Tavaszi bejegyzés #7

2016. augusztus 15.
Sziasztok! :)
Egy hosszú hét után újra itt vagyok az új fejezettel, szám szerint a hetedikkel. Azért döbbenet, hogy lassan már két hónapja, hogy útjára indult az új évszak, ahogyan az is, hogy mennyire megszerettétek ezt a történetet is. Már előre féltem az őszi sztori srácát, nehéz lesz labdába rúgnia :D
Bár a Facebook csoportban már említettem, itt is nagyon szépen köszönöm mindenkinek, aki szavazott rám a Blogger Awardon, hihetetlenül jó érzés, hogy megnyertem a "legkedveltebb író" kategóriát még akkor is, ha a verseny körülötti balhé egy kicsit leamortizált. Szóval köszönöm <3
Oké, nem húzom tovább az időt, már csak annyi, hogy a végén azért nincs részlet a következő részből, mert még nins meg a következő rész, amiből kiszedhetném a részletet :D Hétfőre igyekszem megírni, szóval drukkoljatok!
Jó olvasást, és ha időtök engedi, hagyjatok nyomot magatok után! <3

7. Fejezet
Ez a fotózás teljesen leamortizált. A vádlim görcsöt kapott a magassarkúban ácsorgástól, a gyomrom annyira korog, hogy lassan meg lesz Brooke új dalának a zenei alapja, az ajkaimat hamarosan már csak harapófogóval lehet összecsukni, a szempilláim pedig legalább öt kilóval nehezebbek lettek a rengeteg sminkigazítás miatt, és emiatt már fizikai nehézséget jelent nyitva tartani a szemeimet. Az egyetlen pozitív dolog, ami elmondható így öt és fél órányi fotózás után, hogy három óra elteltével már nem remegtem bele Drew minden egyes érintésébe. Tiszta fejlődő képes vagyok! Persze a zavaromat azért igyekeztem nem mutatni, és hála Drew korábbi „alakításának” a fiú is jobbnak látta, ha nem tesz megjegyzéseket a bőrömön végig futó libabőrökre. Már megérte! Bár, hogy őszinte legyek, egy nagyon picit azért sajnálom, hogy végül megakadályoztam azt a csókot. Tuti, hogy ez nem normális dolog a részemről, de már piszkosul érdekel, hogy vajon hogyan csókol a srác. Ha csak feleannyira jól, mint ahogy képes felcsigázni, akkor nagy rá az esély, hogy a csók közben elvisz majd egy szívinfarktus.
- Köszönöm Brooke, egy élmény volt! – lép oda hozzám a fotós, mikor immáron farmersortban kilépek az öltöző ajtaján. – Bár tudom, hogy a modell karriered nem szeretnéd elmélyíteni, ha meggondolnád magad, mindenképp írj – ajándékoz meg egy kedves mosollyal.
- Feltétlenül – viszonzom a gesztust, bár tekintve, hogy már lapos talpú cipőben is sajog a lábam, nem hiszem, hogy bármikor is önként jelentkeznék egy ilyenre.
- Egyébként, a videónál az az improvizáció, valami zseniális volt. Rengeteg ötletet adott a katalógushoz, az egész a „Mást vártál, szépfiú?” kérdés köré fog épülni – magyarázza lelkesen, és bár engem nem különösebben hoz lázba ez a téma, azért készségesen biztosítom arról, hogy örülök, hogy segíthettem. - Tudod - vált át a férfi gyöngédebb hangszínre –, jót tett neked ez a fiú. Élet költözött a szemeidbe, kicsilány. Ezúttal ne veszítsd el! – simít végig bíztatóan a karmon, majd egy biccentés után ellép mellőlem, és nekiáll megkeresni Victoriát.
Meglepődve bámulok a férfi után, nem gondoltam volna, hogy Brooke és ő ennyire közvetlen kapcsolatban állnak. A fotózás alatt távolságtartó volt, nem sokszor szólt hozzám, a többi stábtaggal ellentétben nem kapcsolódott bele a viccelődésekbe sem, szimplán csak végezte a munkáját. Persze ettől még észre vehette, hogy Brooke megváltozott, akár azt is mondhatnám, hogy „mintha kicserélték volna”. Oké, határozottan szar a humorom…
- Elvigyelek, cica? – zökkent ki gondolataimból Drew, mikor kilép a folyosóra.
- Apa azt mondta, hogy fotózás után még elvisz a stúdióba. Csak úgy fest elfelejtett értem jönni – húzom el a számat.
- Nem elfelejtett, hanem másfél órával korábban végeztünk. Gyorsan lepörgettük.
- Ez volt a gyors? – kérdezem döbbenten, és hitetlenkedő arcom láttán Drew felnevet. - Ha még másfél órát kellett volna álldogálnom azokban a lábgyilkoló cipőkben, akkor szerintem egy amputációval zártam volna a napot. Arról nem is beszélve, hogy utoljára tegnap délután ettem. Érted, majdnem huszonnégy órája! Ez határozottan kimeríti az emberkínzás fogalmát… Uh, csokit akarok!
A fiú szórakozottan hallgatja kifakadásomat, és bár nagyon igyekszem megálljt parancsolni a gondolataimnak, képtelen vagyok nem észrevenni, hogy mennyire pimaszul jól áll neki az arcán ülő félmosoly. Az ember azt hinné, hogy öt és fél óra egymás arcába bámulás után, már csak legfeljebb a hányhatnék jön rád a másik látványától, de Drew Williams nem az a fajta, akire egy könnyen ráun az ember. Legalábbis a mosolyára nem. A stílusáról már nem feltétlenül mondanám el ugyanezt.
- Oké, akkor az ajánlatom. Elviszlek kajálni, beugrunk a stúdióba, utána pedig feljössz hozzám – közli úgy, mintha minimum mindennapos lenne, hogy nála töltöm az éjszakát.
- Már miért mennék fel hozzád?
- Mert meg kell írnom a díjátadóra a köszönő beszédemet, és az előző hármat visszadobták, mondván nem elég szerény. Nem is értem mi volt vele a bajuk. Jó, lehet, hogy az a mondat tényleg erős volt, hogy „Nagyon nagy megtiszteltetés, hogy idén én nyerhettem el az év férfi feltörekvő előadója címet, bár azért azt lássuk be, hogy nem volt túlságosan nehéz a döntés”. De hogy azzal mi bajuk volt, hogy „Elsősorban páratlan külsőmnek köszönöm a segítséget” azt nem is értem – háborog, mire pislogás nélkül meredek rá, és próbálom eldönteni, hogy viccel-e, vagy komolyan nem érzi, hogy mi ezzel a probléma. – Ne nézz így! Ez csak egy vicces megjegyzés, ami történetesen még igaz is – tárja szét a karját. – Most mond, hogy nem páratlan a külsőm!
- Te maximum páratlanul hülye vagy, Williams – sóhajtok fel.
