Téli bejegyzés #16 – 2016.01.02

2016. április 4.
Sziasztok! :)
Íme, az utolsó előtti rész! Elnézést az egy napos csúszásért, kicsit összcsúsztak a dolgaim, de itt vagyok, nem tűntem el :) Hihetetlenül köszönöm, hogy már több mint 200-an feliratkoztatok, álmodni se mertem ekkora lelkesedésről, mint amit Tőletek kapok! <3
Jó olvasást, és ha időtök engedi hagyjatok nyomot magatok után! ;)
 
Téli bejegyzés #16 – 2016.01.02
Na, akkor vissza a szilveszterhez! Vivi ugyebár próbált lelket önteni belém, de egy idő után még abba is belefáradtam, hogy ellenérveket mondjak a naiv, végtelenül romantikus állításaira, így csak csendesen meredtem magam elé, miközben a könnyeim azt hiszem elfogytak. Szép lassan az embereknek elegük lett a tűzijátékozásból, illetve gyanítom, hogy a lelkesedés adta adrenalin is távozott a szervezetükből, ezáltal rájöttek, hogy oké, hogy ünnep meg minden, de tél közepe van, és rohadtul fáznak, így bementek. Bár a házakból továbbra is kiszűrődtek a vidám nevetések, a kiabálások, egy-egy beszólás, de az éjféli állapotokhoz képest csend járta át az utcákat.
- Oké, ez így nem lesz jó – lépett hozzánk egyszer csak Theo.
Ahogy meghallottam a srác hangját, olyan idegroham kapott el, hogy azt képtelen vagyok leírni. Egész egyszerűen a düh végigáramlott a testemben, és arra késztetett, hogy felpattanjak, majd minden előzetes figyelmeztetés nélkül nekiugorjak a srácnak. Talán, ha kevésbé vagyok udvarias, akkor nemes egyszerűséggel nekiálltam volna kikaparni a szemét, de hát úrinő létemre csak egy lendületes pofonra futotta, ami után mondjuk ismét könnyek kezdtek el gyülekezni a szemembe, mert minimum három ujjamat eltörtem a fiú arcélével való találkozás közepette.
- A rohadt életbe – ráztam le a kézfejemet. - Miért van az, hogy még a fejed is kemény? - néztem szemrehányóan Theo-ra.
- Tudom hogy utálsz, minden jogod meg van rá – kezdett bele a szent szövegbe, de elég volt egy csúnya pillantást megeresztenem az irányába, hogy tudja, ha tovább folytatja, akkor jön a következő tasli a részemről. - Azt továbbra is fenntartom, hogy ami köztünk történt, az nem a fogadás miatt – szögezte le. - Egyébként pedig nem is tudtam róla, hogy összejöttetek Szabival. De amúgy, akkor még a barátnőm voltál! - állt össze neki a kép.
- Hagyjuk a részleteket! - szólt közbe gyorsan Vivi.
- Hagyjuk – bólintott rá Theo, és bár a tenyerem még viszketett egy újabb pofon után, végül én is belementem a „felejtsük el a történteket” dologba. Az olasz srác volt a legkisebb problémám... - Akkor, mint a haverod – fordult felém – bemutatom, hogyan kell teljesen taccsra innod magad, a lehető legkevesebb pénzből.
A józan énem pontosan tudta, hogy nem megoldás a totális lerészegedés, de az a felem, ami kicsit ki szeretett volna szakadni a mai – vagy már tegnapi – események történéseiből, kapva kapott Theo ajánlatán. Így történhetett meg, hogy hamarosan már egy játékgyűrűket kiadó gép előtt álltunk, és visszafojtott lélegzettel vártuk, hogy mégis mit ad nekünk a masina egy száz forintosért. Vivi elforgatta a kart, hamarosan pedig már a kezemben is fogtam a műanyaggömböt, ami az ékszert rejtette. Mivel ezeket a cuccokat soha nem tudom úgy kinyitni, hogy ne törjön beléjük a körmöm, gondolkodás nélkül hozzácsaptam a betonhoz, mire a műanyag burok megrepedt, az útra pedig kigurult a friss szerzeményünk. Nem volt túl nagy szám a fehér karika gyűrű, de legalább nem valami neon rózsaszínt kaptunk, ugyanis utóbbiról nehezen lehetett volna elhinni, hogy jegygyűrű. És hogy miért kellett nekünk egy jegygyűrű? Hát van is jobb módja az ingyen piaszerzésnek annál, hogy szilveszterkor előadod, hogy épp megkérték a kezedet?
- Na, akkor vedd fel! - fordult felém Theo, mire ösztönösen hátrébb léptem egyet.
- Dehogy veszem! Én nem leszek a menyasszonyod még elméleti szinten sem – ráztam hevesen a fejem.
- Anyám – nézett az égre a srác, majd mivel nem akart ismételten összeveszni velem, Vivire emelte a pillantását. - Akkor vedd fel te! - nyújtotta a lány felé a gyűrűt.
Barátnőm összehúzott szemekkel méregette a gyűrűt, és gyanítom próbálta eldönteni, hogy ha felveszi az ékszert, az mennyiben meríti ki a hűtlenség kategóriát a kapcsolatában. Mert persze az egész hülyülés, de ettől függetlenül azért a barátja biztos nem tapsikolna örömében, ha egy másik srác menyeként járná végig Budapest bárjait ingyen piában reménykedve.
- Nem is tudom – húzta el a száját a lány.
- Nyugi már! - intette le Theo. - Olaszországban számtalanszor megcsináltuk Clariee-vel.
- Clariee? - szaladt fel rögtön a szemöldököm. Valahogy az a lány mély nyomot hagyott bennem...
- Féltékeny vagy? - vonogatta a szemöldökét a srác, mire tüntető jelleggel inkább hátat fordítottam neki.
- Jó, legyen – adta meg magát Vivi. - De akkor térdelj le, és úgy kérj meg!
Theo kikerekedett szemekkel meredt a lányra, majd látva, hogy barátnőm teljesen komolyan gondolja, amit mondott, döbbent arccal fél térdre ereszkedett.
- Általában előttem szoktak térdelni – jegyezte meg, mire belőlem kiszakadt a röhögés.
Vivi vetett rá egy szúrós pillantást, majd biztatóan elmosolyodott, hogy nyugodtan mondja csak. Az olasz srác erre teljes megrökönyödéssel kinyögte a „hozzám jössz?” kérdést, de a boldogító igenre még várnia kellett, ugyanis barátnőmnek más elképzelései voltak a kérdés hanglejtését illetően.
- Több érzéssel! - szólt rá a lány.
Theo ismételten megkísérelt kicsikarni Viviből egy igent, és bár ez sem tűnt teljesen szívből jövőnek, barátnőm végül úgy ítélte meg, hogy megüti a mércét, és euforikus állapotban a srác nyakába vetette magát, miközben lelkesen ismételgette, hogy igen, hozzá megy. Nem tudom, hogy a lány szimplán csak kattant, vagy ez a reakció még a Kristófnál megivott felesek számlájára írandó, mindenesetre végül a játékautomatás gyűrű az ujján virított, és nekiálltunk keresni egy jó kocsmát.
Őszintén szólva arra még emlékszem, hogy beléptünk az első bárba, és Vivi eljátszva az extázisban lévő frissen megkértet elérte, hogy a ház állja az első italunkat. A kocsma vendégei persze alaposan megtapsoltak az ifjú párt, néhányan táncba hívták a menyasszonyt, majd egy ötvenes éveiben járó férfi elkezdte skandálni, hogy „csókot”. Na, ez volt az, amire a nagy tervezgetés közben nem igazán készültünk fel. Mármint így utólag tök logikus, hogy várták a boldog csókot, csak valahogy mi leragadtunk a gyűrű kérdésnél.
