2014. 07. 06 - Nyári bejegyzés #9

2015. június 28.

Sziasztok!

Ezennel megérkeztem a következő bejegyzéssel! :) Kicsit terjedelmesebb lett, mint amit megszokhattatok tőlem, ugyanis némi tanakodás után arra jutottam, hogy összevonok két részt, és ez lett az eredménye... :)
Képzeljétek el, sikerült az angol nyelvvizsgám! Huh, nem hiszitek el, hogy mekkora mumus nálam az idegennyelv, egyszerűen borsódzik a hátam, ha valamilyen beszélgetésnél szóba kerül. Amúgy eléggé megviselt ez a néhány hét várakozás a vizsgaeredményre, már magáról a szóbeliről is zokogva jöttem haza, úgyhogy képzelhetitek mennyire repestem a boldogságtól, mikor kiderült, hogy éppen, de átcsúsztam. :)
Hupsz, na ennyit a magánéletemről! ;)
Remélem tetszeni fog a rész, és így a végére a jól ismert szöveg: Ha időtök engedi, hagyjatok nyomot magatok után! (Egyébként nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki ezt megfogadja, és időt szakít a visszajelzésre)

Ha azt mondom, hogy vidáman és üdén pattantam ki az ágyból, és majd meghaltam a vágytól, hogy biciklire pattanjak, akkor nagyot hazudnék. Igazság szerint gyakorlatilag lefolytam a matracomról, és menet közben elaludtam, így neki mentem az ajtófélfának. Ráadásul olyan fáradt voltam, hogy a versenyfutást is elvesztettem Daviddel szemben, így meg kellett várnom, amíg a fiú kitollászkodja magát a tükör előtt. Esküszöm, a pasik pont annyira hiúk, mint mi lányok. Ott kezdődött, hogy röpke húsz percet állt a zuhany alatt. Ezek után vártam, hogy nyíljon az ajtó, de ekkor meghallottam az elektromos borotva hangját, majd jött a fogmosás, és végül még fogselymet is előszedett valahonnan. Itt már tényleg készültem arra, hogy birtokba vegyem a fürdőszobát, de mikor bekopogtam, hogy mehetek-e, közölte, hogy épp a haját csinálja, de szívesen végignézi a zuhanyzásomat.
- Mi a francot csináltál eddig?
- Vakartam a tököm! – kiabált vissza reflexből.
- Hogy te mekkora egy barom vagy! Siess már!
Az egyetlen jó dolog abban, hogy Daviddel lakom az az, hogy annyira ki tud borítani két perc alatt, hogy azon nyomban eltűnik az álmosság a szememből. Remek…
Mivel szobatársam továbbra sem kapkodta el a készülődést, úgy döntöttem, hogy lemondok a reggeli zuhanyozásról. Tekintettel arra, hogy biciklizni készültünk, egy sötét, farmer sortot kaptam magamra, illetve egy kék-fehér kockás inget, amit a köldököm fölött megcsomóztam. Épp a hajamat kötöttem lófarokba, mikor David végre valahára méltóztatott kijönni. Az kétségtelen, hogy jól állt a haja, de könyörgöm, harminc perc alatt én esküvői kontyot gyártok magamnak!
- Mehetsz? – eresztett meg egy nagylelkű mosolyt, mire hozzávágtam a papucsomat.
- Álmodban kopaszra nyírom a fejed!
- Ugyan Szöszi, tudom, hogy szereted a hajamat…
- Ez nálad a haverság? – bukott ki belőlem, ugyanis roppantul felidegesített, hogy a tegnapi lekoptatása után ilyeneket mondogat nekem.
- Ezt hívják haveri szurkálódásnak – bólintott kicsit lassan, mintha csak attól félt volna, hogy mindjárt felrobbanok.
- Jó, mindegy… - vontam meg a vállam. – Induljunk, mert a hülye tollászkodásod miatt, megint késésben vagyunk.
David elvigyorodott a sértésem hallatán, aztán csak bólintott, jelezve, hogy felőle is mehetünk. Persze ez sem volt ilyen egyszerű, mert mindketten pályáztunk a szoba kulcsra. Én nekem eszembe sem volt a srácra bízni, így gyorsan a zsebembe süllyesztettem, abban a reményben, hogy onnan nem áll neki kiszedni. Persze Davidet nem zavarják az olyan apróságok, mint „taperolás” és „privát szféra”. Gondolkodás nélkül nyúlt be a farmerem zsebébe, ráadásul a gyors mozdulat közben kezével súrolta az ing által szabadon hagyott bőrfelületet. Persze, hogy beleborzongtam az érintésbe, és persze, hogy ő ezt megérezte. Mondjuk szóvá nem tette, csak elvette tőlem a kulcsot és besüllyesztette saját nadrágjának a zsebébe. Én természetesen nem nyúltam utána, inkább megindultam a recepció felé.
A gyerekek már ott sorakoztak, és náluk csak a szülők voltak lelkesebbek, hiszen az ő szemük előtt ott lebegett egy szabad délelőtt ígérete. A két animátor kedvesen köszöntött minket, illetve adtak egy-egy névjegykártyát, hogy a gyerekek tudják, hogy hozzánk nyugodtan fordulhatnak. Ó, és kaptam egy egyen baseball sapkát is, aminek az elején van egy sárga mosolygós fej. David mondjuk leszögezte, hogy ez az ő spéci frizurájára nem kerül fel… hát, ő nem lelkesedik az ilyenekért.
- Jézusom, mennyi gyerek! – jegyezte meg David. – Az öcsémet is alig bírom elviselni.
- Én bébiszitter voltam egy ideig. Mondjuk a legtöbb kölyök nem vett komolyan, de mikor a szülők megjöttek jó fejek voltak, ugyanis mindig ígértem nekik ezért egy tábla csokit – meséltem el.
- Ez aztán a nevelés tetőfoka – bólintott gúnyos elismeréssel David, mire belebokszoltam a vállába.
- Igenis működött!
Szobatársam csak szórakozottan kihúzta a hajgumit a hajamból, amit végül nem volt időm visszaszerezni, ugyanis a két animátor elkezdte ecsetelni a biciklitúra menetét. A szülőknek bemutattak minket, elmondták, hogy már mindketten foglalkoztunk gyerekekkel, aztán végre áttértünk arra, hogy mi is lesz a program. Szóval egy laza hat kilométer állt előttünk (oda-vissza tizenkettő). Elmondták még, hogy egy szállodába megyünk, ahol tízóraival fogadnak bennünket, illetve, hogy lesz a gyerekeknek egy csomó program. Ezek után a sportosabbak még haza is tekerhetnek, akik viszont nagyon kikészültek, a bicikli szállító furgonnal együtt hazajöhetnek. Mikor jött a „van kérdés?’ kérdés, a szülők egyöntetűen intettek egy nemet, aztán már ott sem voltak. Vajon az én anyám is ennyire szeretett megszabadulni tőlem?
Ezt követően nekiálltunk biciklit válogatni. Szerencsére a kölcsönzős pasas mindenféle méretet hozott, így viszonylag hamar sikerült megfelelő bringát találni mindenkinek. Ráadásul közben a kisgyerekek már el is kezdtek fárasztani minket a kérdéseikkel, ami azért jó, mert így az egész kirándulás alatt közvetlenek voltak. Bár David elvileg ki nem állhatja a kölyköket, maga volt a megtestesült türelem. Egy kislány fülig belezúgott, és már a válogatásnál elkezdett bepróbálkozni. Nagyon édes, mikor egy hét éves próbál udvarolni. Folyamatosan beszélt Davidhez, dobálta a haját, angyalian mosolyogott – bár egy idő után eszébe jutott, hogy kicsit hiányos a fogsora a fogváltás miatt, szóval inkább becsukta a száját -, illetve néha megrebegtette a szempilláját. Amúgy egy nagyon szép kislányról van szó, de azért David hétévesekkel nem áll le, szóval a lehető legkedvesebben igyekezett a kis bombázó tudtára adni, hogy nem az esete. Mondjuk túl nagy sikereket nem ért el, így végül előhúzta az aduászt.
