Téli bejegyzés #17 – 2016.01.04

2016. április 11.
 Sziasztok! :)

Megérkeztem az utolsó fejezettel, amit már csak leírni is hihetetlen. Igazából szerintem még nem fogtam fel teljesen, hogy Hanna és Szabi sztorijának vége van, valahogy még nem érzem azt az űrt, hogy mikor leülök a gép elé, nem fog majd várni rám egy word, hogy tovább írjam a sorokat.
Remélem tetszeni fog a lezárás, és nagyon bízom abban, hogy megajándékoztok jó néhány hozzászólással, a történettel kapcsolatan! Kíváncsi vagyok mit gondoltok, hogy esetleg azok után, hogy már olvastatok tőlem egy sztorit, miként vélekedtek a másodikról!
Nagyon szépen köszönöm, hogy itt voltatok velem, hogy több mint kétszázan feliratkoztatok a blogra, és hogy ennyire lelkesen vártátok mindig az új részeket! Tényleg hálás vagyok!
Na, de nem húzom tovább az időt! Jó olvasást, és ha időtök engedi, hagyjatok nyomot magatok után! <3
 
Téli bejegyzés #17 – 2016.01.04
Huh, hát túl lennénk a szalagavatón, na meg az afteren, és hát elképesztően sok mesélni valóm akad, úgyhogy azt hiszem bele is vágok. Amúgy döbbenet, hogy amióta elkezdtem ezt a bejegyzés rovatot, ilyen szinten felpörgött az életem. Mármint eddig se voltak unalmas hétköznapjaim, hiszen olyan lakótársakkal, mint Vivi és Szabi nem igazán lehet unatkozni, de amióta Theo hozzánk költözött, tényleg elszabadult a pokol. Jó, lehet csak nekem ennyire izgalmas a dolog, és titeket tökéletesen hidegen hagy a rizsám, amivel egyébként már több mint négy sort írtam azóta, hogy azt mondtam belekezdek a mesélésbe. Szóval ezennel leállítom a fecsegő énem, és akkor lássuk!
Reggel Vivivel hihetetlenül korán keltünk, ugyanis elképesztően sokk dolog várt ránk szalagavató ügyileg. Illetve rám várt sok dolog, Vivi pedig legjobb barátnő létére, lelkesen támogatott a megpróbáltatásaim folyamán. Talán ha jóban vagyunk Szabival, akkor nem kell átvillamosoznunk a fél városon, de mivel nem vagyunk, ezért gondoltam nem dobom be, hogy nagyra értékelnék egy fuvart. Hm, milyen fene régen is volt az, amikor egészen Debrecenből jött, csak azért, hogy ne rettegjek át egy teljes éjszakát...
- Majd megenyhül – győzködött Vivi, miközben leszálltunk a villamosról. - Ma gyönyörű leszel a hófehér ruhában, együtt fogtok táncolni, a család biztos akar majd egy rakat közös képet, együtt lesztek, nyilván minimálisan beszélgetni is fogtok, afteren pedig remélhetőleg lerészegedik, és nyert ügyed van – tartotta bennem sajátosan a lelket.
- Igazad van! - játszottam rá szándékosan a lelkesedésre. - Szabi részegen talán el tud viselni! Hát nem remek? - gúnyolódtam.
- Mit vártál Hanna? Nincs hozzá szokva a srác ahhoz, hogy ejtsék, ráadásul te mindezt úgy tetted meg, hogy szereted őt, és ő ezzel tökéletesen tisztában van. Nem tud csak úgy elengedni, nem is akar. De megbocsátani sem olyan könnyű, mikor egy olyan valakitől kapod a támadást, aki elvileg arra van, hogy fedezzen. Adj neki egy kis időt, viszont ha nem lép hamarosan, akkor túl kell lépned a dolgokon. Ha nem tud feltétel nélkül megbocsátani, akkor ez már veszett ügy – vonta meg a vállát, majd mintegy végszóra belökte maga előtt a műkörmös ajtaját.
Innentől kezdve az egész napunk rohanás volt, és természetesen semmi sem ment simán, mert hát végül is, hogy lehetne tökéletes egy szalagavató, ha nem adnánk le öt kilót előtte a stressztől. Először is a fodrász nem igazán volt tisztában a két centivel, amit vágatni szerettem volna a hajamból, így mikor lepillantottam alhangon öt centi hosszúságú tincseket pillantottam meg a fodrászat padlóján, de hála a remek lélekjelenlétemnek még sikerült ebből egy egyébként meglehetősen dögös, lépcsőzetes fazont kialakítani, amit hirtelen felindulásból egy festéssel spékeltem meg, így barna hajzuhatagom helyett, egy sötét vörös frizurával perdültem ki a helyiségből. Ezek után eljutottam a sminkeshez, akinek volt nem egy extrém ötlete, illetve lehet színvak is volt a lelkem, ugyanis legalább öt árnyalattal sötétebb alapozót kent fel a fejemre, amitől úgy néztem ki mint egy bantu néger. Hála istennek ezt is sikerült még időben orvosolni, így végül már nyomokban sem tartalmaztam afroamerikai vonásokat, de ekkor megpróbált újfent rábeszélni valami extravagáns sminkre. Kiselőadást tartott nekem arról, hogy márpedig ha hagynám, hogy csigavonalban záródjon a tusvonal, akkor biztos hogy senki nem tudná rólam levenni a szemét, majd mikor közöltem, hogy feltehetőleg igaza van, ugyanis egytől egyig mindenki hülyének nézne, megsértődött, és durcásan megkaptam a natúr sminkemet. Ennek akár örülhettem is volna, de olyan lágyra sikeredett a dolog, hogy nagyítóval se láttam különbséget a szemhéjam alapvető és festett színe között, de mivel rettegtem attól, hogy a kozmetikus csajszi dühében a szemembe állítja a spirált, inkább leléptem.
Mivel a családom érkezéséig még volt egy kis időm, gondoltam hazaugrom, és eszem valamit, de abban a pillanatban rájöttem, hogy ez rossz ötlet volt, mikor mindössze Szabi kabátját pillantottam meg a fogason lógni. Mindenesetre megpróbáltam titokban tartani a hazaérkezésemet, de pechemre a nappalin nem sikerült észrevétlenül átjutnom, a fiú pedig már a nézésével is tökéletesen a tudtomra adta, hogy egyáltalán nem örül a ténynek, hogy kettesbe keveredtünk.
- Csinálok ebédet, te kérsz? - tettem fel azért a kérdés.
- Lekenyerező kaja? Megtisztelő... – érkezett rögtön a csípős válasz.
