2014. 07. 04 - Nyári bejegyzés #5

Sziasztok!

Na, megérkeztem a következő bejegyzéssel! :) Remélem, elnyeri majd a tetszésetek, illetve azt is, hogy kedvet kaptok az előző posztban meghirdetett játékhoz, mert tényleg kicsit megakadtam.

Ha időtök engedi, hagyjatok nyomot magatok után! ;)

Jézusom, elképesztően sok mesélni valóm van! Olyan tegnap éjszakám volt, hogy uff... na, ezt most jól elmondtam! Mindenesetre onnan kezdem a mesélést, ahol abbahagytam, szóval az izgalmakra még egy kicsit várnotok kell. A bejegyzés végére tekerni nem ér!

Szóval megérkeztünk Törökországba. Ahogy leszálltunk a hajóról, azonnal érzékeltem, hogy mennyivel melegebb van a szárazföldön, ráadásul a kikötőtől még negyed órát kellett buszozni a szállodáig. Mondanom se kell, a légkondicionáló berendezés nem működött, így mire végre valahára megérkeztünk a végállomásra, tökéletesen leizzadtam. Innentől kezdve nem voltam hajlandó felemelni a kezemet, mert kék felsőmön két jókora izzadságfolt éktelenkedett és természetesen túlságosan prűd vagyok ahhoz, hogy ezt másoknak is mutogassam. Az lényegtelen, hogy rajtam kívül még jó páran szenvedtek a döglesztő hőség okozta kellemetlenségektől...

Mindenesetre így, hogy csak az oldalamhoz szorított karokkal voltam hajlandó járkálni, kicsit megnehezítette a bőrönd cipelésem. Illetve épp kezdtem azon merengeni, hogy mégis hogy fogom én ezt megoldani, mikor egy török, bőrönd pakoló srác jelent meg mellettem. Na, íme egy jó tanács! Ha szőke vagy, teltebb alakú és szerény, akkor csak egy hajfestés után utazz Törökországba! A török srácok megvesznek a szőkékért, kiváltképpen a mellben erős lányokért. Erre két perc alatt rájöttem, ugyanis amíg beértem a szálloda előcsarnokába, már hárman rám kacsintottak. Azért azt elismerem, hogy egész jól esett ez a figyelem, főleg, hogy a török fiúk határozottan jó partik. Legalábbis külsőre... az annyira nem vonz, hogy valakinek én legyek a huszadik felesége.

Szóval a szállodába érve, már bezsebeltem három kacsintást és ez csak fokozódott, amíg a szoba beosztásra vártunk. Ráadásul kaptunk egy fél órás eligazítást a munkák további menetéről, és amíg én Malody-t hallgattam, addig néhány török alkalmazott távolról igyekezett szempárbajba bonyolódni. Egyébként mi a hajón utazó vendégekért vagyunk felelősek. Az étteremben van egy külön nekik kialakított rész, illetve a programokon is a többi vendégtől elkülönülve vesznek részt. Ettől függetlenül mondjuk a bárba lehetünk beosztva, ahol mindig raknak majd mellénk helyieket is, hátha nem boldogulunk az italok török neveivel.

Az eligazítás után Malody jó szórakozást kívánt nekünk, majd elfoglalhattuk a szobánkat. Hogyha nem Daviddel kéne osztoznom a helyiségen, akkor oda lennék a gyönyörtől. A szobánk egyik ablaka a tengerre, míg a másik a gyönyörű kertre néz. Viszonylag közel vagyunk a főépülethez, ami tök jól fog jönni, ha esetleg a nem túl szimpatikus szobatársam túlságosan sokáig szobrozna a fürdőszobában.

- Na, mi legyen az ággyal? - fordultam tanácstalanul David felé.

- Nekem nagyobb szükségem van a franciaágyra - közölte.

- Már miért lenne rá nagyobb szükséged?

- Azért, mert előre láthatóan sokkal jobb nemi életet fogok élni, mint te... - oltott be.

- Tessék? - szaladt fel a szemöldököm. - Egyrészt kizárt dolog, hogy a közös szobánkban fogsz megfektetni másokat, másrészt pedig értem itt megvesznek a srácok!

