Tavaszi Bejegyzés #12

2016. október 20.
Sziasztok! :)
Pár nap késéssel, de újra itt vagyok, immáron a 12. bejegyzéssel. Hihetetlen, hogy már ebből a sztoriból is ennyi elkészült, de nyugalom, még azért messze van a vége :D
Mindenkinek nagyon szépen köszönöm a türelmet, az új olvasókat pedig nagy-nagy szeretettel köszöntöm (már 260-an vagyunk :O *-*).
Jó olvasást, és ha időtök engedi, hagyjatok nyomot magatok után! <3

12.Fejezet
Bár mikor Drew felhívott magához aludni sejtettem, hogy nem sok alvás lesz a dologban, azt nem hittem volna, hogy ennek oka egy több órás telefonbeszélgetés lesz anyával és apával. A téma természetesen Brooke volt, és igazából így utólag nem is értem, hogy engem miért vontak bele ebbe az egész csevejbe, ugyanis jó, ha kétszer hozzászóltam a témához. Egyébként anya és apa elsőosztályúan vitatkoztak a vonalban, előbbi megszállottan hajtogatta, hogy márpedig neki joga van látni a lányát, míg utóbbi egyre idegesebben próbálta elmagyarázni neki, hogy a kezelés egyik alapszabálya, hogy Brooke nem léphet kapcsolatba senkivel. Végül anyu bizonyult makacsabbnak, legalábbis annyit elért, hogy apa megadja neki a pszichiátriai intézet telefonszámát, és megegyeztek abban, hogy amennyiben nővérem kezelőorvosa engedélyt ad a látogatásra, akkor együtt elmennek. Apa részéről itt vége is volt a beszélgetésnek, de ekkor anyu megérdeklődte, hogy én szeretnék-e találkozni a testvéremmel, a kérdés pedig egy újabb másfél órás vitát vont maga után. Ezúttal egyik fél sem engedett, így a beszélgetés ideiglenes tűzszünettel zárult, mert apának eszébe jutott, hogy ma vörösszőnyeges megjelenésem lesz, és elküldött aludni. Kész szerencse, hogy egyébként már elmúltam hat éves…
Gondolataimból az álmában fészkelődő Drew ránt ki, ugyanis forgolódás közben egy akkorát rúg a combomba, hogy majdnem kizuhanok az ágyból. Mivel kivételesen semmi szándékosság nincs a fiú mozdulatában, csak magamban küldöm el melegebb éghajlatokra, aztán erőt veszek magamon, és kikecmergek a takaró alól. Kezdeti szándékaim szerint a fürdőszoba felé venném az irányt, de pillantásom ekkor megakad az éjjeliszekrényen pihenő fotóalbumon, így a reggeli zuhanyzás elé beiktatok egy gyors „memorizáljunk híres embereket” programot.
Apa egyébként nagyon részletes munkát végzett ezzel az albummal, külön-külön megjelölte, hogy ki az, akinek illene tudnom a nevét, illetve, hogy ezeken belül kikkel került Brooke közelebbi kapcsolatba, ami esetleges csevegést jelenthet az este folyamán. Az ilyen emberkékhez oda van írva néhány fontos információ, esetleges közös emlékek a nővéremmel, ami szóba kerülhet. Szerencsére egyébként Brooke legtöbb emléke valami „fergeteges” bulihoz köthető, ahol édes drága testvérem bemutatta, hogy mennyire tehetséges asztalon táncolásban, esetlegesen az ágyban. Egyébként nekem a helyében leégne a bőr a képemről, hogy apám ilyenekről tud, de persze biztos én vagyok túl prűd…
Elégedetten lapozok egyet az albumban, ugyanis sikeresen felismertem Ariel Backert, akivel elvileg másfél évig együtt szerepeltem a „Londoni lányok” című sorozatban. Az új oldalra pillantva akaratlanul is elmosolyodom, ugyanis a fotón Drew Williams szerepel, természetesen épp egy roppant szexire sikeredett hajtúrás közepén. Kár, hogy ezekbe az albumokba nem lehet mozgóképeket rakni, ugyanis biztos, hogy a mozdulatsor egy hasizomvillantással végződött…
- Ki ilyen jóképű, cica?  zökkent ki a fotótanulmányozásból Drew az álmosságtól kissé rekedtes hangja, mire ösztönösen összecsapom az albumot, nehogy meglássa, hogy épp az ő képét bámulom.
A gond az, hogy sikerült az album lapjai közé zárni nem kevés hajszálamat, a heves mozdulat pedig természetesen roppant mód felkeltette a srác figyelmét, így rövidesen már ide-oda rángatjuk a könyvet, egyébként a hajammal együtt, amit a fejbőröm nem kevés fájdalommal vesz tudomásul.
- Engedd már el! – rúgom meg lendületesen a paplan alatt Drew-t, akit ez olyan szinten meglep, hogy háttal lezuhan az ágyról.
Sajnálatos módon esés közben csak még jobban megszorítja az albumot, ami így esik vele, én pedig a hajamnál fogva követem őket, így egyenesen a srác csípőjén végzem.
- Te komolyan kirúgtál a saját ágyamból? – hüledezik, miközben egyik kezével megdörzsöli a tarkóját.
- Csak add már vissza azt a nyamvadt albumot! – sziszegem vissza válasz gyanánt, beszéd közben pedig tovább rángatom az említett könyvet.
- Most már érdekel, hogy ki jön be neked ennyire – veti ellen a fiú, de természetesen eszem ágában sincs hagyni neki, hogy szembe találkozzon a saját fotójával. Előbb meg kell skalpolnia. – Na jó, ennyire nem lehet gáz! Justin Bieber? – tippel, és annyira lesokkol már pusztán a feltételezés, hogy még a gúnyos horkantásom is elakad félúton, hallgatásomat viszont Drew beleegyezésként értelmezi, így folytatja. – Alacsony hozzád – tájékoztat.
- Mi van? – döbbenek le teljesen, aminek eredményeképp a fiú kirántja a kezemből az albumot.
Persze rögtön a fotók után kapok, illetve csak kapnék, merthogy Drew ekkor fordít a helyzetünkön, így én kerülök alulra, ő pedig diadalittas vigyorral az arcán a magasba tartja szerzeményét. A vigyora mondjuk csak addig tart, amíg rá nem jön, hogy dulakodás közben a hajam kisiklott a lapok közül, így tulajdonképpen fogalma sincs arról, hogy mégis hol volt nyitva a könyv.
- Hát, ez azt hiszem, már az én titkom marad – eresztem meg felé ártatlan mosolyaim egyikét.
- De most tényleg Justin Bieber volt? – faggat tovább.
- A titok lényege, hogy nem mondom meg – öltöm ki rá a nyelvem. – Egyébként pedig azt hittem, hogy Justin magas…
