2014.07.19 - Nyári bejegyzés #18

2015. augusztus 12.

Sziasztok! :)

Elérkezett a 18. Bejegyzés, ami azt jelenti, hogy már nagyon közel a történet vége. Nagyon örülök, hogy ennyien olvssátok a sztorit, hogy ennyien kommenteltek, hogy a Facebook csoportban lelkesen írjátok a hozzászólásokat a tök értelmetlen posztjaimra. :) Hálás vagyok Mindenkinek!
Jó olvasást, és ha időtök engedi, hagyjatok nyomot magatok után!
 
2014.07.19 – Nyári bejegyzés #18
Hatalmas hülyeséget csináltam srácok. Nem is tudom, hogy hogyan voltam képes erre, de ettől függetlenül megtörtént. Egyszerűen dühös voltam, összezavarodott és csalódott. Oké, most nektek nyilván fogalmatok sincs arról, hogy mégis miről beszélek, úgyhogy valahogy megpróbálom összeszedni magam, és nekiállok mindennek logikusan, időrendben…
Reggel ugyebár azzal a tudattal ébredtem, hogy hamarosan közszemlére fogom tenni valamelyik fehér neműmet, és mindenkit biztosítok az épp reggeliző vendégek közül, hogy Oliver Woodstock veszett jó az ágyban. David természetesen nagyon készségesen segített az alsónemű válogatásban, ami szokás szerint ahhoz vezetett, hogy én pipacsvörös arccal kapkodtam ki a kezéből a különféle csipkés darabokat.
- Ugyan Szöszi! Láttam már cifrábbat is – kacsintott.
- Micsoda megkönnyebbülés – pillantottam a plafonra színpadiasan.
- Imádom, a cinizmusod – nevette el magát, majd tenyerét rácsúsztatta a derekamra, és visszahúzott magához az ágyra.
Természetesen késésbe kerültünk… valahogy mindig ez a vége. Mindenesetre legalább nem maradt túl sok időm azon agyalni, hogy melyik fehér neműmet ajándékozzam meg azzal a kiváltságos szereppel, hogy közszemlére teszem. Találomra kiválasztottam egy visszafogottabb, fekete darabot, majd magamra aggattam a pincérszerelésem. A hajamra sajnos egyáltalán nem maradt idő, így csak egy gyors lófarokra futotta, amit a főépület felé való rohanásban gumiztam össze. Képzelhetitek a végeredményt. Na, mindegy, lesz ez még rosszabb is!
A műszak elején minden rendben volt, titkon kicsit bíztam is abban, hogy a tegnapi buli miatt Oliver meg a haverjai átalusszák a reggelizés időpontján, így én megúszom a szereplést, de épp mielőtt zárt volna az étkező, megjelent a négyfős csapatuk. Sajnos rajtuk kívül még igen sok későn kelő típus töltötte az idejét a szállodában, így majdhogynem tele volt az étkező. David haverjai természetesen a mi részlegünkre ültek le, és Olivernek elég volt kacsintania egyet, hogy tudjam, nem úszom meg.
- Asztalra Napsugár! – jegyezte meg, mikor letettem elé egy narancslevet.
- Úgy utállak! – vágtam egy grimaszt.
Oliver erre nem válaszolt, csak egy pimasz vigyorral az arcán, vállat vont. Minden mindegy alapon kibújtam a szoknyámból, majd a blúzomtól is megszabadultam. A környéken állók természetesen már észrevették az attrakciót, egy velünk közel egyidős srác még füttyögni is kezdett, így igen hamar megnövekedett a nézőközönség száma. Mikor már csak a fehér neműm volt rajtam, a lehető legelegánsabb mozdulattal felültem Oliver elé az asztalra, majd próbálva megőrizni az eleganciámat, felálltam. Eddigre már teljesen félbe szakadt az étkezőben folyó munka, mind a vendégek, mind a pincérek, de még a szakácsok is engem bámultak. Hát nem remek?
- Oliver Woodstock veszett jó az ágyban! – jelentettem ki, miközben széttártam a karom, amolyan „ez van” stílusban.
Az idősebbek megbotránkoztak, a fiatalok húúú-zni kezdtek, Malody pedig vérben forgó szemekkel igyekezett felém. Na, a leszállásom az asztalról közel sem sikerült olyan elegánsan, mint azt szerettem volna, ugyanis főnököm majdhogynem lerángatott a bútorról, aminek az lett a következménye, hogy Oliver ölébe estem. A srác nagyon készségesnek bizonyult a segítésben, ugyanis a fenekemnél fogva igyekezett talpra állítani, miközben perverz pillantását egy pillanatra se vette le az arcomról.
Számon kérni nem volt időm a cselekedetét, mert Malody már javában rángatott kifelé az étteremből. Természetesen megkaptam a szükséges fejmosást, illetve az utolsó esélyt, miszerint még egy dobásom van, aztán repülök. Nem akartam emlékeztetni arra a főnökömet, hogy a második napon is már csak egy dobásom maradt, így jó kislány módjára sajnálkoztam a borzalmas viselkedésem miatt.
Mikor kiléptem Malody szobájából, szembe találtam magam szobatársammal, aki a falnak támaszkodva várt engem. Kezében fogta a pincérszerelésemet, amit már hálásan vettem volna el tőle, de mielőtt ujjaim belekapaszkodhattak volna az egyenruha anyagába, a fiú a magasba emelte a karját, hogy ne érhessem el a ruhadarabokat.
- Na, add ide! – álltam lábujjhegyre, de ujjaimat még így is elválasztotta két centi a srác tenyerétől.
