2014.07.19 - Nyári bejegyzés #19

2015. augusztus 13.

Sziasztok! :)

Most nagyon rákapcsoltam, egyszerűen annyira érdekel, hogy mégis mit fogtok szólni a sztori végéhez, hogy nem bírok magammal! Remélem tetszeni fog a bejegyzés, és tudjátok, ha időtök engedi, hagyjatok nyomot magatok után! :)
 
2014.07.19 – Nyári bejegyzés #19
Nem is tudom, hol kezdjem. Borzasztóan nehéz ezeket a sorokat pötyögni, holott tudom, segíteni fog, ha kiírom magamból. Bár elvileg a saját életemről írok, ezúttal egyszerűen nem tudom, hogy mégis hogy álljak neki. Nem találom a megfelelő szavakat, a betűk nem fonódnak össze. Minden egyes mondat üresnek hat, semelyik szó nem tükrözi vissza az érzéseimet. Egyszerűen nem áll össze az egész… előre is elnézést ezért a bejegyzésért.
Ott tartottam, hogy a közös szobánk, közös ágyán ültem, és épp azt próbáltam meg kitalálni, hogy mégis mi is legyen a közös kapcsolatunk sorsa. Egyszerre akartam elfelejteni az egész napot, és akartam tiszta vizet önteni a pohárba. Ott akartam folytatni, ahol abbahagytuk. Azt akartam, hogy David jókedvűen belépjen az ajtó, hogy mosolyogva csókot leheljen az ajkaimra, hogy tenyere végigsimítson fedetlen bőrömön. Másfelől viszont képtelen lettem volna arra, hogy szó nélkül hagyjam a történteket. Hiába próbálkoztam volna mindent úgy csinálni, mint általában, nem ment volna. Mert bántott… kegyetlenül fájtak azok a szavak, amiket Oliver elmesélt. Zavart, hogy az egész kalandunk csak egy játék volt. Egy fordulatos, izgalmas, szenvedélyes játék, azonban mint minden ilyennek, ennek is kell lennie egy vesztesnek.
Gondolataimból az ajtó nyitódásának hangja rángatott ki. Ösztönösen kaptam fejem a nyílászáró felé, és minden erőmmel igyekeztem normális fejet vágni. Esküszöm, hogy próbálkoztam. Tényleg nem akartam kiborítani a bilit, azt akartam, hogy minden menjen tovább úgy, ahogyan annak mennie kéne. Ugyanúgy akartam végigmérni David férfias, mégis helyenként ellágyuló vonásait, ugyanúgy akartam magam elé képzelni a póló fedte hasizmokat. Érezni akartam ujjaim között azokat a szélfutta, fekete tincseket, látni akartam azokban a gyönyörű, kék szemekben a szenvedélyt. Mégis, mikor tekintetem megakadt a srácon, fellobbant bennem a mérhetetlen harag. Hiába tudta agyam egyik fele, hogy mióta lefeküdtem Oliverrel én sem vagyok ártatlan bárányka, egyszerűen valahogy az eltörpült a gondolataimban. Úgy éreztem, hogy a fiúval való, nos hát, „kavarásom”, az teljesen reális és igazságos reakció volt David szavaira.
- Szia, Szöszi! – köszönt szobatársam, miután becsukta maga mögött az ajtót.
Táskáját elhajította a szoba egyik sarkába, cipőjét könnyűszerrel lerúgta magáról, közben pedig már rángatta le magáról kissé izzadt felsőjét. Tekintetem minden egyes mozdulatát követte, miközben kikényszerítettem magamból egy visszaköszönést:
- Szia!
- Milyen napod volt? – tudakolta a srác teljesen természetesen.
- Meglepő – válaszoltam némi mérlegelés után.
David nem érezte a hangomban megbúvó furcsa élt, mindössze érdeklődve rákérdezett a meglepettségem okára. Közben zavartalanul intézte a dolgait. Odasétált az ágyhoz, nyomott egy puszit a hajamba, leszedte törülközőjét a radiátorról, majd jelezte, hogy gyorsan lezuhanyozik, aztán beszélünk. Mivel még mindig nem találtam a megfelelő szavakat, megkönnyebbülten rábólintottam az estével kapcsolatos ajánlatára. Amint eltűnt a fürdőszoba ajtaja mögött, az agyam lázasan igyekezett összeállítani egy tökéletes beszédet, mégis, valahogy még a megfelelő szintet sem érték el a mondataim. Hiába éreztem minden egyes idegvégződésemben azt a fanyar, keserű érzést, nem tudtam szavakba önteni.
- Na, mesélj! – huppant le mellém David.
Könnyedén rátámaszkodott a könyökére, így szinte csak centik választották el az arcunkat egymástól. Ez a közelség persze megszédített, ezúttal nem a harag lobbant fel bennem, hanem az a vágy, ami rendszerint elfog, ha a fiú közelében vagyok. Az agyam, a szívem és a testem harcban állt egymással, mindegyik mást akart, én pedig teljesen elveszítettem az irányítást gondolataim felett.
- Nem muszáj beszélgetni – vigyorodott el David pimaszul, a következő pillanatban pedig már rám is gördült.
Ajkai vágyakozóan találták meg az enyéim, közben pedig hüvelykujjával óvatosan végigsimított a felkaromon. Az érintésébe beleremegtem, az ajkaim automatikusan szétnyíltak, szinte ösztönből csókoltam vissza. Lábaim maguktól kulcsolódtak rá a fiú csípőjére, kezeim öntudatlanul siklottak a mellkasára. Szemeim lecsukódtak, ezúttal nem látni akartam az eseményeket, hanem úgy isten igazából érezni. Hallani a szaggatott légzését, érezni tenyerem alatt azt a gyors ritmust, amire a szíve vert. Át akartam venni azt a forróságot, ami a fiúból áradt, emlékezni akartam arra az erőteljes illatra, amit tusfürdőjének és samponjának elegye alkotott. Fel akartam tudni vakon idézni a pillantását, érezni akartam tekintetét fedetlen bőrömön. Bele akartam borzongani tenyerének kissé érdes, ámde gyengéd érintésébe. Magamba akartam inni az egész lényét, mert tudtam, egész egyszerűen tudtam, hogy ennek a mai nappal vége szakad.
Egy mély levegő, egy visszatartott könnycsepp, egy utolsó ajakba harapás. Kezeimet ólomsúlyúnak éreztem, miközben gyengéden előrébb toltam őket, ezzel távolságot teremtve köztem és David között. Ő még nem tudta, hogy az a levegő, ami így közénk került, hamarosan vasfüggönnyel fog felérni. Nem láthatta előre, hogy perceken belül kirobban közöttünk a háború.
- Tudtam, hogy nem állod meg beszélgetés nélkül – nevetett fel.
- Hát nem – bólintottam, és ezúttal David érzékelte, hogy valami megváltozott.
Arcáról eltűnt az a könnyed, szórakozott mosoly, helyét átvette egy kíváncsi, kissé komor grimasz. Szemmel láthatóan elképzelni se tudta, hogy mégis mi fog következni, de azt érezte, hogy nem lesz egy sétagalopp.
- Baj van, Szöszi?
- Oliverről van szó – kezdtem bele, mire Davidből kitört a röhögés.
- Bepróbálkozott? – kérdezte hitetlenül.
De még hogy! Persze ezt nem mondhattam, hiszen, ha rögtön azzal kezdtem volna, hogy lefeküdtem vele, akkor közel sem tűnt volna annyira ésszerűnek ez a cselekedetem, mintha először az előzményeket tárnám fel. Jó, igazából így utólag sehogy sem tűnik elfogadhatónak és logikusnak az Oliverrel való eset, de most már mindegy.