- Édes vagy Lisa, de képzeld el, hogy nekem már van egy barátnőm.
- Tényleg? – biggyesztette le a száját a kislány.
- Igen, és mivel nagyon szeretem, kénytelen vagyok elutasítani téged. Talán pár év múlva – kacsintott, mire legszívesebben hozzá vágtam volna egy biciklit. Mennyire perverz!
- Ugye Ashton az? – csillant fel a kislány szeme, és tekintetével már meg is talált engem.
Mivel nem akartam belefolyni a beszélgetésbe, gyorsan el akartam slisszolni David mellett, azonban a fiú a kezem után kapott. Rövid úton ujjai már a nadrágom feletti fedetlen bőrfelületen pihentek, és biztosították arról Lisa-t, hogy valóban én vagyok a hőn szeretett barátnője. Mivel a kislány nagyon lelkesnek tűnt a hír hallatán, na meg elég jól esett David érintése, készségesen falaztam szobatársamnak a sztorihoz.
- Ezt meg gondolom haveri kisegítésnek hívják – jegyeztem meg kissé szarkasztikusan, mikor Lisa arrébb ment.
- Valahogy úgy – vigyorodott el David.
- Mindenesetre ajánlom, hogy legyél jó barátom ma, különben az összes gyerek előtt „bébi bogyómnak” foglak hívni.
A fiú persze nem vett komolyan, sőt, gyakorlatilag kiröhögött. Számon kérni nem volt időm, mert az egyik animátor jelezte, hogy indulunk. David erre elengedett, de azért még egyet legyintett a hátsómra, mintha ez valami hülye szerelmes dolog lenne. Véleményemet egy elég sötét nézésbe sűrítettem bele, aztán felszálltam a bringámra, és mint valami pásztorkutya, elkezdtem terelgetni a kicsiket.
Az út folyamán azt egyik animátor ment elől, a másik hátul, mi pedig középen igyekeztünk rendet teremteni. Egy-két kisgyerek az elején kitalálta, hogy világrekordot dönt hat kilométeres távon. Természetesen már fél után kikészültek, úgyhogy végül az utolsók egyikeként értek célba. Persze ettől függetlenül kaptak a szervező szállodától egy érmet, oklevelet, illetve egy kis csomagot, ami a tízórait rejtette.
- Én nem kaptam érmet és oklevelet – ültem le szomorúan David mellé a fűbe. – Csak szendvicset… milyen dolog ez? Én is teljesítettem a távot! – kértem ki magamnak.
- Elvegyem valamelyik kölyöktől a sajátját? – ajánlotta fel.
- Névre szóló – csóváltam meg a fejem.
- Szöszi, hihetetlen vagy! – nevetett ki, aztán váratlanul felállt, és otthagyott.
Értetlenül bámultam utána, végül vállat vonva beleettem a szendvicsembe. Körülbelül a felénél tarthattam, mikor David ismét lehuppant mellém, kezében papírral és ceruzával. érdeklődve néztem, hogy mégis mit csinál, aztán az érdeklődés helyét a jókedvem vette át. David oklevelet gyártott nekem, ráadásul névre szólót. Jó, mondjuk nem Ashtont írt rá, hanem Szöszit, de sebaj. Ráadásul rajzolt is mellé nekem egy biciklit, amit mondjuk először kulcsnak néztem, de végül valahogy sikerült megfejtenem.
- Ú, köszönöm! – öleltem át, mikor ünnepélyesen átnyújtotta nekem a saját oklevelemet.
- A barátnőmnek mindent – kacsintott, mire csak szokásosan megforgattam a szemem.
Ekkor jött a sorverseny. Sajnos a két animátor benevezett minket is, egész konkrétan mi lettünk csapatkapitánnyá választva. Hogy ne legyen sértődés abból, hogy ki marad a választás végére, fiúk kontra lányok harc lett. A gyerekek gyorsan felsorakoztak mögöttünk, aztán az egyik animátor elkezdte mondani, hogy mi lesz a feladat. Volt mindenféle marhaság, a sima futástól kezdve, a pókjáráson át, a pingponglabda egyensúlyozásán keresztül, a kirakóig. A pontozás nem a megszokott módon zajlott, hanem ahol minden csapat tag sikeresen teljesítette a feladatot, kapott három pontot, ennek köszönhetően pedig végig fej-fej mellett haladtunk. A kisgyerekek mondjuk ettől függetlenül végig izgultak azon, hogy ki lesz a győztes, és végül nagy örömmel fogadták, hogy mindannyian nyertek.
Természetesen a sorverseny David és köztem egészen máshogy zajlott le. Egy összenézéssel tisztáztuk, hogy kettőnk között egy másik harc folyik, így olyan sprinteket vágtam le, hogy szerintem az időeredményem alapján kint lehetnék az Olimpián. A végére rólam jobban ömlött a víz, mint a kicsikről, ráadásul összesítésben David simán vert. Az eredményt pofátlanul fel is firkantotta az oklevelem túloldalára, és alá biggyesztett egy „második helyezet” feliratot is.
- Olyan gonosz vagy! – nevettem el magam, majd kikaptam a kezéből a tollat, és a homlokára firkáltam egy egyest, csakhogy meglegyen a versenyünk győztese is.
- Tudom – bólintott vigyorogva.
- David, jössz velünk focizni? – jött oda hozzánk egy kisfiú, mire szobatársam adott egy puszit az arcomra, aztán már ott sem volt. Én persze nem tudtam hova tenni a váratlan gesztust, de sok időm nem volt David cselekedetét elemezni, mert az egyik animátor megkért, hogy figyeljek a fürdőző gyerekekre.
A délelőtt gyorsan elszaladt, hamarosan már ismételten biciklin ültünk, bár a csapat eléggé megfogyatkozott, ugyanis sokan inkább a bicikliszállító furgont választották. Mondjuk megértem őket, én is tökre kifáradtam a sorversenyben… lehet vissza kéne szoknom a rendszeres testmozgása, habár mostanában annyit járkálok fel-alá a pincérkedés miatt, hogy ennél jobb edzést nem igazán találhatnék.
Ugyebár a délutánt megkaptuk Daviddel szabadnapként, ráadásul akkora mázlink volt, hogy Adam és Jean sem voltak beosztva sehova. Azt terveztük, hogy leugrunk a partra, és bérelünk egy vízi biciklit, de az indulás eltartott egy darabig, ugyanis Jean legalább harminc percig készülődött.
Amúgy nem tudom, hogy valaha is meg fogom-e ejteni Daviddel a beszélgetésemet. Igazság szerint kicsit összezavarodtam. Továbbra is vágyom arra a bizonyos nyári kalandra, de őszintén szólva arra jutottam a mai nap folyamán, hogy talán David csak így akart lekoptatni. Bár emellett ott van az is, hogy az egész biciklis túra folyamán tette a kétértelmű megjegyzéseit, rajzolt nekem oklevelet, a barátnőjének nevezett, illetve még puszit is kaptam. Aj, a srácoknak miért kell ennyire közvetlennek lenniük a lány haverjaikkal? Miért nincs olyan erős kontraszt a haverság és a flört között? Az a baj, hogy amik náluk az ugratás kategóriában van, az nálunk sok esetben a bóknál. Mostanra pedig tökéletesen elveszítettem az irányításomat a dolgok felett. Képtelen vagyok dekódolni David mondatait és viselkedését, ráadásul önmagamat sem értem teljesen. Nem vagyok az a típus, aki csak egy nyárra tervez, aztán viszlát. Ezzel szemben most minden porcikám egy ilyen kötelezettség nélküli kapcsolatra vágyik. Nem akarok semmi komolyat, szimplán csak élvezni szeretném ezt a hónapot. Emiatt pedig tudat alatt kissé elítélem magam, mégis a bulizós tinédzser énem most erősebb a józanabbik felemnél. Szerintetek?
