Téli bejegyzés #8 – 2015.12.19

Sziaszok! :)

Ezennel megérkezett a nagy nehézségek árán,  de időben megírt 8. Fejezet :) Remélem tetszeni fog Nektek! Akik szombaton központot írtak, bízom benne, hogy sikerrel vették az akadályt! :)

Jó olvasást, és ha időtök engedi, hagyjatok nyomot magatok után!:)

 

Téli bejegyzés #8 – 2015.12.19

Szóval, bár este azért nem egyszer jutott eszembe a Szabival való vitám, azt kell mondjam, hogy összességében inkább a Theo-val való csók foglalkoztatott. Mármint félre ne értsetek, piszkosul zavart, hogy ilyen csúnyán összekaptunk, de alapvetően egyik énem úgy érezte, hogy Szabinak igazán járt már egy kis helyrerakás. Biztosan tudtam, hogy legjobb barátom elgondolkozott a szavaimon, hogy talán kicsit belátta, hogy tényleg elvárja, hogy minden körülötte forogjon, ami viszont nincs rendben. Bíztam benne, hogy a kettőnk kapcsolatán is elmerengett, hogy sikerült magában helyreraknia, hogy bár Theo böki az egóját, az nem jelenti egyenesen azt, hogy akar tőlem valamit. Hogy tisztázta magában, hogy mi legjobb barátok vagyunk, és hogy majd mikor sikerül túllépnie a büszkeségén, akkor a maga módján bocsánatot kér, majd egy viccel elüti az egész élét.

Talán ez egyfajta önhitegetés is volt azzal kapcsolatban, hogy a Szabival való csókom hidegen hagyott, szimplán csak a fiú utólagos reakciója hitette el velem, hogy akarok valamit. Jó, ez így nagyon nevetségesnek hangzik, de végre sikerült magam úgy ahogy meggyőzni erről, úgyhogy most fogadjátok el ezt a végtelenül naiv és roppant irreális alapokon álló érvelésemet. Mivel a Szabin való gondolkodás valahogy mindig odavezetett, hogy összezavartam önmagam, sokkal egyszerűbb volt Theo-n gondolkozni. A srác nyílt lapokkal játszott, ami annyira üdítő volt Szabi folyamatos ködösítései után, hogy már pusztán a gesztusaival elérte, hogy fellángoljon köztünk valami. Amióta ismerem kedves, mégis megvan benne az a kis pimasz perverzség, ami számomra elengedhetetlen kelléke egy srácnak. Humoros, el tudunk beszélgetni, mindezt pedig egy roppant mód megnyerő külsővel párosul, ami egész egyszerűen ideális számomra. Lehet, hogy még nincs meg az a mélysége a kapcsolatunknak, ami mondjuk Szabival megvan - tekintettel arra, hogy négy éve legjobb barátok vagyunk, így jóformán minden tudunk egymásról -, de hiszem azt, hogy meglehet.

Ennek jegyében végül jókedvűen ébredtem, hiszen az isten szerelmére, egy piszkosul jóképű srác megcsókolt Bécsben egy gyönyörű pálmaházban! Oké, kicsit beárnyékolja a dolgokat, hogy csúnyán összevesztem a legjobb barátommal, de eljutottam arra a pontra, hogy kivételesen én töltöm be az önző szerepet kettőnk közül, így mikor reggel kisétáltam a szobámból, és láttam, hogy Szabi már mondana valamit, nemes egyszerűséggel elsétáltam mellette.

- Szia Szépség! - köszöntött Theo, mikor gondosan ügyelve arra, hogy csípőnk összetalálkozzon, odaálltam mellé a konyhában.

- Jó reggelt! - mosolyogtam rá a srácra, aki erre odavont magához, majd egy „jó reggelt” csókkal ajándékozott meg.

A háttérből beszűrődött Szabi „mindjárt hányok” megjegyzése, amit nagy nehézségek árán végül sikeresen elengedtem a fülem mellett. Tudtam, hogy csak provokálni akar, hogy megtörjem a kettőnk közötti csendet, és bármennyire is a nyelvem hegyén volt egy csípős válasz, végül lenyeltem magamban. Helyette egy újabb mosolyt eresztettem meg Theo felé, majd lábujjhegyre állva lehalásztam egy kávésbögrét a polcról.

- Akkor megyünk ma az uszodába? - próbált reggeli beszélgetést kezdeményezni a srác.