- Nevetséges vagy - bukott ki belőlem, miközben beleborítottam a tepsibe egy adag mirelit krumplit.
- Többet rakj bele! – lépett túl a megjegyzésemen Szabi, majd feltápászkodott a kanapéról, hogy segédkezzen az ebéd gyártásban.
Majdnem felkúszott az arcomra egy halvány mosoly, de tartva attól, hogy a fiú ismét hangulatot vált, inkább reakció nélkül hagytam, hogy képes volt úgy hozzám szólni, hogy az semmilyen formában nem utalt a Theo-val való kalandomra. Ahogy pakoltunk a konyhában, kínosan ügyeltünk arra, hogy még véletlenül se érjünk össze, ami egyébként elég macerás művelet volt, tekintettel arra, hogy nem túl tágas a helyiség. De legalább nem martuk egymást, ami az elmúlt néhány nap tekintetében előrehaladás.
A bökkenő akkor jött, mikor nekiálltam kivenni a krumplit a sütőből, és fogókesztyű hiányában egy konyharuha segítségét vettem igénybe. Ez még önmagában nem jelentett gondot, csakhogy abban a pillanatban, hogy megfogtam a tűzforró tepsit, Szabi áthajolt fölöttem, hogy a serpenyőben sülő húst megfordítsa. A fiú mozdulatának következtében a srác alkarja súrolta fedetlen hátamat – miközben előrehajoltam felcsúszott a pólóm –, és ez a kósza érintés annyira meglepett, hogy ijedtemben elengedtem a tepsit, majd megakadályozva, hogy az a lábamra essen, utánanyúltam, de természetesen nem sikerült a konyharuhás részt elkapnom, így rámarkoltam a nagyjából kétszáz fokos fémre.
- A rohadt életbe! - engedtem el ismételten az edényt, miközben hátra ugrottam egyet, megmentve alsó végtagjaimat egy másodfokú égési sérüléstől.
- Basszus! Jól vagy? - kapott Szabi automatikusan a karom után, majd választ sem várva megnyitotta a csapot, és a jéghideg víz alá nyújtotta tenyeremet.
Ahogy beékelődtem a pult és a fiú csípője közé, akaratlanul is lehunytam a szemeimet, és hirtelen hatalmas késztetést éreztem arra, hogy kicsit hátrébb dőljek, és egész egyszerűen hozzásimuljak a srác felsőtestéhez, de volt egy olyan érzésem, hogy igen hamar a padlón találnám magamat, így inkább nem kísérletezgettem.
- Köszi – nyögtem végül ki valahogy, amit sajnos Szabi egyértelmű jelnek vett ahhoz, hogy ellépjen mögülem.
- Odaég a hús – fordult gyorsan a tűzhely felé, és hát ez volt az utolsó mondata a délelőtt folyamán, amit hozzám intézett. Meghitt...
Az idő végtelenül lassan haladt, ahogy kínos csendben ültünk az étkezőasztalnál, és mindent elkövettünk annak érdekében, hogy egy másodperc erejéig se találkozzon a pillantásunk. Néha éreztem magamon a fiú tekintetét, de abban a pillanatban, hogy felemeltem a fejemet, Szabi már a tányérja tartalmát tanulmányozta. Bármit megadtam volna, hogy néhány perc erejéig belelássak a gondolataiba, hogy tudjam, mégis mennyi esélye van annak, hogy legalább valami barátságféle dolog ismét kialakul kettőnk között. Persze az első számú célom nyilván nem az volt, hogy haverok legyünk, hiszen sokkal több volt ennél közöttünk mindig is, de a hideg elszigeteltségnél bármi jobb lett volna. Minden egyes néma, feszültséggel teli perc felért egy tűszúrással. Annyira idegen volt ez tőlünk, annyira szomorú, annyira kétségbeejtő. Nem tudtam vele mit kezdeni, egész egyszerűen tehetetlen voltam, és elképesztően rettegtem attól, hogy Szabiban végül a büszkeség fog felülkerekedni, és egyik napról a másikra egy szőke lány fog előkecmeregni a szobájából, és majd a kezét nyújtva bemutatkozik, hogy ő a srác új barátnője. Szerintem annál a pillanatnál zuhantam volna végérvényesen össze.
Nem hittem volna, hogy egyszer ilyet fogok írni, de megkönnyebbüléssel töltött el, mikor kiléptem a lakásból, és végre megszabadultam Szabi társaságától. Hirtelen annyira örültem, hogy végre megjönnek a szüleim, hogy kicsit megölelhetem anyukámat, és lesz velem egy biztos pont, akinél nem kell attól tartanom, hogy elítél azért, amit tettem, mert megvan köztünk a feltétlen szeretet.
Hamarosan be is gördült a vonat a pályaudvarra, néhány perc után pedig megpillantottam a jármű ajtajában a családomat.
- Szia Kicsim! - ölelt magához anyu, mikor mosolyogva odaléptem hozzájuk. - Gyönyörű vagy - dicsért meg. - Nagyon jól áll a vörös – simított végig a hajamon.
- Új a haja? - lepődött meg apu.
- Egész eddig barna voltam – kerekedett ki a szemem a döbbenettől. - Komolyan nem látszik?
- Hát, most hogy így mondod – billentette félre a fejét. - Mindenesetre látom jó hosszúra megnövesztetted – próbálta menteni a menthetőt.
- Most vágattam le belőle öt centit – közöltem megsemmisülten, mire anya csak nevetve a fülembe súgta, hogy ne is foglalkozzam vele, férfiból van.
Mivel a szalagavatóig még volt idő bőven, a szüleimet nem a sportcsarnokhoz kísértem, hanem az albérlethez. Szerencsére Szabi már lelépett, viszont Theo és Vivi idő közben hazaértek, és hát apu meglehetősen elcsodálkozott, mikor belépve a lakásba, az egymás társaságát meglehetősen élvező párosra esett a pillantása. Én csak egy torokköszörüléssel jeleztem lakótársaimnak, hogy megjöttünk, és ahogy az olasz srác élőben megpillantotta apám méregető pillantását, ijedtében majdnem átesett a kanapén.
- Apa, anyu, ő itt Theo – törtem meg a kínos csendet. - Tudjátok, vele beszéltetek skype-on – magyaráztam.
Anya csak bólintott, és már kedvesen nyújtotta volna a kezét az olasz srácnak, mikor is apu mint valami felbőszített bika elszáguldott mellettem, és legnagyobb döbbenetemre bemosott egy irgalmatlanul méreteset Theo-nak.
