Tavaszi Bejegyzés #6

2016. augusztus 8.
Sziasztok! :)
Újabb hétfő, újabb rész. Önmagamat is meglepetem vele, hogy ennyire rendszeresen tudom hozni a fejezeteket, bár az tény, hogy azért egyre nehezebb időre elkészülni. :D
Az előző részhez érkezett kommenteket nagyon szépen köszönöm, annyira aranyosak vagytok, hogy hétről hétre írtok nekem. Iszonyú motiváló látni, hogy ennyire várjátok a folytatást, hogy szeretitek a karaktereket, hogy kíváncsiak vagytok mi is lesz Drew-val és Roxie-val.
Jó olvasást, és ha időtök engedi, hagyjatok nyomot magatok után! <3

6. Fejezet
Miért, miért, miért? Mi az istenért kell Drew Williamsszel közös fehérneműforgatásra mennem? Esküszöm, hogy még egy fogorvosi kezeléshez is több kedvem van, mint ehhez. Már az egész tegnapi nap szívás volt emiatt, ugyanis kiadták utasításba, hogy a fotózás előtti huszonnégy órában az étkezésemet csökkentsem a minimálisra. Persze az én minimálisom, és a dietetikusom minimálisa igen nagyban különbözött, és a fantasztikus szerződéseim miatt természetesen én kerültem ki vesztesként a csatából. A leveleken való tengődés sosem volt az erősségem, pláne úgy, hogy egyébként az egész tegnapom rohanásból állt, ugyanis be kellett néznem egy forgatásra, hogy a jelenetek felvétele a későbbiekben már gördülékenyen menjen, aztán végig kellett csinálnom egy webkamerás interjút, ahol apa egy kivetítőn keresztül mutogatta nekem a válaszokat. Nagy nehézségek árán, de szemforgatás nélkül képes voltam végigcsinálni a riportot, utána pedig még a stúdióba is berendeltek, hogy rábólintsak egy hanganyag végleges formátumára. Bár ez egyszerű projekt lett volna, ugyanis mindössze egy igent kellett volna mondanom a dal lejátszása után, apa fenyegető nézése ellenére is kifejtettem az észrevételeimet egy-egy átkötéssel kapcsolatosan, valamint megosztottam velük néhány szövegváltoztatási tippemet is. A stúdiósok döbbenten meredtek rám, gyanítom Brooke nem szokott nekik zenei tanácsokat osztogatni, szimplán csak felénekli amit kell, de aztán legnagyobb meglepetésemre az egyik srác – Blake – végül helyeslően egyetértett, és apa megrökönyödésére nekiállt újra hangszerelni az egyik részt. Éjfélkor hagytam el a stúdiót, ekkor sem azért mert végeztünk, hanem mert apa kirángatott, mondván hogy pocsékul fogok festeni másnap.
Utóbbi óvintézkedése egyébként későnek bizonyult, ugyanis tökéletesen úgy festek, mint a mosott szar. Remélem, hogy a smink és a photoshop tényleg akkora csodákra képes, mint azt állítják…
- Hajrá – simít végig bíztatás gyanánt a hátamon Derek, aki reggel végig hallgathatta a négy felvonásos drámázásomat. – Ügyes leszel.
- Ha ezt túlélem, akkor bármit – fújom ki a levegőt, miközben vonakodva ugyan, de lenyomom a bejárati ajtó kilincsét, és kilépek a teraszra.
Apa a kocsijában vár, szokásához hűen épp telefonál, így mindössze egy biccentéssel üdvözöl, majd felbőgeti a motort. Unottan bámulok ki az ablakon, félfüllel a beszélgetést hallgatom, de igazából apa csak néha hümmög egy sort, ez pedig se nem túl informatív, se nem érdekfeszítő. Fejben persze már rég a fotózáson pörgök, próbálom a lehető legjobban felkészíteni magamat az elkövetkező órákra, de olyan szinten fogalmam sincs arról, hogy mégis mi fog történni, hogy az hihetetlen. Soha nem voltam olyan lány, akit az ilyesmi dolgok foglalkoztatnak, nem követtem a divatbemutatókat, nem vadásztam titkos „színfalak mögötti” videókra, nem lapozgattam pletykalapokat, egész egyszerűen nem érdekelt. Most ölni tudnék azért, hogy tudjam, mégis mi az isten vár majd rám…
- Blake mondta, hogy ma befejezi azokat a változtatásokat a dalon, amiket tegnap megbeszéltetek. Ha a fotózás után lesz még energiád, akkor bemehetünk még a stúdióba – szólal meg apa, miután leteszi a telefont.
- Szuper – csillan fel a szemem, és bár nyomorultul érzem magam, az arcomon átfut egy mosoly.
- Nem is tudtam, hogy értesz a dalszerzéshez – jegyzi meg apa, mire csak megvonom a vállam.
- Sok mindent nem tudsz rólam.
Apa ezúttal inkább nem próbálja tovább szőni a beszélgetést, és ahogy csend telepszik a kocsira, kicsit bánni kezdem, hogy reflexből letorkoltam. Legalább elterelte volna a figyelmemet. Meg amúgy is. Ha van olyan dolog, amiről talán még vele is képes vagyok beszélgetni, az határozottan a zene. Régebben ő is zongorázott. Nehezen alvó gyerek voltam, és rendszerint mindent megtettem annak érdekében, hogy ne csak az én éjszakám teljen el álmatlanul. Anyu egy idő után már a hajat tépte, ráadásul, ha miattam Brooke nem aludta ki magát, akkor az egész másnap maga volt a pokol. Egyik este apa volt a soros a „Roxie csendben tartása” hadműveletben, és miközben ringatással próbálta belém folytani a kiabálást, átesett egy papucson, egyenesen rá a zongorára. Bár a döbbenettől is garantáltan bennem akadt a szó, a zongora hangja volt az, ami igazán elbűvölt. Innentől kezdve éjszakánként apa mindig addig zongorázott nekem, amíg el nem aludtam, és bár ebből az időszakból szinte semmire nem emlékszem, az általa írt altató dallamát bármikor képes vagyok felidézni.