- Végül is, nálatok ez így szokás.
- Tessék? – vesztette el a fonalat David, belőlem meg kirobbantak az addig hiába keresett szavak.
- Oh, nem tudod? Micsoda meglepetés… tudod, én vagyok a semmi extra, a szokásos. Az a szokásos, akire nyugodtan rámozdulhattok mindketten, hiszen a végén úgy se fog kelleni senkinek.
- Szöszi – próbált közbevágni, de egy heves mozdulattal leintettem.
- Hogy lehetsz ekkora szemét? Eljátszod a tökéletes nyári szeretőt, elhiteted velem, hogy bár nem vagy belém szerelmes, azért fontos vagyok neked. Bemosol annak a srácnak, aki rám mozdul. Úgy teszel, mintha kellenék. Aztán idejön öt haverod, és hirtelen ciki leszek? Nem fér bele az imidzsedbe, hogy egy lányt nem csak egyszer fektettél meg? Hirtelen jobb elfoglaltságod is akad nálam, mi? Nem tudsz egyszerre bebújni a két álarcod mögé. Nem tudod egyszerre alakítani azt a fiút, akit a haverjaid ismernek, és azt, akit én. Bármennyire is azt hiszed, hogy képes vagy rá, igazából választanod kell. Sőt, már választottál is! Elárultál David!
A fiú kétségbeesetten kereste a szavakat, de erre a helyzetre nem volt ideje felkészülni. Nem tudott egy jól bevált forgatókönyv után nyúlni, fogalma sem volt arról, hogy mégis mi a tökéletes technika. Bár ezt felfoghattam volna elégtételnek is, tehetetlensége csak még nagyobb indulatot szabadított el bennem. Haragudtam rá, amiét nincsenek meg a megfelelő szavai. Hogy nem adott enyhülést, hogy nem magyarázta meg. Fájt, hogy nem védekezett, hogy nem tagadta a szavait.
- Na, mi van, erre nincs előre megírt válaszod?
- Szöszi, mindketten tudtuk, hogy ez nem komoly. Eszem ágában sem volt rád állítani Olivert, szimplán csak megmondtam neki az igazat.
Tévedtem, volt rosszabb a hallgatásánál. Az a hidegvér, amivel közölte, hogy soha nem volt közöttünk semmi komoly, jobban fájt, mintha csak némán hagyta volna, hogy rázúdítsam a sérelmeimet. Minden egyes szava egyre beljebb lökte azt a láthatatlan kést a szívemben, ami már azóta benne volt, hogy beszéltem Oliverrel. David pedig ahelyett, hogy minden erejével igyekezett volna kihúzni ezt a tőrt, és próbálta volna begyógyítani az okozott sebeket, csak kitartóan fogta tovább a markolatot, és mindent elkövetett annak érdekében, hogy a kés sose szakadjon ki belőlem. Nem akarta látni a sebet, nem akarta látni a vért. Nem akarta orvosolni a problémát, végleg el akarta felejteni. Nem akart kockáztatni. Kitartóan tartotta magát ahhoz az állásponthoz, hogy vagy tökéletesen, vagy sehogy.
- Ne aggódj, tartottam magam a nem komoly dologhoz.
- Hogy érted? – ráncolta értetlenül a szemöldökét.
- Várjál, igyekszem pontosan idézni! – játszottam rá szándékosan. – „A legtöbb szokásos pedig mindkettőnk ágyában járni szokott…”
Én sem hibáztam el. Játszi könnyedséggel sikerült megtalálnom azt a pontot, ahova az én késem illet. Lehet, hogy ez nem a fiú szíve volt, de ettől függetlenül tudtam, hogy sikerült a revans. Lehet, hogy előttem sokkal hosszabb gyógyulási folyamat állt, elégtétellel töltött el, hogy akár csak napokig, órákig, percegik képes voltam padlóra küldeni Davidet. Élveztem, hogy az a nyugodtság lehervadt az arcáról, és a helyét átvette a mérhetetlen döbbenet.
- Ti lefeküdtetek?
- Ügyes fiú – tapsoltam egyet gúnyosan. – Végül is ezt akartad nem? Tökéletesen teljesítettem azt a szerepet, amit rám szabtál. A könnyűvérű fruska, akivel elszórakozol a nyáron, majd ejted, de lehetőleg előbb átpasszolod Olivernek, hogy mindkettőtöknek jól járjon a farka! – a szavak mérlegelés nélkül csúsztak ki a számon.
- Ti lefeküdtetek? – ismételte meg a kérdést.
- Igen, és képzeld, valóban veszett jó az ágyban!
David ekkor robbant. Felpattant az ágyról, izmai megfeszültek az idegtől. Képtelen volt egyhelyben megbirkózni azzal a dühvel, ami hirtelen rátelepedett, de még a járkálás sem segített sokat, ugyanis a következő percben ökle a szállodai szoba falán csattant. Összerezzentem a kemény hangtól, de ez közel sem volt annyira fenyegető, mint az a megvetés, ami David szemében bujkált. Attól a pillantástól lehullott minden páncélom, egyszerűen képtelen voltam tovább állni a csatát. Hiába igyekeztem újra felspannolni magam, nem sikerült. Éreztem, hogy elvetettem a sulykot, tudtam, hogy tovább ütöttem a vasat, mint az megengedett lett volna.
- Cseszd meg Ashton!
Szavai szinte fojtogattak. Neve idegennek hatott az ő szájából, szinte leforrázott. Soha nem mondta ki még senki ennyi megvetéssel, ennyi csalódottsággal, ennyi dühvel. A nevem szinte égetett, marta a torkomat, csípte a szememet. Mindig azt hittem, hogy mosollyal fogom fogadni, mikor végre hajlandó lesz a valódi nevemen szólítani, ehhez képest úgy esett az Ashton megszólítás, mint két hatalmas pofon. Sőt, rosszabbul. A fizikai fájdalom maga lett volna a megváltás, azokban a pillanatokban.
- Én vagyok a szemét? Akkor te mégis mi az isten vagy?
Ribanc, szajha, dög. Akár egész éjjel tudtam volna sorolni a megfelelő jelzőket…
- Lefeküdtél a legjobb barátommal, és képes vagy azért levágni a hisztit, mert meg mertem neki mondani, hogy ami köztünk van, az csak átmeneti? Nem gondolod, hogy kissé problémás az erkölcs rended? David Hamilton a nagy szemét, aki kihasznál másokat… Mikor ígértem én neked szerelmet Ashton? Mikor mondtam azt, hogy bármi is komolyra fordult? Mikor mondtam azt, hogy az egész több mint puszta szórakozás? Mégis mikor? – csattant fel.
Bár nem feleltem, a „soha” ott lógott a levegőben. Kegyetlenül ott lebegett a fejem felett, és csak arra várt, hogy újra meg újra visszhangot verjen a fejemben. Davidnek igaza volt. Végig tudtam, hogy én szúrtam el, mégis mindent elkövettem annak érdekében, hogy rajta csattanjon az ostor. Nem akartam belátni, hogy én rontottam el. Hiába tudtam, hogy én voltam az, aki nem teljesítette a feltételeket, kétségbeesetten kerestem a mentséget. Davidre akartam hárítani a hibás szerepét. Azt akartam, hogy ő legyen a felelős azért, amiért Oliver karjai között találtam menedéket a fájdalmas, de ettől függetlenül igaz szavai elől.
- Igazad van – súgtam bele a szoba csendjébe. – Elrontottam! Veszettül elcsesztem…