- Értem meg mindenhol bomlanak a csajok - villantott rám egy diadalittas mosolyt. - Egyébként pedig téged is nagyon szívesen megfe...

- Ki ne mondd! - intettem le, mire David lenyelte mondata végét, bár mindketten tökéletesen tudtuk, hogy mit is akart mondani.

- Van egy ötletem! - törte meg végül a csendet. - Ha szerinted érted „megvesznek” - rajzolt idézőjelet a levegőbe - a török srácok, akkor bizonyítsd be! Azé az ágy, aki a ma esti bulin több alsóneműt szerez meg az ellenkező nemtől!

Természetesen felszaladt a szemöldököm. Alapvetően egy alsóneműt sem szoktam megszerezni másoktól egy éjszakai buli keretében, nemhogy többet! Viszont roppantul zavart, hogy David ennyire nyeregben érzi magát. Komolyan azt hiszi, hogy ő simán lepipál mindenkit, hogyha flörtölésről van szó? Mert jelzem, hogy egyáltalán nem. Ha bedobom magam, igenis tudok olyan gátlástalan lenni, mint ő. Jó, meg egy kevés alkohol is szükséges a cél eléréséhez…

- Egy telefonszám két pont, egy alsónemű öt - módosítottam egy kicsit a szabályokon.

- Felőlem. - vonta meg a vállát.

A fogadást egy kézfogással tettük hivatalossá, aztán én eltűntem a fürdőszoba ajtó mögött, és végre valahára megszabadultam az izzadtságtól nedves felsőmtől. Közben David telefonon megbeszélte a többiekkel, hogy találkozunk a parton, így a nyári ruhám alá, még magamra vettem a fürdőruhámat is. Egyébként mikor kiléptem a fürdőből, szobatársam nem éppen diszkréten mért végig és őszintén szólva jól esett látni a szemében fellobbanó vágyat. Úgy fest, nem csak a törököknek jönnek be a szőkék. Az mellékes, hogy nem csak az ő pillantása kalandozott el, ugyanis idők közben David is átvette a fürdőnadrágját. Muszáj volt szemügyre vennem a hasizmait és mikor tekintetem elérte nadrágjának peremét, akaratlanul is eszembe jutott a fürdőszobai látvány. Akkor határozottan nem takarta egyetlen egy ruhadarab sem a kilátást.

- Menjünk! - ráztam meg gyorsan a fejem, ugyanis kicsit elterelődtek a gondolataim.

A tengerhez egy terrakottás út vezet le, két oldalt apró pálmafák és különféle színes virágok húzódnak. Elképesztően gyönyörű az egész hely, a kertészek lenyűgözően szép munkát végeztek. A látványt tetőzi a tenger jellegzetes illata, a bőrödet cirógató napfény, illetve az út oldalán álló bárból kihallatszódó török zene. Az említett helyiségbe be is tértünk és rendeltünk magunknak egy-egy hideg innivalót.

- Tessék, Darling! - nyújtotta át az italt a pultos, mire vetettem egy önelégült pillantást Davidre. Ő mondjuk épp a pultost mérte végig, és szemmel láthatóan azt próbálta megállapítani, hogy a srác csak annyira kétségbeesett, hogy minden szembe jövő lánynak bókol, vagy egész egyszerűen tényleg bejöttem-e neki.

- Köszönöm. – ajándékoztam meg végül egy kedves mosollyal a fiúra.

Egyébként a beszélgetés angolul zajlott közöttünk, azt hiszem a hajszínemből igen hamar megállapította, hogy nem helyi lakos vagyok, ráadásul a szállodába leginkább külföldiek járnak, ugyanis azért ez nem a legolcsóbb szálloda.

- Én is köszönöm, - vette el pofátlanul a saját italát David, majd sürgető jelleggel elkezdett kitolni a bárból.

- Szia, Darling! - köszönt még el a srác, mire kénytelen voltam az ajkamba harapni, nehogy elvigyorodjak. Itt már egyre jobban tetszett az esti fogadás gondolata. Franciaágy, az enyém leszel...

