Tavaszi Bejegyzés #11

2016. október 2.
Sziasztok! :)
Szóval, mint látjátok a blog hihetetlenül gyönyörűségesen át lett alakítva, amiben egyébként a legcsodálatosabb, hogy már nem kell belenyúlnom a kódolásba ahhoz, hogy a fejezetekhez bekerüljön az új rész, így ezentúl a visszakeresés nem lesz egy több órás logikai fejtörő, és az új olvasók is könnyedén eligazodhatnak majd az évszakok között :)
A résszel kapcsolatban annyit, hogy a vége felé eléggé pihenté vált az agyam, aminek hatására dőlt belőlem a színtiszta hülyeség, szóval ha esetleg nem látjátok egyes párbeszédekben a logikát, az nem a ti hibátok :D
Mindenesetre jó olvasást, és ha időtök engedi, hagyjatok nyomot magatok után! <3

11.Fejezet
A tegnapi buliról sok mindent elmond, hogy Drew épp a tujasor alól próbálja kihalászni Nate-et, míg én Grace hajából igyekszem kioperálni egy féltekercsnyi celluxot, miközben barátnőm félőrült módjára mossa az arcát, hogy valahogy lekaparja magáról a „partiarc” feliratot, amit stílusosan fekete alkoholos filccel pingált rá Drew az este folyamán. Jó kis babaváró buli volt ez… Mindenesetre kezdek azonosulni azzal a kommentelővel, aki szerint felelőtlen vagyok egy gyerekhez.
- Amúgy, ti hova tüntetek az este? – érdeklődik Grace, amíg egy újabb adag szappant nyom a tenyerébe. – Drew azt mondta, hogy felvisz a szobádba, aztán nem jött vissza, pedig még nem fejeztük be a sakkpartinkat.
- Sakkparti? – kérdezek vissza értetlenül. – Ennyire rossz volt a buli? – nevetek fel, majd rántok egyet a celluxon, mire barátnőm cifra káromkodások közepette elküld melegebb éghajlatokra.
- Feles poharak voltak a bábuk, és ha a másik leütötte egy figurádat, akkor meg kellett innod a tartalmát – magyarázza. – Vagy valami ilyesmi, nem emlékszem pontosan a szabályokra – vallja be. – Na, de mi volt veletek?
- Hát, én magára az estére nem emlékszem… - húzom el a számat. – Drew azt mondta, hogy addig nem engedtem el, amíg nem kaptam tőle egy jó éjt puszit, de hogy ezek után végül miért maradt velem, arról fogalmam sincs – vallom be, ugyanis csak most esik le, hogy végül nem kaptam választ arra, hogy miért is aludt velem a fiú.
- Hiába, Drew Williams amellett, hogy kegyetlenül jóképű, és irtózatosan jó a teste, elképesztően szép szemei, és olyan beleremegtetően szexi mosolya van, még végtelenül aranyos is – jön elő a lány fangirl énje, mire csak unottan a plafonra meredek.
- Hiába, én már csak ilyen cuki fiú vagyok – kotyog bele az említett, aki mikor máskor érkezne meg, ha nem abban a pillanatban, mikor a tökéletességéről áradoznak. Döbbenet, hogy milyen jó érzéke van a belépőkhöz.
- Jól van Drew, tudjuk. Te maga vagy a megtestesült tökéletesség – gúnyolódom, és bár a srác pontosan tudja, hogy nem gondolom komolyan, amit mondok, azért biztosít arról, hogy épp ideje volt már ráébrednem erre.
Inkább nem állok le egy szópárbajra a fiúval, helyette egy újabb támadást intézek a Grace hajába csavarodott cellux ellen, ami végre valahára megadja magát, és minimális hajszálveszteséggel ugyan, de lemond arról, hogy barátnőm frizurájának díszítőeleme maradjon.
- Nem szeretnék semmit megzavarni – lép be a nappaliba Derek -, de az édesapja most telefonált, hogy amennyiben fél órán belül nincs a stúdióban, nem éli meg a másnapot – tájékoztat. – És maga sem – fordul Drew felé, aki erre érett felnőtt módjára elkezdi kiparodizálni apámat.
Mindenesetre sejtjük, hogy a nem éli meg a másnapot kifejezés egyben azt is jelenti, hogy felmondja mindkettőnkkel a szerződést, és még egy jó kis pert is a nyakunkba akaszt, így gyorsan lebeszélem Nate-tel, hogy vigye haza Grace-t, aztán elköszönök barátnőmtől, és már meg is indulok a kert felé, ahol Drew Porsche-ja vár.
Útközben felhívom apát, aki miután tart egy tíz perces előadást arról, hogy mennyire felelőtlen, megbízhatatlan és gyerekes vagyok, végre áttér a megoldás részre, és elmondja, hogy a késésem hivatalos oka nem más, minthogy a ház riasztórendszere meghibásodott, és a szobám biztonsági zárja bekapcsolt, a szerelőknek pedig eltartott egy darabig, hogy helyre állítsanak mindent. Bár ennél a pontnál egyébként felvetem, hogy a távozó Grace-t és Nate-et, hogy fogja beilleszteni a sztoriba, szerencsére apa nálam előrelátóbbnak bizonyul, ugyanis már rég elhintett az újságíróknak egy kacsa hírt valami környékbéli sztárról, így a legkevésbé sem azzal vannak elfoglalva, hogy az elméletileg üres házam előtt szobrozzanak.
- Egyébként pedig, feszült figyelemmel hallgatom, hogy mégis miért van Drew közösségioldalán egy kép, amin büszke anyukás pólóban feszítesz…
Upsz. Teljesen kiment a fejemből az a kép. Vajon mit kommentáltak alá? Jézusom, remélem az emberek értették a szarkazmust és tudják, hogy ez a cikk kiparodizálása volt, nem pedig az alátámasztása.
- Grace és Nate poénból szerveztek egy babaváró bulit, és azokat a pólókat kaptuk ajándékba – magyarázom. – Csak viccnek szántuk.
- Az engedélyem nélkül több kép ne kerüljön ki! – jön Mr. Fontoskodó válasza. – Egyébként pedig minden elismerésem, megdöntötte mind a nézettségi, mind a népszerűségi mutatókat.
- Komolyan? – tátom el a számat.
- Mi történt? – szól bele a beszélgetésbe Drew is, mire eltátogom neki, hogy a tegnapi képünknek nagy volt a sikere.
- Igen, komolyan – felel közben apa. – De ettől függetlenül én felelek a képekért, nem pedig a szépfiú… - mondja, Drew beceneve hallatán pedig akaratlanul is elvigyorodom. - Egyébként pedig melegen ajánlom, hogy a másnaposság egy halvány tünetét se produkáld a mai forgatáson. Végre kezdenek rendeződni a dolgok a sajtóval, nem kéne tönkretenni az eddigi munkát. És neked se kellene Brooke nyomdokaiba lépned – teszi még hozzá, és bár szavai leginkább gúnyosan hatnak, a hangja ha csak egy pillanat erejéig is, de elszakad attól a begyakorolt szenvtelen stílustól, és mintha egy árnyalatnyi őszinteség, egy árnyalatnyi féltés költözne bele. Mintha bántaná, hogy Brooke-ot nem tudta megóvni attól, amibe került.
- Nem áll szándékomban követni a családi hagyományokat – jön végül a nem túlzottan kedves válaszom, majd kinyomom a telefont.
