David Hamilton közelében lenni, nem egy életbiztosítás.
- Ennyi pontom van, Szöszi! Két alsónemű és hét telefonszám - magyarázta.
Válasza hallatán automatikusan szétnyíltak az ajkaim, ugyanis egyfelől megdöbbentett, hogy két alsóneműt is össze tudott szedni, másfelől továbbra is rossz hatással volt rám a közelsége. David pillantása egyébként lesiklott a számra és talán a kelletnél kicsit több időt töltött el annak tanulmányozásával. A szemében valami megcsillant, és mikor rám emelte a tekintetét, biztosan tudtam, hogy neki is bevillant egy-két dolog a tegnap estével kapcsolatban.
- Módosítok. Lehet volt az három alsónemű is... - törte meg végül a kínos csendet.
-  Jézusom - sütöttem le a szememet.
- Nyugi Szöszi, vicceltem! Jó fiú voltam - simította meg a vállamat.
- Akkora egy seggfej vagy! - csaptam rá a kézfejére.
- Tegnap még akartál - emlékeztetett. - Hasonlóan tüzes voltál, csak akkor nem igazán a düh motivált...
- Fogd be! - sziszegtem.
- Esetleg bánod, hogy nem történt közöttünk több? - vigyorodott el pimaszul.
Természetesen erről szó sem volt. Igazság szerint nem is tudom, hogy mi húzott fel annyira, de hirtelen elpattant bennem valami. Piszkosul zavart, hogy Davidnek szent meggyőződése volt, hogy kettőnk közül ő irányít. Hogy annyira nem vesz más srác észre, hogy egy-két szép szótól már a karjaiba omlok. Hogy komolyan úgy gondolja, hogy csak az ő csettintésén múlik, hogy mikor történik közöttünk valami. És tudjátok mit? Az is bántott, hogy elutasított. Ez nagyon gáz és ciki és minden hasonló jelentésű szó, de piszkosul zavart, hogy David Hamilton lekoptatott... részegen! Egyszer úgy tesz, mintha érdekelném. Egyszer úgy, mintha már meg is szerzett volna. Aztán pedig nemes egyszerűséggel megcsóválja a fejét és közli, hogy igazság szerint nem is foglalkoztatja ez a téma. Hát piszkosul rohadjon meg! Van más akit, érdeklek... Na, valami hasonló eszmefuttatást vezettem le magamban, mikor is eszembe jutott Halim. Megígértem neki, hogy a munka előtt találkozunk, ehelyett nagyon csúfosan elaludtam, aztán még blogot írtam, lassan pedig már kezdődött is a műszakom.
- Föld hívja, Szöszit! - lóbálta meg a kezét előttem David.
- Seggfejekkel nem beszélek! Menj a francba! - bukott ki belőlem, majd gondosan ügyelve arra, hogy meglökjem a vállammal, elviharzottam mellette, és kisiettem a szobából.
Az ajtót hangosan csaptam be magam után, és az sem érdekelt, hogy a fejem ismételten elkezdett zúgni a kellemetlen zajtól. Elegem volt David Hamiltonból. Egyszerűen igazságtalannak éreztem, hogy ilyen hatással van rám. Nem voltam és nem is vagyok belé szerelmes, de az a kémiai vonzalom, ami hozzá fűz, túlontúl befolyásol. Az pedig, hogy ő ezzel meglehetősen csúfosan visszaél, egyenesen megőrjít. Éppen ezért feltett szándékommá vált, hogy megmutassam neki, nem ő osztja a lapokat. Nem kellek neki, legyen. De meg fogja tudni, hogy mit veszített, ezt garantálom.
- Hé! - rángatott ki a gondolataimból Halim hangja.
- Szia! - fordultam meg mosolyogva, és készségesen megálltam, hogy a srác utolérhessen.
- Nem jöttél - nézett rám kissé csalódottan.
- Ne haragudj!  Annyira szétcsúsztam az este, hogy képtelen voltam felkelni... esetleg este?
Kérdésem hallatán Halim arcára felköltözött a világ legédesebb mosolya, amiért a szívverésem kihagyott egy ütemet. A srác aztán megígértette velem, hogy ezúttal nem ültetem fel, majd együtt folytattuk az utunkat a szálloda főépülete felé. Halimmal kicsit nehézkesen beszélgettünk, ugyanis annyira nem beszél fényesen angolul. Ettől függetlenül valahogy megértettük egymást, még ha igen gyakran kellett mutogatnunk és különféle fintorokat vágnunk.