- Jessie J Price Tag című dalát hallhatták, most pedig következzen egy kis ismétlés Drew Williams tegnapi interjújából! – üti meg a fülemet egy női hang, mire ösztönösen feljebb nyomom a rádió hangerejét.
Jesszusom, hogy mehetett ez ki a fejemből? Amikor megfenyegetett, hogy élőben beéget, akkor persze elaludni is alig bírtam, de aztán olyan zsúfoltra sikerült a tegnap, hogy teljesen elfelejtettem ezt a rádiós interjú dolgot. Ugye, ha valami egetrengetően kínosat mondott volna rólam a srác, arról már tájékoztatott volna apu? Jaj, remélem, hogy megemberelte magát!
- Hát ez is eljött – tölti be az autót egy csicsergő női hang. – Drew Williams nem szingliként érkezik meg a stúdióba – nevet fel. – Nem egy lány szívét törted össze, ugye tudod?
- A tiédet is, ugye? – kérdez vissza szórakozottan a srác, mire csak háromszor nekicsapom fejemet a fejtámlának. Most ez egy egoista megjegyzés volt, vagy az állítólagos pasim komolyan az első mondatával nekiállt flörtölni a riporterrel?
- Lebuktam – nevet ismételten a lány, és látatlanban is tudom, hogy ez nem a szemforgatós „lebuktam”, hanem a zavaromban hajat csavargatós. Hosszú egy interjú lesz ez… - Szóval akkor Brooke Evans. Egész pontosan mióta is tart köztetek ez a dolog?
- Egyelőre még elég friss a kapcsolat, körülbelül egy hónapja találkoztunk egy fotózás részletei miatt – válaszol készségesen a fiú.
- Akkor nem kellett túlzottan sokáig csapnod a szelet – jegyzi meg meglehetősen szurkálódó stílusban a nő. Ez most komolyan engem sérteget?
- Ahhoz, hogy randira hívjam, elég volt ránéznem – torkolja le Drew, mire akaratlanul is elmosolyodom. - Gyanítom más is látta már Brooke lábait – teszi még hozzá, mire a stúdióban felnevetnek, az én mosolyom pedig igen hamar lehervad.
- Szóval a lábai. Ezzel varázsolt el?
- Mással nem nagyon tudott volna – közli a srác, mire lesütöm a szemeimet. Ezt nem teheti meg! – Mikor előszőr láttam élőben Cicát, a lábai kifelé kandikáltak egy kocsi ablakán – De megtette… - Azóta is állítja, hogy beragadt az ajtó, de tudom, hogy igazából csak egy gyors menetre vágyott az autóban– folytatja, mire újfent nevetés söpör végig a stúdión. – Azóta persze ezt már pótoltuk – nyögi még be, én pedig úgy tíz centit lejjebb csúszom az ülésen. Ezért én kinyírom!
- Oké Drew, a részleteket nem kérjük – állítja le gyorsan a riporter, aki a hangja alapján egy kicsit zavarba jött állítólagos barátomtól. Meg tudom érteni.
- Jól érzed magad? Mintha egy kicsit kipirultál volna – húzza az agyát a fiú, és bár nem különösebben szimpatizálok a rádiós nőcivel, kezdem sajnálni. Nem gondolta át, mikor rábólintott erre az interjúra.
- Feltűnt, hogy Brooke-ot cicaként emlegeted. Neked is van valamilyen beceneved? – vált inkább gyorsan témát.
Seggfej, bunkó, egoista pöcs, egy kicseszett idióta. Nekem lennének ötleteim… Aj, ha ezt élőben hallottam volna, akkor tuti betelefonálok, és nagy nyilvánosság előtt babócámnak szólítom a srácot. Vagy mondjuk mézesmandulámnak. Vagy bárminek, csak egy kicsit égjen már ő is! Garantálom, hogy a pucér képes sztori még egyszer fenn lesz a neten.
- Nincsen. Nem vagyok az a „kicsi prücsköm” fajta – válaszol, és bár mérhetetlenül pipa vagyok rá, nem bírom ki röhögés nélkül. Hogy lehet valaki ekkora ökör? Kicsi prücsök? Ki hívja a másikat kicsi prücsöknek? Egyáltalán milyen szó már az, hogy prücsök?
- Lehet, hogy ez egy kicsit indiszkrét kérdés – na, mintha a sajtósokat ez rohadtul szokta volna zavarni -, de mi volt az, ami ennyire megfogott Brooke-ban? A lábain túl, természetesen… Mármint, amióta megnyerted a tehetségkutatót, azóta több lány is megfordult az oldaladon, de két nyilvános eseményig egyikük se jutott el. Brooke-kal viszont már egy hónapja tart a dolog, ami lássuk be, nálad rekord. Szóval?
- Egy kicsit visszahúz a földre – felel némi töprengés után a srác. – Betegesen imád ellent mondani, folyamatosan az egomat nyesegeti, és bár az esetek kilencvenkilenc százalékában ő jön ki rosszabbul a dologból, nem zavarja. Szeretek vele lenni, ennyi az egész – mondja, és látatlanban is tudom, hogy szavait egy vállrándítás kíséri.
Tudom, hogy az egész egy jól megkomponált interjú, amire feltehetőleg Drew órákat készült, hogy a lehető legjobb reklámot teremtse meg a hamarosan kijövő lemezének, de képtelen vagyok nem magamra venni a szavait. Nem ismerem Brooke-ot, fogalmam sincs, hogy mégis milyen is ő, de tudom, hogy ezek a szavak nem nővéremnek szólnak. És jól esnek. Ebben a pillanatban Drew Williams határozottan kilences, bár ettől függetlenül természetesen a kocsis dologért még számolunk. Legfeljebb nem a meztelen képes sztorit sütöm majd el, bár alapvetően pont ez az egy esemény az, amiért Drew csak kilencvenkilenc százalékot mondhatott. Minden más alkalommal én égtem… pfff, ez ciki.
- Khm, szóval mi van ezzel a gyors menettel? – zökkent ki gondolataimból apa, egy időben azzal, hogy lekeverik a tegnapi interjú ismétlését.