Apa még egyébként üzenetben jelzi, hogy Drew szobámban való éjszakázásait is előszeretettel látná a tiltólistán, de erre az SMS-re már inkább nem reagálok. Vagy legalábbis nem neki, mert azért Dereknek elküldöm az „áruló” szócskát, ami mögé azért odabiggyesztek egy szívecskét is, hogy tudja, igazából nem haragszom. Biztonsági őröm válasz gyanánt csak annyit ír, hogy hiába, ez a munkája, majd jelezve, hogy részéről sincs harag, ő is megajándékoz egy szív jellel.
- Mi van a képünkkel? – kérdezi közben Drew, mert természetesen őt egyes egyedül ez a rész foglalkoztatja a beszélgetésből.
- Elvileg népszerűségi rekordot döntött – válaszolok, miközben már rá is lépek a fiú közösségi oldalára, hogy lássam a reakciókat. – Jézusom, mennyi like és komment – tátom el a számat döbbenten.
- Mennyi?
- Hétszázötvenháromezret ír ez a cucc – mutatom felé a telefont, majd rájövök, hogy amúgy ő vezet, úgyhogy inkább ismét magam felé fordítom a képernyőt.
- Nem, az nem lehet – csóválja meg a fejét. – Kizárt dolog!
- Most miért? Van harmincmillió követőd…
- De nem! Nem lehet ezen több like, mint a győztes fotómon!
- Azt a múltkor már nem döntöttük meg?
- Háromszázhúsz like-on múlt csak – int nemet a fejével.
- Ugye nem tudod fejből, hogy hány like van azon a képen?
- Már, hogyne tudnám! – fordul felém hitetlenül a srác. – Tegnap reggel egész konkrétan hatszázkilencvennyolcezer-négyszáztizenöt kedvelés érkezett rá. És harmincmillió-ötvenhétezer-nyolcvankét követőm van. Nem harminc millió…
- Te nem vagy normális – hülök el teljesen. – Amúgy meg már kilencvenegy. De ez beteges. Jó, hogy név szerint nem tudod őket.
- Az elején még memorizáltam, de az első élőshownál elszállt a számláló – villantja felém nagyképű vigyorai egyikét.
- De azért ez nagyon durva. Egy hónapja nyertél, még nincs is kinn a saját lemezed, és már ekkora a táborod.
Drew erre csak kifejti, hogy ez van, amikor valaki nemcsak rohadt tehetséges, de még jóképű is, aztán visszakanyarodik a fotós problémájára, és elkezdi részletezni, hogy egész egyszerűen nonszensz, hogy az évezred képét leelőzte a mi közös fotónk. Én csak a szemeimet forgatva hallgatom, amíg azt fejtegeti, hogy hétvégén átküldeti magának az összes képet a fehérnemű fotózásunkról, és keres magáról valami félmeztelen fotót, amivel majd visszaállítja a világ rendjét. Tuti, hogy Drew Williamsnek nincs ki mind a négy kereke.
A srác egészen a forgatási helyszínig arról magyaráz, hogy hogyan is fogja megdönteni a saját rekordját, és mivel még azután se hagyja abba, hogy leállítja a motort, úgy döntök, hogy inkább szó nélkül távozom, és magára hagyom az önimádatával.
- Hé, cica! – nyílik ekkor Drew oldalán is a kocsiajtó. –Várj már meg!
- Jé, feltűnt, hogy kiszálltam? – kapok színpadiasan a szívemhez, és bár hangomból nem spórolom ki a gúnyt, azért a szám szegletében megbúvó mosollyal jelzem, hogy nincs harag.
- Jó, lehet, hogy egy picit túlzásba estem – ismeri el, miközben lazán beletúr barna tincseibe.
- Picit?! Ott tartottál, hogy milyen megvilágításban a legtökéletesebb a hasizmod! – emlékeztetem, mire csak egy ártatlanul édes mosolyt kapok válaszul, amibe egész egyszerűen minden egyes porcikámmal beleborzongok. – De amúgy tényleg nem kell bekísérned – szedem össze magam valahogy lányos zavaromból.
- Ne hülyéskedj, cica! – legyint egyet Drew. – Amúgy is beszédem van a volt pasiddal – közli, majd átkarolja a derekamat, és megindul a bejárat felé.
Azért befelé menet megpróbálom meggyőzni arról, hogy sokkal fontosabb lenne stúdióznia, mintsem megnevelni a nővérem exét, de hát Drew nem az a típus, aki gyakran hagyja, hogy a dolog ne úgy történjenek, mint ahogyan azt ő szeretné.
- Egyáltalán mit akarsz neki mondani?
- Csak egyértelműsítem, hogy nem szeretnéd vele felmelegíteni a kapcsolatotokat.
- Annyira nem volt vészes múltkor. Jó, néha bepróbálkozott, de semmi több.
- Na, most néha sem fog – int le a srác.
Még megindítanék egy újabb lebeszélő kísérletet, de ekkor a folyosón megjelenik Felicity, a rendező jobbkeze, és természetesen azonnal mellénk pattan, hogy aztán egy levegővétellel eldarálja, hogy mégis miről maradtam le a három órás csúszás miatt. A második levegővételét a feladataim felvázolására szánja, a harmadikat pedig egy hosszú sóhajra, amit Drew Williams személye vált ki belőle.
- De akkor most változtattak a jeleneten? – kérdezek vissza, mert a nagy hadarásból csak annyit értettem meg, hogy Justin (Brooke volt pasija) kitalálta, hogy mivel tudnánk áthidalni a késés okozta időhiányt.
- Igen, de ezt majd bent elmondják pontosan – bólint Felicity. – Nekem viszont ki kell mennem a gyógyszertárba, mert Phill élve megnyúz valakit, ha nem kap valami antidepresszánst sürgősen. Szóval jó tanács, hogy ne vessz vele össze – tájékoztat még, majd már el is siet a lépcsők felé.
Ezek után nem túl sok életkedvvel lépek be a stúdióba, és az a nem túl sok is igen hamar semmivé párolog, merthogy az emberek olyan csúnyán kezdenek el vizslatni, hogy esküszöm kezdek attól tartani, hogy valamelyikük egyszer csak váratlanul nekem ront, és puszta kézzel kitöri a nyakamat. Oké, én se örülnék, ha valaki miatt három órán át dekkolnék egy stúdióban, de gondolom nyilván volt más jelenet is, amit fel tudtak venni. Bár igazából annak ellenére, hogy már egy napon túl vagyok, még mindig gőzöm sincs arról, hogy hogyan is zajlik egy forgatás menete. Az mindenesetre biztos, hogy a szereplők nem értékelik, ha valaki három órát késik. Ki gondolta volna…
- Sziasztok! – köszönök oda azért általánosságban mindenkinek, mire egy-két ember hajlandó visszadünnyögni valamit.
- Nem te vagy itt a közönségkedvenc – állapítja meg Drew. – Na, de melyikkel kell elbeszélgetnem? – pillant körbe a termen.
- Szia, Brooke baby – perdül ekkor mellénk az említett, hogy aztán legnagyobb megrökönyödésemre két arcra puszival üdvözöljön. Remek napnak nézünk elébe. – Azt hittem már sosem jössz – kezd bele a csevegésbe, majd azt hiszem, eljut a tudatáig, hogy nem egyedül érkeztem, így tekintete átsiklik a mellettem álló srácra, és talán egy pillanat erejéig megbánja, hogy ennyire közvetlenül köszöntött.
- Drew Williams – nyújtja kézfogásra a jobbját az állítólagos barátom, és hát csak nagy nehézségek árán tudom visszatartani a nevetést, amit a fiú fenyegető testbeszéde vált ki belőlem. Milyen kemény legény itt valaki.