Már mikor kimondta a kérdést, tudtam, hogy nagy hiba, de sajnos túl későn érkezett a csúnya nézésem. Szabi természetesen azonnal rárepült a lehetőségre, rögtön biztosította Theo-t, hogy ő bizony megy. Gyanítom ez burkolt fenyegetés volt a részéről, valami olyan tartalommal, hogy „rajtad tartom a szemem, és jaj neked, ha rosszat látok”. Mindenesetre az olasz srácot annyira nem hatotta meg legjobb barátom reakciója, helyette egy vállvonással jelezte, hogy részéről mindegy. Én a magam részéről csak egy szúrós pillantást vetettem Szabira, aki erre egy szemöldökfelvonással válaszolt. Hát megragadtunk a kommunikáció non-verbális formájánál. Nem remek?

Hamarosan Vivi is csatlakozott hozzánk, aki miután megtudta, hogy a terv miszerint csak Theo és én megyünk az uszodába csődöt mondott, kitalálta, hogy akkor ő is elhívja a kétrandis haverját, és legalább megismerjük. Rövid úton ő elment telefonálni, Theo-val pedig bevonultunk a srác szobájába, hogy megszabaduljunk Szabi provokáló megjegyzéseitől. Mit ne mondjak, legjobb barátom elemében volt, és el kell ismernem, hogy egyszer-kétszer nagyon közel álltam ahhoz, hogy elnevessem magam, és egy „te hülye vagy” kíséretében elássam a csatabárdot Szabival. Annyira könnyű lett volna hagyni, hogy a srác ilyen apró gesztusokkal kérjen bocsánatot, de kivételesen azt akartam, hogy szedje össze magát, és álljon elém. Lehet, hogy ez önzőség a részemről, de egész egyszerűen nem akartam megkönnyíteni a dolgát. Mindig azt tettem, és már rohadtul untam, hogy Szabi mindig túl büszke volt ahhoz, hogy a szemembe nézve azt mondja „bocs, eltoltam”.

Tehát, ott tartottam, hogy Theo-val a srác szobájában kötöttünk ki. Őszintén szólva kicsit zavarban voltam, valahogy fura volt nekem ez a „több mint barátság, kevesebb, mint szerelem” kapcsolat. Fogalmam sem volt, hogy mégis hogyan viszonyuljak a sráchoz, nem akartam elsietni, de nem akartam nagyon egy helyben toporogni sem. A nagy vacillálásom egészen odáig fajult, hogy mikor beléptem Theo szobájába, nem mertem elmozdulni a szőnyeg közepéről. Tudom, nevetséges, de egész egyszerűen olyan piszkosul zavarban voltam, hogy csak a fejemet forgattam körbe-körbe, és hümmögve megállapítottam, hogy nagyon otthonosra sikerült berendeznie. A falakat képmontázsok borították, a polcokon mindenféle sporttal kapcsolatos könyvek sorakoztak, az íróasztalát ellepték a sulis jegyzetei, a sarokban CD-k tömkelege állt halomban, illetve egy-két teljesen random helyen – értsd: ágy alatt, szőnyeg alatt, az ablakkeretén – a fiú ruhatárának valamelyik eleme lógott.

- Nyugodtan leülhetsz – nevetett Theo, mikor már egy ideje azon merengtem, hogy vajon mit üzen az, ha leülök az ágyára.

- Ja persze, csak elbambultam! - próbáltam adni a lazát.

A srác szórakozott mosollyal jelezte, hogy nem hisz nekem, de ettől függetlenül fejével az ágya szélére bökött, jelezve, hogy tényleg leülhetek. Némi magabiztosságot színlelve meg is indultam a matrac felé, csak hát végül sikerült előadnom a szerencsétlen énemet, így valahogy úgy léptem rá a szőnyeg szélére, hogy az elcsúszott alattam, én pedig az amúgy sem a tapadásáról híres zoknimban, estem egy hatalmasat. A fiú megpróbált még utánam kapni, de tekintettel arra, hogy az ágy másik végében ült, mindössze annyit ért el a dologgal, hogy ahogy elkapta a karomat, a lendülettől őt is magammal rántottam, így még rám is esett. Idilli romantikus percek kettesben, nem?

- Ez kínos – jelentettem ki, mire mindketten felnevettünk.

- Ne parázd túl! - tanácsolta Theo. - Nem változott köztünk semmi olyan, amiért rá kéne görcsölnöd a dologra... sőt!

- Sőt? - vontam fel a szemöldököm mosolyogva, mire a fiú arcán pimasz vigyor jelent meg.

- Most értünk el arra a szakaszra, amit igazán élvezni lehet.

