2014.07.07 – Nyári bejegyzés #10

2015. július 5.

Sziasztok!

Megérkeztem a következő résszel! :) Elnézést, hogy végül a hétvégén nem sikerült kiraknom, csak nagy okosan otthon felejtettem a pendrive-om, amin ugyebár rajta lett volna a folytatás...
Egyébként, milyen érzés Nektek, hogy végre nyár van? Én annyira imádom, főleg, hogy most volt a születésnapom, és kaptam egy Xbox-ot. Lány létemre éjjel nappal Fifa-t játszom rajta (focis játék), amivel az egész családomat kiborítom, de hát ezt kell tinédzser korban...
Na, ennyi lettem volna mára!
Köszönöm az eddigi hozzászólásokat, remélem, hogy most is hagytok nyomot magatok után! ;)

Halljátok, nagyon durva, hogy a srácok mire képesek…
Ott tartottam, hogy Patrice lelki fröccsöt tartott nekem, és bár még tudtam volna magyarázni néhány órán keresztül, Jane korán kezdett másnap, úgyhogy nem akartam tovább fárasztani őket. Gyorsan elköszöntem, majd a laptopommal a hónom alatt megindultam a saját szobám irányába. Csak reménykedtem benne, hogy David nem használta ki a hiányomat egy csajszi befűzésére, de rövid úton rájöttem, hogy szobatársamnak a legkisebb problémája is nagyobb volt annál, hogy lebeszélje valakiről a bugyit.
-      Jézusom – nyögtem ki, mikor megláttam, és csak a gyors reflexeimnek köszönhettem, hogy a laptopom nem landol a padlón.
David a vendégágyon ült félmeztelenül, és épp a pólójával próbálta meg letörölni az arcáról a vért. Szemmel láthatóan a legapróbb mozgás is elképesztően fájt neki, nagyon úgy nézett ki, mint akit jól helyben hagytak. A bal szeme teljesen bedagadt, az orrából szivárgott a vér, ahogyan a szemöldöke is felszakadt. A törülköző gyanánt használt felső tiszta vörös volt, amitől egy pillanatra elkapott a hányinger, de végül megembereltem magam, és minden erőmet összeszedve közelebb mentem, hogy megszemléljem közelebbről is szobatársamat.
-      Mi az isten történt veled? – kérdeztem, miközben átvettem tőle a felsőt.
A fiú megkönnyebbülten, és legalább hétszer lassabb tempóban támasztotta meg a hátát a kanapén, majd mozdulatlanul tűrte, hogy minimálisan rendbe rakjam az állapotát. Bár nem válaszolt, nem tettem fel újra a kérdést, arra jutottam, hogy talán akkora ütést kapott az álkapcsára, hogy képtelen megszólalni. Persze ez egyáltalán nem volt megnyugtató, mindenesetre úgy voltam vele, hogy talán jobb, ha nem tudom meg a verekedés részleteit. Valahogy éreztem, hogy nem kis közöm van hozzá…
Mivel a felső már tiszta vér volt, inkább kidobtam a fürdőszobai kukába, aztán nekiálltam feltúrni a bőröndöm. Tekintve, hogy anya szigszalagot is csomagolt, nem lepődtem meg azon, hogy egy kisebb fajta életmentő dobozom is van. Bár nem vagyok valami gyakorlott a sebek ellátásában, előszedtem minden tudásom a múltból, és végül betadine kenőccsel a kezemben ültem vissza David mellé. Szerintem a srác magában mindennek elmondott, ugyanis elképesztően csíp ez a nyavalya, mindenesetre szobatársam némán tűrte a fájdalmat. Egyszer-kétszer mondjuk összerezzent, de azt hiszem ez még az ő rosszfiús imidzsébe is belefér.
Hála istennek idők közben a vérzés elmúlt, de ezen felül nem sok mindent tudtam megállapítani. Azt sem tudtam, hogy hova rakjak ragtapaszt, vagy esetleg gézt, de végül úgy döntöttem, hogy az nyilván nem jó a sebnek, ha belemehet bármilyen kosz, így végül nekiálltam mindent lefedni. Jó, igazság szerint mindössze a felszakadt szemöldöke volt olyan, aminél értelmét láttam egy ragtapasznak, így némi mérlegelés után David homlokára nyomtam egy Micimackós sebtapaszt. Így, hogy már nem ömlött az orrából a vér, nem is tűnt olyan durvának a helyzet, leszámítva, hogy idők közben az álkapcsán egy hatalmas kék folt éktelenkedett, míg a szeme alatti duzzanat sem igazán akart lemenni. A legaggasztóbb persze a némasága volt, illetve hogy minden apró mozdulatra megfeszült az összes izma. Elképzelni sem tudtam, hogy mi fáj ennyire, hiszen mindössze az arcán láttam apróbb zúzódásokat, ehhez képest akkor is felszisszent, mikor mindössze kinyújtotta a lábát.