- Gyanítom ez Clariee-vel nem okozott problémát... – jegyeztem meg angyali mosollyal az arcomon, mire Theo csak megforgatta a szemét.
- Legjobb barátok között néha előfordul. De ki is tudná ezt nálad jobban – villantott fel egy ártatlan vigyort.
- Kapd be!
Persze a szócsatánk közepette egyre több vendég csatlakozott a skandáló pasashoz, így képtelenek voltunk tovább ignorálni a felmerülő problémát. Én csak fejemmel az ajtó felé intettem, jelezve, hogy fogjuk menekülőre, de egy időben azzal, hogy léptem egyet a kijárat irányába, Vivi újfent Theo nyakában landolt, és hát izé... igen látványosra sikeredett az a csók. Persze az olasz srác nem ellenkezett, elvégre is pasiból van, az örömükre pedig kaptunk egy újabb kör ajándék felest a ház ajándékaként. Ekkor láttam elérkezettnek a pillanatot arra, hogy kegyetlenül berúgjak, és hát innentől kezdve eléggé homályos emlékeim vannak, egy asztalon táncolásról, egy szerelmi vallomásról egy fogasnak, illetve mixer karrierem kezdetéről, mikor is kidobtak a szórakozóhelyről a bárpultos inzultálásért.
Reggel – délután ötkor - természetesen totál szétcsúszva ébredtem, a fejem úgy hasogatott, mintha minimum harangjátékoznának belül, fájt a karom – mint megtudtam, nem akartam önként kivonulni a fent említett szórakozóhelyről, ezért a biztonságiak dobtak ki -, és elég volt egy pillantást vetnem a feketében játszó párnahuzatomra, hogy tudjam, este nem mostam le a sminkem. Ezek után nem lepődtem meg, hogy mikor a tükör felé fordultam, úgy néztem ki, mint a betépett halál angyala.
Magam se tudom, hogy honnan jövő erővel elcaplattam a fürdőszobáig, valahogy beájultam a zuhany alá, és húsz percig csak folyattam magamra a hűvös vizet, hogy kicsit kikúráljam magam a másnaposságból. Túl sok sikert nem arattam, de legalább a sminkem már nem díszítette foltokban az arcomat, elmúlt a pia szagom, illetve némi ügyködés árán a hajam sem állt olyan csapzottan a fejem tetején, mint ébredéskor. Mikor viszonylag szalonképesnek ítéltem meg magamat, átvonultam a konyhába, és nekiálltam feltúrni a gyógyszeres fiókot, mert a fejemben még mindig üstöket kongatott valaki.
- Huh, jó szarul festesz – rántott ki a gondolataimból egy hang, mire azon nyomban megpördültem.
Szabi épp a cipőjét rúgta le magáról, és szemmel láthatóan velem ellentétben roppant friss volt. A vállán pihenő sporttáska alapján edzésről jött, és ahogy belépett a nappaliba, megéreztem tusfürdőjének bódító illatát. Szőke tincsei Szabisan tökéletesen meredeztek a feje tetején, és mikor pillantásaink találkoztak, automatikusan összeszorult a torkom a tegnap este emlékeitől. Legszívesebben a nyakába ugrottam volna, és megállás nélkül ismételtem volna, hogy sajnálom, bocsásson meg, mert piszkosul belé vagyok zúgva, de a fagyosan csillogó kék szemek a tudtomra adták, hogy jobb ha tartózkodom az ilyesfajta megmozdulásoktól.
- Kösz – nyögtem végül ki a tőlem telhető legcinikusabban, de míg korábban erre a hangsúlyra mosoly volt a válasz, ezúttal még egy pillantás sem. - Edzésed volt? - próbáltam beszélgetést kezdeményezni, miközben töltöttem magamnak egy pohár vizet a gyógyszer bevevéséhez.
- Új év első napján mindig focizunk a többiekkel – vonta meg a vállát. - Azt hittem három év alatt ez feltűnt...
Na remek, az első késbe sikeresen belefutottam, de ne aggódjatok, a második se váratott magára sokáig. Szabinál tökéletesebben senki nem tud úgy beszélgetni veled a semmiről, hogy közben minden porcikádban érezd, hogy gyűlöl. Ő nem az a fajta, aki keresztül néz rajtad, ő könnyedén úgy tesz, mintha mi sem történt volna, de mikor már épp azt hiszed, hogy talán idővel képes lesz felülemelkedni a sérelmein, beljebb tolja benned a tört, csak úgy a miheztartás végett.
- Igen, fel – jött az újabb értelmes válaszom. - Tavaly ott is voltam – jegyeztem meg.
- Ja, tavaly meghívtalak – bólintott a srác, egyértelműen jelezve, hogy ne számítsak a közeljövőben hasonló gesztusra.
- Szabi – fogyott el a türelmem. - Beszéljük meg! - kértem, és már a szemének villanásából tudtam, hogy erre a mondatomra várt, amióta csak tegnap éjszaka hátat fordított.
- Minek? - csattant fel, és ebben a pillanatban a magára erőltetett hűvös nyugalom semmivé lett. - Nem érdekel, amit mondani akarsz – tárta szét a karját. - Vagy tudod mit? Te nem érdekelsz!
Talán folytatta volna, ha ebben a pillanatban nem vágódik ki Theo szobájának ajtaja, és perdül ki az ajtón egy szál fehérneműben Vivi, majd követi őt szintén meglehetősen lenge öltözetben az olasz srác. Elég volt egy pillantást vetni az összekulcsolt ujjaikra, hogy tudjam, a nászéjszak is beteljesült, és hát komoly erőfeszítések árán tudtam csak elfordítani a tekintetem a kettősükről, mikor bevonultak a konyhába egy-egy kávéért.
- Úgy látom leváltottak – jegyezte meg szarkasztikusan Szabi.
- Nem gyorsabban, mint téged – szúrt vissza a nevemben Vivi, miközben kiszedte a tejet a hűtőből.
- Lassan négyesben nyomhatjuk – forgatta meg a szemét legjobb barátom, majd a fejét rázva kisétált a konyhából.
Menet közben azért ügyelt arra, hogy vállával arrébb lökje Theo-t, majd mivel ez nem elégítette ki a felszínre törő agresszióját, még gondosan belerúgott egyet az étkező asztalba. A mozdulat olyan hevesre sikeredett, hogy az asztal lába egy reccsenés kíséretében megadta magát, a bútor pedig hatalmas robajjal felborult. Az albérletre néma csend ereszkedett, még Szabi is döbbent pillantással meredt az asztal helyén álló romhalmazra, majd egy lesújtó pillantást vetve rám, levette a fogasról a kabátját, és kisétált a lakásból. Idilli...
Amúgy utána megkérdeztem Vivit, hogy mi ez az egész most így Theo-val, hiszen én még Gergőnél voltam leragadva, de mint kiderül a srác szilveszterkor dobta SMS-ben. Így rögtön világossá vált, hogy miért csókolózott olyan készségesen barátnőm az olasz sráccal, bár hogy ezek után mik a terveik egymással, arról gőzöm sincs.
~ ~ ~
Türelmetlenül néztem a suli órájára, aminek nagymutatója egyértelműen a tudtomra adta, hogy a szalagavató főpróbája már tíz perce elkezdődött. Szerencsére a srácok frakkjait épp kezdéskor hozta meg a szállító cég, így a táncok még nem kezdődtek el, de Szabi ettől függetlenül nem volt sehol, ami azért beparáztatott. Ott álltam az aula kellős közepén a derekamra kötött abronccsal, a keringő cipőmben, és miközben egyre több pár sorakozott fel a kezdéshez, én csak a suli bejárati ajtajára meredtem, reménykedve abban, hogy kinyílik, és megpillantom azokat a már oly jól ismert piszkos szőke tincseket.