Természetesen a srác nem mulasztotta el állításának bebizonyítását. Igen hamar közelebb hajolt hozzám, majd ajkai szinte alig érezhetően csókot lehelek a nyakamra. Ösztönösen hunytam le a szemem a lágy érintéstől, és akaratlanul is kiszakadt belőlem egy kissé erőteljesebb sóhaj, mikor következőnek a fiú a fülem mögötti érzékeny bőrterületre adott egy hasonlóan leheletnyi puszit. Élveztem azt az érzést, amit ezek az apró, figyelmes, gondosan eltervezett érintések váltottak ki belőlem, miközben énem egy kissé türelmetlenebbik fele folyamatosan arra várt, hogy a fiú ajkai végre találjanak rá az enyémekre, és minden puhatolózást mellőzve, csókoljanak meg úgy igazán.

- Oké, talán van ebben valami – jegyeztem meg csak úgy mellékesen, mire a fiú belemosolygott az épp aktuális nyakpuszijába.

- Amit én mondok, abban mindig van valami – vágta tönkre a hangulatot egy nagyképű megjegyzéssel, amit képtelen voltam megállni szemforgatás nélkül.

- Ez az albérlet rossz hatással van a srácok egoizmusára... - jelentettem ki.

- Vagy csak szimplán bejönnek a magabiztos pasik.

- Ha a magabiztos nálad nagyképűt jelent – öltöttem ki rá a nyelvem.

- Szóval bejövök? - forgatta ki könnyedén a szavaimat.

Sajnos ekkor Vivi megszakította a már majdnem csókba váltó pillanatunkat, ugyanis jókedvűen – nem mellesleg kopogás nélkül – beperdült Theo szobájába, és csivitelve közölte, hogy a kétrandis srác ráér, úgyhogy negyed óra múlva indulunk. Mivel ez volt a hivatalos „bemutatom a pasimat a barátaimnak” program, ezért nekem barátnői kötelességem volt Vivivel együtt távozni szobából, hogy aztán gyorsan kielemezzük Vivi összes bikinijét, megkeresve a legalkalmasabbat. Ahogy barátnőm forgolódott előttem, akaratlanul is elgondolkoztam azon, hogy néhány nappal ezelőtt hasonlóan ácsorogtam Szabi előtt, aki mondjuk kétségtelenül jobban megbámult, mint én Vivivit. Persze a gondolat igen hamar kinőtte magát, rövid úton már a srác tenyerét is éreztem a combomon, és bár csak elképzeltem az egészet, így is éreztem, hogy vörösbe borul az arcom. Hogy Vivi ne kezdjen faggatózni, gyorsan leszegtem a fejem, így hajam az arcomba hullott, majd magyaráztam valamit arról, hogy egy szempilla belement a szemembe, és azt próbálom kiszedni. A gond az volt, hogy ez a szembemenő szempilla történetesen Szabi volt, és rohadtul nem a szememet, hanem a gondolataimat célozta meg, ahonnan hiába igyekeztem kiverni, makacsul befészkelte magát. Csak úgy Szabisan...

- Akkor most mi van veled meg Theo-val? - érdeklődött Vivi, mire legszívesebben kirohantam volna a szobából. - Ezúttal nem rázol le egy „valami alakul” szöveggel! - figyelmeztetett, miközben visszaöltözött.

- Hát, úgy fest, hogy összejöttünk – mondtam végül a lehető legtermészetesebben. - Igazság szerint nem nevezném még olyan hű de komoly kapcsolatnak, de szeretném, hogy az legyen.

- Szeretnéd, hogy az legyen, mert úgy érzed, hogy Theo az igazi, vagy szeretnéd, hogy az legyen, mert ez eltereli a figyelmedet Szabiról?

- Szabi a legjobb barátom.

- Nem ezt kérdeztem – mosolyodott el óvatosan Vivi. - Tudod tegnap bejött hozzám, és bár megígértette velem, hogy nem mondok róla semmit...

- Jesszusom, nem akarom tudni, ha lefeküdtetek! - hőköltem meg azonnal.

Az arcomra kiülni készülő felháborodást még úgy-ahogy sikeredett palástolni, de hogy a szememben megcsillantak a tegnapihoz hasonló gyilkos indulatok, abban biztos voltam. Egész egyszerűen idegesített, hogy bár Szabi pontosan tudta, hogy elvetette a sulykot, azért annyira nem vette magára a vitánkat, hogy ne feledkezzen bele egy jó kis Vivi -féle bosszú szexbe. A másik fele pedig az, hogy Vivi vígan készülődik a harmadik randijára egy sráccal, holott előtte azért összejött egy kufircra a lakótársával. Bár tényleg nem szeretek beleszólni a barátaim magánéletébe, nehezemre esett visszanyelni egy-két megjegyzést.