- Már mikor azt mondtad, hogy Bayern drukker vagy, tudtam, hogy csak egy gerinctelen, alattomos, kétszínű, sunyi... – sorolta a jelzőket.
- Apa, Theo és én már szakítottunk – kotyogtam közbe.
- … rendes, jóravaló férfi vagy – tette hozzá, belőlünk pedig természetesen kitört a röhögés.
Anyu gyorsan hozott az olasz srácnak egy mirelit borsót, hogy lejegelje a szemét, míg Vivi összehúzott szemekkel bámult engem, majd mikor minden igyekezete ellenére nyomokban sem vélt sminket felfedezni a szemhéjamon, megérdeklődte, hogy miért nem mentem el a kozmetikushoz. Ekkor előadtam fantasztikus élményeimet, majd beletörődve nyugtáztam, hogy ez a szalagavató így is úgy is szörnyű lesz, senkit nem érdekel ha a natúr vonalat képviselem.
- Jaj Szívem, gyere, megoldjuk! - húzott el anyu a fürdőszobába.
Amíg előszedtem a smink cuccaimat, a tükörben tökéletesen láttam, hogy anya aggódó pillantással követi minden mozdulatomat. Sejtettem, hogy hiába varázsolok magamra mosolyt, ő átlát rajtam, és így, hogy megtudta, hogy szakítottunk Theo-val, biztos voltam benne, hogy kezdi Szabit is belekeverni a dolgokba.
- Tessék! - nyújtottam felé a sminkes táskámat, mire fejével a szennyes tartó kosárra bökött, jelezve, hogy üljek le.
- Na, mesélj!
Ez volt az a pont, mikor kitört belőlem a sírás, és hosszú percekig képtelen voltam kipréselni magamból egy értelmes hangot. Valahogy akkor és ott kitört belőlem minden, ami az elmúlt néhány napban felgyülemlett. Hogy Szabi vagy levegőnek néz, vagy újra és újra visszalök a padlóra, hogy bár Theo bocsánatot kért, mégis csak ő volt az első, és bár próbálok nem összezuhanni, hihetetlenül bánt, hogy az egész úgy történt meg kettőnk között, hogy az tulajdonképpen egyikünknek sem jelentett semmit. Hogy mikor elmegyek aludni, hosszú órákig csak kísértenek a gondolataim, hogy hiába próbálok megoldást találni, képtelen vagyok rá. Hogy ha épp nem Szabi szembesít azzal, hogy tönkretettem, akkor saját magamat ostorozom, és hiába próbálom meg összerakni magamat, legjobb barátom egy-egy szavával újra darabokra zúz. És fájt, hihetetlenül fájt az, hogy a srác játszi könnyedséggel visszaél azzal, hogy ilyen mértékben ismer, hogy szándékosan ott támad, ahol tudja, hogy képtelen vagyok védekezni.
- Hé, minden rendben lesz! - ölelt magához anyu. - Szabi meg fog enyhülni, legjobb barátok vagytok – simított végig a hátamon. - Kell neki egy kis idő, ki kell tombolnia magát, de majd lenyugszik, és rendbe teszitek a dolgokat.
- Nem tudom, hogy kibírom-e addig, amíg lenyugszik – csóváltam meg a fejem. - Az a megvetés amivel rám néz... meg fogok őrülni – túrtam bele a hajamba.
- Ha gondolod, gyere haza néhány napra. Lehet, hogyha kicsit külön vagytok, az segít – ajánlotta fel.
Csak egy bólintással feleltem az ajánlatra, majd kézfejemet végighúztam az arcomon, letörölve ezzel sírásom nyomait. Anyu értette a célzást, gyorsan előszedte az alapozót, majd gondos precizitással nekiállt a sminkemnek.
~ ~ ~
- Meg akarsz ölni? - nyögtem Vivinek, miközben barátnőm gondolta, hogy olyan szorosan meghúzza a fűzőmet, hogy a derekam nem csak hogy keskenyebbnek fog tűnni, hanem nemes egyszerűséggel megszűnik létezni.
- A szépségért szenvedni kell – intett le.
- Nem kapok levegőt – próbáltam némi együttérzést kicsikarni belőle. - Szerintem már lilul a fejem...
- Legalább nem fog rólad leesni tánc közben a ruha – közölte könyörtelenül. - Na, fordulj meg!
Készségesen eleget tettem a lány kérésének, aki aztán kritikus tekintettel végigmért. Nem Vivi lenne, ha mindent tökéletesnek talált volna, még igazított egy sort az abroncsomon, letesztelte, hogy ha kilépem a keringő lépést, akkor nem taposok-e a szoknyámon, fújt a hajamra még egy kis lakkot, hogy már ne csak egy nyolcas erősségű tornádót vészeljen át, hanem lehetőleg egy kilenceset is.
- Oké – bólintott lassan. - Lenyűgözően gyönyörű vagy!
- Köszönöm – öleltem magamhoz. - Drukkolj, hogy ne essek egy hatalmasat!
- Minden ujjam csuriban – nevetett fel a lány. - Anyukád kérte, hogyha kész vagy, akkor menj le, szeretne adni valamit!
Még egyszer magamhoz öleltem a lányt, majd kiléptem az öltöző ajtaján, és lesiettem a lépcsőn. Anyu ott állt a nézőtér szélén, és a másik osztály videóját figyelte, de mintha csak megérezné, hogy megjöttem, felém kapta a fejét. Egy biztató mosollyal jelezte, hogy szerinte is jól nézek ki, majd miközben intett, hogy menjek közelebb, elkezdett a táskájában kutakodni. Hamarosan megpillantottam kezében a Szabitól kapott baglyos medált, az össz változás annyi volt, hogy kicserélte az ékszerhez tartozó láncot, hogy passzoljon a keringő ruhámhoz.
- A tökéletes összhatásért – simította félre a hajamat a nyakamból, hamarosan pedig mellkasomnál megéreztem a medál hűvös anyagát.
- Köszönöm – fogtam ujjaim közé a láncot. - Reméljük Szabi nem ennél fogva fog megfojtani – nevettem el magam.
Anyu nem válaszolt, csak fejével mögém intett, mire rögtön megtettem egy száznyolcvan fokos fordulatot. A lépcsőn épp legjobb barátom igyekezett lefelé, aki még a megszokottnál is jobban nézett ki. Szőke tincseivel szerintem többet foglalkozott, mint az én hajammal a fodrász, de megérte a rá fordított idő, ugyanis középre zselézett frizurája olyan tökéletesen állt a feje tetején, mint még soha. A frakk, amit viselt, hihetetlenül elegánssá tette az egész megjelenését, de természetesen nem is Szabi lett volna, ha nyakkendője nem a vállára dobva pihen, ezzel visszahozva azt a rossz fiús kisugárzást, ami egész egyszerűen minden lányt megőrjít. Arcán szórakozott mosoly ült, kék szemei élénken csillogtak, a szája pedig szokás szerint be sem állt, ugyanis megállás nélkül magyarázott a lépcső tetején álló haverjainak.