Ma pincérnek voltam beosztva a reggelihez és a vacsorához, a köztes időben pedig az edzőteremben lévő bárban kellett segédkeznem. Mivel a reggelihez meg kellett teríteni, kénytelen voltam elköszönni Halimtől és rövid úton már tányérokat pakolgattam az asztalokra. Borzasztóan korán volt, a fejem hasogatott, ráadásul a cipőben már ekkor piszkosul kényelmetlen volt.
- Na, mesélj! Kié az ágy? - perdült mellém Patrice, aki szemmel láthatóan sokkal jobban kezelte a másnaposságot, mint én.
- Nem tudom. Még nem számoltam meg a pontjaimat...
- Akkor ki aludt tegnap az ágyban? - ráncolta értetlenül a homlokát, majd olyan széles mosoly ült ki az arcára, mintha minimum megnyerte volna a lottót. - Csak nem?
- Nem - torkoltam le azonnal. - Mármint az nem történt meg - szögeztem le.
- Közös alvás, semmi több? - biggyesztette le az ajkait.
- Könyörgöm, alig ismerem néhány napja. Még a csók is sok, nemhogy... ó bakker - jöttem rá, hogy elszóltam magam.
Patrice-t innentől lehetetlen volt leállítani. Amíg én összeszámoltam a tegnap szerzett telefonszámokat, addig ő gyakorlatilag már a közös gyermekeink nevét tervezte. Ennek David érkezése vetett véget, aki sajnos ahhoz képest, hogy tegnap taccsra itta magát, túlontúl jól festett. A haja művészien állt a feje tetején, kék szemei éberen csillogtak, és a pincér egyenruha meglehetősen jól kiemelte izmos vállait. Amint tekintete megakadt rajtam, gondolkodás nélkül indult meg felém, és sajnos Patrice azt hitte, hogy minden vágyam kettesben maradni a szobatársammal, így lelépett. Ennyit a felmentő seregről...
- Bekattantál Szöszi? - szegezte nekem a kérdést.
- Hagyjál békén! - jött elő érett énem. Ez van, néha egy óvodás szintjén állok.
- Esküszöm, hogy elvesztettem a fonalat...
- Tekintettel arra, hogy az agyi kapacitásod addig jut el, hogy hány ruhadarabot kell leszedned egy lányról, hogy könnyedén megdugd, nem csodálom... - ó, úgy fest egy csípős nyelvnek is a tulajdonában állok.
- Rólad mindössze kettőt kellett volna - jött a reagálás, mire oldalba csaptam a kezemben tartott ronggyal.
- Részeg voltam.
- Én is - bólintott.
- Ezzel mit akarsz mondani? - tettem fel a költői kérdést. - Csak hogy tudd, nem rajtad múlik, hogy mi van kettőnk között. Nem omlok a lábaid elé csak azért, mert mondasz két szép szót a lábaimra. Képzeld el, rajtad kívül mások is észrevesznek és bármennyire meglepő, de nem te vagy álmaim pasija. Egy egoista, seggfej vagy, aki most azzal menőzik, hogy nem használt ki egy illuminált állapotban lévő lányt. Gratuláljak? Küldjek virágot, megtapsoljalak, vagy mi a ménkűt csináljak?
Davidet meglepte, hogy ilyen mérhetetlenül indulatos vagyok és kivételesen nem tudott azonnal reagálni a mondandómra. Nem tudom, hogy melyik rész megemésztése volt ilyen nehéz, mindenesetre legalább három percbe beletelt, mire megtalálta a hangját.
- Nem tudom, hogy te mit képzelsz rólam Szöszi, de kezdem úgy érezni, hogy nem vagy rólam túl jó véleménnyel. Mindenesetre jelzem, hogy felőlem fél Törökország koslathat utánad, hidegen hagy!
- Nagyszerű! - tártam szét a karom megadóan. - Egyébként pedig huszonhat! Tizenhárom telefonszámot szedtem össze, úgyhogy ha esetleg olyan nagyképű voltál, hogy beszerveztél valakit ma éjszakára, mondd le! Vagy tudod mit, hogy lásd milyen nagylelkű vagyok, ma még használhatod, ugyanis nekem programom van!
- Milyen programod van? - akadt fel mondanivalóm végén.
- Téged ez úgy is hidegen hagy - jegyeztem meg gúnyosan, majd sértődötten elvonultam mellette.
Illetve csak akartam, ugyanis David megragadta a kötényem kötőjét, és annál fogva visszahúzott magához. Ezért persze megajándékoztam csúnya pillantásaim egyikével, miközben a megengedetnél nagyobb örömmel konstatáltam, hogy igenis érdekli, milyen programom van. Végre egyszer én irányítottam, és ez elképesztően jó érzés volt. David Hamilton igen ritkán adja át a kormányt, és ki kell használni minden olyan momentumot, amikor én alakíthatom a dolgokat.