- Akkor segítesz megírni? – ajándékoz megy egy eszméletlenül édes mosollyal, és bár eljátszom a gondolattal, hogy nemet mondok, egész egyszerűen lehetetlenség elutasító választ adni.
- Jó, legyen – forgatom meg azért a szemeimet, csak hogy ne érezze annyira nyeregben magát. Mondjuk, amúgy rohadtul nyeregben van, de erről jobb, ha nem tud. Jó, elnézve a pimasz vigyorát, ezzel már határozottan elkéstem. – Viszont akkor a stúdiót ma inkább hagyjuk. Majd holnap benézek, úgy is csak szöveget kell tanulnom, meg most fáradt is vagyok hozzá.
- Ugyan, cica, tudom, hogy csak azért hagyjuk ki, mert hamarabb akarsz nálam lenni – kacsint.
- A világért se szeretnék a lelkedbe tiporni, de ha emlékezetem nem csal, akkor kettőnk közül inkább te vágysz arra, hogy kettesben legyünk – pillantok jelentőségteljesen a slicce környékére.
- Ezt egy darabig még nem fogod megunni, ugye?
- Ezt soha nem fogom megunni – paskolom meg nevetve a vállát –, szépfiú – teszem még hozzá, és bosszantás gyanánt, még a nyelvemet is kiöltöm rá.
Drew reflexből válaszolna, de végül inkább magában tartja gondolatait, és csak int, hogy induljunk. Menet közben szórakozottan ecsetelem neki, hogy milyen remek szalagcímeket tudok elképzelni holnap a neten, példának okáért a „Drew Williams túlzott lelkesedése lassította le a fotózási munkálatokat” vagy éppenséggel a „Drew Williams immáron az év meglepetése kategóriában is jelölt”, esetleg a „Williams potencianövelő reklámra készült”. A srác persze annyira nem értékeli a kreativitásom, bár azért egyszer-kétszer arcán végigsuhan egy mosoly, ami akaratlanul is arra késztet, hogy folytassam a szurkálódást.
- Oké cica, inkább hívok neked egy taxit! – közli, de ettől függetlenül kinyitja nekem a Porsche ajtaját.
- Tudom, hogy imádsz - villantok rá egy angyali mosolyt, miközben behuppanok az ülésre.
- Határozottan rossz hatással vagyok rád – sóhajt fel a fiú, majd a fejét csóválva becsukja az ajtót, és átsétál a vezetőülés oldalára. – De még egy utalás, és a kajálás ugrott – adja a tudtomra, amíg beszáll a kormány mögé.
- Komolyan képes vagy étellel megvesztegetni?
- Egy isteni kebab a tét, szóval jól gondold meg, hogy döntesz.
- Gonosz vagy – jegyzem meg duzzogva, majd némi mérlegelés után újra megszólalok. – Oké, mostantól hallgatok…
- Tudtam, hogy megértjük egymást – paskolja meg a combomat, mire persze bennem félúton elakad a levegő, míg ő teljes természetességgel felbőgeti a motort, és pimasz vigyorral az arcán kikanyarodik a parkolóból.
Érdekes, hogy bár Drew képes a legkönnyebben zavarba hozni, valahogy mellette is tudom magamat a leginkább elengedni. Jó, Grace mellett se szoktam feszengeni, barátnőm minden egyes baromságomról tud, ahogy én is az övéről, de ha rajta kívül mondanom kell egy személyt, akivel tényleg szívesen töltöm az időmet, az jelen pillanatban Drew lenne. Oké, nincs nagy konkurencia, nem vagyok túlságosan szociális személyiség. Igazából nem is arról van szó, hogy ne barátkoznék, vagy, hogy csendben ülnék a sarokban egy társasági esemény alkalmával, de azok a kapcsolatok annyira felszínesek. Drewt se ismerem valami hű de mélyen, de tudom, hogy mindkettőnket érdekel a zene, hogy beoltásban kenterbe ver, és hogy bár az esetek kilencvenszázalékában fellengzős és ütődött, olyan apró gesztusokban, mint például, hogy kitárja az ajtót, feliratozza a kávé gépet, vagy éppenséggel természetesnek veszi, hogy haza vigyen, megmutatkozik az az éne is, amit nagyon könnyen meg lehet szeretni. Bár gyakran az agyamra megy a perverz humorával, azért szeretem, hogy képtelenség unatkozni mellette, és lehet, hogy minden harmadik percben a falra mászom attól a pimasz vigyorától, valahogy mégis mosolygásra késztet, mikor meglátom. A fiúban van valami furcsa kettősség, valami ellentét, ami arra ösztönöz, hogy minél jobban meg akarjam ismerni.
Szóval elengedés címszó alatt teli torokból énekeljük az épp aktuális számot, ami a rádióban megy, és bár elvileg mindketten konyítunk az énekléshez, érdekesebbnél érdekesebb hangokat sikerül produkálnunk. Jó, ehhez hozzátartozik az is, hogy igyekszünk olyan hangon énekelni, mint az eredeti előadó, és hát ez minden olyan helyzetben vicces, mikor Drew egy nőt alakít. Jó, azért a csúcspont határozottan akkor jön el, amikor poénból átnyomjuk a rádiót valami klasszikus adóra, ahol is Mozart éjkirálynő áriája fogad minket. Naná, hogy Drew úgy érzi, hogy rá szabták a szerepet, hamarosan pedig már mindkettőnkből annyira dől a röhögés, hogy a srácnak le kell húzódnia az útról, mert nem bírja egyenesben tartani a kormányt. Khm, érett felnőttek vagyunk, köszönjük!
- Szerintem ezt be kéne vennem a koncert számaim közé – közli a srác, mikor már úgy ahogy képes röhögés nélkül kimondani egy összefüggő mondatot.
- De egy oktávot még emelj rajta, ez szerintem egy kicsit mély neked – forgatom meg a szemeim, Drew pedig válaszul a gúnyolódásomra, meghúzza az egyik hajtincsem. – Most komolyan? Hány éves vagy, négy? – kérdezem, mire a srác kiölti rám a nyelvét, közben pedig inkább átvált a telefonján lévő lejátszási listára.
- Ó, ez az egyik kedvencem – csillan fel a szeme, amíg újra sebességbe teszi a kocsit, és visszaindexel a forgalomba. – Ne tettesd bébi, hisz már csúszik a bugyid. Nem versz át senkit, inkább jöjjön a buli. Hajolj közel, és nyisd a szád, látom, hogy az ajkad csak egy csókra vár. Elég egy mosoly, és remeg a test, ne legyél komoly, miénk az est.
- Ez mi az isten? – kerekednek ki a szemeim, miközben tovább hallgatom ezt a ’’műremeket”. – Ez tragikus…
