Sziasztok! :)
Íme, megérkezett az új fejezet, és hát onnan jöttem rá, hogy ez a két hét mégis milyen sok idő, hogy meg kellett nyitnom külön a blogot, hogy megnézzem, mi szokott lenni a bejegyzés cím... ez szomorú :( Ettől függetlenül sajnos marad tovább a két hét szünet, mert mint látjátok, most sem tudtam volna hét napon belül elkészíteni, és nem szeretnék mindig a csúszásokért magyarázkodni, jobb a békesség :)
Egyébként nagyon aranyosak vagytok, sokan érdeklődtetek az egyetemről, szóval itt is elmondom, hogy a Budapesti Corvinus Egyetemre sikerült felvételt nyernem, méghozzá gazdaságinformatikára, és hát még elég erőteljesen a barátkozó fázisban vagyok ezzel a szakkal. Sok munka lesz vele, másfél hetem van például megírni egy esszét a konkurens vállalatok együttműködéséről (8-10 oldal), úgyhogy nem unatkozom :D
Na, de ez most tényleg tök lényegtelen dolog volt, úgyhogy ezennel befejezema szószaporítást...
Jó olvasást, és ha időtök engedi, hagyjatok nyomot magatok után! (Na, erre a mondatra emlékeztem :D)
10.Fejezet
„Hollywood legújabb sztárpárja nem igazán
zavartatta magát a minap, ugyanis sajtósaink lencsevégre kapták, ahogyan egy
külvárosi kórház tetején roppant mód élvezik egymás társaságát. A meghitt
légyottot Brooke Evans édesapja szakította félbe, aki ahhoz képest, hogy
különféle hírportálokon keresztül még úgy nyilatkozott, hogy maximálisan
támogatja a két fiatal kapcsolatát, meglehetősen ingerültnek tűnt lánya és Drew
Williams kettősét látva. Az érintettek egyike sem volt hajlandó nyilatkozni az
ügyben, mindenesetre bennünk felmerült a gyanú, hogy esetleg egy új jövevény
érkezése bontotta meg a családi idillt. Mindenesetre Brooke és Drew boldognak
tűnnek együtt, kívánjuk, hogy ez így is maradjon! További fotókért katt ide!
Kapcsolódó cikkeink:
Ki ez
a lány, Williams?
Brooke
Evans és Drew Williams közös fehérnemű fotózással erősítették meg kapcsolatukat
Brooke Evans harmadik felvonás –
Újabb botrány!
Drew Williams nagy erőkkel
dolgozik első lemezén”
A
fejemet fogva bámulok a cikkhez mellékelt képre, és legszívesebben háromszor
megfejelném az asztalt, amiért hagytam ezt az egészet megtörténni. Sőt, nem is
csak hagytam, de még támogattam is… Azért biztató, hogy nem csak a nővérem
képes internetes hírportálok címlapjára kerülni, nekem is remekül megy a
szenzáció keltés. Ráadásul még egy állítólagos gyerekkel is gyarapodtam. Hát ez
remek!
Még
szép, hogy nem bírom ki, hogy ne vessek egy pillantást a kommentekre, de igen
hamar rájövök, hogy ez egy felelőtlen döntés volt. Bár Brooke tényleg egyike a
legjobban keresett és ismert női celebeknek, az utóbbi időben ugye a
botrányairól híresült el, és bár talán a megítélésének jót tett ez az egész
kapcsolat Drew-val, meg hogy a srác mellett nem balhézott, azért a rajongói, na
meg az utólói nem felejtették el maradéktalanul, hogy különféle
szórakozóhelyeken randalírozott, hogy tajrészegen pecázták ki egy árokból,
vagy, hogy kidobták egy szórakozóhelyről a pincér inzultálása miatt. Ehhez
mérten meg is kapta a kritikát rendesen:
Kate94: Ha
ennek a felelőtlen, alkoholista, síkhülye libának gyereke lesz, én aznap
levetem magamat egy hídról.
Mrs.DrewWilliamsXOXO: ATYA
ÚR ISTEN! Hogy lehet valaki ennyire iszonytatosan, de mega szuperül, és
eszméletlenül, és úgy áh és ahw de jó pasi? Azok a kockák… én meghaltam! Drew
egy isten! Csak hagyná már ott ezt a ribancot, sokkal jobbat érdemel!
Somebody59: Nem
hiszem, hogyha Brooke gyereket várna, annak ennyire örülnének. Mindketten a
karrierjük csúcsán vannak, pont nem hiányzik a nyakukra még egy kis baba is.
Egyébként pedig aranyosak együtt, örülök, hogy Brooke újra mosolyog, már nagyon
hiányzott. Nem vagyok egy nagy Drew Williams rajongó, de a párosuk cuki.
PinkyLJ: Ha
még egy cikket meglátok róluk, én főbe lövöm magamat. Oké, értjük, mindketten
híresek, összejöttek, de elég volt belőlük! Jó, hogy arról nem számol be a
sajtó, hogy Drew hányszor fingott Brooke előtt… Senkit nem érdekel!
Még
számtalan komment van, de elég sokszor látom a további szövegben a liba és a
ribanc szavakat, na meg ezeknek a kissé cifrább változatait, így inkább úgy
döntök, hogy a további vélemények nem érdekelnek. Úgy érzem, hogy nem lenne egy
jó önbizalomépítés. Arról nem is beszélve, hogy idő közben a tekintetem
visszasiklott a kapcsolódó cikkekre, és csak most tűnt fel, hogy valami lányt
emlegetnek Drew neve mellett. Naná, hogy nem bírom ki, hogy ne kattintsak rá a
cikkhez tartozó linkre, hamarosan pedig szembe találom magam a Grace-szel közös
szelfinkkel, amit úgy fest az este folyamán Drew kiposztolt a közösségi oldalára.
Remek…
„Drew Williams tegnap este megörvendeztette követőit
egy újabb fotóval, amin Brooke Evans-szel, valamint egy Grace Peazer nevű lánnyal
szerepel. Utóbbi egyébként egy lelkes rajongója feltörekvő énekesünknek, és így
mesélt újságunk munkatársának a nagy találkozásról: „Egyszerűen fantasztikus
volt, végre élőben is látni Drew Williamst, hiszen ő Drew Williams, és hát
ufff. Nem is tudom, mit mondjak. Annyira közvetlen volt, szórakoztató, na meg
hát jóképű. Annyiszor elképzeltem már, hogy találkozunk, és most végre
megadatott a lehetőség. Brooke pedig a megkoronázása volt az egész napnak.
Nagyon aranyosak együtt, kisimultak, jókedvűek, és boldogok.” Egyébként az
érdekesség, hogy Drew Williams egészen a munkahelyéig furikázta rajongóját, bár
mondjuk elnézve ezt az életvidám mosolyt, nem csodáljuk, hogy Grace Peazer
lehengerelte a fiút. Ha minket kérdeznek, szerintünk aranyos pár lennének!”
Kikerekedett
szemekkel meredek szelfink egy második változatára, amiről nemes egyszerűséggel
levágtak! Ez most komoly? Hogy merészeltek levágni? És mi az, hogy szép pár
lennének? Hahó! Én vagyok Drew Williams barátnője, még akkor is, ha ez az egész
kamu igazából. Ők ezt nem tudják, szóval gyakorlatilag szemrebbenés nélkül bele
pofátlankodtak a kapcsolatunkba… De ez most tényleg komoly?
