Tavaszi Bejegyzés #10

Sziasztok! :)

Íme, megérkezett az új fejezet, és hát onnan jöttem rá, hogy ez a két hét mégis milyen sok idő, hogy meg kellett nyitnom külön a blogot, hogy megnézzem, mi szokott lenni a bejegyzés cím... ez szomorú :( Ettől függetlenül sajnos marad tovább a két hét szünet, mert mint látjátok, most sem tudtam volna hét napon belül elkészíteni, és nem szeretnék mindig a csúszásokért magyarázkodni, jobb a békesség :)

Egyébként nagyon aranyosak vagytok, sokan érdeklődtetek az egyetemről, szóval itt is elmondom, hogy a Budapesti Corvinus Egyetemre sikerült felvételt nyernem, méghozzá gazdaságinformatikára, és hát még elég erőteljesen a barátkozó fázisban vagyok ezzel a szakkal. Sok munka lesz vele, másfél hetem van például megírni egy esszét a konkurens vállalatok együttműködéséről (8-10 oldal), úgyhogy nem unatkozom :D

Na, de ez most tényleg tök lényegtelen dolog volt, úgyhogy ezennel befejezema  szószaporítást...

Jó olvasást, és ha időtök engedi, hagyjatok nyomot magatok után! (Na, erre a mondatra emlékeztem :D)

10.Fejezet

„Hollywood legújabb sztárpárja nem igazán zavartatta magát a minap, ugyanis sajtósaink lencsevégre kapták, ahogyan egy külvárosi kórház tetején roppant mód élvezik egymás társaságát. A meghitt légyottot Brooke Evans édesapja szakította félbe, aki ahhoz képest, hogy különféle hírportálokon keresztül még úgy nyilatkozott, hogy maximálisan támogatja a két fiatal kapcsolatát, meglehetősen ingerültnek tűnt lánya és Drew Williams kettősét látva. Az érintettek egyike sem volt hajlandó nyilatkozni az ügyben, mindenesetre bennünk felmerült a gyanú, hogy esetleg egy új jövevény érkezése bontotta meg a családi idillt. Mindenesetre Brooke és Drew boldognak tűnnek együtt, kívánjuk, hogy ez így is maradjon! További fotókért katt ide!

Kapcsolódó cikkeink:

Ki ez a lány, Williams?

Brooke Evans és Drew Williams közös fehérnemű fotózással erősítették meg kapcsolatukat

Brooke Evans harmadik felvonás – Újabb botrány!

Drew Williams nagy erőkkel dolgozik első lemezén”

A fejemet fogva bámulok a cikkhez mellékelt képre, és legszívesebben háromszor megfejelném az asztalt, amiért hagytam ezt az egészet megtörténni. Sőt, nem is csak hagytam, de még támogattam is… Azért biztató, hogy nem csak a nővérem képes internetes hírportálok címlapjára kerülni, nekem is remekül megy a szenzáció keltés. Ráadásul még egy állítólagos gyerekkel is gyarapodtam. Hát ez remek!

Még szép, hogy nem bírom ki, hogy ne vessek egy pillantást a kommentekre, de igen hamar rájövök, hogy ez egy felelőtlen döntés volt. Bár Brooke tényleg egyike a legjobban keresett és ismert női celebeknek, az utóbbi időben ugye a botrányairól híresült el, és bár talán a megítélésének jót tett ez az egész kapcsolat Drew-val, meg hogy a srác mellett nem balhézott, azért a rajongói, na meg az utólói nem felejtették el maradéktalanul, hogy különféle szórakozóhelyeken randalírozott, hogy tajrészegen pecázták ki egy árokból, vagy, hogy kidobták egy szórakozóhelyről a pincér inzultálása miatt. Ehhez mérten meg is kapta a kritikát rendesen:

Kate94: Ha ennek a felelőtlen, alkoholista, síkhülye libának gyereke lesz, én aznap levetem magamat egy hídról.

Mrs.DrewWilliamsXOXO: ATYA ÚR ISTEN! Hogy lehet valaki ennyire iszonytatosan, de mega szuperül, és eszméletlenül, és úgy áh és ahw de jó pasi? Azok a kockák… én meghaltam! Drew egy isten! Csak hagyná már ott ezt a ribancot, sokkal jobbat érdemel!

Somebody59: Nem hiszem, hogyha Brooke gyereket várna, annak ennyire örülnének. Mindketten a karrierjük csúcsán vannak, pont nem hiányzik a nyakukra még egy kis baba is. Egyébként pedig aranyosak együtt, örülök, hogy Brooke újra mosolyog, már nagyon hiányzott. Nem vagyok egy nagy Drew Williams rajongó, de a párosuk cuki.

PinkyLJ: Ha még egy cikket meglátok róluk, én főbe lövöm magamat. Oké, értjük, mindketten híresek, összejöttek, de elég volt belőlük! Jó, hogy arról nem számol be a sajtó, hogy Drew hányszor fingott Brooke előtt… Senkit nem érdekel!