- Miért tenném? – vonta fel kérdőn a szemöldökét. – Tetszik a látvány.
- Ne szórakozz, el fogok késni!
- Nem elég meggyőző – csóválta meg a fejét.
- David, ha nem adod ide, ágyékon térdellek! – váltottam fenyegető stílusba.
A srác persze nem vett komolyan, amit meg is értek, mert én se vettem komolyan magamat. Mindenesetre a szavaim hatására a srác ösztönösen szemügyre vette a lábaimat, amit kihasználtam arra, hogy egy ugrás keretében elkapjam a szoknyám szegélyét. Mivel David továbbra is kitartóan szorította az anyagot, ahogyan nekem sem állt szándékomban elengedni a frissen megszerzett ruhadarabot, akaratlanul is közelebb kerültünk egymáshoz. A felsőtestem hozzásimult a fiúéhoz, aminek hatására ösztönösen szaggatottabbá vált a légzésem, felgyorsult a szívverésem és szétnyíltak az ajkaim. Utóbbi cselekedet David követte a tekintetével, majd még feleszmélni sem volt időm, mikor egy határozott lépés kíséretében nekidöntött a szemközti falnak, és hosszan megcsókolt. A kezünk egyszerre hullt a mélybe, egyenruhám darabjai a földön végezték, miközben ujjaim a srác hajába túrtak. Egy morgással adta tudomásul, hogy nem értékeli, hogy tönkretettem a spécin beállított frizuráját, de természetesen annyira nem sértődött meg, hogy ne kapjak még egy csókot.
- Tényleg el fogok késni – súgtam.
- Mit csinálsz ma? – tudakolta, miközben hátrébb lépett, és megigazította a felsőjét.
- Gyerekekre felügyelek négyig. Te?
- Kísérő – válaszolt, közben pedig ujjaival helyre igazította sötét tincseit. – A srácok kitalálták, hogy elmennének raftingolni, és megkérték Malody-t, hogy legyek én a kísérő – magyarázta.
- Akkor majd este – adtam egy gyors csókot, aztán elsiettem, ugyanis határozottan késésben voltam.
Szóval akkor a gyerekfelügyelés. Mikor beléptem a játszószobába, Lily-t pillantottam meg. Épp egy hatalmas papír gurigával szenvedett, amivel feltett szándéka volt körbekeríteni a szoba három falát. Bár nem igazán lelkesedtem ezért a fene nagy kézműveskedését, tekintettel arra, hogy nem az erősségem, azért odasiettem, hogy segítsek. Épphogy végeztünk a ragasztással, mikor megérkeztek az első gyerekek. Természetesen a kissrácok nagyon élvezték, hogy telepingálhatták a falat mindenféle marhasággal. Voltak festékes tenyérlenyomatok, akadtak pálcikaemberek, illetve az egyik kisfiú kissé morbid módon egy lefejezett babát is rajzolt. Ezt nem igazán tudtam hova tenni, de azért jobbnak láttam távol tartani az ollótól.
A gyerekek már épp tökéletesen lefárasztottak, mikor végre valahára elérkezett az ebédszünet. Lily felajánlotta, hogy ő levezényli a gyerekek étkezését, ha én rendet rakok a játszószobában. Természetesen rögtön elfogadtam a javaslatot, ugyanis már kicsit kezdtem besokallni a kölyköktől. A kis gyerekcsoport Lily vezetésével elhagyta a termet, majd már épp nekiálltam felszedegetni az ecseteket a földről, mikor valaki megzavart.
- Szia, Napsugár! – hallottam meg magam mögül.
Nem kellett sokat gondolkoznom azon, hogy mégis ki léphetett be a szobába, de ettől függetlenül megfordultam, hogy szemügyre vegyem a jövevényt. Oliver ugyanolyan jól festett, mint előző nap a reptéren. Szőke tincsei ezúttal is kócosan lógtak bele a szemébe, fehér trikója pedig remekül kiemelték izmos vállait, a hasizmával egyetemben, ugyanis a felső anyaga kissé áttetszett. Bár semmi komoly oka nem volt annak, hogy így végigmértem a srácot, ő azért egy elégedett vigyorral vette tudomásul, hogy tekintetem elkalandozott az arcáról.
- Mit keresel itt? – ráncoltam értetlenül a szemöldököm, majd mikor rájöttem, hogy eléggé bunkó volt a kérdés, kicsit pontosítottam. – Mármint David azt mondta, hogy raftingolni mentek.
- Úgy volt, csak lekéstem a buszt. Valami baj volt a beléptető kártyával, ezért beragadtam a szobába, a raftingra pedig időre mentünk volna, úgyhogy mondtam telefonon a srácoknak, hogy menjenek csak, én meg majd elszórakoztatlak téged – kacsintott.
- Jaj, micsoda mázlim van – ironizáltam, majd ismételten nekiálltam az ecsetek összeszedegetésének.
Oliver készségesen segített, de meglehetősen hamar elunta a pakolást, úgyhogy kicsit színesebbé tette a takarítást. Ezt szó szerint értsétek, ugyanis egyik ujját belemártotta a festékbe, a következő pillanatban pedig már egy piros csík húzódott az arcomon. Döbbenten kaptam a szemem alá tenyeremet, majd mikor ujjamon megpillantottam a vízfestéket, kikerekedett szemekkel meredtem a vigyorgó srácra. Na, természetesen ennyi kellett nekem is, megragadtam egy tubus temperát, és a tartalmát a srác szőke tincseibe nyomtam.
- Ezért meghalsz – jelentette ki a srác.