A
kommentek csak fokozzák a hangulatomat, ugyanis megalakult a #TeamDrace
hashtag, és bár nem vagyok féltékeny a barátnőmre, azért szarul esik a dolog.
Mármint, van abban valami abszurd, hogy te csókolózol a sráccal, és mégis úgy
látják, hogy a barátnőddel jobban összepasszolnak. Na, nem mintha passzolni
akarnék Drew-hoz, csak szimplán értékelném, ha a köztünk lévő kémia kicsit
jobban kiülne erre a nyamvadt képre, és az embereket nem hagyná hidegen, hogy
elvileg kapcsolatban vagyunk. Olyan nagy kérés ez?
Azért
az jó érzéssel tölt el, hogy válasz gyanánt megalakult a #TeamBrew csoport is,
bár mondjuk a Drace sokkal jobban hangzik, mint a Brew. Bár a Drooke-nál bármi
jobb… Oké, én se vagyok normális, hogy azt a kőkemény negyed óra szünetemet,
amit két forgatási jelenet között kaptam, arra használom fel, hogy az
összerakott shipneveinken gondolkozom. Amúgy, a Droxie egész menőn hangzik…
~ ~ ~
Meglepetten
veszem tudomásul, hogy Drew kocsija a felhajtómon parkol, ugyanis a mai nap az
egyike azon ritka alkalmaknak, mikor semmilyen közös programunk nincs.
Elképzelni se tudom, hogy mit akarhat, ráadásul hulla fáradt vagyok a tizennégy
órán át tartó forgatás miatt, főleg, hogy apa elfelejtette említeni azt az
aprócska tényt, miszerint Brooke-nak viszonya volt a főszereplő srácot alakító
fiúval, így nem csak akkor kellett figyelni a gesztusaimra, amikor
színészkedtem, hanem úgy általánosságban is, különben három perc elteltével
akkora pofont kevertem volna le annak az önelégült, sznob seggfejnek, hogy az arcplasztikája
miatt hetekig állt volna a forgatás. És lesz vele még egy teljes napom… A
szereplőm egyetlen értékelhető jelenete, mikor ágyékon térdeli azt a kretént.
- Hát
te? – értetlenkedem, mikor megpillantom Drew-t a bejárati előtt szobrozva.
-
Hogyhogy hát én? – kérdez vissza, miközben feltápászkodik a földről. – Azt
hittem, te hívtál. Mondjuk azt nem értettem miért rejtett számról írsz, de azt
hittem, csak béna vagy – közli, és bár erős késztetést érzek arra, hogy
leüssem, az még jobban érdekel, hogy valaki miért rendelte a házamhoz Drew-t,
miközben Brooke-nak adta ki magát.
- Én
nem írtam neked semmit – mondom, bár eddigre gyanítom ez Drew-nak is leesett. –
És nem vagyok béna – jön elő az önérzetes énem, mire persze a srác megforgatja
a szemeit.
- Akkor
viszont nem értem – tárja szét a karjait. – Mindenesetre a ház zárva van, és
negyed órája itt csövezem, úgyhogy ha már itt vagyok, akkor meghívhatsz egy
kávéra.
-
Persze, nyugodtan hívasd meg magad, végül is nem vagyok elég fáradt, szívesen
látok vendégeket – ironizálok.
-
Tényleg, ma volt a forgatás. Milyen volt? – kíváncsiskodik a fiú, miközben én
nekiállok feltúrni a táskám tartalmát, hogy megtaláljam a lakáskulcsomat.
- A
srác, akinek a volt barátnőjét alakítom, kavart Brooke-kal. Képzelheted…
- Na,
ne! Rád mozdult? – nevet fel.
- Meg
volt róla győződve, hogy nekem az az életcélom, hogy újra vele lehessek, és
minden második percben ezt megpróbálta bebizonyítani – csóválom meg a fejem. –
Szörnyű volt – magyarázom, közben pedig beillesztem a kulcsot a zárba, hogy
végre valahára be is jussunk. – Mondjuk a többi színész se volt egy nagy
élmény. A legtöbben úgy néztek rám, mintha minimum patkányméreggel kinyírtam
volna a kutyájukat, és szerintem azt várták, hogy melyik percben fogok
előszedni egy vodkás üveget a táskámból.
- Hát,
Brooke azért elég rendesen adott a hírének az utóbbi hónapokban – vonja meg a
vállát Drew. – De előbb-utóbb el fog ülni.
-
Remélem a közös gyerekünk gondolata az előbbi kategória lesz – jegyzem meg
szarkasztikusan, mire a srác ismét felröhög. – Azért ez vicc! Ráadásul olvastam
alatta a kommenteket, és hát egy-két embert igazán szívesen leütnék egy ásóval,
csak hogy érezzék a törődést. És ezek hívják magukat rajongóknak… -
szörnyülködöm, miközben lenyomom a kilincset.
A
másodperc törtrésze alatt szökik a pulzusom az egekbe, ugyanis alig néhány
centire a fülemtől valaki belefúj egy szilveszterkor használatos trombitába,
aminek köszönhetően a dobhártyám komolyan elgondolkozik azon, hogy nemes
egyszerűséggel beszakadjon. Mindehhez társul egy marék konfetti az arcomba,
valamint, hogy biztosan teljes legyen az élvezet, még egy komplett
szerpentinszalagot is kapok a nyakamba. Eltart egy darabig, amíg összerakom a
látottakat, na meg amíg felköhögöm a torkomon akadt konfetti darabokat, de
utána sikeresen megállapítom, hogy Nate volt a lelkes trombitás, míg az új haj dekorom
Grace-nek köszönhető. Arról mondjuk fogalmam sincs, hogy mégis mivel érdemeltem
ki ezt a csodás fogadtatást, de ahogy körbe hordozom pillantásomat az
előszobán, majd észreveszem a nappali plafonjára függesztett „Gratulálunk!
Kisfiú vagy kislány?” feliratot, elég gyorsan megvilágosodom. Ezek hülyék!
- Olyan
idióták vagytok! – jelentem ki hitetlenül, majd egy mély levegővétellel igyekszem
elérni, hogy a szívem vissza váltson a rendes ritmusába. – Majdnem szívrohamot
kaptam!
- Csak
nyugalom anyuka, a stressz árt a babának – kezdi el a karomat dörzsölgetni
Nate, természetesen gondosan rájátszva az aggódó barát szerepre, amit Grace és
Drew hangos röhögéssel jutalmaz.
Utóbbi
mondjuk korán örült, természetesen hamar terítékre kerül az apuka is, ugyanis
nem is lenne igazi babaváró buli a buli, ha nem kapnánk egy-két égő ajándékot
is, aminek következtében Drew egy „Kedves Apuka! Önnek egy új üzenete érkezett”-es
feliratú pólóban találja magát, a szöveg alatt pedig egy használt pelenka képe
figyel. A felső hátoldala úgy van megcsinálva, mint egy focimez, azzal a
névvel, hogy „Büszke Apa”, szám gyanánt a hatvankilences szerepel,
szponzoroknál pedig természetesen stílusosan különféle óvszermárkák sorakoznak,
valamint utalva a kórházi eseményekre egy tetőfedéssel foglalkozó cég neve is
felkerült a textilre, illetve csak úgy random egy gólya képe, aki a csőrében
csomagot hoz.