- Ráverek hat centit – cáfol meg azonnal. – És hidd el, nem csak magasságban – vigyorodik el, majd vet egy jelentőségteljes pillantást az alsónadrágjára.
- Akkora kretén vagy! – csapok rá a karjára, miközben igyekszem a lehető legkevésbé elvörösödni, de természetesen ezt nem igazán tudom kontrolálni, így a fejem rövid úton úgy fest, mint egy nagyra nőtt paradicsom.
- Bizony - bólogat vigyorogva a srác, mire értetlenül összeráncolom a homlokomat, hiszen nem mindennapi, hogy Drew Williams beismeri, hogy egy kretén. – Akkora – súgja a fülembe irgalmatlanul perverz hanglejtéssel, majd pusztán a megerősítés végett ágyékát a csípőmhez nyomja.
Normális esetben ez lenne az a pont, amikor minden nőiességet mellőzve tökön térdelem, és elégedett vigyorral az arcomon még közlöm is vele, hogy remélem nemzőképtelenné varázsoltam. De persze mikor máskor menne a józan eszem szabadságra, ha nem ilyenkor? Egyszerűen kikapcsol az agyam, és nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy mennyire szeretném megcsókolni. A testem szinte remeg a visszatartott vágytól, az idegvégződéseim szüntelenül bizseregnek, az ajkaim pedig egész egyszerűen kigyulladnak, ha nem kapják meg az enyhítő érintést. Pillantásom fel-le cikázik a fiú szeme, szája és felsőteste között, miközben ujjaimmal önkéntelenül is belecsimpaszkodom Drew vállaiba, és gyöngéd, de határozott mozdulattal jelzem, hogy értékelném, ha a köztünk lévő távolság megszűnne létezni.
- Mi van, cica, hiszed, ha látod üzemmódba kapcsoltál? – szívja tovább a vérem vigyorogva, és már épp sértetten lefordítanám magamról, mikor azért mégiscsak úgy dönt, hogy kivételesen jobb lesz, ha szimplán befogja, és megcsókol.
Illetve csak csókolna, mert megjegyzése azért előcsalogatja a büszke énem, így tüntető jelleggel oldalra fordítom az arcom, ezzel puszivá avanzsálva a csókot. Drew persze nem adja fel, átkapcsol kiengesztelő üzemmódba, aminek hála először kapok egy puszit a fülem mögé, majd még többet a nyakam mentén, végig a kulcscsontomon, egészen a vállamig. Ajkainak lágy érintése akaratlanul is mosolyt csal az arcomra, míg bensőmet egész egyszerűen őrületbe kergeti az egyre fokozódó vonzalom. A büszkeségem hadakozik a féktelen vággyal, és mint már annyiszor, ezúttal is az önérzetem marad alul.
- Na, cica – búgja a nyakam hajlatába kérlelően, ezzel porrá zúzva utolsó védő bástyámat is.
Tenyeremmel a fiú arcéléhez nyúlok, hogy aztán, mint valami eszement fruska behozzam ajkaink között a távolságot, hogy végre valahára megkapjam azt a féktelenül szenvedélyes csókot, amire azóta vágyom, hogy igent mondtam a közös éjszakára.
Drew olyan vággyal érint, hogy az megrészegít, összezavarja a gondolataimat, elfeledteti velem még a nevemet is. Annyi hév, annyi türelmetlenség van benne, mégis minden egyes másodpercét kiélvezi annak, hogy hozzám érhet, hogy megcsókolhat. Ujjaival lágyan fedezi fel testem minden egyes szegletét, bőröm pedig szinte dorombol tenyerének becézgető simogatása alatt.
- Akarlak – súgom bele egy újabb csókba, mire a fiú ajkai óvatos mosolyra húzódnak. – Ha most azt mondod, hogy tudod, akkor végeztünk – adom gyorsan a tudtára, szavaimat pedig egyikünk se bírja megállni nevetés nélkül.
- Így ismersz? – kérdez vissza a legbűbájosabb mosolyával az arcán. – Egyébként – vált vissza suttogásra – én is akarlak téged – csókol meg újra.
~ ~ ~
Én sem vagyok normális! Jézusom, én most komolyan… Te jó ég! Ennyit arról, hogy Drew Williams egy mezei hetes. Mindenesetre az holt biztosan nem normális, hogy képtelen vagyok levakarni ezt az idétlen vigyort az arcomról. Nem lett volna szabad, csak hát. Az isten szerelmére, miért kell ennyire bejönnie ennek a srácnak? Ő egy igazi egoista kretén, lenyűgözően szép szemekkel, roppant mód idegesítő, de azért lássuk be, végtelenül szellemes humorérzékkel, és egy hihetetlenül bosszantó személyiséggel, ami annak ellenére is képes elvarázsolni, hogy egyébként a legszívesebben a falat kaparnám tőle. Egyszerűen még azt is szeretem, ha azzal a pimasz vigyorával az arcán beszól valamit, mert utána jön az az édes mosoly, ami egész egyszerűen elbűvöl. Oké, itt az ideje apácának állnom.
Mivel a gondolataim egyáltalán nem abba az irányba terelődnek, amerre kéne, nevezetesen a bűnbánás felé, vezeklés gyanánt hidegebbre állítom a vizet, és igyekszem minden idegvégződésemmel arra koncentrálni, hogy minél hamarabb befejezzem a tusolást.
- Idenézz! – vágódik ki egyszer csak a fürdőszoba ajtaja, mire ijedtemben felsikítok, közben pedig reflexből a zuhanyfüggöny után kapok, ami mikor máskor is szakadna le, ha nem most.
- Hülye barom állat! – förmedek rá Drew-ra.
- Tönkretetted a zuhanyfüggönyömet – érkezik a srác szemrehányó válasza. – Tudod meddig kerestem olyat, amin versenyautók vannak? – szegezi nekem a kérdést durcásan.
- Három másodperced van kimenni, utána a borotvával nekiessem a hajadnak – figyelmeztetem.
- Erről jut eszembe – folytatja zavartalanul - képzeld, megtaláltam a hajszáladat annál az oldalnál, ahol az én fotóm van – tartja fel a bizonyítékot. – Gondolhattam volna, hogy én jövök be ennyire – tűnődik el, és olyan zavartalanul ácsorog tovább a fürdőben, ahol egyébként én éppen zuhanyzom, hogy komolyan nem tudok megszólalni. Azért ez a pofátlanság csúcsa!
- Menj már ki!
- Ugyan, cica, nincs olyan, amit még nem láttam – forgatja meg vigyorogva a szemeit.
- Tűnés! – fordítom felé a zuhanyrózsát, a fiú pedig végre valahára hajlandó kimenni a szobából.
Drew szerencséjére még a fürdőben kidühöngöm magam, így viszonylag beszámítható állapotban lépek be a konyhába, ahol legnagyobb meglepetésemre apa és a srác együtt kávéznak.
