2014. 06. 30. – Nyári bejegyzés #1

Sziasztok!

Ezennel meg is hoztam az első fejezetet! A történet egy lány blogját írja le, szóval ne nézzetek hülyének, amikor egyre több feliratkozóról beszélek rögtön az első bejegyzésnél. :)

Jó olvasást és ha időtök engedi, hagyjatok nyomot magatok után!

Ekkora seggfej a világon nincs!

Illetve, sziasztok! Annyira örülök, hogy egyre többen jártok vissza a blogra, elképesztő érzés látni, ahogy folyamatosan emelkedik a rendszeres olvasók száma. Most, hogy elkezdődik a nyár és ezzel együtt a munkám is, lehet, hogy kicsit ritkulni fognak a bejegyzések, ezért előre is bocsánatot kérek. Ráadásul a legtöbb poszt biztos, hogy az unalmas nyári melómról fog szólni, szóval ráértek visszatérni augusztusban. Kivéve, ha érdekel titeket, hogy egy felfuvalkodott hólyaggal leszek összezárva hetekig. Hogy miért?

Hát a szüleim miatt. Jó, ez erős túlzás, de ha nem adják nekem az Ashton Daryl Sawyer nevet, akkor biztos, hogy nem néznek az adatlapom alapján fiúnak és nem zárnak össze egy olyan elmeháborodottal, mint David Hamilton. Egyébként pedig milyen adatlap az olyan, ahol nem kell beikszelni egy kis rublikában a nemed? Miért nem gondolnak az olyan nyomorult sorsúakra, mint én, akiknek a szülei a romantika mámorában kitalálták, hogy majd csak a születésnél akarják megtudni a kisbabájuk nemét és emiatt a világ leguniszexebb nevét találták ki születendő gyermeküknek. Vagyis nekem…

Na, de eléggé csapongok. Az egész napom úgy kezdődött, hogy kilencre oda kellett érnem a kikötőbe. A nyári munkámat egy szállodában fogom eltölteni gyakorlatilag mindenesként. Leszek pincér, alkalom adtán animátor és néhány programnál kísérő is. Igazság szerint egy utazási irodához jelentkeztem, ahonnan mondjuk elutasítottak, de legalább javasolták ezt a törökországi melót. A helyszínre ugyebár hajóval fogok eljutni, amin már meg is kezdődik a munkám, ugyanis a luxus jachton csak a szálloda utasai utaznak rajtam kívül. Illetve az a néhány alkalmazott, akik még szintén a hotelben fogják eltölteni a nyarukat. Többek között a már sokat emlegetett David Hamilton. Előre is elnézést kérek a vezetéknév mániám miatt, de tekintettel arra, hogy egyáltalán nem szimpatizálok a ficsúr szobatársammal, muszáj a teljes nevét leírnom. Ez nálam azt szimbolizálja, hogy nem vagyok kibékülve a név tulajdonosával.

Szóval valahogy sikerült meggyőznöm anyát arról, hogy minden rendben lesz, meg hogy mindent bepakoltam a ruháimtól kezdve, a töltőmön keresztül, a tengeri betegség elleni gyógyszerig. Miután lefutottuk a „nagyon hiányozni fogsz”, „te még jobban” köröket, anya utoljára megölelt, aztán könnyes szemmel intett, hogy induljak meg a hajó felé, különben nem fog elengedni.

- Neve? – állított meg egy férfi, aki a plusz harmincöt fok ellenére hosszú ujjú, sötétkék egyenruhában parádézott a mólón.

- Ashton Daryl Sawyer – toltam fel a napszemüvegem, ugyanis a vezetéknév mániámon kívül az is az egyik rigolyám, hogy a beszélgetőpartnerem szemébe nézzek. Kivéve, mikor épp egy hazugságot próbálok eladni a szüleimnek… olyankor jobb kerülni a szemkontaktust.