Aztán egyszer csak a pillantása rám talált, és bár először tekintete tovább siklott rólam, a másodperc törtrésze alatt tért rám vissza. Levegőt venni se mertem, amíg tetőtől talpig végig mért, és néhány pillanat erejéig újra éreztem nézésében azt a vágyat, amit az összeveszésünk előtt. Tekintetét végigvezette a ruhámon, elidőzött keskeny derekamon, feljebb haladt a dekoltázsomig, majd alaposan szemrevételezte a nyakamban függő láncot. Egy villanásnyi idő alatt végigfutott az arcán egy kósza mosoly, amit talán észre sem veszek, ha nem koncentrálok ennyire, minden egyes mozdulatára. Aztán a tekintete tovább siklott az arcomra, pillantásaink kósza másodpercek erejéig összefonódtak, majd a fiú szemeiben ismételten megjelent a jeges harag, és hirtelen újra egy hatalmas szakadék választott el bennünket egymástól.
- Szia Szabi! - törte meg a csendet anyu, legjobb barátom pedig egy őszinte mosollyal felelt a köszöntésre. - Örülök, hogy látlak! - ölelte át a fiút.
- Én is örülök – bólintott a srác. - Nagyon csinos vagy – kacsintott pimaszul, mire persze anyu nevetve meglegyintette.
- Az anyád lehetnék – forgatta meg a szemeimet, de persze pontosan tudta, hogy Szabi csak szórakozik vele. Évek óta ezt csinálta.
Legjobb barátom épp válaszolt volna, mikor is anyu mögött megjelentek a fiú szülei, illetve Lili. A srác rögtön megölelgette a húgát, aki miközben puszit nyomott bátyja arcára, gyorsan leszögezte, hogy már három napja keringőzni tanul otthon, úgyhogy a fiú jó lesz ha felkéri majd táncolni.
- Mindenképpen – nevetett fel Szabi. - Csak legyünk már túl a többin – tette még hozzá, és míg a felnőttek nevetve fogadták a szarkasztikus megjegyzést, addig én pontosan éreztem, hogy ez a mondat nekem szólt.
- Na, álljatok össze egy képre! - intett Szabi édesanyja, mire a fiú ismét hajlandó volt rám emelni a pillantását, és nem túl sok lelkesedéssel, de közelebb lépett hozzám.
A gond az volt, hogy még így is volt köztünk egy teljes méter, ami persze egy képen elég furán vette volna ki magát, így a srác kénytelen volt még egy kicsit közelebb állni. Ekkor már akár jó is lehetett volna, ha Szabi anyukája nincs abban a hitben, hogy mi továbbra is imádjuk egymást.
- Öleld már át azt a lányt! - szólt rá a fiúra. - Úgy állsz mellette, mint valami faszent! Na, tedd a kezed a derekára, mintha ismernétek egymást! - utasította.
Kínomban csak lesütöttem a szemeimet, miközben Szabi tenyere éppen hogy, de rásiklott a derekamra. Komolyan úgy ért hozzám, mintha minimum leprás lennék, és bár kívülről mosolyt erőltettem magamra, belül szép lassan elszakadt valami.
- Na, ez egész jó lett – nézte vissza a képeket a nő. - Akkor most kapd fel Hannát, te pedig karold át a nyakát – indítványozta.
- Anyu, ráér ez utána is – próbálkozott Szabi.
- Olyankor mindenki neki áll fotókat készíteni, és össze-vissza besétálnak az emberek egymás képeibe – vetette ellen.
- Ennyit igazán kibírsz – sziszegtem halkan Szabinak, miközben elé álltam, hogy fel tudjon emelni.
- Lehet, hogy neked a véredben van a képmutatás, de nekem ehhez semmi kedvem – csattant fel a fiú, de ettől függetlenül lehajolt, hogy kezével a térdem alá nyúlhasson – Egy utolsó, aztán találd ki, hogy fenn hagytál valamit, és végeztünk!
Ez volt az a pont, amikor betelt nálam a pohár. Arrébb léptem Szabitól, majd felmérve, hogy a főbejáraton nem tudok távozni, elszaladtam a fiú mellett, hogy a hátsó kijáraton lelépjek. Nem érdekelt, hogy a cipőm hangos kopogására többen felém fordulnak, az sem foglalkoztatott, hogy anyu riadtan arra kér, hogy maradjak. El akartam tűnni, nem akartam tovább hagyni, hogy a fiú kénye kedve szerint rúgjon belém újra és újra. Elegem volt abból, hogy folyamatosan rajtam csattan az ostor, és bár tényleg toleráns voltam a fiú kirohanásaival kapcsolatban, elszállt az agyam. Bántott, hogy megállás nélkül szurkálódott, hogy bár rajtam számon kérte, hogy mennyit jelentett nekünk a legjobb barátságunk, szánt szándékkal vágta a fejemhez a sértő szavait. Megállás nélkül azt nézte, hogy hogyan tudna egyenlíteni, és közben fel se tűnt neki, hogy már a föld alá rugdosott. Úgy érezte, hogy ez kijár neki, hogy alanyi jogon használhat engem a személyre szabott bokszzsákjának, de van az a pont, amin túl az ember már nem hagyja magát. Szabinak nem volt elég az én bocsánatkérésem, de eljutottam arra a pontra, hogy már nekem se volt elég indok a bántására az, hogy majd lenyugszik. Nem fogok önként belesétálni a pofonjaiba, és ha csak úgy tudja összeszedni magát, hogy közben engem lelkileg rommá zúz, akkor nincs is miről beszélnünk.
- Hanna, várj meg! - hallottam meg magam mögül, miközben fittyet hányva arra, hogy egy keringőruha van rajtam, nekiálltam átmászni az udvar kerítésén. - Mi az istent csinálsz?