Mivel még mindig nem szólalt meg, előbányásztam a mini bárból egy dobozos kólát, és odanyomtam a szeme alatti duzzanathoz. Egy ideig némán ültünk, aztán David arrébb húzta a fejét, ezzel jelezve, hogy nem tart igényt tovább az üdítőre. Készségesen leraktam az éjjeliszekrényre a kólát, és kissé félrebillentett fejjel tanulmányoztam, hogy mennyire volt sikeres a kezelés. Hát, David kivételesen nem nézett ki úgy, mint aki címlap fotózásról jött, bár valami rosszfiús magazinban simán el tudtam volna képzelni. Tudom, hogy nem vagyok normális, de igazság szerint eléggé beindult a fantáziám. Annak ellenére, hogy ezúttal nem pimasz szépfiú kinézete volt, határozottan jól nézett ki kissé szétverve is. Hm, lehet, megkérek valakit, hogy húzzon be nekem, hátha nekem is jól áll egy monokli…
-      Szóval, mi történt? – tudakoltam ismételten.
-      Musztafa nem viselte jól a tengerparti találkozásunkat.
-      Halimnek hívják – javítottam ki automatikusan, és akaratlanul is elmosolyodtam David névtévesztésen. – Komolyan ő vert meg ennyire? – jutott el a tudatomig a srác mondanivalója.
-      Szöszi – nézett rám szemrehányóan. – Már pusztán a feltételezés is sértő…
-      Akkor esküszöm nem értem – zavarodtam össze.
-      Három haverjával az oldalán nagyon bátor kölyökké változott – magyarázta gúnyosan.
Oké, kezdett tisztulni a kép. Halim berágott Davidre – egy nagyon picit jogosan –, és mivel tisztában volt az erőviszonyokkal, rögtön négyen estek neki. Micsoda bátorság kérem szépen – kicsit rá kell feküdnöm az iróniára!
-      Megverjem? – ajánlottam fel, mire David elmosolyodott.
-      Ők rosszabbul néznek ki, mint én – válaszolt végül.
-      Nem akarlak elkeseríteni, de amennyiben nem halottak, kizárt, hogy szarabbul fessenek nálad – jegyeztem meg szórakozottan. Szobatársam erre persze meghúzta az egyik hajtincsemet, de a szemén (csak a jobbon, mert a bal még mindig be volt dagadva) láttam, hogy értékelte a beszólásomat.
Davidnek nem állt szándékában ecsetelni, hogy egész pontosan hogy verték meg, inkább csak tájékoztatott arról, hogy szerinte megrepedt egy bordája. Erre persze én a lelki szemeim előtt láttam, ahogy ketten aljas módon lefogják, míg Halim előtte járkál fel-alá, és gúnyosan közli vele, hogy bosszút áll a múltkori miatt. Ezek után meg alaposan gyomron térdeli, mire David megpróbál visszatámadni, de a következő ütéstől szegénykém elernyed, és már csak azt akarja, hogy félájultra verjék, mert akkor legalább nem érzékeli a további csapásokat.
-      Föld hívja Szöszit!
-      Jaj, bocsi, egy kicsit elbambultam! – szakadt félbe a verekedésről alkotott gondolatmenetem. – Nem kéne elmenni megröntgeneztetni?
-      Az orvos sem tud vele mit csinálni – rázta meg a fejét David. – Mikor legutóbb ilyen volt, közölte, hogy barátkozzam össze a fájdalomcsillapítóval és az ággyal…
-      Ó, fájdalomcsillapító! – csillant fel a szemem.
David vetett rám egy hitetlenkedő pillantást, majd egészen addig bombázott, a „nem hiszem el, hogy képes voltál Micimackós ragtapaszt nyomni a szemöldökömre, miközben a táskádban van fájdalomcsillapító” megjegyzéseivel, amíg hozzá nem vágtam a gyógyszeres dobozt. Persze erre kikérte magának, hogy valaki így viselkedjen egy hadi sérülttel, mire én meg is sajnáltam, úgyhogy a vizes flakont már nem hajítottam hozzá. Egy földre szállt angyal vagyok.
-      Csinálhatok rólad egy képet? – tudakoltam, miután David lenyelte a fájdalomcsillapítót.
-      Tessék?
-      Végre egyszer rosszul nézel ki, ezt meg akarom örökíteni – magyaráztam, és sajnos csak miután kimondtam, jöttem rá, hogy gyakorlatilag közöltem Daviddel, hogy az esetek 99%-ban jól néz ki.