- Sziasztok! – köszönök kissé értetlenül, miközben odalépek a kávéfőzőhöz, hogy magamnak is lefőzzek egy adagot. Egyébként Drew masinája sokkal jobban kezelhető, csak egy kapszulát kell beletenni, és már megy is. Nem értem Brooke miért vett magának olyat, amit még a Starbucks emberei sem tudnak kezelni…
- Szia, Roxie! – köszön vissza apa, míg Drew csak értetlenül mered rám, ugyanis mi határozottan találkoztunk ma már.
Válasz gyanánt csak egy jelentőségteljes nézést kap, ami részemről annyit tesz, hogy értékelném, ha semmilyen utalást nem tenne sem a közös éjszakánkra, sem a közös reggelünkre, valamint a zuhanyzóban látottakra sem. A fiú erre rám villantja pimasz vigyorai egyikét, majd egy szemöldökfelvonással jelzi, hogy még elég erősen gondolkozik azon, hogy ez neki miért is éri meg. Hüvelykujjamat erre szemléltetésképpen elhúzom a nyakam előtt, majd felé bökök, mire csak eltűnődve megrázza a fejét, egyértelműsítve, hogy továbbra sem győztem meg. A pulzusom közben szép lassan kezd az egekbe szökni, és komoly erőfeszítésembe kerül, hogy ne fojtsam meg csak úgy pusztán baráti szeretetből.
- Jó reggelt, cica! – köszönt végül, és bár a cicát meglehetősen perverz hangsúllyal ejti ki, apa szerencsére nem akad fenn rajta. – Jól aludtál? – érdeklődik kedvesen, holott mindketten tudjuk, hogy egyébként vele aludtam.
- Remekül – felelek nem kevés iróniával a hangomban. – Beszéltél azóta anyával? – fordulok inkább apa felé.
- Azt mondta, majd hív, hogyha beszélt a pszichiátriával – vonja meg a vállát fáradtan. – Hihetetlen, hogy milyen makacs egy nőszemély – dörmögi maga elé fejcsóválva.
- Tudod, normál esetben a szülők ragaszkodnak a gyerekeikhez – érkezik a megjegyzésem azonnal.
- A válásunkkor anyád sem volt ennyire ragaszkodó…
- Sok választást nem hagytál neki – zárom le a vitát a magam részéről, pedig egyébként a lelkem mélyén tudom, hogy anya pont akkora bűnt követett el Brooke-kal szemben, mint apa velem.
- Szerintem, beszéljünk inkább a mai napról – javasolja Drew, mert érzi, hogyha nem szól közbe, akkor igen hamar egymás torkának fogunk ugrani apával. – Szóval, mi a terv?
Bár apa még vet rám egy jelentőségteljes pillantást, végül készségesen ráharap a Drew által felkínált témára, és nekiáll tájékoztatni a mai beosztásról. Maga az átadó nyolckor kezdődik, kilencig minden híresség megérkezik, felvonul a vörös szőnyegen, aztán elfoglalja a helyét. Persze nekünk a mai nap nem innen kezdődik, mert rám vár jó pár óra a fodrásznál és a sminkesnél, míg Drew-nak még el kell párszor próbálnia a beszédét, valamint a stúdióban is jelenése van, hiszen hamarosan kijön az új lemeze, amit egyébként a mai átadón akar majd beharangozni, viszont ahhoz az kell, hogy kicsit felpörgessék az utómunkálatokat, különben esélytelen, hogy két hét múlva ténylegesen kijöjjenek a dalok.
- A vendéglistával hogy állsz? – fordul felém apa.
- Többé-kevésbé megy…
- Egyes emberek határozottan többé – jegyzi meg Drew.
- Belehalnál, ha egyszer eldugulnál?
- Ha nem lenne itt apukád, lennének válaszaim – válaszolja szórakozottan, kiérdemelve gyilkos pillantásaim legzordabbikát.
- De szerencsére itt vagyok, úgyhogy a kanos megjegyzéseidet tartsd meg magadnak! – inti le apa, és bár ő sem a szívem csücske, azért megeresztek egy elégedett vigyort Drew irányába. – Akkor veled útközben átnézem a vendéglistát, te pedig a stúdióban kezdesz, elmondod a tükörnek párszor a beszédedet, és négyre odajössz Brooke házához. A többit majd ott megbeszéljük – vázolja fel a programot apa. – Egyébként pedig kicsit fel kell kavarni körülöttetek az állóvizet. A mai csók jó kezdet, de a közös képeken túl nem sok mindent mutattok magatokból, szóval kell egy nyilvános randi.
Fantasztikus. Kamerák előtti randi, hogyha Drew megállás nélkül jön az idegesítő szövegeivel, akkor se keverhessek le neki egy jó nagyot, mert azt felkapná a sajtó. Több óra tömény szenvedés vár rám… Jó, egyébként ez így elég nagy túlzás, főleg, hogy egyébként énem reménytelenül romantikus fele hihetetlenül ráizgult a látszat randira. A kamerák előtt nyilván lesz kézfogás, derék átkarolás, egy-két lopott csók, és hát ezek mindegyike olyan dolog, amit szívesen csinálok Drew Williams társaságában. Meg egyébként a fiú sem annyira elviselhetetlen, ha épp nincs rajta a csajozós öt perc. Amikor a tesztoszteronszintje a normál tartományban mozog, olyankor kifejezetten kedvelem. Meg néha úgy amúgy is.
- Konkrét terv is van, vagy szabadon ereszthetem a fantáziám? – érdeklődik kamu barátom meglehetősen perverzen ejtve a fantázia szót. Soha többet nem fekszem le vele!
- Állatkertbe mentek – közli apa.
- Nem jó ötlet, a végén még Drewt visszazárják a majomketrecbe – élcelődöm.
- Roppant humoros vagy cica… ja, mégsem! – reagál unottan a fiú, de a szája sarkában megbúvó mosolyból tudom, hogy azért értékelte a megjegyzésemet. – Nem mehetnénk valami menőbb helyre? Az álaltkert olyan ódivatú…
- Mi bajod van az állatkerttel? – bámulok rá értetlenül.
- Semmi, csak már nem vagyok hat éves, hogy zsiráfokat nézegessek.
- Az állatkertből nem lehet kiöregedni – vetem ellen. – Az olyan örök, mint az esti kakaó, vagy minthogy minden évben égsz egy sort, amíg éneklik neked a boldog szülinapot dalt. Egyébként pedig tele van cuki állatokkal, ha lősz egy képet a kiselefánttal, garantáltan megdöntött a like rekordodat – próbálok másik irányból hatni Drew-ra.
- Most, hogy így mondod – töpreng el a srác, és ahogy elnézem az arcát, épp azt próbálja meg kitalálni, hogy miként lehetne félmeztelen azokon a bizonyos fotón. – Oké, jó lesz az állatkert.