Még számtalan komment van, de elég sokszor látom a további szövegben a liba és a ribanc szavakat, na meg ezeknek a kissé cifrább változatait, így inkább úgy döntök, hogy a további vélemények nem érdekelnek. Úgy érzem, hogy nem lenne egy jó önbizalomépítés. Arról nem is beszélve, hogy idő közben a tekintetem visszasiklott a kapcsolódó cikkekre, és csak most tűnt fel, hogy valami lányt emlegetnek Drew neve mellett. Naná, hogy nem bírom ki, hogy ne kattintsak rá a cikkhez tartozó linkre, hamarosan pedig szembe találom magam a Grace-szel közös szelfinkkel, amit úgy fest az este folyamán Drew kiposztolt a közösségi oldalára. Remek…

„Drew Williams tegnap este megörvendeztette követőit egy újabb fotóval, amin Brooke Evans-szel, valamint egy Grace Peazer nevű lánnyal szerepel. Utóbbi egyébként egy lelkes rajongója feltörekvő énekesünknek, és így mesélt újságunk munkatársának a nagy találkozásról: „Egyszerűen fantasztikus volt, végre élőben is látni Drew Williamst, hiszen ő Drew Williams, és hát ufff. Nem is tudom, mit mondjak. Annyira közvetlen volt, szórakoztató, na meg hát jóképű. Annyiszor elképzeltem már, hogy találkozunk, és most végre megadatott a lehetőség. Brooke pedig a megkoronázása volt az egész napnak. Nagyon aranyosak együtt, kisimultak, jókedvűek, és boldogok.” Egyébként az érdekesség, hogy Drew Williams egészen a munkahelyéig furikázta rajongóját, bár mondjuk elnézve ezt az életvidám mosolyt, nem csodáljuk, hogy Grace Peazer lehengerelte a fiút. Ha minket kérdeznek, szerintünk aranyos pár lennének!”

Kikerekedett szemekkel meredek szelfink egy második változatára, amiről nemes egyszerűséggel levágtak! Ez most komoly? Hogy merészeltek levágni? És mi az, hogy szép pár lennének? Hahó! Én vagyok Drew Williams barátnője, még akkor is, ha ez az egész kamu igazából. Ők ezt nem tudják, szóval gyakorlatilag szemrebbenés nélkül bele pofátlankodtak a kapcsolatunkba… De ez most tényleg komoly?

A kommentek csak fokozzák a hangulatomat, ugyanis megalakult a #TeamDrace hashtag, és bár nem vagyok féltékeny a barátnőmre, azért szarul esik a dolog. Mármint, van abban valami abszurd, hogy te csókolózol a sráccal, és mégis úgy látják, hogy a barátnőddel jobban összepasszolnak. Na, nem mintha passzolni akarnék Drew-hoz, csak szimplán értékelném, ha a köztünk lévő kémia kicsit jobban kiülne erre a nyamvadt képre, és az embereket nem hagyná hidegen, hogy elvileg kapcsolatban vagyunk. Olyan nagy kérés ez?

Azért az jó érzéssel tölt el, hogy válasz gyanánt megalakult a #TeamBrew csoport is, bár mondjuk a Drace sokkal jobban hangzik, mint a Brew. Bár a Drooke-nál bármi jobb… Oké, én se vagyok normális, hogy azt a kőkemény negyed óra szünetemet, amit két forgatási jelenet között kaptam, arra használom fel, hogy az összerakott shipneveinken gondolkozom. Amúgy, a Droxie egész menőn hangzik…

~ ~ ~

Meglepetten veszem tudomásul, hogy Drew kocsija a felhajtómon parkol, ugyanis a mai nap az egyike azon ritka alkalmaknak, mikor semmilyen közös programunk nincs. Elképzelni se tudom, hogy mit akarhat, ráadásul hulla fáradt vagyok a tizennégy órán át tartó forgatás miatt, főleg, hogy apa elfelejtette említeni azt az aprócska tényt, miszerint Brooke-nak viszonya volt a főszereplő srácot alakító fiúval, így nem csak akkor kellett figyelni a gesztusaimra, amikor színészkedtem, hanem úgy általánosságban is, különben három perc elteltével akkora pofont kevertem volna le annak az önelégült, sznob seggfejnek, hogy az arcplasztikája miatt hetekig állt volna a forgatás. És lesz vele még egy teljes napom… A szereplőm egyetlen értékelhető jelenete, mikor ágyékon térdeli azt a kretént.

- Hát te? – értetlenkedem, mikor megpillantom Drew-t a bejárati előtt szobrozva.

- Hogyhogy hát én? – kérdez vissza, miközben feltápászkodik a földről. – Azt hittem, te hívtál. Mondjuk azt nem értettem miért rejtett számról írsz, de azt hittem, csak béna vagy – közli, és bár erős késztetést érzek arra, hogy leüssem, az még jobban érdekel, hogy valaki miért rendelte a házamhoz Drew-t, miközben Brooke-nak adta ki magát.

- Én nem írtam neked semmit – mondom, bár eddigre gyanítom ez Drew-nak is leesett. – És nem vagyok béna – jön elő az önérzetes énem, mire persze a srác megforgatja a szemeit.

- Akkor viszont nem értem – tárja szét a karjait. – Mindenesetre a ház zárva van, és negyed órája itt csövezem, úgyhogy ha már itt vagyok, akkor meghívhatsz egy kávéra.

- Persze, nyugodtan hívasd meg magad, végül is nem vagyok elég fáradt, szívesen látok vendégeket – ironizálok.

- Tényleg, ma volt a forgatás. Milyen volt? – kíváncsiskodik a fiú, miközben én nekiállok feltúrni a táskám tartalmát, hogy megtaláljam a lakáskulcsomat.

- A srác, akinek a volt barátnőjét alakítom, kavart Brooke-kal. Képzelheted…

- Na, ne! Rád mozdult? – nevet fel.

- Meg volt róla győződve, hogy nekem az az életcélom, hogy újra vele lehessek, és minden második percben ezt megpróbálta bebizonyítani – csóválom meg a fejem. – Szörnyű volt – magyarázom, közben pedig beillesztem a kulcsot a zárba, hogy végre valahára be is jussunk. – Mondjuk a többi színész se volt egy nagy élmény. A legtöbben úgy néztek rám, mintha minimum patkányméreggel kinyírtam volna a kutyájukat, és szerintem azt várták, hogy melyik percben fogok előszedni egy vodkás üveget a táskámból.