- Most már sokkal jobb – jegyezte meg cinikusan a srác, miközben indulatosan beletúrt a hajába. - Ezért nem akartam ezt az egészet! Tudtam, hogy többet fogsz látni ebbe a nyári kalandba, tudtam, hogy nem bírod ki. Tényleg olyan rohadt nehéz lett volna még egy hétig?
- Na jó, cseszd meg te is! – húztam fel magam. – Elismerem, én rúgtam fel a játékszabályokat, de csak hogy tudd, feltett szándékom volt végig csinálni. Ha esetleg a haverjaid érkezése után is emberszámba veszel, és nem áll szándékodban biztosítani a többi srácot arról, hogy te nem változtál meg, és ugyanolyan könnyedén kezeled a nőügyeidet, mint eddig, akkor nagy valószínűséggel most nem itt tartanánk.
- Á, szóval ismét ott tartunk, hogy az én hibám…
- Nem ezt mondom, de ne állíts be egyedüli bűnbakként!
- Én nagyon próbálkozom, de képzeld, te feküdtél le mással!
Tusé. Ezzel egyszerűen nem tudtam mit kezdeni. Ismételten elbuktam egy csatát, és ezúttal képtelen voltam folytatni a háborút. Egy bólintással jeleztem, hogy elfogadtam, majd kihúztam a bőröndömet az ágyam alól, és nekiálltam pakolni. Mindenféle rendszer nélkül dobáltam be a cuccaimat a táskámba, nem szenvedtem azzal, hogy bezacskózzam a különféle kozmetikai szereket, vagy, hogy összehajtsam a ruhákat. Mindenre csak egy pillantást vetettem, és amiről megállapítottam, hogy a sajátom, csak ráhajítottam a bőröndömben növekvő kupacra. Leszegett fejjel, automata üzemmódban szedegettem össze a fürdőszobai kellékeimet, és minden erőmmel igyekeztem magamban tartani a kitörni készülő sírást, miközben nekiálltam elrámolni a cipőimet. A rendszertelen pakolásnak természetesen az lett az eredménye, hogy képtelen voltam összehúzni a zipzárt, így tehetetlenségemben még két hatalmasat is belerúgtam a gurulós táskába, amitől pedig egyes egyedül az én lábam fájdult meg.
- A rohadt életbe! – csaptam rá a bőrönd tetejébe. – Csukódj már be, te szar! – rángattam a zipzárt kitartóan, ami egy idő után a kezemben maradt. – Fantasztikus!
Mivel kezdtem elveszíteni minden méltóságomat, megragadtam a félig összezárt bőröndöm fogantyúját, majd megindultam az ajtó felé. Éreztem a hátamon David pillantását, szinte láttam magam előtt, hogy mondani akar valamit. Kezem már a kilincsen volt, azonban mégsem zendült fel a jól ismert hang. Nem marasztalt, nem mondta, hogy aludjunk rá egyet, nem mondta, hogy beszéljük meg még egyszer, nyugodtabb körülmények között.
- David – fordultam végül meg.
Szememet már szúrták a könnyek, ettől függetlenül még sikerült magamban tartanom a sírást. Nem akartam teljesen összezuhanni, legalábbis előtte semmiképpen. A büszkeségem egy cseppnyi darabja azt diktálta, hogy ne hagyjam, hogy zokogva maradjak meg az emlékezetében.
- Sajnálom. Ne haragudj, hogy nem tudtam csak egy nyári románc maradni. Tudod… - kezdtem volna bele, de végül inkább megráztam a fejem – csak sajnálom.
David nem válaszolt, mindössze egy másodperc erejéig belenézett a szemembe, majd elkapta a fejét, és kibámult az ablakon. Mégis, ezzel mindent elmondott. Csak bólintottam egyet, egyfajta önbíztatás gyanánt, majd ismételten ráhelyeztem kezemet a kilincsre, és ezúttal hátraarc nélkül lenyomtam.
Bár legszívesebben szó nélkül távoztam volna, kénytelen voltam még bekopogni Malody-hez. Egyrészt azért, mert roppant nagy pofátlanság lett volna a részemről csak úgy lelépni, másrészt szükségem volt a fizetésemre, ugyanis anélkül esélytelen volt, hogy repülőjegyet vegyek magamnak. A nő meglehetősen furcsállta éjszakai látogatásomat, mindenesetre mikor előadtam neki, hogy édesapám váratlanul kórházba került, kérdés nélkül átnyújtotta a fizetésemet. Tudom, nem volt szép dolog a részemről hazudni, de nem akartam órákig tartó beszélgetésbe bonyolódni. El akartam tűnni a szállodából, el akartam tűnni Törökországból, el akartam tűnni David közeléből.
Már egy reptéri járat buszán zötykölődtem, mikor megadtam magam. A sírás elemi erővel tőrt rám, minden erőfeszítésem ellenére rázta a testem a zokogás. A torkomban hatalmas gombóc képződött, alig bírtam nyelni, a meleg ellenére vacogtam, a könnyek pedig megállíthatatlanul peregtek le az arcomon. Kezdetben még igyekeztem erőszakos mozdulatokkal megálljt parancsolni nekik, de igen hamar beláttam, hogy a lehetetlennel próbálok dacolni, így végül belenyugodtam abba, hogy összezuhantam. Hagytam, hogy a gondolataim kiszabaduljanak a láthatatlan fal mögül, ami mögé eddig sikerült őket bezárnom. Hagytam, hogy az agyam a szememre rója az összes hibámat, hagytam, hogy a szívem darabokra hulljon. Hagytam, hogy a büszkeségem elhagyjon, egész egyszerűen hagytam, hogy darabokra essem szét.
Elvesztem. Kiszakadt belőlem az a darab, ami eddig egyben tartott. Egyszerűen eltűnt a lábam alól a talaj, és megállás nélkül zuhantam a végtelen mélységbe. Senki nem kapott utánam, semmiben sem tudtam megkapaszkodni. Egyszerűen csak reménykedni tudtam abban, hogy valami lesz a szakadék mélyén, ami elkap. Hogy nem fogok elemi erővel belecsapódni egy szilafalba, mert mielőtt elérnék a kétségbeesés végső fázisába, egy addig láthatatlan személy, vagy tárgy megment.
A reptérre érve ismételten sikerült minimálisan összeszednem magam, legalább annyi időre, hogy vegyek egy jegyet a legközelebbi Washingtonba tartó gép felé. Szerencsémre sikerült olyat kifogni, ami csak egy átszállással járt, de a szerencsémből arra már nem futotta, hogy egy órán belül induló járatot találjak. Egész pontosan három órám volt a gép indulásáig…
Ugye amíg átestem az ellenőrző vizsgálatokon az beletartott egy darabig, de sajnos még így is rengeteg időm maradt. Ráadásul idők közben ismét eltörött a mécses, amiért az összes török munkás meg akart vigasztalni. Bármelyik alkalmazott észrevett, már repült felém anyai gondoskodással, és együtt érzően átöleltek, holott fogalmuk sem volt arról, hogy mi a bajom. Aranyosak voltak, meg minden, de egyedül akartam lenni.
Csak meredten bámultam a kijelzőre, ami a gép érkezését jelezte, és tökéletesen ignoráltam a külvilágot. A könnyeim már csak némán peregtek le az arcomon, de az is előfordulhat, hogy eddigre már kiszáradtak a könnycsatornáim. Igazság szerint nem emlékszem az egy órás bámulásomból semmire, leszámítva azt a hangot, ami egyszer csak kirángatott a gondolataim birodalmából.