- Elegem van Szabi! - fakadtam ki. - Nem fogom hagyni, hogy újra és újra megalázz! Nem bírom tovább, érted? Ennyi volt bennem, és lehet, hogy ez szerinted édes kevés volt, ahhoz képest, amit én csináltam, de én most végeztem. Nem érzem úgy, hogy igazságos lennél, hogy egyenlő mércével mérnél. Nyertél, oké? Feladom. Nem foglak többet azzal zaklatni, hogy beszéljük meg, nem fogok többet azzal jönni, hogy szeretlek. Nem éri meg. Nem akarom, hogy újra bánts, mert képtelen vagyok újra összerakni magamat. Belefáradtam, elegem van. Igazad van, elrontottam, nem tudsz ezen tovább lépni, rendben van. De ne bánts tovább kérlek szépen, mert ennél lejjebb nem tudok kerülni. Elveszítettem azt az embert, aki engem ilyenkor felhúz, és képtelen vagyok egyszerre a te szavaiddal, és a saját gondolataimmal megküzdeni. Teljesen egyedül vagyok Szabi, és fogalmam sincs, hogy mit csináljak – csóváltam meg a fejem, miközben a könnyek megállás nélkül peregtek le az arcomon. - Nem tudok úgy ránézni Theo-ra, hogy ne jusson eszembe mekkorát csalódtál bennem, és hogy mekkorát csalódtam önmagamban. Egy fogadás miatt volt végig velem, nem jelentett az egész semmit. És tudod tényleg megérdemeltem, hogy Theo csak kihasznált, hiszen én is csak kihasználtam őt. Mert élveztem, hogy végre én vagyok az a lány, akire felfigyelsz. Elszúrtam Szabi, túl sokat vártam, biztosra akartam menni, hogy működne, és végül pont ezzel rontottam el. Viszont most könyörgök neked, hogy ne bánts tovább! Nem bírok vele megbirkózni. Ha vége a szalagavatónak, megígérem, hogy keresek magamnak egy másik albérletet, és eltűnök az életedből. Csak szépen kérlek, addig ne rúgj belém újra. Nem tudom megmondani, hogy miért ne tedd, hiszen nagyon csúnyán megbántottalak, de ha csak fele annyit jelentett neked a barátságunk, mint amit nekem, akkor ezt tedd meg a kedvemért. Hadd dolgozzam egy kicsit fel a történteket, mert különben beleőrülök – néztem esdekelve a fiúra. - Kérlek szépen...
Szabi némán meredt rám, szemmel láthatóan próbálta feldolgozni a hallottakat. Arcán annyi érzelem suhant végig, hogy képtelen voltam megállapítani, hogy mégis mit gondol. Csak nézett rám, és azt hiszem szavaimnak annyi hatásuk volt, hogy ha csak néhány másodperc erejéig is, de ráébredt arra, hogy az ő bántásai nélkül is a padlón vagyok.
- Én... - kezdett volna bele, de nem találta a szavakat.
- Menj vissza nyugodtan – mosolyodtam el halványan. - Én most inkább hazamegyek. Szerintem néhány napra hazautazom Veszprémbe. Talán jót fog tenni – vontam meg a vállam. - Légy jó! - simítottam végig a karján, majd ismételten a kerítés felé fordultam, hogy ezúttal tényleg átszenvedjem magam rajta.
- Hé! - kapott utánam Szabi, és egy gyengéd, de határozott mozdulattal elérte, hogy ismét szemben álljak vele. - Nem érdemelted meg – rázta meg a fejét. - Sem azt, hogy Theo kihasznált, sem azt, ahogy az elmúlt napokban beszéltem veled. Soha nem akartam, hogy úgy érezd, könyörögnöd kell azért, hogy ne bántsalak. Egy igazi rohadék vagyok – jelentette ki. - De kérlek szépen Baba, ne menj el! – húzott egy picivel közelebb magához. - Szeretlek! - súgta, majd meg se várva a válaszom, megcsókolt.
A másodperc törtrésze alatt váltott a szívem háromszoros tempóra, a porcikáim pedig újfent üdvözölhették azt a beleborzongó érzést, amit Szabi minden egyes érintésévével kiváltott belőlem. Ajkaim belebizseregtek a fiú lágy csókjába, a gerincemen pedig végigfutott a hideg, mikor Szabi kezével végigsimított a felkaromon, majd ujjaival gyengéden közrefogva a könyökömet, még közelebb vont magához. Ahogy felsőtestünk összesimult, akaratlanul is kiszakadt belőlem egy sóhaj, amit a srác biztató jelnek értelmezett, így másik tenyerét rácsúsztatta a derekamra, hüvelykujjával pedig végigsimított az oldalamon. Automatikusan futtattam végig ujjaimat a fiú karján, majd átkaroltam Szabi nyakát, hogy aztán fejemet belefúrhassam a vállába. Annyira jó volt érezni, hogy legjobb barátom újra szorosan ölel magához, mintha csak félne attól, hogy hirtelen meggondolom magam, és hátrébb lépek, vagy csak hogy valaki kiragad a kezéből. Újra éreztem, hogy félt, hogy ragaszkodik, hogy nem akar elengedni, és ennél többre nekem nem volt szükségem.
- Azt hittem, hogy hülye lennél, újra szeretni – jegyeztem meg visszatartott mosollyal.
- Néha nem is olyan rossz dolog hülyének lenni – vonta meg a vállát. - Tényleg sajnálom... – váltott vissza kezdeti témánkhoz, de mutatóujjamat gyorsan végighúztam az ajkain, jelezve, hogy hallgasson.
- Túl vagyunk rajta, oké? Én is szeretlek téged.
- Bárcsak úgy igazán bemostam volna annak a pöcsnek – rázta meg a fejét Szabi, aki annyira nem tudta könnyen elengedni a témát.
- Ha ez vigasztal, aputól ma kapott egyet – nevettem el magam.
- Tessék?
- Meglátta őket Vivivel csókolózni, és előtört belőle az apai féltés – magyaráztam. - Szerintem holnapra be fog dagadni Theo szeme – tűnődtem el.
- Ajánlom is! - röhögte el magát Szabi. - Apukád jó arc!
- Akkor, most mi legyen? A táncot gyanítom már lekéstük, úgyhogy egy autóverseny?
- Ó basszus, a keringő – csapott a homlokára Szabi. - Megígértem, hogy táncolunk, úgyhogy táncolni is fogunk.
- Hidd el, jobban örültem annak a csóknak, mint néhány begyakorolt lépésnek!
A fiút persze nem érdekelte, hogy mit mondok, ujjait összekulcsolta az enyéimmel, és hamarosan már be is lökte előttünk a hátsó bejáratot. Nem törődve az utánunk kiabáló tánctanárral, akinek egyébként vérben forogtak a szemei, amiért a hiányzásunkkal elrontottuk a szimmetriát, Szabi átvágott a táncoló tömegen, majd mielőtt valamelyik hangtechnikus megakadályozhatta volna, elvett egy mikrofont az egyik hangszóróról.