Még időm sem volt felfogni a szavait, mikor egyik kezét a derekam köré fonta, majd magához húzott. Természetesen meglepett a hirtelen közelség, de nem igazán volt alkalmam azt mérlegelni, hogy mennyire furcsa a helyzet, ugyanis Oliver kezében megpillantottam egy kék temperát. Kétségem se volt afelől, hogy annak tartalma az én hajamban fog végződni, így megpróbáltam kiszabadulni a srác karjai közül, de persze eredménytelenül.
- Na, engedj el! – kértem nevetve.
- A bosszú, az bosszú Napsugár – csóválta meg a fejét Oliver szórakozottan, majd fogaival kinyitotta a temperát, ugyanis egyik kezével még mindig engem tartott.
- Ne, légy szíves! – sikítottam még mindig nevetve, de ez nem igazán hatotta meg a srácot.
- Mit kapok, ha megkíméllek? – tudakolta.
- Nem verlek meg – vágtam rá kapásból, és természetesen ez volt a végszavam, a tempera pedig rákerült a hajamra.
- Rossz válasz – adta a tudtomra vigyorogva a srác, annak ellenére, hogy ezzel már én is tökéletesen tisztában voltam.
Végre sikerült kiszabadulnom a fiú karjai közül, és mivel szőke tincseimen már folyt a tempera, minden mindegy alapon megragadtam az egyik vizes tálkát, és ráborítottam Oliverre. Rövid úton a festék csatánk vízi háborúba fulladt, a padló kezdett teljesen elázni, a falon lévő festménnyel egyetemben, ugyanis egy-két támadási kísérlet mellé ment. Természetesen a tálakban már nem tiszta víz volt, hanem mindenféle festékkel tarkított, így Oliver fehér pólója már a szivárvány színeiben játszott, az én egyenruhámmal egyetemben.
Aztán egyszer csak megváltozott valami, és innen kezdődik az én csúfos szereplésem. Oliver hirtelen sarokba szorított, hátam nekisimult a frissen festett papírhoz, aminek következtében a blúzom még néhány színnel gyarapodott. A srác közben vészesen közelítette felém zöld tenyerét, hogy még egy kicsit alakítson újdonsült arcfestékemen.
- Feladom – próbáltam eltakarni az arcomat nevetve.
A fiú keze erre megállt a levegőben, mire én kimertem kukucskálni az ujjaim közül. Oliver csak egy vigyorral jelezte, hogy elfogadja a feladásomat, mire leengedtem a kezeimet. A következő pillanatban pedig a fiú felsőteste hozzápréselődött az enyémhez. A srác zöld ujjai ugyan hozzáértek az arcomhoz, de ezúttal egyáltalán nem abból a célból, hogy összekenjék azt festékkel. Oliver kisöpört a szememből néhány tincset, ami a csata folyamán kicsúszott a lófarokból, majd kezével végigsimított az arcélemet. Mutatóujja az állam alatt állapodott meg, miközben tekintete fel-le cikázott a szemem és az ajkaim között. Az egész pillanat lelassult, ennek ellenére képtelen voltam megszakítani az eseményeket. Bár csak egy lépésembe került volna, végül megéreztem a fiú ajkait az enyéimen. Teljesen más csók volt, mint amire számítottam. Valahogy Olivertől sokkal akaratosabb, sokkal lényegre törőbb érintésre készültem, mégis, az a csók maga volt a megtestesült gyengédség. A fiú iszonyú jól csókolt, másodpercek alatt képes lettem volna teljesen beleolvadni az érintésébe, de mégsem volt az igazi. Nem lobbant fel bennem semmi, nem vágytam kétségbeesetten a gyorsításra, nem akartam többet. Egyszerűen csak jó volt, sót, talán annál egy árnyalatnyival jobb, de mégsem az, amire úgy isten igazából vágytam. Arra a csókra egy ember képes, és az határozottan nem az a fiú volt, aki épp nekinyomta az ágyékát a csípőmhöz.
- Hé! – toltam el magamtól Olivert. – Menj el!
- Tessék? – lépett hátrébb meglepetten a srác. – Mi van?
- Daviddel járok – emlékeztettem, és igyekeztem nem azt boncolgatni magamban, hogy mennyire helyes szó a kapcsolatunkra a járás. – Tudod a legjobb barátoddal – tettem hozzá kissé cinikusan.
- Oké, azt hiszem félreértettem valamit.
- Nagyon úgy fest – bólintottam helyeslően. – Bár azt nem igazán értem, hogy mégis hogy hoztad össze. Szerintem elég egyértelmű volt, hogy David és köztem van valami. A legjobb barátok pedig ezt tiszteletben szokták tartani – fontam össze karomat a mellkasomon.
- Azt hittem nem komoly ez a valami – vallotta be a srác. – Direkt rákérdeztem tegnap Davidnél, és azt mondta semmi extra, csak a szokásos. A legtöbb szokásos pedig mindkettőnk ágyában járni szokott – jegyezte meg nem túl diszkréten.