- Ashton Sawyert kérjük, hogy fáradjon az ellenőrző kapukhoz! Ashton Sawyert kérjük, hogy fáradjon az ellenőrző kapukhoz!
Elképzelni se tudtam, hogy mégis miért kereshetnek pont engem a reptéren, de végül úgy voltam vele, hogy biztos valamit ott felejtettem. A bőröndömet már feladtam, így a laptop táskámmal a vállamon indultam meg a hangosbemondóban megnevezett hely felé. Mivel tudtam, hogy nagy valószínűséggel beszélnem kell majd ott valakivel, tenyeremmel úgy-ahogy eltűntettem sírásom nyomait. Persze, hogy ez az úgy-ahogy mennyit jelent, azt nem tudom, feltehetőleg a vörösre sírt szemeimen semmit nem segített, de legalább a könnyek okozta csík már nem látszott az arcomon.
Kicsit hosszadalmas volt, míg végigértem a reptéren, de hirtelen eltörpült az út, mikor megpillantottam az ellenőrző kapu túloldalán Davidet. Még méterek voltak közöttünk, de nekem földbe gyökerezett a lábam, képtelen voltam tovább menni. Fogalmam se volt, hogy mégis mit mondhatnék. Nem értettem, hogy mit keres itt, és elképesztően féltem a szavaitól. Rettegtem attól, hogy még nagyobb fájdalmat fog okozni, de hiába próbált megbénítani ez a félelem, a kíváncsiság végül győzedelmeskedett, és újra mozgásra bírta lábaim.
- Ne menj el, Szöszi! – bukott ki Davidből, mikor már csak a biztonsági kapuk melletti szalagkorlát választott el bennünket.
Annyi esdeklés, annyi fájdalom bújt meg a hangjában, hogy ismételten könnyek kezdték el szúrni a szemem. Tudtam, hogy ezúttal nem fogom tudni visszatartani őket, és valahogy ezúttal nem is akartam.
- Sajnálom – böktem ki. – Nem akarok még egyszer elköszönni, egyszer is elég volt.
- Nem akarom, hogy elköszönj! Gyere vissza Szöszi, és valahogy megoldjuk…
- Kérlek szépen, ne mondj ilyeneket! – mélyesztettem bele fogaimat ajkaimnak puha húsába. – Kérlek szépen – csuklott el a hangom.
- Miért? – bukott ki belőle a kérdés.
- Azért, mert ez nem így lett megírva. Mert csak azért vagy itt, mert megdöbbentett a váratlan elválás. Mert nem így számítottál. Még nem készültél fel a búcsúzásra, azonban ezt az érzést nem keverheted össze a szerelemmel. Csak ragaszkodsz valamihez, ami az előre meghatározott idő előtt kicsúszott a kezedből, annak ellenére, hogy hosszútávon nincs rá szükséged. Még nincs rá. Talán soha nem is lesz, talán egyszerűen nem így kell lennie. Talán egyszer mégis, de most még nem. Most még nem lehet, mert mást akarunk. Nekem állandóság kell, neked az elvárásoktól mentes élvezet. A kettő nem fér meg együtt, bármennyire is nehéz belátni. Én rontottam el, én hittem, hogy képes vagyok más értékrendet felállítani magamban, de tévedtem. Nem szeretném, hogy úgy érezd, hogy ez a te hibád. Nem szeretném, hogy azért legyél itt, mert nem tiszta a lelkiismereted. Hidd el, hogy részemről rendben van. Hogy ennél szebb nyaram még soha nem volt. Hogy élveztem minden egyes közös másodpercet. Nem érhetett volna nagyobb szerencse, mint hogy egy kabinba kerültünk, és egyáltalán nem bántam meg ezt a nyári kalandot. Mert fantasztikus volt, és alighanem soha nem fogom elfelejteni. Az elejétől a végéig emlékezni fogok rá. Nem haragszom rád semmi miatt David, egész egyszerűen csak képtelen lennék ezt tovább folytatni. Mert ez így volt tökéletes, így volt megírva, ilyennek kellett lennie a nyári kalandunknak, és nem ronthatjuk el. Nem akarhatunk belőle többet kipréselni, mint ami benne van. Ennyire volt hivatott.
- A fenébe is, Szöszi, én magam se tudom, mit gondolok, ne mondd meg helyettem! – túrt bele idegesen a hajába.
- Épp ez az David. Ha azt akarnád, amit én, azt tudnád – mosolyodtam el fáradtan. – Mennem kell! – mondtam, de mondatom vége szinte csak némán hagyta el ajkaimat, ugyanis a sírás kíméletlenül fojtogatta a torkomat.
Talán szó nélkül kellett volna elsétálnom, de erre nem voltam képes. Fittyet hányva a köztünk lévő szalagkorlátra, átkaroltam David nyakát, és magamhoz rántottam. Szükségem volt még egy utolsó ölelésre. Bele kellett fúrnom a fejemet még egyszer a vállába, éreznem kellett még egyszer az illatát. Szükségem volt arra, hogy végigsimítson a hátamon, hogy mutatóujjával megtekerje egyik szőke tincsemet. Éreznem kellett, hogy állát megtámasztja a hajamban, meg kellett jegyeznem azt a ritmust, amire a szíve vert. Ujjaim között újra végig kellett pergetni néhány kósza, fekete tincset. Tenyeremet ismételten végig kellett húznom azon a markáns, mégis lágy arcélen. Egyik ujjammal tétován meg kellett érintenem kissé érdes, ámde puha ajkait, majd utoljára bele kellett néznem abba az átható, kék tekintetbe.
- Talán majd egyszer – súgtam magam elé, majd hátrébb léptem, és egy intés után hátat fordítottam neki.
Egyszerűen tudtam, hogy így lesz a legjobb. Hiába vágyott minden porcikám a meseszerű befejezésre, tudtam, hogy nekünk nem úgy fejeződne be, ha most önző módon kihasználnám David zavartságát és lelkiismeretét. Igazság szerint megkönnyebbültem, hogy nem volt minden színjáték. Hogy valóban fontos voltam a számára, azért pedig nem hibáztattam, hogy nem szeretett belém. A szerelem csak úgy jön, és elsodor. Nem te irányítod, nem tudod szabályozni. Én már naivan elhittem, hogy képes vagyok rá, és az lett a vége, hogy kegyetlenül belebolondultam Davidbe, Nem adom át a stafétát a fiúnak, nem hagyom, hogy elhiggye, hogy csak időre van szüksége ahhoz, hogy ugyanazt érezze, amit én. Talán úgy lenne, de ez nem borítékolható. Én pedig nem vállalom az esetleges kudarc következményeit. Élje ki magát, randizzon minden nap mással, élvezze a függetlenséget. Mikor pedig eljön annak az ideje, hogy mindössze egy valakire vágyik, talán újra összehoz bennünket a sors. Talán a végén mégis úgy van megírva, hogy David és Szöszi. Talán nem, de ezt csak az idő dönti majd el.
Most itt ülök a repülőgépen, útban hazafelé. Nem hiszem, hogy több nyári bejegyzéssel fogok jelentkezni, sőt, azt hiszem, egy ideig egyáltalán nem fogok írni. Helyre kell raknom magamban a dolgokat, össze kell raknom magamat. Amint készen állok rá, jelentkezni fogok.
A.    D. Sawyer
A következő részből:
Maradjon az én titkom, hogy mit tartogat az utolsó bejegyzés :)