- Hát tudod, csak ismerkedtünk. Fő a hitelesség – ajándékozom meg egy angyali mosollyal.
- Tessék? – mered rám kikerekedett szemekkel a férfi.
- Hiszen te kérted – pislogok rá ártatlanul.
- Ugye csak szórakozol?
- Tudod, hogy megy ez. Apuciért bármit – gúnyolódom, és innentől kezdve valamiért néma csendben telik az utazás.
~ ~ ~
- Cica, ne már! – kap a hajához Drew, mikor köszönés gyanánt tönkre teszem a kivételesen felzselézett remek művét. – Most mégis mit csináltam?
- Azt mondtad élő adásban, hogy összefeküdtem veled egy kocsiban! – frissítem fel a memóriáját. – Sőt, tulajdonképpen azt is mondtad, hogy már akkor erre hajtottam, mikor még csak nem is ismertelek.
- De hiszen utóbbi még igaz is – háborodik fel, de a szeme sarkában összefutó nevetőráncokból tudom, hogy szimplán csak teszi az agyát, és élvezi, hogy a véremet szívhatja. – Meg amúgy is. A kedves dolgokért miért nem kapok semmit? – varázsolja az arcára a világ legártatlanabb mosolyát, mire akaratlanul is kizökkenek a sértődött szerepemből.
- Jó legyen – sóhajtok fel, majd mielőtt esetleg Drew felvázolná nekem, hogy mégis milyen ajándékra gondolt, nyomok egy puszit a srác arcára. Huh, milyen eszéletlenül jó illata van a parfümjének… - Most már egálban vagyunk – lépek el tőle, de ebben a pillanatban a fiú karja a derekam köré fonódik, a következő másodpercben pedig hátam belesimul Drew felsőtestébe, és fülemnél megérzem a srác lélegzetét, amibe egész egyszerűen minden egyes porcikámmal beleborzongok.
- Még mindig naiv vagy, cica – súgja kissé reszelős hangon, amit testem ismét nem képes válasz nélkül hagyni. – A múltkori SMS-es dologért még számolunk. Tudod - folytatja, gondosan ügyelve arra, hogy ajkai érintsék a fülem mögötti érzékeny bőrterületet -, isteni ötleteket adtam a fotósoknak mára – fejezi be szórakozottan, majd kihasználva, hogy a lopott érintések miatt kissé lassabban forog az agyam, ezáltal még nem egészen fogom fel szavainak jelentését, nyom egy puszit a fülcimpám mögé, és ahogy elhúzza a fejét, fogaival gyengéden meg is karcolja azt.
Drew nem lép el azonnal mögülem, de ezért csak hálás lehetek a fiúnak, ugyanis feltehetőleg összeesnék, ha nem tartana meg. A légzésem szaggatott, a szívem teljesen rendszertelen ritmusban ver, az egész testem bizsereg, a fülcimpám pedig gyakorlatilag tüzel. Az egészben a legabszurdabb, hogyha a folyosón nem járkálnának mások, akkor már minden bizonnyal szembefordultam volna a fiúval, nekilöktem volna a falnak, és egy kiadós pofon helyett megcsókoltam volna. A rohadt életbe! Miért tudja ilyen játszi könnyedséggel elérni, hogy egész testemben piszok mód vágyjak rá? Ez nem lesz így jó…
Jézusom, milyen ötletekről beszélt? Te jó isten! Egy sima fehérnemű fotózás is ijesztően hangzik, nemhogy egy olyan, ahol Drew Williams tanácsokat osztogat a képeket illetően! Fizetésemelést akarok!
- Bocsi, hogy megszakítalak benneteket – perdül hozzánk egy vörös hajú lány, mire azonnal arrébb ugrom a fiútól -, de nekünk még nagyon sok dolgunk van – fordul felém. – Mehetünk, Brooke?
Oké, tehát itt nem tudnak a cseréről. Ez egyre rosszabb lesz…
- Persze – varázsolok egy kedves mosolyt az arcomra. – Később találkozunk – vetek egy gyors pillantást Drew-ra, majd gyorsan el is kapom a tekintetem, nehogy fülig vörösödjek.
- Már alig várom – húz vissza magához, és legnagyobb megrökönyödésemre egy puszit nyom a szám szélére.
Teljesen letaglózva követem a vöröshajú lányt, és megállás nélkül azon agyalok, hogy mégis hogy tudnám megakadályozni ezt a mai fotózást. Esetleg elájulhatnék, bár akkor félő, hogy az újságokban lehozzák majd, hogy mindenféle étkezési rendellenességgel küzdök. Kivethetném magam az ablakon, de akkor meg jönnének a mentális zavarok, arról nem is beszélve, hogy véletlen kinyírhatom magam. Azért ennyit nem ér Drew Williams. C tervnek ott van, hogy eltöröm valamimet, gipszben csak nem csinálnak szexinek szánt fotósorozatot. Bár aztán ki tudja mire képes ténylegesen a photoshop. lehet, hogyha nyaktól bokáig gipszben ülnék is végig kéne pózolnom ezt a mai napot. Okozhatnék áramszünetet, de soha nem értettem az ilyen technológiai cuccokhoz. Feltehetőleg két perc alatt helyrehoznák azt, amivel én negyven percig küszködtem. Tönkre tehetném a fehérneműket is, de a végén még akt fotózásba torkollna a dolog, úgyhogy ezt is hagyjuk. Oké, kezdek kifogyni az ötletekből. Még esetleg gyilkolással megoldható lenne, de azért nem akarom, hogy sittre vágjanak. Nagyon úgy fest, hogy ez a fotózás ma minden ellenvetésem ellenére is meg lesz tartva…