- Te komolyan annyit nézel ki belőlem, hogy mikor kapcsolatban vagyok, akkor Szabival kavarok? - kerekedett el Vivi szeme, én pedig nagyon örültem, hogy végül magamban tartottam a nemkívánatos kommentjeimet. - Szabi kiselőadást tartott arról, hogy hülye lennék lecserélni egy olyan srácot, aki képes elviselni engem, ő rá. Azt leszámítva, hogy burkoltan megsértett, és hogy Szabisan evidensnek vette, hogy mindenki vele akar összejönni, aranyos volt. Ha engem kérdezel, megértette, bármit is mondtál neki tegnap. Ha pedig azért vagy együtt Theo-val, hogy eltereld a figyelmedet Szabiról, akkor javaslom, hogy addig szállj ki ebből, ameddig nem merülsz el benne nyakig. Egyrészt ne hülyítsd a srácot, másrészt pedig ne hidd azt, hogy Szabi sokáig a parkolópályán fog várakozni! Most akar valamit, talán komolyat, talán nem. De ha teszteled a kitartását, pofára fogsz esni!

Na, Vivi így szokta helyrerakni az embereket. Alapvetően mindent elviccel, de néha lenyom neked egy monológot, aztán ő könnyedén tovább lép, te meg rakd össze magad. Ezúttal sem volt másképp. Én hosszan bámultam magam elé a szavait elemezve, ő pedig már egy Bruno Mars számot dúdolva, nekiállt bepakolni az oldaltáskájába.

- Tudod nem szeretnék mindent felrakni egy „talán komoly, talán nem” lapra. Szabi és én legjobb barátként tökéletesen passzolunk egymáshoz, ezt pedig nem akarom kockáztatni – bukott ki belőlem.

- Én nem mondom, hogy tuti működne köztetek a dolog, mert ez távolról sem biztos. De hogyha a legjobb barát zónában akarsz maradni, akkor ahhoz tartsd magad. Ha pedig nem, akkor ahhoz. De ne lavírozz a kettő között, mert a szék alá fogsz esni!

- A pad alá Vivi – nevettem el magam. - Két szék közül a pad alá.

Barátnőm rendszerint keveri a mondásokat, egyszer egyébként szeretnék majd egy ilyen bejegyzést is írni. Személyes kedvencem a veszett egér nyele, amikor egyébként gőzöm sincs, hogy mégis mi játszódott le benne, hogy ezt így logikusnak vélte, de hát ő tudja. Vivi szavajárása még amúgy a szoknyafacér is, ami szerinte teljesen evidens, hiszen végül is az kergeti a szoknyákat, aki facér, a pecérnek meg amúgy sincs semmi értelme. Hát, ő tudja, én mindenesetre remekül szoktam rajta szórakozni.

Bár végül nem váltottuk meg a világot, azért jó volt egy kicsit beszélni Vivivel a kapcsolataimról. Túl sok időm mondjuk nem volt átgondolni barátnőm álláspontját, ugyanis igen hamar rájöttem, hogy bár Vivi már útra kész, én még nem tartok sehol. Átsiettem a szobámba, majd hosszú percekig tartó mérlegelés után végül azt a fürdőruhát süllyesztettem a táskámba, amire még néhány nappal ezelőtt Szabi rábólintott. A fenébe is, az a legjobb bikinim, és bár sajnos akárhányszor rátéved a tekintetem, a legjobb barátom jut róla az eszembe, azért csak nem selejtezem ki, mert azon kivételes darabok egyike, ami jól áll.

~ ~ ~

Mikor odaértünk az uszodához, Vivi kétrandis sráca már várt ránk. Távolról persze alaposan szemügyre vettük, és bár Szabival nem volt éppen felhőtlen a kapcsolatunk, azért egy összenézéssel megállapítottuk, hogy nem rossz pasit fogott ki magának barátnőnk. Bár annyira nem különleges a srác a maga barna haj, barna szem kombinációjával, van benne valami megfogalmazhatatlan sárm, ami megfogja az embert. A rossz fiús kisugárzását megadja egy, a bal karján körbe-körbe végigfutó, tetoválás, ami, mint később megtudtam, valami számomra ismeretlen rockbanda egyik dalának a szövegét ábrázolja. Összességében az a tipikus észreveszlek az utcán, ha elsétálsz mellettem kaliberű srác volt így első ránézésre.

- Sziasztok! - köszönt, mikor odaértünk, majd egy visszafogott csókot váltott Vivivel, aki már ennyitől pipacspirosba borult.

- Na mi van Vivi, égsz a pasidtól? - oltotta be könnyedén Szabi egyszerre mindkettőt.