Szavaim nyomán Drew olyan hévvel tapos bele a fékbe, hogy majdnem letörik a pedál. A mögöttünk lévő autós egy kiadós dudálással adja a tudtunkra, hogy épp nagyon szépeket gondol a srác anyjáról, majd hogy biztos semmi kétségünk ne legyen afelől, hogy imád bennünket, ahogy elhalad mellettünk, meglengeti a középső ujját. A szeretet átjárja a társadalmunkat…
- Mi az, hogy tragikus? – bámul rám hitetlenül.
- Miért, te nem hallod? Egyáltalán mi ez a szöveg? Egy egoista pöcs arról énekel, hogy a lányoknak már akkor a bokájuknál van a bugyi, ha ő belép a szobába. Nevetséges – fejtem ki, hogy egész konkrétan mit is takar részemről a tragikus jelző. – Komolyan mondom, ha nem tudnám, hogy csak most jön az első lemezed, azt hinném, hogy te írtad – jegyzem meg piszkálódva, de elég ránéznem a srác arcára, hogy tudjam, annyira nem lőttem mellé. – Ugye csak szívatsz? Ez a te dalod? – sokkolódom le teljesen, közben pedig próbálom eldönteni, hogy vajon röhögjek-e, vagy inkább keressek egy pszichológust a srácnak.
- Ez egy remekmű – fakad ki Drew. – Garantált sláger, főleg ha kijön hozzá a klipp. Most komolyan! Te nem látod, ahogy félmeztelenül állok egy csajgyűrűben, és ahogy a hajamba túrok, mindegyik kifekszik, mire belenézek a kamerába, kacsintok egyet, és azok is kifekszenek, akik csak képernyőn keresztül néznek? És gondold el, ekkor még a mosolyomat be se vetettem – darálja, majd mintegy bizonyíték gyanánt, rám villantja az egyik csajozós vigyorát.
- Neked nincs ki mind a négy kereked – jelentem ki totál döbbenten. – Jézusom, ugye nem erre mondtad, hogy abszolút sláger gyanús?
- Most mégis mi bajod van vele? Jó, neked erős a szövege, mert megrögzött feminista vagy, és mert megállás nélkül próbálod eljátszani, hogy hidegen hagylak, pedig mindketten tudjuk, hogy nem – darálja szemrebbenés nélkül, mire mondjuk nekem a plafonig szalad a szemöldököm, de ez a srácot tökéletesen hidegen hagyja. – De ha ez nem abszolút sláger gyanús, akkor semmi! Jól lehet rá táncolni, és garantált a dallamtapadás! A szöveg is könnyen memorizálható. Egy nap se kell, hogy a slágerlisták élén legyen – jelenti ki halál komolyan, mire akaratlanul is felhorkantok.
- Az biztos, hogy a szöveget senki nem felejti el egy könnyen – jegyzem meg cinikusan. – Drew, egy ilyen dal után legfeljebb a dislike-ot nyomkodnám, nem az újra játszást…
- Oké, cica, most ki kell szállnod – mered rám halál komoly arccal.
- Most szórakozol?
- Még fel kell dolgoznom a hozzá nem értésedet – vonja meg a vállát, majd áthajol felettem, és kinyitja az ajtót.
- Te nem rakhatsz ki a kocsiból azért, mert megjegyeztem, hogy a dalodban túlteng az önimádat!
- Dehogynem. Ez az én kocsim.
- Az előző pedig a véleményem volt. Fogadd el a kritikát Williams, és vigyél el a kebaboshoz, mert éhen halok – csukom vissza az ajtót.
- Te tényleg nem látod benne a tavasz slágerét?
- Te komolyan látod benne? – kérdezek vissza gúnyosan. – Előbb fogok neked sztriptízt adni, minthogy ebből sláger lesz – nevetek fel, de elég meglátnom a fiú felvillanó tekintetét, hogy tudjam, jobban át kellett volna gondolnom a szavaimat.
- Ha sláger lesz, jössz nekem egy sztriptízzel – nyújtja felém a tenyerét.
- És ha nem?
- Nyilvánosságra hozom, hogy felállt a fotózás alatt – dobja be a saját tétjét, és bár eredetileg elutasító választ adtam volna a fogadásra, hirtelen megváltozik a véleményem.
- Fogalmazd a beszédet, Williams – csúsztatom tenyeremet az övébe, mire ujjait rázárja az enyéimre, és egy kézrázással szentesítjük a fogadást.
- Majd meglátjuk, cica – kacsint, aztán újra beindítja az autót, és immáron zavartalanul eljutunk a kebaboshoz.
~ ~ ~
Drew Williamsnek beszédet írni, egyáltalán nem egyszerű. Ragaszkodik ahhoz, hogy vicces legyen, ami nála egyet jelent azzal, hogy rájátszik az amúgy sem visszafogott nagyképűségére. Én meg persze tök feleslegesen magyarázom neki, hogy ez mind szép és jó, de pont ezért visszadobták már három köszönőbeszédét, neki meggyőződése, hogy rajta kívül senki nem ért ehhez. Kész szerencse, hogy ő már kőkemény egy hónapja benne van ebben az egész celebvilágban, a főnökei meg alhangon egy évtizede. De nyilván, Drew jobban tudja…
Amúgy a srác otthona elképesztően tetszik, főleg azért, mert egyáltalán nem annyira földtől elrugaszkodott, mint nővéremé. Jó, ebben nyilván az is közrejátszik, hogy a fiúnak még közel sincs annyi számjegy az egyenlegén, mint Brooke-nak, de ettől függetlenül tényleg sokkal otthonosabb az egész. A ház egyszintes, illetve tartozik hozzá még egy pince, amit Drew beépíttetett buliteremnek. Meghagyta neki a pince jelleget, mármint például téglafalak vannak, és viszonylag gyér világítás, ezáltal örökös félhomály honol a szobában, a falakon pedig dekoráció gyanánt boros üvegek sorakoznak, de azért a berendezési tárgyakon egytől-egyig látszik, hogy a legmárkásabb darabok közül válogatott. Áll benne egy bárpult, egy hatalmas hifi torony, az egyik fal mentén egy hosszú kanapé nyúlik el, az utóbbival átellenes sarokban pedig egy billiárdasztal, valamint egy csocsó is helyet kapott. Azért nem aprózta el…
A háznak egyébként egyedül ez a pontja az, ami nagyon elüt egy hétköznapi otthontól, ugyanis a rendes lakórész tényleg teljesen letisztult. Jó, azért az egyes helyiségek tágabbak, mint azt sok család megengedheti magának, és például a nappaliban álló plazmatévé határozottan kétszer akkora, mint egy átlagos darab, de ezektől függetlenül nem sok extra van benne. A házban a kék, fekete és fehér színek dominálnak, a dekorációk pedig szinte egytől-egyig a zenéhez köthetőek. Személyes kedvencem egy hatalmas képkeret Drew szobájában, ami a legtöbbet eladott lemezek albumborítóinak montázsát öleli körül, ráadásul nem is egy borító még dedikálva is van. Ezenkívül ami még nagyon tetszik, az a kottát ábrázoló könyvespolc. Mármint a polcok úgy jönnek, mint a kotta vonalazása, és valahogy úgy vannak kialakítva a könyvtámaszok, hogy hangjegyeket formálnak. Az más kérdés, hogy könyvek helyett DVD-kkel és CD-kkel van tele, de mindegy. Jól néz ki, és kész!