Túl egy háromnegyedórás sminkelésen, és egy fél órás fodrászkodás után, Victoria – a vörös hajú lány – bevezet az öltözőbe, ahol már ki vannak készítve a különféle fehérneműszettek. Egyértelműen a fekete és a vörös színek dominálnak, de természetesen becsúszik azért egy-két fehér darab is, illetve néhány egyéb színű, például kék, vagy éppenséggel méregzöld. Stílusra nagyon széles a paletta, egybe részestől a bikini fazonig, sportostól a push-up melltartókig mindenféle típus megtalálható. Díszítéseknél határozottan a csipke a favorit, de akadnak teljesen letisztult darabok is, illetve az egybe részes modelleket mindenféle kivágásokkal, illetve trükkös csavart elrendezésekkel igyekeztek megbolondítani. A szende lány stílustól, a „tárt lábakkal várok mindenkit” üzenetűn át, a „sportos is lehet szexi” kategóriáig tényleg mindenféle típusú fehérnemű megtalálható, és annak ellenére, hogy fejemben természetesen egy csomó rémkép végigfut azzal kapcsolatban, hogy mégis milyen pozitúrákban kell majd Drew-val fényképezkednem, a kollekció kilencvenszázalékát határozottan szívesen látnám a szekrényemben. Hiába, lány vagyok…
- Először egyéni képekkel kezdesz, ezekben – mutat rá Victoria három fehérneműszettre. – Ezeket gyorsan lepörgetjük, nem ezeken lesz a hangsúly, de kell néhány ilyen fotó is – magyarázza. – Öltözz át, utána pedig gyere a kamerákhoz! – utasít, és távozás közben a kezembe nyom egy vállfát.
A lelkesedés bárminemű jelenléte nélkül bújok ki eredeti öltözékemből, majd magamra húzom a kiválasztott alsóneműt. Ez még egy egész visszafogott darab, fekete színű, francia fazonú és annyi csipke van rajta, hogy a csipketerítő könyörög a receptért. A hozzá tartozó melltartóból nem spórolták ki a szivacsot, és bár ezt nyilvánosan nem vállalom, de ahogy belenézek a tükörbe, meg tudom érteni azokat a lányokat, akik ilyen push-up darabokban parádéznak a nagyobb figyelem kedvéért. Fő a természetesség meg minden, de azért baromi jól tud állni egy kis extra méret…
Az öltözőben elő van készítve egy szaténköntös, így azt is magamra kapom még, majd kilököm az ajtót, és megindulok a végzetem felé. Meglepetésemre Drew még nincs a kameráknál, de sok időm nincs nézelődni, mert Victoria már lökdös is egy fehér fal elé, miközben valami szélgépről magyaráz.
- Drew, hol van? – bukik ki belőlem a kérdés, miközben készségesen kibújok a köntösből.
- Az egyéni képeit csinálják. Hogy haladjunk, két stúdióban dolgozunk – magyarázza. – Most pedig a térdeid arra nézzenek, felsőtesttel fordulj a kamera felé, kicsit lefelé nézz, feneket ki, hasat be, és egyik kezeddel túrj bele a hajadba!
A sok instrukció el is feledteti velem a srácot, igen hamar már csak a fényképezésre koncentrálok, és igyekszem a lehető legjobban előadni, hogy ez nem idegen terep a számomra. Úgy fest valamit én is örököltem ebből a magamutogatós genetikából, mert hamarosan azt veszem észre, hogy mindenféle utasítás nélkül váltogatom a különféle pózokat, és feltehetőleg jól csinálom, vagy legalábbis senki nem mer bele szólni. Jó, egyszer-egyszer Victoria azért közbeszól, például mikor úgy ítéli meg, hogy már elég kép készült szemből, szól, hogy fordítsak hátat, de utána vissza is adja nekem az irányítást.
Hamarosan túl vagyunk mindhárom egyéni fényképezésre szánt fehérneműn, így mikor visszasétálok az öltözőbe, ismét úrrá lesz rajtam a gyomorgörcs. A fiú jelenléte nélkül valahogy nem feszengtem annyira, bár azért az utolsó darabnál, ami kicsit szexibb fellépést követelt meg a korábbiaknál, már jóval kevesebb önbizalommal pózoltam, mint előtte. Victoria annál már elég sokszor bele is szólt a képekbe, többször odajött, hogy szélesebb terpeszbe rakja a lábaimat, vagy éppenséggel bemutassa, hogy egész pontosan milyen ajaktartást is vár tőlem. Ráadásul itt egy-két kép erejéig még tűsarkút is viselnem kellett, amikben amúgy sem vagyok túl magabiztos, szóval azért itt már kijöttek a különbségek köztem és Brooke között, de szerencsére senki nem tette szóvá kissé esetlen fellépésemet. Abban viszont biztos vagyok, hogy Drew nem fog fukarkodni a megjegyzésekkel, szóval jobb lesz összeszedni magam…
Sajnos a páros fotózást rögtön egy elég meredek darabbal indítjuk, bár nem is maga a fehérnemű az, ami zavarba hoz, hanem az a kissé áttetsző, fekete combfix, ami még hozzátartozik az öltözékhez. Utóbbi felső szegélye persze csipkemintában végződik, ezáltal a lábamra vonzva a tekintetet. A fehérnemű ezúttal egy egyrészes, méregzöld darab, kicsit olyan, mint egy tornadressz, de persze jóval mélyebb dekoltázzsal, és tanga fazonú alsórésszel. A hátamat szinte teljesen szabadon hagyja, mindössze két x-et formáló pánt fed el valamennyit a bőrömből. A csipke ezúttal kimarad, helyette a mellem vonala mentén fekete berakás díszíti a zöld anyagot, kihangsúlyozva az említett testrészt. Ehhez a szetthez is megkapom az előző képeken már viselt fekete tűsarkúkat, illetve mielőtt a kamerák elé vonulnék Victoria változtat egy kicsit a sminkemen. lényegében a természetes hatásnak lőttek, ajkaimra sötétvörös rúzs kerül, szemeim körül pedig kicsit hangsúlyosabbá válik a fekete szemceruza, élénkebbé varázsolva szemem színét. A hajamat kicsit összeborzolja, mert elmondása szerint így „sokkal vadócabb”, majd átnyújta a szaténköntöst, és egy biccentéssel jelzi, hogy mehetek.
- Még egy gyors telefont szabad? – fordulok esdekelve Victoria felé.
- Két perc – sóhajtja, és mielőtt esetleg meggondolná magát, gyorsan visszaslisszolok az öltözőbe.