- Justin McKay – fogadja el a felé nyújtott kezet a srác, majd megejtenek egy szabad szemmel is meglehetősen keménynek tűnő kézfogást. – Örülök, hogy találkoztunk – teszi hozzá udvariasan, de elég vetnie egy pillantást Drew arcára, hogy rájöjjön, ezt ő se gondolta komolyan. – Khm, szóval Brooke – fordul inkább felém, és figyelmemet nem kerüli el, hogy ezúttal a baby becenév lemarad a megszólításom mögül. – Phillel kicsit módosítottunk a forgatókönyvön, mert így nagyobbat üt a félévadzáró. A jeleneteink közül ez csak az utolsót érinti, illetve az időhiány miatt egy-két epizódot teljesen kivágtunk, de tessék, itt van véglegesítve az összes olyan rész, amiben szerepelsz – nyom a kezembe néhány lapot.
- Köszönöm – veszem át, majd már lapozok is a végére, hogy megnézzem, mennyi új szöveget kell memorizálnom.
Na, hát szöveget egyáltalán nem kell, ugyanis az össz változtatás annyi, hogy ahelyett, hogy a Justin által megformált karakter elhajtana a fenébe, nemes egyszerűséggel leteper. Ugye ez most csak valami vicc? Nem is tudom, mi fáj jobban. Hogy komolyan csókolóznom kell ezzel a majommal, vagy, hogy a forgatókönyv írók ezt valóban csattanónak gondolják. De ez most komoly? Az a nagy fordulat, hogy a volt barátnő feltűnik, és a pasi lesmárolja? Ez maximum az óvodásoknak újdonság…
- Ugye most csak szórakozol? – pillantok fel a fiúra, aki erre csak rám villant egy „ez van” vigyort.
- Nem én írtam – tárja szét a karját, majd bizalmaskodva közelebb hajol, hogy aztán a fülembe súgja – Én csak jeleztem, hogy régen kavartunk, és remek beharangozót lehet eköré a tény köré felépíteni – közli. – Arról nem is beszélve, hogy nyilván remekül működik közöttünk a kémia – teszi még hozzá, majd még egy kacsintással megkoronázza a mérhetetlen pofátlanságát. Legszívesebben bemosnék neki egy kiadósat… Viszont legalább értem, hogy mit értettek az alatt, hogy csattanós lesz a félévadzáró. Kedvesen belepofátlankodnak a kitalált kapcsolatomba, egy ennél is légből kapottabbal. Hát nem remek?
Mindenesetre Drew rögtön kíváncsi lesz a forgatókönyv utolsó oldalára, majd miután elolvassa, hogy egész konkrétan egy olyan jelenetet kéne előadnom Justinnal, ami egyértelműen jelzi, hogy a dolog az ágyban ér véget - minden ruhadarabot mellőzve -, fogja magát, és nem túlzottan zavartatva magát, odasétál a rendezőhöz. Kikerekedett szemekkel nézem, ahogy bárminemű diszkréció nélkül megütögeti Phill hátát, hogy aztán miután a producer ráüvölt, szemrebbenés nélkül elkezdje kifejteni, hogy ez így nem lesz jó.
- Parancsolsz? – kérdez vissza teljesen meghökkenve Phill.
- Nem hiszem, hogy joga lenne csak úgy változtatni a forgatókönyvön – mondja, mire majdnem álló helyzetből elesek meglepettségemben.
- Már hogy ne lenne? Én vagyok a rendező – emlékezteti őt a férfi.
- Azért érdekelne Brooke szerződése – folytatja zavartalanul Drew, én pedig kínomban csak a tenyerembe temetem az arcomat.
- Felőlem az érdekel téged, amit csak akarsz, de a stúdión kívül érdeklődj! – próbálja meg rövidre zárni a vitát Phill.
- Felhívom az illetékest – tájékoztatja azért Drew a férfit, majd arrébb lép, hogy aztán legnagyobb megrökönyödésemre tárcsázza apámat! Ennek elmentek otthonról…
Mindenesetre a hívás rossz ötletnek bizonyul, ugyanis apa kifejti neki, hogy nem érti a srác újkeletű tiltakozását a színpadi csókok iránt, illetve jelzi, hogy három óra késés után értékelne némi profizmust a részemről, úgyhogy jó lesz, ha nagyon gyorsan megbarátkozom az új helyzettel, és még a mai napon leforgatjuk azt a néhány szerencsétlen jelenetet, ami hátra van. Phill erre int, hogy menjek átöltözni, míg Drew taktikát vált, és megpróbálja elmagyarázni a rendezőnek, hogy mégis miért lenne sokkal jobb marketinghúzás visszatérni az eredeti verzióhoz.
Bár nem igazán fűlik a fogam a Justinnal való csókolózáshoz, arcomon mégis bárgyú vigyor ül, miközben magamra aggatom a jelenethez szükséges nem túl sokat takaró farmersortomat. Bár biztos, hogy ez nem normális hozzáállás a részemről, de azért egy picit imponál, hogy Drew ennyire ellenzi, hogy más sráccal csókolózzak. Van abban valami ironikus, hogy pont a fiú foglalta szerződésbe, hogy a kamerák mögött mindenki azzal kavar, akivel csak akar. Úgy fest ez a záradék csak addig a pontig szórakoztató, amíg ő az a fél, aki kénye-kedve szerint válogathat az ellenkező neműek között.
Még magamra húzok egy fekete haspólót is, aztán összefogom a hajam, és átvonulok a sminkszobába, hogy megkapjam a karakterem védjegyévé vált eszméletlenül cicásra húzott szemhéjtust, valamint a szintén nem visszafogottságával kitűnő füstös szemhéjpúdert. Egy ideig még vacillálnak, hogy kell e a vörös rúzs vagy sem, de aztán arra a következtetésre jutnak, hogy a csók jelenetnél nagyon idétlenül venné ki magát, ha pirosra színezném Justin arcát, így szerencsére elvetésre kerül az ötlet.
- Oké, mehetsz – int a sminkes, majd kezelésbe veszi a jelenlegi barátnőt alakító csajszit.
Azért illedelmesen megköszönöm a munkáját, aztán kisietek a folyosóra, hogy a lehető leghamarabb letudjam ezt az egész forgatást. Döbbenet, hogy Brooke ezt rendszeresen végig csinálja. Nekem már hat jelenet felvétele kész tortúra, arról nem is beszélve, hogy szerintem tiszta skrizofén dolog minden egyes forgatáson más pasival smárolni, sőt, a legtöbb esetben nem is csak eggyel… Vagy ez csak szerintem egy tök kiábrándító és felettébb furcsa dolog?
Már épp belökném a forgatás helyszínéül szolgáló szoba ajtaját, mikor meghallom Drew hangját a szomszédos folyosóról:
- A nyelved a szádban, a kezed pedig a ruha felett marad. Világos?
Naná, hogy szemeim elkerekednek a srác szavai hallatán, de ettől függetlenül szám szegletébe elégedett mosoly költözik. Drew Williams komolyan féltékeny! Szerintem ezt ünnepnappá kéne nyilvánítani.
- A szenvedélyes csók főbb ismertetőjelei – gúnyolódik válasz gyanánt Justin. – Esetleg ne tartsak közben egy méteres távolságot?
- Tőlem tarts egy méteres távolságot, mert esküszöm, hogy leütlek – közli Drew, mire majdnem elnevetem magam. Milyen harcias itt valaki.
- Ennyire félsz, hogy visszajön hozzám? – provokálja tovább Justin, és bár talán itt lenne az ideje közbe lépni, érdekel Drew válasza, így továbbra is inkognitó üzemmódban maradok.