- Hát, Brooke azért elég rendesen adott a hírének az utóbbi hónapokban – vonja meg a vállát Drew. – De előbb-utóbb el fog ülni.

- Remélem a közös gyerekünk gondolata az előbbi kategória lesz – jegyzem meg szarkasztikusan, mire a srác ismét felröhög. – Azért ez vicc! Ráadásul olvastam alatta a kommenteket, és hát egy-két embert igazán szívesen leütnék egy ásóval, csak hogy érezzék a törődést. És ezek hívják magukat rajongóknak… - szörnyülködöm, miközben lenyomom a kilincset.

A másodperc törtrésze alatt szökik a pulzusom az egekbe, ugyanis alig néhány centire a fülemtől valaki belefúj egy szilveszterkor használatos trombitába, aminek köszönhetően a dobhártyám komolyan elgondolkozik azon, hogy nemes egyszerűséggel beszakadjon. Mindehhez társul egy marék konfetti az arcomba, valamint, hogy biztosan teljes legyen az élvezet, még egy komplett szerpentinszalagot is kapok a nyakamba. Eltart egy darabig, amíg összerakom a látottakat, na meg amíg felköhögöm a torkomon akadt konfetti darabokat, de utána sikeresen megállapítom, hogy Nate volt a lelkes trombitás, míg az új haj dekorom Grace-nek köszönhető. Arról mondjuk fogalmam sincs, hogy mégis mivel érdemeltem ki ezt a csodás fogadtatást, de ahogy körbe hordozom pillantásomat az előszobán, majd észreveszem a nappali plafonjára függesztett „Gratulálunk! Kisfiú vagy kislány?” feliratot, elég gyorsan megvilágosodom. Ezek hülyék!

- Olyan idióták vagytok! – jelentem ki hitetlenül, majd egy mély levegővétellel igyekszem elérni, hogy a szívem vissza váltson a rendes ritmusába. – Majdnem szívrohamot kaptam!

- Csak nyugalom anyuka, a stressz árt a babának – kezdi el a karomat dörzsölgetni Nate, természetesen gondosan rájátszva az aggódó barát szerepre, amit Grace és Drew hangos röhögéssel jutalmaz.

Utóbbi mondjuk korán örült, természetesen hamar terítékre kerül az apuka is, ugyanis nem is lenne igazi babaváró buli a buli, ha nem kapnánk egy-két égő ajándékot is, aminek következtében Drew egy „Kedves Apuka! Önnek egy új üzenete érkezett”-es feliratú pólóban találja magát, a szöveg alatt pedig egy használt pelenka képe figyel. A felső hátoldala úgy van megcsinálva, mint egy focimez, azzal a névvel, hogy „Büszke Apa”, szám gyanánt a hatvankilences szerepel, szponzoroknál pedig természetesen stílusosan különféle óvszermárkák sorakoznak, valamint utalva a kórházi eseményekre egy tetőfedéssel foglalkozó cég neve is felkerült a textilre, illetve csak úgy random egy gólya képe, aki a csőrében csomagot hoz.

- Akkora kretén vagy – vágja azért tarkón Drew Nate-et, de az arcán lévő vigyorból tudni, hogy értékeli haverja idétlen humorát.

- Ugye én nem kapok ilyet? – pislogok reménykedve Grace-re, ugyanis a lánynál van a nekem szánt ajándékzacskó.

- Így ismersz? – mosolyodik el ördögien, mire csak lemondóan felsóhajtok, majd átveszem a felém nyújtott virágmintás papírtáskát.

A pólóm hátulja szinte egytől egyik olyan, mint Drew-é, leszámítva persze a feliratot, mert az enyémen a „Büszke Anyuka” szöveg áll. A felső elejére én hála istennek nem kaptam pelenkát, hanem a póló hasrészénél egy kihúzott zipzár minta van, amin keresztül egy kisbaba kukucskál kifelé. Roppant szellemes.

- Értékelem, hogy ilyen kipihentek vagytok – forgatom meg a szemeimet, de azért készségesen belebújok én is a pólómba, csatlakozva ezzel a beégetettek társaságához. – Ugye ezért még bosszút állunk? - pillantok Drew-ra.

- De még, hogy – bólint a srác, majd egy kézfogással szentesítjük az ígéretünket.

Persze Grace és Nate nem vesznek minket komolyan, szimplán csak jelzik, hogy fordítsunk nekik hátat, mert megörökítenének bennünket újdonsült ajándékainkban. A kész fotók igen hamar rákerülnek mindannyiunk telefonjára, majd Drew jóvoltából a közösségi oldalra is, azzal a felirattal, hogy „Kinek kell ellenség, ilyen barátok mellett”. Persze az internet azonnal megőrül, megállás nélkül érkeznek az értesítések, és bár roppant mód fúrja az oldalamat a kíváncsiság, hogy ezúttal miket írnak a fiú rajongói, erőt veszek magamon, és kikapcsolom a telefonomat. Mivel Drew készüléke különben megállás nélkül rezegne, a srác is követi a példámat, aztán visszatérünk a babaváró bulihoz, mert természetesen Nate és Grace nem aprózták el az este szervezését.