Gondolkodás nélkül nyomok rá Grace nevére a névjegyzékben, amíg pedig a készülék kicseng, csak imádkozom, hogy barátnőm felvegye.
- Szia, Roxie! Mi újság? - hallom meg a hangját, és ennyi elég ahhoz, hogy egy kicsit megnyugodjak.
- Nagyon izgulok – vallom be.
- Ó, ma van a fehérnemű fotózás? Ugye küldesz nekem egy dedikált képet Drew Williamsről?
- Grace! – szólok rá hitetlenül. –Azért hívtalak, hogy lelket önts belém…
- Jól van na, csak gondoltam szólok, el ne felejtsd – mondja, és látatlanban is tudom, hogy a szemeit forgatja. – Amúgy meg ne görcsölj rá. A srác addig van nyeregben, amíg látja, hogy zavarba hoz. Lepd meg, viselkedj természetesen! Nem azt mondom, hogy ettől majd kezes bárány lesz, de legalább később nem piszkálhat vele.
- Nem olyan könnyű természetesen viselkedni mellette – sóhajtok fel. – Jézusom Grace, ma majdnem megcsókoltam! – fakadok ki.
- Hogy mit csináltál? – sikít fel barátnőm, mire eltartom a fülemtől a telefont.
- Mondom, hogy csak majdnem. Olyan közel volt, és jó illata volt, és az a füles húzása… - magyarázom, miközben az egész arcom vörösbe borul. – Nem tudom mi ütött belém. De már most zavarban vagyok, pedig még nem is kell egy száll fehérneműben ácsorognom mellette. Ez maga lesz a katasztrófa!
- Nyugi Roxie! Mély levegő, és póker arc. Különben pedig az alapján, amit eddig meséltél róla, nem hiszem, hogy szándékában áll beégetni. Jézusom, hallottad a tegnapi interjút? – szökik hangja megint magasabb oktávba, mire kezdek komolyan aggódni a dobhártyám épségéért. – Majd meghaltam… hogy lehet valaki ennyire cuki?
- Azt mondta, hogy megfektetett egy kocsiban! Mi ebben a cuki?
- Tudod, hogy nem erre gondolok. Az pedig lehet, hogy nem cuki volt, de cserébe rohadt szívdöglesztő – áradozik.
Ekkor sajnos Victoria jelzi, hogy lejárt a két perc, így kénytelen vagyok elköszönni Grace-től, aki egészen a vonalbontásig bíztató szavakkal nyugtat. Ahogy a folyosón sétálok, igyekszem a lehető leghatározottabb arcomat magamra varázsolni, de elég megpillantanom Drew-t, hogy minden igyekezetem a semmivé váljon.
A srác a fal elé tolt hófehér ágyon ül, és mindössze egy szál fekete boxert visel, aminek szélén egy, a fehérneműm színével megegyező, csík fut végig. Szerencsére ő még nem lát, így pillantásom nyugodtan futtathatom végig kidolgozott felsőtestén és izmos lábain, amik egytől egyig olyan barnák, mintha csak a Bahamákról érkezett volna. Természetesen ez a kreolos bőrszín csak fokozza az amúgy sem rossz megjelenését, és… te jó ég, ide néz! Tekintete lassan fut végig a köntösömön, és ahogy pillantásunk összetalálkozik, arcára felkúszik az a pimasz félmosoly, amitől helyben képes lennék összeesni. A felzselézett hajat úgy fest a fodrász megvétózta, mert barna tincsei már Drew Williams módra hullanak a homlokára, a pont az i-n pedig határozottan az a szórakozottan csillogó smaragdzöld szempár, amiből csak úgy süt, hogy a srác alig várja az elkövetkező órákat. Hm, lehet, hogy egy icipicit még én is várom…
- Na, mi van cica, szégyenlős vagy? – ajándékoz meg egy pimaszul édes mosollyal, miközben tekintetét újfent végig futtatja a köntösömön.
- Mi ez az izgatottság szépfiú? Úgy teszel, mintha még nem láttad volna, mi van alatta – szállok bele a játszmába, mire Drew nyelvével szórakozottan megnedvesíti az ajkait, és egy sokat sejtető pillantással jelzi, hogy eszében sincs meghátrálni.
- Oké, akkor figyeljetek ide egy kicsit! – szakít félbe minket a fotós, mire a srác odasétál hozzám. – Drew-val már tegnap lebeszéltük a részleteket, de azért most nagy vonalakban – kezd bele. – Alapvetően ugye az idei katalógusba készítünk képeket, de reklám gyanánt egy pár másodperces videót is leforgatunk, és a legjobb marketing érdekében, ezt veletek fogjuk elkészíteni. – Ugye ez csak valami vicc? – Akkor a koncepció. Szóval Drew, te az ágyon fekszel, és várod, hogy Brooke belépjen – bök fejével egy kellék ajtóra, amit két férfi éppen most cipel be a stúdióba. – Mikor belépsz – fordul felém – még rajtad lesz a köntös. Ahogy lassan sétálsz az ágy felé, leveszed, közben pedig Drew, te felülsz az ágyon. Közben a pillantásod le se veszed Brooke-ról, próbálj meg úgy nézni rá, mintha ez lenne az első alkalom, szinte vessz meg, hogy végre levegye azt a nyamvadt köpenyt. A képernyőn keresztül is érezni akarom, hogy vibrál köztetek a levegő, látni akarom az arcotokon a vágyakozást. A köntös akkor hulljon a földre, mikor már szinte összeértek, és Drew, te ekkor érintsd meg egyik kezeddel Brooke derekát. Lassan simíts végig az oldalán, aztán húzd közelebb magadhoz, és egy csókkal érjen véget a videó. Egyszerűen tegyetek úgy, mintha csak kettesben lennétek! Kezdhetjük?
Nem, egyáltalán nem kezdhetjük! Erről nem volt szó! Drew Williams mostantól halott ember! Csak legyünk kettesben, és esküszöm, hogy kikaparom a szemét! Mi az, hogy videó? És mi az, hogy csak úgy simogathatja az oldalamat? Ráadásul mindezt úgy, hogy közben még állítólag vágyakozom is rá! Milyen vibráló levegő? Milyen első alkalom? És legfőképpen… MILYEN CSÓK?!