Szóval, akkor Jean és Adam végre valahára megérkeztek, úgyhogy indulhattunk le a partra. Csak félúton jöttem rá, hogy vízi biciklit nagy valószínűséggel csak Halimék standjánál fogunk tudni bérelni. Egy másodperc alatt görcsbe rándult a gyomrom erre a gondolatra, és legszívesebben bevállaltam volna egy dupla műszakot, csak ne kelljen találkoznom a fiúval. Igazság szerint nem is tudom, hogy miért félek annyira. Végül is nem történt semmi komoly, leszámítva, hogy nem volt éppen kedves a búcsúzkodás. Mármint jó, mikor ott feküdtem alatta a napágyon határozottan nem tűnt ennyire könnyed esetnek a dolog, de így utólag… az igazat megvallva azt sem tudom mire számítottam. Egy fiú és egy lány este a tengerparton. Lássuk be, eléggé várható volt, hogy bepróbálkozik majd. Csak az a hülye mosolya kicsit megtévesztett. Valahogy azzal a látszattal ruházta fel, hogy ő az a „lassú, megfontolt léptekkel haladunk a biztos kapcsolat felé” típus.
Na, merengésem közepette megérkeztünk a partra, sőt, egész konkrétan már csak néhány méter választott el a vízi sportos standtól. Bár sejtettem, hogy Halim nem akar bepróbálkozni a barátaim jelenlétében, azért kicsit feszélyezetten tettem meg az utolsó lépéseket, végül pedig gyáva módon elkaptam David kezét, és gondolkodás nélkül összekulcsoltam az ujjainkat.
- Tudod, baráti szívesség – pillantottam fel rá.
- Jó kifogás – kacsintott, és bár elképesztően zavart, hogy ennyire oda van magától, kivételesen nem tettem megjegyzést, elvégre is ő volt a védőbástyám.
Jean persze rögtön kiszúrta egymásba fonódó ujjainkat, és egy „Mi a franc van köztetek” pillantással ajándékozott meg engem, miközben Halim egyik munkatársa odajött, hogy megkérdezze miben segíthet. Adam magára vállalta a rendelés elintézését, úgyhogy hamarosan elment a sráccal, hogy elintézzék az anyagiakat.
Bár nem akartam beszélni Halimmal, képtelen voltam kibírni anélkül, hogy tekintetemmel megkeresem. Pechemre azonban megérezte, hogy valaki figyeli, így rövid úton pillantásaink összetalálkoztak. Azt kell mondjam, hogy félreismertem a srácot. Nem gondoltam volna, hogy annyira tökös, hogy a fenyegetően néző David ellenére is megindul felénk, azonban rövid úton már csak egy fél méter választott el bennünket egymástól. Szobatársam erre csak jelzés értékűen közelebb vont magához, miközben egy másodpercre sem vette le a tekintetét a másik srácról.
- Beszélhetnénk Ashton? – nézett egyenesen rám Halim, és még volt képe rám villantani azt az idétlen, cuki mosolyát.
Srácok, én esküszöm, hogy nem tudom mi történt velem, de eldurrant bennem valami. Annak ellenére, hogy pontosan tudtam, hogy azért én is tehettem a tengerparton történtekről, határozottan Halimet láttam nagyobb bűnösnek. Gondolkodás nélkül engedtem el David kezét, és a következő pillanatban már lendült is a tenyerem. A török srác még a levegőben elkapta a karomat, mire annyira elöntött az ideg, hogy a másodperc törtrésze alatt behúztam neki egyet ballal. Igen, nem valami kis nyegle pofon volt ez, Halim arca egész konkrétan az öklömmel találkozott.
- Azt a rohadt – ráztam le az ujjaimat. – Ez kegyetlenül fáj – pillantottam fel Davidre, aki szemmel láthatóan sokkot kapott attól a tudattól, hogy végül nem ő csaphatta le Halimet.
Utóbbi egyébként szintén döbbenten nézett rám, aztán nem hiszitek el, de még egyszer feltette a „beszélhetnénk?” kérdését. Azért szerintem ez már a pofátlanság csúcsa.
- Szerintem elég egyértelmű volt a válasza – jegyezte meg Jean.
- Ashton, tényleg bánt, ami múltkor történt – döntött végül úgy, hogy a válaszom nélkül is elmondja amit akar, akár közönség előtt is.
- Na, ide figyelj! - szólalt meg David. – Artikulálok, hogy biztos megértsd… hagyd békén! Nagy mázlid van, hogy nem vertelek még meg, de ha továbbra is itt próbálkozol ezzel a búval baszott boci szemeiddel és az idétlen pincsikutya mosolyoddal… - jött bele a sértegetésbe, de befejezni nem volt ideje, ugyanis Halimnak is elgurult a gyógyszere, és mindenféle előzmény nélkül nekiment.
Azt kell mondjam, hogy Davidet meglepte a török srác kifakadása. Gyanítom ő arra készült, hogy a fenyegető hanglejtése elég lesz ahhoz, hogy Halim lekopjon, viszont akárcsak én, ő is félreismerte a srácot.
- Állandóan csak mondod, mondod és mondod! – fakadt ki a másik. – Unlak!
- Ahogy gondolod – bólintott David fenyegető nyugalommal, és természetesen a következő pillanatban robbant.
Igazság szerint fogalmam se volt arról, hogy David valóban annyira nagylegény e, mint azt hangoztatja, de rövid úton biztosított arról, hogy nem ragadt meg a szópárbajoknál. Olyan lendülettel lökte vissza Halimet, hogy a srác átesett a mentőmellényeket tartó állvány lábán. Még ideje sem volt felkászálódni, David már rántotta is fel, és rövid úton a pólójánál fogva csapta oda a stand falához. Halim kicsit megszédült a találkozástól, szerintem, ha szobatársam nem markolta volna még mindig a felsőjét, akkor nemes egyszerűséggel összeesett volna. David azonban nagyon úgy festett, mint akinek még van elszámolni valója, és a következő pillanatban már emelte is a kezét.
- Hé, hagyjátok abba! – kapta el szobatársam karját Halim egyik munkatársa.
- David, tényleg engedd el! – kértem én is, ugyanis nem szerettem volna, hogy egy ilyen balhé miatt kidobjanak minket a szállodából.
A fiú végül készségesen eleresztette Halim pólóját, majd dühösen kirántotta kezét a másik török szorításából. Egy pillantással azért jelezte, hogyha még egyszer hozzá ér a srác, akkor ő lesz a következő, aki a falnak döntve találja magát, majd odalépett mellém, és halál nyugodtan ismételten összekulcsolta az ujjainkat.
- Szar az ízlésed, Szöszi – állapította meg.
- Egész eddig azt hangoztattad, hogy te vagy az esetem – jegyeztem meg, miközben óvatos mosolyra húztam a szám.
- Kivétel erősíti a szabályt – bólintott.
- Olyan hülye vagy – nevettem el magam, mire David csak egy aprót húzott a hajamon.
Közben Adam elintézte a vízi biciklinket, úgyhogy hamarosan Jeannel már a jármű hátulján napoztunk, miközben a srácok tekertek. Közben persze beszélgettünk, és azt kell mondjam elképesztően jól esett ez a szabad délután. Most először Adam is teljesen feloldódott, és így, hogy jobban kinyílt, nagyon szimpatikus volt. Oké, mondjuk a szóviccei azok nagyon gyilkosok, és a harmadik után komolyan fontolóra vettem, hogy vízbe fojtom magam, de végül Jeannek előbb elege lett, és egész konkrétan belerúgta Adamet a vízbe. A srác egy gyönyörű bukfenc kíséretében landolt a tengerben, miközben mi természetesen dőltünk a röhögéstől.