A szavai úgy hatottak rám, mint egy hidegzuhany. Teljesen ledermedtem, és képtelen voltam a józan gondolkodásra. Egyre csak visszhangoztak az előbb hallottak. „Semmi extra”, „csak a szokásos”. Fájtak. Kegyetlenül fájtak azok a jelzők, amiket David rám aggatott. Megbénítottak, tönkretettek, összetörtek. Nem tudom leírni azt az érzést, ami akkor a hatalmába kerített. Egyszerűen elfogytam. Tisztában voltam azzal, hogy a fiú nem viszonozza azt, amit én érzek az irányába, de ettől függetlenül abban a hitben voltam, hogy nem vagyok a számára teljes közömbös. Azt hittem, hogyha csak minimálisan is, de közelebb kerültem hozzá, mint a többi lány. Erre kiderült, hogy én is csak egy vagyok a sok közül. Hogy minden egyes szava csak megjátszás volt. Hogy bármennyire is azt hittem, hogy végre megpillantottam az igazi arcát, csak egy újabb maszkkal szembesültem. Hogy a csókjaiban nem volt semmi igazi, hogy az ölelési is hozzátartoztak ahhoz a szerephez, amit magára vállalt a nyáron. Hogy a szavai mindössze eszközök voltak, amiket arra használt fel, hogy elérje a célját.
Végig benne volt a pakliban, hogy hazudik. Többször gondolkoztam rajta, hogy mennyi igaz bújik meg a szavai között, és mégis, elképesztően fájdalmas volt szembesülni a valósággal. Akármennyire is hangoztattam, hogy nem számítok tündérmesébe illő befejezésre, összezuhantam, amiért nem kaptam meg a várva várt boldog véget. Marcangolt a tudat, hogy át lettem ejtve, holott tudtam, hogy David sosem árult zsákba macskát. Bármennyire is akartam őt utálni a hazug szavak miatt, rá kellett jönnöm, hogy ő az elején tisztázta a játékszabályokat, és azóta nem is módosított ezeken. Hogy végig kiterített kártyákkal játszott, csak én ezt nem voltam hajlandó elfogadni. Végig arra vártam, hogy csalni fog. Hogy kicserél majd egy lapot egy olyanra, ami eredetileg benne sem volt a pakliban. Arra számítottam, hogyha meg is bánt, azt nem az előre megbeszélt kereteken belül fogj elkövetni. Azt hittem, hogy az fog fájni igazán. De tévedtem. Az, hogy ilyen hidegvérrel képes volt alakítani a tökéletes nyári szeretőt, mindennél jobban tönkretett. Egyszerűen a kedves szavaitól elhittem, hogy lehet ebből több. Egyre előrébb és előrébb merészkedtem egy számomra ismeretlen terepen. David előre megírta nekem a térképet, meg volt rajta jelölve a cél, és bár pontosan tudtam, hogy merre haladok, mégis arra vártam, hogy más helyre fogok érkezni. Amikor pedig elértem a pirossal jelölt x-et, szembesültem a kopár valósággal.
Ettől függetlenül bántott, kegyetlenül bántott, hogy kiadott. Hiába voltam neki csak egy a sok közül, fájt, hogy gyakorlatilag felajánlott Olivernek. Hogy egy „szokásos” keretében biztosította a srácot arról, hogy felőle akár rám is nyomulhat. Zavart, hogy ennyire könnyen kezelte a helyzetet, piszkosul zavart. Annyit legalább elvártam volna tőle, hogy a közös kalandunk idején ne ajánljon fel másnak. Hogy éreztesse, hogy egy hónap erejéig az övé vagyok. Hogy addig ragaszkodjon hozzám úgy, ahogy egy valódi kapcsolatban tenné. Hogy zavarja a tudat, ha mással vagyok. Hogy legyen féltékeny, ha egy srác úgy néz rám, ahogyan nem kéne. Hogy csak a magáénak akarjon, és vessen be mindent, ha úgy érzi, hogy veszélyben van a territóriuma. Azt akartam, hogy vágyjon arra, hogy az övé legyek. Hogy ne nézze tétlenül, ahogy valaki kiránt a karjai közül. Nevetségesen hangzik, de vágytam arra, hogy birtokolni akarjon. Teljes szívemből akartam, hogy akarjon.
- Valóban ezt mondta? – találtam meg végre a hangomat, ami legnagyobb meglepetésemre egész magabiztosan csengett.
- Igen – bólintott Oliver. – Bár gyanítom te nem egészen ezen az állásponton voltál – túrt zavartan a hajába.
- Ugyan már – nevettem fel kissé erőltetetten. – A világért sem szeretnék változtatni a hagyományaitokon – mondtam, a következő pillanatban pedig megragadtam a srác festékes felsőjét, és magamhoz rántottam.
A testem ezúttal reagált a fiú érintésére. Minden érzékszervem vágyott az elégtételre, magukba akarták szívni Oliver minden egyes porcikáját és cselekedetét. El akarták raktározni a pillanat egészét, meg akartak jegyezni mindent. Arra vágytak, hogy a lehető legtökéletesebben megmaradjon az egész a fejemben, azt akarták, hogy minden egyes momentumra emlékezzek. Hogy mikor majd arra kerül a sor, hogy színt valljak, akkor a lehető legpontosabb részletességgel tudjam David orra alá dörgölni, hogy elérte a célját. Hogy én is egy lettem a sok közül.