- Persze - válaszol mindkettőnk nevében Drew, majd ahogy megindul az ágy felé, menet közben rácsap egyet a fenekemre. – Aztán vibráljon az a levegő, cica! – kacsint.
Felelet gyanánt már a nyelvemen van egy „hülye pöcs”, de végül csak egy erőltetett mosollyal válaszolok, és inkább megindulok az ajtó irányába. Victoria még gyorsan igazít egyet a hajamon, majd feltartott hüvelykujjal jelzi, hogy indulhat a forgatás. Én ebben mondjuk annyira nem vagyok biztos, de természetesen itt az én véleményem pont senkit nem érdekel. Még jó, hogy amúgy én vagyok az egyik modell.
- Rendben. Felvétel, indul! – tölti be a teret a fotós hangja, majd mivel erre nem reagálok, Victoria jelzés értékűen megtol egy kicsit hátulról.
Rendben Roxie, semmi baj. Végül is ez csak egy pár másodperces videó. Mindenki azt hiszi, hogy Brooke szerepel rajta, szóval pár hét, és semmi közöd nem lesz egészhez. Meg amúgy is! Nem láthatja rajtad Drew Williams, hogy zavarba hozott! Csak természetesen, és nyert ügyed van. Hát, vágjunk bele!
Minden bátorságomat összekaparva rácsúsztatom remegő kezem az ajtó kilincsére, majd óvatosan lejjebb nyomom a fém kallantyút, és egy nagyon picit befelé lököm a nyílászárót. Meglepetésemre az ajtó halk nyikorgással fogadja a mozdulatot, de nincs időm fennakadni ezen, mert Victoria újra taszít rajtam egyet hátulról. Ahogy lépek, lábam már kikerül az ajtó takarása mögül, mire szorosan összezárom a szemeim, és egy századmásodperc alatt megpróbálok teljesen átszellemülni. Talán csak beképzelem, de a következő lépésem mintha már határozottabbra sikerülne, illetve a kézremegésem is megszűnik, mikor elengedem a kilincset. Tekintetem egyenesen Drew-ra szegezem, ujjaimat pedig rácsúsztatom a köntöst összetartó szaténszalagra, majd amilyen lassan csak tudom, kioldozom a rákötött masni. Ahogy a szalag elenged, a köntös néhány centire szétnyílik, és bár énem szégyenlősebbik fele megpróbál felül kerekedni rajtam, minden egyes idegszálammal a bennem lakozó „Brooke”-ra koncentrálok. A fiú pillantása szinte a csontjaimig hatol, pusztán a tekintete elég ahhoz, hogy bizseregni kezdjen a bőröm, és a hideg cikázzon a gerincemen. Teljesen zavarba hoz, megbabonáz, és megőrjít. Bárminemű színészkedés nélkül vibrál köztünk a levegő, és Drew valóban úgy néz rám, mint aki bármelyik pillanatban képes lenne lángra lobbantani a köpenyt, csak tűnjön már el az útjából. Ez a felismerés kizökkent, ujjaimat újra a szatén anyagra csúsztatom, majd miközben lépésre emelem a lábam, vállaimon lejjebb húzom a szövetet.
A srác tekintete azonnal fedetlen bőrömre villan, és ahogy a szatén tovább csúszik a karomon, láthatóvá válik méregzöld fehérneműm. Elégtétellel tölt el, hogy Drew pillantása a dekoltázsomra siklik, miközben felül az ágyon, mintha csak jobban akarna látni. A köntös már a könyékhajlatomnál jár, mindössze egy apró kézmozdulat kell, hogy teljesen lecsússzon, ahogyan testemnek is csak egyetlen lépés szükséges, hogy pusztán centiméterek válasszák el a fiúétól.
Csak egy másodperc, a szatén a földre hullik, Drew szaggatott lélegzete pedig immáron a fehérnemű lenge anyagán át simogat. Mikor keze a derekamra csúszik, a szívem félreüt egy ütemet, ajkaim pedig akaratlanul is szétnyílnak, és egy halk sóhaj szökik ki a számon. A srác tekintete erre mélyen az enyémbe fúródik, mire zavaromban az ajkamba harapok, ahogy pedig a fiú tenyere végig siklik az oldalamon, ösztönösen lehunyom szemeimet, mintha így jobban érezhetném az érintést.
Drew gyöngéden kibillent az egyensúlyomból, fenekem alatt megérzem az ágy puha matracát, hamarosan pedig fejem hátrabillen, miközben a srác lágyan arra késztet, hogy elfeküdjek alatta. Ekkor szemeim felnyílnak, pillantásommal megkeresem az övét, és elégedetten nyugtázom, hogy hozzá hasonlóan, őt sem hagyja hidegen ez az egész forgatás.
- Eléggé vibrál? – súgom szinte mozdulatlan ajkakkal, csípőmet pedig lágyan felemelem, érintve ezzel a fiú egyetlen testrészét, amit ruha borít.
- Megőrjítesz, cica – leheli a választ a számba, és nyelve már-már simítja az enyémet, mikor mindkettőnk legnagyobb megrökönyödésére elfordítom a fejem, és egy puszit nyomok az arcára.
- Mást vártál, szépfiú? – nevetem el magam, miközben szép lassan agyam kezd visszazökkeni a valóságba, és tudatosul bennem, hogy nem csak mi vagyunk a szobában. – Egyébként – hajolok kicsit közelebb Drew füléhez –, mikor azt mondták, hogy tegyünk úgy, mintha kettesben lennénk – folytatom, gondosan ügyelve arra, hogy ajkaimmal simítsam a fiú bőrét – nem hiszem, hogy erre gondoltak – szökik ártatlan mosoly az arcomra, miközben pillantásom jelentőségteljesen a srác alsónadrágjára vándorol, ami mintha egy árnyalatnyival szorosabbá vált volna az idők során.
- Basszus cica! – pattan fel az ágyról Drew, tenyerével pedig gyorsan elrejti, hát khm… a boxere tartalmát. – Egy pillanat, srácok! – pillant a fotósokra, majd elsiet az öltözők irányába.
- Mi történt? – bámul utána értetlenül Victoria.