A parton már ott volt Adam és Peter, hamarosan pedig Jean és Patrice is megérkeztek. Így hatosban indultunk meg a víz felé, és valami elképesztően jót fürödtünk. Bár már érett huszonévesek vagyunk, azonnal kialakult közöttünk a jól megszokott fiúk a lányok elleni harc. Mondjuk esélyünk nem sok volt, a srácok kíméletlenül lenyomtak minket újra meg újra a víz alá, míg végül a csajokkal kénytelenek voltunk kimenekülni. A fiúk még benn maradtak és azon versenyeztek, hogy melyikük tud gyorsabban elúszni a bójáig. A pasik meg a versenyszellem.

Amíg a fiúk úsztak, mi, lányok napoztunk, és persze rengeteget beszélgettünk. Végre Jeant is jobban megismertem, és határozottan egy hullámhosszra kerültünk. Hármunk közül szerintem ő a legvagányabb, tipikusan az a fiús lány. Vörös haja a nyaka közepéig ér, csuklóját temérdek bőrkarkötő díszíti, és az alakján is látszik, hogy temérdek időt töltött el a foci pályán. Ehhez a külsőhöz egy nagyon cinikus és kissé szabad szájú belső tartozik, amit mondjuk meg kell tanulni kezelni, de hogyha megszokod, akkor tényleg fantasztikus társaság.

Egyébként elmeséltem nekik a Daviddel való fogadásomat, aminek hallatán azonnal belelkesedtek. Egyfelől meghívtak az ő szobájukba készülődni, másfelől elkezdtek faggatni a szobatársamról. Őszintén szólva tudtam, hogy mennyit osszak meg velük a kettőnk kapcsolatáról, mert, ahogy elkezdtem volna kifakadni a srác alpári stílusa miatt, akaratlanul is eszembe jutott a legutóbbi közös alvásunk, meg a tenisz meccs utáni beszélgetésük. Igazság szerint annyira nem is borzalmas a kettőnk viszonya, bár ha egy jelzővel kellene jellemeznem, az határozottan a katasztrófa lenne. Csak néha ebbe a katasztrófába becsempészi magát egy-egy jó pillanat.

Végül úgy döntöttem, hogy a fürdőszobás incidenst és a közös alvást megtartom magamnak. Az elsőről kínos lett volna beszélni, a másikkal meg leromboltam volna David rosszfiús imidzsét. Az egyszerűen a mi pillanatunk és annyira még nem vagyok jóban Patrice-szel és Jeannel, hogy megosszam velük a magánéletem minden fontos mérföldkövét.

- Na, de bejön vagy nem? - tudakolta Patrice.

- Hát jó pasi, de ettől függetlenül a nem kategória - válaszoltam némi töprengés után.

- De miért? Rohadt jól néz ki, humoros és még értelmes is - szólt közbe Jean értetlenül.

- Mert bunkó!

- Ez a legjobb tulajdonsága. Imádom a tahó srácokat...

- De ő nem az a könyvbeli tahó, hanem egy igazi seggfej! - fakadtam ki.

- Ugyan már, az a legcukibb, mikor mindenkivel paraszt és veled meg olyan kedves. - kezdett el ábrándozni Patrice.

Szerencsére a beszélgetésünk itt félbeszakadt, ugyanis a srácok kijöttek a vízből.  A versenyt Adam nyerte, bár a másik két srác szerint csalt. Mondjuk azt nem igazán értem, hogy az úszásban hogy lehet csalni, de hát ők tudják. Mindenestre ahogy beljebb mentek, kiszúrták, hogy néhány száz méterre van egy vízi sport bódé, ahol lehet banánozni. Aki nem tudná, hogy mi az, annak adok most egy gyorstalpalót. A lényeg, hogy van egy sárga, banán alakú csónakszerűség, amire fel kell ülni. Egy motorcsónakot kötnek az elejére, ami aztán tíz percig össze-vissza huzigál a tengeren, míg végül beleborít a vízbe.

- Mehetünk, csak fel kell mennem pénzért. - bólintottam rá a dologra.

- Meghívlak. - intett le David. - Csak menjünk!

Patrice és Jean erre jelentőségteljesen összenéztek. Gyanítom ők tök aranyosnak találták a srác megnyilvánulását, míg én sokkal inkább a "csak menjünk" megjegyzésén akadtam fenn.