Legnagyobb meglepetésemre állítólagos barátom olyan röhögő görcsöt kap, hogy komolyan fennáll annak a veszélye, hogy nem fogja tudni abbahagyni. A durva, hogy mindenféle rájátszás nélkül nevet, szemmel láthatóan ő tényleg ennyire abszurdnak találja már csak a feltételezést is, hogy valaki helyette Justint választaná. Mondjuk elnézve a két srácot tényleg elég meredek feltételezés volt ez színészpartnerem részéről, de azért az is kétségtelen, hogy Drew Williams önbizalma még mindig jócskán rászorul a nyesegetésre. Mindenesetre idő közben valahogy sikerül megemberelnie magát, azt hiszem, rájön, hogy Justin tényleg nem poénnak szánta a kérdést, így szavak szintjén is jelzi, hogy nem, ettől egyáltalán nem fél.
- Jobban félek attól, hogy séta közben egyszer csak ráesik egy műhold, amit egy radioaktív alpakka irányított a föld felé, minthogy visszamegy hozzád.
Na jó! Honnan az istenből szed Drew Williams olyan szókapcsolatokat, mint radioaktív alpakka? Egyáltalán miért pont alpakka? Egyáltalán milyen állat az az alpakka? Az az a lámaszerű? Vagy az az impala? Vagy az egy autó? Oké, összezavartam saját magamat. Ez már művészet felsőfokon. Mindenesetre az biztos, hogy nem keveset fizetnék Justin döbbent arckifejezéséért. Engem úgy sokkolt Drew válasza, hogy minimálisan már ismerem a fiút, neki viszont még az újdonság ’’varázsával” is meg kell birkóznia. Gyanítom, csak pislog, mint hal a szatyorban. Oké, én se vagyok jó az állatos hasonlatokban. Egyáltalán tudnak pislogni a halak?
- Neked nincs ki mind a négy kereked – állapítja meg végül a másik srác, és bár nem sűrűn értek egyet Justinnal, minimálisan igazat adok neki.
- Ezt tartsd észben a csókjelenetnél is – javasolja Drew, és látatlanban is tudom, hogy egy félőrült vigyort küld beszédpartnere irányába. – Szóval a nyelved a szádban, a kezed pedig a ruha felett. Majd a nézéseddel szimbolizálod a szenvedélyt, végül is színész vagy, ez a dolgod – zárja le a témát a srác, aztán megindul annak a folyosónak az irányába, ahonnan én hallgatózom, úgyhogy gyorsan lelépek.
A forgatás eleje még egész zökkenőmentesen halad, ugyanis ekkor még azok a jelenetek vannak terítéken, amik a Justin által megformált karakter ellen tud állni szerény személyemnek. Az megint más kérdés, hogy nekem azért nem olyan egyszerű a könnyűvérű fruska alakítása, főleg mikor Phill olyan utasításokkal lát el, mint például nézzek erotikusabban. Ilyenkor tekintetem rendszerint Drew-ra villan, aki természetesen kikötötte, hogy a csókjelenetig nem hajlandó távozni, így most premier plánból csodálhatja színészi képességeimet. Egy-két bónusz jelenet is bekerül, például miután Justin elvileg lekoptat, távozás közben a létező legérzékibben előre kell hajolnom – igen jó rálátást biztosítva ezzel a hátsómra – majd a létező leglassabban meg kell igazítanom magassarkúm pántját. Egyébként ez a jelenet nem csak abból a sebből vérzik, hogy semmi kedvem a stáb férfi tagjai előtt kelletni magam, hanem abból is, hogy nem mozgok valami otthonosan ebben a nyamvadt cipőben, így előre hajolás közben majdnem bemutatok egy tigrisbukfencet is, amit persze Drew képtelen vigyorgás nélkül hagyni, ez viszont legalább eléggé felhúz ahhoz, hogy második nekifutásra már annyira sikerüljön átélnem a karakteremet, hogy egy-két szendébb lelkű srác már oda se mer nézni. Na, Drew nem közéjük tartozik – ahogyan Justin sem -, de azért mindkettőnek fennakad a tekintete a meglepettségtől, így kénytelenek vagyunk ismét újra venni a jelenetet, mert Justin nem hozza megfelelően a szerepét. Csodálatos…
- Oké, öt perc szünet, aztán két jelenet és végeztünk! – tapsol egyet Phill, mire elégedetten lerúgom magamról a cipőket, és megindulok a büféasztal irányába, hogy igyak egy keveset, mert tekintve, hogy a rendező szerint érzéki, ha egy lány megállás nélkül eltátja a száját, mint valami retardált iditóa, eléggé kiszáradt a szám ez alatt a röpke pár óra alatt.
- Hogy ez milyen rohadt hosszú… - lép mellém Drew, aki amúgy idő közben annyira belejött a forgatásba, hogy néha ő osztogatott nekem testtartási tippeket a rendező helyett.
- Ha még egyszer bekiabálod, hogy tegyem ki jobban a melleimet, akkor beverek neked egyet – hagyom figyelmen kívül a problémázását.
- Nem venném a lelkemre, ha rossz kritikát kapnál az alakításodra – játssza az ártatlant Drew, de kivételesen peche van, hiszen pontosan tudom, hogy a csókjelenet hitelességét már ennyire nem veszi a szívére.
- Erről jut eszembe. A színpadi csók az nyelves szokott lenni? – érdeklődöm angyali mosollyal az arcomon, mire persze a fiúnak arcára fagy a magabiztosság.
A győztesek vigyorával távozom az asztaltól, de nem jutok sokáig, mert természetesen Drew mellém szegődik, hogy biztos, ami biztos jelezze, hogy a színpadi csókok határozottan nem nyelvesek. A szünet fennmaradó részében részletes leírást kapok arról, hogy mi fér bele egy ilyen jelentebe és mi nem – tudjátok, nyelv a szájban, kéz a ruha felett -, aztán hála istennek Phill megment a további szabályoktól, és folytathatjuk a forgatást. Az utolsó előtti jelenet mindössze pár másodperc, és szerencsére rögtön sikerül felvennünk, így jöhet is az egész megkoronázása.
A jelenet eleje még nem vészes, az egész annyi, hogy Justin feldúltan kiviharzik a szórakozóhelyről, mert épp összeveszett a barátnőjével, és láss csodát, pont összeakad velem. Van egy-két semmitmondó flörtölős párbeszéd, amit Justin határozottan jobban élvez, mint azt a karaktere előírja neki, majd jön a pont, amikor én átváltok a ribanc üzemmódba, megragadom a fiú pólóját, és magam felé húzom, miközben folyamatosan hátrálok egy mögöttem álló autó felé, hogy aztán felüljek annak motorház tetejére, majd lábaimmal átfonjam a fiú csípőjét. (Zárójeles kérdés, hogy hogy az istenben hoztak be egy kocsit a stúdióba).
Bár a szerep szerint itt még én irányítok, a valóságban Justin átveszi a kezdeményező szerepet, előre hajol, rákényszerítve ezzel engem arra, hogy elfeküdjek az autó szélvédőjén. Még valahogy kipréselem magamból a „Mire vársz még?” kérdést, Justin pedig a szerepe szerint erre kivár néhány másodpercet a drámai hatás kedvéért, hogy aztán még közelebb hajoljon és…