-      Tudtam, hogy oda vagy értem – kacsintott.
Végül David megengedte, hogy lefotózzam, mondván, legyen egy képem, amit nézegethetek az álmatlan éjszakáimon. Erre persze közöltem, hogy semmi szükségem egy róla készült fotóra, mire benyögte, hogy már nyilván annyira az emlékezetembe véstem az összes vonását, hogy bármikor magam elé tudom őt képzelni. Ezt olyan komoly fejjel nyögte ki, hogy nem bírtam röhögés nélkül megállni, és végül csak azért is alapon előhalásztam a telefonomat. Leültem David lába mellé, majd már készítettem volna a képet, mikor a srác közbevágott.
-      Közös fotót akarok – jelentette ki.
-      Biztos vagy benne? Az én szépségem mellett nagyon kiugró lesz a te rondaságod…
-      Szöszi, még ha ájultra vernek is, jobban nézek ki nálad.
-      Menj a fenébe! – nevettem el magam.
David csak egy elbűvölő mosolyt vetett rám, aztán kicsit arrébb húzódott, hogy mellé tudjak feküdni a vendégágyon. A fejemet óvatosan nekidöntöttem a mellkasának, aztán előre tartottam a telefonomat, hogy lefényképezzem magunkat. Rögtön sorozatfotózásra állítottam, mert én körülbelül tíz képből egynél nem pislogok, aztán lenyomtam a fotó készítés gombot. Összesen öt kép készült rólunk, és kivételesen csak egy mosódott el, ugyanis a nevetéstől kicsit megrázkódott a kezem. Az első fotón tök rendesen mosolygunk bele a kamerába. A következőbe én belepislogtam, de inkább tűnik úgy, mintha direkt lehunytam volna a szemem, miközben David épp bele puszil a hajamba. A harmadikon az lett megörökítve, hogy értetlenül bámulok fel a srácra, aki a szokásos pimasz mosolyával válaszol vizslató tekintetemre. A következőn a srác kiölti rám a nyelvét, amit egy fura grimasszal reagálok le, míg az ötödikből semmi nem látszik, mert remegett a kezem a röhögéstől.
Nevetve néztük vissza a képeket, aztán készségesen átküldtem a fotókat David telefonjára is. Közben persze majd kiugrottam a bőrömből, hiszen a fiú magától kérte, hogy az ő mobilján is meglegyenek a képek, amibe talán a kicsit többet láttam, mint az elfogadott. Bár, ha jobban belegondolok… igazság szerint ez a cselekedete ruházott fel azzal a bátorsággal, hogy rátérjek a nyári románcos ajánlatomra.
Persze nem egyből… elmentem zuhanyozni, és a meleg víz alatt imádkoztam a józan eszemhez, hogy beszéljen le erről az egészről. Pechemre a normálisabbik felem szabadságra ment, és minden egyes épeszű indokomat leszavazta a „de egyszerűen muszáj megpróbálnom” énem. Emellett motivált az is, hogy végre egyszer nem úgy cselekszem, ahogy azt elvárnák. Jó, rajtam kívül nem sokan tudják, hogy a sors furcsa fintorából adódóan akarok valamit David Hamiltontól, de ettől függetlenül tudom, hogy például anyukám nem dicsérne meg, ha megtudná, hogy az ő mindig nagy szerelemre vágyó lánya, lejjebb adta az igényeit egy puszta nyári kalandra. Ráadásul nem is úgy, hogy a rózsaszín köd elvakította, hanem úgy, hogy a srác, akivel szándékában áll összejönni, már a legelején tisztázta, hogy a nyár végén le fog lépni. Így belegondolva tényleg nem vagyok épeszű, de egyszerűen kíváncsi voltam és vagyok is. Tudni akarom, hogy milyen az, amikor tényleg csak a szórakozásnak és a szenvedélynek élsz valakivel. Valahogy sokkal érdekesebbnek tűnik egy ilyen kapcsolat…
Végül valahogy rá tudtam magamat venni a fürdőszoba elhagyására, és egy rövid, pamut sortban, illetve egy vékony pántos felsőben visszaérkeztem a hálószobánkba. David még mindig a vendégágyon feküdt, és bár szemei csukva voltak, ujjaival dobolt a matracon, amiből tudtam, hogy nem alszik.
-      Még, hogy én készülődöm sokat - törte meg a csendet, miközben rám hunyorított.
-      De én lány vagyok – húztam elő az aduászomat, mire csak megforgatta a szemét. – Jobban vagy már egy kicsit?