- Köszi - szólaltam meg félig komolyan, félig pedig cinikusan. David persze értette az iróniámat, de kivételesen szó nélkül hagyta, és inkább megindultunk a stand felé.

Na, és hát ekkor találkoztam Halimmel, egy elképesztően helyes és aranyos török sráccal. Olyan, de olyan, de olyan cuki mosolya van, hogy ilyet még nem éltem. Emberek nem tudom elmondani, leírni, egyszerűen képtelen vagyok szavakba önteni. Tudjátok, amikor elmosolyodik, akkor két apró gödröcske jelenik meg az arcán, ami egy pillanat alatt meglágyítja a vonásait. Ráadásul ez a mosoly minden kétséget kizáróan nekem szólt. Miközben a srácok lebonyolították az üzleti dolgokat, addig Halim és egy másik srác - azt hiszem Ahmed, vagy valami hasonlóan nagyon törökös név - választottak nekünk megfelelő méretű mentőmellényt.

- Helló! - lépett elém Halim, és ismét megajándékozott a világ legédesebb mosolyával.

- Szia! - viszonoztam a mosolyát.

Miközben a fiú rám adta a mentőmellényt, tekintete lejjebb siklott, és cuki mosolyába ezúttal egy jó adag perverzség is keveredett. Amíg összecsatolta a mellényt, bemutatkoztunk, na meg lefutottuk a "honnan jöttél", "hány éves vagy", "meddig maradsz" köröket. Halim amúgy Isztambulban él, húsz éves és egész nyáron itt dolgozik. Mikor megtudta, hogy egy hónapot itt töltök, határozottan felcsillant a szeme, de sajnos a beszélgetésünknek ekkor vége szakadt, mert idők közben a másik srác már mindenkinek kiosztotta a kötelező felszerelést, és már csak rám vártak, hogy felszálljak a banánra. Egy mosolyváltás után odasiettem a többiekhez, Ahmed, vagy Musztafa, vagy Mohamed segítségével felszálltam David és Patrice közé, aztán már meg is indultunk.

Nagyon jó buli volt, a lányokkal persze sikítottunk, integettünk a többi fürdőzőnek, míg végül teljesen elmerültünk a vízben. Mindannyian nevetve jöttünk fel a víz alól, és fröcskölések közepette valahogy kikeveredtünk a partra.

- Tetszett? - érdeklődött Halim, miközben odaadtam neki a mentőmellényt.

- Nagyon jó volt. - bólintottam mosolyogva.

- Ha gondolod, holnap nyitás előtt elvihetlek egy körre a jetskivel.

A randira invitálástól persze zavarba jöttem, és ösztönösen beleharaptam az alsó ajkamba. Alapvetően imponált, hogy egy ennyire helyes srác szeretne velem kettesben lenni, de azért két perc ismeretség után nem korai belemenni egy találkába. Jó, mondjuk mások két perc ismeretség után már egymáson végeznek szájsebészeti beavatkozást - értsd: hevesen smárolnak -, de ettől függetlenül én nem feltétlenül tartozom ebbe a táborba. Habár ez csak egy ártatlan randi...

- Talán - mondtam végül talán a kelletnél kicsit lelkesebben, ami egyértelmű utalás volt arra, hogy a talán inkább az igen felé billen.

- Várlak. - bólintott a srác.

- Gyere már, Szöszi!

- Szia! - köszöntem el.

- Szia!

A délután további része hamar eltelt, és hamarosan már Jean és Patrice szobájában ültem. Én már elkészültem, ők meg a hajukon végezték az utolsó simításokat. A készülődés folyamán a lányok már Halimmel boronáltak össze, úgyhogy szerencsére a szobatársammal való kapcsolatom boncolgatása pihenő pályára került. Illetve csak majdnem, mert Patrice azért megjegyezte, hogy David jobb pasi, mint Halim, ráadásul az ilyen aranyos srácokkal vigyázni kell, mert ki tudja, mit rejt az a mosoly. Állítása szerint David legalább nem árul zsákbamacskát. Pontosan tudja az ember, hogy egy éjszakára készül, nem pedig házasságra.

- Amúgy szerintem féltékeny volt - mondta Patrice.

