Téli bejegyzés #13 – 2015.12.30

2016. március 13.

Sziasztok! :)

Íme a szerencsés 13-as, remélem tetszeni fog! :)
A 180 Feliratkozónak nagyon hálás vagyok, mikor elkezdtem a blogot el se tudtam képzelni, hogy ekkora érdeklődés lesz a sztorik irányába! :) Egyébként lassan a Winter Notes végére érünk, körülbelül négy rész van még hátra, utána pedig igyekszem az érettségire fókuszálni. Természetesen a másik két évszak is megírásra kerül, de hogy mikor, az még számomra is kérdés :)
Mindenesetre jó olvasást, és ha időtök engedi, hagyjatok nyomot magatok után! <3

Téli bejegyzés #13 – 2015.12.30
Szóval, hazaértem. Igazság szerint már tegnap, de elég sűrű egy nap volt, így csak ma jelentkezem, de higgyétek el, annyi mesélni valóm van, hogy bánni fogjátok a napot, mikor először nekiveselkedtetek ennek a kis téli bejegyzések rovatnak, és Szabi személyének hála tovább olvastátok mint néhány sor. Na, de akkor térjünk is rá a lényegre, mert már előre látom, hogy ínhüvelygyulladást fogok kapni a rengeteg gépeléstől!
Nagy vonalakban akkor a családi karácsony. Teljesen olyan volt, mint a többi, boldogság, béke, szeretet, és természetesen elképesztő mennyiségű ennivaló. A sütik szándékosan szemeztek velem, nagyi szerint pedig rám fért pár kiló, így hát végül engedtem a nyomásnak, és az egész kínálatot végigettem. Ötször... Ha ezek után rám fog jönni a keringő ruhám, akkor a génjeimet beajánlom a világ csodái közé.
Egyébként megismertettem a szüleimet Theo-val is, aki azt hiszem megérezte, hogy kicsit neheztelek rá a lekoptatás miatt, így kicsit lelkesebben ápolta a kapcsolatunkat, mint elutazásának első napján. Anyunak persze feltűnt, hogy éjjel-nappal SMS-ezem és mikor megérdeklődte, hogy mégis hogy tudunk ennyit beszélni Szabival, amikor gyakorlatilag együtt lakunk, rádöbbentem, hogy egy árva szóval sem említettem az olasz srácot a szüleimnek. Ekkor jöhetett a Skype beszélgetés, a videózás, illetve egy kevés tolmácsolás, mert bár anyu megérti, amit angolul mondanak neki, olyan szinten tragikus a kiejtése, hogy szegény Theo minden jóindulata és tapasztalata ellenére, csak esdeklő pillantásokkal tudott válaszolni anyu kérdéseire. Apa ezzel szemben jól tud angolul, csak hát vele sem voltam kisegítve, mert mikor komoran belenézett a kamerába, és titkos ügynökös hanglejtéssel megkérdezte Theo-t, hogy „mégis mit akarsz a lányomtól?” rájöttem, hogy jobban járnék ha nem értené az említett nyelvet. Szegény olasz kemény kiképzést kapott, de mikor már épp kiverekedte magát az első kínos szituációból, belekeveredett a következőbe, mert hát meg merte említeni, hogy a Bayern a kedvenc csapata, apunál pedig szakadt a cérna, és kiselőadást tartott a komplett német bajnokságról, hogy egész konkrétan miért is utálja. Egy élmény volt... Ezek után Theo valamiért nem szeretett volna többet a szüleimmel Skype-olni, és hogy őszinte legyek, a szüleim se szerettek volna vele. Már amikor anyu először elmondta a véleményét, akkor éreztem, hogy nem túl szimpatikus a srác:
- Hát, helyes fiú – talált végül egy akár még kedvesnek is mondható jelzőt.
- Nem túl meggyőző – mosolyodtam el óvatosan, mire anyu csak megvonta a vállát.
- Egy beszélgetés alapján nem vonnék le messzemenő következtetéseket – jött a diplomatikus válasz, amire csak egy szemforgatással reagáltam.
- Hagyd a munkaszöveget, anyu! - intettem le. - Komolyan, mit gondolsz?