Szabit egyébként azóta nem láttam, hogy tegnap kiviharzott az albérletből. Este vagy nagyon későn jött, vagy egyáltalán nem is aludt otthon, de míg reggel ennek nem tulajdonítottam nagy jelentőséget, ezúttal kezdtem aggódni. Persze benne volt a pakliban, hogy szimplán csak velem nem akar találkozni, és bár ez sem volt egy túl kedvező magyarázat rám nézve, mégis inkább ezerszer ezt az okot választottam volna, mintsem esetleg egy balesetet. Tekintettel arra, hogy egyáltalán nem érdekeltem – mint ahogy azt gondosan a tudtomra is adta – gőzöm se volt arról, hogy mi van vele, az egyetlen információm róla annyi volt, hogy határozottan nem jött el a főpróbára.
- Hol van Szabolcs? - szegezte nekem a kérdést a tánctanár, ugyanis mindössze az ő frakkja pihent már csak a fogason.
- Nem érezte jól magát reggel – vágtam rá gondolkodás nélkül.
- Még részeg, mi? - ciccegett rosszallóan a tanár. - Ha holnap egy lépést is elrontotok, kitekerem a nyakát! - adta a tudtomra. - Jézusom, veled meg mi történt? - talált magának új áldozatot, ezúttal Kristóf személyében, akinek két akkora lila monokli éktelenkedett a fején, mint egy narancs.
- Próbáltak gerincet verni belé – csúszott ki a számon.
- Bagoly mondja – szúrt vissza Kristóf.
A tanárnő ekkor leállította a szócsatánkat, és nekiállt hátrébb rakni a fiút és párját a táncban, mondván így rontják az összképet. A keringőt körülbelül négyszer táncoltuk el, ami hát így egyedül roppant érdekes volt, mindenesetre megelőzve egy összetűzést a tanárral, inkább pörögtem jobbra-balra magammal.
- Oké, mehettek! - sóhajtott fel a tanárnő, mikor negyedjére is elhalkult a zene. - Szabi pedig remélem holnap méltóztatik befáradni – vetett rám egy fenyegető pillantást, aztán elvonult elpakolni a magnót. Nem akartam mondani neki, hogy ezt én is csak remélni tudom...
Mivel a próba végére eléggé beparáztam attól, hogy a fiú esetleg nevelési célzattal a rendes szalagavatón is pofára ejt, a tánc után nem hazafelé vettem az irányt, hanem a műszaki bolt felé, tudjátok, ahol van a kanapénk, és a videó játékaink. Eddigre biztos voltam abban, hogy a srác tegnap este nem aludt otthon, és mivel gyanítottam, hogy nem egy árokban töltötte az éjszakát, ez tűnt a leglogikusabb helynek, ahova mehetett. Mikor befordultam az üzlet utcájába, egy mosollyal vettem tudomásul, hogy Szabi autója ott parkol a bolt előtt, és bár néhány másodperc erejéig eljátszottam a gondolattal, hogy inkább hazamegyek, és nem teszem ki magam még egy vitának a fiúval, végül megembereltem magam, és beléptem az üzlethelyiségbe.
- Szia Hanna! - köszönt a bolt tulaja, majd fejével a hátsó ajtó felé bökött, jelezve, hogy arra találom a barátomat.
Csak egy biccentéssel válaszoltam, majd meg is indultam az ajtó irányába. Kezemet bizonytalanul helyeztem rá a kilincsre, és bár neveltetésemből adódóan először kopogásra emeltem a jobbomat, pontosan tudtam, hogy Szabi nem engedne be, így inkább előzetes figyelmeztetés nélkül benyitottam. A fiú észre se vette, hogy beléptem, ugyanis fülén fülhallgató pihent, és épp nagy vehemenciával püfölt valakit halálra az egyik videó játékban. Ez volt az utolsó esélyem arra, hogy észrevétlenül kisunnyogjak, de eddigre már eljutottam arra a pontra, hogy addig nem mozdulok, amíg nem sikerül normálisan beszélni a sráccal.
Jelzés értékűen felkapcsoltam a szobában a villanyt, mire Szabi azonnal felém kapta a fejét, majd egy sóhaj keretében megnyomta a szünet gombot a joystickon.
- Mit akarsz?
- Nem voltál főpróbán, gondolta megnézem miért.
- Ha nem tudtad magadtól, akkor elég hülye vagy - jött a kedves reagálás, mire egész egyszerűen betelt nálam a pohár.
- Menj a fenébe te is! - csattantam fel. - Eltoltam, elismertem, sajnálom. Ennél többet nem tudok tenni – tártam szét a karom. - Elfogadtam, hogy ez neked nem elég, megértem, és tiszteletben tartom. Viszont azt nem fogom benyelni, hogy a szüleim felutaznak Veszprémből, a tieid pedig Debrecenből, te pedig pusztán kioktatásból nem tolod el a képedet a szalagavatóra! Nem kell szeretned, nem kell, hogy érdekeljelek, de a családom nem ártott neked semmit, ahogy a saját rokonaid is többet érdemelnek ennél, úgyhogy javaslom, hogy holnap hatkor jelenjél meg a suliban, és egy tánc erejéig embereld meg magad!
- Hirtelen milyen fene nagy lett az igazság érzeted! - gúnyolódott a srác. - Én mit is ártottam neked, mikor lefeküdtél Theo-val? Ja várjál, eszembe jutott! Kaptam egy SMS-t – kapott színpadiasan a homlokához. - A szüleimmel pedig ne érvelj, mert semmi közöd hozzájuk!
- Mégis mi alapon ítélkezel felettem, Szabi? - lettem egyre idegesebb. - Úgy szegezed nekem a szavakat, mintha minimum te élnéd a világ legerkölcsösebb életét. Te hányszor kértél bocsánatot azoktól a lányoktól, akik csak arra voltak jók, hogy egyszer megfektesd őket?
- Remek, már megint itt tartunk – jegyezte meg szarkasztikusan a srác. - Soha nem mondtam a lányoknak, hogy többet akarnék tőlük, mint egy éjszaka – csóválta meg a fejét. - Egyiknek sem, rajtad kívül...
Ez volt az a pont, mikor a dühöm egy másodperc leforgása alatt elpárolgott, és nem maradt más a fején, mint a szemrehányás önmagammal szemben. Szabi szavaiban annyi csalódottság volt, annyi megvetés, hogy egész egyszerűen képtelen voltam tovább állni a sarat. Ez ellen nem tudtam érveket felsorakoztatni, itt zsákutcába futottam, és hiába igyekeztem visszakeveredni a főútra, a srác nem állt arrébb, hogy megfordulhassak. Százzal hajtottam az utca végén álló ház falába, és csak imádkozni tudtam, hogy a légzsákok megmentsenek.
- Sajnálom – súgtam magam elé. - Ennél nem...
- Tudom, hogy ennél nem tudsz többet tenni! - robbant újra Szabi. - De ez kurva kevés! - bukott ki belőle. - Akárhogy rendezem a betűket, nem adnak elégtételt Hanna. Akárhogy próbálom meggyőzni magam, hogy meg kéne próbálnunk rendbe hozni, elgondolkozom azon, hogyha egy napot nem bírt ki az egész, akkor mégis mi értelme ebbe energiát pazarolni. Egy olyan dolgot, ami egy nap alatt tönkre megy, az ember nem a szerelőhöz viszi, hanem vissza boltba, és kicseréli.