- Ez aljas volt! – jelentette ki, mikor feljött a víz alól.
Jean erre csak barátilag kinyújtotta felé a kezét, hogy segítsen visszamászni neki a vízi biciklire. Adam mondjuk eddigre már jól érezte magát a tengerbe, így ahelyett, hogy elfogadta volna a segítséget, berántotta maga mellé barátnőmet. Jean még fel sem jött a víz alól, amikor én már David karjaiban voltam, és arra készültem, hogy a srác mikor fog behajítani. Persze derekasan küzdöttem, rúgkapáltam és sikítottam, de nem sokra mentem vele. Végül belecsimpaszkodtam David nyakába, hogy legalább velem együtt ő is belezuhanjon a tengerbe.
- Egyébként, nagyon szép bal egyenes volt – dicsért meg.
- Még mindig fájnak az ujjaim, de megérte – bólintottam, a következő pillanatban pedig már el is merültem a vízben, ugyanis David elrugaszkodott a csónaktól.
Persze először egy jó kis fröcskölő csata alakult ki, amit mi Jeannel alaposan megszívtunk, majd hamarosan a srácok nyakában találtuk magunkat. Én ültem Davidében, míg barátnőm Adamében, és vérre menően igyekeztünk leráncigálni a másikat. A srácok közben a víz alatt taposták egymást folyamatosan, amivel mondjuk megnehezítették a mi dolgunkat, ugyanis egyáltalán nem egyszerű úgy lerántani valakit, hogy közben ide-oda billegsz. Végül aztán nem is Jean meg közöttem dőlt el a harc, hanem Adam kigáncsolta Davidet a víz alatt, úgyhogy mindketten beleborultunk.
Nevetve jöttem fel a víz alól, de szobatársam a következő pillanatban már vissza is rántott. Bár nem szeretem kinyitni a szememet ilyenkor, ezúttal kivételt tettem, ugyanis biztos voltam benne, hogy David engem néz. Megérzésem be is igazolódott, a fiú a szokásos vigyorával ajándékozott meg, mikor találkozott a pillantásunk, aztán váratlanul meghúzta a bikinim madzagját, ami így kioldódott. Még időben kaptam az anyaghoz, így nem sikerült villantanom, miközben egy egytől-tízes skálán azt próbáltam meg kitalálni, hogy David mennyire gyerekes. A skálám végül kiakadt…
- Olyan vagy, mint egy óvodás! – adtam a tudtára, majd bosszú gyanánt összeborzoltam az amúgy mindig spécin beállított haját.
- Nem is tudom, ki akart oklevelet tegnap – jegyezte meg.
- Az igenis járt! – kértem ki magamnak.
- Szeretsz úszni? – váltott hirtelen témát David, mire vetettem rá egy értetlen pillantást. – Jean és Adam épp most hagynak itt minket – bökött mögém.
Persze azonnal megfordultam, és már valóban csak az eltekerő barátainkat láttam. Igazság szerint nem voltunk olyan messze a parttól, bár azért túl közel sem. A strand határát jelző bójasor körülbelül háromszáz méterre lehetett, attól pedig a part még kétszázra. De jelzem, hogy nem valami jó a szemmértékem.
Egy kicsit tartottam ettől a közös partra verekedéstől, hiszen túl sok időnk lett hirtelen kettesben. Továbbra is ott kísértett, hogy beszélnem kéne vele, viszont nagyon féltem attól, hogy talán félreértettem, amit mondott. Mármint hogy többet képzeltem bele. Talán egész egyszerűen azért jött ezzel a nyári kalandos hasonlatával, mert nem akart megbántani egy határozott nemmel. Viszont emellett meg ott van az, hogy azért csak megcsókolt, és hát Malody érkezése nélkül talán több is történt volna. Ha olyan határozott lenne az a nem, akkor csak nem jutottunk volna el addig.
Végül nem beszéltem vele. Tudom, elképesztően gyáva vagyok, de nem bírtam rávenni magam. Olyan jól elszórakoztunk, miközben sétáltunk kifelé, hogy nem voltam képes felhozni a témát. Ehelyett beszélgettünk minden másról, nyomkodtuk egymást a víz alá, lefröcsköltük a másikat, és Davidet még arra is rá tudtam venni, hogy néhány méteren keresztül húzzon. Én felfeküdtem a vízre, megfogtam a kezét, ő pedig készségesen arrébb vontatott. Utána mondjuk kegyetlenül lenyomott a víz alá, mire én igyekeztem visszaadni a kölcsönt, de hiába vetettem rá magam a hátára, még csak meg sem billent.
- Na, ez így nem fair! – jelentettem ki.
- Ez van – vonta meg a vállát.
- Belehalnál, ha úgy tennél, mintha sikerült volna kibillentenem téged az egyensúlyodból?
- Igen – pillantott hátra a válla felett.
Csak megforgattam a szememet, mire David hátra vetette magát, így ismételten a víz alatt találtam magam. Tökéletesen egyszerre jöttünk fel, és valahogy tökéletesen egy helyen is, ugyanis csak néhány centiméter választott el attól, hogy megfejeljem a szobatársamat. Ettől a váratlan közelségtől persze tízszeres tempóban kezdett el verni a szívem, és hirtelen hatalmas késztetést éreztem arra, hogy egy csókkal jelezzem Davidnek, hogy egyáltalán nincs ellenemre a már sokat emlegetett nyári kaland.
A pillanatnak persze lőttek, mielőtt akár elhatározásra jutottam volna, ugyanis váratlanul ismét eltűntem a vízben. Ezúttal Patrice-nek köszönhettem a fél perces fuldoklást, ugyanis idők közben neki is véget ért a munkája, úgyhogy utánunk jött.
- Szia! – ugrott másodjára a nyakamba barátnőm. – Milyen volt a biciklizés?
- Jó volt egy kicsit mást csinálni – válaszoltam. – Neked, milyen napod volt?
- Bárcsak már vége lenne! Húsz perc és folytatódik, csak egy kicsit gondoltam lazítok…
A beszélgetésünk itt félbeszakadt, ugyanis megjelent Adam és Jean, akik persze remekül szórakoztak azon, hogy otthagytak minket a tenger közepén. Patrice a sztori hallatán, azonnal vetett rám egy „mi van köztetek?” pillantás, de mivel nem akartam nagyon Davidre gondolni, inkább gyorsan leléptem. A kibúvom az éhség volt, és tekintve, hogy Patrice egész nap a parti bárban robotolt, eszébe sem jutott elkísérni az említett helyre.
Végül Adammel az oldalamon indultam meg a szendvicsszerző túrámra, amit sikeresen teljesítettünk. Közben egy kicsit beszélgettünk, ami kifejezetten jól esett, ugyanis felüdülés volt végre egy olyan valakivel csevegni, aki nem Davidről beszél. A lányok ugye egyfolytában össze akarnak minket boronálni, míg a szobatársam egyszerűen élvezi, ha fényezheti önmagát. Emellett a gondolataim is rendszerint körülötte forognak, titeket is vele fárasztalak, így jó volt tíz percet teljesen David mentesen tölteni. Csakhogy aztán visszaérkeztünk a parthoz, ahol egyáltalán nem az a látvány fogadott, amit vártam.
Mármint nem is nagyon vártam semmire, egyserűen csak meglepett, hogy Patrice épp a szobatársam nyakában ült. Oké, én is szoktam a vízi játékaink alkalmával, de akkor is. Én megosztom vele a hálómat, nekem ez jár! Szóval, Patrice épp a legbájosabb kacaját eresztette el, miközben Jane éppen leborult egy számomra ismeretlen srác nyakából. Közben David tenyere végig a lány combján pihent, és szemmel láthatóan kedvére való volt a helyzet. Oké, ez most úgy hangzik, mintha féltékeny lennék, de erről természetesen szó sincs. Mármint ne nevezzük féltékenységnek. Inkább mondjuk hívjuk „Ashtont annyira nem szórakoztatja az a szituáció, hogy míg ő le lett ejtve azzal a dumával, hogy a srác tipikusan a nyári szerető figura, addig Patrice élvezettel trónol az előbb említett vállán”. Jó, elég erőteljesen féltékenység szaga van a dolognak…