~ ~ ~
Ennyire még nem láttam Drewt izgulni. Azóta, hogy beszálltunk a kocsiba, megállás nélkül jár a lába, ujjaival folyamatosan dobol a bőrülésen, és hát úgy percenként túr bele barna tincseibe, csak hogy aztán azon idegeskedjen, hogy vajon tönkre tette-e a frizuráját. A sofőrünket úgy a második percben küldte el a fenébe, mert szerencsétlen férfi pechére épp a díjátadóról volt szó a hírműsorban, azon belül is pont a fiú esélyeit latolgatták a díjra, és hát az egyik riporter közölte, hogy bár száz százalékig biztos abban, hogy Drew fog nyerni, továbbra sem tartja igazságosnak. Bár két hete még én is osztottam a véleményét, most legszívesebben a rádión keresztül rángattam volna ki a légcsövét a torkából, de ezt az indulatos énemet írjuk az izgalom számlájára. Igazából igyekszem magabiztosságot sugallni a srác felé, mert hát egyikünk legyen már nyugodt, de valójában a pulzusom háromszor olyan gyors, mint azt a helyzet indokolná, és egyre csak azon kattog az agyam, hogy mi lesz, ha valami félre sikerül, és kiderül ez az egész helycsere. Eddig nem fenyegetett az a veszély, hogy valaki olyannal kell beszélnem, aki mélyebben ismeri Brooke-ot, mint egy szimpla munkakapcsolat, és rettegek attól, hogy nem fogom tudni megugrani a lécet. Bár apa a készülődés közben megállás nélkül a nővérem szokásairól, meg a stílusáról mesélt, azért ez mégiscsak más, minthogyha személyesen ismerném.
- Három perc, és ti jöttök – fordul felém a sofőr.
Csak egy bólintással jelzem, hogy tudomásul vettem, majd némi nyugtatás reményében Drew felé fordulok, de a srác nagymenő személyisége úgy fest a legrosszabbkor ment szabadságra.
- Szedd már össze magad! – pirítok rá. – Tizenkét héten át többszázezer ember előtt énekeltél. Most csak egy nyamvadt díjat kell átvenned…
- Mi az, hogy nyamvadt? Ez a legnagyobb elismerés a kezdő énekesek zenei díjai közül! – kéri ki magának azonnal, mire halványan elmosolyodom.
- Miért izgulsz ennyire? Biztos, hogy te nyersz, nem?
- Persze, hogy én nyerek. Láttad kik az ellenfelek? – kérdez vissza hitetlenül.
- Láttam, de egyiket sem ismerem… - vallom be.
- Na, ezért fogok én nyerni – vágja rá lelkesen, kiérdemelve ezzel egy szemforgatást a részemről. – Az albumom idegesít. Ma jelentem be, hogy jön, és onnantól már nincs visszaút. Igazából erős számok vannak rajta, de egy-kettőn azért lehetne még javítani, de a kiadó most már pénzt akar, nem terveket – húzza el a száját. – Szeretném, ha végre énekesként gondolnának rám, nem pedig egy magamutogató majomként, akit bálványoznak a tinilányok.
- Nem akarlak kiábrándítani Drew, de egy magamutogató majom vagy – öltöm ki rá a nyelvem. – Igazából csak azt nem értem, hogy az önimádó, hogy maradt ki a felsorolásból. Meg a nagyképű, és az idegesítő… - húzom tovább az agyát.
- Cica, a végén még elbízom magam – állít le szórakozottan. – Egyébként pedig, tudom, hogy imádsz – kacsint, és elégedett vigyora láttán akaratlanul is felnevetek.
- Oké, lehet kár volt lelket önteni beléd – sóhajtók fel fáradtan, majd már fordulnék az ablak felé, mikor a fiú tenyere az enyémre siklik.
Kérdőn pillantok rá fel, de mielőtt megkérdezhetném, hogy mégis mit szeretne mondani, odahajol, és egy puszit nyom a szám sarkára. Bár nem mondja ki, tudom, hogy ezt köszönetképp kapom, a ráadás csókot pedig már csak úgy élvezetből. Végül is, nem vagyok semmi jónak az elrontója…
- Oké, mehettek! – szólal meg a sofőrünk, és ahogy szavai visszarántanak a valóságba, a gyomrom pingponglapba méretűvé zsugorodik, a pulzusom egyszerűen elszáll, és hirtelen fojtogatni kezd a pánik.
A jó hír, hogy Drew velem ellentétben teljesen átszellemül, zöld szemei szinte tündökölnek a szórakozott kíváncsiságtól, arcán pedig ott ül az a lezser félmosoly, amivel bárkit levesz a lábáról. Mielőtt kinyitná az ajtót, vet még rám egy támogató pillantást, aztán ujjait összefonja az enyéimmel, a következő pillanatban pedig már kattan is a kocsi zárja. Ahogy résnyire nyílik az ajtó, fülemet azonnal megcsapja a rengeteg kérdés, amivel az újságírók ostromolnak, valamint a rajongók sikítozása sem kerüli el a figyelmemet. Van aki Drew-nak fogad éppen örök szerelmet, de van olyan is, aki nekem kiállt néhány támogató szót, illetve többen a kettősünket illetik jelzővel, ki kedvesebbel, ki pedig olyan válogatott szidalmakkal, hogy felnőtt létemre is ketté áll a fülem.
- Minden oké? – súgja a fülembe a fiú, ami kívülről alighanem roppant cuki látványt nyújthat, ugyanis a rajongólányok zöme artikulálatlan visongásba kezd a gesztustól.
- Csak ne hagyd, hogy elessek – súgom vissza, mire Drew elneveti magát, majd átkarolja a derekamat, jelezve, hogy biztosan tart.
Majdnem fél óránkba telik végig sétálni a vörös szőnyegen, ugyanis annak mentén mindenféle paraván előtt meg kell állnunk, hogy a fotósók lőhessenek rólunk néhány képet. Persze illedelmesen mosolygok minden fotón, vagy legalábbis nagyon igyekszem, de az idióta „pasim” félúton elunja a tök ugyanolyan képeket, és elkezd engem bosszantani. Így készülhet rólunk olyan kép, hogy én eszelősen meredek a srácra, míg ő épp kiölti rám a nyelvét. Ha ezt apa meglátja…
Szerencsére bent már gyorsan megy a helyre vezetés, gyanítom a kísérők már megfordultak nem egy sztár közelében, így rutinosan kezelik a hírességek jelenlétét. Mivel Drew szinte biztos nyertes, ezért a színpadhoz közel kapunk helyet, és mielőtt még magunkra maradnánk a kísérő csajszi elmondja, hogy melyik kamera fogja venni a fiút, hogyha övé a győzelem. A srác egy bólintással jelzi, hogy megértette, majd öt percen át nekem mutogatja a nyertes arcait, mondván válasszam ki a legellenálhatatlanabbat. Végül csak egy ellenállhatatlan taslit kap, aztán érdeklődve hátat fordítok neki, hogy felmérjem a termet.