Anya csak a konyhapult felé bólintott, én pedig értve a jelzésből, felültem az említett helyre. Amikor otthon laktam, akkor is mindig itt dumáltunk. Apa rendszerint csak akkor téved be a konyhába, mikor kész a kaja, így hát ez a szoba mindig is remek lehetőséget biztosított egy jó kis csajos beszélgetésre. Még mikor ovisként panaszkodtam arról, hogy valamelyik srác meghúzta a copfom, már akkor is ugyanezen a konyhapulton ültem, és rendszerint lopkodtam az épp készülő étel alapanyagaiból. Nyers tészta minden mennyiségben, csoki, gyümölcsök, igazából mindegy volt, csak meg lehessen enni. Na, de visszakanyarodva a sztorihoz, szóval akkor az anyai észrevételek:
- Theo nagyon udvarias fiúnak tűnik, de az egyetlen ösztönös válasza az a kedvenc focicsapata volt. Ráadásul még azzal is mellélőtt apádnál, de ez részletkérdés – nevetett fel. - Az egész beszélgetés során feszengtél kicsim, és ez nem jó. Sem ő, sem te nem vagytok önmagatok, pedig most több száz kilométer választ el benneteket egymástól. Te egy életvidám, okos, fiatal lány vagy, és őszintén szólva nem érzem úgy, hogy Theo hozzátenne ahhoz, aki vagy. Elhiszem, hogy kellemes a figyelem, amivel ő kitüntet, de ne a figyelembe szeress bele, hanem abba, akitől kapod – simított végig a hajamon.
Eltűnődve merengtem anyu szavain, és bár igyekeztem megcáfolni, hogy ne lennék önmagam Theo mellett, nem igazán tudtam. Talán mikor még barátilag eltöltöttünk egy napot a Margit-szigeten, akkor voltunk valóban önmagunk. Akkor még nem bonyolította meg a dolgokat Szabi, mert igazság szerint nem volt mit megbonyolítania. Akkor még pontosan tudtuk mindketten, hogy hányadán is állunk egymással, és tényleg megismerni akartuk egymást. Persze, most is azért kérdezek tőle, mert meg akarom tudni az ő véleményét, de talán a beszélgetéseinkbe beköltözött egyfajta kényszer, amit az tesz ránk, hogy túl hamar összejöttünk. Hogy túl hamar összejöttünk, és talán ezt az egészet úgy tettük meg, hogy soha nem is kellett volna, Mert talán tudat alatt nem is a Theo-tól kapott figyelmet élveztem, hanem azt, ami Szabiban ébredt fel. És anyának igaza van, nem a figyelembe kell beleszeretni, hanem abba, akitől kapod. Csakhogy míg Theo-nál pontosan tudom, hogy ez nem így van, addig legjobb barátom esetében nem esküdnék meg erre.
Oké, elnézést, hogy újabban folyamatosan visszaemlékezésekkel bombázlak Titeket, de most eszembe jutott, mikor Szabit bemutattam a szüleimnek, és hát muszáj leírnom, szóval tényleg bocsi. Emlékszem, a családom nagyon nehezen ment bele abba, hogy már kilencedikes létemre albérletben lakjak, de ugye a kollégiumban már nem volt hely, viszont minden vágyam volt ebbe a suliba járni. Szerettem volna egy kicsit pesti lány lenni, kiélvezni, hogy minden sarkon van egy étkezde, hogy hajnali háromkor is mennek az autók az utakon, hogy rengeteg programlehetőség van. Anyáékra persze nem ezek az érveim hatottak, sokkal inkább az, hogy egy erős gimnáziumról van szó, ráadásul akkoriban még a kereszt szüleim a környéken laktak, és bevállalták, hogy minden héten rám néznek. Ehhez csatlakozott még a szüleim feltétele, miszerint minden hónapban vagy hazautazom, vagy ők látogatnak meg engem, na meg persze, hogy mielőtt beköltözöm valahova, ellenőrizhetik a helyet. Amikor utóbbira sor került, akkor még nem futottunk bele Szabiba, de mikor az első családi látogatás történt, na akkor a legjobb barátom már hozta a formáját.