-
Akkora kretén vagy – vágja azért tarkón Drew Nate-et, de az arcán lévő
vigyorból tudni, hogy értékeli haverja idétlen humorát.
- Ugye
én nem kapok ilyet? – pislogok reménykedve Grace-re, ugyanis a lánynál van a
nekem szánt ajándékzacskó.
- Így
ismersz? – mosolyodik el ördögien, mire csak lemondóan felsóhajtok, majd
átveszem a felém nyújtott virágmintás papírtáskát.
A
pólóm hátulja szinte egytől egyik olyan, mint Drew-é, leszámítva persze a
feliratot, mert az enyémen a „Büszke Anyuka” szöveg áll. A felső elejére én
hála istennek nem kaptam pelenkát, hanem a póló hasrészénél egy kihúzott zipzár
minta van, amin keresztül egy kisbaba kukucskál kifelé. Roppant szellemes.
- Értékelem,
hogy ilyen kipihentek vagytok – forgatom meg a szemeimet, de azért készségesen
belebújok én is a pólómba, csatlakozva ezzel a beégetettek társaságához. – Ugye
ezért még bosszút állunk? - pillantok Drew-ra.
- De
még, hogy – bólint a srác, majd egy kézfogással szentesítjük az ígéretünket.
Persze
Grace és Nate nem vesznek minket komolyan, szimplán csak jelzik, hogy
fordítsunk nekik hátat, mert megörökítenének bennünket újdonsült
ajándékainkban. A kész fotók igen hamar rákerülnek mindannyiunk telefonjára,
majd Drew jóvoltából a közösségi oldalra is, azzal a felirattal, hogy „Kinek
kell ellenség, ilyen barátok mellett”. Persze az internet azonnal megőrül, megállás
nélkül érkeznek az értesítések, és bár roppant mód fúrja az oldalamat a
kíváncsiság, hogy ezúttal miket írnak a fiú rajongói, erőt veszek magamon, és
kikapcsolom a telefonomat. Mivel Drew készüléke különben megállás nélkül
rezegne, a srác is követi a példámat, aztán visszatérünk a babaváró bulihoz,
mert természetesen Nate és Grace nem aprózták el az este szervezését.
Nem
tudom, hogy honnan szedtek össze ennyi hülyeséget, ráadásul ilyen rövid idő
alatt, de hamarosan megismerhetem az összes létező babavárós játékot, amit mi
egy kevés alkohollal is megspékelünk, tekintettel arra, hogy valójában babáról
szó sincs. A játékok úgy néznek ki, hogy Drew meg én vagyunk egy csapatban,
valamint ugye Nate és Grace, aztán mindenféle papás-mamás játékban megmérkőzünk,
hogy aztán a vesztes csapattagok igyanak egy rövidet, tovább nehezítve a saját
feladatukat. Az összes játék időre megy, mint például, hogy ki képes gyorsabban
bepelenkázni egy kisbabát, ki tudja hamarabb megkötni a babakendőt (lehetőleg
úgy, hogy a gyerek is benne maradjon), ki bírja tovább nézni az agyament
babacsatornát, amin annyi az össz történés, hogy kék háttér előtt mindenféle
barátságos minta úszik el, szigorúan lassított sebességgel. Mindehhez valami
idétlen zene is társul, és ez utóbbi az, ami miatt két perc se kell, hogy
feladjam ezt a játékot.
-
Öt-három ide! – pacsizik össze Grace és Nate. – Igyatok! – tölti tele a srác a
felespoharainkat.
- Ez
csalás! Óvni akarok! – jelentem ki, miközben azért elveszem a felém nyújtott
poharat.
- Mi
ebben a csalás? Ugyanazt hallgattuk – értetlenkedik Grace.
- Jó,
de te Drew zenéjén edzőtél. Neked ez felüdülés.
Megjegyzésemet
a röhögő Nate egy elismerő hátba veregetéssel értékeli, és bár barátnőm
próbálja jó rajongóhoz mérten megvédeni kedvenc előadóját, mikor nekiállunk
Nate-tel elénekelni a „Ne tettesd baby, hisz már csúszik a bugyi” kezdetű
műremeket, ő se bírja tovább. Azért az alkohol már elég rendesen a fejünkbe
szállt, így a sráccal igen hamar a dohányzóasztal tetején kötünk ki, és torkunk
szakadtából üvöltjük Drew jövendőbeli slágerét, miközben egymásba kapaszkodunk,
és még valami esetlen kánkán táncot is lejtünk mellé. A mozgáskoordinációm
mondjuk a felesek hatására már nem az igazi, így egyik rúgásom olyan
lendületesre sikeredik, hogy leborulok az asztalról, de annyi szerencsém azért
van, hogy a föld helyett, a kanapén ülő Drew ölébe érkezem. Illetve csak
hiszem, hogy ez mázli, ugyanis csapattársam nem hagyja válasz nélkül, hogy a
változatosság kedvéért őt cikizem, így ölbe kap, majd legnagyobb megrökönyödésemre
megindul velem az udvar felé.
- A
buli a medencénél folytatódik! – kiált még hátra a többieknek, mire én azonnal
rúgkapálni kezdek, de nagyon úgy fest, hogy a srác nálam jobban bírja az
alkoholt, mert kitartóan cipel tovább a kert felé.
- Te
jó ég, még medence is van? – hűl el a háttérben Grace, és megrökönyödött
hangját halva akaratlanul is elmosolyodom. Valahogy így néztem én is, mikor
először jártam a házban.
- Az a
csoda, hogy nem kettő – válaszol neki Nate, miközben megragad egy kibontatlan
sörös üveget, és megindul utánunk.
- Na,
csak vicceltem! Légyszi, ne dobj be! – próbálom jobb belátásra bírni Drew-t,
mikor megérkezünk a medence partjára, és még női bájaimat is bevetem, bár a
csábosnak szánt szempillarebegtetés eléggé félrecsúszik, és inkább úgy festek,
mint akinek belement valami a szemébe, de sebaj.
-
Erről már lecsúsztál, cica – csóválja meg a fejét a srác, közben pedig lép még
egyet, így engem már tényleg csak a fiú karjai tartanak szárazan.
- De
az ajándék pólómmal mi lesz? – biggyesztem le ajkaimat, majd előszedem a legmeggyőzőbb
boci szemeimet, hátha mégsem csúsztam le a dologról.
-
Vizes lesz – érkezik Drew magasröptű válasza, amivel kiérdemli csúnya nézéseim
egyikét. – De ha gondolod, nagyon szívesen segítek levenni – vált át perverz
stílusra.
-
Inkább a medence – jön csípőből a válaszom, és hát ez az a pont, mikor a fiú
ténylegesen belehajít a medencébe.