Sejtettem, hogy Oliver pontosan tisztában van az indítékaimmal, de nem zavart különösebben. Lábaimat összekulcsoltam a fiú dereka közül, ujjaimmal végigszántottam szőke tincsein. Félrebillentett fejjel hagytam, hogy ajkai újabb és újabb útvonalakon keresztül barangolhassák be nyakam vonalát, majd mikor meguntam az előjátékot, tenyeremet becsúsztattam a srác felsője alá, és körmeimet gyengéden, de határozottan végighúztam fedetlen bőrén.  Oliver erre csak egy morgással reagált, a következő pillanatban pedig megéreztem fenekem alatt a játszószoba egyik asztalát. Gondolkodás nélkül feküdtem végig rajta, lesöpörve ezzel néhány ecsetet és ceruzát a földre. Túlzottan nem foglalkoztatott, hogy a hátam alá is beszorult néhány íróeszköz, egyes egyedül a rajtam fekvő fiúra koncentráltam. A nyers szenvedély vibrált közöttünk, minden egyes érintés egyszerre emlékeztetett a végtelen csalódottságra, és felejtette el velem Davidet. Furcsa elegye volt ennek az egésznek, egyszerre éreztem fájdalmat Oliver csókja nyomán, és megkönnyebbülést. Valahogy felszakította a sebeimet, majd azzal a lendülettel begyógyította az összeset. Ez a kettős érzés szinte szétszakított, felemésztett, marcangolt, de mégis vágytam rá.
- Csak hogy tisztázzuk – szakította meg a csókunkat egy pillanatra Oliver. – Semmi elvárás.
- Semmi – bólintottam, a következő pillanatban pedig lerántottam róla a felsőjét.
Kissé erőszakosra sikeredett a mozdulat, hallottam, ahogy a trikó anyaga néhány helyen megadta magát, de ez sem tudott kizökkenteni. Hagytam Olivernek, hogy megszabadítson egyenruhám szoknyarészétől, közben pedig lábujjammal lerúgtam magamról a cipőt. Egyre kapkodóbbá vált az egész, az eddig is szinte zéró érzelemmel bíró mozdulatok teljesen elvadultak, elállatisodtak, de egyszerűen így volt jó. Egy pillanat erejéig megszabadultam önmagamtól, és ez hihetetlenül jól esett.
Gondolom, nem kell részleteznem, hogy mi történt ezek után. Az hagyján, hogy lefeküdtem Oliverrel, mindezt egy gyerekeknek fenntartott játszószobának az asztalán sikerült, tengődő ecsetek, ceruzák és papírlapok közepette. Meghitt nem?
- Huh, basszus! – nyögte a srác, miközben legördült felőlem. Az asztal kissé szűkös volt nekünk, de néhány percig egyikünk se tudta rászánni magát arra, hogy felkászálódjon a bútorról.
- Az – bólintottam helyeslően. – Cseszett nagy basszus…
Végül Oliver bírta hamarabb megemberelni magát, valahogy ülő helyzetbe tornászta magát, majd felnyalábolta a földről az alsónadrágját és komótosan öltözködni kezdett. Idők közben én megtámaszkodtam a könyökömön, és hitetlenül bámultam az idők közben már csak félmeztelen srácra. Nem tudtam elhinni, hogy valóban lefeküdtem vele, annak ellenére, hogy rendkívül tisztán élt az emlékezetemben az elmúlt negyed óra.
- Bár semmi elvárás, azért ha szeretnéd megismételni, a rendelkezésedre állok – kacsintott Oliver, mikor már az atlétáját aggatta magára.
- Észben tartom – böktem ki a lehető legdiplomatikusabb választ. – Viszont, Oliver – szóltam még utána, ugyanis idők közben elindult az ajtó felé.
- Igen?
- Davidnek ne mondd el! – kértem. – Majd én.
- Felőlem – vonta meg a vállát. – De ha nem akarod, egyáltalán nem kell tudnia róla, én hallgatok.
Csak bólintottam, mire a srác kislépett a szobából, én pedig magamra maradtam a gondolataimmal. Bár bőven lett volna min merengenem, inkább gyorsan felöltöztem, majd eltakarítottam a csatánk nyomait. Nem sikerült a legtökéletesebbre a rend, de mire a gyerekek megjöttek, már elég tűrhető állapotban volt a helyiség. Semmi kedvem nem volt még egy délutáni foglalkozáshoz, de tekintettel arra, hogy mégiscsak a munkahelyemről beszélünk, kénytelen voltam mosolyogva lehozni a második műszakot is.
Most pedig itt ülök a szállodai szobában, és fogalmam sincs, hogy mégis mi az istent csináljak. David hamarosan megjön a ranftingolásból, és gőzöm sincs arról, hogy mit mondjak neki, vagy hogyan álljak hozzá. Hiába csábító Oliver ajánlata, miszerint maradjon közöttünk a dolog, tudom, hogy nem fogom magamban tartani. Mert nem fogom kibírni. Egyszerűen a torkomat égetik a szemrehányó szavak, amivel számon akarom kérni Davidet. Egyszerűen tudni akarom, hogy mégis hogy adhatott ki ennyire. A szemébe akartam nézni, miközben elárulom neki, hogy sikerült elérnie a célját. Hogy valóban csak egy szimpla nyári románc lettem, aki idők közben még a legjobb barátja ágyába is betévedt. Félre ne értsetek, elképesztően szégyellem magam, és szánalmasnak is tartom a viselkedésem. Mert akárhonnan is nézzük, én borítottam a szabályokon. De ettől függetlenül a lényem egy apró része úgy érzi, hogy elégtételt vettem. David annyira azt akarta, hogy a többieknek ne változzon róla a véleményük, hogy úgy érzem feláldozott cserébe engem. Hogy ha talán egyetlen szava is igaz volt, ami arról tanúskodott, hogy érez irántam valamit, azt is elárulta. Mert egyszerűen nem fértem bele az imidzsébe. Képes volt azt mondani Olivernek, hogy nyugodtan rám mozdulhat. Jó, nem ezekkel a szavakkal, de hogy a srác is mondta, náluk a szokás mindkét ágyban megfordul. Egyszerűen bedobott a közösbe, hogy úgy mondjam. Ezt pedig nem nyeltem és nem is fogom lenyelni.
Majd jelentkezem
A.    D. Sawyer
A következő részből:

" - Ti lefeküdtetek? – ismételte meg a kérdést.
- Igen, és képzeld, valóban veszett jó az ágyban!
David ekkor robbant."

20 megjegyzés:

  1. Whoawhoawhoa! Alig várom a következőt, kezd nagyon-nagyon izgi lenni a sztori, kíváncsi vagyok mi sül ki belőle. Szerintem Szöszinek totál igaza van, bár kicsit drasztikus módszereket választott ennek bebizonyítására, én abszolút mellette állok. És ez az idézet a végén... Az évszázad beszólása! Kicsit most haragszom Davidre, de ettől függetlenül ugyanúgy szomjazom a hepi endet :DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Huha, micsoda reakció! :D
      Én meg már alig várom, hogy olvashassam a hozzászólásaitokat az utolsó rész alatt, de valahogy húzom még egy kicsit az időt, bár már nagyon nehezen megy :)
      Hát igen, Szöszi eléggé drasztikus módot választott David megleckéztetésére, majd kiderül, hogy a fiú mégis mit szól a dologhoz. Egyik kedvenc megjegyzésem Szöszitől az a mondat, ami a részletben elhangzik :)
      Hamarosan minden kiderül! <3

      Törlés
  2. Szia
    Te jo atya úr isten. Nem tudom szavakba önteni amit most gondolok,de azért megpróbálom: Lenyűgöző,fantasztikus,izgalmas,elképesztő,váratlan....😃 es ami a következő részből van az egyszerűen:Bumm😃
    Alig várom a folytatást 😍