- Te most féltékennyé akarsz tenni?
- Ugyan már... tudom, hogy ez esélytelen - vigyorodtam el ördögien.
- Milyen programod van? - kérdezte újra.
- Nem hiszem, hogy rád tartozik.
A beszélgetésünknek Malody érkezése vetett véget, ugyanis idők közben eljött a nyitás ideje. Sok sikert kívánt nekünk, aztán már érkeztek is a korán kelő vendégek. Eleinte könnyű volt kiszolgálni őket, ráadásul reggelinél mindössze az italokért vagyunk felelősek, de ahogy telt az idő, természetesen az egész roppant unalmassá vált, ráadásul alig lehetet átszlalomozni a tömegen. Daviddel megint egy részlegért feleltünk és természetesen ikerpárunk megint megérkezett a mi asztalainkhoz. Pechükre az én hatókörömbe ültek, úgyhogy le kellett mondaniuk a bájcsevejről és a bókokról. Nekem meg a borravalóról, de sebaj. Megérte látni az elkámpicsorodott fejüket és nézni, hogy folyton Davidet keresik a tekintetükkel. A srác egyébként nem igazán foglalkozott velük, mindössze egyszer odaintett nekik és ennyi. Helyette inkább engem bosszantott, és elkezdett azzal idegesíteni, hogy csak kitaláltam az esti programomat. Persze szimplán csak fel akart húzni, hogy végre elmondjam neki, mégis milyen terveim vannak délutánra, és ez a meglehetősen gyenge próbálkozása még jobb kedvvel töltött el. Milyen lenne, ha még érdekelném is?
A nap további részét ugyebár az edzőteremben töltöttem. Szerencsére kivételes alkalomként, ezúttal nem együtt raktak össze minket Daviddel, ugyanis ez egy elég nyugis meló, szóval elég voltam egyedül. Illetve egy helyi munkást kaptam a nyakamba, hiszen ő beszélt törökül, de az említett férfi egy hatvan év körüli fazon volt, szóval nem sok vizet zavart. Meg általában értettem, hogy mit rendelnek, szóval nem igazán volt szükségem a segítségére.
- Szia! - lépett be az edzőterembe Halim késő délután, majd felült az egyik bárszékre és felkönyökölt a pultra. - Lassan fél órája kereslek - kezdett bele a beszélgetésbe, miközben leraktam elé egy kólát.
- Na és miért? - tudakoltam mosolyogva, miközben én is rátámaszkodtam a pultra.
- Hánykor végzel? - kérdezte, mire rájöttem, hogy bár megbeszéltük, hogy este találkozunk, csak időpontot nem egyeztettünk.
- Fél kilencig van vacsora, utána elpakolunk, szóval körülbelül kilenckor - mondtam, majd írtam le egy szalvétára a pontos dátumot, ugyanis Halimet kicsit összezavartam a két dátummal. Egyet is nehezen ért meg angolul, nem hogy kettőt...
- Akkor eléd megyek, jó?
- Persze - bólintottam.
Mivel neki még volt fél óra szünete, beszélgettünk, miközben én kiszolgáltam a véletlenül arra tévedő vendégeket. A legtöbben csak egy italért ugrottak be, kevesen voltak azok, akik ténylegesen edzeni jöttek. Mondjuk én nem bántam, legalább egy kicsit kifújhattam magam a pincérkedés után, ráadásul tök jó társaságom volt. Tényleg, még nem is igazán meséltem nektek Halimról, leszámítva, hogy cuki mosolya van. Szóval tekintettel arra, hogy török sötétbarna haja van, amit mondjuk kissé megszívott a nap, így egy-két világosabb tincs is keveredik bele. A szeme szintén sötétbarna és körülbelül két centivel magasabb nálam, ami mondjuk nem a legideálisabb magasság különbség, de hát ez van. Mint már mondtam, Isztambulban él és, mint megtudtam, van három lánytestvére. Az apukája a hotel konyháján dolgozik, ezért vették fel a vízi sport standhoz segítőnek.
- Helló, Szöszi! - jelent meg váratlanul David is az edzőteremben. Először nem is foglalkozott Halimmel, aztán azt hiszem rájött, hogy ő a srác a tengerpartról, így kicsit visszavett a mosolyából.