- Állj! – kiáltja el magát Drew, mire ösztönösen elfordítom a fejem, így Justin csókkísérlete pusziba torkollik. – Ez, ez így nem volt jó – túr zavartan a hajába a srác, majd visszaereszkedik a székére, ugyanis szemmel láthatóan azt már nem tudja megmondani, hogy egész konkrétan mi nem volt jó.
Phill csak vet rá egy csúnya pillantást, majd ránk nézve jelzi, hogy a „Mire vársz még?” kérdéstől folytassuk. Erre készségesen visszafekszem a szélvédőre, majd miután az egyik operatőr beszámol, ismét elrebegem a kérdést. Justin ezúttal is kivárja azt a néhány másodpercet, aztán újfent közelebb hajol, ajkai ezúttal már el is érik az enyéimet, de ekkor…
- Nem, ez így továbbra sem jó! – pattan fel megint a székéből Drew. – Annyira erőltetett ez az egész – fordul Phill felé. – Mennyivel stílusosabb lenne, ha mondjuk ekkor megjelenne Brooke pasija – kezd bele, aztán neki is áll szemléltetni a dolgot, és megindul felénk -, így lerántaná a srácot a lányról – folytatja, hogy aztán Justin legnagyobb örömére be is mutassa a mozdulatot – aztán mondjuk bemosna neki egyet – folytatja, és már lendül is a keze, de végül jobbnak látja nem befejezni a mozdulatsort, így csak egy kedves taslival illusztrálja az elképzelését. – Hát nem hatalmas fordulat? – csapja össze a kezeit, és hát ez az a pont, mikor Phill kiküldi Drewt a szobából, mondván zavarja a forgatást.
A fiú távozásával már zökkenőmentesen sikerül felvenni a jelenet, és nem tudom, hogy állítólagos barátom szavai voltak-e meggyőzőek vagy az az aprócskának látszó baráti tasli, ami a valóságban azért elég vörös nyomot hagyott szerencsétlen Justin arcán, mindenesetre a fiú nyelve valóban a szájában marad. A keze azért betéved a ruha alá, de mielőtt esetleg jobban felbátorodna, Phill hangosan jelzi, hogy vége a jelenetnek, remek volt.
~ ~ ~
Természetesen egész hazaúton Drewt cinkelem, amiért ki kellett küldeni a forgatásról, és bár a srác egy ideig próbálja előadni, hogy márpedig amit ő javasolt, az tényleg remek lezárás lett volna, és semmi köze nem volt a féltékenységhez, egy idő után elege lesz a megjegyzéseimből.
- Jó, oké! – tárja szét a karjait, ami amúgy vezetés közben nem a legüdvözítőbb, de mindegy. – Zavart az a nyamvadt csók – ismeri be.
- Rá nem jöttem volna – szívom tovább a vérét, kiérdemelve ezzel a fiú sötét pillantásainak egyikét.
- Az a Justin gyerek egy sznob seggfej. Nem olyan, akivel csókolóznod kéne – közli.
A fiú szavai eléggé meglepnek, és igazából nem igazán tudom eldönteni, hogy örüljek e annak, amit mond, vagy sem. Mármint az tök jó, hogy törődik velem, nem sok ilyen ember van, és tényleg elképesztően jól esik, hogy ennyire ösztönösen fontosnak érzi, hogy megvédjen, de mégis, egész eddig abban a hitben voltam, hogy maga a tudat zavarta, hogy más sráccal csókolózom, nem pedig csókpartnerem kiléte.
Igazából, kicsit kezdek összezavarodni. Száz százalékosan tudom, hogy nem vagyok szerelmes a fiúba, de sajnos azzal is tökéletesen tisztában vagyok, hogy rohadtul megkedveltem az elmúlt napokban. Hogy nem igényelne a részéről túl nagy erőfeszítést, hogy ténylegesen belezúgjak, és hogy bár énem józanabbik része pontosan tudja, hogy ennek nem szabad megtörténnie, reménytelenül romantikus felem vágyik arra, hogy Drew el akarja érni, hogy belé szeressek. Ez az érzés normális? A fene essen ebbe az egészbe! Miért kell ennyire működnie annak a nyavalyás kémiának, és miért kell ennyire szeretnem azokat az apró figyelmességeket, amivel a fiú alkalom adtán megajándékoz? Miért nem lehet Drew tényleg csak egy önimádó, sznob paraszt, mint arra számítottam? Miért kell ezt megbonyolítani?
- Ha ez vigasztal, apám pont ugyanilyen véleménnyel van rólad – veszem el végül a beszélgetés élét egy szellemesnek szánt megjegyzéssel, amit Drew egy szórakozott vigyorral értékel.
- Még jó, hogy nem nagyon hallgatsz apádra.
- Én már csak ilyen lázadó típus vagyok – vonom meg a vállamat.
- Ez esetben, apukád biztos nem szeretné, hogy ma nálam aludj – próbálkozik be a srác.
- Olyan hülye vagy – nevetem el magam. – Holnap van a díjátadód, a szövegedet kéne gyakorolni… Nekem pedig meg kell tanulnom még egy csomó nevet, hogyha Brooke valamelyik kebelbarátnője, esetleg ex pasija odajön hozzám az este, akkor legalább nagyvonalakban tudjam, hogy kiről van szó.
- Remek ösztönzési technikám van – érvel maga mellett a fiú.
- Azt rögtön gondoltam, Drew – forgatom meg a szemeimet.
- Félsz, hogy rajtam kívül nem tudsz másra koncentrálni, mi? – vigyorodik el, mire csípőből érkezik a válaszom:
- Jobban félek attól, hogy séta közben egyszer csak rám esik egy műhold, amit egy radioaktív alpakka irányított a föld felé – közlöm pókerarccal, de persze azonnal kitör belőlem a röhögés.
Drew erre mondjuk előadja a sértődöttet, és bár tudom, hogy igazából semmi baja nincs, azért nekiállok a kiengesztelő hadműveletnek, ami rövid úton áttorkollik abba, hogy rábólintok az estével kapcsolatos ajánlatára. Persze ezzel nem sikerül maradéktalanul megbékítenem, így áthajolok a kézifék felett, hogy aztán megajándékozzam egy puszival, de mielőtt ajkaim a srác arcához érnének, Drew felém fordul, lopott csókká változtatva a puszimat. Na, nem mintha különösebben az ellenemre lenne a dolog…
- Amúgy, miért pont alpakka?
- Jól hangzott a radioaktív mögött – vonja meg a vállát a srác. – A másik ötlet a bohóchal volt, de valahogy az nem az igazi. Radioaktív bohóchal. Ugye, valami nem stimmel… - töpreng el Drew.
- Aha, van benne valami. Radiokatív bohóchal – ismétlem el. – Nem az igazi, hogy mássalhangzóval kezdődik. Nem üt elég nagyot.
- Ugye? – csillan fel a srác szeme. – Mennyivel jobb már az alpakka.
- Radiokatív alpakka. Tök felemelő érzés kimondani.
- Aha – bólint a fiú. – Radiokatív alpakka.
- Radiokatív alpakka. Kéne írnod egy számot ezzel a címmel.
Drew épp válaszolna, mikor is megcsörren a mobilom, és bár legszívesebben kinyomnám a hívót, végül mégis hajlandó vagyok felvenni apának a telefont. Úgy is tudom, hogy addig nem nyugszik, amíg nem biztosítom arról, hogy nem toltam el a forgatást.
- Minden rendben volt, nem hánytam le senki, már Drew kocsijában vagyok – vágok bele köszönés nélkül.