- Hát Drewnak kissé le kell lankasztania - kezdek bele fennhangon, hogy a srác is biztos hallja a szavaim -… a lelkesedését – röhögöm el magam, majd elégedetten elfekszem az ágyon. Ezt a kört azt hiszem én nyertem!

A következő részből:
– Előbb fogok neked sztriptízt adni, minthogy ebből sláger lesz – nevetek fel, de elég meglátnom a fiú felvillanó tekintetét, hogy tudjam, jobban át kellett volna gondolnom a szavaimat.
- Ha sláger lesz, jössz nekem egy sztriptízzel – nyújtja felém a tenyerét.

24 megjegyzés:

  1. Imaadomm!
    Meghany resz lesz? Kb annyi mint a tobbi?
    Mer ha igen, akkor bekeszitem a zsepiket elore, hogy ha sirni kell, mer itt a vege

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy szereted :)
      Őszintén szólva fogalmam sincs, hogy hány részes lesz, de megközelítően mondjuk 20. Aztán ez majd tolódik valamerre :) Nehogy sírjál, ha vége van :D Jön majd a következő ;)

      Törlés
  2. Megőrülök!!!!! Eszméletlen jó volt ez a rész, imádtam!!!! Ahogy nézem a következő is klassznak ígérkezik, alig várom. Köszi :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, annyira jó, hogy tetszett :) Nekem is ez az egyik kedvenc részem, egyszerűen imádtam írni :) A következő pedig maga a töménytelen hülyeség, szigorúan Drew módra :D