A
hűvös víz kijózanít, a fejemben honoló zsongás lecsendesül, kellemes nyugodtság
ölel körül, így csak lassan úszom vissza a felszínre, kiélvezve minden
másodpercét a zavartalan csendnek. Persze amint fejem előbukkan a víz
takarásából, fülemet megüti a többiek nevetése, és bár tudom, hogy rajtam
szórakoznak ilyen jól, én is elmosolyodom. Ennyit megért Drew Williams
piszkálása.
- Gonosz
vagy – adom azért a srác tudtára, közben pedig kezeimmel hátra simítom vizes
tincseimet.
Figyelmemet
nem kerüli el, hogy Drew tekintete azonnal a póló alól kivillanó hasamra villan,
majd feljebb siklik a bőrömhöz tapadó felsőn, hogy aztán a mozdulat következtében
kissé előre düllesztett melleimen is elidőzzön egy darabig.
- Úgy
fest, nekem is jól áll ez a hajba túrás dolog – húzom elégedett mosolyra
ajkaimat. – Lehet, hogy felveszem a repertoáromba… - bosszantom, majd gyorsan
arrébb lépek a medencében, ugyanis Drew ellendül a partról, hogy aztán
mellettem vízbe csapódjon.
A srác
gyorsan úszik fel a felszínre, majd egy laza fejmozdulattal megregulázza
szemébe hullott tincseit. Természetesen olyan sármmal adja elő mindezt, hogy
képtelen vagyok levenni róla a tekintetem, ahogyan azt is megállapítom, hogy ha
hajigazításról van szó, akkor jócskán van még mit tanulnom. Bár próbálom állni
Drew szórakozott pillantását, képtelen vagyok figyelmen kívül hagyni a tényt,
miszerint nem csak az én pólóm vált áttetszővé a víz jótékony hatásának hála,
és hát nem bírom ki, hogy ne szemrevételezzem azt a kidolgozott felsőtestet.
Jaj, ha ez így megy tovább, csók lesz a vége…
Persze
Drew diadalittas vigyorral veszi tudomásul, hogy jól áll neki, ha csuromvizes,
majd élvezve, hogy teljesen a hatása alá kerültem, közelebb lép. Ösztönösen
hátrálnék, de mielőtt akárcsak megemelném jobb lábamat, a fiú a derekam köré
fonja a karját, majd egy szelíd, de mégis határozott mozdulattal magához húz.
Hüvelyujjai rögvest becsúsznak a pólóm alá, érintése nyomán pedig minden
lélekjelenlétem ellenére kiszakad belőlem egy jóleső sóhaj. Miért van rám ilyen
hatással?
- Még
mindig nem akarod, hogy segítsek? – súgja szinte a számba, miközben ujjaival
lágyan belekapaszkodik pólóm szegélyébe, hogy aztán jelzés értékűen feljebb
húzza az anyagot.
- Na –
kapok a kézfeje után szégyenlősen, mert hát Grace és Nate mégiscsak kinn ülnek
a parton. – Vendégeim vannak – emlékeztetem, miközben zavaromban az ajkamba
harapok.
- Szégyenlős
vagy, cica? – kezdi el húzni az agyam, majd kiélvezve újkeletű
szégyenlősségemet, tenyerébe fogja ujjaim, hogy aztán kézfejem a pólója alá
vezesse.
Ahogy
bőröm alatt megérzem a kidolgozott hasizmát, egy pillanat erejéig még levegőt
venni is elfelejtek, és bár nagyon próbálok ellenállni a kísértésnek, végül
mégis csak feljebb csúsztatom tenyeremet a srác felsőtestén, akinek erre egy
pimaszul beképzelt vigyor költözik fel az arcára. Hogy ne legyen ennyire
nyeregben, taktikát váltok, és ujjaimmal épphogy csak karcolva a bőrét,
elkezdek felfelé lépkedni a mellkasán, miközben magamra varázsolom a létező
legártatlanabb arckifejezésemet, és épphogy csak felpillantva a pilláim mögül,
megajándékozom Drewt egy szende pillantással.
- Ezt
nem gondoltad át – adja a tudtomra, bár tekintve, hogy hangja teljesen elfúl a
mondat végére, én ebben nem lennék olyan biztos.
- Mutasd,
mit tudsz, Williams – súgom vissza válasz gyanánt.
Drew-t
nem kell félteni, kezét a másodperc törtrésze alatt csúsztatja a csípőmre, hogy
aztán egy határozott mozdulattal közelebb rántson magához. Jobb lábam becsúszik
a combjai közé, felsőtestem az övéhez simul, ajkaimat pedig mindössze néhány
centi válassza el a fiúétól, ami a megengedettnél sokkal jobban beindítja a
fantáziámat. Bár biztos vagyok benne, hogy Drew még húzni fogja az időt az
előbbi akcióm miatt, ajkaim elnyílnak, egyértelműen jelezve a fiúnak, hogy
nincs sok ellenvetésem egy csókkal kapcsolatban. A meglepetés akkor ér, mikor a
srác bárminemű revans nélkül megcsókol, de olyan féktelen vehemenciával, hogy
egy pillanatra megfordul velem a világ. A lábaim nemes egyszerűséggel összecsuklanak
alattam, de Drew könnyedén megtart a csípőmnél fogva, miközben én valahogy
előszedem a kezeimet a fiú pólója alól, hogy aztán karjaimmal átfonhassam a
nyakát, megsimíthassam a tarkóját, majd ujjaimmal végig szánthassak barna
tincsein. Bár a víz már amúgy is tönkre vágta Drew séróját, azért a srác egy
elégedetlen morgással a tudtomra adja, hogy nem értékeli, amiért tönkreteszem a
remek művét, de mielőtt esetleg még komolyan vehetném a sértettségét, újra
megcsókol. Másodjára már letisztultabban csókol, pontosan tudja, hogy mit akar,
nem az a hirtelen fellobbanó szenvedély irányítja mozdulatait, egyszerűen csak
fokozni akarja a kettőnk között felgyülemlett feszültséget. Azt akarja, hogy
robbanjon, hogy elszabaduljon a közöttünk honoló kémia, hogy ugyanaz a megállíthatatlan
vágy vegye át az irányítást mozdulataink felett, mint múltkor a tetőn. A testem
pedig készségesen reagál rá, minden egyes porcikám többet akar, egyszerűen
elveszek a csókjában, elveszek az érintésében, csak úgy elveszek Drew
Williamsben. Ennél jobb érzés pedig a világon nincs…
-
Menjetek szobára! – ránt ki a varázslatból Nate, mire ijedtemben hátrébb
szökkenek egyet.
- Kapd
be, Nate! – kiált neki vissza Drew, akinek az arcára kiül, hogy roppant mód
sérelmezi legjobb barátja közbeszólását.
- Pf,
ahelyett, hogy megköszönnéd, hogy sikerült eléggé leitatnom Roxie-t egy
csókhoz… - cicceg szórakozottan a srác, mire Drew ráfröcsköl egy adag vizet a
medencéből. – Lásd be, józanul esélyed sincs – szívja tovább a vérét.
- Mindegy,
neked részegen se megy – oltja vissza haverját a srác, és hát ez az a pont,
mikor Nate is bevetődik a medencébe, hogy aztán a szócsata vízibunyóba
torkoljon.