- Nincs köztünk semmi - értetlenkedtem. - Folyamatosan más csajokat szédít, kizárt dolog, hogy akar tőlem valamit.

- Szóval ezért flörtöltél Halimmel? Féltékennyé akartad tenni? - értette félre a mondanivalómat Jean.

- Kiforgatod a szavaimat! - próbáltam elkerülni a válaszadást.

Igazság szerint előfordulhat, hogy kicsit szeretném megmutatni Davidnek, hogy kettőnk közül nem ő az egyetlen, aki felkelti az ellenkező nem figyelmét. Játszhatja itt ezt a "tudom, hogy élvezted" figurát, de amellett a tény mellett nem szabad elmenni, hogy őt sem hagyták hidegen a zuhanyzókban történtek. Mármint biztos vagyok benne, hogyha csak egy másodperc erejéig is, de benne is fellobbant az a szikra, és csak egy nagyon kevés választotta el attól, hogy megcsókoljon. Az megint más kérdés, hogy most már az sem tudom, hogy mit akarok. Olvadozom Halim mosolyától, és közben a majdnem csókomon gondolkozom Daviddel. Tényleg féltékennyé akarom őt tenni?! Jézusom, remélem nem...

Hamarosan a srácok kopogtak az ajtón, mire feltápászkodtam az ágyról, hogy beengedjem őket. Jean éppen a cipőjét húzta fel, Patrice pedig a sminkjével variált még egy keveset, szóval az ajtó nyitó szerep rám maradt.

- Sziasztok! - köszöntem a srácoknak, akik egy emberként mértek végig.

Piros, pánt nélküli mini ruhám mindössze a combom közepéig ért, de igazság szerint úgy voltam vele a ruhaválasztásnál, hogyha megvan hozzá az alakom, akkor miért ne. Tudom, ezzel megsértettem, a "soha nem lehetünk elégedettek a külsőnkkel" szabályt, de alapvetően nem érdekel. Bár elcsépelt a szöveg, de szerintem, ha valaki jól érzi magát a bőrében, akkor másnak sem fognak feltűnni az apróbb hibák. Nem kell csontkollekciónak lenni ahhoz, hogy a srácok megnézzenek, sőt, tök sokan úgy vannak vele, hogy szeretik, ha van mit fogni a párjukon. Szóval, ha esetleg bármelyikőtök önértékelési zavarokkal küzd, jegyezze meg, hogy a legjobb módszer a tökéletes külsőhöz az, ha elfogadod magad! Szeress a bőrödben lenni, mert a kisugárzásod határozottan többet nyom a latban, mint a súlyod.

Na, de visszatérve a témához. A srácok tekintete igen nehezen vándorolt vissza az arcomra, de végül sikeresen megemberelték magukat, és inkább bevonultak a szobába, hogy szemügyre vegyék barátnőimet is. Egyedül David maradt az előszobában, lazán nekidőlt az ablakkeretnek, és eltűnődve szemlélt. Természetesen közben én is végigmértem őt, és szokásához hűen remekül festett. Egy térdig érő farmer volt rajta, kék rövid ujjúval, ami kihangsúlyozta izmos vállait és szintén kék szemeit.

- Kezdesz félni a fogadás miatt? - törtem meg a csendet.

- Inkább kezdem úgy érezni, hogy van ellenfelem. - vigyorodott el pimaszul.

- Nehezedre esne azt mondani, hogy igen? - ráncoltam össze a homlokom.

- Igen. - villantott fel egy újabb szórakozott mosolyt.

Csak a szememet forgattam, és már sétáltam volna vissza a szobába, mikor ujjai ráfonódtak a csuklómra, és egy gyengéd, de határozott mozdulattal ismét maga felé fordított. Értetlenül billentettem kissé félre a fejem, hiszen elképzelni sem tudtam, hogy mégis mi mondanivalója van még.

- Tudod - hajolt kissé közelebb - kezdem bánni, ami a fürdőszobában történt.

- Végre elismered, hogy tapló voltál? - döbbentem le teljesen, de természetesen rövid úton kiderült, hogy egyszerűen csak nagyon naiv vagyok.

- Lehet, hogy mégis meg kellett volna, csókoljalak.