Azért van abban valami döbbenetes, hogy bárhova nézel, mindenhol hírességeket látsz. Olyan énekesek járkálnak le-fel, akiknek a számaikat képes voltam éjszakákon keresztül hallgatni a dallamtapadás miatt, vagy akiknek a dalaira órákon át bőgtem egy romantikus film alatt. Ráadásul mivel ez egy eléggé sokszínű zenei gála, nem csak a felkapott pop zenészek hemzsegnek, akadnak szakadt farmeres ízig-vérig rockerek is, ahogyan buggyos gatyás techno sztárok is, akik képtelenek elszakadni a baseball sapkájuktól.
- Szerinted, ha kérek egy autogramot Billie Joe Armstrongtól, rájönnek, hogy nem Brooke vagyok? – kérdezem Drewt, mikor megpillantom a Green Day énekesét.
- Billie Joe Armstrong kétszer tönkre vágta a potenciális első csókunkat. Nem kérhetsz tőle autogramot – mered rám hitetlenül.
- Igazad van. Számon kell kérnem rajta, hogy legutóbb miért nem avatkozott közbe – piszkálom, és a hecc kedvéért már meg is indulok a férfi felé.
Drew persze nem hagy messzire menni, szinte rögtön a kezem után kap, hogy aztán maga felé fordítson, és egy nyakpuszival emlékeztessen, hogy annyira nem rossz dolog, hogy Billie Joe Armstrong legutóbb pont nem állt szolgálatban.
- Na – nevetek fel, mikor a fiú egy újabb csókot lehet a nyakam vonalára. – Nem vagyunk egyedül – emlékeztetem, és kicsit hátrébb lépek tőle, mert bár csábító a gondolat, hogy a színpad mögött minden elvemet sutba vágva megismételjem a délelőtt történteket, szerencsére józan eszem visszatart.
Bár Drew arcán látszik, hogy tőle sem áll távol a színpad mögötti szex gondolata, végül ő is meggyőzi magát, hogy talán nem ezzel kéne a címlapokra kerülni. Brooke sajtóvisszhangja amúgy sem jeleskedik, ezzel még be tudnám tenni a kaput. Nem csak részeg lenne állandóan, hanem a közterület szatírja is. Hol egy kórház tetején, hol a díjátadó gála kellős közepén…
A díjátadó kezdetéig Drew bemutat néhány volt ellenfelének a tehetségkutatóból, míg én egy-két olyan embernek mutatom be őt, akikről egyébként a nevükön kívül pont semmit nem tudok. Szerencsére a srác kapóra jön ilyen téren, mert minden beszélgetést úgy kezd, hogy „na és, hogy találkoztatok?” az épp aktuális „ismerősöm” pedig készségesen mesél valamilyen fergeteges sztorit egy buliról. Lassan kezdem úgy érezni, hogy nincs a világon olyan árok, amibe Brooke ne hányt volna bele. Egyébként akad néhány normálisabb alak is, bár ők rendszerint azoknak a táborát erősítik, akik még az énekesi karrierje előtt ismerték meg a nővéremet. Úgy fest, hogy színésznőként még nem volt ennyire elszállva se magától, se a piától.
- Eddig egész jól megy – állapítom meg, miközben lehuppanok a számomra kijelölt székre. – Hányadik kategória a tiéd? – kérdezem halkabban, merthogy idő közben felcsendül valami zene, ami a show házigazdájának érkezését jelzi.
- Hetedik – súgja vissza kissé feszülten a fiú. – Jól nézek ki?
A kérdés olyan szinten ledöbbent, hogy egy kategóriát ki is hirdetnek az alatt az idő alatt, amíg képes vagyok feldolgozni, hogy Drew Williams komolyan nem kijelentette, hanem megkérdezte, hogy jól néz-e ki. Ha fogadnom kellett volna, hogy a világvége jön-e el előbb, vagy ez a pillanat, nevetve raktam volna fel minden pénzemet a világvégére. Erre tessék!
- Ezt elismétled? Felveszem videóra – nevetek fel, mire néhány környékünkön ülő szúrós pillantást vet ránk, illetve egy-két fotós is odapattan, hogy biztos le ne maradjanak valamiről.
- Gonosz vagy, cica – adja a tudtomra durcásan, de persze mindketten tudjuk, hogy csak az én számból szeretné hallani, hogy a változatosság kedvéért tökéletesen néz ki.
- Csodálatosan festesz, Drew – mondom ki unottan, mire persze a srác arcán megjelenik az a hihetetlenül magabiztos vigyor. – Nevetséges vagy…
A fiú már válaszolna, de ekkor kihirdetik az év legjobb férfi előadója címét, és hát Justin Bieber hatalmas ováció közepette felsétál a színpadra. Naná, hogy ekkor Drew emlékeztet arra a bizonyos hat centire, amiért megajándékozom egy rosszalló nézéssel, hogy aztán cserébe bezsebeljem az ellenálhatatlan mosolyainak egyikét. Drew Williams ki fog csinálni idegileg!
- …tényleg, hihetetlenül megtisztelő! – folytatja Justin. – A támogatásokért érzett hálát pedig mivel mással is tudnám jobban kifejezni, mint néhány új dallal? – teszi fel a költői kérdést. – Bizony srácok! Április 22-én jön az új lemez! – zárja le a beszédet, lelkes tapsot vonva maga után.
- Bassza meg – szalad ki Drew száján.
- Mi bajod van? – értetlenkedem.
- Április 22. Egy nappal az én albumom debütálása előtt… - húzza el a száját.
- Na és?
- Mit, na és? Justin Bieberrel egy időben kihozni egy albumot zenei öngyilkosság. Senki nem figyel rád, minden csapból ő fog folyni, garantáltan övé a slágerlista éle, ebből adódóan a kiadó nem kapja meg azt a pénzt, amit számított, és nekem lőttek – vázolja fel nagy vonalakban.
- Nem hittem, hogy egyszer ilyet mondok, de nem becsülöd le egy kicsit magadat? Gyakorlatilag néhány végig ugrált számon kívül nem sok mindent raktál le az asztalra, mégis tele vagy rajongókkal. Szeretnek téged Drew. Minden adott ahhoz, hogy jövőre tiéd legyen ez a díj, szóval kapd össze magad. Körülötted pörög minden sajtó, hidd el, nem fognak szó nélkül elmenni a dalaid mellett.
- Jó, és most mégis hogy jelentem be? Mennyire gáz már ugyanazzal a szöveggel…