- Jó, akkor mondjuk „Hihetetlenül megtisztelő, hogy nekem szavazták meg idén az év feltörekvő férfi előadója címet, mondanám, hogy igazán meglepődtem, de lássuk be, az nem vallana rám”? – próbálkozom kicsit finomítani az eredeti elképzelésen. – Itt meg majd bedobod a csajozós vigyorod, és garantáltan cukinak fognak titulálni, a nagyképű helyett – forgatom meg a szemeimet.
- Vagy az nem én lennék – köt bele természetesen, mert hát ő jobban tudja.
- De akkor a többi maradhat?
- Aha, jó lesz – bólint rá, röpke tíz percnyi tanakodás után.
- Király, megvan az első mondat – lelkesedem egy árnyalatnyi cinizmussal a hangomban. – Ha ilyen tempóban haladunk, akkor jövőre át is veheted a díjat…
- Látod! Mondom én, hogy negatív vagy.
- Nem vagyok negatív, csak nem értem miért kértél meg, hogy segítsek, ha úgy is az lesz, amit te akarsz – védekezem azonnal.
- Édes vagy, amikor duzzogsz – villant fel egy pimasz mosolyt, és bár mindent elkövetek, hogy hidegen hagyjon ez a gesztus, képtelen vagyok megálljt parancsolni a gerincem mentén végig futó bizsergető érzésnek. A fene essen ebbe az idióta vigyorába! Miért áll ennyire jól neki, hogy ilyen piszok magabiztos?
- Oké, elhiszem, hogy van nálad ez a reflex, miszerint ha nőnemű lény van a lakásodon, akkor bepróbálkozol, de előre leszögezem, hogy ez most nem fog működni – világosítom fel a lehető leghatározottabb hangomon, közben pedig igyekszem minden erőmmel megakadályozni, hogy az ajkaira tévedjen a tekintetem.
- Ne tettesd bébi, hisz már csúszik a bugyid. Nem versz át senkit, inkább jöjjön a buli – kezdi el énekelni, és bár tényleg próbálkozom nem kiesni a lekoptató szerepemből, egész egyszerűen kiszakad belőlem a röhögés.
- Hülye vagy, Williams – adom a tudtára még mindig nevetve.
- Azt hittem szépfiú – biggyeszti le a száját csalódottan, de a szeme sarkában összefutó nevetőráncok leleplezik.
Hogy képes egyik pillanatról a másikra elérni, hogy már ne az idegeimre menjen, hanem komolyan elgondolkozzam azon, hogy leálljak-e vele flörtölni? Ez igazságtalan! Azt hiszem nem volt rám jó hatással, hogy öt és fél órán keresztül bámultam a felsőtestét. Meg néha talán kicsit lejjebb is… Oké határozottan nincs ki mind a négy kerekem.
- Inkább – kezdek bele, majd mivel hangom egy kicsit megremeg, gyorsan megköszörülöm a torkomat -, szóval koncentráljunk inkább a beszédre. Szeretném még ma befejezni. Meg neked sem ártana előtte begyakorolni. Tudod, a jó sajtóvisszhang miatt, meg ilyenek – döntök végül inkább úgy, hogy nem kezdek bele egy ki tudja hova vezető flörtbe. Kár, hogy Drew Williams nem az a típus, aki csak úgy hagy ilyen kérdésekben dönteni…
- Ha a sajtóvisszhangért aggódsz, akkor nem a beszédemet kellene írnunk – veti ellen, miközben közelebb hajol, teljesen összezavarva ezzel a gondolataimat. – Bár lehengerlő az előadói stílusom, és a karizmám mellett szinte lehetetlen szó nélkül elmenni – kezdi az önfényezést -, de mindez semmi a nyelvmunkámhoz képest – nyögi be, a nyomaték kedvéért pedig még a száját is megnyalja.
Pislogás nélkül meredek a srácra, és másodpercekig csak várom, hogy előugorjon valaki a kanapé mögül egy kandikamerával. Az elmúlt fél órában Drew az idegeimen táncolt, lehulló bugyikról énekelt nekem, most pedig komolyan közölte, hogy páratlan a nyelvmunkája. Ez ugye nem csak szerintem abszurd? Most a srác vagy azt teszteli, hogy mennyi baromságot nézek ki belőle, vagy csak úgy szimplán ő maga egy fatálisan nagy barom. Hogy melyik a jobb eset, azon még gondolkozom…
- Elvitte a cica a nyelvedet? – húzza tovább az agyam, és szemmel láthatóan roppant büszke magára, hogy egy mondatban sikerült az idióta becenevével is piszkálnia, és még a nyelves vonalat is folytatnia. Hogy vághat valaki ennyire önelégült képet?
- Na jó, én inkább hívok egy taxit – jelentem ki megsemmisülten, és már meg is indulok az előszoba irányába.
-  Zavarba jöttél, cica? – piszkál azért tovább, majd mivel nem reagálok a szavaira, elálja az utamat. – Na, még nem végeztünk a beszéddel – bámul rám kölyökkutya szemekkel.
- Majd a zseniális előadókészséged és a páratlan karizmád kihúz a bajból – jön elő cinikus énem. – Ha pedig minden kötél szakad, még mindig ott van az utánozhatatlan nyelvmunkád is – teszem hozzá nem kevés gúnnyal a hangomban.
- Kezdek aggódni azért a közös csókért, cica – vált témát, miközben továbbra sem enged eljutni a telefonomig.
- Ne aggódj, majd visszanyelem a hányingert – próbálok elslisszolni a jobbja mellett, de mikor már azt hiszem, hogy sikerült kicseleznem a srácot, baljával elkapja a derekamat, és játszi könnyedséggel maga felé fordít.
A levegő bennem akad, ahogy felsőtestem az övéhez simul, és bár agyam mindent elkövet, hogy pillantásomat távol tartsa a fiúétól, tekintetem másodperceken belül a zöld szemek rabjává válik. Akaratlanul is hátra billentem a fejem, ajkaim elnyílnak, a lábaim pedig apró remegéssel jelzik, hogy nem sokáig lesznek képesek megtartani. Drew mintha csak megérezné ezt, lép egyet, mozdulata következtében pedig hátam nekiütközik a cipősszekrény peremének. A fiú egy könnyed mozdulattal megemel, mire fenekem rácsúcsik a legfelső polcra, néhány lábbeli pedig a földön végzi, de a srác ezt észre sem veszi. Csak közelebb lép, ezzel nagyobb terpeszbe kényszerítve lábaimat, majd előrébb hajol, így lapockáimmal megérzem a fal hűvös felületét.