-      Amíg fürödtél loptam még egy fájdalomcsillapítót. Most egész baráti.
-      David, ebből négy óránként lehet beszedni egyet – szúrtam le automatikusan.
-      Ha ennyire ápolónőnek érzed magad, nem szeretnél valami dögös nővérke szerelésbe bújni?
-      Ha nem festenél ennyire nyomorultul, akkor most bemosnék neked egyet! – vágtam rá indulatosan, miközben bebújtam a paplan alá. Bár elvileg beszélni akartam Daviddel, a tudatalattim mániákusan húzta az időt.
-      Szöszi, ez így nem ér…
-      Micsoda?
-      Amikor te nem tudsz aludni, akkor én készségesen virrasztok melletted. Erre te most elárulsz?
Persze a szavai hallatán úgy vigyorogtam, mint a tejbe tök. David azt akarta, hogy maradjak fenn vele, és tekintve, hogy én rendszerint átcuccolok az ő ágyába, amikor alvászavarokkal küzdök, ezúttal sem tettem másként. Természetesen úgy tettem, mintha minimum nem lenne nagydolog, hogy ismételten közös ágyban kötünk ki, de közben olyan hevesen vert a szívem a gondolatra, hogy a szomszéd kontinensen is hallani lehetett. Óvatosan fészkeltem be magam David mellé, hiszen nem állt szándékomban véletlenül belekönyökölni a bordáiba, és miután állig felhúztam a takarót, fejemet megtámasztottam a fiú vállán.
Egy jó darabig néma csendben feküdtük egymás mellett. David szokásához hűen birizgálta a hajamat, míg én némán bámultam a plafont, és próbáltam kitalálni, hogy miként dobjam be a kettőnk kapcsolatára vonatkozó témát. Közben arra is próbáltam rájönni, hogy vajon a két bivalyerős fájdalomcsillapító mikor fog beütni Davidnél. Általában engem egy óra alatt egy is kiüt, bár én nem bordarepedésre szoktam bevenni. Egyáltalán befolyásolja a gyógyszer álmosító hatását az, hogy milyen fájdalomra veszed be? Nem is értem, hogy miért nem vágtak meg kémiából…
-      Fenn vagy még? – törte meg a csendet a fiú.
-      Persze, épp virrasztok – suttogtam vissza. Valahogy amikor sötét van, mániákus késztetést érzek arra, hogy halkabban beszéljek.
-      Szórakoztass, unatkozom!
-      Mi vagyok én, udvari bolond? – háborodtam fel azonnal.
-      Szöszi, ne fárassz a költői kérdéseiddel!
-      Jézusom, de nyűgös vagy! Alapjáraton is elviselhetetlen vagy, de így pláne…
Oké, belém se szorult túl sok empátia, de hát, na. Álmos voltam, és akárhányszor csak a fiúra pillantottam, azonnal el akartam neki mondani, hogy benne vagyok a nyári kalandban. A bökkenő csak az, hogy hiába az akarat, ha azt nem követi cselekedet, így folyamatosan magamban őrlődtem, hogy mégis mi legyen. Ráadásul a dolgomat az sem könnyítette meg, mikor a keze véletlenül súrolta a vállamat, gyakorlatilag úgy éreztem magam, mint akit megcsapott a kettőhúsz, és libabőrök tömkelege jelent meg a bőrömön, amit nyilván ő is érzékelt.
-      Oké, én kérdezek tőled három dolgot, aztán fordítva – vetettem végül fel, mert egy nagyon picit megszántam szegény beteget.
-      Jobb, mint a semmi – jegyezte meg egy kissé csalódottan David, majd érdeklődve várta, hogy mégis mit akarok tudni tőle.
Igazság szerint, erre én magam sem tudtam a választ. Nagyon sok dolog foglalkoztatott Daviddel kapcsolatban, éppen ezért fogalmam sem volt arról, hogy mégis melyiket tegyem fel. Ahogyan arról sem, hogy mennyire mélyen mehetek bele a magánügyeibe. Ráadásul hiába fogalmazódott meg bennem újra meg újra egy épkézláb kérdés, abban a pillanatban mindössze egy dolgot akartam tudni. Ezt a dolgot, pedig képtelen voltam tovább magamba tartani. Végül is úgy voltam vele, hogyha esetleg David kiröhög, akkor holnap majd előadom neki, hogy biztos kiütötte a gyógyszer, és beképzelte magának. Ja, megint csak azt nem írtam le, hogy mégis miről van szó… hát íme, az első kérdésem. Nem igazán kerülgettem a forró kását, vagy hogy mondják ezt.
-      Áll még a nyárral kapcsolatos ajánlatod?