Jó, ez egyébként igaz. Mármint Justin lelőtte a nagy bejelentést, elvette a címlapot, ő volt az első. Drew-nak kéne valami ütőkártya, ami mindent robbantana. Csak van valami, ami nagyobbat szól, mint egy új Bieber lemez! Oké, gondolkozzunk. Mire ugranak a rajongó lányok? Drew felsőtestére, mosolyára, hangjára, szemére, gyakorlatilag bármilyére. Oké, ezt meg fogják kapni, ettől nem félek. A gond az, hogy ezt Justintól is megkapják – kivéve ugye azt a bizonyos hat centit. Más kell! Ugranak még a kapcsolataira is, jelen esetben rám. Valahogy ezt kéne meglovagolni. Justin a szerelem kártyát nem játszotta ki, szóval itt a remek alkalom!
- Kell egy közös dal – súgom a fiúnak. – Dobd be!
- De nincs közös dalunk – emlékeztet a srác. – Két hét múlva jön a lemez, nem hazudhatok rá egy számot.
- Tuti ugrani fog rá a kiadó is, nekik ez biznisz. Két hét alatt simán összehozzuk, majd írok valamit – vetem ellen. – Itt a lépéselőny, ne töketlenkedj! – intem le.
- Nem szokásom…
- Helyes – bólintok. – Címlapot akarok, ne szúrd el! – figyelmeztetem, visszatartott mosollyal.
 - Címlap a második nevem – közli halál természetesen.
- Mr. Szerénység meg az első – forgatom meg a szemeimet. – És igen, nagyon szívesen, hogy ilyen zseni vagyok.
- Cica, kettőnk közül én vagyok az egoista, nem te – emlékeztet szórakozottan.
- Taníts, mester! – gúnyolódom kacéran, mire a fiú odahajol, hogy egy csókkal fojtsa belém a szót.
Ebben a pillanatban ránk szegeződik a reflektorfény, és az egész teremben végig söpör a tapsvihar. Kell néhány másodperc, amíg rájövök, hogy ez a lelkesedés nem a csókunknak, hanem Drew győzelmének szól, és hát persze, hogy ezek után hót vörösen nézem végig, ahogy a fiú felmegy a színpadra, és mintha csak a világ legtermészetesebb dolga lenne, átveszi a díját.
- Jó estét mindenkinek! Először is hihetetlenül megtisztelő, hogy nekem szavazták meg idén az év feltörekvő férfi előadója címet, mondanám, hogy igazán meglepődtem, de lássuk be, az nem én lennék – kezd bele, mire többen felnevetnek, Drew pedig felvillantja azt az idétlen csajozós vigyorát.
Hihetetlen, hogy percekkel ezelőtt még mennyire izgult, most pedig olyan laza, hogy mindjárt szétesik. Nem tudom, hogy képes ennyire megváltozni a kamerák előtt. Egyszerűen képes arra, hogy ilyenkor maga mögött hagyja a problémáit, és csak azt mutassa meg, amit láttatni szeretne. Ez az, amire Brooke sosem volt képes. Ha épp jó passzban volt, minden ragyogott, de ha nem, akkor is odapakolta mindenét, tálcán kínálva a támadási felületet. Talán ez tette tönkre.
- Ha pedig már úgy is a bejelentéseknél tartunk – pillant Drew jelzésértékűen Justinra, mire rögtön elkezdenek pusmogni az emberek – itt az ideje, hogy bejelentsem, hogy mához két hétre érkezik az első lemezem, a „Show Time”. Nem szeretnék nagy kulisszatitkokat megosztani, szóval egyelőre csak annyi, hogy a Brooke rajongók készüljenek, mert jön a közös dal – kacsint, majd hangos taps közepette levonul a színpadról.
~ ~ ~
- Közös dal?! – kiabálja le azonnal a fejünket apa, mikor beülünk a kocsiba. – Mégis mi az istent képzeltetek? Nincs közös dalotok, és a lemez anyagát egy hét múlva már szét kell küldeni! Teljesen meg vagytok húzatva?
- Kellett valami Justin Bieber ellen – vonom meg a vállam. – Ez tűnt logikusnak.
Apa vérben forgó szemekkel mered rám, aztán mivel belátja, hogy ezen már változtatni nem tud, nekiáll megoldást keresni.
- Szóval, megvan bármi is ebből a dalból? – kérdezi, miközben az orrnyergét masszírozza.
- Öhm… aha… - hazudom, mert félő, hogy nemleges válasz esetén kivág a kocsiból. – A címe, meg egy-két sor.
- Mi a címe? – érdeklődik talán egy fokkal nyugodtabban apa, csak hát a gond, hogy én eddig jutottam a kamuzásban, úgyhogy segítség kérően Drew-ra pillantok.
- Radioaktív alpakka – vágja rá reflexből, mire a szemeim pingponglapba nagyságúra tágulnak. Ez nem normális… - A szöveg meg – folytatja zavartalanul, és legnagyobb megrökönyödésemre nekiáll énekelni.
„Keresem a szavakat, amik elég jók neked
keresem a jelzőket, amik együtt említhetők veled
keresem a tökéletes nevet, mi leír
és ide nincs más rímem, mint a kefír.
Te vagy az édes, te vagy a cica
te vagy a baby, te vagy a liba
te vagy a drága, te vagy a haza
oh te egyetlen alpakka
Minden radioaktív, minden lángol
csókod megöl, de én mégsem bánom
nem tudok másra gondolni csak rád
oh te egyetlen, igazi alpakkám
Te vagy az édes, te vagy a cica
te vagy a baby, te vagy a liba
te vagy a drága, te vagy a haza
oh te egyetlen alpakka
szívem össze-vissza ver
ajkad maga a radioktív szer
teljesen rád vagyok állva babám
oh te egyetlen, igazi alpakkám”
Oké, én, én most nem találom a szavakat. Mi a fészkes fene volt ez? Drew Williams egy, egy… oké, ide nincsenek jelzők. Hogy dőlhet valakiből ilyen szinten a baromság? Ráadásul, hogy bírta a második refrénig röhögés nélkül előadni? Ez teljesen kész.
- Te tiszta hülye vagy – jelentem ki teljes sokkban, de az én döbbenetem semmi apa elhűlt arcához képest.
Úgy hiszem, hogy a férfi most átértékeli magában az elmúlt negyvenöt évét, és gyanítom, eltöpreng azon, hogy mi az istenért ment bele abba, hogy együtt dolgozzon Drew Williamsszel. Meg tudom érteni.
- Ezt ki kell hevernem – mondja végül.
- Most miért? Annyira nem is rossz – veti ellen Drew.
- Mi az, hogy te vagy a liba? Én nem vagyok liba…
- Nem volt jobb rímem a cicára, az meg kellett bele – magyarázza.
- Szerintem ez a dal nem a liba részénél vérzik a legjobban – szól közbe apa, és bár nem sűrűn értek vele egyet, most határozottan.
- Egyébként, a zenei része az nem is volt rossz – szólalok meg néhány percnyi csend után, szavaim nyomán pedig mindhárman felröhögünk kínunkban.