A fiú szavait hallva akaratlanul is elmosolyodtam. Bár egyáltalán nem volt pozitív, amit mondott, hiszen konkrétan arról, magyarázott, hogy sokkal jobban járna, ha nemes egyszerűséggel lecserélne, a szavaiban benne volt az is, hogy próbálkozik. Hogy nem tett még pontot a dolog végére, hogy bántja az, hogy nem tudok neki többet adni, és hogy igyekszik belekapaszkodni ebbe a kevésbe, még ha az agya azt is diktálja neki, hogy engedje el ezt a kapaszkodót, és keressen egy olyat, aminél látja, hogy merre tovább.
– Ha még egyszer én lennék az a lány, akinek többet ígérnél, nem rontanám el – ráztam meg a fejem. - Szeretl... - kezdtem bele, de a fiú egy gúnyos mosoly kíséretében belém fojtotta a szót.
- Ha még egyszer te lennél az a lány, akkor hülye lennék – röhögött fel.
Ekkor engedte el a kapaszkodót, engem pedig ismét elkezdett kerülgetni a napokban túl sokszor látott sírógörcs. Csak egy bólintással jeleztem, hogy megértettem, mit akar mondani, majd hátat fordítottam, és megindultam az ajtó irányába. Ezúttal nem haboztam lenyomni a kilincset, a létező leghamarabb el akartam tűnni, és nem vágytam másra, csak bezárkózni a szobámba.
- Hanna! - szólt még utánam Szabi, mire néhány felfelé pislogás után visszafordultam felé. - Amit tegnap arról mondtam, hogy megérdemelted, hogy csak egy fogadás volt, azt sajnálom – nézett a szemembe, és ahogy beharaptam alsó ajkamat, arcomon végigfutott az első forró könnycsepp.
- Ironikus mi? - mosolyodtam el szomorúan. - Néha elég a sajnálom...
Nem vártam meg a fiú válaszát, nem akartam belefutni egy újabb vitába, inkább kisiettem az üzletből. A könnyeimmel küszködve ültem végig a villamosutat hazafelé, és már csak egy jó kis szomorú aláfestő zene hiányzott ahhoz, hogy megalkossak egy filmjelenetet, ahogy elrévedve bámulok ki a jármű ablakán, és miközben látszatra a tájat nézem, valójában emlékek tömkelege idéződik fel bennem, és megállás nélkül azt kérdezem magamtól, hogy mi az istenért kellett tönkretennem.
Ahogy a fiú mondatai kavarogtak a fejemben, akaratlanul is egy szaván akadtam fenn újra meg újra. Oké, talán ha nem lennék ennyire szentimentális, akkor mondjuk abból értettem volna meg, hogy Szabi lezárta velem a dolgot, hogy kifejtette, hogy hülye lenne újra összeállni velem, de mivel szentimentális vagyok, a Hanna szóból jutottam erre. Utoljára a gólyatábor előtt hívott a fiú a rendes nevemen, és piszkosul hiányzott, hogy ismét Babának szólítson. Valahogy mikor szilveszter estéjén Hannaként kiabált velem, akkor nem fájt ennyire. Akkor a düh szólt belőle, és valahogy reménykedtem abban, hogyha nem is lesz minden ugyanolyan, a nevemet visszakapom. Hogy a barátságunkból megmarad valami, hogy talán azt a részét nem öltem ki a dolognak, ami még abban az időben történt, mikor egyikünk se nézett más szemmel a másikra. Hogy jelentünk annyit a másiknak, hogy nem lépünk ki végleg egymás életéből. De én Babaként voltam a részese Szabi világának, és mindig, mikor Hannának szólít, úgy érzem, hogy kívülálló vagyok.
Oké srácok, visszaemlékezési idő, mert most eszembe jutott, hogy hogyan is lettem Baba, és mivel jelen pillanatban mást sem csinálok, csak Szabin elmélkedem, ezért jó kis nosztalgikus hangulatban leírom nektek is, csakhogy valakiknek elmesélhessem:
Amúgy nem nagy sztori, de akárcsak az első találkozásunkat, ezt is imádom. Szóval gólyatábor első estéje volt, és hát a srác természetesen abból, hogy tíz órakor takarodó, annyit értett meg, hogy tízkor ki kell osonni a szállásról. Mondnám, hogy józan diákként megpróbáltam lebeszélni a dologról, de igazság szerint alig vártam, hogy lelépjünk, ugyanis nem volt épp felhőtlen a viszonyom a szobatársaimmal. Valahogy nem tudtam eléggé értékelni az éjfélig tartó csevejeket a kézkrémek összehasonlításáról, és az sem tudott lázba hozni, hogy melyik gyártó szempillaspirálja száradt be mindössze egy hónap alatt. Akkoriban még nagyon fiús lány voltam, ami az évek során azért kicsit változott, mert most már Vivivel órákig tudok beszélgetni a körömlakkok árnyalatáról, de kilencedikben ki lehetett kergetni a világból engem ezekkel a csajos témákkal. Szóval negyed tizenegykor gondolkodás nélkül nyitottam ki a szállás ablakát, majd másztam le a tűzlépcsőn, aminek alján legjobb barátom már a jól ismert pimasz vigyorával fogadott.
Persze nem csak ketten mentünk, a kemény mag igazából ekkor alakult ki, ugyanis Kristóf, Bálint, Vanda és Bogi is velünk tartottak. A Balatonnál volt a nyaralás, így természetesen jobb úti cél hiányában a partra sétáltunk le. A szabad strandon eléggé sokan voltak, mivel valami helyi ünnepséget tartottak, máglyával, különféle fellépőkkel, na meg persze tánccal.
- Ú, vattacukor! - szúrtam ki rögtön az édességes bódét. - Visszamegyek pénzért, egy pillanat – szóltam a többieknek.
- Ne szórakozz már! - intett le Bálint. - Majd veszel holnap, most meg menjünk a partra! – Igen, már akkor is irányításmániás volt a lelkem...
- De most kívánom – vetettem ellen, majd már meg is indultam a szállás felé. Igen, én meg már akkor is határozottan nőből voltam.
Körülbelül öt lépést tettem meg, mikor Szabi ujjai ráfonódtak a csuklómra.
- Vissza ne menj Hanna – csóválta meg mosolyogva a fejét. - Ha lebuksz, mind megszívtuk. Majd holnap visszaadod! - mondta, és már el is húzott a vattacukros irányába.
A többiek előre mentek a parthoz, mi pedig beálltunk a sorba, és amíg várakoztunk, addig nagy lelkesedéssel énekeltük az épp aktuális számokat, illetve végignéztünk egy tűzdobálós bemutatót, amitől egyébként a mai napig rémálmaim vannak. Mégis mi vesz rá egy embert arra, hogy önként égő botokat dobáljon?
Hamarosan megkaptam a várva várt vattacukrot, aminek az árát egyébként a mai napig nem fizettem vissza Szabinak. Mondjuk mivel a felét megette, nem is lett volna igazságos. Természetesen rövid úton már a hajam is ragadt a cukortól, mert egész egyszerűen ezt az édességet nem lehet úgy enni, hogy ne legyen mindened olyan. Elég egy másodperc erejéig elfeledkezned arról, hogy tiszta ragacs kezed, és már huss, bele is túrtál a hajadba, amiből aztán a továbbra is ragacsos kezeddel igyekszel kiszedni a cukordarabot, ezáltal még többet kenve belé. Megoldási kísérlet gyanánt megtörlöd a kezedet a nadrágodban, esetleg a csupasz lábaidra próbálod átkenni a cukrot, és ha irdatlan nagy peched van, akkor hamarosan a méhek is rád találnak. Az utolsó kivételével én mindegyik bénázást bemutattam öt perc leforgása alatt, majd mivel Szabi elkezdett piszkálni, az ő haját is összefogdostam, hogy legyen min siránkoznia.