- Annyira gonosz vagy! - löktem oldalba, mire felém kapta a fejét, és egy mosollyal tudomásul vette, hogy végre hozzászóltam. - Szia! - fordultam gyorsan az ismeretlen srác felé. - Békési Hanna!

- Szilágyi Gergő – mutatkozott be, miközben nem túl erősen megszorította a felé nyújtott kezemet.

Gyorsan a többiek is letudták a bemutatkozást, majd bevonultunk az uszodába. A fiúk értelemszerűen a férfi, mi pedig Vivivel a női öltöző felé vettük az irányt. Barátnőm életében nem öltözött még át ilyen gyorsan, gyanítom a lehető legkevesebb ideig akarta, hagyni, hogy Szabi szívhassa Gergő vérét. Na, nem mintha az a típus lenne... egyébként ez most gonoszan hangzott a részemről, de csak hogy tudjátok, ez az egyik kedvenc tulajdonságom Szabiban. Mindig leellenőrzi a többi haverunkat, és bár most Theo-val épp mellélőtt, a legtöbbször jók a megérzései. Sokszor egy-egy srác, aki megkörnyékez bennünket – jó, inkább Vivit – a hátunk mögött a többi fiúval meglehetősen érdekesen viszonyul a kapcsolatokhoz, és hát ezekről jobb informálódni még az elején. Szabi pedig készségesen hegyezi a fülét mindig, és miután felvázolta nekünk, hogy pontosan miért nem jó ötlet az adott srác, gondoskodik arról, hogy az említettnek se legyen kedve tovább ontani a bókokat.

Bár Vivi elképesztő sebességgel öltözött át, a nagy kapkodásban elszakadt a karszalagja, így le kellett mennie a recepcióra egy újért. Mivel én alkalmazkodtam a barátnőmhöz, igen hamar egyedül ácsorogtam a két öltöző közötti folyosón, és a körmeimről lepattogzó körömlakkot babráltam. Közben előttem mentek el a jobbnál jobb alakú lányok, így gyorsan megállapítottam, hogy nem ártana némi mozgást vinni az életembe, mert tök jó, hogy bevezették a heti öt testnevelést, de tekintettel arra, hogy néhol négy osztály osztozik az egy szem tornatermen, nem túl aktívak azok az órák. Magamtól meg persze nem csinálok semmit, mert hát tanulni kell – na, nem mintha tanulni tanulnék, de kifogásnak remek. Az egyetlen ok, amiért még nem szaladt rám fel túl sok kiló, az az, hogy össze-vissza tömegközlekedem a városban, ami legalább minimális sétálást, illetve futást igényel – mikor épp futsz a már megállóban álló jármű felé három sarokkal arrébbról. Na, de a lényeg, hogy a várakozás közben leszögeztem, hogy a mai naptól kezdve mindig csinálok néhány guggolást, meg felülést, meg ilyen mindenféle dolgot. Az megint más kérdés, hogy körülbelül két perc múlva már magammal alkudoztam a gyakorlatok számát illetően, és hát igen hamar arra jutottam, hogy ez a sportolás dolog nem nekem való...

Gondolataimból a férfi öltöző ajtajának becsapódása váltott ki, mire felkaptam a fejem, és legnagyobb pechemre Szabival találtam szemben magam. Sajnos a srácot nem követte Theo és Gergő, így nagyon úgy festett, hogy kettesben leszünk egy darabig. Jelen helyzetben valahogy nem repestem a boldogságtól. Egyébként zárójeles megjegyzés, hogy a fiú felsőtestének látványa ismételten előhozta bennem a csókunkat, és bár ez egy roppant csitris gondolat a részemről, de piszkosul szívesen ellenőriztem volna a tenyeremmel, hogy még mindig olyan kemények-e azok az izmok, mint néhány napja.

- Beszélhetünk? - nézett rám imádni valóan aranyos pillantással, mire minimálisan hajlandó voltam visszavenni az ellenséges stílusomból.

- Az attól függ, hogy mit szeretnél mondani.

- Bár azt fenntartom, hogy a Theo egész egyszerűen nevetséges és üres, a Vivivel kapcsolatos mondatomért bocsánatot kérek. Messzire mentem – közölte, mire kínomban felnevettem.

- Komolyan? Ennyire futotta fél nap gondolkodás után? - forgattam meg hitetlenül a szemeimet.

- Ne várd el, hogy a véleményemért elnézést kérjek!