- Egyáltalán nincs minden rendben – veti ellen apa, és már azt hiszem, hogy a srác magánszámával kapcsolatban kezd el kioktatni, mikor is jön a lesújtó folytatás. – Anyád találkozni akar Brooke-kal.

29 megjegyzés:

  1. Még mindig csodálatosan írsz...❤️

    VálaszTörlés
  2. Végre első! Naszóval tetszik a történet blahblahbla és még pár téged fényező megjegyzést is gondolj bele, de tényleg, őszintén nem tudom, hogy fogom kibírni a következő 2 hetet. Tegnap egész nap a bejegyzést vártam, ezért legalább 3szor újraolvastam az egészet. Ez érzelmi zsarolásnak minősül! Amúgy gratulálok az érettségihez, bár kissé megcsúsztam vele, de azt hittem, hogy a többi rajongód eléggé leköt. Nagyon tetszik a történet, az írásod és a radioaktív alpakka csak így tovább és siess, légyszi...
    Üdvözlettel: ÉN

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Nagyon örülök, hogy szereted a történetet, mindig annyira jó érzés olvasni, hogy tényleg ennyire közel áll a szívetekhez Drew és Roxie sztorija is :) Igyekszem nem kitölteni a két hetet, de lesz egy vállalatgazdaságtan zh-m, ami előreláthatóan nem kevés tanulást fog megkívánni tőlem :D
      A gratulációt köszönöm, olyan jó már túl lenni a végzős éven :)
      Köszönöm, hogy írtál <3

      Törlés
  3. Nenenenene, miért nem történik közöttük semmi?? És most mi lesz, Brooke visszatér?? És mi lesz ha Brooke visszatér, akkor Drew és Roxi soha nem látják egymást?? Bár az eddig úgy ismertelek meg, hogy végtelenül romantikus alkat vagy, és azt kell hogy mondjam, hogy itt mindenki. Valamint személy szerint szívesen olvasnék egy részt Drew szemszögéböl, úgy bele látnék az önimádó fejébe, és meglátni, hogy mit gondol róla és Roxiról, hogy hogyan működnének egy pár ként, ha nem csak kevergetnének, hanem lenne több is

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mert sajnálatos módon én azon írók táborát erősítem, akik nem szeretik rendesen összehozni a szereplőiket, legfeljebb egy kiadós balhé után :D Brooke pedig majd kiderül, hogy mégis mit alkot, de azt megígérem, hogy Roxie még nem megy sehova :D Alapvetően lesz majd egy Drew szemszög (a kérdőív nyereményeként Drew lett a szerencsés srác), de a sztori végén fog csak kijönni, mert egy olyan jelenetet álmodtam meg hozzá, ami egyelőre még nem illeszthető bele a sztoriba :)
      Majd igyekszem azért kicsit többet adni belőlük, mint egy pár :) Köszönöm, hogy írtál <3

      Törlés
  4. Na ide kéne dun-dun-duuuun zene :"D És most komolyan honnan jött a radioaktív alpakka? Láttam a csoportban hogy fáradtan írtad de ennyire? xdd De amúgy tényleg felemelő érzés kimondani... Várom a folytatást :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Dun-dun-duuuuun :D A radioaktív alpakka kérlek szépen onnan jött, hogy mindenképpen bele szerettem volna írni a sztoriba azt a szót, hogy alpakka, viszont az annyira földtől elrugaszkodott volt, hogy végül még ennél is abszurdabb lett, így elé került a radioaktív szó is :D Tiszta logikus, nem? :D De amúgy este a radioaktív alpakka című dal is elkészült :D
      A folytatással igyekszem <3

      Törlés
  5. Most mond el, hogy fogom én a következő részig kibírni? A családom már most hülyének nézett hogy egész nap a telefonomat bámultam hogy ne hogy lemaradjak, az új részról. Mondjuk a sors fintora, hogy pont elmentem valahova és lemaradtam az új részről, de így legalább mégjobban örültem.
    Lényegre térve, még mindig imádlak, imádom az írásodat. Légyszi siess a kövivel, tudom hogy nehéz, de kérlek.