Az agyam elvesztette a csatát az ösztöneimmel szemben, és bár valahol tompán emlékeztet egy halk hangocska, hogy hülyeséget készülök elkövetni, képtelen vagyok józanul gondolkozni. A pulzusom az egekbe szökik, a szám kiszárad, és szép lassan az egyenletes légzésemnek is búcsút mondhatok. A bőröm bizsereg azokon a pontokon, ahol a fiú hozzám ér, a fejem zsong a megállás nélkül cikázó gondolatoktól, kezeim pedig önkéntelenül is a srác mellkasára csúsznak. Bár Drew amúgy sem az a félős típus, felsőjébe kapaszkodó ujjaim felbátorítják, tenyerével végig simít az oldalamon, kezei pedig a mozdulat végén becsúsznak a pólóm anyaga alá, és hüvelykujjaival egy apró kört ír le fedetlen bőrömön. Az érintésbe az egész testem beleremeg, lábaim ösztönösen körbe ölelik a fiú csípőjét, és mielőtt még átgondolhatnám, hogy mégis mit csinálok, kicsit előrébb hajolok, egyértelműen jelezve Drew-nak, hogy szívesen gyakorolnám azt a közös csókot.
A srác ért a célzásból, egy apró puszit lehel a szám sarkára, mire a levegő olyan erővel szakad ki belőlem, mintha minimum egy fújtató szerepére pályáznék. A szemeim lecsukódnak, az ajkaim elnyílnak, Drew lehelete végig simít az arcomon, a fiú illata bekúszik az orromba, a világ egy pillanatra megfordul velem. Egyszerűen beleolvadok a pillanatba, az ujjaim egyre görcsösebben szorítják a srác pólóját, ajkaim szinte égnek a fiú újabb érintésére vágyva. Aztán Drew nem játszik tovább az idegeimen, fogaival lágyan maga felé húzza alsó ajkamat, aztán nye… Don’t want to be an American idiot!
Telefonom olyan hangerővel szólal meg, hogy ijedtemben ugrom egyet, mire egyenesen telibe fejelem Drewt. A fiú káromkodva felkapja a fejét, így ezúttal a fogassal kerül közelebbi ismeretségbe, ráadásul a mozdulat hevében fogaival kicsit durvábban szánt végig ajkamon, én pedig önvédelmi reflex gyanánt felrántom a térdemet, egy alapos gyomrost adva így a srácnak.
- Basszus cica! – lép hátrébb Drew, miközben szemmel láthatóan próbálja eldönteni, hogy előbb a homlokát dörzsölje-e, vagy inkább megbizonyosodjon arról, hogy egyben van-e még a gyomra. – Te nem csak átvitt értelemben vagy kőfejű…
- Jesszusom! Ne haragudj! Ez most kivételesen nem direkt volt… Hozzak rá jeget? Nagyon fáj? Nem szédülsz? Tényleg véletlen volt – darálom össze-vissza, miközben próbálom kézrátétellel megállapítani, hogy agyrázkódást kapott-e a srác. – Nem is vagyok kőfejű! - jutnak el tudatomig a fiú szavai, sértettségemben pedig belebokszolok a vállába, csakhogy biztosan érezze a törődést.
- Cica! – mered rám hitetlenül. – Jobban kedveltelek, amíg csukott szemmel cuppogtál, mint egy halacska, arra várva, hogy megcsókoljalak – olt be egy másodperc alatt, majd érezve, hogy jön a következő ütésem, inkább hátrál egy lépést.
A srác szerencséjére ekkor telefonom újra megszólal, ezért bárminemű válaszreakció nélkül hagyom szavait, és inkább odalépek a táskámhoz, hogy megnézzem, mégis ki hív ennyire elszántan. A képernyőn Grace neve villog, mire görcsbe rándul a gyomrom, ugyanis barátnőm nem az a típus, aki megállás nélkül csenget. Általában egyszer rám csörög, aztán úgy van vele, hogy majd úgy is visszahívom. Most viszont eléggé elszántnak tűnik, ami nem sok jóval kecsegtet… remélem semmi komoly!
- Szia, Grace! – veszem fel a telefont. – Valami baj van?
- Anyukád tudja – érkezik a válasz, az eddigi gyomorgörcsöm pedig a háromszorosára nő. A rohadt életbe!
- Mi az, hogy tudja? Elmondtad neki?
- Dehogy mondtam, nem vagyok hülye! – kéri ki magának rögtön a lány. – Az előbb hívott, hogy látott valami felvételt, amin Drew-val vagytok, és rögtön tudta, hogy nem Brooke van a videón… Aztán rákérdezett, és nem láttam értelmét hazudni – vallja be.
- Basszus… Nagyon mérges?
- Azt fontolgatja, hogy kocsiba száll, elteszi láb alól apádat, közvetlenül utána pedig téged is. Ez a nagyon mérges kategória? – ironizál Grace.
- Ki ne engedd a kórházból!
- Azért mert megöl, vagy azért mert beteg?
- Grace, nem vagyok humoros kedvemben – jelzem barátnőmnek. – Mondd meg neki, hogy holnap meglátogatom, de most ide ne jöjjön!
- Milyen Grace? – kotyog bele a beszélgetésbe Drew.
- A felejtsd el gyorsan Grace! – torkolom le azonnal.
- Jézusom, Drew-val vagy? – lelkesedik be rögtön barátnőm. – Mit keres nálad ilyenkor?
- Technikailag én vagyok nála, de ez most nem a legjobb alkalom, hogy ezt megvitassuk – vörösödöm el, mire a srác felvonja a szemöldökét, majd pusztán heccelésből küld felém egy puszit. – Kérlek Grace, állítsd le anyut!
- Nyugi Roxie! Mindjárt ott vagyok a kórházban, és lebeszélem az éjszakai kocsikázásról. De holnap akkor tényleg gyere, mert különben az én fejemet harapja le… egyáltalán miért engem hívott?
- Gondolom, addig nem akarta nekem szóbahozni apát, amíg nem volt benne biztos – húzom el a számat. – Ki fog nyírni!
- Ne aggódj! Ha mégsem teszi meg, akkor megteszem én! Mi az, hogy Drew Williams lakásán vagy, és ezt így kell megtudnom?
- Szia, Grace! – folytom el még csírájában ezt a beszélgetést.
- Szép álmokat, Grace! – szólal meg a háttérben Drew.
- Jézusom! Ez komolyan ő! – sikít fel barátnőm, és reakciója olyan hangosra sikeredik, hogy a srác is meghallja.
- Á, csak nem egy rajongó? – vigyorodik el magabiztosan.
- Hahó! Anyám most tudta meg, hogy a tizenegy éve nem látott nővéremet játszom nagyközönség előtt! Hogy lehet, hogy mégis Drew Williams van a középpontban már megint?