- Jó estét mindenkinek! - szólt bele, mire persze mindenki felénk fordult. - Szeretnék megkérni mindenkit, hogy kicsit fáradjon le a táncparkettről, ugyanis megígértem ennek a lánynak – bökött felém -, hogy keringőzni fogunk, csak hát sikerült lekésni a saját szalagavatós táncunkat - vonta meg a vállát, mire többen felnevettek, és az emberek elkezdtek leszállingózni a tánctérről. - És csak hogy mindenki tudja – folytatta – Baba az enyém! - szögezte le, mire persze az én arcom vörösbe borult, míg apu egy jó hangos torokköszörüléssel kifejezte, hogy némi módosításra szorul ez a mondat. - Na meg természetesen az apukájáé – tette hozzá gyorsan Szabi, a nézőtéren pedig ismét végigfutott a nevetés.
Hamarosan felcsendült a keringő zenénk első néhány üteme, Szabi pedig nem zavartatva magát, átkarolta a derekamat, és a táncparkett közepére vezetett. Bár hihetetlenül zavarban voltam, képtelen voltam lemosni arcomról a mosolyomat, és égés ide vagy oda, semmiért nem cserélném el így utólag ezt a táncot. A fiú pillantása egy másodpercre sem szakadt el az enyémtől, miközben szép lassan leléptük a már jól begyakorolt mozdulatsort, aztán eljött az emelés, Szabi karja becsúszott a térdem alá, és akárcsak azon a próbán, amikor a tanár majdnem szétválasztott minket, teljesen elrugaszkodva a ritmustól, a fiú megpörgetett. Ezúttal is kiszakadt belőlem a nevetés, majd nem törődve azzal, hogy feltehetőleg mindenki hülyének nézni, hátra dőltem, széttártam a kezeimet, és csak hagytam, hogy sodródjak az árral. Hamarosan legjobb barátom abbahagyta a forgást, óvatosan letett a földre, és miután megbizonyosodott arról, hogy nem szédültem el, nyomott egy puszit a hajamba.
- Oké, köszi mindenki! - fordult körbe, jelezve, hogy tovább nem tart igényt a tánctérre.
- Olyan hülye vagy – csóváltam meg a fejemet.
- De még mekkora! - kapott szegény srác hátulról egy maflást az anyukájától. - Rám hoztad a szívbajt, te idióta! - förmedt rá, én pedig nem bírtam tovább, kiszakadt belőlem a röhögés.
~ ~ ~
Igen, ez lenne annak a helye, hogy leírom, mégis mi történt az after partin, csak hát végül valahogy mi nem ott kötöttünk ki. Helyette a családainkkal, Vivivel, illetve Theo-val felmentünk az albérletbe, előkerültek a videójátékok, és felváltva nyomkodtuk a konzolokat. Nem menőzésből – jó igazából abból -, de természetesen Szabival levertünk mindenkit, jutalom gyanánt pedig mi választhattuk ki az esti filmet.
Így hogy a szüleink nálunk ragadtak az éjszakára, kicsit problematikus volt a szobabeosztás, főleg, hogy hát apu annyira nem lelkesedett azért az ötletért, hogy én Szabival osszam meg az ágyamat.
- Apa, ha elmész, úgy is vele fogok aludni – forgattam meg a szemeimet.
- Ezzel nem javítasz a helyzeten kislányom – csóválta meg a fejét. - Lehet ide kéne költöznöm – töprengett el.
- Csak vicceltem, Vivivel alszom – ragadtam meg gyorsan barátnőm kezét.
- Hé, hé hé! - szólt gyorsan közbe Szabi. - Én biztos, hogy nem alszom ezzel a gyerekkel – bökött fejével Theo-ra, akinek a nézéséből sütött, hogy kivételesen egyetért a szőkeséggel.
Végül aztán bevállaltam, hogy alszom a kanapén, így sikerült elrendezni a szobákat. Ezek után jött egy végtelenül hosszú procedúra, amelyben igyekeztünk úgy zuhanyozni, hogy lehetőleg mindenkinek maradjon a végére meleg víz. Ez amúgy akkor bukott el, mikor én beszabadultam a fürdőszobába, ugyanis kicsit több vizet igényelt eltüntetni a hajamból azt a fél liter hajlakkot, mint azt kezdetlegesen gondoltam. Szerencsére csak Szabi volt utánam, aki miután végigkergetett a lakáson, amiért csak hideg vizet hagytam neki, durcásan bevonult a fürdőbe, és gondosan mondva belülről a magáét, vett egy jó kis jégfürdőt. Persze alaposan rájátszva a helyzetre, vacogva jött ki a helyiségből, majd elhaló hangon jelezte, hogy nagyra értékelne egy forrócsokit, ha már egy jó fürdőt sajnálok tőle.
- Borzasztó vagy! - forgattam meg a szemeimet, de ettől függetlenül nekiálltam forrócsokit gyártani neki.
- Ugye, ha apukád elaludt, átjössz? - karolt át hátulról, majd mielőtt válaszolhattam volna, belecsókolt a nyakamba.
- Hát nem is tudom... – húztam az agyát, mire kaptam egy puszit a fülem mögé. - Igen nehéz neked nemet mondani - hunytam le a szemeim, miközben a fiú ajkai már a szám szegleténél jártak.
- Akkor ne tedd – javasolta a srác, a következő pillanatban pedig szembefordított magával, és hosszan megcsókolt.
Ezek után valahogy Szabi ágyában kötöttem ki az este folyamán, és bár pontosan tudtam, hogy apunak lesz erre néhány megjegyzése másnap reggel, nem tudott érdekelni. Annyira jó volt elfeküdni a fiú mellett, hagyni, hogy lábaink összesimuljanak, hogy ujjai össze-vissza cikázzanak a bőrömön, és csak úgy, amikor épp kedvem tartja, felé fordulni, és megcsókolni.
Hát ennyi lett volna ez a mai bejegyzés, és nagyon úgy fest, hogy egy jó darabig nem fogok jelentkezni. Imádom írni ezeket a posztokat, de itt az ideje az érettségimre koncentrálni, ugyanis fogalmam sincs, hogy melyik egyetemet jelöljem be, illetve most hogy jön a félév, kicsit javítanom kéne az átlagomon is. Nagyon sok tétel vár rám, és bár tényleg elképesztően szeretek blogolni, a maradék szabadidőmet Szabival szeretné tölteni. Nem tudom, hogy mégis mi lesz velünk a gimi után, hiszen ő nagy valószínűség szerint visszamegy Debrecenbe, szóval még ezt is ki kell találnunk.
Az mindenesetre biztos, hogy piszkosul szerelmes vagyok a legjobb barátomba, és ennek elégnek kell lennie!
Legyetek jók! <3