- Gyertek be, és akkor ketten ellenünk! – kiabált ki a vízből a megtestesült kétszínűség. Mármint a barátnőm, Patrice.
- Neked nem kezdődik a műszakod? – csúszott ki a számon, de szerencsémre a lány nem vont párhuzamot kissé sürgető stílusom, és a Daviddel való bensőséges kapcsolatuk között.
- Egy kis késés belefér – rántotta meg a vállát nevetve. – Na, gyertek!
Bár először inkább kint maradtam volna a parton, lelki szemeim előtt megjelent az a kép, ahogy Patrice elmerül a vízben, míg én büszkén felszegett fejjel állom David vágyakozó pillantásait. Tudom, túlságosan sok tini filmet nézek, de ettől függetlenül a józan eszemen felül kerekedett a győzni akarás, így rövid úton már Adam nyakában ültem.
- Te csak tarts, a többit megoldom! – adtam ki az utasítást a srácnak.
- Oké – bólintott, miközben kezével megfogta a lábam, nehogy túlontúl hamar a vízben landoljak. Természetesen Adam tenyere egyáltalán nem ott helyezkedett el a combomon, mit ahol David taperolta Patrice-t.
Rövidesen egymásnak feszültünk barátnőmmel, és talán az elfogadottnál jobban vágytam arra, hogy végre beleszédüljön a vízben. Bár csak egy játékról volt szó, úgy húztam és lökdöstem a lányt, hogy így utólag nem is értem miért nem tette szóvá a meglehetősen agresszív viselkedésemet. Tényleg csak egy nagyon halvány vonal választott el attól, hogy belemarkoljak a hajába, és annál fogva rángassam le a szobatársam nyakából. Végül Patrice minden hajszálával együtt zuhant a vízbe, amit én egy elégedett vigyorral vettem tudomásul, míg Davidet tökéletesen hidegen hagyta. Nemhogy vágyakozó pillantásokat nem kaptam, még csak egy kósza elismerést sem. Helyette rögtön lenyomta az épp felszínre bukkanó csapattársát, majd nevetve belement, hogy a lány leugorhasson a válláról. Szerintetek túlreagálom?
Szerencsére Patrice végül ráeszmélt, hogy ebből már nem kis késés lesz, hanem hatalmas, így sietve elköszönt tőlünk. Illetve csak hittem, mert hogy mikor megindult kifelé a vízből, ujjai rákulcsolódtak a csuklómra, és magával húzott engem is. Egy pillantással jelezte, hogy beszéde van velem, szóval kénytelen voltam vele tartani. Sebesen tettük meg a lány szobájáig vezető utat, aztán amíg ő nekiállt készülődni, én letelepedtem a vendégágyra.
- Na, mesélj! Mi van köztetek? – vágott bele a kérdezősködésbe, mire értetlenül ráncoltam a szemöldökömet.
- Daviddel?
- Nem basszus, Adammel… hát persze, hogy Daviddel! Jean azt mondta, hogy a srác nekiment Halimnek, hogy kézen fogva sétáltatok, illetve, hogy meglehetősen jól szórakoztatok, amíg kifelé jöttetek a tengerből – hadarta a lány, miközben átvette az egyenruha felsőjét.
- Miért érdekel?
- Mert barátnők vagyunk? - kérdezett vissza értetlenül.
- Véletlenül sem azt szeretnéd hallani, hogy David meg köztem nincs az égvilágon semmi, úgyhogy nyugodtan rástartolhatsz? Bár ezt ma már megtetted – jegyeztem meg csípősen.
- Jézusom, mi bajod van neked?
- Itt jössz állandóan azzal, hogy mennyire jól mutatnánk együtt, közben pedig amint arrébb megyek, elkezdesz rányomulni? Ez szánalmas…
Patrice döbbenten meredt rám, és mintha csak arra várt volna, hogy elnevessem magam, és közöljem, hogy csupán vicceltem. Pechére én eddigre már komplett összeesküvés elméleteket gyártottam, így esze ágában sem volt elnevetni magam, sőt, inkább egyre eszelősebben vártam, hogy nekiálljon magyarázkodni, és beismerje az igazamat.
- Ash, eszem ágában sincs rányomulni Davidre. Csak haverok vagyunk, Jane-nek tetszett a srác, úgyhogy gondoltam elintézem, hogy kicsit közelebb kerüljenek egymáshoz. Ahogyan azt már mondtam, én drukkolok neked és Davidnek. Ráadásul, ha meg akarnám szerezni, akkor hidd el, hogy nem kéne a félreállásod – tette hozzá sértetten.
Bár énem egyik fele fenyegetésnek vette Patrice szavait, a másik részem egyértelműen megkönnyebbült, hiszen a lány határozottan kijelentette, hogy nem áll szándékában megkörnyékezni Davidet. Jézusom, tényleg szánalmas vagyok…
- Sajnálom – nyögtem ki végül.
- Mi az isten van köztetek? Ahhoz képest, hogy ki nem állhatod, eléggé ragaszkodsz hozzá... – jegyezte meg.
- Én sem tudom – vallottam be. – Múltkor megcsókolt, majdnem több is történt, de Malody ránk nyitotta az ajtót. Azóta elvileg haverok vagyunk, mert David nem akarja, hogy többet lássak a kapcsolatunkba, mert bármennyire is csábító számára, hogy történjen közöttünk valami, nem akarja, hogy egy balhé miatt tönkre menjen a nyarunk hátralevő része. Közölte, hogy ő a nyári kalandok mestere, nem akar semmi komolyat csak szórakozni, és azt hiszem készpénznek vette, hogy ez nekem így nem megfelelő. Valahogy azt hiszi, hogy én már most oldalakat írogatok róla egy titkos naplóba, és szívecskékkel rakok pontot a nevében az i betű felé. Közben erről szó sincs, egyszer-kétszer egy péklapáttal csapnám fejbe. Emellett viszont bármikor közelebb jön hozzám a megszokottnál, összerándul a gyomrom, és egyszerűen arra vágyom, hogy megcsókoljon. Vágyom arra a nyári kalandra, veszettül vágyom rá, de képtelen vagyok ezt megmondani. Félek, hogy lekoppintana – dőlt belőlem a szó.
Patrice végül odasétált az éjjeliszekrényhez, felemelte a telefonkagylót, és közölte Malodyval, hogy rájött valami hányós vírus, képtelen elhagyni a szobát, keressenek valaki mást. Értetlenül bámultam rá, hiszen semmi baja nem volt, de rövid úton rájöttem, hogy egész egyszerűen kimenti magát a délután műszak alól, hogy kicsit rendbe tegyen engem. Így töltöttem el vagy három órát Patrice ágyán, és megállás nélkül azt ecseteltem, hogy mégis mi is van David és köztem. Illetve áthoztam a laptopomat is, ugyanis barátnőmnek egy kicsi időre félbe kellett hagynia a lelkem istápolását, mert megbeszélte a családjával, hogy Skype-olnak. Már lassan egy órája beszélnek, úgyhogy úgy döntöttem, hogy kihasználom az időt egy blog bejegyzés megírására. Azt hiszem ma ez lesz az utolsó, és lassan megyek is, mert már az elköszönésnél tartanak. Remélem nem volt túl fárasztó a nyavalygásom, illetve nem túl unalmas számotokra ez a David téma. Sajnálom, hogy állandóan róla írok, de egyszerűen a mostani napokban állandóan rajta kattogok.
Ti, hogy vagytok? Írjatok nyugodtan, nem harapok, és legalább amíg a kommenteket olvasom, kissé elterelődnek a gondolataim…
Jó éjszakát!
A. D. Sawyer