- Nem hagytam volna, hogy megcsókolj! - kértem ki azonnal magamnak.

- Ugyan, tudom, hogy akartad. - mosolyodott el ártatlanul.

Én dermedten álltam az előszoba közepén, míg David megkerült engem. Mikor elhaladt mellettem, gondosan ügyelt arra, hogy egyik ujjával végigsimítson a csípőmön, amitől persze a hideg kezdett el futkosni a bőröm minden egyes szegletén. Szívesen mondanám, hogy egész egyszerűen undorodtam az érintésétől, de azt hiszem, mindannyian tudjuk, hogy ez hazugság lenne. Vágytam rá, többet akartam, és ezért piszkosul haragudtam magamra. Én mindig is a józan döntéseimről voltam híres, illetve az órákig tartó álmodozásaimról a szőke hercegről. Mikor arról fantáziáltam, hogy miként fogom megismerni a nagy őt, rendszerint egy sokkal figyelmesebb srácot képzeltem el magamnak, arról nem is beszélve, hogy mindig apró lépésenként haladtunk. Valahogy az álmaimban mindig a szerelem volt az, ami jött és elsöpört, nem pedig ez a nyers, vonzalom, amitől gyakorlatilag felrobbanok belülről.

Mindenesetre összeszedtem magam, és néhány perc múlva már viszonylag tiszta fejjel léptem ki a szobából, oldalamon Patrice-szel. Mivel Peter nézett utána a buli negyednek, ő irányította a kis csapatunkat. Útközben rengeteget beszélgettünk és nevettünk, illetve én még bújócskáztam is, ugyanis egy két utcai árusnak is sikerült felkeltenem a figyelmét. Lehet, hogy ez a piros ruha még sem volt annyira jó ötlet. Törökországban épp elég figyelmet szentelnek nekem rikító ruhák nélkül is.

Na, és akkor megérkeztünk a buliba. A törökök elképesztő éjszakai életet élnek, ráadásul a török zene valami fantasztikus hangulatot csinál. Nem az megy, mint jó néhány szórakozóhelyen, hogy emberek csoportokba verődve beszélgetnek, kezükben egy-egy pohár koktéllal. Ó, nem! Itt gyakorlatilag fel sem férsz a táncparkettre, vadidegenek húznak oda magukhoz néhány tánclépés erejéig és gyakorlatilag lehetetlen nem a buli részévé válni. Lehetsz akármilyen visszafogott, itt egy csapásra levetkőzheted a gátlásaid. Bár nem így van a mondás, de "ami Törökországban történik, az Törökországban is marad". Azt hiszem, sokat elmond, ha ez volt az éjszakám jelmondata.

Azt azért leszögezném, hogy eszemben sem volt lenyúlni különféle srácok alsónadrágját. Én inkább a sok kicsi sokra megy elvben bíztam, így két kör koktél után nekiálltam a telefonszám vadászatnak. Hát, akkor lássuk, hogy sikerült! Patrice és Jean készségesen kutattak nekem a tömegben megfelelő alany után, és végül ki is szemeltünk egy viszonylag józan, de egy vadidegennel való telefonszámcseréhez kellően jó kedélyűnek tűnő srácot.

- Reggel egy szót se halljak erről! - fordultam a csajok felé, akik ezen persze csak jót nevettek, majd sürgetően elkezdtek tolni a fiú felé.

Az más kérdés, hogy elvesztettem az egyensúlyom, így egész egyszerűen belezuhantam a srác karjaiba, ezzel kiverve a kezéből a még szinte teli poharát. Már felkészültem az ordításra, na meg arra, hogy fizethetek egy új italt neki, de mikor a fiú végig mért, rövid úton arra a következtetésre jutott, hogy inkább jóban lesz velem.

- Szia, Szépség! - na, egyre jobb becenevek. Amúgy ezt törökül mondta, csak aztán jeleztem, hogy nem beszélek annyira fényesen az említett nyelven, és inkább átváltottunk angolra, ami mondjuk neki nem volt az erőssége. Összesen négy szót tudott: szia, szépség, szeretlek és sör. Szóval rövid úton biztosított arról, hogy ő nagyon szeret, amire én szívélyes mosollyal bólogattam, majd inkább rátértem az engem érdeklő részre.