    Sok puszi: Vivi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos nem tudok mást mondani, mint hogy kitartást :D Tényleg igyekszem, de egyfelől idő ilyen hosszúságú részeket megírni, másfelől még újdonság számomra az egyetem, meg kell tanulnom hozzászokni :) Mindenesetre nagyon aranyos vagy, imádom, hogy mindig ennyire várod a folytatást, nagyon jólesik :)
      Köszönöm, hogy írtál <3

      Törlés
  6. Kedves Naomi!

    Eddig is imádtam Drew-t, de ezután a beszólás után még jobban. Radioaktív alpakka. Olyan jól hangzik! Amúgy honnan jött az ötlete?

    Aztán az utolsó mondat. Vegyes érzéseim vannak. Kíváncsi vagyok Brooke-ra, de mégis félek, hogy esetleg bekavar.

    A forgatás és a féltékeny Drew is fergeteges volt. Egyszerűen imádom ezt a történetet. Most is éppen próbálom megérteni a Microsoft Access-t és abba kellett hagynom a tanulást, hogy elolvassam a részt.

    Nagyon várom a következő részt, sok sikert az írásához!

    Claire

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Claire! :)
      Kicsit izgultam, hogy nagyon erőltetett lett az a beszólás, de tényleg olyan pihent voltam már, hogy csak ez jutott eszembe :D Örülök, hogy értékelitek :D Az ötlet onnan jött, hogy kellett valami szellemes válasz Drew-nak, én pedig már régóta bele akarom írni az alpakka szót valamibe, és hát így állt össze. A tetőpont amúgy a rész megírta után jött, mert ténylegesen elkészült a radioaktív alpakka című dal szövege is :D
      Az utolsó mondatot eredetileg nem is írtam oda, de aztán úgy voltam vele, hogy miért is ne keverjünk egyet a szálakon. Brooke pedig hamarosan felfedi magát és megtudjuk, hogy az utáljuk vagy a szeretjük lista tagjait fogja e bővíteni :D
      Nagyon örülök, hogy szereted a sztorit <3
      (Ha kell segítség az Accessben, írj nyugodtan, elvileg középszinten értek hozzá :D)

      Törlés
  7. Drága Naomi!
    Bár imádtam a részt, az utolsó mondat tette ütőssé a részt. :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Írta: Szóismétlésből jeles (:'D)

      Törlés
    2. Szia :)
      Igen, az utolsó mondat nem véletlenül került oda :D Én is éreztem, hogy ez a fejezet alapvetően nem lendíti előre a történetet, inkább csak stílusilag próbált szórakoztatni.
      A szóismétlés pedig az írás velejárója :D <3

      Törlés
  8. Szóval. Nyugodtan olvasgattam a részt. Jó kedvel konstatálom, hogy sikerült elérned a jól ismert "levakarhatatlan mosolyt", mely ott virít az ercomon. Sikrült este 11-ig olvasnom a részt, mert délelőtt nem értem rá (az mellékes, hogy még a zuhany hátra van, és reggel 6-kor kelek).
    Nagyon nagyon tetszett ez a féltékenykedős jelenet, meg persze az alpakka is betette a kaput, de a csók vitte a prímet, mondjuk kicsit részletesebben is olvastam volna róla, de így is imádtam.
    És akkor térjünk át arra a fránya utolsó bekezdésre! HOGY GONDOLTAD? Komolyan mondom már most tűkön ülök, hogy végre olvashatok egy kicsit Brook-ról, és passzus, a story eleje óta arra várok, hogy őt is megismerjük, erre tessék, beteszel egy ilyen bekezdést. Az őrület határán vagyok (Amerikai horror sztori befigyel).
    Összességében, paranoiás lettem a Radioaktív alpakkákra, azt hiszem, továbbra is Drew-fan vagyok, és imádom a story-t.
    Nagyon várom, hogy Brook is a képbe kerüljön.
    Így a végére szeretnék bocsánatot kérni, ha valami nem volt érthető, de ilyen későn, kicsit nehezen szedem össze a gondolataim.
    Várom nagyon a kövi részt is. Puszi~Hope

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Juuj,annyira boldog vagyok, hogy tetszett a rész :) Mindig annyira izgulok, hogy hozza-e az elvárt szintet, és mindig annyira megkönnyebbülök, mikor valaki írja, hogy megmosolyogtatta, hiszen alapvetően ezért van ez az egész Feljegyzések oldal :) Remélem, hogy nem aludtál el :D
      A féltékenykedős jelenet nekem is az egyik kedvencem, ilyenkor mindig úgy érzem, hogy végre egy kicsit belelátunk a srác fejébe is, de természetesen mint író, majd gyorsan gondoskodom arról, hogy minden, amit ebből leszűrtünk az ne így legyen :D Oké, ennek a mondatnak nem tudom, hogy volt e értelme... :D
      Az utolsó mondat az elején nem lett volna benne, de aztán arra jutottam, hogyha már végre egyszer nem blogbejegyzés formában írom, akkor nyugodtan élhetek a függővég lehetőségével. Már most imádom, szóval innentől ne is várj más lezárást :P :D
      A radioaktív alpakka pedig nem játék. Bármikor rád irányíthat egy műholdat, szóval ne húzz ujjat vele :D
      Nagyon szépen köszönöm, hogy írtál Hope <3

      Törlés
  9. Először is: a design fantasztikus, sokkal jobb, mint az előző*-*
    Ez a rész pedig éppolyan csodálatos lett, mint az előző.:) Hiába nem történt lényegesebb cselekmény, kellenek néha ilyenek is.:)
    És az alpakka:D Amúgy szerintem egy nagyon aranyos állat, szóval ettől a szótól nekem automatikusan mosolyognom kell.:D
    Nagyon várom akövetkezőt!<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ú, de szuper, nagyon örülök, hogy tetszik az új design :) Én amúgy a régit is hihetetlenül szerettem, annyira vidám volt a maga számtalan színével, és annyira szívből csinálta Mircsi, de a mostani meg annyira varázslatos a maga egyszerűségével, arról nem is beszélve, hogy barátnőm is mennyire szeretetből készítette :)
      Igen, szerintem se árt néhány ilyen rész, egy kicsit hagyni, hogy a karakterek csak úgy legyenek, ne pedig az a rengeteg fordulat irányítsa őket, amiket én megálmodok :D igazából mindig félek az ilyen részek előtt, hogy mennyire fog tetszeni, de mindig kellemesen csalódom, hogy néha a stílus is elég ahhoz, hogy élvezhető legyen :)
      Szerintem is aranyos, most ott tartok, hogy mindenkit azzal fárasztok, hogy nekem kell egy alpakka, de szigorúan olyan, amelyik nem köpköd :D
      Köszönöm, hogy írtál <3