-      Milyen ajánlat? – ráncolta értetlenül a szemöldökét David, és azt hiszem kivételesen tényleg nem csak a húzásom végett értetlenkedett.
-      Azt mondtad, te a „nyaranta befűzök egy lányt, aztán lelépek” típus vagy. Én pedig szeretnék egy olyan nyarat, aminek a végén ejtenek. Illetve csak egy hónapot…
-      Szöszi, kettőnk közül nekem lehet agyrázkódásom. Ne hülyülj már!
-      Teljesen komolyan mondtam.
-      Te bolond vagy – jelentette ki.
-      Na ide figyelj! – csattantam fel egy pillanat alatt. – Nem fogok neked könyörögni azért, hogy szórakozhass velem a nyáron. Én jeleztem, hogy részemről semmi akadálya, ha egy kicsit tovább megyünk a puszta szobatársi kapcsolatnál, és mindenféle kötöttség nélkül kihasználjuk, hogy összeraktak minket. Többször nem áll szándékomban erről beszélni, úgyhogy vagy lépj túl az értetlenkedéseden, és döntsd el, hogy mit akarsz, vagy kapd be! – jött elő bájos stílusom.
David kikerekedett szemekkel bámult, azt hiszem nem igazán tudta megszokni a kirohanásaimat. Ha jellemeznem kéne magamat, biztos hogy előbb aggatnám magamra a csendes jelzőt, mintsem a tűzről pattantat. Oké, elnézést, ez tényleg nagyon nagyon hülye ellentét volt, és igazság szerint a neten kerestem, mert nem jutott eszembe jobb szó. Kommentben várom a tanácsokat!
Na, de visszatérve Davidhez. Miután sikeresen megemésztette, hogy ultimátumot adtam neki, félrebillentette a fejét, és meglehetősen látványosan töprengett. Én közben majdnem lefordultam háromszor az ágyról, görcsben állt a gyomrom, néha félreütött a szívem, és akkora gombóc volt a torkomban, mint egy kosárlabda. Ezenfelül képtelen voltam a srácra nézni, így a tekintetem össze-vissza cikázott a szobában, ennek következtében azonban képtelen voltam olvasni a fiú vonásaiban, így még bizonytalanabb lettem.
-      Oké, mindegy, hagyjuk! – törtem meg végül a csendet. – Felejtsük el inkább! – mondtam, miközben már szálltam is ki az ágyból.
Gőzöm sem volt arról, hogy egyáltalán miért kellett ebbe az egészbe belemennem. Sokkal egyszerűbb lett volna kihúzni ezt a maradék néhány hetet szobatársként, aztán pedig július végén elköszönni egy „szia-szia”-val.
-      Szöszi! – kapott a kezem után David, mire kissé türelmetlenül ugyan, de megfordultam. – Miért most kellett ezt bedobnod? – tudakolta, és hát egyáltalán nem erre a kérdésre számítottam.
-      Hogy érted azt, hogy éppen most? Nem tök mindegy?
-      Alig bírom magam ülő helyzetbe tornázni, anélkül pedig igen nehéz lesz téged megcsókolni…
Eltartott néhány másodpercbe, amíg megértettem mit mondott. Hatalmas kő gördült le a szívemről, amikor rájöttem, hogy nem a válaszon gondolkozott, sokkal inkább annak kivitelezésén, tekintve, hogy feltehetőleg megrepedt az egyik bordája. Oké, ha így vesszük tényleg nem volt tökéletes az időzítés, sőt igazából semmi nem volt tökéletes, mégis legszívesebben sikítva ugráltam volna az ágyon örömömben. Nem érdekelt, hogy Davidnek nem látom, a fél szemét annyira be van dagadva, ahogyan az sem zavart túlzottan, hogy az is komoly erőfeszítésébe kerül, hogy szavainak megfelelően felüljön. Egyedül az foglalkoztatott, hogy a fiú nem utasított el, sőt, határozottan úgy tűnt, hogy bár meglepte a javaslatom, örül ennek a váratlan lehetőségnek.
Aztán pedig végre megcsókolt. Ezúttal semmi lágy, semmi óvatoskodás nem volt ajkainak érintésében. Nem maradt más, csak az a heves szenvedély, amibe egész egyszerűen beleszédültem. Egy pillanatra még a nevemet is elfelejtettem, nemhogy azt, hogy David nincs teljesen toppon fizikailag. Egyszerűen az a csók megszédített, magával ragadott a hév, így rövid úton lendületesen nekitámaszkodtam a fiú felsőtestének. David felszisszent a nem éppen kellemes érintkezésre, ami ki is zökkentett a pillanat varázsából, de mielőtt elkezdhettem volna sajnálkozni, a srác megragadta a felsőmet, és visszahúzott magához. Óvatosan hátradőlt, miközben egy pillanatra sem szakította el ajkait az enyémtől. Bár legszívesebben nem álltam volna meg ennyinél, kénytelen voltam kicsit megálljt parancsolni magamnak David bordájának köszönhetően. Hirtelen hatalmas késztetést éreztem arra, hogy puszta kézzel megfojtsam Halimet, amiért a tudtán kívül tönkrevágta a mai esténket, de egy részem hálás is volt neki, hiszen ha nem veri össze Davidet, akkor talán sosem mondta volna el neki, hogy mégis mit gondolok a nyári kalandról.