Nem tudom, hogy honnan szedtek össze ennyi hülyeséget, ráadásul ilyen rövid idő alatt, de hamarosan megismerhetem az összes létező babavárós játékot, amit mi egy kevés alkohollal is megspékelünk, tekintettel arra, hogy valójában babáról szó sincs. A játékok úgy néznek ki, hogy Drew meg én vagyunk egy csapatban, valamint ugye Nate és Grace, aztán mindenféle papás-mamás játékban megmérkőzünk, hogy aztán a vesztes csapattagok igyanak egy rövidet, tovább nehezítve a saját feladatukat. Az összes játék időre megy, mint például, hogy ki képes gyorsabban bepelenkázni egy kisbabát, ki tudja hamarabb megkötni a babakendőt (lehetőleg úgy, hogy a gyerek is benne maradjon), ki bírja tovább nézni az agyament babacsatornát, amin annyi az össz történés, hogy kék háttér előtt mindenféle barátságos minta úszik el, szigorúan lassított sebességgel. Mindehhez valami idétlen zene is társul, és ez utóbbi az, ami miatt két perc se kell, hogy feladjam ezt a játékot.

- Öt-három ide! – pacsizik össze Grace és Nate. – Igyatok! – tölti tele a srác a felespoharainkat.

- Ez csalás! Óvni akarok! – jelentem ki, miközben azért elveszem a felém nyújtott poharat.

- Mi ebben a csalás? Ugyanazt hallgattuk – értetlenkedik Grace.

- Jó, de te Drew zenéjén edzőtél. Neked ez felüdülés.

Megjegyzésemet a röhögő Nate egy elismerő hátba veregetéssel értékeli, és bár barátnőm próbálja jó rajongóhoz mérten megvédeni kedvenc előadóját, mikor nekiállunk Nate-tel elénekelni a „Ne tettesd baby, hisz már csúszik a bugyi” kezdetű műremeket, ő se bírja tovább. Azért az alkohol már elég rendesen a fejünkbe szállt, így a sráccal igen hamar a dohányzóasztal tetején kötünk ki, és torkunk szakadtából üvöltjük Drew jövendőbeli slágerét, miközben egymásba kapaszkodunk, és még valami esetlen kánkán táncot is lejtünk mellé. A mozgáskoordinációm mondjuk a felesek hatására már nem az igazi, így egyik rúgásom olyan lendületesre sikeredik, hogy leborulok az asztalról, de annyi szerencsém azért van, hogy a föld helyett, a kanapén ülő Drew ölébe érkezem. Illetve csak hiszem, hogy ez mázli, ugyanis csapattársam nem hagyja válasz nélkül, hogy a változatosság kedvéért őt cikizem, így ölbe kap, majd legnagyobb megrökönyödésemre megindul velem az udvar felé.

- A buli a medencénél folytatódik! – kiált még hátra a többieknek, mire én azonnal rúgkapálni kezdek, de nagyon úgy fest, hogy a srác nálam jobban bírja az alkoholt, mert kitartóan cipel tovább a kert felé.

- Te jó ég, még medence is van? – hűl el a háttérben Grace, és megrökönyödött hangját halva akaratlanul is elmosolyodom. Valahogy így néztem én is, mikor először jártam a házban.

- Az a csoda, hogy nem kettő – válaszol neki Nate, miközben megragad egy kibontatlan sörös üveget, és megindul utánunk.

- Na, csak vicceltem! Légyszi, ne dobj be! – próbálom jobb belátásra bírni Drew-t, mikor megérkezünk a medence partjára, és még női bájaimat is bevetem, bár a csábosnak szánt szempillarebegtetés eléggé félrecsúszik, és inkább úgy festek, mint akinek belement valami a szemébe, de sebaj.

- Erről már lecsúsztál, cica – csóválja meg a fejét a srác, közben pedig lép még egyet, így engem már tényleg csak a fiú karjai tartanak szárazan.

- De az ajándék pólómmal mi lesz? – biggyesztem le ajkaimat, majd előszedem a legmeggyőzőbb boci szemeimet, hátha mégsem csúsztam le a dologról.

- Vizes lesz – érkezik Drew magasröptű válasza, amivel kiérdemli csúnya nézéseim egyikét. – De ha gondolod, nagyon szívesen segítek levenni – vált át perverz stílusra.

- Inkább a medence – jön csípőből a válaszom, és hát ez az a pont, mikor a fiú ténylegesen belehajít a medencébe.

A hűvös víz kijózanít, a fejemben honoló zsongás lecsendesül, kellemes nyugodtság ölel körül, így csak lassan úszom vissza a felszínre, kiélvezve minden másodpercét a zavartalan csendnek. Persze amint fejem előbukkan a víz takarásából, fülemet megüti a többiek nevetése, és bár tudom, hogy rajtam szórakoznak ilyen jól, én is elmosolyodom. Ennyit megért Drew Williams piszkálása.

- Gonosz vagy – adom azért a srác tudtára, közben pedig kezeimmel hátra simítom vizes tincseimet.

Figyelmemet nem kerüli el, hogy Drew tekintete azonnal a póló alól kivillanó hasamra villan, majd feljebb siklik a bőrömhöz tapadó felsőn, hogy aztán a mozdulat következtében kissé előre düllesztett melleimen is elidőzzön egy darabig.

- Úgy fest, nekem is jól áll ez a hajba túrás dolog – húzom elégedett mosolyra ajkaimat. – Lehet, hogy felveszem a repertoáromba… - bosszantom, majd gyorsan arrébb lépek a medencében, ugyanis Drew ellendül a partról, hogy aztán mellettem vízbe csapódjon.

