Chapters - Prológus

2018. június 17.

Sziasztok! :)

Ahogy korábban is mondtam, sokat gondolkoztam azon, hogy mi legyen ennek a sztorinak a sorsa, és bár továbbra sem érzem úgy, hogy ennek kéne az Őszi feljegyzéseknek lenni, ha nem is az évszak történetek keretében, de szívesen megosztanám veletek. Ezennel el is hoztam a prológusát, ne számítsatok nagy izgalmakra, ez tényleg csak egy rövid kis felvezető a történethez, de remélem az érdeklődéseteket felkelti a folytatáshoz. :)
Oliver Woodstock nevéért pedig utólagosan is elnézéseteket kérem, mert semmi köze nincsen a Summer Notes-os Oliver Woodstockhoz, egyszerűen csak annyira megtetszett már ott a neve, hogy muszáj volt ismét felhasználom. Mindenesetre szőkének itt is szőke :D
A többit pedig már tudjátok:
Jó olvasást, és ha időtök engedi, hagyjatok nyomot magatok után! <3
Oliver Woodstock visszatér Angliába


Régóta folynak a találgatások, hogy vajon az ifjú labdazsonglőr melyik klubnál folytatja a pályafutását, hiszen az elmúlt idény során az egyértelművé vált, hogy Oliver Woodstock bizony kinőtte a Villarreal csapatát. Többen pedzegették, hogy esetleg Spanyolországon belül válogat a három „nagy” közül, és bár hivatalosan megerősített a tény, hogy bizony az Atletico Madrid, valamint a Barcelona is bejelentkezett a támadóért, csatárunkat végül hazahúzta a szíve.
Tegnap délután Oliver Woodstock három éves szerződést írt alá a Manchester United csapatával, ezáltal pontot téve az idei év egyik legizgalmasabb átigazolási ügyének végére. A Vörös Ördögök újdonsült tizenkilencese feltehetőleg már a következő felkészülő meccsen bemutatkozik az Old Trafford közönségének, és alighanem mindent el fog követni annak érdekében, hogy bebizonyítsa, jó vásárt csinált a klub.
Elképesztően örülök, hogy hazatérhetek Angliába. Innen indultam, itt is szeretnék kiteljesedni, ahogyan a későbbiekben innen is szeretnék majd visszavonulni. Anglia az otthonom, az pedig, hogy a Manchester Unitednál futballozhatok a gyerekkori álmom, és mindkettő előtt úgy szeretnék tisztelegni, hogy a létező összes megnyerhető kupát a magasba emelem.” – nyilatkozta Oliver a tegnapi sajtókonferencián. - „A Villarreallal remek évet zártunk a spanyol ligában, sikerült odaérnünk a negyedik helyre, és tényleg hihetetlenül hálás vagyok a klubnak, hogy három évvel ezelőtt felkaroltak, hogy a csapnivaló kezdésem ellenére bizalmat szavaztak, és hogy segítettek abban, hogy egy világ ismerje meg a nevemet. Viszont úgy éreztem, hogy máshol szeretném megmérettetni magam. A spanyol bajnokság hihetetlenül erős, de számomra a ligák ligája mindig is a Premier League volt, alighanem örökre az is marad, és mikor máskor ragadtam volna meg a lehetőséget, ha nem most. Itt vagyok, bizonyítani akarok, a tabella éléig nem állok meg!
Az kétségtelen, hogy Oliver Woodstock eltökélt, tele ambíciókkal, tett- és bizonyításvággyal. Reméljük mihamarabb képes lesz felvenni a Premier League ritmusát, és vallóban láthatjuk kiteljesedni a „ligák ligájában”. Ne feledjék, a bajnokság augusztus 14-én veszi kezdetét, ráadásul nem is akármilyen mérkőzéssekkel! A párosításokért kattintson ide!