Szóval én úgy tudtam, hogy senki nem lesz otthon még egy darabig, mert Vivinek valamilyen randija volt, Szabinak fociedzése, az akkori lakótársunknak pedig tanulócsoportja, így hát nagy lelkesen beengedtem a szüleimet a lakásba. Persze előtte gondosan kitakarítottam, mert gyanítottam, hogy ha megtalálták volna az egymáson heverő pizzás dobozokat, a radiátoron szárított fehérneműket, valamint a kanapén halmokban álló chipses zacskókat, nem sokáig mondhattam volna el magamról, hogy Pesten lakom. Tehát épp megjöttünk a vonatállomásról, nyugodt szívvel elfordítottam a kulcsot a zárban, mert hát emlékeimben egy tökéletesen kitakarított lakás képei éltek, majd kinyitottam az ajtót, és hát jött a sokk.
Mondanom se kell, Szabi nem volt fociedzésen, helyette egy szál semmiben parádézott a nappaliban, és hatalmas lelkesedéssel rúgott bele egy jó nagyot a labdájába, ami átszállva a kapuként funkcionáló két szék között, telibe találta az egyetlen dísztárgyat a szobában, nevezetesen egy porcelán gyertyatartót, ami természetesen darabokra törött. Sajnos a szüleim premier plánból csodálhatták végig a gyönyörű mozdulatot, bár azt hiszem apu már Szabi hiányos öltözékénél lefagyott.
- Hát szóval – köszörültem meg a torkomat – anya, apa, ő itt Szabi – mutattam a srácra. - Gyanítom épp fürdeni készült... - jegyeztem meg, miközben kínomban beletúrtam a hajamba.
Nem sokszor látom zavarba jönni a legjobb barátomat, de akkor határozottan látszott rajta, hogy bármit megadna azért, hogy elnyelje a föld. Persze ez az állapot nem tartott nála sokáig, gyorsan megragadta a kanapé háttámlájára terített törülközőjét, majd a dereka köré csavarta, minimálisan javítva a helyzeten. Ezek után teljes természetességgel magára varázsolta a szülőelcsábító mosolyát, odasétált hozzánk, és halál lazán üdvözölte a szüleimet.
- Debreczeni Szabolcs – mutatkozott be először anyunak, majd apunak. - Örülök, hogy végre találkoztunk – nyögte be, mire kénytelen voltam beleharapni az ajkaimba, különben nagy valószínűség szerint röhögőgörcsöt kaptam volna.
- Mi is nagyon örülünk – felelt kicsit zavartan anyu.
- Vagy valami olyasmi – dünnyögte apu, mire persze anya vetett rá egy csúnya pillantást.
- Akkor én most felöltözöm, és innen folytatjuk – közölte Szabi, miközben igyekezett visszatartani a kitörni készülő röhögést. - Vagy talán jobban járnánk, ha elölről kezdenénk – töprengett.
A pillantásommal jeleztem, hogy nagyra értékelném, ha a nagy filozofálgatások helyett tényleg magára aggatna valami ruhát, a szüleimet pedig áttereltem a konyhába. Bár azt hiszem egy kevés alkohollal mindannyian jobban jártunk volna, de természetesen jó tizennyolc éven alulihoz hűen csak üdítővel tudtam őket megkínálni.
- Na, akkor csapó kettő – perdül be a szobába Szabi, hála istennek ezúttal normális öltözékben. - Debreczeni Szabolcs!
Szerencsére a szüleim készségesen vették a lapot, és bár akkor megfogadtuk, hogy soha többet nem emlegetjük fel, azóta természetesen ha szívni kell Szabi vérét, mindig előkerül ez a sztori. A második bemutatkozás után amúgy gördülékenyebben mentek a dolgok, legjobb barátom anyut simán levette a lábáról azzal a pimasz humorával, ami egész egyszerűen a földkerekség minden nőjére hatással van kortól függetlenül. Apuval kicsit nehezebb dolga volt, gyanítom az ő emlékezetébe mélyebben beleéget az a pillanat, mikor kitártam az ajtót, de mikor szóba került, hogy Szabi focizik, hirtelen nyert ügye lett a srácnak. Ezek után persze előkeveredtek a focis videó játékok, és legnagyobb megrökönyödésemre hamarosan egy csapatban találtam magam Szabival, anya és apa ellenfeleként. Ha azt mondom, hogy két órán keresztül játszottunk, akkor nem túlzok, és ekkor is csak azért hagytuk abba, mert a szüleimnek indult hazafelé a vonata. Apa mondjuk felvetette, hogy engem küld haza anyuval, ő meg kicsit még bandázik Szabival, de szerencsére legjobb barátom nem cserélt el.