A srác gyorsan úszik fel a felszínre, majd egy laza fejmozdulattal megregulázza szemébe hullott tincseit. Természetesen olyan sármmal adja elő mindezt, hogy képtelen vagyok levenni róla a tekintetem, ahogyan azt is megállapítom, hogy ha hajigazításról van szó, akkor jócskán van még mit tanulnom. Bár próbálom állni Drew szórakozott pillantását, képtelen vagyok figyelmen kívül hagyni a tényt, miszerint nem csak az én pólóm vált áttetszővé a víz jótékony hatásának hála, és hát nem bírom ki, hogy ne szemrevételezzem azt a kidolgozott felsőtestet. Jaj, ha ez így megy tovább, csók lesz a vége…

Persze Drew diadalittas vigyorral veszi tudomásul, hogy jól áll neki, ha csuromvizes, majd élvezve, hogy teljesen a hatása alá kerültem, közelebb lép. Ösztönösen hátrálnék, de mielőtt akárcsak megemelném jobb lábamat, a fiú a derekam köré fonja a karját, majd egy szelíd, de mégis határozott mozdulattal magához húz. Hüvelyujjai rögvest becsúsznak a pólóm alá, érintése nyomán pedig minden lélekjelenlétem ellenére kiszakad belőlem egy jóleső sóhaj. Miért van rám ilyen hatással?

- Még mindig nem akarod, hogy segítsek? – súgja szinte a számba, miközben ujjaival lágyan belekapaszkodik pólóm szegélyébe, hogy aztán jelzés értékűen feljebb húzza az anyagot.

- Na – kapok a kézfeje után szégyenlősen, mert hát Grace és Nate mégiscsak kinn ülnek a parton. – Vendégeim vannak – emlékeztetem, miközben zavaromban az ajkamba harapok.

- Szégyenlős vagy, cica? – kezdi el húzni az agyam, majd kiélvezve újkeletű szégyenlősségemet, tenyerébe fogja ujjaim, hogy aztán kézfejem a pólója alá vezesse.

Ahogy bőröm alatt megérzem a kidolgozott hasizmát, egy pillanat erejéig még levegőt venni is elfelejtek, és bár nagyon próbálok ellenállni a kísértésnek, végül mégis csak feljebb csúsztatom tenyeremet a srác felsőtestén, akinek erre egy pimaszul beképzelt vigyor költözik fel az arcára. Hogy ne legyen ennyire nyeregben, taktikát váltok, és ujjaimmal épphogy csak karcolva a bőrét, elkezdek felfelé lépkedni a mellkasán, miközben magamra varázsolom a létező legártatlanabb arckifejezésemet, és épphogy csak felpillantva a pilláim mögül, megajándékozom Drewt egy szende pillantással.

- Ezt nem gondoltad át – adja a tudtomra, bár tekintve, hogy hangja teljesen elfúl a mondat végére, én ebben nem lennék olyan biztos.

- Mutasd, mit tudsz, Williams – súgom vissza válasz gyanánt.

Drew-t nem kell félteni, kezét a másodperc törtrésze alatt csúsztatja a csípőmre, hogy aztán egy határozott mozdulattal közelebb rántson magához. Jobb lábam becsúszik a combjai közé, felsőtestem az övéhez simul, ajkaimat pedig mindössze néhány centi válassza el a fiúétól, ami a megengedettnél sokkal jobban beindítja a fantáziámat. Bár biztos vagyok benne, hogy Drew még húzni fogja az időt az előbbi akcióm miatt, ajkaim elnyílnak, egyértelműen jelezve a fiúnak, hogy nincs sok ellenvetésem egy csókkal kapcsolatban. A meglepetés akkor ér, mikor a srác bárminemű revans nélkül megcsókol, de olyan féktelen vehemenciával, hogy egy pillanatra megfordul velem a világ. A lábaim nemes egyszerűséggel összecsuklanak alattam, de Drew könnyedén megtart a csípőmnél fogva, miközben én valahogy előszedem a kezeimet a fiú pólója alól, hogy aztán karjaimmal átfonhassam a nyakát, megsimíthassam a tarkóját, majd ujjaimmal végig szánthassak barna tincsein. Bár a víz már amúgy is tönkre vágta Drew séróját, azért a srác egy elégedetlen morgással a tudtomra adja, hogy nem értékeli, amiért tönkreteszem a remek művét, de mielőtt esetleg még komolyan vehetném a sértettségét, újra megcsókol. Másodjára már letisztultabban csókol, pontosan tudja, hogy mit akar, nem az a hirtelen fellobbanó szenvedély irányítja mozdulatait, egyszerűen csak fokozni akarja a kettőnk között felgyülemlett feszültséget. Azt akarja, hogy robbanjon, hogy elszabaduljon a közöttünk honoló kémia, hogy ugyanaz a megállíthatatlan vágy vegye át az irányítást mozdulataink felett, mint múltkor a tetőn. A testem pedig készségesen reagál rá, minden egyes porcikám többet akar, egyszerűen elveszek a csókjában, elveszek az érintésében, csak úgy elveszek Drew Williamsben. Ennél jobb érzés pedig a világon nincs…

- Menjetek szobára! – ránt ki a varázslatból Nate, mire ijedtemben hátrébb szökkenek egyet.

- Kapd be, Nate! – kiált neki vissza Drew, akinek az arcára kiül, hogy roppant mód sérelmezi legjobb barátja közbeszólását.

- Pf, ahelyett, hogy megköszönnéd, hogy sikerült eléggé leitatnom Roxie-t egy csókhoz… - cicceg szórakozottan a srác, mire Drew ráfröcsköl egy adag vizet a medencéből. – Lásd be, józanul esélyed sincs – szívja tovább a vérét.