-      Basszus Szöszi, tényleg nagyon rosszul időzítesz – jelentette ki a fiú, majd minden izmát megfeszítve fordított a helyzetünkön, így én kerültem alulra.
-      Itt leszek még három hétig – emlékeztettem, bár mondatom vége meglehetősen akadozóra sikeredett, ugyanis idők közben David ajkai levándoroltak a nyakam vonalán.
-      Én egy napot sem bírok ki – csóválta meg a fejét.
-      Pedig kénytelen leszel – mosolyodtam el. – Holnap elmész a szálloda orvosához, és drukkolsz, hogy rendben legyen a bordád! Egész nap itt fogsz feküdni ebben az ágyban, a szüneteimben feljárkálok majd hozzád, és amint rendben leszel, innen folytatjuk! – vázoltam fel neki a jövőt.
-      Az én tervem jobban tetszett – jegyezte meg kissé durcásan, de ettől függetlenül legördült felőlem, és egy szisszenés kíséretében ismételten a hátán feküdt.
-      Ígérem, hogy kárpótollak – hajoltam felé, majd egy újabb csókkal leptem meg.
-      Behajtom!
Csak nevetve bólintottam, aztán ismételten nekiálltam egy kényelmes pozíciót találni. Tekintve, hogy David csak a hátán volt képes megmaradni, úgy döntöttem, hogy én a féloldalas alvást választom. Fejemet a vállának hajlatában pihentettem, míg egyik kezemet óvatosan átvetettem a mellkasán, és ujjaimat egyenletesen húztam végig újra meg újra az oldalán. Az arcomról lehetetlen volt letörölni a vigyort, az agyam folyamatosan azt kattogta, hogy „te jó ég”, a szívem még mindig nem talált vissza a normális ritmusára, és életemben nem vártam még ennyire a reggelt, hiszen az jelentette az első napnak a kezdetét, amit hivatalosan is „együtt” töltünk. Egyszerűen már láttam magam előtt, ahogy Patrice elmosolyodik, mikor meglátja egymásba font ujjainkat. Láttam, ahogyan David lopva kacsint majd valamelyik vacsorai műszak alatt. Láttam, ahogyan az ikrek irigykedve szemlélik, hogy kiszemeltjük egyes-egyedül velem foglalkozik. Hogy lopva a kezem után nyúl, mikor elmegyünk egymás mellett, és hogy szórakozottan csavargatja valamelyik szőke hajtincsem. Egyszerűen láttam, ahogyan felém hajol majd a következő éjszaka, éreztem ajkainak lágy, mégis vadító érintését és a tenyerének enyhe érdességét, miközben végigsimít a bőrömön.
Oké, kezd belőlem túl sok lenni. Igazság szerint még az ébresztőórám csengése előtt kipattantak a szemeim, és ugyanazzal a bárgyú vigyorommal keltem, amivel elaludtam. Davidet nem állt szándékomban felkelteni, hiszen amíg aludt, legalább nem fájt a bordája. Lassan viszont kezdődik a műszakom, előtte pedig még szeretnék beugorni Malody-hoz, hogy kimentsem szobatársamat a munka elől. Illetve egy nagyon picit reménykedem abban, hogy David magától felébred, mielőtt nekem mennem kéne, mert bár nincs szívem felébreszteni, tülkön ülve várom, hogy végre ismételten megcsókoljon.
Jézusom, elképesztően boldog vagyok! Ez normális? Ó, te jó ég! Ideje lenne levakarni az arcomról ezt a folyamatos mosolyt, mert hülyének fognak nézni a vendégek. De egyszerűen komolyan úgy érzem magam, mint akivel madarat lehetne fogatni. Hogy ez amúgy mennyire egy hülye mondás. De tudjátok mit? Ez sem érdekel!
Oké, tényleg begolyóztam… majd este írok, hátha akkor beszámíthatóbb állapotban leszek. Most ugyanis, hogy sorra végigvettem az éjjel történteket, gyakorlatilag egy drog hatása alá kerültem.
Legyen szép napotok!
A.     D. Sawyer