- Nem, nem, Babát nem adom! - kapott nevetve a kezem után, majd magához húzott, és hátulról kaptam egy puszit a hajamba.
- Na, végre lepasszoltuk valakinek! - fordult apu vidáman anya felé.
- Hé! - kértem ki magamnak rögtön. - Úgy mondod, mintha minimum elviselhetetlen lennék!
- Az vagy – jött az apai szeretet.
Végül Szabi annyi ideig azért kölcsönadott, amíg kikísértem a szüleimet a vasútállomásra. Jókedvű utunk volt odáig, apáék teljesen odavoltak Szabiért, és jelezték, hogy a többi barátomat is szívesen megismernék. Azt hiszem a szüleim ekkor nyugodtak meg azzal kapcsolatban, hogy biztos jó dolgom van-e Pesten. Ez persze kicsit abszurd, hiszen általában mikor egy anyaszült meztelen sráccal találkozik valaki a gyermeke albérletében nem feltétlenül megnyugodni szokott, de hát azt hiszem már köztudott, hogy Szabi bármit a saját előnyére tud fordítani.
- Vigyázz magadra, kicsim! - ölelt magához a pályaudvaron apu.
- Örülünk, hogy jó kezekben vagy – köszönt el anyu is.
- Azért azok a kezek jól gondolják meg, hogy merre kalandoznak! - sietett leszögezni apa, mire az én arcom természetesen pipacsvörösbe borult.
Szerencsére ekkor a vonat begördült az állomásra, és nem kezdtük el kivesézni, hogy mégis mely területek engedélyezettek Szabi kezeinek. Van egy olyan érzésem, hogyha apa kap öt percet, akkor komplett listát készít nekem a dologról, de hála istennek kivételesen pontos volt a MÁV.
Szóval, ez volt Szabi bemutatkozása. Nem nagy sztori, mármint, igazság szerint ha úgy vesszük, hogy anyuval egy időben láttam először – és utoljára természetesen - meztelenül Szabit, akkor határozottan az, de ezt leszámítva tényleg nem nagy szám. Ettől függetlenül az egyik kedvenc történetem, bár azt elismerem, hogy apu ezerszer jobban meséli el nálam. Egyszer majd megkérem, hogy írja le, és felteszem nektek!
Na, de akkor visszakanyarodva a jelenre! Ugyebár tegnap utaztam haza, és már teljesen belelkesedtem, hogy ez a nap a miénk lesz Szabival, mikor kaptam egy SMS-t, hogy előreláthatóan másfél órát fog késni. Gondoltam, hogy valami hasznossal töltsem el az időt, lelátogatok a helyi konditerembe, úgy is keddenként van spinning – tudjátok, mikor sok mazochista ember együtt biciklizik egy teremben – edzés, kipróbálom. Hogy menőnek érezzem magam dobtam is egy SMS-t Szabinak, miszerint:
Hanna: Oké, úgy is épp most készültem spinning edzésre. Akkor utána találkozunk!
Szabi: Lázas vagy Baba?? Azt se tudod, mi az hogy spinning! ;P
Hanna: Hogy ne tudnám? Igazi sportember vagyok! - vetettem ellen.
Szabi: Jó, akkor viszek egy felmosót, hogy összeszedjelek valahogy a konditerem padlójáról...
Hanna: -.-
Hát igen, semmi szellemes válaszra nem futotta, pont ezért nem vagyok benne Vivi és Szabi szópárbajos versenyében. Mindketten ledarálnak egy perc alatt, és bár azért az évek folyamán egész megedződtem, még nem jutottam el arra a pontra, hogy túlnőjem a mestereimet.