- A te középpontodban is szívesen lennék cica – nyögi be a fiú, és ez az a pont, amikor olyan mélységes döbbenetbe zuhanok, hogy percekig csak lefagyva bámulok magam elé.

28 megjegyzés:

  1. Hűű...Azt hiszem ez volt az a pont,amikor a pokolba kívántam Gracet meg a világ összes telefonját,ami azért lássuk be,nálam hiper nagy dolog:D Remélem végzel a 8. résszel,mert még így is kínszenvedés lesz kivárni a hétfőt:3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Marinet! :)
      Ha tudnád mennyi időm ment el arra, hogy megtaláljam azt a számot, aminek az első sora elég ismert ahhoz, hogy a legtöbb ember tudja, hogy egy zenéről van szó... Én is pokolba kívántam minden telefont :D Már alakul a nyolcas, másfél oldal kész belőle, és ötlet van bőven, csak időt kell rá találni :) És kitartás, repülnek a napok <3

      Törlés
    2. Én meg azt hittem, azért választottad ezt, mert így akartad Roxie-t emlékeztetni arra, hogy nem állt szándékában csókolózni Drew-al... :DD
      Egyébként most találtam rá a blogodra, de iszonyúan tetszik! Egy szuszra olvastam végig az összes fejezetet, és végig vigyorogtam... feldobtad a napom! :)