- Mindegy, neked részegen se megy – oltja vissza haverját a srác, és hát ez az a pont, mikor Nate is bevetődik a medencébe, hogy aztán a szócsata vízibunyóba torkoljon.

Én kimászom a medence partjára, majd hálásan átveszem Grace-től a felém nyújtott törülközőt, mert bár még jócskán huszonöt fok környékén időzik a hőmérséklet, a hűs szellő annyira nem esik jól vizes tincseimnek. Amíg turbánba csavarom a hajamat, barátnőm mellém telepszik, lábát belelógatja a vízbe, aztán hátra dőlve megtámaszkodik az alkarján, közben pedig lábujjával apró köröket rajzol a víztükörre. Sokáig csak némán bámulunk magunk elé, csendesen nézzük, ahogy a két srác megállás nélkül nyomkodja le a másikat a víz alá, miközben egyébként megállás nélkül beszélnek, mert hát Drew és Nate már csak ilyenek.

- Mire gondolsz? – töri meg a csendet Grace.

- Hogy igazad volt, mikor azt mondtad, hozzam ki belőle a legtöbbet – felelek.

- Mondjuk én speciál az apukáddal való kapcsolatodra gondoltam, de azért Drew Williams se rossz – nevet fel a lány, mire én is elmosolyodom, bár ebbe a mosolyba egy kevés rosszérzés is vegyül. – Jól csókol?

- Grace! – nézek rá hitetlenül, mert hát ilyet nem illik kérdezni, de a lány arcán olyan őszinte kíváncsiság ül, hogy végül mégis választ adok a kérdésére. – Veszettül… - vallom be, barátnőm arcára pedig levakarhatatlan vigyor költözik.

- És most egész pontosan mi van köztetek?

- Csak barátok vagyunk – vonom meg a vállam.

- Barátok, akik néha csak úgy véletlenül csókolóznak – jegyzi meg piszkálódva Grace.

- Csak kétszer fordult elő – vetem ellen azonnal.

- Két egymást követő napon – érkezik a reagálás, mire zavartan lesütöm a szemeimet.

- Az első óta nehezebben megy az ellenállás… - vallom be, majd kínomban a tenyerembe temetem az arcomat. – Tiszta hülye vagyok, ugye? – pillantok ki két ujjam között.

- Dehogy vagy hülye – simítja meg hátamat a lány. – Ha működik köztetek a dolog, akkor miért ne? Csak mindig tudd, hogy mit akarsz, oké?

- Hogyhogy tudjam, mit akarok?

- Vedd észre, ha már fülig belezúgtál – nevet fel Grace, mire csak egy fintorral felelek.

~ ~ ~

Érzem, ahogy a napsugarak táncot lejtenek az arcomon, csak sajnos mindezt olyan hőfokon teszik, hogy lassan felforr az agyvizem. Ráadásul ahogy lassacskánt kezdek teljesen elszakadni az álomvilágból, kezdem megérezni a macskajaj nem éppen barátságos tüneteit, mint például azt a kegyetlenül hasogató fejfájást, vagy éppenséggel a nem túlzottan kellemes torokkaparást. A legzavaróbb mindenesetre továbbra is az arcomat égető nap, így néhány nem túl nőies nyöszörgés keretében a hasamra fordulok, majd fejemet belefúrom a párnámba, ezzel is védve magam a kéretlen napfénytől. A meglepetés akkor ér, mikor a párnám megmozdul, fülemet pedig megüti egy enyémhez hasonlatos fájdalmas nyögés, csak úgy két oktávval mélyebben. Bassza meg!

Az álom azonnal kimegy a szememből, és olyan gyorsasággal ülök fel, hogy hozzám képest a gepárd futása lassított felvétel. Hosszú másodpercekig csak hitetlenül meredek a mellettem fekvő srácra, és kétségbeesetten kutatok emlékeim között gyakorlatilag bármi után, ami magyarázatot adhat arra, hogy mégis mi a fenét keres Drew Williams az ágyamban, félmeztelenül. vagy legalábbis remélem, hogy csak félmeztelen… jézusom, ugye félmeztelen?

A gondolatra tekintetem azonnal lejjebb siklik a srácon, de alsónadrágját – vagy legalábbis annak helyét – elrejti a takaró, így nem jutok előrébb a kérdésben. Az mindenesetre jó ómennek tűnik, hogy rajtam van fehérnemű, bár hogy az öltözékem további része hova tűnt, azért érdekelne. Mi az istenért ittam annyit tegnap?

Oké, akkor most ezt gondoljuk át. Ha szó nélkül kislisszolok a szobából, és Drew hozzám hasonlóan nem emlékszik semmire, akkor azt leszámítva, hogy soha nem fogom megtudni, hogy történt-e köztünk valami az este folyamán, minden rendben. Ha kisunnyogok, és Drew-nak vannak emlékei a múlt éjszakáról, ráadásul pikánsabbak, akkor kegyetlenül megszívtam. Aj, csak emlékeznék arra, ha lefeküdtem volna Drew Williams-szel! Vagy legalábbis bízom benne… Lehet az a legtisztább, ha felébresztem, és rátérek a lényegre. Jobb túlesni rajta…

- Drew – rázom meg óvatosana  fiú vállát, aki erre dünnyög valamit, majd átfordul a másik oldalára. Na, köszi! – Drew! – ismétlem meg vállának rángatását valamivel erősebben.

- Nem kérek rántottát – válaszol félálomban, mire elfogy a türelmem, és a kedves ébresztgetés helyett fejbe csapom a párnámmal.