Persze ezek után már csak azért is alapon lecaflattam az edzőterembe, kifizettem a recepción a spinning órámat, majd megkerestem a biciklikkel teli termet. Magabiztosan kiválasztottam az egyik leghátul lévő eszközt, majd amíg kipakoltam a vizet a táskámból, gyorsan szemrevételeztem a többieket. Mindkét nemből jócskán akadtak lelkes jelentkezők, ráadásul korilag is elég vegyes volt a felhozatal. Többen egymással beszélgettek, szemmel láthatóan, már ismerték egymást korábbról, de volt, aki hozzám hasonlóan egyedül pakolgatott a kiválasztott bicikli mellett. Már épp kitaláltam, hogy akkor összebarátkozom valamelyik sorstársammal, mikor kinyílt az ajtó, és egy elképesztően izmos, szolárium barnította bőrű, harmincas éveiben járó férfi lépett be a terembe. Nagyon úgy festett, hogy ő az edző, és ahogy elnéztem az izmos vádliját, igen hamar rájöttem, hogy meg fogok halni.
Hamarosan már a biciklin találtam magam, egész könnyed kis tempóban tekertünk, ami annyit tesz, hogy két perc után már kezdtem leszédülni az ülésről, mikor is az edző jelezte, hogy „Na akkor ennyi volt a bemelegítés, állítsunk a beállításokon!”. A többi ember készségesen feljebb nyomta a nehézségi szintet, és nevetgélve tekertek tovább, miközben a drágalátos edző bácsi „Ez az, mindent a formás lábakért!” biztatásokkal hajtott minket. Nos, annyira engem nem motiváltak azok a formás lábak, sokkal jobban vonzott egy dupla hamburger, mint az elkövetkező negyvenöt percnyi edzés. Mondanom se kell, az én tekerésem úgy nézett ki, hogy fél percig tartottam a tempót, majd három percig magamban káromkodtam, és igyekeztem kitalálni, hogy mégis melyik lukamon vegyem a levegőt – már elnézést...
Szégyen szemre, és minden méltóságomat hátrahagyva, húsz perc után lekászálódtam a bicikliről, majd szó nélkül távoztam a teremből. Csúfos leégésemről persze nem szándékoztam beszámolni legjobb barátomnak, de legnagyobb pechemre, épp mikor kiléptem az edzőterem ajtaján, Szabi feltűnt a sarkon. Lazán intett egyet, mikor megpillantott, majd kicsit gyorsított a léptein, hogy hamarabb odaérjen hozzám. Amíg felém igyekezett, alaposan szemügyre vettem, és akaratlanul is elmosolyodtam, ahogy tekintetem szőke tincseire, majd szórakozottságtól csillogó szemeire vándorolt. Valahogy Szabi látványától automatikusan jobban éreztem magam, és mikor vele voltam, egész egyszerűen azt kívántam, hogy teljen lassabban az idő, hogy minél tovább vele lehessek.
- Na mi van, Baba? Ilyen hamar végeztél? - kérdezte visszatartott nevetéssel.
- Lehet nem vagyok akkora sportember, mint azt gondoltam – vontam meg a vállam. - Valami kevésbé megerőltető sport kéne, mint mondjuk a sakk – röhögtem fel kínomban.
Szabi erre csak magához vont, és bár vállai rázkódtak a nevetéstől, kivételesen a szellemes megjegyzéseit magában tartotta.
- De amúgy húsz percet kibírtam! - dicsekedtem.
- Büszke vagyok rád Baba! - veregette meg a vállamat. - Már csak a hazagyaloglás van hátra – tette hozzá röhögve, amire csak egy fáradt nyögés volt a válaszom.
- Én ma itt alszom... csak vigyél el egy padig.
Legnagyobb meglepetésemre Szabi felkapott a hátára, majd miután megjegyezte, hogy azért öt percet még spinningelhettem volna, hősiesen megindult velem hazáig. Egy ideig még nevetve kérleltem, hogy tegyen le, elboldogulok a lábamon, de mivel a srác hajthatatlan volt, végül csak átkaroltam a nyakát, majd köszönet gyanánt nyomtam egy puszit az arcára. Látatlanban is tudtam, hogy a srác elmosolyodik, aztán egyik ujjával végigsimított a lábamon, amitől a lábujjam hegyétől a fejem tetejéig elöntött az a kellemesen bizsergető érzés.