- Hosszú hetünk lesz – sóhajt fel apa fáradtan. – Ráadásul anyád elintézte, hogy találkozhasson Brooke-kal…

20 megjegyzés:

  1. Sziaaa!:)

    Annyira megörültem, mikor láttam, hogy kiraktad az új részt*-* Eszméletlen jó lett, a végén pedig az a dalszöveg:DD
    Valamint Roxie és Drew<333
    Alig várom a következő részt:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Helló :)
      Én pedig annyira megörültem, mikor láttam, hogy jött egy hozzászólás *-* Minden résznél annyira izgulok, hogy vajon mi lesz a fogadtatás, és hát szerencsére a legtöbbször megkönnyebbülök a végére :D
      Ó, és ha tudnád, hogy én fejben tényleg megzenésítettem. Ha egyszer zenei babérokra török, ez lesz a nyitó dalom :D
      A következő résszel pedig igyekszem, reményeim szerint ezúttal nem fogok késni vele <3

      Törlés
  2. Óistenémvalakimossonfelaföldről!

    Drága Naomi!
    Hihetetlenül édes volt ez a rész és tényleg elhittem, hogy akár boldog is lehet a befejezés! :3 De persze Brooke ismét bepofátlankodik a képbe és magára vonja mindenki figyelmét... Remélem hamarosan jön az új rész, mert kíváncsi vagyok a dalra, a találkozásra és mindenre *.*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hozzaafelmosót!

      Drága Peetagey! :)
      Szerintem is kis cukik voltak együtt, de hát nem lenne az igazi a lezárás, ha nem ígérnek be egy jó kis botrányt :D Az új résszel pedig nagyon igyekszem, csak jövőhéten matek zh-t írok, és hát kellenek a pontok, a tudás meg sajnos nem hullik az ölembe... :D A dalra pedig én is kíváncsi vagyok, hiszen a radioaktív alpakka magasra tette a lécet :D
      Köszönöm, hogy írtál <3

      Törlés
  3. Imàdtam, mint mindig. De ezt most még jobban imádtam, szóval fokoztad az imàdatomat. Na ennek legalább annyi értelme volt min ennek a dalnak :D Hihetetlen vagy, ez a dal...belőled jött nem pedig Drew-ből, ne sumákolj ez a tied.
    Az írásod egyre fantasztikusabb, komoly fokozod a lehetetlent.
    Roxie és Drew pedig maga awhhh <3
    Szeretlek,és ezért megérte vàrni, mert most a beteg napjaimba egy csöpnyi boldogságot adtál <3 <3
    Puszi: Vivi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Annyira imádlak téged is, meg a lelkesedésedet is, hogy az hihetetlen :D Nagyon örülök, hogy tetszett a rész, és hát köszönöm szépen a kedves szavaidat, elképesztően jó érzés látni, hogy így vélekedsz az írásomról <3
      És igen, tényleg belőlem jött ki ez a dal! :O Azt hiszem, bejelentkezem egy pszichológushoz, vagy valami :D
      Jobbulást! <3

      Törlés
  4. Erre a 6 cm- es jelenetre vártam már mióta! *-* Egyszerűen nem tudok egy normális mondatot sem bepötyögni, ezektől a részektől olyan szinten fel tudok pörögni, hogy jön a rózsaszín Drew felhő, én pedig nem tudok leállni. Fantasztikusan bánsz a szavakkal, mindig képes vagy valami újjal megdobogtatni a szívem! ❤ Csak így tovább, fogalmam sincs, hogy bírok ki megint két hetet várakozással tölteni...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is :D Ez volt az a jelenet, ami legelőszőr meg volt a fejemben, és hát most végre leírhattam. Nagyon örülök, hogy sikerült felpörgetnem téged, hiszen még mindig ez az első számú célom az írással. Egy kis jókedvet szerezni (jelen esetben Drew felhőt :D) *-*
      Remélem, hogy a következő részt gyorsabban összehozom, és nem kell két hetet várnod rá.
      Köszi, hogy írtál <3