A következő részből:
"- Áll még a nyárral kapcsolatos ajánlatod?" Tudom, ez nagyon aljas kis részlet, de próbálom felcsigázni az érdeklődéseteket! ;)

24 megjegyzés:

  1. Wooow!*-* Elsõ kommentelõ:D Fhuuu hát ez is jó rész lett, és végre hosszú!!*-* <3 David nagyon cuki volt, Ashtont meg most nem nagyon értem... Olyan mintha csak egy kalandot akarna, de közben nekem nagyon úgy tûnik, hogy szerelmes is lesz belé...:) És héé, tényleg aljas részlet!:( :D Mindenesetre várom a kövit, kb. mikir jön?:) Továbbra is sok sikert!;) <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :D
      Örülök, hogy tetszett a rész! :) Kicsit féltem tőle, hogy a hosszal párhuzamosan az unalmas részek aránya is növekedni fog, de ezek szerint ez nem következett be. :)
      Hát Ashton már csak egy ilyen érthetetlen karakter. :D Igazából szerintem ő maga sem tudja, hogy mi van (sőt ez biztos, mert néha én se tudom, hogy mégis mi a helyzet). Egyszerre van benne az, hogy hosszútávon képtelen lenne elviselni egy Davidhez hasonló figurát. Talán tart is a csalódástól, mert a szíve mélyén többet érez, és annak érdekében, hogy önmagát védje, inkább saját magával is elhiteti, hogy csak egy nyári kalandra vágyik. Elképesztően sok minden lehet a hátterében szerintem, és nekem is az okozza a legnagyobb fejtörést, hogy végül melyik indok legyen a fő, hiszen ez nagy mértékben befolyásolja az egész történet alakulását. :)
      Igen, az aljasságom kezd nagyon nagy mértékű lenni :D
      Hát szerintem a következő hétvégén. Tudom, messze van, de nem ígérek korábbi időpontot! :)
      Köszönöm szépen, hogy írtál! :)