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Huh, hát nagyon örülök, hogy ilyen jó véleménnyel vagy erről a bejegyzésről! :) Igyekeztem felcsigázni és fenntartani az érdeklődést, nagyon boldog vagyok, hogy sikerült! :)
      Köszönöm, hogy írtál! <3

      Törlés
  3. Baszus, Basszus, Basszus! Hozd már a kövit, mert meghalok!! Mi lesz itt? O.o Hoppá vajon beleszeretett David ? Az nagyon jó lenne!! Váá én nem bírom kii!! *-*

    #elolvasásutániegyszerreíródottvélemény :''DD
    #bíromDavidetremélembevalljanekihogyszereti
    #mosthirtelenacsajnevétsetudom xddd

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Huha, huha, huha! :) Azért meg ne halj! A folytatás rövid időn belül érkezni fog, és elég sok minden ki fog derülni! :)
      #ezekavéleményekalegjobbak :D
      #afolytatásbólmindenkiderül
      #énseszoktamtudni :D

      Törlés
  4. Jóságos ég! Te lány mit műveltél itt nekem! Teljesen összekuszáltál mindent, de mint megszokhattuk, fantasztikus módon. Nagyon remélem, hogy ez az eset ráébreszti David-et, hogy mit akar és, hogy hogyan kellene bánnia Ashtonnal. Húú, de nem semmi, hogy Ashton mit tett. Mindenesetre eléggé izgi rész lett és remélem, nagyon remélem, hogy nem sokára olvashatom a folytatást.
    Üdv, Fannirr