- Tévedsz Szabi! Nem azt várom el, hogy bocsánatot kérj miatta, hanem, hogy legalább ne ezzel kezd. Elfogadom, hogy egész egyszerűen Theo puszta személyétől kinyílik a bicska a zsebedben, de nagyra értékelném, ha ezt nem éreztetnéd velem minden másodpercben. Akár tetszik neked, akár nem, én jól érzem magam vele, része az életemnek, és a te gyerekes besértődésed miatt nem fogok ezen változtatni. Vagy elfogadod ezt, vagy nem kell együtt lennünk – tártam szét a karjaim.

Csak mikor megláttam Szabi szemében a villanást, jöttem rá, hogy veszettül mellélőttem a szavaimmal. Tekintetében jeges dac ült, pillantásából sugárzott a rideg távolságtartás. A hátamon végigfutott a hideg attól a szemrehányó nézéstől, és bár legszívesebben már visszakoztam volna, mielőtt akár egy hang is kijött volna a torkomon, a fiú megszólalt.

- Szóval így állunk? Vagy jópofát vágok mindenhez, vagy már nem is kellek? Tudod, így már tökéletesen megértem, hogy bejön neked Theo. Mivel semmi önálló gondolata nincsen, nyilván minden szavadra lelkesen bólogat. Biztos remekül ki fogtok jönni, de hogy én ehhez nem fogok asszisztálni, az is biztos.

- Szabi, nem így értettem...

- Hát hogy? - kérdezte kihívó éllel a hangjában.

- Nem azt szeretném, hogy minden döntésemmel egyet érts, csak hogy néha fogadd el, hogy nem minden úgy történik, ahogy azt szeretnéd. Nekem fontos ez a dolog Theo-val, és szeretném, hogy még ha nem is értesz egyet, legalább annyival támogass, hogy nem bizonytalanítasz el!

- Stabil egy kapcsolat lehet, ha még mindig azon a csókon vagy fennakadva - vágta hozzám.

- Jól van, elég lesz! - szakította félbe a vitánkat egy erőteljes angol hang.

Én még csak rá se pillantottam Theo-ra, olyan szinten Szabi szavain voltam kiakadva. Nevetségesnek tartottam, hogy hol arról beszél, hogy ő nem nevezné a csókunkat vakvágányra terelésnek, hol pedig olyan közönségesen emlegeti fel, mintha minimum semmi nem történt volna. Jó, az ő olvasatában könnyen lehet, hogy valóban a semmihez közelít, csak ha ő így kezeli, akkor pofátlanság máskor a fejemhez vágni, mint ellenérv. Vagy én vagyok ennyire fordítva bekötve?

- Na, megjelent a hős lovag! – gúnyolódott Szabi.

- Vegyél már vissza magadból, seggfej! - kontrázott Theo, eggyel közelebb lépve legjobb barátomhoz.

Fő a békesség alapon ujjaimat a srác válla köré fontam, és egy apró, de érezhető mozdulattal jeleztem, hogy álljon meg. A srác ugyan nem engedett megfeszített izmaiból, de legalább nem közelített tovább az idők közben vészjóslóan fenyegető tekintetre váltó Szabihoz. Bár legjobb barátomról sokan azt hiszik, hogy csak addig bátor, amíg a beszéden van a hangsúly, nem egy srác szaladt már bele a szőkeség nem éppen gyenge balegyenesébe. Rendszerint kicsit túlpörgött bulikon került sor a fiú verekedéseire, ugyanis előfordulhat, hogy mikor iszom, kicsit lelkesebben vetem bele magam a flörtölés rejtelmeibe, amit nagyon sokan egyenes felhívásnak értelmeznek egy gyors kalandra. Ilyenkor általában kitisztul a fejem, de a legtöbb esetben már túl késő, hogy levakarjam magamról az épp aktuális hódítómat, de valahogy Szabi mindig épp ott terem, és leszedi rólam, hol szép eszközökkel, hol kevésbé szép eszközökkel a srácokat. Utána mindig megfogadom, hogy soha többet, a fiú pedig mindig hozzáteszi szkeptikusan, hogy legutóbb is ezt mondtam, és érdekes módon megint az ő kezét kell jegelni... hát ilyen, ha egy fiúnak egy lány a legjobb barátja. Na, de eléggé elkanyarodtam a témától, megint!

- Neked ehhez semmi közöd!

- Nem kell szeretned, de ha tovább hergeled ellenem Hannát, akkor nem az lesz a legnagyobb problémád, hogy merre zselézd a hajadat!

- Jaj, most összeszartam magam! – csapta össze a kezét rémületet színlelve Szabi.

- Srácok, álljatok le mindketten! - szóltam közbe. - Vivi ma mutatja be a barátját, ne rontsuk el a napját!