22 megjegyzés:

  1. Kedves Naomi! 😘

    Eddig nem voltam elég részletes válaszadó.... de most így a finálé után megpróbálok neked írni egy keveset. 😍😋

    Elöszőr is nekem is nagyon fog hiányozni hogy az 1.jó blogod után sajna a 2. is ílyen szépen lezártad. 😢😭

    De nagyon örülök hogy olvashattam ezt a csodás sorozatot is ugymond.
    imádtam ugy mint az elsőt is 😘

    És ha lesz vagy tervezed,szeretettel várom a nyári vagy tavaszi történeteket is😍

    És további csodás ihleteket kívánok neked. Így tovább 😘


    Legnagyobb rajongód Vanda 😄

    VálaszTörlés
  2. Drága Naomi :3
    Nagyon rossz vagyok vélemény irásban, valahogy sosem tudom kifejezni magam, de azt nézd el nekem kérlek :D
    Először a nyári történetet olvastam, azután ezt és mindig volt plusz egy okom várni a hétvégéket, és olyankor szabadidőmben folyamat az oldalt frissitettem hogy mikor kerül fel az új rész.
    Nagyon szerettem, és rettentő tehetséges vagy, ezért kiváncsian várom a többit is (remélem tervezel még) ;)
    Ölel: Alice <3

    VálaszTörlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  4. Hűha :O Remélem nem ez az utolsó történet amit írtál, mert ez egyszerűen szuper (akárcsak az első). Imádtam <3

    VálaszTörlés
  5. El sem hiszem,hogy nem írhatom hogy folytasd! :( Nagyon megszerettem Hannáékat,talán még jobban,mint Szösziéket :D Kell egy Szabi :"D Várom a következő blogodat! :33

    VálaszTörlés
  6. Szia Naomi !

    Eddig még nem írtam véleményt a fejezeteid alá , de úgy érzem itt az ideje. :) Nekem is és szerintem minden lelkes olvasódnak hiányozni fognak a részek ( furcsa volt úgy olvasni hogy itt a vége )és örülnénk neki ha kaphatnánk egy ,,10 év múlva " fejezetet , de sztem ezzel nem vagyok egyedül ;) . Szóval ha szereted az olvasóidat nyugodtan megajándékozhatsz minket egy ilyen fejezettél és remélem ninél hamarabb elkezded az őszi/tavaszi részt is .


    Egy lelkes olvasód :Kitti

    Ui.:tényleg nyugodtan írhatsz egy 10 év múlvás részt , mert imádom a története és ahogy írsz . :*

    #TeamSzabiésBaba <3

    VálaszTörlés
  7. Ezaz, nyert a szerelmes èned huuu. Ez a napom fènypontja 😂

    VálaszTörlés
  8. Sírtam, nevettem, izgultam, szomorkodtam, féltem, szerelmes lettem, gyűlöltem, megbékéltem... Mindezt egy történet leforgása alatt.
    Annyira tudtam azonosulni minde szereplővel, annyira igaziak a helyzetek. IMÁDOM, minden történeted egy külön élmény, akár egy utazás egy teljesen más helyre.
    Azt hiszem ez a befejezés méltó vége a történetnek, de azért él bennem egy halvány remény egy plusz részhez, melyben a későbbi időkről írsz.

    Nagyon köszönöm ezt a történetet (is)!

    VálaszTörlés
  9. Kedves Naomi!
    A várva várt utolsó rész! Azt sejtettem, hogy kibékülnek, de kíváncsi voltam hogyan is. És meg vagyok elégedve. :) Tudtam, hogy nem bírják ki egymás nélkül.
    Na és persze Szabi hozta a formáját a magánkeringővel. ;)
    Nagyon bírtam Hanna apukáját az elején, de azért egy induri-pindurit sajnáltam Theot.
    A vége pedig lezárt lett és szép.
    Most pedig amolyan utószóként csak annyit, hogy le a kalappal előtted. Ha jól tudom, most fogsz érettségizni, és így, hogy körülbelül két hét múlva írod, be tudtad ezt fejezni. Nem semmi. (Remélem nem mondok nagy hülyeség, csak nekünk május elején lesz érettségi szünet, abból gondolom.)
    Minden esetre köszönöm szépen ezt a történetet is. Bár reménykedek egy plusz egyben... de ez a te döntésed (de nem lenne rossz ;)
    Természetesen izgatottan várom a másik két évszakot is.!
    Minden jót kívánok és sok-sok ihletet! :)

    VálaszTörlés
  10. Kedves Naomi!

    Most teljesen őszinte leszek veled! Fogalmam sincs, hogy hogyan keveredtem az oldaladra, és arról meg végképp nincs fogalmam, hogy miért is kezdtem el olvasni a blogodat (bár asszem a 10. résznél tartottál amikor bekapcsolódtam, így volt mit vissza olvasni.
    Hétről hétre végig izgultam a részeket és az utána keletkező űrt, aztán vasárnaponként óránként frissítettem az oldalt, hogy na, mikor jön már!
    Szóval nagyon bejött ez az egész sztori! :) Kicsit motiváltabb lettem, hogy én is írjak, csak sajnos én elkezdeni el tudom, folytatni meg befejezni nagyon nehéz, de hát majd elválik! :)
    Tehát csak azt akartam, hogy tudd, hogy klassz volt, tetszett! :) És a motiváló hatását is a pozitív visszajelzések közé sorolhatod! ^^

    VálaszTörlés
  11. Úristen!!😍😍😍😍 Annyira imádom, hogy azt nem lehet leírni 😂😅 Éés Szabi..úristen megint 😂☺😍 annyira szeretem a srácot 🙈💖 Ha találkozol vele elküldenéd hozzám? Értékelném😁😁 Nem is tudom, hogy a Winter Notes-t vagy a Summer Notes-t imádom jobban😂😂 de a lényeg, hogy mind a kettőt nagyon-nagyon 😅💕 Olyan jól írsz, hogy már irigy vagyok, de komolyan😅😅😚
    Nagyon várom a kövi Notes-t 😁😁
    Csók: a legnagyobb rajongód 😘🙊💖

    VálaszTörlés
  12. Rendben.... Megpróbáltam minél tovább tolni az utolsó rész elolvasását, de ennél jobban nem ment, rá kellett szánnom magam arra, hogy búcsút vegyek Szabiéktól...
    Ami a részt illeti, természetesen, mint az összes többit, ezt is imádtam. Ennél jobb befejezést el sem tudtam volna képzelni! (Pedig hidd el, sokat morfondíroztam rajta néhány unalmasnak besorolt földrajzórán...) Engem kicsit meglepett Szabi hirtelen álláspontjának változása, de hát minden jó, ha a vége jó! :D Egyébként előre láthatólag mikor érkezik az új évszak? *-*

    VálaszTörlés
  13. Kedves Naomi! Ez egyszeruen fenomanilis volt. Meg mindig nem ertem hogy tudsz ennyire rabul ejteni az irasoddal. Ez annyira meghato resz volt hogy szo szerint csorogtak a konnyeim. Viszont az vigasztal hogy meg van mit kerek szuletesnapomra, es igen egy Szabit:D sok sikert kivanok neked mindenben es annyira bearanyozott napokat mint mikor elolvassuk a blogodnak a legujabb reszet. A befejezo resz utan boldog olvasod: Dorothy. XOXO

    VálaszTörlés
  14. Kedves Naomi!
    Hihetetlen, hogy már ez is lezàrult, bár van egy olyan érzésem, kapunk itt is egy plusz fejezetet :$ Köszönöm a történetet, csodálatos élmény volt, és hajszál híján, de a Summer notes még mindig vezet nálam :$

    VálaszTörlés
  15. Drága Naomi!