      Törlés
  3. Drága Naomi!
    Hihetetlenül jó volt ez a rész, szinte végig csak vigyorogtam, esetleg hangosan felnevettem.:DD Nem hittem volna, de Drew lekörözte szegény Davidet és a Summer notes hivatalosan is a második helyre csúszott. Drew, Roxie, az egész helyzet és a cica becenév egyenesen a Feljegyzések élére röpítette ezt a sztorit, egyszerűen imádom! *.*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Peetagey Smile! :)
      Nagyon örülök, hogy megnevettetett a rész, hiszen elsősorban ezért írom ezt az egész Feljegyzések rovatot. :)
      Én se hittem volna, hogy sikerül lekörözni David Hamiltont, de nagyon boldog vagyok, hogy Drew ennyire belopta magát a szívedbe. Bár én nem választhatok első számú sztorit, azért Drew határozottan az egyik fő kedvencem, és Roxie karakterét is imádom írni :)
      Köszi, hogy írtál! <3

      Törlés
  4. Te lány, ezekkel a részletekkel ugrálókötelezel az idegeimmel! 😵😵😵
    Egyébként azt hiszem, őszintén állíthatom, hogy a 6 rész közül eddig ez a kedvencem! +-+ Csak így tovább!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, ezek szerint elérem azt, amit akarok :D
      Nekem is ez a kedvencem az eddigiek közül, bár a hetest is szerettem írni, eléggé hasonló jellegű lesz :)
      Köszönöööm <3

      Törlés
  5. És, Bá-Dum-Tsss, a közönség újjong!!!
    Most is nagyoyt alkottál, te jö ég imádtam, ahogy a többit is. Nagyon-nagyon várom a következő részt!! IMÁDOM! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :DD Örülök, hogy tetszett a rész, nekem ez az egyik személyes kedvencem :)
      A következő egy hét múlva érkezik! *-*

      Törlés
  6. Te jó ég!!! Nem hiszem el hogy csak egy hét múlva jön az új rész��Már alig várom����Egyébként pedig nagyon-nagyon jól írsz, minden írásodat imádtam eddig, csak így tovább����

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Nagyon szépen köszönöm a kedves szavaidat, hihetetlenül aranyos vagy *-*
      A részeket sajnos nem tudom gyakrabban hozni, sok időmbe telik megírni egy fejezetet, de igyekszem :)
      Köszönöm, hogy írtál! <3

      Törlés
  7. Drága!
    Azt hiszem nem csak Szabi lesz a kedvencem, ha így folytatod ;)
    Imádtam minden egyes betűt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Vivi! :)
      Igyekszem versenytársat teremteni Szabinak, örülök, hogy jó úton járok :D
      Köszönöm szépen! <3

      Törlés
  8. Úristen, ez a rész fantasztikus volt! Nekem is ez lett a kedvencem*-*
    Nem is tudom, hogyan fogom kibírni a jövő hétig...:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, akkor úgy látom ti is azokat a részeket szeretitek a legjobban, amiket én :D
      Kitartás, repülnek a napok <3

      Törlés
  9. Najó... az előző részben azt írtam, hogy David még mindig a best, de baszki... Drew egy isten*-* Szóval meg is gondoltam magamat és azt hiszem, hogy szegény Davidet cserben hagyom és átvándorlok Drewhez:$ Most szégyellem magam:(
    Viszont Roxie-t nagyon bírom, pedig eddig még nem igazán bírtam egy blogban, könyvben, satöbbiben sem a főszereplőket, csak itt Roxie-t, meg a Gond(terhes)-ben Lexie-t (xie-xie:D) és az Üvegtrónból Celaenát. Egyébként ez a rész fantasztikus volt, és hivatalosan is bejelentem, hogy #teamDrew párti lettem:D

    Ölel: Renee<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nyugi, Davidnek nem mondom el, hogy lecserélted :D Egyébként tökéletesen meg tudom érteni, hogy Drew a tabella élére vándorolt, egész egyszerűen lehetetlenség nem elmosolyodni rajta :D
      Én se kedvelem általában a főszereplőket, bár mondjuk Szöszit kifejezetten szerettem írni, de azért Roxie az, akivel a legjobban szimpatizálok. Szeretem, ha tökös a csajszi :D
      Örülök, hogy tetszett a rész, és üdvözöllek a #TeamDrew-ban :D <3

      Törlés
  10. Úristen! Hogy fogom kibírni jövő hétig?😭😭

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nyugalom, gyorsan elrepülnek a napok :D

      Törlés
  11. Drága Naomi!

    Igen, visszatértem :D
    Ez a forgatásos rész annyira de rohadt jó lett, hogy ahhw *-*
    Elolvastam, letettem a telefont és csak így örültem a fejemnek, hogy iggen, ezzzzazz, végre Roxie győzött *-* :D <3
    Húúha *-*
    imáádom *-*
    De azért te is maradjálmár ezzel, hogy ennyire pimaszul kibaszott jó fiú karaktert tudsz alkotni, mint Drew *-* :D

    Várom már a következőt, és ahh, imáádom *-* <3

    Öleléés: Franciska

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Franciska! :)
      Mindig öröm, ha meglátom a neved :D
      Örülök nagyon, hogy tetszett a rész, én is bárgyú vigyorral a fejemen írtam a sorokat, megnyugtató, hogy hasonló arckifejezéssel olvastátok :D És igen, végre Roxie törlesztett :D
      Inkább örülj neki, hogy olyan srácokat írok, akik bejönnek :D Drew... *-*
      Köszi, hogy írtál! <3

      Törlés