      Törlés
  10. Annyira szeretem az összes szereplőt (kivétel Rox apja, blahh...)! *-* Alig várom a következő részt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát ez remek hír :D Majd meglátjuk Brooke-kal hányadán fogsz állni :D Amúgy Rox apja tényleg nem a legjobb fej ember a világon, de szerintem kezd egész visszafogott lenni :D
      A következő rész pedig szép lassan, de készül :D <3

      Törlés
  11. Vááhhh... A Drew fangörcs még mindig nem múlt el:D Olyan cuki volt az a féltékenykedés... és sikerült egy újabb Olivert alkotnod, ugyanis Justint már most ki nem állhatom:¢
    Radioaktív alpakka? Tényleg fáradt lehettél, de amúgy egész eredeti:DD
    Én is már régóta várok egy olyan részt, amiben Brooke-ot nem csak említik, de... attól félek, hogy akkor lesz az a bizonyos botrány vagy nem is tudom minek nevezzem:/
    Mindenesetre siess a kövi résszel te nő, különben radioaktív alpakákkal foglak megdobálni:DD Najó nem, de azért sok hajrá a tanuláshoz is!:)

    U.I.: Nekem nagyon tetszik az új design, de végülis ugyanannyira tetszik, mint az előző, szóval nekem nincs a kettő közt különbség:D (sikerült kétszer leírnom, hogy tetszikxdd na mindegy, este van na:D)
    #TeamDrew #TeamDroxie #TeamNace

    Ölel:Renee<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Drew fangörcs szerintem örök :D A beteges, hogy én is a hatása alatt vagyok. Nem szabad ilyen fiú szereplőket írnom, mert beléjük esem, és a végén még féltékeny leszek a saját női karaktereimre :D Justinnal kapcsolatban pedig vigasztaljon a tudat, hogy ő Oliverrel ellentétben csak egy részes szereplő volt. Említés szintjén még előkerül, de ő azért nem kavar akkorát, mint az elődje :D
      Igen, tényleg fáradt voltam, bár ez esküszöm, hogy semmi, ahhoz képest, hogy utána tényleg megírtam a radioaktív alpakka című Drew Williams számot is :D Na, akkor már igazán fáradt voltam :D
      Tudom, én is várom már a részt, hogy jöjjön Brooke, bár egy kicsit még én magam is tanácstalan vagyok azzal kapcsolatban, hogy mit is akarok tőle. Bízom benne, hogy majd kinövi magát az ő karaktere is :)
      Ha kapok egy radioaktív alpakkát, még ha csak a fejemhez vágva is, akkor biztos, hogy nem kapkodom el ezt a következő részt :D Kell nekem egy alpakka! :D És köszönöm, igyekszem :)
      Annak pedig nagyon örülök, hogy tetszik a design, szerintem is mindkettő hihetetlenül szépséges volt, csak ez tényleg könnyebben kezelhető.
      Köszönöm, hogy írtál <3

      Törlés
  12. Drága Naomi!

    Miiiivaan. Miiii :o
    I-m-á-d-o-m.
    egyszerűen imádom.
    Drew mennyire ahhw már, jézusom, hát haljak meg... *o*
    Huhh
    Tök jó amúgy, hogy Roxie végre kezdi felfogni, hogy mi a szitu, és már nem úgy áll Drewhez, mint az elején. :D
    Imádom az egész történetet.
    Főleg a forgatásos rész, na az valami hihetetlen volt.. :D
    És hát... Radioaktív alpakka:3 hmm:3 :D
    Hosszú ez a 2 hét sajnos, de megértelek, és sok sikert az egyetemen^^ ❤
    #TeamDrew #TeamNaomi :3

    Ölel: Franciska❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Franciska!
      Jelzem, hogy már hiányoltalak :D
      Annyira örülök, hogy tetszett a rész, és hát Drew, ő Drew :D Egyszerűen nincs mit tenni :D
      Igen, Roxie véleménye azért nagyon sokat változott Drew-val kapcsolatban, bár azért még van mit csiszolni azokon a gondolatokon. De már rajta vagyunk Drew-val az ügyön :D
      Igen, én is érzem, hogy hosszú ez a két héz, igazából majdnem tudtam hamarabb hozni, mert írtam szinte azonnal öt oldalt, és aztán az az utolsó kettő olyan nehezen jött össze az időhiány miatt...
      Köszi, hogy írtál <3

      Törlés
  13. Drága Naomi!
    Tudom, csúnya egyetem meg minden, de én annyira szeretem Drew-t és úgy az egész történetet, hogy az hihetetlen, s alig várom a folytatást!
    Még mindig Szabi a kedvencem - ebből nem engedek! - de Drew elképesztő és vicces, és édes, cuki meg hasonló, amit tud is magáról! :D
    Várom a következő fejezetet!
    Egy kérdésem lenne: kb hol járunk a történetben? Felénél, vagy előrébb?

    Siess, puszillak, Vivi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Vivi! :)
      Ne haragudj, hogy ennyire megkésve válaszolok, csak hát az a fránya idő :D
      Annyira örülök, hogy ennyire szereted a sztorit, és igazából annak is, hogy bár jött Drew, Szabi maradt a nyeregben :D Mondjuk nálam torony magasan vezet a Williams fiú, de tényleg szuper érzés látni, hogy ennyire megszeretted a szőkeséget még anno :)
      Hát, igazából fogalmam sincs, hogy ebből hány fejezet lesz, de maradjunk mondjuk úgy húsznál, nagyjából akörül szoktam írni. Szóval ez alapján, már előrébb :O És még mennyi mindent szeretnék írni :D
      Köszönöm, hogy írtál <3

      Törlés
  14. Fantasztikus lett. :D Kezdenek beindulni a dolgok, jönnek a bonyodalmak, ahogy az anyjuk találkozni akar Brooke-kal és ahogy kezdenek mélyebb érzéseket táplálni a másik iránt. Imádtam, amikor Drew féltékenykedett és azt is hogy a végén a puszit csókká formálta. Bárhogy is tagadják, kezdenek egyre jobban elmélyülni a kapcsolatukban, amit öröm olvasni. Még mindig ez a legjobb történet, amit valaha olvastam. Csak így tovább! Puszii
    #TeamDroxie

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Jaj, nagyon örülök, hogy tetszett! Bizony ám, Roxie anyukája kezdi megkavarni a szálakat, lassan érkezik Brooke, már annyira várom *-* ABban pedig teljesen igazad van, hogy Drew és cica között kezdenek mélyülni a dolgok, vagy legalábbis Roxie részéről mindenképp, a srác pedig idővel majd elmondja mit érez :D
      Nagyon szépen köszönöm a kedves szavaidat! <3

      Törlés