      Törlés
  5. Kedves Naomi!
    Még mindig ugyanazon a véleményen vagyok, mint legutóbb, hogy elképesztően írsz! Nagyon tetszett ez a fejezet és tűkön ülve várom a következő részt:)
    További sikeres blogolást kívánok!
    Fanni M.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Fanni :)
      Nagyon örülök, hogy ezen a véleményen maradtál, megnyugtató, hogy nem tudtam egy résszel tönkre vágni az egészet :D
      A folytatással pedig igyekszem, bízom benne, hogy ezúttal nem kell két teljes hetet (meg három napot...) várnotok a folytatásra :)
      Köszönöm, hogy írtál <3

      Törlés
  6. Végre letudtam ülni elolvasni, és IMÁDTAM :D Annyira fantasztikusan hoztad a formád megint, és hihetetlenül örülök, hogy végre összejöttek ezek ketten. Azt a túlfűtött szexuális izgalmat közöttük már nem lehetett kibírni.
    És betetted az alpakadalt is. Na ott végem volt :D Továbbra is azt mondom, hogy nagyon szívesen látnám az írásodat a könyvespolcokon is, mert megvan a tehetséged hozzá, hogy leültesd az embert, és kb szarjon a világra, csak olvashassa.
    Boldog vagyok hogy rátaláltam a blogodra, és köszönöm, hogy mindig ilyen fantasztikus fejezetekkel örvendeztetsz minket.
    <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Én is nagyon örülök, hogy kicsit jobban is egymásra akadtak ebben a részben, annyira szeretem a közös jeleneteiket írni :D
      Muszáj volt betenni az alpakadalt. Az életem fő műve :D
      Én pedig továbbra is nagyon szépen köszönöm, hogy ennyire jó véleménnyel vagy az írásomról, mindig annyira feltöltenek a kedves szavaid :) Ha egyszer könyv lesz belőle, garantáltan kapsz tiszteletpéldányt :D
      És köszi, hogy mindig megörvendeztetsz a véleményeddel! <3

      Törlés
  7. Drága Naomi!

    Imádoom :D *-*
    Az alpakkás résznél hangosan felröhögtem esküszöm :D
    Lassan már nem tudok dönteni, hogy melyik a kedvenc párosom, mert aa, imádom mindegyiket *-*
    És ez a dal... Hát ez komolyan zseniális :D Simán megzenésíteném :3
    Még mindig örök kedvenc ez a blog, és hát igen, két hét az két hét, de megéri várni, mert eszméletlen ahogy írsz *-*

    Hatalmas öleléés: Franciska <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Víííí, itt egy Franciska! *-*
      Ha lenne hangom, esküszöm felénekelném megzenésítve, de mivel nincs, ezért sajnos erről az "élményről" lemaradtok :D Csak a szomszédot boldogítom :D
      Nagyon örülök, hogy ennyire szereted a blogot, egyszerűen elképesztő, hogy mennyire tudtok drukkolni a szereplőknek a részek során. A dicséretet pedig köszönöm *-* <3

      Törlés
  8. Szia!😃 ^^ <3
    Nagyon nagyon szeretem olvasni az írásodat,mivel szerintem szuperul írsz.És ez a "rögtönzött" dal baromi nagy lett.Esetleg zavarna ha az egyik képem alá instán ebből írnék részletet?
    És bár sajnos Drew nem valós,de én oda meg vissza vagyok érte❤❤ <3
    Csodálód és izgatott olvasód:Bogi xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Hihetetlenül örülök, hogy szereted, amit csinálok, mindig annyira jól esik a dicsérő szavakat olvasni :) A rögtönzött dalt azóta sem értem, hogy hogyan pattant ki a fejemből, úgy fest tényleg nem vagyok normális :D A részletet pedig nyugodtan kirakhatod <3
      Köszönöm szépen, hogy írtál Bogi! :))

      Törlés
  9. Drága Naomi!
    Most végre gépnél ülök, s nem azért, hogy valami hülye házit írjak, így eszembe jutott, hogy nem tudtam telefonról írni, ezért megteszem most.
    Nagyon nagyon tetszett, mint mindegyik, Drew pedig egyre édesebb lesz az idő múlásával. Nagyon szeretném már megismerni az ikerlányok második felét, így remélem, lassan oda is eljutunk.
    Elképesztően imádom, a mai napig az írásaidat! Epekedve várom, mi lesz az ősz témája, valamint a főszereplő srác kiléte foglalkoztat! Még mindig Szabi a kedvenc, őt nem tudod felülmúlni, számomra, soha. Sajnálom, de ettől még Drew a második, s hát kitudja ki lesz az Ősz álompasija? :D
    Jó, befogtam, a lényeg: sok sikert az egyetemen, remélem azért lassan hozzászoksz! Plusz már várok mindent, ami a kezed által formálódott!

    Vivi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Vivi! :)
      Újabban mindig késve válaszolok neked, már tiszta rosszul érzem magam, de csak, hogy tudd, mindig annyira örülök a soraidnak :)
      Örülök, hogy tetszett a rész, és hát igen, Drew már csak egy ilyen idegesítő "cukifiú" :D Az ikerlányok másik felét a 14. Fejezetben megismerheted, szóval kitartás, jönni fog Brooke Evans.
      Az ősz témáját én is epekedve várom, valaki igazán megihlethetne már :D A nagyobbik gond, hogy nincs több cuki becenév a tarsolyomban, szóval még nagy erőkkel kutatok a tökéletes után.
      Hihetetlen, hogy Szabi ennyire belopta magát a szívedbe. Nálam mindig épp az aktuális srác a nyerő, bár azt kell mondjam, hogy Drewt nem fogom tudni egy könnyen űberelni :D De persze neked szíved joga Szabit szeretni a legeslegjobban, nem fogunk legalább összeveszni :D
      Köszönöm szépen a jó kívánságaidat, nagyon aranyos vagy! <3
      Naomi

      Törlés
  10. Te jó ég 😱
    Imádom....én teljesen belezúgtam ebbe a blogba 💓 siess a kövivel xo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, annyira, de annyira örülök neki! :) A következő rész pedig most került ki <3

      Törlés