Mint valami végszóra, barátnőm felért a lépcsőn, még Gergő kilépett az öltöző ajtaján. A másik két sráccal egy összenézéssel megegyeztünk, hogy lakótársunk kedvéért egy kicsit félretesszük a vitát, majd ötösben megindultunk a medencék felé. Theo ujjait összefonta az enyéimmel, majd mivel nem húztam el a kezemet, közelebb húzott magához, és egy puszit nyomott a hajamba. Gesztusaiból érződött, hogy örül, hogy ez a kisebb fajta szócsata közte és Szabi között nem befolyásolt közöttünk semmit, és bár alapvetően nem értékeltem, hogy beleszólt a vitánkba, de aranyos volt, hogy próbált megvédeni.

A lépcsősor felénél jártunk, mikor Szabi fürdőnadrágjának zsebében megcsörrent a telefonja. A fiú káromkodott egy sort, hogy elfelejtette a mobilt bezárni a szekrénybe, majd intett, hogy menjünk csak tovább, ő gyorsan lerendezi. Theo-t nem túlzottan érintette érzékenyen, hogy legjobb barátom visszafordult, mindenféle reagálás nélkül húzott tovább magával lefelé. Vivi még odaszólt a szőke srácnak, hogy a nagy medencénél keressen minket, majd mosolyogva belekarolt Gergőbe, és jókedvűen adott egy puszit a fiú arcára.

Szerencsére rajtunk kívül nem sok ember töltötte a téli szünet első napjait az uszodában, bár azért egy-két lelkes anyuka megjelent a pereputtyával. A kisfiúk persze leginkább a medence széléről ugrándoztak be a vízbe, az idősebb fürdőzök legnagyobb örömére, akik szörnyülködő pillantásokat lövelltek a szülők felé, majd egymás között megvitatták, hogy mennyire neveletlen a feltörekvő generáció.

- Na, jössz? - kérdezte mosolyogva Theo, aki már a medence felénél járt, miközben én még a kis lábujjamat próbáltam hozzászoktatni a hideg vízhez.

- Órák kérdése, és térdig benne leszek – nevettem el magam.

Erre a fiú elindult kifelé, és sajnos túl lassan raktam össze, hogy ez egy támadás ellenem. Igen hamar Theo karja a térdem alá csúszott, a következő pillanatban pedig már hozzá is simultam a srác hűvös felsőtestéhez. Ösztönösen kiszakadt belőlem egy apró sikoly, mire én is megkaptam az idősek szemrehányó pillantását, de igazság szerint annyira nem hatott, meg, tekintettel arra, hogy épp egy olasz srác karjaiban pihentem, és premierplánból csodálhattam bronz barna felsőtestét.

- Ne vigyél be! - könyörögtem nevetve, de nem bizonyulhattam elég meggyőzőnek, ugyanis a fiú beljebb sétált.

Hamarosan lábfejemmel megéreztem a vizet, mire karjaimmal átfontam Theo nyakát, és megpróbáltam valahogy feljebb húzni magam, de természetesen esélyem se volt. Azért még néhány rúgkapálás keretében megpróbáltam kiszabadítani magam – ismét kaptam egy adag megbotránkozó pillantást -, majd kissé visongva, szorosan a fiú felsőtestéhez simulva, elmerültem a vízben.

- Ezért megfizetsz! - jelentettem ki, mikor feljöttem a víz alól.

- Alig várom – kacsintott a srác, én pedig azonnal rá is vetettem magam, aminek következtében ismételten a medence mélyén végeztem.

A fiú a víz alatt magához vont, mire borzongás futott végig a gerincem vonalán. Egész egyszerűen belesimultam a fiú ölelésébe, majd mikor felkeveredtünk a levegőre, Theo megcsókolt, velem pedig megfordult a világ. Ujjaimmal a fiú vizes tincseibe túrtam, míg ő tenyerével végigsimított a hátamon, majd mutatóujját végighúzta a nyakam vonalát, amibe egész konkrétan beleremegtem.

- Khm – szakított félbe minket ez már rendkívül jól ismert, kissé gúnyos hang.

Szem forgatva váltam ki Theo öleléséből, majd felvont szemöldökkel fordultam Szabi felé, hogy ezúttal mégis mit akar. A fiú feszült volt, kék szemei ezúttal tompán fénylettek, de ezt a Theo-val való romantikázásomnak tudtam be. Azt már kevésbé tudtam értelmezni, hogy mégis miért utcai szerelésben áll a medence partján, főleg, hogy edzőcipőjének orra belelógott a lábmosóba, ami se a cipőnek, se a víznek nem tett túl jót.

- Hát te, miért öltöztél vissza? - úszott a medence partjához Vivi.

- Csak lejöttem szólni, hogy megyek. Majd beszélünk!