Én
kimászom a medence partjára, majd hálásan átveszem Grace-től a felém nyújtott
törülközőt, mert bár még jócskán huszonöt fok környékén időzik a hőmérséklet, a
hűs szellő annyira nem esik jól vizes tincseimnek. Amíg turbánba csavarom a
hajamat, barátnőm mellém telepszik, lábát belelógatja a vízbe, aztán hátra
dőlve megtámaszkodik az alkarján, közben pedig lábujjával apró köröket rajzol a
víztükörre. Sokáig csak némán bámulunk magunk elé, csendesen nézzük, ahogy a
két srác megállás nélkül nyomkodja le a másikat a víz alá, miközben egyébként
megállás nélkül beszélnek, mert hát Drew és Nate már csak ilyenek.
- Mire
gondolsz? – töri meg a csendet Grace.
- Hogy
igazad volt, mikor azt mondtad, hozzam ki belőle a legtöbbet – felelek.
-
Mondjuk én speciál az apukáddal való kapcsolatodra gondoltam, de azért Drew Williams
se rossz – nevet fel a lány, mire én is elmosolyodom, bár ebbe a mosolyba egy
kevés rosszérzés is vegyül. – Jól csókol?
-
Grace! – nézek rá hitetlenül, mert hát ilyet nem illik kérdezni, de a lány
arcán olyan őszinte kíváncsiság ül, hogy végül mégis választ adok a kérdésére.
– Veszettül… - vallom be, barátnőm arcára pedig levakarhatatlan vigyor
költözik.
- És
most egész pontosan mi van köztetek?
- Csak
barátok vagyunk – vonom meg a vállam.
-
Barátok, akik néha csak úgy véletlenül csókolóznak – jegyzi meg piszkálódva
Grace.
- Csak
kétszer fordult elő – vetem ellen azonnal.
- Két
egymást követő napon – érkezik a reagálás, mire zavartan lesütöm a szemeimet.
- Az
első óta nehezebben megy az ellenállás… - vallom be, majd kínomban a tenyerembe
temetem az arcomat. – Tiszta hülye vagyok, ugye? – pillantok ki két ujjam
között.
- Dehogy
vagy hülye – simítja meg hátamat a lány. – Ha működik köztetek a dolog, akkor
miért ne? Csak mindig tudd, hogy mit akarsz, oké?
-
Hogyhogy tudjam, mit akarok?
- Vedd
észre, ha már fülig belezúgtál – nevet fel Grace, mire csak egy fintorral
felelek.
~ ~ ~
Érzem,
ahogy a napsugarak táncot lejtenek az arcomon, csak sajnos mindezt olyan
hőfokon teszik, hogy lassan felforr az agyvizem. Ráadásul ahogy lassacskánt
kezdek teljesen elszakadni az álomvilágból, kezdem megérezni a macskajaj nem
éppen barátságos tüneteit, mint például azt a kegyetlenül hasogató fejfájást,
vagy éppenséggel a nem túlzottan kellemes torokkaparást. A legzavaróbb
mindenesetre továbbra is az arcomat égető nap, így néhány nem túl nőies
nyöszörgés keretében a hasamra fordulok, majd fejemet belefúrom a párnámba,
ezzel is védve magam a kéretlen napfénytől. A meglepetés akkor ér, mikor a
párnám megmozdul, fülemet pedig megüti egy enyémhez hasonlatos fájdalmas nyögés,
csak úgy két oktávval mélyebben. Bassza meg!
Az
álom azonnal kimegy a szememből, és olyan gyorsasággal ülök fel, hogy hozzám
képest a gepárd futása lassított felvétel. Hosszú másodpercekig csak hitetlenül
meredek a mellettem fekvő srácra, és kétségbeesetten kutatok emlékeim között
gyakorlatilag bármi után, ami magyarázatot adhat arra, hogy mégis mi a fenét
keres Drew Williams az ágyamban, félmeztelenül. vagy legalábbis remélem, hogy
csak félmeztelen… jézusom, ugye félmeztelen?
A
gondolatra tekintetem azonnal lejjebb siklik a srácon, de alsónadrágját – vagy legalábbis
annak helyét – elrejti a takaró, így nem jutok előrébb a kérdésben. Az
mindenesetre jó ómennek tűnik, hogy rajtam van fehérnemű, bár hogy az öltözékem
további része hova tűnt, azért érdekelne. Mi az istenért ittam annyit tegnap?
Oké,
akkor most ezt gondoljuk át. Ha szó nélkül kislisszolok a szobából, és Drew
hozzám hasonlóan nem emlékszik semmire, akkor azt leszámítva, hogy soha nem
fogom megtudni, hogy történt-e köztünk valami az este folyamán, minden rendben.
Ha kisunnyogok, és Drew-nak vannak emlékei a múlt éjszakáról, ráadásul
pikánsabbak, akkor kegyetlenül megszívtam. Aj, csak emlékeznék arra, ha
lefeküdtem volna Drew Williams-szel! Vagy legalábbis bízom benne… Lehet az a
legtisztább, ha felébresztem, és rátérek a lényegre. Jobb túlesni rajta…
- Drew
– rázom meg óvatosana fiú vállát, aki
erre dünnyög valamit, majd átfordul a másik oldalára. Na, köszi! – Drew! –
ismétlem meg vállának rángatását valamivel erősebben.
- Nem
kérek rántottát – válaszol félálomban, mire elfogy a türelmem, és a kedves
ébresztgetés helyett fejbe csapom a párnámmal.
- Kelj
már fel! – suhintom meg újra, majd mivel továbbra sem reagál, nemes
egyszerűséggel lerúgom az ágyról.
- Hé! –
kiált fel az álmosságtól rekedtes hangon, közben pedig a fejét dörzsölve ülő
helyzetbe tornássza magát. – Meg vagy huzatva, cica? – mered rám szemrehányóan,
majd azt hiszem ő is rájön, hogy nálunk egyáltalán nem megszokott közös
szobában ébredni. – Khm… hát, izé – reagál roppant értelmesen. – Jó reggelt? –
próbálkozik a feszültségoldással, lássuk be, igen kevés sikerrel.
- Most
komolyan? Jó reggelt? – meredek rá hitetlenül. – Mi az isten történt tegnap,
Drew? – teszem fel a kérdést.
Nem
tudom, hogy a fiú szándékosan húzza-e az időt, mindenesetre nem felel azonnal.
Helyette kényelmesen feltápászkodik a földről, (van rajta alsónadrág) majd
ujjaival végig szánt – reményeim szerint – az alvástól kócos haján. A szemeimet
forgatva nézem, ahogyan még igazít egyet az egyik hajtincsén, majd mikor
elkezdi önmagát szemlélni Brooke szekrényének tükrében, egy erőteljes
torokköszörüléssel jelzem, hogy ez nem a legalkalmasabb időpont az önimádásra.
Drew mondjuk még megereszt egy kacsintást a tükörképe felé, majd végre valahára
rám néz, és válaszol:
-
Komolyan nem emlékszel?
Ó
basszus, szóval kéne valamire? Hogy lehetek ekkora idióta? Nem feküdhettem le
Drew Williamsszel, az lehetetlen! Oké, hogy már eljátszottam a gondolattal, de
csak nem tettem meg. Ráadásul, most komolyan? Pont részegen? Legalább
emlékeznék rá… Jó, én sem vagyok normális.