Az egyenruhás fickó átböngészte a kezében tartott listát, majd miután tett egy jelzést a nevem mellé, készségesen arrébb állt, hogy fel tudjak menni a hatalmas hajóra. A luxus jachton már rengeteg ember nyüzsgött, a legtöbben egy sorban várakoztak arra, hogy valaki a személyzetből megmutassa a szobájukat. Mivel én e-mailben már megbeszéltem a főnökkel, hogy hova is kell mennem – tényleg, még a leveleim alapján se szűrték le, hogy nő vagyok?! -, elsétáltam bőröndöstül a sorban állók mellett, egyenesen az alkalmazottak folyosója felé. Mikor megérkeztem a mi alvó részlegünk felé, lepillantottam a kezemre, amin lila filctollal a szobaszámom állt: 69. (Igen, a sors fintora, hogy egy meglehetősen perverz gondolatokat ébresztő szobába lettem száműzve)

 Mikor megtaláltam a keresett számot, gondolkodás nélkül nyomtam le a kilincset, majd azzal a lendülettel fordultam is ki a helyiségből. David Beképzelt Hamilton, ugyanis éppen az öltözködés kellős közepén volt. Hála istennek alsóneműt nem cserélt, de így is roppant kellemetlen volt rányitni az ajtót. Természetesen az arcom pipacsvörösbe borult és értetlenül meredtem hol a kezemre, hol pedig a szobaszámra. Határozottan megegyezett a két szám. Több időm nem volt ezen töprengeni, ugyanis az ajtó kinyílt és szembetaláltam magam a félmeztelen sráccal.

- Segíthetek? – vigyorodott el meglehetősen pajzánul. Jézusom, de egy hülye szó ez a pajzán.

- Igen, ez az én szobám, úgyhogy hacsak nem te vagy a szobatársam, megköszönném, ha kifáradnál – találtam meg a hangomat.

- Rossz hírem van Szöszi – kezdett bele továbbra is bárgyú vigyorral az arcán. – Nagyon úgy fest, hogy a szobatársaddal beszélsz – támaszkodott neki az ajtókeretnek, majd nem éppen diszkréten tetőtől talpig végigmért.

Összesen három gondolat fogalmazódott meg ekkor bennem:

1. Mégis hogy veszi a bátorságot, arra, hogy csak úgy leszösziz? Rendben van, hogy valóban szőke hajam van, de akkor sem szokás a vadidegen embereket a hajszínük alapján szólongatni.

2. Mi az, hogy ő a szobatársam? Határozottan különböző neműek vagyunk, ezért határozottan más szobában lenne a helyünk.

3. Mi a francért nem bír felvenni egy felsőt? A felsőteste kicsit megbénítja a gondolkodásomat.

Na, miután ezeket a gondolatokat kiveséztem magamban, eljutottam arra a pontra, hogy én is végigmérjem az előttem állót. David Hamilton egy fél fejjel magasabb nálam, meglehetősen kidolgozott hasizommal rendelkezik és tökéletesen úgy hordja sötétbarna haját, mint a legtöbb srác az ő korában. Oldalt kicsit rövidebbre van vágva, míg a feje tetején spécin be van állítva egy fél tubus zselének köszönhetően. Egyébként ez a hajstílus meglehetősen előnyösen emeli ki határozott arcvonásait, míg a szinte világítóan kék szemei kissé ellágyítják a vonásait. Összességében – ha nem irritálna – helyesnek mondanám, bár nem féltetlenül úgy, mint az interneten keringő „cuki fiúkat”. David Hamilton egyáltalán nem a pincsi kutyásan helyes fiúcska. Inkább olyan férfiasan, annak ellenére, hogy nem lehet több huszonegynél.

- Először is a nevem Ashton - kezdtem bele, de mielőtt kifejthettem volna, hogy teljes mértékben kizárt, hogy vele osztozzak egy szobán, meglehetősen pofátlanul közbevágott. Jó, annyira nem volt pofátlan, végül is csak ő is elárulta a nevét, de tekintettel a nap további történéseire, számomra David Hamilton minden megmozdulása bunkó és kérkedő. Előfordulhat, hogy előítéletes vagyok. Na, de akkor vissza ahhoz a részhez, hogy közbevágott:

- David Hamilton.

- Másodszor - folytattam zavartalanul -, biztos elnézted a szobaszámot.

- Szerintem te vagy az, aki eltévedt Szöszi - villantotta meg a mosolyát, majd ellökte magát az ajtókerettől és besétált a szoba "nappalijába".

- Ashton - szűrtem át a fogaim között.

- Elsőre is értettem, köszi - jegyezte meg szórakozottan, én pedig szépen fokozatosan kezdtem megsemmisülni.

David felkapott valamilyen kártyát egy asztalról, majd tekintetét végighordozta a ráírt sorokon. Olvasás közben ismételten kiült az arcára az a magabiztos és egyben irritáló vigyor, aztán visszasétált hozzám és diadalittas kifejezéssel az arcán, átadta a kártyát. Értetlenül bámultam először a papír fecnire, majd a srácra.

