2014. 07. 01. – Nyári bejegyzés #2

Sziasztok!

Ahogy ígértem, megérkeztem a  folytatással! Mivel még az elején vagyunk, ezek a részek leginkább az alaphangulat megteremtését szolgálják, úgyhogy  a következő részt még szerintem a hétvége folyamán hozom, de utána át fogok állni a heti egy bejegyzésre, ugyanis tanulnom kell az érettségi vizsgáimra! :) Remélem tetszeni fog a rész, jó olvasást és ha időtök engedi, hayjatok nyomot magatok után

Bár tegnap este még szándékomban állt írni, a féreg szobatársam miatt sajnos lőttek a tervemnek. Sajnos a villanykapcsoló is David térfelén ragadt és egyáltalán nem hatotta meg, hogy én még szeretnék kirakni egy bejegyzést a blogomra. Könyörtelenül lekapcsolta a lámpát és bár megpróbálkoztam a sötétben gépelni, kicsit lassan haladtam a rengeteg félreütés miatt, így inkább hanyagoltam.

Egyébként nehogy azt higgyétek, hogy egyes egyedül David keserítette meg az én életemet, mert erről szó sincs. Reggel már kész tervvel ébredtem fel és szerencsére a szobatársam sem húzta keresztül a számításaimat egy korai keléssel. Néma csendben felöltöztem, aztán a bőröndömből előbányásztam a kis kézi esernyőmet. Utóbbival átnyúltam a vonalon és némi ügyködés után sikeresen áthúztam magamhoz David telefonját. Egyébként meglehetősen szép magánszámot adtam elő, ugyanis a készülék az éjjeliszekrényen volt, így először David felett hadonásztam az esernyővel, utána pedig elképesztő tornagyakorlatok révén sikerült közelebb húzni a mobilt.

Na, most pedig jön a sztori lényege. Szóval a saját telefonomat összekötöttem a tévével és maximum hangerőn elindítottam egy anime főcímzenéjét. David persze felébredt a hirtelen zajra, de ekkora én már be is slisszoltam a fürdőbe, kezemben a kabin kulcsával, nehogy meglépjen a srác. A mosdó ajtaját bezártam magam mögött és kényelmesen nekiálltam zuhanyozni, miközben ördögi vigyorral az arcomon igyekeztem elképzelni, hogy miként őrül meg szépen fokozatosan David. A zene egyébként kissé behallatszott a fürdőbe is és hát azt kell mondjam, hogy egy nagyon picit, de megsajnáltam a srácot. Teljesen random választottam ki ezt a zenét, de szerintem keresve sem találtam volna jobbat. Az egész mindössze másfél perces volt, de gondoskodtam arról, hogy végtelenített verzióban induljon el a lejátszás. A dalt valami japán, kiherélt hangú pasi és egy hasonlóan érdekes hangfekvésű csajszi énekelte. Hm, édes a bosszú…

- Azonnal kapcsold ki! – kezdte el verni a fürdőszoba ajtaját David, mikor körülbelül hatodszorra ment végig a zenei műremek.

- Menj át és kapcsold ki te! – kiabáltam vissza szórakozottan.

- Oké Szöszi, te akartad – érkezett a fenyegető válasz és bár elképzelni sem tudtam, hogy mire készül a srác, kicsit beparáztam. Ha csak fele olyan édes lesz az ő bosszúja, akkor cudar napok elé nézek.

(Ó, ha valakinek nem esett volna le, hogy miért loptam el a srác telefonját, akkor zárójelesen elárulom, hogy azért, mert féltem, hogy elkezd rajta valami jó zenét hallgatni)

Mikor kijöttem a fürdőből, David látványosan szenvedett. Illetve így kellett volna neki tennie, ehelyett épp az én bőröndömben pakolászott!

- Hm Szöszi, ez egy meglehetősen szép darab – pörgette meg mutatóujján az egyik piros, csipke bugyimat.

- Azonnal tedd le! – förmedtem rá és már reflexszerűen megindultam felé, mikor a szigszalag emlékeztetett arra, hogy nem mehetek oda.

- Gyere és vedd el te! – provokált szemtelen mosollyal az arcán.

- Akkora seggfej vagy!

- Ezt már tegnap elsütötted… ohó, ebben is el tudlak képzelni – emelt fel diadalittasan egy újabb fehérneműt.

- Megöllek! – sziszegtem.