- Akadnak homályos foltok – ködösítek végül.
-
Foltok? – kérdez vissza pimasz mosollyal az arcán, mire unottan megforgatom a
szemeimet.
- Oké,
nyertél! Az utolsó emlékem tegnapról, hogy a haveroddal műugró versenyt
rendeztünk a medencénél, és az egyik vízbeérkezéskor Nate elhagyta az alsóját –
vallom be.
-
Akkor nem homályos foltjaid vannak, hanem több órányi filmszakadás – röhög fel
Drew.
- Csak
nyögd ki, hogy mi történt! – intem le unottan, miközben megdörzsölöm a
halántékomat, mert az eddig sem gyenge fejfájásom kezd elviselhetetlen
mértékeket ölteni.
-
Minden érdekel, vagy csak az a rész, amikor kettesben voltunk? – húzza tovább
az idegeimet.
- A
lényeget…
- Oké,
tehát amikor csak rólam van szó – bólint, kiérdemelve ezzel gyilkos
pillantásaim egyikét. – Az ominózus műugrás közben rosszul lettél, kidobtad a
kertben a taccsot, így gondoltam jobban járunk, ha számodra véget ér a buli.
Becipeltelek a házba, közben te kifejtetted, hogy az összes újságíró egy
szemétláda, és mégis mi az, hogy aranyos pár lennénk Grace-szel – meséli, mire
kínomban végig túrok a hajamon. Ugye ennél égőbb nem lehet? – Valamit
magyaráztál a közös gyerekünkről is, de ott annyira gyorsan beszéltél, hogy
elvesztettem a fonalat… A lényeg, hogy felhoztalak a szobádba, leraktalak az
ágyra, de te nem engedted el a nyakamat, és azt hajtogattad, hogy kérsz egy jó
éjszakát puszit, és addig nem engedsz ki, amíg meg nem kapod. – Lehet égőbb. –
Szóval végül adtam neked egy puszit, de elfordítottad a fejedet, így hát csók
lett belőle, és hát fogalmazzunk úgy, hogy ezek után már nem csak a karjaid
tartottak a szobában – vigyorodik el.
- Jézusom
– sütöm le a szemeimet. – Miért nem állítottál le? – hárítom rögtön át a
felelősséget.
-
Miért tettem volna? – tárja szét ártatlanul a karjait. – Élveztem – kacsint,
mire felé hajítom a párnát. – És a legjobb részt még nem is hallottad – jelenik
meg az arcán egy kaján vigyor.
-
Lehet, hogy nem is akarom – csóválom meg a fejemet, de természetesen mindketten
tudjuk, hogy amúgy majd megöl a kíváncsiság, hogy mivel tudtam rálicitálni arra
a tényre, hogy lefeküdtem Drew Williamsszel.
- Mielőtt
elaludtál, még közölted, hogy mindenképp mondanod kell valamit, aztán tíz
percig magyaráztál gyakorlatilag mindenről, végül pedig bevallottad, hogy
teljesen odáig vagy értem.
- Ez
kizárt dolog!
-
Pedig még az „sz” betűs szót is kimondtad – piszkál tovább, mire megragadom a
másik párnát, majd ahelyett, hogy ezt is hozzá vágnám, felpattanok az ágyról,
és módszeresen elkezdem ütlegelni vele.
- Hülye!
Barom! Állat! – kezdem el szapulni, minden szavamat egy-egy ütéssel megtoldva. –
Hogy lehetsz ekkora kretén? Nem is feküdtünk le! Akkora egy seggfej vagy,
Williams!
Szidom
tovább, mire Drew-ből kitör a röhögés, én pedig hitetlenül visszahuppanok az
ágyra, és próbálok rájönni, hogy a dühtől, vagy a megkönnyebbüléstől remegek-e.
Ekkora egy kicseszett idiótát!
-
Honnan jöttél rá? – kérdezi még mindig nevetve, miközben leül mellém a
matracra.
- Nem
tudok annyit inni, hogy szerelmet valljak neked – forgatom meg a szemeimet.
- De
lefeküdnél velem – vonja le a maga következtetését Drew, mire az arcom
rákvörösbe borul. Oké, tényleg gáz, hogy azt a részt minden fenntartás nélkül
bekajáltam. A még gázabb, hogy ahelyett, hogy most megcáfolnám, csak itt
vörösödöm, mint egy paradicsom. A fene essen Drew Williamsbe! – Ennél több
ellenvetésre számítottam, cica – éget tovább szórakozottan.
Mivel
képtelen vagyok akár csak beszállni a szócsatába, jobbnak látom a lehető
leggyorsabban lelépni, így felpattanok az ágyról, és már meg is indulok az ajtó
felé, de ekkor Drew a karom után kap, és egy határozott mozdulattal az ölébe
húz. Értetlenül pillantok fel rá, miközben igyekszem nem tudomást venni arról,
hogy a pulzusom már ennyitől is az egekbe szökött. Aztán már nem kell törnöm
magamat annak érdekében, hogy másra terelődjenek a gondolataim, ugyanis Drew
megcsókol. Ajkai puhán, mégis hevesen nyitnak utat nyelvének, hogy aztán utóbbi
érzékien végig simítson az enyémen, teljesen elvéve az eszemet. Olyan vágy
kerít a hatalmába, amibe beleremeg minden porcikám, lángolni kezd tőle a
testem, bizseregni a bőröm. Forog velem a világ, zsong a fejem, és bár egy
épkézláb gondolatom sincsen, az ösztöneim készségesen átveszik az irányítást a
tetteim felett.
Aztán
Drew lágyan a fogai közé veszi alsó ajkamat, mire bennem átszakad a gát, minden
fenntartásom köddé válik, és átkapcsolok egy teljesen esze vesztett állapotba.
Előre dőlök, így a fiú elfekszik az ágyon, majd tenyereim közé fogom az arcát,
hüvelykujjamat lassan végig húzom a száján, hogy aztán másodjára már ajkaimmal
ismételjem meg a mozdulatot. A csókom egyszerre kétségbeesett, vad, túlfűtött
és érzéki, ez az elegy pedig határozottan bejön Drew-nak, ugyanis a fiúból
kiszakad egy teljesen értelmezhetetlen, mélyről jövő torokhang, ami furcsa mód
csak még inkább beindít. Már épp megismételném a csókot, mikor a srác fordít a
helyzetünkön, hogy aztán tenyerével bebarangolja fedetlen oldalamat, miközben ajkaival
lágy csókokat hint először a hasamra, majd a köldököm felé, felfelé a
szegycsontomon, a dekoltázsom környékére, onnan a nyakam vonalára, végül pedig
a fülem mögé, kiváltva belőlem egy elfúló sóhajt. Don’t want to be an American idiot!
- A
rohadt életbe már! – szakad ki Drew-ból, mikor óvatosan eltolom magamtól, hogy
aztán felülhessek. – Kezdem utálni ezt a számot! – dühöng. – Egyáltalán ki az?
- Apa –
húzom el a számat. – Basszus, már nyolcszor hívott…
- Nem
szeretem apukádat – dünnyögi durcásan Drew, közben pedig ő is felül, és
vállaimon folytatja lágy csókjainak sorát, amibe egész egyszerűen beleremegek.