40 megjegyzés:

  1. Valahogy megértem Ashtont és Davidet is, ez a rész elég keserédes volt, de Ashton jól tette, hogy hazament, mert csak saját magával tolt volna ki, ha ott marad. Nagyon kíváncsi vagyok, mit hozol ki belőle a végén. Egy makacs részem még mindig a boldog befejezésre szomjazik. :DD El sem hiszem, hogy még egy fejezet van hátra és vége. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem is teljesen reális volt Ashton reakciója, bár kicsit féltem tőle, hogy ez a távozás túl drámai lesz, de én a lány helyében tuti nem maradtam volna ott Daviddel egy szobában. :) Igen, eléggé keserédes rész lett, de remélem azért tetszett!
      Nagyon hamar ki fog derülni, alig bírok magammal, nagyon érdekel, hogy hogy fog tetszeni Nektek a befejezés! :) Igen, nagyon hamar eljött, egyfelől mert gyorsan repül az idő, másfelől meg mert annyira nem hosszú a történet, de nem akartam túlnyújtani. :)

      Törlés
    2. Viccelsz? Persze, hogy tetszett :D Nagyon-nagyon tetszett :) Már alig várom a befejezést :) Lehet tudni, mikorra várható a nagy finálé? Nagyon kíváncsi vagyok. (Én már fejben a habos esküvőt terveztem meg a rohangáló szőke, szarkasztikus totyogósokat egész nap... Gondolhatod, mennyit foglalkoztam azzal, hogy minden cuccom meglegyen szombatra, mire utazom...) :DD

      Törlés
    3. Akkor jó, egy nagyon picit aggódtam :D
      A nagy finálé napokon belül megérkezik, nem várat sokat mgára, főleg mert az írója sem bír már magával! :)
      Jaj, most látom magam előtt a mini Davidet és mini Szöszit :D ugye azért legalább a bőröndöd megvan? :D

      Törlés
    4. Igen, az van (kint a garázsban benejlonozva..) :D Nem baj, szombat este 11-ig van időm :DD Még azt sem tudom, mit akarok vinni, meg kéne egy kitérő a Rossmannba is, de ilyen hőségben megmozdulni sem bírok... Komolyan, jobban vonz az amszterdami 22 fok, mint maga a város... :DD
      Áááá, a mini Szöszi és mini David gondolata jobban tetszik, majd szombat délután, pár órával indulás előtt pakolok meg futkosok, mint a mérgezett egér.. :DD

      Törlés
    5. Remek kilátások :D Én mondjuk mindig az indulás reggelén pakolok, szóval nem vagyok jó a "pakolj be mindent időben" buzdításokban :D Áh, 22 fok, én is mehetek??? Mondjuk most a légkondis szállodai szobában elég baráti az idő, de kicsit rontja a hangulatom, hogy mikor ma voltunk a házunknál, legalább ötven szúnyogcsípést összeszedtem, így viszket mindenem :)
      Figyelj, telefon, töltő, pénztárca, fülhallgató, másra nincs szükség :D Esetleg személyi igazolvány :D