      Törlés
    3. Túl sokat nézel ki belőlem :D Sőt, igazából a bétám mondta együttesként a Green Day-t, az pedig már csak ráadás, hogy egész passzolt az a bizonyos kezdő sor az eseményekhez :)
      Örülök nagyon, hogy tetszik a blog, nagyon igyekszem egy kis jókedvet csempészni a napjaitokba <3

      Törlés
  2. Imádlak💜💜
    Nagyon jó amiket írsz!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj,annyira aranyos vagy <3 Örülök, hogy szereted a történeteimet, nagyon igyekszem :)

      Törlés
  3. Istenem, talált süllyedt! A vége mindent visz, komolyan látom magam előtt Roxie arckifejezését (és a Drewét is ;P). Mint mindig most is nagyon jót és izgalmasat alkottál. Nagyon kíváncsi vagyok a fogadás kimenetelére, de (ami meglepő) nem tudom eldönteni kinek a pártját is dogjam.
    Ajjj, összességében imádtam, és remélem meg tudsz majd lepni jövő hétfőn a 8. résszel.
    Üdv: Hope

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Hope! :)
      Annyira jó, hogy tetszett a vége :D Az a legjobb ebben a jelen időben írásban, hogy olyan jó kis csattanós végeket lehet benne összehozni. Amikor ugye bejegyzés van, olyankor azt azért le kellett zárni, így viszont amikor csak kedvem tartja, jöhet a vég :D Örülök, hogy ez nem csak nálam bejövős :D
      Igen, én se tudom még, hogy melyik lenne a jobb. Egy Roxie sztriptíz, vagy egy Drew Williams önégetes... egyik csábítóbb mint a másik :D
      Örülök, hogy szereted, és rajta vagyok azon a 8. fejezeten <3

      Törlés
  4. Óóóuramistenmégismiafészkesfenevoltez??
    Drága Naomi!
    Hihetetlenül jó rész volt ez! Komolyan! Szinte minden benne volt, amit ki lehetett játszani! Drew szenved a 'baki' miatt, majdnem volt egy csók, amit egyikük sem akart megszakítani, Roxie anyja végre tudja -Ó, kérlek, rúgja szét az exférje seggét, ha már jól van!-, Grace is örülhetett egy kicsit és Roxie ismét szenved Drew miatt, ezáltal mi is és ó istenem, akarok egy Drewt! Meg egy Davidet! Meg egy Szabit! Na jó, leállok, ez már beteges.
    De az a befejezés!
    Istenem, utálom, amikor így játszol az olvasók érzelmeivel! *.* Alig várom a hétfőőőt *.*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaaaaa! :)
      Bíztam benne, hogy megint feltűnsz, és tényleg *-* Örülök, hogy tetszett a rész, nagyon igyekeztem, hogy Roxie a létező legjobban Drew idegeire menjen a szekálással, bár azért a rész végre a srác csak átvette az irányítást :D Roxie anyukája biztos nem lesz egy kezes bárány, ezt megígérem.
      Én is akarok egy Drewt :D Nekem nem is kell mindhárom srác, de valamelyikük azért igazán kopogtathatna már az ajtómon.
      Én pedig imádom, hogy ennyire lehet játszani veletek, ez a legjobb része ennek az egész jelen időben írós dolognak :D <3

      Törlés
  5. ÁÁÁÁ!!!! nagyon király lett.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülöööööööök, hogy tetszett *-*

      Törlés
  6. Kedves Naomi!

    Az utolsó pár sortól percekig ültem szótlanul, szinte már gyanúsan apum számára. Úgy látszik a cica elvitte az én nyelvemet is.

    Erre az utolsó két hétre annyi dolgom akadt, hogy észre se vettem megint hétfő van, pedig fejben még az előző részhez akartam kommentelni :o.
    Azt a kottás polcot élőben láttad, esetleg neked van, vagy csak kitaláltad? Elég jó vizuális képességgel rendelkezem, de azért kíváncsi lennék képen is rá.