- Figyelj! - szóltam bele a bókolásába. - Sajnos most mennem kell - ezt szerintem nem értette, úgyhogy először magamra mutattam, majd két ujjammal imitáltam a sétálást, végül pedig ráböktem az ajtóra -, de ha gondolod, cseréljünk számot - itt pedig előbányásztam a telefonomat, és jelentőségteljesen meglóbáltam a szeme előtt.

Nem tudom, hogy a mutogatásomból mennyit értett meg, mindenesetre elvette a készüléket. Ezt jó jelnek értelmeztem, egészen addig, amíg az egyik haverjának a kezébe nem nyomta, és perdült mellém egy közös fénykép erejére. Természetesen megragadta az alkalmat arra, hogy letaperoljon, de tekintve, hogy még nem volt meg a száma, kénytelen voltam felpofozás nélkül tűrni. Végül a barátja visszaadta a telefont én meg beleléptem a névjegyzékbe, és ezúttal így adtam oda neki. Hála istennek így már értette, hogy mit akarok, beírta a számát, és mielőtt nekem is meg kellett volna adnom az enyémet, gyorsan leléptem.

A csajok persze sírtak a röhögéstől az Activity bemutatóm láttán, aztán pedig elégedetten szemlélték az első telefonszámot. A pech az, hogy amíg mi a két pontomnak örültünk, addig David már le is beszélte valakiről a melltartóját, így egy fekete, csipkés darabot pörgetve a mutatóujján haladt el mellettünk. Kétségtelen, hogy érti a dolgát.

Na, innentől kezdve kicsit gyorsabb tempóra váltottam. Ezúttal szemlélődés nélkül szólítottam le mindenkit és egy néhány perces bájcsevej után sorra zsebeltem be a telefonszámokat. Néhányan ráadásul az én kezemre játszottak, ugyanis küldtek különféle innivalókat, hozzá pedig cetlin leírták a telefonszámukat, nyilván abban a reményben, hogy felhívom őket. Hát rosszul gondolták, mindenesetre egész szépen gyülekeztek az ismeretlen számok a telefonomban.

Természetesen akadtak nehezebb menetek is. A legkínosabb az volt, hogy már lassan tíz perce beszélgettem egy sráccal, és különféle módszerekkel igyekeztem a tudtára adni, hogy szükségem lenne a telefonszámára, amikor is mellé lépett egy másik fiú, és heves csókcsatába bonyolódtak előttem. Azt hittem lefordulok a bárszékről... nem csoda, hogy nem sikerült vele komolyabb flörtbe bonyolódni.

- Egy szót sem! - intettem le a lányokat, akiket persze ez nem hatott meg, és legalább negyed órán keresztül a bénázásomon röhögtek.

A másik peches szituáció az volt, mikor egy kissé ittas állapotban lévő sráchoz mentem oda. Ő persze nem sokat gondolkozott azon, hogy adjon-e nekem telefonszámot-e vagy sem, ráadásul az egész ismerkedésünket egy csókkal tervezte megpecsételni. Nem vagyok büszke a dologra, de őszintén szólva eddigre már elég sokat ittam, az is csoda, hogy egyáltalán emlékszem a történtekre. Előfordulhat, hogy nem riadtam vissza egy gyors csóktól. A probléma a hirtelen színre lépő mennyasszony volt... na, ekkor menekültem ki a bárból!

- Bakker, ez de kínos… - röhögött Patrice, aki hasonló állapotban volt, mint én. Egyikünk sem igazán állt már a lábán, de szerencsére Jean készségesen eltámogatott minket egy padig. Valami akkor szörnyen viccesnek tűnt, és megállás nélkül vihogtunk Patrice-szel, míg barátnőnk jobban látta, ha szól a srácoknak, ugyanis egyedül nem igazán birkózott meg velünk. Hamarosan megérkezett a felmentő sereg, már amennyire a totál részeg Peter-t, a kedélyes állapotban lévő Davidet és az egyetlen egy viszonylag beszámítható Adamet annak lehet nevezni. Így utólag azt csodálom, hogy egyáltalán odataláltak hozzánk.