      Törlés
  2. Egyszeruen imadtam.!Es megegyszer koszonom h feltetted,boldogan megyeeek nyaralni.!!:DD Hihetetleen hogy vege lesz...........nagyon jol irsz.!! Vaaaaa <3 <3 :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek nagyon nagyon örülök! :) Igazán nincs mit, örülök, hogy jól indul a nyaralásod! :)
      Én már hetekkel ezelőtt leírtam az utolsó sorokat, de még mindig nem hiszem el, hogy befejeződött. Esténként gyakran agyalok a sztori folytatásán, holott már vége van :)
      Köszönöm szépen! <3

      Törlés
  3. Ezt a részt azt hiszem a felétől végigsírtam. Nagyon várom a kövit, és remélem azért lesz happy end :3. Bízom abban, hogy Davidnek nem csak egy egyszerű kaland volt. Tök romantikus lenne, ha elmenne David Ashtonhoz és Wáá érted *-*
    Nagyon megható volt, alig várom a kövit <33

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, egyfelől sajnálom hogy megríkattalak, másfelől roppant boldog vagyok, hogy átérezhetőre sikeredett a rész. :) Nagyon hamar fog érkezni a következő, remélem, hogy tetszeni fog a végső lezárás! :)
      Értem, értem :D
      Köszönöm, hogy írtál! <3

      Törlés
  4. Hat ez egyszeruen elkepeszto. Nem talalok szavakat. De tenyleg nem. Nem tudom, hogy akarjam-e, hogy hozd a kovit. :D Mert az mar az utolsovlesz. :( Azert abban meg remenykedtem, hogy Szoszi valami veletlen folyaman talalkpzik a repteren Halimmal, de... Hat ez nem tortent meg.
    Ui.: Megnyertuk a Spanyol Szuperkupaaaaat!! Visca el Barca!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, ennek nagyon örülök! :) Akarjad, mert én már nagyon akarom :D
      Azt hittem sikerült jegelnünk ezt a Halim témát, de úgy fest javíthatatlan vagy... :D
      Bizony ám, bár azért 4-1-ről 4-4-et produkálni elég hajmeresztő volt. De persze Neymar nélkül nem Barca a Barca :) <3

      Törlés
  5. Kérlek, hozd hamar a kövit pliiiiiiz pliiiiiz annyira szeeretném. De annyira. Nagyon jo lett ez is ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sietni fogok a következővel, ígérem! :) Nagyon örülök, hogy tetszett! <3

      Törlés
  6. Szerintem te meg akarsz ölni minket. Miért? Miért írsz ennyire jól??
    Amúgy, ha befejezted ezt a blogot( :'( ), akkor folytatod a Reflektorfény árnyékában-t?
    Várom következő bejegyzést, siess :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, csak egy picit :D
      Nagyon örülök, hogy tetszik az írásstílusom, mindig félek attól, hogy nem közvetítem eléggé jól az érzelmeket, és mindig megkönnyebbülök, mikor erre rácáfol valaki. :)
      Jaj, hát a Reflektorfény árnyékában egy nagyon érdekes sztori, ami mindig az agyamban van, de soha nem eléggé. Szeretném folytatni, de épp egy rosszabb lelkiállapotú tész következne, és nem igazán tudom rávenni magam az írására, de egyáltalán nem kizárt, hogy lesz folytatása. :) Igazából most egy új sztorin kattog az agyam, majd eldől! :)
      Sietek a folytatással! <3

      Törlés
  7. Jesszusom, hát én is legalább a felénél elbőgtem magam.. Ez egyszerűen fantasztikus rész lett, annyira át tudtál adni minden érzelmet, hogy szinte én éreztem magamat Szöszi helyében. Jobb is, hogy elment, de nagyon mérges lennék, ha David nem tenne valamit. Érzem, hogy ez nem csak egy nyári kaland! Én ezt tudom! Én egy jósnő vagyok, David mindent megold, és jó lesz minden! Oké, nem bírok magammal, nagyon gyorsan hozd a következőt (bár nem tudom, mennyire várjam, hiszen aztán már nem lesz új bejegyzés :( )! Puszi!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, annyira örülök, hogy ennyire átmentek az érzelmek, bár azért remélem, már kiheverted! :) Nagyon boldog vagyok, hogy tetszett a rész! :) Igen szerintem is jól tette, hogy elment, még egy hetet lehúznia ilyen körülmények között maga lett volna a pokol.
      Hát, hogy csak egy nyári kaland voolt-e vagy sem, a következő részből kiderül. :) Ha viszont jósnő vagy, akkor elmondanád nekem, hogy milyen egyetemre jelentkezzem jövőre, mert fogalmam sincs róla :D
      Nagyon gyorsan hozom a következőt, és várjad nyugodtan, hiszen eőbb utóbb úgy is vége lesz :)

      Törlés
  8. Jujj, még annyi, hogy nem lesznek a szereplőkről képek? Hogy te hogyan képzelted el őket? :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Eleinte akartam, de nem találtam egy normális pasit sem, aki úgy nézne ki mint David, így letettem róla :D Rajzolni meg nem tudok, szóval ez ugrott... :)

      Törlés
  9. Szia:)
    Hát hűha :O nem jutok szóhoz,és ez a könnyeimnek is köszönhető amelyet a te történeted hozott ki belőlem. El sem hiszem hogy már csak egy rész és vége...Tudod szokták mondani hogy az a baj a jó könyvvel hogy a végére akarsz érni de nem akarod hogy vége legyen,és bár ez nem könyv de én így vagyok a blogoddal. A legjobban pedig az az életszerűség tetszik amit megjelenítesz,könnyű beleélni az embernek magát Szöszi :D szerepébe.
    Alig várom A részt. (bár azért mégse mert tudom hogy akkor vége :( )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Még mindig hihetetlen érzés olvasni, hogy volt, aki megkönnyezte a sztorit, ennél nagyobb elismerést azt hiszem nem is kaphat egy író. :) Igen, elég furcsa belegondolni, hogy már csak egy bejegyzés van hátra, annak ellenére is, hogy én már hetekkel ezelőtt lezártam a történetet a wordben. A könyveknél én is így vagyok a végekkel, jelenleg a Luxen sorozat utolsó részére próbálom rávenni magam, de hát az az utolsó, és ha elolvasom akkor nincs több...
      Nagyon boldog vagyok, hoggy élethűre sikeredett a sztori, hogy könnyen bele tudod élni magad Szöszi szerepébe, hiszen szerintem az a jó főszereplő, akivel lehet azonosulni. :)
      Hamarosan jön a rész!
      Köszi, hogy írtál! <3