Ekkor pedig hirtelen átkapcsolt bennem valami. Eszembe jutott a Szabinak tett ígéretem, és bár a szünet során nem egyszer gondolkodtam a válaszon, abban a pillanatban mindennél határozottabban tudtam a feleletet az első igenes kérdésére. Tudtam, hogy anyának igaza volt Theo-val kapcsolatban, és tudtam, hogy soha nem bocsátanám meg magamnak, ha a biztonsági játékom miatt nem adnék esélyt Szabinak. Tudtam, és bármennyire is tekintettel kellett volna lennem a Theo-val való kapcsolatomra, képtelen voltam magamban tartani.
- Szabi – szólítottam meg a srácot.
- Hm?
- Szeretlek! - bukott ki belőlem.
- Én is téged, Baba! - bólintott, mire csak megcsóváltam a fejem.
- Nem Szabi, nem érted! - csettintettem lelkesedésemben. - Tegyél le légyszi!
A srác értetlenül engedett a kérésemnek, majd mikor már a lábamon álltam, megajándékozott egy kérdő pillantással. Annyi mindent akartam volna neki mondani, de mégis úgy éreztem, hogy nem tudom normálisan elmagyarázni, hogy mit érzek. A szeretlek volt az egyetlen szó, ami elég erős töltettel bírt ahhoz, hogy megfelelőnek érezzem, de mégis, Szabi és köztem ez a szó már régóta használatos volt. Nem azért, mert felelőtlenül dobálóztunk volna vele, egész egyszerűen csak más értelemben használtuk, és bár talán egy filmben a fiú megérezte volna, hogy ezúttal nem úgy gondolom, ahogy általában, nem egy filmben voltunk.
- Mit nem értek? - törte meg a csendet, ugyanis a nagy agyalásban elfelejtettem válaszolni.
- Mindig is nehéz volt a felfogásod – nevettem el magam, mire a srác szórakozottan meghúzta az egyik hajtincsemet.
- Nem nehéz, csak szeretném még egyszer hallani – mosolyodott el óvatosan.
- Szeretlek – tettem készségesen eleget a kérésének.
A következő pillanatban Szabi tenyere végigsiklott az arcélemen, le egészen az államig, majd egy könnyed mozdulattal megemelte a fejemet, hogy aztán megcsókolhasson. Ösztönösen hunytam le a szemeimet, miközben ujjaim görcsösen belekapaszkodtak a fiú kabátjának anyagába, hogy aztán annál fogva közelebb vonjam magamhoz. Hirtelen pontosan ott éreztem magam, ahol lenni szerettem volna, és egész egyszerűen kiszakadt belőlem a megkönnyebbülés, amiért ráébredtem, hogy helyesen döntöttem. Hogy képes voltam átlépni a saját magam által kreált akadályokat, hogy megtettem azt a lépést, ami kivezetett a komfortzónámból, és legnagyobb örömömre ez a lépés egy olyan helyre repített át, amiről korábban csak álmodoztam.
Kezeim átkalandoztak a fiú tarkójára, ujjaimmal végigszántottam a piszkos szőke tincseken, közben pedig hátrabillentettem a fejem, utat engedve legjobb barátom ajkainak a nyakamhoz. Ahogy Szabi egy apró csókot lehelt az állam alá, akaratlanul is kiszakadt belőlem egy sóhaj, és hirtelen roppant mód átkoztam azt a pár száz métert, ami még elválasztott a lakástól.
- Nem csinálhatnátok ezt máshol? - szakította félbe a meghitt pillanatunkat egy női hang. - Egyrészt nem szeretnék bepillantást nyerni a magánéletetekbe, másrészt elálljátok az utat! Menjetek szobára, vagy tudom is én!
Kénytelen voltam arcomat a fiú dzsekijébe temetni, különben fenn állt volna annak a veszélye, hogy hangosan elröhögöm magam. Azért nevetséges, hogy egyes emberek ennyire nem tudják elviselni, ha valakik közterületen csókolóznak. Még ha félmeztelenül rámásztam volna Szabira, és hangosan sikongattam volna, azt mondom megértem, hogy zavarja, na de hogy egy csók? És komolyan, mennyi ideig tart kikerülni minket? Na, mindegy! Végül Szabi arrébb lépett, így a hátam nekisimult az egyik lakóház falának, a nőci pedig tovább tudott haladni. Még valamit dörmögött az orra alatt, aminek központjában határozottan Szabi és az én nemi életem állt, de hála istennek nem értettem tisztán minden szót.