- Na jó, eddig tartott a barátságunk! - jelentette ki.
- Majd kimosod a Balatonban – forgattam meg a szemeimet.
- Azt hiszed ilyen fejjel fogok mászkálni az emberek között? - meredt rám hitetlenül. - Ott egy kút, mindjárt jövök – bökött fejével jobbra, majd már el is tűnt.
Döbbenten néztem, ahogy odasétál az ivókúthoz, lekapja a felsőjét, majd a csap alá hajol, és nekiáll megmosni a haját. Azt így utólag hozzátenném, hogy roppant szexi látvány volt, ahogy félmeztelenül teszi az agyát, de sajnos túl sokáig nem élvezhettem a látványt, mert mikor máskor találna meg engem valaki a végtelenül béna bókjával, ha nem ilyenkor.
- Szia Édes, nincs kedved táncolni?
- Édes? - szalad fel rögtön a szemöldököm a megnevezésre.
- Hát érted, a vattacukor miatt – magyarázta, de azt hiszem jobban járt volna, ha nem szólal meg.
- Roppant eredeti – szált be a beszélgetésbe Szabi, miközben irdatlanul dögös mozdulattal beletúrt vizes tincseibe. - Legközelebb szerintem próbáld meg Cukorfalattal, hátha az beválik – tette hozzá gúnyosan, mire kénytelen voltam az ajkamba harapni, fel ne nevessek.
- Azt hiszem, akkor nincs tánc – állapította meg a srác.
- Jól hiszed – érkezett a végső megsemmisítés Szabitól, mire szegény gyerek jobbnak látta elsietni.
- Olyan gonosz vagy – néztem szemrehányóan a fiúra. - Csak próbált udvarolni...
- Ja, hogy ez bejön neked? Akkor mostantól hívjalak Tündérkének?
- Ha így hívsz, akkor nem a frizurád lesz a legnagyobb problémád – vetettem rá egy sötét pillantást.
Innentől kezdve természetesen már minden voltam a Hannán kívül. Szabi ontotta magából az égőbbnél égőbb beceneveket, így amíg a többiek után sétáltunk a partra, már voltam „Egyetlenem”, „Angyallány”, „Napsugár”, „Mazsola”, „Galambom”, „Baby” és emlékeim szerint még „Nyulambulam” is.
- Leütlek! - figyelmeztettem a srácot, de tekintettel arra, hogy már akkor magasabb volt nálam egy fél fejjel, nem igazán vett komolyan.
- Jól van Szívecském, óhajod számomra parancs – tisztelgett röhögve.
- Ez egyre rosszabb – állapítottam meg. - Inkább térjünk vissza a Mazsolához!
- Most komolyan? Az összes közül a Mazsola tetszett a legjobban? - döbbent le Szabi.
- Van benne valami különleges – vontam meg a vállam.
- Ja, hát végül is egy kis, aszott valami – értett egyet Szabi a maga módján. - Az ilyen becenevek akkor jók, ha van bennük valami kedves, mégsem égő mások előtt sem, viszont mikor kimondod, tudod, hogy csak te hívod így a másikat. Egy jó becenév csak a tiéd, és elég személyes ahhoz, hogy más ne merje használni. Jellemző a másikra, de nem úgy mint a colos, vagy ilyen hülyeség, hanem valahogy mélyebben – magyarázta a srác.
- Na, akkor mondd! Mi a jó becenév nekem? - nevettem el magam a fiú szakértelmét hallgatva.
Szabi erre tűnődve rám nézett, félrebillentette a fejét, és szemmel láthatóan komolyan kielemezte magában, hogy szerinte mi számomra az ideális becenév. Szemeiben látszott, hogy alaposan átgondolja a válaszát, és bár én személy szerint annak voltam a híve, hogy minden ilyen nyálas becenév gáz, egyre kíváncsibban vártam a srác feleletét.
- Te olyan Baba vagy – mondta végül.
- Baba? - kérdeztem vissza. - Ha mondjuk Kristóf lebabázna, szerintem kapásból bemosnék neki egyet – vetettem ellen.
- Épp ez a lényeg – intett le Szabi. - Mivel nekem ilyen elbűvölő személyiségem van, ha én azt mondom neked, hogy Baba, az kedves. Ezért lesz csak az enyém. Mert csak tőlem jó.
- Nagyképű vagy – állapítottam meg nevetve.
- Így jártál, – vonta meg a vállát – Baba – tette még hozzá kacsintva.
Hát, így lettem én Baba. Elnézést mindenkitől, aki valami romantikusabbra, vagy menőbbre számított, sajnos ennyire futotta tőlünk. Nekem valahogy ez így volt tökéletes, és bár egy ideig azt hittem, hogy Szabi meg fogja unni ezt a becenevet, egy hét után olyan szinten hozzám nőtt, hogy zavart volna, ha a rendes nevemen szólít. A fiú pedig ezzel tökéletesen tisztában volt, és hamarosan már nem is a cukkolásom miatt szólított Babának, hanem mert tényleg az övé lett ez a becenév.
Most viszont fogalmam sincs, hogy hova lett a Baba, és szembesülni Hannával kegyetlen dolog. Nem tudom, hogy mit csináljak, hogy hogyan hozzam rendbe, hogy mit tegyek, ami elég Szabinak. Egész egyszerűen tehetetlennek érzem magam, parázom a holnapi szalagavatótól, fogalmam sincs, hogy most mégis hányadán is állok a fiúval, és egész egyszerűen beleőrülök a saját gondolataimba. A mai vitánk során komolyan úgy éreztem néhány percig, hogy Szabi sem engedte el ezt a dolgot kettőnk között, de most már egyáltalán nem vagyok ebben biztos.
Az a srác, aki bocsánatot kért a mondatáért, teljesen eltűnt, egész délután levegőnek nézett, kivéve mikor megajándékozott valami szurkálódó megjegyzéssel. Ezért egyébként össze is ugrottak Theo-val, aki úgy a negyedik alkalomnál nem nyelte be, hogy a srác bokszzsáknak használ.
- Állítsd már le magad! - szólt rá Szabira. - Még meddig áll szándékodban belé rúgni, ember?
- Tehetek róla, hogy van oka magára venni? - tárta szét a karját a srác.
- Kapd be Szabi, és játszd csendben a sértődöttet! - szált be a vitába Vivi is.
- Most komolyan? Én nem csinálok semmit, és mindenki őt védi?
- Hanna elszúrta, elismerte, te pedig ezt képtelen vagy érett módján kezelni. Gyerekes vagy, Szépfiú – közölte barátnőm.
- Hagyjátok abba! - szóltam közbe én is. - Ez Szabi és az én dolgom, és köszönöm a támogatást, de meg tudom oldani egyedül is. Holnap pedig korán kell kelnem, úgyhogy jó éjszakát – távoztam gyorsan.
Még hallottam, hogy a nappaliban Vivi és Szabi újfent összeszólalkoznak, majd a fiú szobája felől hallatszott az ajtó csapódása, jelezve, hogy a srác megunta a vitát. Remek, lassan senki nem beszél senkivel... és hogy ki miatt? Ja, ez is én voltam!
Viszont tényleg korán kelek holnap srácok, mert csak nyolcra kaptam időpontot a műkörmöshöz, ami viszont a város másik felén van. Ráadásul vár rám egy fodrász és egy kozmetikus is a szalagavatóig, illetve a szüleim elé is én megyek ki a vasútállomásra, szóval elég fárasztó egy napom lesz. Elvileg lesz after buli is, úgyhogy nem ígérem, hogy holnap írok, de amint időm engedi, jelentkezem!