- Mit szeretnél? - tudakoltam.
- Végeztem, úgyhogy gondoltam benézek, kell e társaság, de úgy látom, megoldottad - vetett egy nem túl barátságos pillantást Halimre. - Mikor végzel? - fordult ismét felém.
- Még negyed órám van - pillantottam a fali órára.
- Akkor megvárlak - jelentette ki váratlanul, és mielőtt tiltakozhattam volna, már le is ült Halim mellé.
Na, itt kezdett kissé kínossá válni a szituáció, hiszen Halim nem értette, hogy ki ez a random srác, aki úgy bámulja, mintha feltett szándéka lenne a közeljövőben leszúrni. Közben én próbáltam természetes maradni, és igyekeztem csevegni a török sráccal, de David folyamatosan közbekotyogott. Igazság szerint egy kicsit mókás volt, hogy bosszantotta az ismerkedésem, másfelől viszont nem igazán értettem, hogy miért csinálja. Világosan jelezte, hogy nem érdekli, ha mással flörtölök, erre pedig egy fél nap se kell, és már igyekszik megfúrni a randimat. A srácok elég furcsán kezelik a kapcsolataikat. Ha úgy érzik, nyeregben vannak, akkor jön a lazáskodás és a nemtörődömség, viszont amint megjelenik a konkurencia, biztosítani akarják a győzelmüket. David egy kicsit olyan volt, mint a könyvekben az a karakter, aki egészen addig nem veszi észre, hogy kell neki valami, amíg valaki el nem happolja előle.
Szerencsére tizenöt perc kín után, végre végeztem.
- Akkor este! - intett Halim.
- Te ezzel mész el este? - szegezte nekem rögtön a kérdést David, amint a másik fiú hallótávolságon kívülre került.
- Nem ezzel, hanem vele - jött elő a nyelvtan tanár énem.
- Teszek rá - legyintett. - Szóval?
- Mint hallottad, igen!
- De nem is ismered. Mi van ha rád támad és leszúr?
- Édes vagy, hogy aggódsz, de tudok vigyázni magamra. Képzeld el, hogy lehet valakit nem hagyok hidegen...
- Jó, tényleg seggfej voltam! - emelte fel megadóan a kezét David. - Bocs.
- Várjál, ezt felveszem videóra!
David persze csak a szemét forgatta, majd megindultunk a szállásunk felé. A vacsoráig volt még másfél óránk, úgyhogy úgy döntöttünk, hogy kicsit megnézzük a környéket. Persze ezt nem munkaruhában szándékoztunk megtenni, szóval előtte mindketten átöltöztünk, majd miután körbehívtuk a többieket, hogy van-e kedvük jönni, kettesben indultunk el. Sajnos Patrice és Jean be voltak osztva gyerekfelügyeletre, míg Peter olyan másnapos volt, hogy mozdulni sem akart. Adam nem igazán indokolta meg, hogy miért nem jön, szimplán csak annyit mondott, hogy talán majd máskor. Viszont én menni akartam, David pedig kifejtette, hogy nem enged el egyedül, tekintettel arra, hogy bármelyik utcán elrabolhatnak szőke tincseim miatt.
Először is leintettünk egy taxit, amivel kicsit beljebb mentünk a buli negyednél, hiszen azt már alaposan megnéztük – mondjuk nem sok mindenre emlékszem. Sőt, igazság szerint egy komplett várossal arrébb mentünk, de egyáltalán nem bántuk meg. A várost Side-nek hívják, és leginkább a hatalmas bazárjáról híres a turisták körében. Természetesen engem is ez érdekelt, David legnagyobb örömére. Őt annyira nem foglalkoztatták a különféle török ruhák, bőrkarkötők, kagylók, meg a gyönyörű lámpák és a fűszerboltok.
- Azt mondtad várost akarsz nézni, nem pedig vásárolgatni – emelte az égnek a tekintetét, mikor már az első standnál megálltam.
- Egy lánynál a kettő szorosan összefügg – vigyorodtam el.
- Másfél óránk van! – figyelmeztetett.
- Jó, persze – vontam meg a vállam.
Nem akarlak benneteket untatni az unalmas nézelődésemmel, szóval csak így nagy vonalakban. A bazárnak mindössze egy sorát néztem végig és David becsületére legyen mondva, hogy egy-két grimasz kivételével úriemberként tűrte, hogy mindent megfogdossak, felpróbáljak, megszagoljak és jó alaposan megnézzek. Sőt, mikor kinéztem magamnak egy gyönyörű karkötőt, lealkudott belőle nekem két eurót és még megszerezte a hozzá tartozó nyakláncot is.