A következő részből:

"- Öhm, lehet félreértettem valamit – makogtam végül. Hát nem fogok rögtönzésért kitűntetést kapni…

- Mit lehet azon félreérteni, hogy „jobb, ha megmaradunk a haver viszonynál”? – meredt rám értetlenül David."

22 megjegyzés:

  1. Szia!
    Nagyon tetszett ez a rész is.
    Hihetetlenül izgalmasan írsz tűkön ülök várva a folytatásra.
    Mikor jön?
    Amúgy kissé most hiányoltam az extra részletet a következő részből..
    Na remélem nemsokára újra olvashatok tőled :-)

    Ölel, Tyna

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Örülök, hogy tetszett a rész :) Nagyon igyekszem fenntartani az érdeklődést, kicsit tartok is tőle, hogy kifogyok az izgalomból, de örömmel olvasom, hogy eddig ez nem következett be :)
      A következő rész a hét vége felé :)
      A részletet pedig elfelejtettem, máris pótolom :D
      Köszönöm, hogy írtál!

      Törlés
  2. Úristen! Végig vigyorogtam, és nevettem! Te jó ég! Fantasztikus rész lett, bár sajnálom Davidet, és Halim-et legszívesebben megfojtanám, mégis így jó ahogy van. :) Komolyan nem tudok mit mondani :) :) :)
    Jaj, És még egy kérdés! A másik blogodat fogod folytatni?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, hát ennek elképesztően örülök! :)
      Azt hiszem ezekkel az érzéseiddel nem vagy egyedül, többek között én is hasonlóan viszonyulok a két sráchoz, bár titkon elárulom, hogy jól esett megveretni David-et :D
      Az attól függ, melyik másikra gondolsz... A Destructive Monkeys-osat egy darabig nem hiszem, de hosszabb távon tervezek neki folytatást írni ;)
      Köszi, hogy írtál!

      Törlés
  3. Wow! Már sejtem miért ez a rész a kedvenced:D Bár a következõ részlet egy kicsit elszomorított, ez valami fantasztikus lett! Mást nem is nagyon tudok írni, esetleg még annyit, hogy így tovább, mikor hozod a következõ részt, és hogy siess vele!:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, a reménytelenül romantikusak táborát erősítem :D A részlettel kapcsolatban nem szeretnék elárulni semmit, hamarosan úgy is kiderül... ;)
      Köszönöm, hogy írtál! A következő rész a hét vége felé várható - remélhetőleg - és természetesen sietek! :)