- A ruháid, a telefonomért! – tért a tárgyra David.

Hm, megfontolandó ajánlat volt. A fiú hála istennek még nem találta meg a neszesszeremet, amiben előfordulhat, hogy lapult egy-két olyan dolog, amit nem szívesen láttam volna a kezében. Ezenfelül a bőröndömben volt még a pénztárcám is, tele felvállalhatatlannál felvállalhatatlanabb igazolványképekkel.

- Rendben – sóhajtottam fel.

- Ja, és a zene is sztornó – vette még bele az ajánlatba. Mivel úgy sem tudja megakadályozni, hogy legközelebb is elindítsam a fantasztikus dalt, vállvonogatva kikapcsoltam a tévét, aztán közelebb sétáltam a vonalhoz, kezemben David telefonjával. – Háromra? – vetette fel a srác, mire nem túl meggyőzően, de bólintottam.

David visszadobálta a cuccaimat, majd némi gondolkodás után a piros csipke bugyit mégis kihalászta a poggyászomból.

- Ezt megtartom biztosítéknak, hogy biztos ne szólaljon meg még egyszer a zene – vigyorodott el, majd számolás nélkül áttolta a bőröndömet.

Természetesen egyáltalán nem tetszett a váratlan húzása, de végül mégis átdobtam a telefonját. Mondjuk gondolkoztam rajta, hogy én meg a mobilja akkumulátorát tartom meg biztosítéknak, de volt egy olyan érzésem, hogy rosszul jönnék ki a dologból. Nem tudom, mit csinálhatna, de jobb a békesség, már amennyire a köztünk lévő hidegháborúban lehetséges a béke.

Na, tehát így indult a napom. Ezek után megvártam, hogy David is elkészüljön – mielőtt azt hiszitek, hogy baráti gesztus volt, jelezném, hogy erről szó sincs. Egy darab kulcs van a kabinunkhoz és ha a fiú megy el később, akkor rajta múlik, hogy mikor tudok ismételten bemenni a közös szobánkba -, majd együtt elsétáltunk a hajó fedélzetére. Ma délelőtt a medence melletti bárba voltunk beosztva. Én feleltem a jégkásáért és a fagyiért, míg David meg még két srác – Adam és Peter – intézték az italokat. Közben tök jól elbeszélgetünk így négyesben, mondjuk igen sokszor kénytelenek voltunk felfüggeszteni a csevegést egy-egy megrendelés miatt. A gyerekek tömegével jöttek fagyiért, úgyhogy a délelőtt végére leszakadt a kezem a folyamatos adagolás miatt. Egyébként a nagy sor miatt, Malody átcsoportosított még hozzánk két lányt, Patrice-t és Jean-t. Előbbi nekem segített, míg utóbbi a fiúkhoz állt be.

Daviddel kettesben nem igazán beszélgettünk, de így, hogy másokkal együtt töltöttük a napunkat, egész szimpatikus volt. Oké, inkább mondjuk azt, hogy elment, ugyanis az arrogáns stílusa megmaradt, csakhogy kivételesen nem rajtam szórakozott. Így, hogy nem én voltam a megjegyzéseinek fő célpontja, egész humorosnak találtam a kommentárjait. Még az sem érdekelt, hogy egész délelőtt Szöszi-nek hívott, annak ellenére, hogy Patrice-t és Jeant, hajlandó volt a rendes nevükön szólítani. Úgy fest, én már Szöszi maradok.

- Na és ti, ismeritek egymást korábbról? – tudakolta Patrice az ebédnél.

- Nem, miért? – válaszoltam értetlenül.

- Hát mert külön beceneved van, meg egy szobában is alszotok. Olyan aranyos, ahogy azt mondja, hogy Szöszi – merült el egy pillanatra a rózsaszín köd tengerében.

- Azért hív Szöszinek, mert kifejezetten megkértem rá, hogy ne tegye – forgattam meg a szemem, miközben kicsit megemeltem a hangomat, hogy David és jól értse a szavaimat. – Óvoda kettő…

A srác mosolyogva vette tudomásul a nem éppen diszkrét célzásomat, majd nemes egyszerűséggel meghúzta a hajamat! A levegő elakadt bennem félúton, aztán öntudatlan állapotban markoltam bele a krumplipürémbe és kentem a srác hajába ebédem maradékát. Na, itt David szeme is kikerekedett és egy pillanatig azt hiszem azt próbálta eldönteni, hogy valóban képes voltam-e a köretet belenyomni a hajába, vagy egész egyszerűen álmodta.