- Na –
nevetek fel, mikor ajkai ismét a nyakamra tévednek. – Egyáltalán mit művelünk?
- Te
lefeküdnél velem. Én lefeküdnék veled. Nem értem, hol itt a probléma – vázolja fel
saját nézőpontját Drew, majd egyfajta alátámasztás gyanánt átkarol hátulról, és
egy újabb puszit nyom a fülem mögé.
- De…
- kezdenék bele a kifogásba, csak sajnos nem igazán jönnek a szavak a számra. –
Így nehéz veled vitatkozni – adom a tudtára, ugyanis ajkai még mindig a bőrömön
időznek, amik kellemes bizsergést váltanak ki testem legkülönbözőbb pontjaiból.
-
Akkor ne tedd – veti fel a fiú, miközben állát megtámasztja a vállamon. – Úgy látom
SMS-t is kaptál egy párat – bök mutatóujjával a telefonom képernyőjére. –
Szerintem kezd azzal.
Mivel
nincs kedvem egy kínos beszélgetéshez apával, megfogadom a fiú tanácsát, és az
üzenetekkel kezdem. Elég az elsőt elolvasnom, hogy rájöjjek, mire fel van ennyi
nem fogadottam, ugyanis nagyjából két és fél órája ott kéne már lennem a
sorozat forgatásán. Ennyit arról, hogy én fogom rendbe tenni a Brooke-ról
kialakult véleményeket…
- Ezért
nem leszel megdicsérve – közli azért Drew, mire csak egy „Na nem mondod,
komolyan?”-t kap válaszul. – Oké, szedd össze magad, aztán eldoblak a
forgatásra. Addig én megkeresem a többieket – utal Grace-re és Nate-re.
Csak
rábólintok a terveire, aztán már meg is indulok a fürdő irányába. Igyekszem
gyorsan összekaparni magam, bár elsősorban nem a külsőm okozza a nehézséget,
sokkal inkább a megállás nélkül kattogó agyam. Most gyakorlatilag belementem
egy barátság extrákkal kapcsolatba Drew-val? És amennyiben igen, mennyire normális
az, hogy ezt nem bánom? Sőt, talán még vágyom is rá… Nekem határozottan
elmentek otthonról. Amúgy meg, komolyan kifejtettem részegen a srácnak, hogy
Grace és ő nem lennének cuki páros? Jézusom, ugye a hányást is csak kamuzta?
HŰHA!!!! IMÀDOM!!!!
VálaszTörlésJöjjenek már össze, nekem nem elég ez a barátság extrákkal dolog, ők egymásnak vannak teremtve. Amugy még mindig imádom ahogy írsz <3 Siees a kövivel. Sok sikert az egyetemre... :)
#TEAMBREAW
Puszii
Nagyon örülöööööök, hogy szereted *-*
TörlésFigyelj, végül is Szösziéknél is innen indult a dolog, aztán mi lett belőle :D Meg hát kellenek még az izgalmak :D
Örülök, hogy szereted ahogy írok, mindig annyira jó érzést ezt olvasni *-* A következővel még szép, hogy sietek, már nagy vonalakban tudom, hogy mit szeretnék írni, szóval reményeim szerint gyorsan meglesz :)
És köszönöm <3
És mi az, hogy #TeamBreaw??? :D Most Brooke-ot és Drewt pártoljuk??? :O :D
#TEAMBREAW az Roxie-t és Drew-t takarja😂😂
TörlésUristeen!! Ez a rész����alig vártam már hogy kijöjjön, eddig Roxie a kedvenc lányszerplőm����és Drew, nem is tudok semmit mondani rá egyszerűen csak ááh����már várom a kövi rész, csak így tovább!!
VálaszTörlésVíííííí, annyira örülök, hogy tetszett :) Nekem is Roxie a best, nagyon karakán szereplő lett, ami mondjuk Szösziben is meg volt, de most úgy érzem kiteljesedett :D Hát igen, Drew meg csak úgy áh :D
TörlésIgyekszem a következővel, és köszönöm, hogy írtál! <3
Első reakció: ATYA ÉG!
VálaszTörlésIstenem én komolyan beleszerettem Drewba..., de ez nem újdonság...
Nagyon tetszett ez a, kissé pikánsabb, rész, de igazából a legjobban Nate és Grace hollétte (na meg, hogy léte) érdekelne. Lehet kicsit elkalandozott a fantáziám...
Nagyon nagy meglepetés volt látni, hogy új értesítés a bloggal kapcsolatban. Annyi dolgom volt a sulival, hogy szinte meg is feledkeztem róla, és kész felüdűlés volt olvasni egy kis szerelmet.
Összefolynak a szavak és a gondolatok, szóval azt hiszem csak sok sikert kívánok az egyetemhez, meg a következő részhez, és küldök egy virtuális bíztató pacsit!
Nagy ölelés: Hope!
Nem vagy egyedül, én is teljesen odáig vagyok Drew-ért, bár mondjuk írói szemmel ez nem a legjobb tulajdonságom, de hát na :D
TörlésMindenkit Nate és Grace érdeke, és igazából nagyon sokat gondolkoztam a párosukon, mert úgy érzem szinkronban vannak, de annyira klisés dolog lenne összehozni őket, hogy végül nem írtam nekik semmi szaftosat... talán majd legközelebb :D
Örülök, hogy a rész kicsit kizökkentett a sulis mindennapokból, alapvetően ebből a célból kezdtem el írni ezt az egész blogot *-*
Köszönöm, hogy írtál! <3
Eztaseggfejet!
VálaszTörlésDrága Naomi!
Utáltam Drewt! Oké, kezdjük az elején. A Grace-Nate párost már most imádom, a cikkekre számítottam. Sokszor vigyorogtam olvasás közbe, de az, hogy a srác rögtön lefeküdne Roxie-val, csak mert ő benne lenne, az nálam nem Drews. Oké, hülyén hangzik, de én most nagyon kiakadtam a srácnak, amiért annyit se jelent neki a lány, hogy tökéletesen csinalja az elsőt. Pedig 9-esként megérdemli. :3 Meg amúgy is:D
Várom a folytatást és sok sikert az egyetemhez! :D
Szia! :)
TörlésAnnyira meglepett az első sorod, hogy hűűűű, de aztán tovább olvastam a kommentedet, és átgondoltam és elfogadtam, amit írtál, még ha amúgy nem is értek egyet vele :D Szóval azt aláírom, hogy Drew-nak nem ez volt a legcukibb megnyilvánulása, de alapvetően szerintem az is egy fontos szempont, hogy bár maga a történet már hónapok óta íródik, a szereplők alig egy hete, hogy ismerik egymást. Ennyi idő alatt szerintem nem lesz az ember úgy igazán szerelmes, és hát lássuk be, a pasiknál sok esetben tényleg ilyen egyszerű ez a dolog. Jól nézel ki, én bejövök neked, meg van a kémia, akkor zúzzunk :D (oké, ez most nagyon sarkítva). Ettől függetlenül értem, mit akarsz mondani, Roxie jelenthetne ennél többet Drew-nak (ahogyan nyilván fog is), de jelenleg szerintem egyáltalán nem bántó a srác hozzáállása, mert hát egyelőre még tényleg csak a vonzalom van meg kettejük között, és szerintem egy ilyen kapcsolatba, ez teljesen belefér. :)
A folytatással igyekszem, és köszönöm <3
Igen, ezt aláírom, igazad van, most már én is látom. De akkor utána annyira szemétnek láttam Drewt, mert már olyan volt, mintha kezdene beleszeretni és ahh :')
TörlésNe aggódj, ami késik, nem múlik :D <3
TörlésÚristen, meghaltam! Rettentően, fantasztikusan, rohadtul jól írsz! #TeamDroxie
VálaszTörlésJaj, annyira, de annyira aranyos vagy :) Nagyon örülök, hogy tetszik ahogy írok, ezt annyira jó érzés olvasni <3
TörlésMiert? Miert? Miert? Hjaaaaaaaa.....