-      Köszönöm, köszönöm, köszönöm! – ugrottam a nyakába.
-      Nincs mit Szöszi, de most már én választok programot!
-      Oké – bólintottam rá. – Csak előtte csatold be légyszi! – nyújtottam felé a láncot.
David egy sóhajtás keretében átvette a felé nyújtott ékszert, mire én háttal álltam neki, majd kezemmel összefogtam a hajamat, hogy könnyedén össze tudja csatolni a láncot. Mit ne mondjak, nem igazán kapkodta el… nem tudom, hogy szimplán csak nehezen boldogult az apró csattal, vagy szándékosan húzta az időt, mindenesetre szerintem legalább három percbe tellett, amíg a nyakamba került az ékszer. Miközben pedig igyekezett összecsatolni a kapcsot, ujjával újra meg újra végigszántott a nyakamon, amitől kirázott a hideg. Szó szerint beleremegtem az érintésébe, amit persze ő is érzékelt, de szerencsére szó nélkül hagyott.
-      Köszönöm! – fordultam felé mosolyogva.
-      Na, gyere! – ragadta meg a kezem.
Fogalmam sem volt, hogy hova akar vinni, mindenesetre készségesen követtem. A célunk egyébként egy kis utcai vidámpark volt. Nem volt valami sok játék, mindössze egy dodzsem, egy körhinta, céllövölde és végül valami olyan játék, amire elég volt ránézni, és máris rosszul lettem. Természetesen David utóbbit nézte ki kettőnknek, és mielőtt akár tiltakozhattam volna, már ránk is csukták a biztonsági rácsot. A játékot úgy kell elképzelni, hogy van négy darab kétszemélyes fülke. Ezek hozzá vannak rögzítve egy-egy rúdhoz, amik pedig valami kerekes szerkezethez csatlakoznak. Ez a szerkezet egy hatalmas oszlopon közlekedik fel és le, miközben a fülkék is össze-vissza pörögnek.
-      Meg fogok halni – jelentettem ki, mikor elindult a menet.
-      Csak ne hányj le! – jött a bíztatás Davidtől.
-      Még mindig seggfej vagy! – kiabáltam, de mondatom vége már sikításba torkollott, ugyanis idők közben fejre állt a világ.
David persze remekül szórakozott azon, hogy megállás nélkül sikítottam, de igazság szerint én is élveztem. Ráadásul a játék tetején kaptunk egy fél percet nézelődni, és hát valami elképesztő volt a kilátás. Mondjuk az első másodpercekben forgott velem a világ, de aztán képes voltam értelmezni a látottakat. A távolban elnyúló tenger, a szállodák kimagasló épületei, a hosszan elterülő bazársorok és a rengeteg kikötő. Elképesztően hangulatos hely Törökország, ehhez kétség sem fér.
Mikor vége lett a menetnek, kicsit imbolyogva lépkedtem, úgyhogy David készségesen megtartott a derekamnál fogva. Az más kérdés, hogy akkor sem engedett el, mikor sikeresen megtaláltam az egyensúlyomat, ahogyan én sem bújtam ki az ölelésből.
-      El kell indulnunk vissza – nézett az órájára.
-      Még egy fagyi belefér? – mutattam rá egy közeli cukrászdára, mire a fiú már el is kezdett húzni a stand felé.
Bár David felvetette, hogy meghív, ezúttal én akartam fizetni, hiszen már így is tök sok mindent megvett nekem. Meghívott a banánozásra, a vidámparkot is ő fizette, illetve ha úgy vesszük egy nyakláncot is vett nekem, bár azt ő is ingyen szerezte. A lényeg, hogy ezúttal én álltam a fagyizásunkat. Az árusok amúgy nagyon jó fejek voltak, mindkettőnknek adtak egy-egy ajándék gombócot, amit legalább húsz féle reszelékkel szórtak meg.
A buszmegállóhoz fagyival a kezünkben sétáltunk vissza, illetve David szabad keze idők közben már nem a derekamon pihent, hanem lecsúszott a sortomig és annak farzsebében állapodott meg. Mikor tenyere lesiklott az oldalamon egy pillanatra még lépni is elfelejtettem, de aztán valahogy megembereltem magam, és mintha mi sem történt volna, mentem tovább.