- Kelj már fel! – suhintom meg újra, majd mivel továbbra sem reagál, nemes egyszerűséggel lerúgom az ágyról.

- Hé! – kiált fel az álmosságtól rekedtes hangon, közben pedig a fejét dörzsölve ülő helyzetbe tornássza magát. – Meg vagy huzatva, cica? – mered rám szemrehányóan, majd azt hiszem ő is rájön, hogy nálunk egyáltalán nem megszokott közös szobában ébredni. – Khm… hát, izé – reagál roppant értelmesen. – Jó reggelt? – próbálkozik a feszültségoldással, lássuk be, igen kevés sikerrel.

- Most komolyan? Jó reggelt? – meredek rá hitetlenül. – Mi az isten történt tegnap, Drew? – teszem fel a kérdést.

Nem tudom, hogy a fiú szándékosan húzza-e az időt, mindenesetre nem felel azonnal. Helyette kényelmesen feltápászkodik a földről, (van rajta alsónadrág) majd ujjaival végig szánt – reményeim szerint – az alvástól kócos haján. A szemeimet forgatva nézem, ahogyan még igazít egyet az egyik hajtincsén, majd mikor elkezdi önmagát szemlélni Brooke szekrényének tükrében, egy erőteljes torokköszörüléssel jelzem, hogy ez nem a legalkalmasabb időpont az önimádásra. Drew mondjuk még megereszt egy kacsintást a tükörképe felé, majd végre valahára rám néz, és válaszol:

- Komolyan nem emlékszel?

Ó basszus, szóval kéne valamire? Hogy lehetek ekkora idióta? Nem feküdhettem le Drew Williamsszel, az lehetetlen! Oké, hogy már eljátszottam a gondolattal, de csak nem tettem meg. Ráadásul, most komolyan? Pont részegen? Legalább emlékeznék rá… Jó, én sem vagyok normális.

 - Akadnak homályos foltok – ködösítek végül.

- Foltok? – kérdez vissza pimasz mosollyal az arcán, mire unottan megforgatom a szemeimet.

- Oké, nyertél! Az utolsó emlékem tegnapról, hogy a haveroddal műugró versenyt rendeztünk a medencénél, és az egyik vízbeérkezéskor Nate elhagyta az alsóját – vallom be.

- Akkor nem homályos foltjaid vannak, hanem több órányi filmszakadás – röhög fel Drew.

- Csak nyögd ki, hogy mi történt! – intem le unottan, miközben megdörzsölöm a halántékomat, mert az eddig sem gyenge fejfájásom kezd elviselhetetlen mértékeket ölteni.

- Minden érdekel, vagy csak az a rész, amikor kettesben voltunk? – húzza tovább az idegeimet.

- A lényeget…

- Oké, tehát amikor csak rólam van szó – bólint, kiérdemelve ezzel gyilkos pillantásaim egyikét. – Az ominózus műugrás közben rosszul lettél, kidobtad a kertben a taccsot, így gondoltam jobban járunk, ha számodra véget ér a buli. Becipeltelek a házba, közben te kifejtetted, hogy az összes újságíró egy szemétláda, és mégis mi az, hogy aranyos pár lennénk Grace-szel – meséli, mire kínomban végig túrok a hajamon. Ugye ennél égőbb nem lehet? – Valamit magyaráztál a közös gyerekünkről is, de ott annyira gyorsan beszéltél, hogy elvesztettem a fonalat… A lényeg, hogy felhoztalak a szobádba, leraktalak az ágyra, de te nem engedted el a nyakamat, és azt hajtogattad, hogy kérsz egy jó éjszakát puszit, és addig nem engedsz ki, amíg meg nem kapod. – Lehet égőbb. – Szóval végül adtam neked egy puszit, de elfordítottad a fejedet, így hát csók lett belőle, és hát fogalmazzunk úgy, hogy ezek után már nem csak a karjaid tartottak a szobában – vigyorodik el.

- Jézusom – sütöm le a szemeimet. – Miért nem állítottál le? – hárítom rögtön át a felelősséget.

- Miért tettem volna? – tárja szét ártatlanul a karjait. – Élveztem – kacsint, mire felé hajítom a párnát. – És a legjobb részt még nem is hallottad – jelenik meg az arcán egy kaján vigyor.

- Lehet, hogy nem is akarom – csóválom meg a fejemet, de természetesen mindketten tudjuk, hogy amúgy majd megöl a kíváncsiság, hogy mivel tudtam rálicitálni arra a tényre, hogy lefeküdtem Drew Williamsszel.

- Mielőtt elaludtál, még közölted, hogy mindenképp mondanod kell valamit, aztán tíz percig magyaráztál gyakorlatilag mindenről, végül pedig bevallottad, hogy teljesen odáig vagy értem.

- Ez kizárt dolog!

- Pedig még az „sz” betűs szót is kimondtad – piszkál tovább, mire megragadom a másik párnát, majd ahelyett, hogy ezt is hozzá vágnám, felpattanok az ágyról, és módszeresen elkezdem ütlegelni vele.

- Hülye! Barom! Állat! – kezdem el szapulni, minden szavamat egy-egy ütéssel megtoldva. – Hogy lehetsz ekkora kretén? Nem is feküdtünk le! Akkora egy seggfej vagy, Williams!

Szidom tovább, mire Drew-ből kitör a röhögés, én pedig hitetlenül visszahuppanok az ágyra, és próbálok rájönni, hogy a dühtől, vagy a megkönnyebbüléstől remegek-e. Ekkora egy kicseszett idiótát!

- Honnan jöttél rá? – kérdezi még mindig nevetve, miközben leül mellém a matracra.