    Huhh...
    Hatttalmas kő esett most le a szívemről.
    Egy darabig sikerült elbizonytalanítanod, hogy nem lesz Happy End, de nagyon örülök, hogy végül a romantikus énedet vetted elő...
    Amikor Szabi megcsókolta Hannát, sőt már Hanna monológjánál, na ott tört el nálam a mécses.
    Tudom, lehet hogy hülye dolog sírni egy kitalált történeten, de én mindigis érzékeny voltam az ilyen dolgokra. Plusz ilyenkor át tudom érezni a szereplők helyzetét, mert mostanában velem is elég sok hasonló dolog történt.
    Nagyon imádtam ezt a történetet is, és merem remélni, hogy tervezel tavaszi és őszi feljegyzéseket is.
    Nálam a Summer Notes vezet, de félre ne értsd, nem miattad, hanem személyes okokból nekem az közelebb áll a szívemhez.
    De szerintem a te blogod az, amit mindenkinek el kéne olvasnia, legalább egyszer.
    Hihetetlenül jól írsz, és nem csak a fogalmazásod, hanem az egész történet kidolgozása, kiépítése is fantasztikus.
    Remélem, még sokat fogunk hallani rólad a közeljövőben... ;)
    Naszóval, visszatérve a részhez.
    Örülök, hogy Szabi végül a megbocsátás mellett tette le a voksát. Azért tudtam én, hogy nem olyan rossz ő... :P :D
    Nagyon fáj, hogy nem írhatom le, hogy folytasd.
    Dee azért egy plusz résznek örülnék, tudood... :3 :D
    Tényleg imádlak, és imádtam az egész Winter Notest is.
    #TeamSzabi
    #TeamNaomi
    #TeamWinterNotes

    Várunk vissza :*
    Hattttalmas öleléés: Franciska <3

    VálaszTörlés
  16. "Az mindenesetre biztos, hogy piszkosul szerelmes vagyok" a történetedbe!♥

    VálaszTörlés
  17. Kedves Naomi!
    Már akor imádtam a blogokat, amikor még csak a Summer Notes-ot írtad, de mikor elkezdted a Winter Notes-ot, másodszorra is meg imádtam. Remélem minél hamarabb elkezded a harmadik történetet is, és ígérem, továbbra is olvasni fogom a blogot. Te vagy az egyik legjobb. :D <3

    VálaszTörlés
  18. Drága Naomi!
    Most egyszerre nevetek és sírok Annyira jó, hogy így végződött és közben annyira rossz, hogy vége... Hiányozni fog Baba, Szabi, Vivi és még Theo is (egy picit sajnálom a monokli miatt :D ). Szősziékről már nem is beszélve... Mondjuk a Winter Notes egy kicsit jobban szerettem *-* Na szóval, rám a továbbiakban is számíthatsz és remélem, hogy a harmadik történetre sem kell sokat várni :)

    VálaszTörlés
  19. Szia Naomi!
    Fantasztikus!! <3 megígértem, hogy írok, szóval itt vagyok, mert megérdemled a kommentáradatot. Imádtam Baba és Szabi történetét és sajnálom, hogy vége lett meg nem is. Félre ne érts csak azért nem mert pont a legjobb befejezést kapták, aminek sajnos most kellett eljönnie. Gyönyörű lezárás, egy nagyszerű sztorihoz. Borzasztó elégedett vagyok és hálásan Köszönöm, hogy egy ilyen dolgot hoztál létre nekünk ^^
    Kíváncsian várom, hogy mi lesz a következő történet, amit megalkotsz és megosztasz velünk. És remélem nem kell túl sokat várnunk rá :)
    Puszil, Petra

    VálaszTörlés
  20. Szia! :) Még sosem írtam nekd, mert már mind a két történetet befejezted, mire odáig jutottam, hogy elolvasom őket. Csak néhány szót a Summer Notes-ról: Egyszerűen imádtam. Ahogy csavartad a szálakat és szép lassan egymásba bolondítottad Szöszit és Davidet azt tanítani kellene :). Nagyon kevés olyan blogot olvasok, ami nem fanfiction, de örülök, hogy rátaláltam erre. Szerintem az is magáért beszél, hogy az előző törtenetet már kétszer olvastam végig és másodjára is ugyanúgy -ha nem jobban - tetszett. És a David szemszögtől még teljesen elolvastam. Na rátérek erre a történetre. Én is a TeamSzabi tábort erősítették már a kezdetek kezdetén, bár szerintem ez nem meglepő. Olvasva ezt a történetet szintén nem csalódtam és tűkön ülve vártam, hogy megkapja Szabi és Baba a boldog befejezést. Nem tudnék választani, hogy a Szöszi&David vagy Szabi&Baba párost szeretek jobban, mert mind a kettő imádnivaló. Nagyon tehetséges vagy és csak így tovább. Nagyon várom a másik két évszak történeteit is, mert biztos tetszeni fog. Csak így tovább!
    Puszi Fanni :D

    VálaszTörlés
  21. Üdv! Kicsit megkésve, de annál nagyobb szeretettel és tisztelettel írom ezt a pár sort. Nemrég találtam rá a blogodra így nekem sajnos nem járt ki az az élvezet és a türelmem próbára tétele mint a többieknek. Ezt csak azért szövöm bele a mondandómba, hogy tudd annyira megfogott az írásmódod és ez az egész történet, hogy bő egy nap alatt elolvastam az egészet. Szörnyű vagyok, mi? De erről csak te a lenyűgöző írásmódoddal és Szabi tehettek. Annyira élveztem a sztorit, hogy kötelezőnek éreztem idefirkantani (jobban mondva ide pötyögtetni) ezt a pár sort. Minden tiszteletem a tiéd amiért ilyen fiatal létedre ilyen nagyszerűen fogalmazol. (Igen, fogalmam sincs, hogy hány éves vagy.) Tavaly a nyaram 50%-át a nyári feljegyzések tették ki és mit kell mondjak, azt is így imádtam. Remélem még olvashatok tőled további történeteket mert piszok jól írsz. Mindenesetre, köszönöm, hogy megírtad és ezzel feldobtad a napomat. ❤️ (ja és bocsi ha kicsit sok volt a szóismétlés)

    VálaszTörlés
  22. A téli bejegyzések végére értem és végig imádtam!!! Kedvenc blogom.

    VálaszTörlés