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, hát nagyon örülök, hogy sikerült megkavarnom a szálakat, már kezdett minden túl boldog lenni! :D
      A következő részből kiderül David reakciója az esetre, és ígérem, hogy nem kell rá olyan sokat várni! :) Igen, azért Ashton talán túl lőtt a célon...
      Örülök, hogy tetszett a rész! Köszönöm, hogy írtál! <3

      Törlés
  5. Uristeeeen😍 most irok eloszor kommentet, de nagyon imadom a blogod!!!❤❤ Nagyon szepen kerlek hozd a folytatast, mert ezt nem lehet kibirni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Üdvözöllek a kommentelők körében! <3 Nagyon boldog vagyok, hogy szereted a blogot, a folytatás pedig napokon belül érkezni fog, mert már nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre! :)

      Törlés
  6. jesszus *-* de tudtam, hogy ez lesz :D Komolyan éreztem.. Nos nagyon jó, mint mindig fantasztikus lett a rész és a szokásos hamar hozd a következőt dologgal zárnék :D
    Legjobb <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Igen, az elejtett részletekből kicsit már lehetett sejteni :) Örülök, hogy tetszett bejegyzés, és a szokásos, hamarosan érkezik a folytatással zárom a hozzászólást :)
      Jó nem, kapsz egy szivet :D <3

      Törlés
    2. Úristen. Már megint valami elképesztőt alkottál. Ja és a vége... Nagyon nagyon nagyon... *25775854275 nagyon után* ... nagyon várom a következő részt. Hamar hozd. :D <3

      Törlés
    3. Jaj, nagyon szépen köszönöm, örülök, hogy tetszett a rész:) Nagyon nagyon nagyon sietek, még ma este kikerül várhatóan<3

      Törlés
  7. Aztamindenit! (kiskorúbarátreakció és nem is a legmegfelelöbb) :D hol is kezdjem? Hát ez valami SZUPER -mint mindig! Azért én most egy kicsit összezavarodtam, bevallom. Szöszinek igaza van, de egy kicsit durva modját választotta az édes bosszúnak :D Oliver hát... Ez a srác egy olyan srác akit én szivesen megvernék valami sötét sikátorban :D Davidről pedig tudom, hogy itt nincs vége a dolognak annyival, hogy "csak a szokásos". Ha mégis, hát nagyon szivesen látom őt is abban a sikátorban :D Nagyon nagyon ügyes vagy ;) hamar hozd a folytatást!
    #beststory4ever

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Huh, hát nagyon boldog vagyok, hogy ennyire tetszett a rész:)
      Olivert ne bántsd, ő az egyik kedvencem, bár ebben a részben azt hiszem senki másnak nem lobta be magát a szívébe. De azért jó tudni, hogy ilyen harcias olvasóim vannak, ezek után kétszer meggondolom, hogy hogyan záródik a történet:D
      A folytatás ma este érkezik, ha minden a tervek szerint alakul:)
      Köszönöm, hogy írtál <3

      Törlés
  8. Drága Naomi!

    Végre megembereltem magam, es írok egy hozzászólást. Azta! Nem számítottam erre Ashtontól, nagyon meglepett. Te jo ég!
    David... Sajnálom :( meg akkor is, ha ezt mondta Ashrol, szerintem csak hazudott.
    Nem tudok mit hozzáfűzni, ha csak nem annyit, hogy mindig tudsz meglepetéseket okozni, na meg fájdalmat.
    Örülök, hogy rátaláltam a blogodra, bárcsak lenne belőle könyv!
    Hatalmas ölelés,
    Brynn :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Köszönöm, hogy rávetted magad a hozzászólás írásra! <3
      Örülök, hogy sikerült meglepetést okoznom, szeretek kiismerhetetlen lenni, bár annyira nem jeleskedem benne. :D Davidet én is nagyon sajnálom, bér szerintem megérdemelte, hogy ott hagyják, de ez részletkérdés.
      Én is örülök, hogy rátaláltál a blogra, és hidd el, nagyon szívesen látnám a sztorit egy könyvesbolt polcain, de egyrészt eléggé rövid egy történet lenne, másfelől pedig szerintem ez egy tipikus blogos sztori. :)
      Még egyszer, köszönöm, hogy írtál! <3

      Törlés