      Törlés
  10. Szia! :)

    Még nem írtam kommentet, pedig a hetedik résztől figyelemmel kísérem a történetet, és be kell vallanom, hogy bár soha nem olvastam ilyen témában, egyszerűen beleszerettem. Én is írok, és nekem is vannak félelmeim, hogy az érzelmek nem úgy jönnek át, ahogy szeretném, de nekem még ennyi visszajelzésem sincs. De nyugodj meg, érzem, amit Ashton, és legszívesebben néha felpofoztam volna Davidet, de hát ő csak David, akibe beleszerettünk, na! :) Nagyon tetszik Ash erős jelleme, és hogy azzal a maréknyi méltóságával is, de faképnél hagyta Davidet, úgy ahogy én nem lettem volna képes. Zokogva borultam volna a nyakába, és vallottam volna be neki, hogy beleestem, mint vak ló a gödörbe, és csak aztán húztam volna el a csíkot, mert ki tudja, láthatom-e még valaha?!
    Oliver pedig egy seggfej, én nagyon nem bírom, mert tudja, hogy jól néz ki és ezt sajnos ki is használja - ismerek ilyen pasikat, elmehetnek a bánatba, csak hogy ilyen szépen mondjam.
    Visszatérve Ash és David kapcsolatára - bátor. Ezzel tudnám jellemezni, mert oké, hogy szavakkal megígérték egymásnak, hogy semmi érzelem, csak szex, a szívnek nem lehet parancsolni. Ha szerelembe esel, akkor benne vagy, kész, nincs olyan, hogy "Köszi, én ebből nem kérek, elég volt, kiszállok.". Ashton, ahogy mondtam már, erős lány, David pedig egy hülye, ha futni hagyja. Nem tudja, mit veszít, mert ez a lány nem csak "valami több", hanem ő A LÁNY, nagybetűvel. Ebben a lányban annyi szeretet és szeretetre vágyakozás van, amennyivel két életen át is élhetne David. Ashton az a lány, akire én is szeretnék kicsit hasonlítani. David pedig az a fiú, akire kicsit vágyom a jövőbeli kapcsolatomban. A kalandos, vágyakozó, elbűvölő, figyelmes, incselkedő és szabad szellemű srácra.

    Tehát ne aggódj, átjönnek azért azok a fránya érzések.

    Ölel és puszil, egy visszajelzéseket aligha kapó írótársad. xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Nagyon örülök, hogy most rászántad magad a hozzászólás írásra, nagyon szeretem, mikor új emberek is megosszák velem a véleményüket a történetről! :)
      Boldog vagyok, hogy bár nem áll a szívedhez annyira közel ez a téma, azért tudtam olyat alkotni, ami megfogott. A visszaejelzésekkel semmi problémám nincs, elképesztően lelkes olvasókkal áldott meg a sors, és hidd el, ha kitartóan építed fel az olvasói táborodat, akkor Téged is meg fog találni a közösséged, akik majd tűkön ülve fogják várni a részeket, utána pedig írnak neked jó néhány sort, hogy tovább támogassanak, vagy hogyd mindenképpen rakd ki az új részt, mert megőrülnek. :D
      Örülök, hogy tetszik Ash karaktere, én is eléggé kedvelem, talán mert könnyen tudok azonosulni vele. Valóban elég erős jelleme van, ahogyan abban is egyetértek, hogy nagyon sok szeretett és szeretetre vágyakozás van benne.
      Valahogy mikor írtam a sztorit, úgy éreztem, hogy David nem elég érett ehhez az egészhez. Hogy ő igenis képes futni hagyni a lányt, mert nem ere vágyik. Ahogy Ash is írta, mást akarnak, a kettő pedig nem összeegyeztethető. Legalábbis írás közben én így éreztem, ezekre a szavakra állt le az ujjam gépelés közben. :)
      Én Olivert szeretem, de úgy érzem egyre inkább egyedül maradok ezzel a szokásommal. Tudom, hogy nagy szerepe volt abban, hogy kiborult a bili, de előbb utóbb úgy is megtörtént volna, és szerintem jobb volt így lelkileg az elválás, mintha egy hét múlva a kikötőben került volna rá sor. Valahogy ez így megfoghatóbbra sikeredett, és ebben Olivernek eléggé nagy szerepe volt, bár egyben negatív is.
      Köszönöm szépen, hogy írtál és hogy megerősítettél abban, hogy átmennek az érzések. <3

      Törlés
  11. Szia!:)

    Már írtam 1x, kommentet (azaz 2x, de valamiért a 2.-at nem küldte el 0.o') nem hiszem, hogy emlékszel rám, de nem is ez a lényeg. :)
    Nekem mintha az tűnt volna fel, hogy a főszereplőt, Ash-t egy kicsit magadról is mintázod (javíts ki ha nem), nem csak jellemben, de mintha kinézetben is (jó, sokat nem tudok rólad, azon kívül, hogy szőke vagy :D), de van egy olyan érzésem mintha a szereplő egy kicsit te is lennél. Szerintem egyébként egy abszolút szerethető karakter, és a gondolkodásmódja is logikus, bár néha elszalad vele a ló, de szerintem érthető, mert olyan adott szituációkban, nem vallnám 100%ig hogy én is teljesen normális maradnék. Kicsit csalódott lettem, mikor megláttam hogy az utolsó előtti rész ez, hisz imádom ezt a blogot, és a végtelenségig olvasgatnám. Azért remélem, ha happy end lesz, akkor lesz egy kis betekintés olyan 5 years later, ha érted mire gondolok. :)
    Loren

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Valóban, kissé magamról mintáztam, kissé pedig arról a lányról, aki lenni szeretnék. Alapvetően meg van az a temperamentumom és cinizmusom, mint Szöszinek, viszont sok esetben magamban tartom, ha mondjuk nem olyan a társaság vagy hasonló. Külsőre csak a hajszínünk stimmel - sőt, már annyira az sem, mert kezdek bebarnulni -, egyébként nekem göndör tincseim vannak, és a lábaim sem jók, de hát ez van. :D A lány gondolatmenetei sokszor úgy állnak össze, hogy teljesen váratlanul elkezd belőlem ömleni a szó az adott témával kapcsolatban, és szerintem elengedhetetlen, hogy ennyire beleírd magadat, hiszen meg kell tölteni valamivel a szereplő fejét, és kinek a gondolatai lennének erre a legalkalmasabbak, ha nem a sajátjaid? :)
      Örülök, hogy szerethető karakterre sikeredett, valóban néha kicsit szélsőségesen gondolkdik, de hát mindenkinek vannak hibái. :)
      A következő rész hamar jön, hogy milyen formában, az is kiderül! :) Remélem, hogy tetszeni fog!
      Köszönöm, hogy írtál! <3