      Törlés
  2. Huhh... Hát nem semmi rész volt :) Nagyon tetszik, hogy hosszabbra írtad meg, mint a többit :)
    Hát... Most egy kicsit csalódtam David-ben, de... Fiúból van, szóval elnézem neki :)
    Halim azt kapta, amit megérdemelt (Szöszinek is Davidnek egy-egy pirospont).
    Wáá, alig várom a következő részt :):) Siess vele, ügyes vagy :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Huh, hát ennek örülök! :) A következő rész nem lesz ilyen hosszú, de az utána lévőnél megint elszaladt velem a ló... :D
      Nem tudom, szerintem azért "Szöszi" kicsit kiszínezve írta le David és Patrice csapatmunkáját, de ettől függetlenül igazán lehetne egy kicsit tapintatosabb. mondjuk David és a tapintat szó nem sokszor szerepel egy mondatban... :D
      Úgy fest nem igazán kedveled Halimet, mondjuk meg tudom érteni :)
      Sietek, sőt igazából már készen is van, csak egy kicsit még hagyom, hogy izguljatok! :D
      Köszönöm szépen, hogy írtál!

      Törlés
  3. Imádom a blogod és remélem összejönnek! :) <3 alig várom a kövit :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, ennek nagyon örülök! Plusz egy fővel gyarapodott a happy end pártiak száma :D
      Köszi, hogy írtál! :)