- Neked véged – jelentette ki, mire azonnal felpattantam az asztaltól, nehogy én a narancsléjét kapjam meg az ölembe.

A pech az, hogy a srácnak eszében sem volt folytatni a kajacsatát. Helyette egész egyszerűen ölbe kapott és minden könyörgés és rúgkapálás ellenére elindult velem a medence felé. Még az sem hatotta meg, hogy a munka egyenruhám van rajtam, gondolkodás nélkül hajított bele a másfél méteres vízbe.

- Állat! – förmedtem rá, mikor feljöttem a víz alól. Természetesen a fehér felsőm kezdett erőteljesen átázni és David nem is hagyta ki a lehetőséget, hogy megjegyzést tegyen az idők közben láthatóvá vált melltartómra.

- Hm, a piros bugyi párjának jobban örültem volna…

Ezalatt persze Adamék is kiérték és egy emberként kapták felém a fejüket, ugyanis idióta szobatársam mondatából egyértelműen arra következtettek, hogy intim pillanatokba keveredtünk egymással. Mielőtt azonban akár egy mondatot is kinyöghettem volna, Patrice segítségemre sietett a kínos helyzetben és utánam lökte Davidet a vízbe. Elégedetten vettem tudomásul, hogy a srác annyira nem értékeli, hogy csurom víz lett az egyenruhája, na meg a spéci haja, bár szerintem utóbbinak már mindegy volt.

Pechünkre Malody éppen ekkor jött ki az étteremből és természetesen észrevett bennünket. Annyira nem volt elájulva a boldogságtól, amiért a munkaruhánkban fürdőzünk és azonnal kihívott minket a vízből. Miután előadott egy hegyi beszédet arról, hogy nem szórakozni, hanem dolgozni jöttünk és biztosított minket arról, hogy ez volt az utolsó dobásunk – ez amúgy tök biztató, így a második napon… -, visszazavart minket a szobánkba azzal az utasítással, hogy szedjük rendbe magunkat. Szerintem ez volt az első olyan alkalom, amikor Daviddel közös nevezőn voltunk, ugyanis mindketten hatalmas erőfeszítések árán tudtuk csak röhögés nélkül kibírni a fejmosást. Könyörgöm, ebédidőben fürödtünk egy kicsit, nem embert öltünk.

- Enyém a fürdő – stoppoltam le azonnal az említett helységet, majd ráérősen elkezdtem előszedni a bőröndömből valami száraz ruhát, miközben szobatársam egy pofátlan vigyor keretében eltűnt a mosdó ajtaja mögött. Esküszöm, hogy álmában leborotválom a haját!

Szóval végül Davidé lett a fürdőszoba, így kerültem a gép elé, ugyanis a srác már lassan egy órája benn van. Az a baj, hogy nem tudom, hogy csak szívat-e, vagy valóban ennyire hiú és minden egyes hajszálát külön zselézi a helyére. Bemenni meg nem szeretnék, ugyanis félő, hogy túlságosan alul öltözötten ácsorog a tükör előtt és semmilyen körülmények között nem szeretnék olyat látni, ami aztán életem végéig kísértene.

Ha este David méltóztatik majd felkapcsolni a villanyt, akkor még jelentkezem, viszont ha nem, akkor majd holnap jövök. Remélem, nem untatlak benneteket ezekkel a bejegyzésekkel, mert őszintén szólva én teljesen rákaptam a személyes posztok írására. Persze hozok majd még könyvajánlót, de most olyan szinten nincs időm olvasni, hogy akár hónapokig is eltarthat, amíg végre átrágom magam a következő olvasmányon. Talán ha majd kikötünk a szárazföldön és belerázódom a nyári munka menetébe, akkor jobban fogok haladni az Éhezők Viadala harmadik részével. Addig is elöljáróban annyit a sztoriról, hogy nekem jobban tetszettek az arénában játszódó kötetek… máshogy megfogalmazva: nem igazán fogok ömlengeni a történetről. Sőt…

Na, ennyi voltam!

A. D. Sawyer

U.I: Nektek, hogy telik a nyár? Van esetleg egy külön bejáratú Davidetek, akik minden szabad perceteket megkeseríti? Remélem, nem csak én szívok a férfi nemmel…