24 megjegyzés:

  1. Szia! Nagyon jó lett ez a rész is! Remélem hamar hozod a kövi részt! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Nagyon örülök, hogy tetszett a rész! A folytatással igyekszem <3

      Törlés
  2. Drága Naomi!

    Tejóég. Tejóég.
    Utolsó előtti rész??
    Pfhú
    Egyre jobban kételkedek a Happy End-ben...
    Egy ideig, a rész alatt kicsit átmentem #TeamTheo-ba.
    Mert én értem, hogy rohadtul fáj ez Szabinak, és értem, amit mond.
    De Hanna ennél többet tényleg nem tud tenni.
    És ahj...
    Nagyon remélem, hogy a kövi rész extracuki és nyálas lesz, mert ezt már nem bírom idegileg.
    Kivagyok, érted? Kivagyok idegileg... :'( :'D

    Na mindegy, szerintem tudod mit érzek... :(
    Azért továbbra is maradok #TeamSzabi, de azért naa.. :'(
    Bár ez szerintem csak azt bizonyítja, hogy még mindig szereti Hannát. <3

    Le se merem írni, hogy várom a következőt, mert úristen, utolsó rész :o <3
    Imádlak, és nagyon ajánlom, hogy vedd elő a romantikus énedet, és legyen Happy End... :D <3

    #TeamNaomi
    #TeamWinterNotes

    Őszinte híved: Franciska :D :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Franciska! :)
      Először is ha még egyszer azt írod, hogy a hívem vagy, akkor esküszöm, hogy főbe lövöm magam :D Valahogy a híveim szóról egy főgonosz jut eszembe, és nem szeretnék vele azonosulni. Oké, hogy vannak szadista hajlamaim, de azért ez túlzás :D
      Igen, nagyon durva, hogy ez már az utolsó előtti rész volt, én magam is alig hiszem el. Döbbenetes hogy ez a blog kellett ahhoz, hogy eljussak az első befejezett történetemhez, és nagyon úgy fest, hogy a másodikhoz is. Elmondhatatlanul hálás vagyok a rengeteg támogatásét, ami ösztönzött, hogy tovább írjam a sztorit, és éppen ezért kifejezetten neked is hálás vagyok, mert te vagy egyike azon embereknek, akikre szinte minden rész alatt számíthatok :)
      Még van egy rész, bármi megtörténhet, és lelkes Happy End gyártó vagyok, holott mindig megfogadom, hogy ezúttal nem. Hétvégén kiderül, hogy most melyik felem diadalmaskodott, de annyit megígérek, hogy függő véget nem adok :)
      Igazából Szabi folyamatos piszkálásából szerintem átjön az, hogy szereti ő ezt a lányt, és piszkosul bántja, hogy amint megnyílt valakinek, rögtön a padlóra került, és úgy próbál felállni, hogy közben Hannát lerántja. Azért neki is furcsa felállás az, hogy életében először ő lett az áldozat, de talán képes lesz túltenni magát a dolgokon :)
      Mi az, hogy átmentél #TeamTheoba??? :D Amúgy örülök, hogy ezt írtad, mert szerettem volna így a végére kicsit megkedveltetni a srácot, mert szegénykét végig annyira unalmasnak és naivnak írtam meg, hogy már komolyan jellemfejlődés volt számára bunkónak lenni a fogadás miatt. Kivételesen járt neki egy kis pozitív szerep :D
      Bennem is kettős érzelmek vannak, alig várom, hogy nekilássak a folytatásnak, és rettegek, hogy vége lesz. De egyszer el kellett jönnie, és remélem a következő sztori is hasonlóan a szívedhez nő majd! :)
      Köszönöm szépen, hogy írtál! <3
      #TeamFranciska