- Nem tudok annyit inni, hogy szerelmet valljak neked – forgatom meg a szemeimet.

- De lefeküdnél velem – vonja le a maga következtetését Drew, mire az arcom rákvörösbe borul. Oké, tényleg gáz, hogy azt a részt minden fenntartás nélkül bekajáltam. A még gázabb, hogy ahelyett, hogy most megcáfolnám, csak itt vörösödöm, mint egy paradicsom. A fene essen Drew Williamsbe! – Ennél több ellenvetésre számítottam, cica – éget tovább szórakozottan.

Mivel képtelen vagyok akár csak beszállni a szócsatába, jobbnak látom a lehető leggyorsabban lelépni, így felpattanok az ágyról, és már meg is indulok az ajtó felé, de ekkor Drew a karom után kap, és egy határozott mozdulattal az ölébe húz. Értetlenül pillantok fel rá, miközben igyekszem nem tudomást venni arról, hogy a pulzusom már ennyitől is az egekbe szökött. Aztán már nem kell törnöm magamat annak érdekében, hogy másra terelődjenek a gondolataim, ugyanis Drew megcsókol. Ajkai puhán, mégis hevesen nyitnak utat nyelvének, hogy aztán utóbbi érzékien végig simítson az enyémen, teljesen elvéve az eszemet. Olyan vágy kerít a hatalmába, amibe beleremeg minden porcikám, lángolni kezd tőle a testem, bizseregni a bőröm. Forog velem a világ, zsong a fejem, és bár egy épkézláb gondolatom sincsen, az ösztöneim készségesen átveszik az irányítást a tetteim felett.

Aztán Drew lágyan a fogai közé veszi alsó ajkamat, mire bennem átszakad a gát, minden fenntartásom köddé válik, és átkapcsolok egy teljesen esze vesztett állapotba. Előre dőlök, így a fiú elfekszik az ágyon, majd tenyereim közé fogom az arcát, hüvelykujjamat lassan végig húzom a száján, hogy aztán másodjára már ajkaimmal ismételjem meg a mozdulatot. A csókom egyszerre kétségbeesett, vad, túlfűtött és érzéki, ez az elegy pedig határozottan bejön Drew-nak, ugyanis a fiúból kiszakad egy teljesen értelmezhetetlen, mélyről jövő torokhang, ami furcsa mód csak még inkább beindít. Már épp megismételném a csókot, mikor a srác fordít a helyzetünkön, hogy aztán tenyerével bebarangolja fedetlen oldalamat, miközben ajkaival lágy csókokat hint először a hasamra, majd a köldököm felé, felfelé a szegycsontomon, a dekoltázsom környékére, onnan a nyakam vonalára, végül pedig a fülem mögé, kiváltva belőlem egy elfúló sóhajt. Don’t want to be an American idiot!

- A rohadt életbe már! – szakad ki Drew-ból, mikor óvatosan eltolom magamtól, hogy aztán felülhessek. – Kezdem utálni ezt a számot! – dühöng. – Egyáltalán ki az?

- Apa – húzom el a számat. – Basszus, már nyolcszor hívott…

- Nem szeretem apukádat – dünnyögi durcásan Drew, közben pedig ő is felül, és vállaimon folytatja lágy csókjainak sorát, amibe egész egyszerűen beleremegek.

- Na – nevetek fel, mikor ajkai ismét a nyakamra tévednek. – Egyáltalán mit művelünk?

- Te lefeküdnél velem. Én lefeküdnék veled. Nem értem, hol itt a probléma – vázolja fel saját nézőpontját Drew, majd egyfajta alátámasztás gyanánt átkarol hátulról, és egy újabb puszit nyom a fülem mögé.

- De… - kezdenék bele a kifogásba, csak sajnos nem igazán jönnek a szavak a számra. – Így nehéz veled vitatkozni – adom a tudtára, ugyanis ajkai még mindig a bőrömön időznek, amik kellemes bizsergést váltanak ki testem legkülönbözőbb pontjaiból.

- Akkor ne tedd – veti fel a fiú, miközben állát megtámasztja a vállamon. – Úgy látom SMS-t is kaptál egy párat – bök mutatóujjával a telefonom képernyőjére. – Szerintem kezd azzal.

Mivel nincs kedvem egy kínos beszélgetéshez apával, megfogadom a fiú tanácsát, és az üzenetekkel kezdem. Elég az elsőt elolvasnom, hogy rájöjjek, mire fel van ennyi nem fogadottam, ugyanis nagyjából két és fél órája ott kéne már lennem a sorozat forgatásán. Ennyit arról, hogy én fogom rendbe tenni a Brooke-ról kialakult véleményeket…

- Ezért nem leszel megdicsérve – közli azért Drew, mire csak egy „Na nem mondod, komolyan?”-t kap válaszul. – Oké, szedd össze magad, aztán eldoblak a forgatásra. Addig én megkeresem a többieket – utal Grace-re és Nate-re.

Csak rábólintok a terveire, aztán már meg is indulok a fürdő irányába. Igyekszem gyorsan összekaparni magam, bár elsősorban nem a külsőm okozza a nehézséget, sokkal inkább a megállás nélkül kattogó agyam. Most gyakorlatilag belementem egy barátság extrákkal kapcsolatba Drew-val? És amennyiben igen, mennyire normális az, hogy ezt nem bánom? Sőt, talán még vágyom is rá… Nekem határozottan elmentek otthonról. Amúgy meg, komolyan kifejtettem részegen a srácnak, hogy Grace és ő nem lennének cuki páros? Jézusom, ugye a hányást is csak kamuzta?