A munkám hamarosan kezdődik, szóval ideje mennem! Holnap mindenképp mesélek, hiszen ma este találkozom Halimmel… remélem jól fog sikerülni a randink. Kicsit félek attól, hogy nem fogjuk annyira megérteni egymást, de végül is eddig is kommunikáltunk valahogy, szóval csak megoldjuk.

A következő részből:
-      Azt hittem, már sosem jössz! – jegyezte meg, miközben kényelmesen befészkeltem magam.
-      Nincs ekkora mázlid – mosolyodtam el.
-      Ugyan Szöszi… vártalak – vallotta be.
-      Mi lesz így az imidzseddel? – fordultam felé összeráncolt szemöldökkel.
-      Valahogy csak túléli – villantotta fel nemtörődöm mosolyát.
-      Nem mondom el senkinek – ígértem meg.
Tudom – bólintott. – De akkor ezt se… - szólt figyelmeztetően, a következő pillanatban pedig...

12 megjegyzés:

  1. Nagyon nagyon jó rész lett !! Imádtam és nagyon siess az új résszel<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon nagyon szépen köszönöm! :) A folytatás érkezik, amint túléltem az érettségit :)

      Törlés
  2. Szurkolok az érettségihez! :)

    VálaszTörlés
  3. Annyira jó!!Már nagyon várom a kövit:))

    VálaszTörlés
  4. Szia!:) Imádom ezt a részt is!:)) Kiváncsi vagyok mi lesz "Szöszivel" és Daviddel <3 Sok sikert a vizsgához, és ezentúl hozd hamarabb a részeket!!;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :) Nagyon örülök, hogy tetszett! Hát szerintem egy kicsit azért mindenki tudja, hogy mi lesz Szöszivel és Daviddel. A legnagyobb kérdést én abban látom, hogy meddig :D
      Köszönöm a biztatást :) Nagyon izgultam, de jelentem: jól sikerült! Annyira nem hülye a blog írója :D

      Törlés
    2. Aki ilyet ír, az már eleve nem lehet hülye:D És gratulálok!:) Akkor hozd hamar az új részt!:)

      Törlés
    3. Már az utolsó simításokat végezzük rajta a bétámmal :)

      Törlés
  5. Imádtam ezt a részt is, mint a többit 😊 David remélem megembereli magát és Kevésbé lesz seggfej 😉 Sok sikert az érettségihez 😊

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :) jaj, elképesztően örülök, hogy tetszett a bejegyzés, igyekszem :) Na, azért ennyire nem seggfej.. bár az kétségtelen, hogy van hová fejlődnie :D
      Köszönöm, így utólag ki merem jelenteni, hogy jól sikerült :)

      Törlés