Itt már kissé szakadozik a film, de arra határozottan emlékszem, hogy Daviddel remekül elszórakoztunk a hazaúton. Mindketten a kínos incidenseinkről sztoriztunk, és bár a fele nem is volt humoros, remekül röhögtünk rajta. Közben én néhányszor majdnem elhasaltam a betonon, de a srácban azért volt még annyi, hogy újra meg újra elkapjon és függőlegesbe állítson. Így utólag roppant kínos az egész, és nagyon remélem, hogy David nem emlékszik rá egyáltalán. Főleg ara nem, ami ezek után következett. A nagyobbik bökkenő, hogy én sem tudom pontosan, hogy mi is történt...

Szóval megérkeztünk a szállodába, valahogy elverekedtük magunkat a szobánkig és még mindig felhőtlen jókedvvel elterültünk az ágyon. A pontjaikat még nem adtuk össze - bár azt hiszem ez abban az állapotban lehetetlen is lett volna -, így persze részegen is elkezdtünk azon csatázni, hogy melyikünket illeti meg arra az éjszakára a franciaágy.

- Én innen nem mozdulok - jelentettem ki, miközben jelentőségteljesen elterültem a matracon.

- Ahogy gondolod. - bólintott David, majd nemes egyszerűséggel rám feküdt.

Arra még emlékszem, hogy próbáltam lerugdosni magamról, ahogy arra is, hogy rövid úton a srác megunta a próbálkozásaimat, és ráült a lábamra. Ekkor a kezemmel próbálkoztam, de hamarosan David elkapta a csuklóimat és könnyedén a matrachoz szegezte őket. Az utolsó képem a tegnap estéről pedig határozottan az, hogy szobatársam behozza az ajkaink közötti távolságot. Tisztán érzem még most is, hogy miként robbant fel bennem valami a csókja következtében. Egyszerűen komplett tűzvihar ment végbe a testemben, szinte éreztem, hogy lángolok belülről. A szívem hevesebb tempóban kezdett el verni, az agyam egy pillanatra kitisztult, de aztán az alkohol mámora helyett, a mindent elsöprő vágy vette át az irányítást a testem felett. Nem tudom, hogy hogyan folytatódott, de arra pontosan emlékszem, hogy a csók pillanatában egyes egyedül többet akartam.  Ez az, ami megriaszt...

Most pedig itt fekszem a franciaágyban, oldalamon Daviddel. Az egyetlen pozitívum, hogy a fehérneműim rajtam vannak, de fogalmam sincs arról, hogy mi is történt az éjszaka folyamán. Az biztos, hogy egy ágyban töltöttük az estét - megint -, de azért csak fohászkodni tudok, hogy nem történt meg több. Ráadásul nem tudok normálisan gondolkodni, ugyanis olyan szinten másnapos vagyok, hogy gyakorlatilag minden egyes mozdulat kínszenvedés. Hasogat a fejem, ráadásul tíz perc múlva meg fog szólalni az ébresztőórám, és ezúttal nem nyomhatok rá a szundi gombra, mert fél óra múlva kezdődik az első műszakom. Ha ma nem rúgnak ki, akkor soha.

Szóval tényleg mennem kell, ez a bejegyzés kissé hosszúra sikerült. Ha többet nem jelentkezem az azért van, mert David emlékszik a tegnap éjszakára. Ha történt közöttünk valami én vízbe fojtom magam.

U.I: Soha többé nem iszom!

U.I2: Ti se igyatok, ha jót akartok magatoknak...

A következő részből:

"- Ennyi pontom van, Szöszi! Két alsónemű és hét telefonszám - magyarázta.

Válasza hallatán automatikusan szétnyíltak az ajkaim, ugyanis egyfelől megdöbbentett, hogy két alsóneműt is össze tudott szedni, másfelől továbbra is rossz hatással volt rám a közelsége. David pillantása egyébként lesiklott a számra és talán a kelletnél kicsit több időt töltött el annak tanulmányozásával. A szemében valami megcsillant és mikor rám emelte a tekintetét, biztosan tudtam, hogy neki is bevillant egy-két dolog a tegnap estével kapcsolatban.

- Módosítok. Lehet volt az három alsónemű is... - törte meg végül a kínos csendet."