      Törlés
  3. Hello!
    Nem tudom hol is kezdjem, talán a legelejènèl. Egyszerűen már nekem kezd fájni, hogy Szabi tènyleg ennyire nem tudja feldolgozni, ès ha tehetnèm ordítanèk mindkettejükkel. Egyszerűen Szabi sem külömb, lehet hogy ő nem tett egy komolyabb lèpèst az egy èjszakásai felè, de mègis megadta a remènyt minden lánynak, ès egytől egyig mindegyiket megbántotta. Hanna az èletben egyszer lèpett fèlre, ès nem állok mellette, de nem adhatja fel, èrtünk nem, engem nagyon nem èrdekel hogyan, tőlem akár a szalag avató közepèn is lesmárolhatja, csak legyen meg a varázsa. Amúgy mèg így is èrezni köztük a kèmiát.
    #TeamSzabi
    #TeamSzabiAndHannaForever
    #NèmetesVagyokNèzzètekEl

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Hát szegény Szabinak nincs sok tapasztalata azzal kapcsolatban, hogy milyen az, amikor őt "csapják be". Persze nyilván látnia kéne, hogy Hanna szereti, és fel kéne dolgoznia, de azért szerintem az érthető, hogy nem fogadja rögtön tárt karokkal a lányt. Megnyilt neki, ő meg képtelen volt bízni benne, és ott szúrt belé, ahol pontosan tudta, hogy Szabinak fáj. Szóval szerintem jogos a srác reagálása, de természetesen nem lehet a végtelenségig ezt csinálni egy emberrel, főleg akkor nem, ha szereted, mert ahhoz senkinek nincs joga, hogy valakit tönkre tegyen lelkileg.
      Persze igazad van, tényleg kicsit magába is kéne néznie, amit szerintem meg is tett, de majd úgy is kiderül :)
      Szerintem is ott van még köztük a kémia, és hogy lesz e varázs, arra hétvégén fényderül :)
      Köszi, hogy írtál! <3

      Az össz német tudásom: Ich habe mich über deinen Brief sehr gefreut. Tut mir leid, dass ich erst jetzt schreibe, aber ich hatte viel zu tun :D Minden levelemet így kezdtem, és ezen kívül nem sokat tudok elmondani :D

      Törlés
  4. Én Hanna helyében már egy párszor elrohantam volna, vagyis amikor szabi kioktatta... Én nem bírom az ilyeneket, fejet a homokba típus vagyok ha én rontok el valamit. Szóval Hanna erős, az biztos. Szabi meg gyenge, legalábbis most, mivel csak a gyenge támad az elesettre... Illetve jobban fáj, ha levegőnek néznek, mint a szurkálódás! De azért nem mondok le Szabiról! Kicsit hasonlít egy srácra, aki reménytelenül szerelmes volt egy lányba, én meg a srácba, és látni ahogy nem tudja elengedni a lányt, pedog a lehető legváltozatosabb módon bánt el vele, és sosem adta fel... Talán őt is emiatt szerettem! :) és Szabit is

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem már én is sírógörcsöt kaptam volna a lány helyében néhányszor, de végül is Szabi mellett edződött, szóval egyelőre tudja kezelni.
      Igazából Szabi tényleg kicsit gyenge, hogy így próbálja megerősíteni az igazát, de mégis, szerintem van igazság abban amit mond, és Hannának már nagyon kijárt, hogy valaki kicsit helyretegye, mert azért elég érdekes mércével mérte sok esetben a dolgokat. Persze a fiú abban hibázik, hogy nem veszi észre, hogy a lány épp eléggé bántja önmagát a folyamatos önmarcangolással, nem kéne mélyebbre taposni, főleg akkor nem, ha egyébként még szereti. De azért egy-két nappal az eset után nem feltétlenül tud az ember még reálisan gondolkodni, Szabi tele van feszültséggel, és sajnos ez néha kirobban belőle. De talán egyszer őt is helyre teszi valaki :)
      Köszi, hogy írtál! <3

      Törlés
  5. Uhh nagyon szomrú..😢😭😣
    De miért lesz csak ilyen rövid?
    Lesz időd befejezni nem elsietve? 😘😆😏🙄


    Várom Nagyonnn 😘😍😆 Kár hogy befejezed majd ne fogom túlélni azt a helyzetett majd...😏

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az, hogy mindössze 17 bejegyzés ne tévesszen meg, oldalszámokban több is, mint a Summer Notes volt, és szerintem azért sikerült lezárni azt a sztorit rendesen :) Igazából a fejemben megvan a lezárás, és nem szeretném tovább nyújtani, mert úgy érzem néhány töltelékrész csak az ösztönösséget és picit az igazságot űzné ki a dologból, aminek fontos szerepe lesz a lezárásban, ezért érzem úgy, hogy most kell pontot tenni a végére :)
      Biztos túl fogod élni, meg amúgy is, jelentkezem még! ;) <3

      Törlés
  6. Na jo... ez ez ez annyira joo hogy nem tudom hogy fogom kibirni a kovetkezoig ja meg azt ha nem lesz happy end na akkor az en kicsi lelkem is ossueomlik az tuti nem csak hannae. Siess a kovetkdzovel es kuldom az energiat♡♡

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! ^-^
      Kitartás, hamarosan hétvége, és jön az új rész :) Most már annyi olvasóm lelkibékéje függ ettől a happy endtől, hogy nem is merem másképp lezárni :D
      Köszi, hogy írtál! <3