- Baj van? - kérdezte a lány.

- Elment a kedvem a dologtól, de sietek Vivi! - intette le Szabi.

Nem tudom megmagyarázni, hogy miért, de olyan ideges lettem, hogy képtelen voltam szó nélkül hagyni a fiú távozását. Gondolkodás nélkül másztam ki a partra, majd nem törődve, hogy mind a fürdőruhámból, mind a hajamból ömlik a víz, Szabi után siettem. Bár a fiú hallotta, hogy követem, szándékosan nem állt meg, ami csak még jobban felidegesített, így végül a recepcióig koslattam utána, míg végre-valahára utolértem. Gondolkodás nélkül elkaptam a karját, majd egy határozott mozdulattal szembefordítottam magammal. Igyekeztem kellően komoly képet vágni, ami egyébként nem volt egyszerű feladat, ugyanis tekintettel arra, hogy az új emberek mindig nyitogatták a bejárati ajtót, ebben a helyiségben közel sem volt annyira meleg, mint kicsivel beljebb, így rám tört a vacogás inger.

- Meg fogsz fázni Baba, menj vissza!

- Te komolyan nem bírod ki, hogy ne minden rólad szóljon? - csattantam fel. - Eljátszod a nagy mártírt, akinek el ment kedve a közös uszodázástól. Embereld már meg magad, és ismerd meg ezt a szerencsétlen Gergő gyereket, mert Vivi arra vár, hogy mit szólsz hozzá!

- Ha komolyan megfordult a fejedben, hogy az ütődött pasid miatt lépek le, akkor kezdem azt hinni, hogy nem is ismersz – dörmögte a srác.

- Én is kezdem úgy érezni, ez a baj – csaptam le rögtön a szavaira. - De tudod mit, most már kíváncsi vagyok! Ha nem a hiúságod megsértése zavar, akkor mégis mi a francért mész el? Hívott az egyik libád, hogy ráérne egy körre?

Magam se tudom, hogy hogyan jöttek ezek a szavak a számra, de egész egyszerűen kirobbant belőlem. A saját frusztrációmat vertem le Szabin, és bár így utólag elképesztően szégyellem magam emiatt, abban a pillanatban még csak fel sem tűnt, mennyire sértő a stílusom. Fel sem tűnt, egész addig, míg a fiú indulatosan nem vágta a fejemhez a választ...

- Kigyulladt apáéknál a kandalló, a húgom pedig a házban volt! Bocs, hogy mártírosra sikeredett a távozás, legközelebb majd köszönés nélkül lépek le!

Azzal a fiú hátat fordított nekem, majd egy erőszakos mozdulattal feltépte az ajtót, és sietős léptekkel távozott. Én leforrázva meredtem magam elé, legszívesebben felpofoztam volna magam a szavaimért. Egész nap úgy beszéltem – illetve nem beszéltem Szabival -, mintha minimum körülöttem forogna a Föld, és komolyan képes voltam a fejéhez vágni, hogy magán kívül semmi sem érdekli. Szánalmas voltam, bántottam a legjobb barátomat, mindezt pedig azért, mert képtelen voltam magamban rendezni a dolgokat. Pont én vágtam a fejéhez, hogy egy egoista barom, holott ha valakivel foglalkozik, az én vagyok. Lehet, hogy néha sok, lehet, hogy néha túlzásokba esik, de a rohadt életbe is! Bármikor szükségem van rá, ott van nekem, meghallgat, megvigasztal, én pedig cserébe az első adandó alkalommal közlöm vele, hogy vagy magában tartja a megjegyzéseit, vagy húzzon a fenébe. Jó, nem így értettem, ezt tudom, de akkor is mennyire felelőtlenül csúsztak ki a szavak a számon. Ha előre felkészülök sem bánthattam volna meg jobban, pont én, akinek az lenne a feladata, hogy ott támogassa, ahol tudja.

Ami pedig a legjobban fájt, hogy komolyan elment volna úgy, hogy nem mondja meg nekem, hogy felgyulladt a ház. Elment volna szó nélkül, holott lehetősége volt rá, hogy beavasson. Én vagyok a legjobb barátja, ha nekem nem mondhatja el, akkor mégis kinek? Addig nem beszéltem vele, addig intettem le, addig kötöttem bele minden szavába, hogy eljutott arra a pontra, hogy egyszerűbb volt neki szó nélkül távozni. Szabi komolyan úgy döntött, hogy inkább nem terhel a problémájával, hogy nekem van sokkal jobb dolgom, mintsem lelki támaszt nyújtani neki, a legjobb barátomnak. Ez pedig felért azzal, mintha a padlón fekve még belém rúgnának.