      Törlés
  4. Hát ez nem semmi :-) már egy ideje keresek blogokat, de eddig egy sem nyerte el a tetszésemet igazán....erre megtalálom ezt! Tényleg remek a történet és az írásmódod is igazán kivételes (vannak blogok amik olvashatatlanok sajnos) szóval engem levettél a lábamról. Pár óra alatt elolvastam az eddigi bejegyzéseket, és most izgatottan várom a közetkezőt! Csak így tovább! Puszi: E

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon, de nagyon örülök annak, hogy rátaláltál a blogomra! Köszönöm szépen a kedves szavakat :)
      Hát igen, jó néhány "érdekes" blog kering fenn a neten, de ettől függetlenül elképesztően jó történetekre lehet bukkanni. Örülök, hogy számodra az enyém is ilyen volt :)
      A folytatás az egyik kedvenc részem, remélem, hogy Nektek is tetszeni fog! Sietek vele ;)

      Törlés
  5. Ismét itt vagyok és azt hiszem a blogod függője és beteges rajongója lettem :D Nagyon tetszett a rész és, hú, imádom ezt a történetet és of course Davidet is :D És Happy End pártiak közt még egy, bár általában úgy vagyok vele, hogyha egy történetnek szomorú vége van, akkor bátor húzásnak tartom, de vérzik a szívem egy happ endért, de természetesen nem kényszerítünk semmire, ha a sztorit úgy álmodtad, meg, hogy Szöszi meggyilkolja utolsó éjjel Davidet álmában, akkor úgy a tökéletes ;) :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én pedig ismételten nagyon örülök annak, hogy írtál! :) Én nagyon élvezem, hogy a blogom függője vagy, úgyhogy tartsd meg ezt a jó szokásod :D
      Na, még valaki, aki Happy End párti. Egyébként én is hasonlóan vagyok a szomorú befejezésekkel, mint te. Általában előre eltökélem, hogy márpedig én nem fogok egy tucat "mindenki boldog" véggel lezárni egy sztorit, csak az a baj, hogy írás közben elgyengülök... na, mindegy! Majd meglátjuk :D
      Hm, ezt a gyilkosságos dolgot megfontolom. Nem is rossz gondolat! :)

      Törlés
  6. Huha 😍
    Először is gratulálok a nyelvizshádhoz, ügyes vagy!
    Annyira jó lett ez is*-* Hatalmas kedve cem a blogod, komolyan az egyik legjobb nyári sztori, amit valaha is olvastam. Remélem David és Ashton között végre történik majd több is ;)
    Nagyon szuper a történet! Imádom ❤
    Várom nagyon a folytatást 😊

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm! :)
      Örülök, hogy tetszett mind a rész, mind pedig úgy egyben a blog! :) David és Ashton között azt hiszem, hogy borítékolható, hogy történni fog valami, a kérdés már csak az, hogy mikor. ;)
      A folytatással sietek!
      Köszönöm, hogy írtál! ;)

      Törlés
  7. Jézus ereje!
    Először is csatlakozok a többiekhez és gratulálok a nyelvizsgádhoz! Másodszor pedig, imádtam a részt! Már akkor izgultam, hogy mi lesz, mikor olvastam, hogy összevontál két részt! Imádtam, hogy ilyen hosszú lett!!
    Harmadjára pedig, imádtam az okleves részt, az annyira édes volt. De őszintén jót nevettem amikor David homlokára felkerült, egy egyes.. Tetszett, vagyis inkább kedvenc részem volt, mikor elsőnek Ash, majd David nekiment Halimnek! Úgy Ash egész személyiségét meg persze David-et is, egyszerűen annyira imádom, hogy elmondani nem tudom. Én már elkönyveltem magamba, hogy Ashton beleszeretett Davidbe, csak még magának se vallotta be, de kicsit megörültem, mikor David lelépett a kisfiúkkal focizni, de előtte homlokon puszilta Ashtont. Tetszenek ezek a részletek:3
    És így utólag közölném, hogy teljesen megöltél ezzel a részlettel.. KÖVETKEZŐT! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jézus ereje, a frászt hoztad rám ezzel az indítással! :D
      Nagyon szépen köszönöm, igazság szerint még most sem hiszem el, hogy sikerült, úgyhogy csak annyit tudok hozzáfűzni, hogy: huh...
      Nagyon örülök, hogy tetszett a rész. Tényleg féltem attól, hogy nincs benne kellő izgalom, de a hozzászólások alapján úgy fest, hogy tévedtem, ami kivételesen elképesztően jó érzés. :) A következő rész nem lesz ilyen hosszú, de a továbbiakban akkor megpróbálok ráállni erre a hosszúságra, mert elég nagy sikert aratott. ;)
      Az okleves részt én is imádtam írni. Bár nagyon szeretem amikor a bunkó David karaktert kell megformálnom, azért ezt a kedves személyisége is belopta magát a szívembe. :) Örülök, hogy Halim megverése ekkora földöntúli boldogságot okoz mindenkinek :D
      Mindig nagyon jól esik, mikor a szereplők szerethetőségéről írtok, ez most sincs másként. Nagyon örülök, hogy mind Ashton, mind David belopta magát a szívedbe. Jesszusom, annyira furcsa Szöszi helyett Asht írni :D
      A szerelem majd kiderül :)
      A részletért meg elnézést, de azért el kell ismerni, hogy kedvcsinálónak tökéletes :D
      Köszönöm, hogy írtál!

      Törlés
    2. Amúgy mikor jön a következő rész? Mert már alig várom:)

      Törlés
  8. Ma kirakod az új bejegyzést? Kééérlek! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :) Bocsánat, tegnap nem tudtam jelentkezni, de ma hozom! :)

      Törlés
  9. Hahi mikor lesz új?? 😘😏

    VálaszTörlés
  10. Mikor rakod ki az új bejegyzést? Nem tudok várni. Mondd, hogy ma! Légyszíves. :)

    VálaszTörlés
  11. Amikor elkezdtem a sztorit nem hittem, hogy minden nap feljövök ide, és megnézem van e új rész, és imádom az egészet. Siess jó?!:)<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Oh, hát ezt remek érzés olvasni, nagyon örülök, hogy így elnyerte a sztori a tetszésedet! :) A folytatás ma érkezik ;)

      Törlés