      Törlés
  7. Drága Naomink!
    Elég rég írtam utoljára hozzászólást, amit szégyellek is rendesen..egyáltalán nem te tehetsz róla, csupán nem tudtam összeszedni a gondolataimat, mert hatalmas hatással voltak rám a bejegyzések! El sem tudom hinni, hogy ilyen gyorsan eljutottunk idáig..túl hamar. Még olyan sokáig olvastam volna a csodásabbnál csodásabb részeket, de egyszer mindennek vége van :( gondoltam most, hogy már ennyire a végén járunk mindenképp írni szerettem volna pár sort. Először is még mindig #TeamSzabi, bár nem minden reakciójával értek egyet mostanában, bízom a happy endben. Borzasztó nehéz lesz elengedni Baba és Szabi párosát..már az életem részévé vált minden szombaton (esetleg vasárnap vagy hétfőn) felnézni a blogra hatalmas reményekkel, hogy van-e fent új rész. Volt! És mindig imádtam őket <3 nagyszerű bloggerina vagy és áldom a facebookot meg a napot mikor rátaláltam a blogodra. Akkor még a nyári feljegyzéseknél tartottunk amivel épp annyira elégedett voltam ^^ nincsenek is rá szavak! Azért lett ez most egy hosszabb komment, mert bízom benned és abban, hogy a kövi( egyben utolsó ) rész sokkolni fog és nehéz lesz szavakat találni. Akkor is írni fogok természetesen, hisz megérdemled ha már te is ilyeneket alkotsz nekünk ❤
    Millió puszi, ölelés, Petra

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Petra! :)
      Örülök, hogy ismét írsz nekem, nagyon hálás vagyok minden egyes véleményért, ugyanis elképesztő módon motiválnak! :) Boldog vagyok, hogy a bejegyzéseimmel ekkora hatást tudtam rád gyakorolni, elvégre is ez minden író célja :)
      Én sem hiszem el, hogy ennyire hamar ide jutottunk, pedig ha azt vesszük alapul, hogy minden héten jött egy rész, akkor azért már hónapok vannak mögöttünk (főleg, hogy egy teljes hónapig nem is írtam). Hihetetlen hogy repül az idő, és az is tényleg döbbenetes, hogy máris eljutottunk a sztori végéhez, és bár lehetne tovább tekerni, én úgy érzem itt kell lezárni, és remélem nem marad bennetek majd hiányérzet :)
      Igen, Szabi az utóbbi időben kicsit megosztó, de szerintem érthető, hogy miért reagál úgy, ahogy. Baba és Szabi az én életem részévé is váltak, akárcsak Szöszi és David, de utóbbi párosból kiindulva pontosan tudom, hogy még egy jó darabig nem szabadulok meg tőlük :D
      Köszönöm szépen a kedves szavaidat, hihetetlenül aranyos vagy! <3
      Én is remélem, hogy hasonló hatásokat érek majd el az utolsó záró résszel, és már előre várom a hozzászólásodat! :)

      Törlés
  8. Szia!
    Hű el sem hiszem, hogy mindjárt vége, de persze nagyon várom a befejeztést. :)Tökéletesen megértem Szabit, de azért jo lenne ha sikerülne túltenni magát ezen a dolgon, hiszen szeretik egymást.Remélem valahogy Happy End lesz ebből...
    Theo most egészen szerethető volt, és érdekelne mi van most vele meg Vivivel :D várom a folytatást és szomorú vagyok, amiért az utolsó :*
    Rose

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Hát én is meglepődtem, mikor az utolsó szavakat álltam neki begépelni, de amellett, hogy szörnyű dolog elengedni egy történetet, mindig nagyszerű érzés a tudat, hogy sikerült végig írni :)
      Ma jön az új rész, úgyhogy választ kapsz a happy enddel kapcsolatos kérésedre :D
      Köszönöm szépen Rose, hogy írtál! <3

      Törlés
  9. Szia!
    Na hát hol is kezdjem....Nem mondhattam magam olyan lényak aki szeretett olvasni...Egyik nap olvasott tesóm egy részletet a téli bejegyzésből és egyből megtetszett még aznap elkezdtem olvasni és egyszerűen nem tudtam "letenni"....azt hiszem 2 nap alatt a olvastam el az eddigi részeket és mit ne mondjak..nevettem...sírtam..stb. Kár hogy az utolsó rész fog jönni (remélem lesz +1 mint a nyárinál amit elolvastam és az is nagyon de nagyon tetszett!!!)Mikorra várhatjuk a köv.részt?:D
    Nagyon remélem én is hogy Happy lesz a vége mert azért csak összeillenek meg minden!


    Elég összevissza írtam le de remélem érted a lényegét:D (helyesírási hibákért bocsi:D)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Mikor megláttama neved, sejtettem, hogy a testvéred révén kerültél ide, és hát nagyon örülök, hogy sikerült egy olyan sztorit alkotnom, ami megfogott téged :)
      A +1 részén még nagyon gondolkozom, nem ígérem biztosra, de előfordulhat, hogy érkezik egy extra lezáró rész majd :) A következő bejegyzés ma este érkezik! <3
      Köszönöm, hogy írtál! :)

      Törlés
  10. Mikor folytatod? Nagyon szuper mint mindig.

    VálaszTörlés
  11. Bene fejezzed én még szeretném ezt egy darabig olvasni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ma már a lezáró rész érkezik, de fogok még jelentkezni másik sztorival :)

      Törlés
  12. Szia.
    Ez most furcsa lesz mert szerintem eddig sosem írtam, de ezt most bepótolom. A kezdetektől kezdve olvastam a Summet Notes-t is meg ezt is, csak nem vagyok az a kommentelős típus.
    Viszont.
    Sose olvastam még olyan elképesztő írásokat mint amiket te produkálsz. Amit csinállsz az csodálatos, esküszöm. Telejsen azonosulni tusok a szereplőkkel és a helyzetek életszerűek azóval érted:D
    A másik.
    OLYAN DÜHÖS VAGYOK HANNÁRA ÉS SZABIRA. Mindketten elcseszték Szabi már a korábbiakban egy milliószór, sose lépett, és semmi. Hanna pedig amint rájön mit érez és kiderül hogy valaki viszonozza, egyből elszúrja mert úgy érzi nem érdemli meg a boldogságot. Rettegek hogy mi lesz a vége de én bízom a happy end-ben.
    Összességében szeretném megköszönni hogy írsz, és hogy olvashatom <3
    Sok puszi és siess

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Örülök, hogy ezúttal sikerült olyan részt írnom, ami arra késztetett, hogy írj nekem! Annyira szeretem, mikor olvashatom a hozzászólásaitokat, hogy az leírhatatlan! :)
      Nagyon szépen köszönöm a kedves szavaidat, hihetetlenül motiválóak a dicséretek! :)
      A dühödet megértem, tényleg kretén mindkettő, de talán a kretének vonzzák egymást :D Igazából szerintem ezúttal Hanna tolta el, de természetesen Szabinak sincs száz százalékig igaza.
      Ma kiderül, hogy mi is lesz a sztori vége!
      Köszönöm szépen, hogy írtál! <3

      Törlés