VálaszTörlésKedves Naomi
Ez a resz ahhhhhh...
Ennyit tudok irni. Sokat gondolkoztam rajta hogy mi lessz a kovetkezo reszbe errre ez a telefon kihajitanam az ablakon!!! Miert? Miert? Pedig mar annyira beleeltem magam erre most nem Grace hanem az apja zavar. Sokat nevettem a tortenet kozbe. Ennyire lassan meg sose olvassam emlekezni akartam mindenre ha egy het mulva megkerdezik mi volt benne ne csak a fontos dolgokra emlekezzek. Irjal mindig ilyen sokat mert ez aztan uristen volt.
Sok sikert az egyetemhez! :) :D
Szia :)
TörlésHát igen, Roxie telefonját már úgy érzem elég sokan kihajítanánk tíz emelet magasból, de hát, ez van :D Mindenesetre nagyon aranyos a részedről, hogy ennyire drukkolsz nekik, és hogy ennyire együtt élsz a történettel, nagyon jól esik <3 Igyekszem mindig hosszú részeket írni, bár egyébként ez két oldallal tényleg több lett, mint általánosságban szokott :) Majd igyekszem fenntartani ezt a nyolc oldalas hosszúságot, mert úgy látom bejövős :D
Köszönöm szépen, hogy írtál <3
Sziaa!
VálaszTörlésNekem is nagyon nagyon tetszik és belehalok, anniyra izgalmas és vicces az egész sztori.
Szerintem az első kommentelő arra gondolt, hogy Roxie és Drew az igazi páros :D csak hát, most Roxie Brooke.
Várom a folytatást <33
Szia :)
TörlésHihetetlenül örülök, hogy ennyire tetszik ez a történet, nagyon izgultam az elején, de már kezdek megkönnyebbülni, hogy nem fogtam vele mellé :)
Igen, tudom, hogy arra gondolt, először fel se tűnt nekem se, hogy Brooke nevével van a ship :D
A folytatással pedig sietek! <3
Úristen*-*
VálaszTörlésEbben a részben nyilvánvalóan több volt az erotika, de ezt egyáltalán nem bántam. Igazából, ki bánta?:D
Imádtam minden egyes sorát, remélem, minél hamarabb olvashatom a következő részt:D
Csak így tovább!*-*
Hát, talán Drew és Roxie tényleg többször akadtak egymásra ebben a részben, mint úgy általában szoktak, mindenesetre örülök, hogy ezt nem bántad :D
TörlésÉn is remélem, hogy mihamarabb tudom hozni a folytatás, annyira szeretem azokat a napokat, mikor kijön az új rész *-*
Köszönöm <3
Sziaa! Igazából nem szoktam hozzászólást írni a részelhez, de most rávettem magam(több időm van :D). Egyszerűen imádom, amit csinálsz. Ahogy bánsz a szavakkal, ahogy megteremted a szituációkat és ahogy megalkotod a szereplőket, az valami zseniálisan fantasztikus. Az előző 2 blogodat is olvastam és annyira a szívemhez nőttek, hogy nem tudtam elképzelni mit fogsz alkotni ebben a történetben. Sikerült! A tavaszi bejegyzésnek, Roxie és Drew párosának még jobban a megszállotja lettem. (Pedig a nyári bejegyzéseket háromszor olvastam újra :D) Egyszerűen csodálatos, nem tudok más szót haszlni, csak ennek a szinonímáit. A te írásaidat felüdülés olvasni a többi blog között, mert amikor azt hinném tudom mi fog történni, egyből megváltozik minden. A legjobban mégis az tetszik, hofy nem klisés írónő vagy. A szereplőkről, főleg Drew-ról meg ne is beszéljünk. Na jó, mégis: IMÁÁDOM! És bármennyire is szeretem őket együtt, már előre félek és egyben előre érzem a fájdalmat, amiatt ami történni fog. Mert lássuk be, elég fájdalmasan tudod csavarni a szálakat. Van egy-két ötletem, hogy mi fogja majd a nagy szétválást okozni, aüi ztán remélhetőleg még jobban fogják együást szeretni a végén. Kicsit előre szaladtam, de sebaj. :) Azért remélem, higy lejön a lényege ennek a nagy összevisszaságnak, amit most idealkottam. Siess a résszel, nrm bírom ki a 2 hetet! Csak így tovább! És sok sikert az egyetemen!
VálaszTörlés#TeamDroxie
Puszii😘
Bocsi a hibákért, de telefonról pötyögök. :)
TörlésSzia! :)
TörlésJaj, hát ne viccelj, aki ennyit ír, annak azt is elnézem, ha minden szóban felcserél két betűt, és hátrafelé írja le, amit gondol :D
Annyira örülök, hogy több időd lett és megosztottad velem a gondolataidat, mindig annyira, de annyira boldog vagyok, mikor valaki rászánja magát a hozzászólás írásra :)
A kedves szavaidat nagyon szépen köszönöm, örülök, hogy tetszik, amit csinálok, és hogy a Spring Notes sem okozott csalódást (nagyon izgultam ám :D). Jézusom, háromszor??! Akkor te tényleg fanatikus vagy :D
A legjobban talán annak örülök, hogy nem tartod kiszámíthatónak a történet, én egy picit mindig izgulok amiatt, hogy nem csak egy nagy kliséhalmaz, amit gyártok, de most azért megnyugodtam. :)
Na, ne gyászoljuk őket már így előre, még csak az ismerkedős fázisban vannak :D Mondjuk meg tudom érteni a félelmet, az előző két sztoriban is tönkre vágtam a kapcsolatokat, itt miért ne tenném? :D
Sietek a résszel, ez után a komment után végképp :D
Tényleg hihetetlenül köszönöm, hogy írtál! <3
#TeamDroxie
A Drew fangörcs még mindig meg van, mert egyszerűen aww*-*
VálaszTörlésAz a cikk, ahol Graceről és Drewről írtak, nekem nagyon nem tetszik:D A Grace és Nate páros (Grate,Nace:DD) viszont annál inkább:3
Nem tudom ki hogy van vele, de nekem ez a barátság extrákkal dolog mindig bejön;) Mármint az ilyen filmeket is, meg sztorikat is szeretem, és hát... általában úgyis love story a vége:¢ Roxie meg... hát tényleg lehetne többször részeg:D
#TeamDroxie #TeamDrew #TeamNace
Ölel: Renee:3