    Kisses
    A.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága April! :)
      Őszintén bevallom, hogy eredetileg adtam volna valami csípős választ Roxie szájába, de olyan szinten zavarba jöttem én is, hogy végül inkább lezártam :D Ez az, amikor a saját főhősöd lepipál :D
      Az a bizonyos kottás polc sajnos csak a saját agyszüleményem, igazából fogalmam sincs, hogy egyáltalán megvalósítható-e az, amit leírtam, de ahogy fejbe elképzeltem, úgy jól nézett ki, ezért végül benne hagytam :D
      Köszönöm, hogy írtál! <3

      Törlés
  7. Drága Naomi!
    Csak, hogy tudd, a te blogodat tudom csak teljes idegroncsként olvasni. Ha lejjebb görgetek félek, hogy máris vége szakad a varázsnak. Ha olvasok csak az van bennem, hogy még! Ha figyelek, meg sem merek mozdulni, annyira koncentrálok. Ilyen nem lehetséges. Szóval csak annyi lenne, hogy imádom az egészet. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Vivi! :)
      Ne aggódj annyira, elég hosszú részeket írok, nem lesz egyhamar végük :D Persze nyilván lehetne még rápakolni, de akkor végképp nem tudnám hetenként hozni, szóval egyelőre nem tudok tenni az ügy érdekében, de azért majd igyekszem <3
      Örülök, hogy ennyire szereted a sztorit! *-*

      Törlés
  8. Gee! I love it! ❤😍😍
    A következőt ìrd meg gyorsan! 😉

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Örülök, hogy szereted *-* A folytatással pedig igyekszem <3

      Törlés
  9. Najó! Ennyi! Nagyon gyorsan rendeljetek nekem egy Drew-et vagy én nem is tudom, hogy mit csinálok...
    Mellesleg:D Grace-t most tényleg a pokolba kívánom, de attól még bírom:D Bár én is eléggé feminista vagyok, és a dal szövege hát... nagyon nem jön be, attól még szívesen benne lennék abban a klipben Drew mellett;)
    Nem túl szerencsés felröhögni éjjel egykor, ugyanis túlságosan is elképzeltem azt a jelenetet, amikor Roxie hasba rúgja szegény srácot, ráadásul még be is veri a fejét:D Szegényem:( Na, de már nagyon, nagyon, nagyon... várom a kövi fejezetet, és drukkolok, hogy sikerüljön megírni hétfőre!:)

    Ölel: Renee<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha tudnám, hogy honnan kell rendelni, hidd el, már mindenkinek postáztam volna egyet :D
      Szegény Grace, hát honnan gondolhatta volna, hogy a mindig Drew-t szapuló barátnője, épp lelkes csókcsatára készül az említettel? :D Az a zeneszöveg nem tudom honnan jött, katasztrofális, de annyira jól vitte tovább az eseményeket, hogy végül benne hagytam. Meg úgy éreztem, passzol Drew-hoz :D
      Hát igen, a srácra rájárt a rúd, bár ennyit azt hiszem megérdemelt az elmúlt nyolc fejezetért.
      Igyekszem a következővel, lassan de biztosan gyűlnek a sorok.
      Köszi, hogy írtál <3

      Törlés
  10. Ez a rész őrületes volt!<3
    Kár, hogy mindig olyan gyorsan végigolvassa az ember:( A te történeteidet még könyvben is el tudnám képzelni. Nem gondolkodtál még el rajta?
    Amúgy nagyon várom a kövi részt, siess vele!*-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett :)
      Pedig tényleg nem írok rövid részeket, körülbelül 6 A4-es oldal. nyilván lehetne hosszabb is, de akkor esélytelen lenne, hogy hetenként tudjam hozni :)
      Hidd el, én örülnék a legjobban, ha könyvben is megjelenne valamelyik történetem :) Igazából a Nyári és a Téli sztori szerintem kifejezetten blogregénynek volt jó, már csak a blogos formájuk miatt is. Viszont ezt a tavaszit már akár többként is el tudnám képzelni, nyilván egy alapos átolvasás, átjavítás, és jó sok tanács után. De igazából a Feljegyzések közül nem hiszem, hogy bármelyiket is kiadatnám. Ha befejeztem az évszakokat, utána szeretnék megpróbálkozni az Aranymosáson. Aztán majd kiderül :) (bocsi, kicsit terjengős lett a válasz :D)
      A következővel sietek <3

      Törlés
  11. Sziaa! Most csatlakoztam. Egyenlőre még csak a tavaszi bejegyzést olvastam el. És dobpergés...IMÁDOM! <333 Nem tudom hogy birom innentől ki, hétfőig... Ez és az elöző resz, a kedvencem volt. *huncut mosoly*
    Ááá! Tényleg imádom. Sok puszi :) igyekszem a többi bejegyzést is hamar elolvasni!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Nagyon örülök, hogy csatlakoztál, mindig öröm új olvasót köszönteni, azt pedig külön köszönöm, hogy rögtön írtál is nekem :) Ez a két rész nálam is a best a tavaszi feljegyzésekből, imádtam írni is, meg visszaolvasni is őket :)
      Ha a tavaszi tetszik, akkor elsősorban a nyárit ajánlom, az ottani főszereplő jobban hajaz Roxie-ra, mint a télié, bár utóbbiban pedig a srác elég nagy húzóerő :D Jó olvasást <3

      Törlés
    2. Úristen! *-* Olyan messze van még a hétfő! Ilyen befejezéssel még nehezebb kivárni! :o

      Törlés
    3. Nyugalom, olyan gyorsan repülnek a napok :D A jó hír, hogy viszont elkészült a nyolcadik rész, szóval nem fogok késni vele <3

      Törlés
  12. Awh belehalok!! Imádom,imádom és kijelentem, hogy te vagy a példaképem <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, de aranyos vagy, ez tiszta megtisztelő <3 A következő pedig hétfőn jön (most már biztosan, mert megírtam :D)

      Törlés