      Törlés
  12. Jajj. Nagyon átjött Szöszi fájdalma, és tényleg jól tette, hogy nem ment vissza, de azért remélem boldog vége lesz.
    Egyrészt nagyon várom az utolsó fejezetet, másrészt nagyon rossz is belegondolni, hogy nem lesz többé David és Szöszi :(( <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát ennek nagyon örülök, most annyira megkönnyebbültem, hogy átmennek az érzések! :)
      Hát igen, nekem is furcsa kettős érzés volt megírni az utolsó fejezetet. Egyszerre vágytam arra, hogy kész legyen végre egy történetem, hogy végre valahára egy sztorimnak legyen eleje, közepe és vége, másfelől pedig nagyon nehezen engedtem el Szöszit és Davidet. A szívemhez nőttek, velük álmodtam, rajtuk agyaltam éjjel-nappal. :)
      Köszi, hogy írtál! <3

      Törlés
  13. Van esély arra, hogy még ma jön az utolsó rész? Vagy még túl korai lenne? Akkor ezen a héten valamikor? Ahhj... Nem bírok várni, siess! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ma nem hiszem, de holnap talán kiteszem:) Legkésőbb 17-e:)

      Törlés
  14. Szió! Újra itt.. :)
    Hátha gyorsabban telik az idő, és jön a következő, ha írok;) (mellesleg mindjárt éjfél, nem volna tökéletes?! )
    Ismét bámulatos. Kicsit zavart h Szöszi csakazértis belezúgott Davidbe, de egész jól hárítottad azt h túl nyálas legyen :D ha szabad tippelni, a következő rész az lesz h egyetemen összefutnak (hiszen azt végülis nem kérdezte meg h merre él, sulizik David.. Hahaha gyanús, mindenre figyelek) de ez full tipp :D

    Kérés : Reflektorfény árnyékábant folytasd *-* az a csaj egy picit hmmmmm normálisabb :DD Szöszit is bírjuk, de hát na.;)
    Koszipuszi :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, nagyon örülök Neked! :)
      Ugye tudod, hogy a következő rész már kikerült? :D
      Nagyon örülök, hogy tetszett a rész. Sajnálom ezt az egész belezúgásosdit, de egyszerűen úgy éreztem, hogy ennek meg keleltt történnie, mert azért David az a pasi, akibe én íráson keresztül is belezúgtam, nemhogy ha élőben lettem volna vele. :D Szabad tippelni, bár szerintem jobban jársz, ha elolvasod :D
      A reflektorfény árnyékában a szívem csücske, de nem tudok ráhangolódni. Hm, azért az, hogy normálisabb lenne azt nem értem teljesen, ugyanis emlékeim szerint paprikasprayvel a táskájában ment el egy randira, de hát részletkérdés :D Igazából mindkettő teljesen fura, de hát ez van...
      Köszi, hogy írtál! :)

      Törlés
    2. Ömm, azóta rájöttem. :D
      Igen, kellett, tudom. :) megbocsájtva, így lett tökéletes
      Reflektorfényes csaj akkor csak közelebb áll hozzám :D
      És ááá bő ¼ órás volt a záró :o pedig gyorsan olvasok ;) köszi mindent +.+

      Törlés
    3. Észrevettem :D
      Na, örülök, hogy elnézted, megkönnyebbültem :)
      Szerintem nagyon hasonlít a két lány, de elhiszem, hogy szimpatikusabb. Talán a történések miatt, talán a gondolatai miatt, simán lehet. Én mindkettejüket nagyon szerettem megalkotni :)
      Nincs mit, én köszönöm, hogy elolvastad! <3

      Törlés
  15. Talán hülyén hangzik, de én a felétől sírtam. :'(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem hangzik hülyén. Én személy szerint úgy írtam, hogy egy depis filmet néztem, azon sírtam, és ezt igyekeztem beleszőni a sztoriba. Nem tudom, hogy ennek köszönhető-e, hogy megkönnyezted, mindenesetre nagyon megtisztelő! :)

      Törlés
  16. Úristen!*-*
    a legeslegjobb rész eddig!*-*
    igen tudom fura vagyok...de akkor is...egyszerűen imádtam!! Őszinte volt, hanyagolta a sablonokat, hihető volt és a hasonlataid, leírásad..hát azok WOW!!
    Komolyan, baromi ügyes vagy!😙
    Nagyon remélem ha ezzel a történettel végzel sem hagyod abba az írást (és persze az írásaid nyílvánossá tételét*-*) mert vam tehetséged hozzá! Nem tudom hogy mennyire tudatosan építed fel a karaktereket és vezeted a történet szálat...minden esetre csak gratulálni tudok mert szerintem fantörpikusan csinálod :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem vagy egyedül, Nekem is a kedvenc részem ez. Úgy fest nagyon minimálisan szadisták vagyunk, vagy legalábbis szeretjük ha más szenved. :D
      Életem első olyan része, aminél én is büszke vagyok a hasonlataimra, meg a leírásokra. Szerintem ez megy nekem a legnehezebben, úgyhogy nagyon boldog vagyok, hogy ilyen véleménnyel vagy róla! :) KOmolyan, köszönöm! :D
      Eszemben sincs abbahagyni, sőt már arom a következőt. Terveim szerint ezt a blogot fogom átalakítani, és kijön a Winter Notes, a Spring Notes és az Autumn Notes is. Mondjuk nem a Summer Notes folytatási, de teljesen hasonló stílusban fognak íródni, és ugyanúgy könnyed, szeremes sztorit szeretnék kihozni belőlük! :)
      Igazából fejben megvolt, de írás közben sokat változtattam. Tudtam, hogy David karakterét csak az utolsó bejegyzésben fogom megkomolyítani, Szöszi pedig csak úgy random jött. Fogalmam sincs vele mi történt, azt írtam, amit én gondoltam, hogy neki gondolnia kéne. :)
      Köszönöm szépen! <3

      Törlés
  17. Szia! Jujjj elolvastam. Nagyon nagyon tetszett csak sajnos most kerültem net közelbe nagyon nagyon élveztem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Bocsi, hogy ilyen későn, de csak most láttam, hogy írtál!
      Nagyon örülök, hogy tetszett a rész, és hálásan köszönöm, hogy írtál! <3

      Törlés