- Felolvassam? - bámult rám úgy, mint egy hülyére.

Csak vetettem rá egy szúrós pillantást, aztán ismét a kártyára koncentráltam és ezúttal nekiálltam elolvasni a rányomtatott sorokat.

„Srácok!

Köszöntelek Titeket a hajó fedélzetén. Az egyenruhátokat a szekrényben találjátok, öltözzetek át és pontban fél tízkor legyetek a 30-as szobánál. Ott tartjuk az első eligazítást, aminek keretében megkapjátok a hajón töltött hét beosztást.

Malody J. Parker”

- Szerintem kettőnk közül én vagyok a srác - mondta magabiztosan, majd még a bosszantásom kedvéért hozzátette -, Szöszi.

Megjegyzésére kivételesen nem reagáltam, helyette átverekedtem magam a továbbra is fedetlen felsőteste mellett, majd gondolkodás nélkül feltéptem a szekrény ajtaját. A vállfákon két férfi egyenruha lógott, az egyiken a David Hamilton név állt kék betűkkel, míg a másikon az Ashton Sawyer felirat volt kivehető. Na, így lettünk szobatársak...

Persze David Hamilton remekül szórakozott azon, hogy fiúnak néztek és amíg ő igyekezett abbahagyni a röhögést én felmértem a szobát. Hát, nem igazán voltam tőle elragadtatva, de nem feltétlenül azért, mert rosszul néz ki, sokkal inkább azért mert két ellenkező neműnek meglehetősen szűkös, főleg ha a nemek férfi képviselője David Hamilton. A szoba két helyiségből áll, abból az egyik a fürdőszoba. Semmi extra, egy nem túl nagyméretű fürdőkád, csap és mosdó. A kék törülközők egy polcon pihentek, míg egy fogason két fürdőköntös lógott. A nagyobb kivetnivalót a nappali-egyben-hálószobával találtam. Ugyanis a szobában egy, azaz egy kihúzható kanapé van. Szerintetek? A megoldási kísérletről majd később...

Szóval egy kanapé, egy kis képernyőjű tévé, egy kis asztal és a kétajtós szekrény. Gyakorlatilag ennyi a szoba össz bútorzata.

- Melyik oldalt választod, Szobatárs? - kérdezte felhúzott szemöldökkel David és meg se próbálta letagadni, hogy elképesztően élvezi a helyzetet.

- Enyém az ágy, tiéd a kád - vágtam rá rögtön.

- Ugyan Szöszi... Tudom, hogy már alig várod az éjszakát - kacsintott, nekem pedig minden erőmet össze kellett ahhoz szedni, hogy ne meneküljek ki a kabinból.

Végül méltóságteljesen behúztam a bőröndömet, becsuktam a szobaajtót és fél tízig teljes mértékben ignoráltam a lakótársamat. Davidet mondjuk szórakoztatta, hogy látványosan levegőnek nézem, illetve azt a látványt is élvezte, amikor kiléptem a fürdőből a férfi egyenruhában. Igazság szerint valóban röhejesen néztem ki, így visszamenekültem a mosdóba és kicsit nőiesebbé varázsoltam a külsőm, már amennyire a lehetőségek engedték. Az ingem alját összecsomóztam, az elképesztően hosszú ujjait feltűrtem, míg a nadrág kissé bő derekát egy övvel meghúztam, így kiemelve a homokóra alkatomat. Azért arra ügyeltem, hogy a hasam ne villanjon ki, hiszen mégiscsak egy egyenruháról beszélünk. Másodszori kivonulásom alkalmával David már csak mosolygott, amit tőle egyébként bóknak könyveltem el, nem mintha szükségem lenne a megerősítésére.

Fél tízkor ott álltunk a 30-as szobánál és egy meglehetősen fiatal, huszonhat év körüli nő előadását hallgattuk a napi, illetve a heti teendőkkel kapcsolatban. A legtöbb alkalmazotton olyan egyenruha volt, mint rajtunk - illetve a lányokon szoknya verzió -, de akadt vízi mentős srác is, illetve valakik szerintem labdaszedő egyenruhát viseltek, de nem tenném rá a fejemet. A lényeg, hogy én pincérnek voltam beosztva a déltől kezdődő ebédhez, Daviddel egyetemben. Malody elmondta, hogy a legtöbbször úgy rakták össze a napi munkaköröket, hogy az egy szobában lévők ugyanazt csinálják, illetve azt is megemlítette, hogy feltehetőleg a szállodában is marad ez a beosztás, hacsak nem kívánunk ezen módosítani. Végül pedig névsorellenőrzést tartott és ekkor derült fény arra, hogy én nem egy hím nemű Ashton vagyok.