      Törlés
  4. Újra itt vagyok és most sem tudok mást írni, minthogy fantasztikus vagy, imádom :D Nagyon jó kis rész volt, ismét beleestem Davidbe és csak úgy pörögtek a sorok. Imádom az írásodat, ezt a blogban blog ötletet és unblock az egészet. További sok sikert :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ismételten nagyon örülök, hogy írtál! :) Köszönöm szépen a dicsérő szavakat, nagyon jól esik ilyeneket olvasni, egyszerűen feldobják a napomat a kedves jelzők! :) David már csak olyan srác, akibe az ember úgy négyszer-ötször beleesik, de hát ez van... :D Tényleg nagyon boldog vagyok, hogy tetszik a blog, a történet és úgy unblock az egész :D

      Törlés
  5. Kedves Naomi!
    Most találltam rá a blogodra és nem túlzok, ha azt mondom szinte fájt, hogy nincs több rész. Ahogyan olvastam a soraidat néha önkénytelenül elmosolyodta vagy felnevettem. Egyszerűen fantasztikusan írsz, a blogod egyedi és utánozhatatlan. És most rátérnék arra , hogy beleszerelmesedtem :D Davidbe. Annyira cuki a srác amikor Szöszinek hívja Asthont, azt a másikat meg kinyúvasztanám szívem szerint.
    Röviden imádom a blogodat.
    További sok sikert!!
    Xx Szaszi xX

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Nagyon szépen köszönöm, hogy amint végigolvastad a blogot, meg is ajándékoztál egy hozzászólással. igyekszem sietni a részekkel, hogy mihamarabb olvashassátok a folytatás! :)
      Örülök, hogy a stílusom elnyerte a tetszésedet, igazság szerint sok ember nem bírja ezt a meglehetősen cinikus énem, de ezzel a bloggal végre megtaláltam úgymond a "közönségemet". Tényleg köszönöm a kedves szavakat :)
      Davidbe pedig nem egyedül szerelmesedtél bele. Előfordul, hogy miután írok néhány oldalt, a sráccal álmodom. Tudom, elég gáz a képzeletem által kreált fiúról álmodni, de ha egyszerűen imádni való :D
      Örülök, hogy tetszik a blog!
      Köszönöm még egyszer, hogy írtál! :)

      Törlés
  6. Szia 😊
    Nos nem nagyon tudok már újat írni, mert még mindig imádom 😃 Az egyik kedvenc blogom és áh nagyon szeretem ezt a történetet 😊
    Hamar folytasd!
    További sok sikert 😉

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Továbbra is nagyon, nagyon örülök annak, hogy szereted a blogot, ahogyan annak is, hogy kitartóan írod a hozzászólásokat a részek alá. Elképesztően motiváló az a néhány sor, amit ide írtok nekem! :)
      A folytatással igyekszem!
      Köszönöm ;)

      Törlés
  7. Ajjh, mi ez a részlet a végén? :( Már tiszta boldog voltam, amikor BUMM!, mégse olyan happy a dolog :( Siess a következő résszel, már nagyon várom! A blogod a drogom(még rímmel is :D) <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, sajnálom :D Majd kiderül, hogy mi is ez a részlet a végén, addig pedig nyugodtan agyalj rajta! :D
      Sietek a folytatással! :)
      Kész költő veszett el Benned ;)

      Törlés
  8. Drága Naomi!
    WHAT?????
    Most komolyan meg akarsz ölni?
    Itt abbahagyni, ezzel a "következő részből" tartalommal?
    Huhhhh, ez így durva lesz! :(
    De sebaj, kivárom! :)
    puszi: Amber,

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Tudom, nagyon gonosz kis részlet lett, de egyszerűen imádom a függővégeket. Mivel a blogbejegyzést Ashton mindig lezárja, ezért csak ezekkel a kis részletekkel tudom felcsigázni az érdeklődéseteket :)
      Köszönöm, hogy írtál! :)

      Törlés
  9. OMG! Ma találtam rá a blogodra és az összes részt elolvastam.... És ez a befejezés? Aaa..nem bírom ki.:D Siess a következő résszel. :)

    Ivett

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy rátaláltál az oldalra, ahogyan annak is, hogy rögtön írtál nekem :) A befejezés aljas, de a következő részből minden kiderül ;)
      Sietek, sietek! :)

      Törlés
  10. Szia! Kaptál egy díjat! :))
    http://victoriaisgirl11.blogspot.hu/2015/07/kaptam-egy-dijat.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Nagyon szépen köszönöm, a holnapi nap folyamán igyekszem kitenni! :)

      Törlés
  11. Mikor jön a következő rész??? Nem bírok várni. Siess :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valamikor a hétvégén szeretném kitenni:) Sietek!;)

      Törlés