- Bébi, azt mondtad csak egy cikk, és jössz – zökkent ki az olvasásból egy durcás hang. – Mi izgalmasabb nálam? – kérdezi Will lebiggyesztett ajkakkal, miközben mögém lép, és az előbb említett ajkak ezúttal lágy csókot lehelnek a vállamra.
Egy pillanatra lehunyom a szemem, belemerülök az érintésébe, ellazulok, hagyom, hogy egy kicsit elterelje a gondolataim. Halk sóhaj szökik ki a számon, mire Will elégedetten elmosolyodik, és belefúrja arcát a nyakamba. A mozdulat közben apró puszikkal borítja a bőrömet, kedvesen átkarol hátulról, ujjai pedig már be is tévednek a felsőm alá, hogy aztán lágyan simítsák végig az oldalamat, szándékosan ügyelve arra, hogy bele-bele akadjanak az alsóneműm pántjába.
- Csak két percet adj még, Will – kérem kissé elfúló hangon, ugyanis a srác ujjai ezúttal közelebb merészkednek egy igen intim területhez.
- De én most akarlak – súgja a fülembe, gondosan kihangsúlyozva a most szócskát, miközben provokáló jelleggel fogaival érinti a fülcimpám érzékeny bőrfelületét.
- Két perc múlva már nem fogsz akarni? – kérdezem elfojtott mosollyal.
- Talán igen, talán nem. Megéri a kockázat? – kérdez vissza kihívóan.
- Kérlek Will, csak két perc – próbálkozom be újra.
Bár szavaim nyugodtak és kedvesek, a fiú felkapja a vizet. Hirtelen enged el, és ahogy megszűnik az ölelése, megérzem, hogy milyen hűvös is van a szobában nélküle. Libabőrök lepik el a bőrömet, ahogy a gerincem mentén végigfut rajtam a hideg, és már most hiányzik a fiú érintése, holott alig néhány másodperce még érezhettem, ahogy teste az enyémhez simul.
- Ne fáradj! – veti azért még oda, és már arrébb is lép.
- Will, most komolyan? – fordulok utána. – Nem vagy egy kicsit képmutató? Amikor te órákig videót vágsz, én békén hagylak. Amikor meg én kérek két percet, akkor már ne fáradjak?
- A videózás nekem a munkám, te meg csak valami focistáról olvasgatsz. Nem tök mindegy, hogy melyik csapatnál folytatja?
Ami azt illeti, nem. Egyáltalán nem tök mindegy.
Ahogy Will felemlegeti a cikket, hirtelen újra lemerevednek az izmaim, görcsösebbé válik a tartásom, és elkezd velem forogni a szoba. Szaporábban veszem a levegőt, mégis úgy érzem, hogy már-már fullasztóan kevés oxigén jut a szervezetembe. A szám kiszárad, a fülemben dobol a vér, tompa zsibbadás lesz úrrá a testemen, a lábaim pedig ülő helyzetben is megremegnek. A szívem hevesebb ritmust kezd el diktálni, görcsbe rándul a gyomrom, összeszorul a torkom, képtelen vagyok nyelni. A percekkel ezelőtti biztonságérzet nyomtalanul eltűnik, és nem marad más, csak az a vészjósló ösztönérzet, ami teljesen lebénít, felemészt, kétségbe ejt, és minden igyekezetem ellenére úgy dobbantja meg a szívem, ahogyan arra csak ő képes. Oliver Woodstock… üdv újra itthon.

6 megjegyzés:

  1. Nem Rushford a MUFC 19-ese? :-D

    VálaszTörlés
  2. Kedves Naomi!
    Én csak úgy benéztem telefonon a blogra, gondoltam hátha megsajnálsz minket és írsz egy őszi sztorit. Erre látom a Prológus felíratot, s nekem már végem is volt... a buszon ülve majdnem sikítottam örömömben. Komolyan? Annyira tetszik! Már most elmondhatom, hogy nem vagyok teljesen képben a focis témával kapcsolatban, csak nagyjából, hála a páromnak. Ennek ellenére nagyon örülök, hogy ismét egy híres emberről olvashatok a te gondolataidban.
    Alig várom a részeket. Remélem, nagyon szertném, hogy ha sok sok fejezetet kapnánk hetente :D
    Alig várom az első fejezetet! :)

    Vivi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Vivi! :)
      Egyrészt nagyon örülök, hogy néha csak úgy magától visszasodor a szél a blogra, másfelől pedig jön egy kis önpromó :D Szóval van a blognak egy olvasói csoportja facebookon, esetleg csatlakozz hozzá, mert ott mindig kiteszem, ha új bejegyzés kerül a blogra, így biztos nem fogsz lemaradni róla :)
      A focis témához annyira nem kell egyébként konyítani, nem azt mondom, hogy nem lesz benne néhány szakkifejezés, de semmi olyan, ami érthetetlenné tenni a történetet, a focis karakterek pedig egytől egyig kitaláltak, úgyhogy nincs szükség előzetes ismeretekre sem :)
      A heti sok részt sajnos nem ígérem, úgy gondoltam, hogy hetente fognak érkezni, de így legalább a nyár folyamán hellyel közzel kitart majd :D
      Köszönöm, hogy írtál <3

      Törlés
  3. Summer Notes ide vagy oda,egy Oliver Woodstock-ról mindig szívesen olvasunk Naomi,szóval szerintem nem lövök mellé ha azt a kijelentést teszem,hogy mind nagyon izgatottak vagyunk és várjuk az újjab kalandos történetet a mi drága Price írónőktől💕💕

    VálaszTörlés
  4. Summer Notes ide vagy oda,egy Oliver Woodstock-ról mindig szívesen olvasunk Naomi,szóval szerintem nem lövök mellé ha azt a kijelentést teszem,hogy mind nagyon izgatottak vagyunk és várjuk az újjab kalandos történetet a mi drága Price írónőktől💕💕

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Alissia! :)
      Örülök, hogy Oliver neve nem kizáró ok, tényleg annyira megtetszett már abban a sztoriban, hogy azóta nem tudtam elengedni :D A Chapters következő része szerintem még ma kikerül, onnantól kezdve pedig igyekszem minden héten hozni a folytatásokat! A megelőlegezett bizalmat pedig nagyon szépen köszönöm <3

      Törlés