Természetesen én ekkor még a szobabeosztáson voltam fennakadva, de mivel Malody megkért, hogy beszéljünk négyszemközt az adatlapi incidens miatt, kénytelen voltam kicsit félbeszakítani a dohogásomat.

- Szóval, először is elnézést a keveredés miatt - kezdett bele. - Az egyenruhádat még a mai nap folyamán kicseréljük, viszont a szobabeosztáson nem igazán tudunk változtatni. A hajón telt ház van és minden alkalmazottnak van szobatársa, szóval se téged, se Davidet nem tudunk átköltöztetni - magyarázta. - A szállodai szobákról nem tudok nyilatkozni. Ha nincs teltház, természetesen szerzünk nektek külön szállást. Rendben?

- Rendben - vágtam rá mosolyogva, bár annyira nem éreztem felhőtlennek az állapotot. Egyáltalán nem szimpatikus David Hamilton és nem igazán bízom abban, hogy egy közös alvás esetén megfékezi a kezét a takaró alatt. Lehet, hogy előítéletes vagyok, de inkább nem szeretnék kellemetlen meglepetést.

Mikor kiléptem Malody szobájából, már nem volt a folyosón senki. Gyanítom mindenki ki akart még a déli műszak előtt pakolni, meg valószínűleg szerettek volna megismerkedni a szobatársukkal. Na, ebben a vágyban én nem osztoztam, de ettől függetlenül a kabinunk felé vettem az irányt és mikor lenyomtam a kilincset, már kész tervem volt.

- Na, figyelj! - vágtam bele azonnal. - Sajnos nincs üres szoba, úgyhogy kénytelen vagyok elviselni a társaságodat. Mivel nem tűnsz olyan lovagiasnak, hogy lemondasz az ágyhasználati jogodról, vagy legalább betarts egy olyan ígéretet, miszerint a saját oldaladon maradsz, felosztjuk a terepet. Ha átjössz az én térfelemre, akkor a továbbiakban nem használhatod az ágyat, sem itt, sem a szállodában - hadartam el.

- Ebben nekem mi az üzlet? - ráncolta a szemöldökét.

- Ha én megyek át a te térfeledre, akkor enyém a kád.

David nem igazán ájult el az ajánlatomtól, de valamivel meggyőzhette magát, ugyanis nemsokára vigyorogva rábólintott az ajánlatra. A formalitás kedvéért kezet ráztunk, majd kinyitottam a bőröndömet és előszedtem belőle egy szigszalagot - kész szerencse, hogy anyám minden helyzetre felkészülten pakol. David szórakozottan figyelte, ahogy szisztematikusan két felé osztom az ágyat, majd a háló további terét. A fürdő ajtajánál kissé megtorpantam, hiszen a vécét nem felezhetem el, ráadásul nem is szeretném azt ellenőrizni, hogy vajon David valóban a saját térfelén marad egy öhm, izé... ürítésnél.

- A fürdő közös terület - mondtam végül.

- Ó, egy közös zuhany, remek - csillant fel a srác szeme, mire dühösen hozzávágtam a kezemben tartott szigszalagot.

David elkapta a felé repülő tárgyat, majd leült az ágy azon részére, ami az ő térfelére esett. Csak elégedetten bólintottam, aztán már indultam volna a szekrényhez, hogy kipakoljak, mikor a srác utánam kiabált.

- A-a. A szekrény az én oldalamon van. Pakolj az asztalodra! - bökött a kis, háromlábú kerekasztalra, amit egyes kultúrákban szerintem inkább széknek neveznek.

- Seggfej - bukott ki belőlem, mire David óvatosan elmosolyodott.

- Te akartad, Szöszi!

- Ashton! - toporzékoltam, mire a fiú felnevetett, majd nekiállt bepakolni a cuccait a szekrénybe.

Én végül úgy döntöttem, hogy nem pakolom ki a ruháimat a bőröndből, helyette csak a laptopomat vettem ki, így kötöttem ki a bejegyzés írásnál. Hamarosan mennem kell, mert kezdődik az ebéd, de amint tudok, írok.

Ha tetszett pipáljatok, írjatok kommentet és átkozzátok el David Hamiltont!

A. D. Sawyer