- Ha engem kérdezel, megfontolandó a tanácsa – jegyezte meg Szabi, miközben tenyere besiklott a kabátom alá.
- Valahogy éreztem, hogy egyet fogsz érteni vele – nevettem el magam. - Viszont... – váltottam komolyabb témára.
- Miért érzem úgy, hogy most jön az a rész, amiben feltűnik a drágalátos olasz majmunk, és tönkre vág mindent? - engedett el a fiú.
- Hé – kaptam a keze után. - Döntöttem Szabi, és komolyan is gondolom, hogy veled szeretnék lenni – néztem mélyen a szemébe. - Viszont azt meg kell értened, hogy elvileg még Theo barátnője vagyok, és bár te utálod őt, nem érdemli meg, hogy a háta mögött összejöjjünk. Személyesen szeretnék vele beszélni, mert ennyi jár neki, és erre szüksége van a lelkiismeretemnek. Csak egy napot kérek, oké?
Szabi nem túl lelkesen, de azért rábólintott a kérésemre, majd összefonta az ujjainkat, hogy aztán folytassuk az utunkat. Amíg elértük a lakást, addig a srác a szünetéről mesélt, kifejtette, hogy többet rá se tud nézni a karácsonyfákra, illetve elújságolta, hogy a házat egész gyors tempóban sikerül helyreállítani, így január közepére várhatóan már újra rendben lesz, ráadásul Lili is teljesen felépült, szóval minden helyrerázódott.
Hazaérve gyorsan lezuhanyoztam – mert természetesen az a húsz perc spinning engem jobban megizzasztott, mint mást a teljes edzés -, utána pedig összedobtam valami vacsorát magunknak. Szabi elfeküdt a kanapén, valamilyen régi bajnokok ligája meccs ismétlését nézte, majd mikor odavittem neki tálcán a kaját, azt nemes egyszerűséggel a kis asztalra pakolta, és a tálca helyett inkább engem húzott az ölébe.
- Szigorúan véve szerintem egy csók még nem számít a másik háta mögötti összejövésnek.
- Szigorúan véve talán nem – értettem egyet.
- Na és a közös alvás?
- Esetleg belefér.
- És a kettő ötvözve? - próbálkozott be vigyorogva, mire persze oldalba böktem.
- Javíthatatlan vagy!
- Egy próbát megért – vonta meg a vállát.
Igen, ekkor még minden rendben volt. Ekkor még boldogan feküdtem el Szabi mellett a kanapén, és élveztem, ahogy a fiú ujjai újra meg újra végigsimítanak a karomon. Imádtam érezni az egyenletes légzését a bőrömön, és még az sem tűnt riasztónak, hogy életemben először szakítanom kell egy sráccal. Minden tökéletesnek, már-már álomszerűnek hatott. Mégis ki a fene gondolta, hogy ez az egész Szabi és Baba dolog nem fog megélni egy teljes napot? Mert nem élt meg...
Sajnálom, most mennem kell, ki kell érnem Theo elé a reptérre, de ígérem, hogy mindent el fogok mesélni. Kicsit még le kell hűtenem magam, különben lehet, hogy az egész következő rész negatív jelzők felsorolásából fog állni Szabi neve előtt. Szemét, számító dög...

31 megjegyzés:

  1. Kedves Naomi^^

    Mint mindig egyszerre sikerült hiperszuper édesre és idegőrlőre írnod *-* :S
    Még belegondolni is rossz, hogy egy hetet kell várni a folytatásra :(

    A vicces az egészben [ha nem bánod, egy kis egyéni plusz:)], hogy jelenleg van egy srác, akivel, ha megkínoznának se tudnám megmondani, hogy mi van köztünk, de csütörtökön, amikor beszéltünk Babának hívott:$. És rögtön eszmbe jutottál, meg Szabi, és áhh. Sosem gondoltam volna, hogy valaki is így fog hívni, és most *o*. #felmosóvödrötpls <3

    Türelmetlenül vár, és nyáladzik,
    Kisses
    A.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága April! :) (nagyon tetszik ez a név, lehet a következő sztorimban felhasználom... :D)
      Igazából nem is szoktam olyan sokszor függővéget hagyni :D Jó, ez most szándékos volt, mert ilyen kis gonosz vagyok, de gondoltam, hogy egyszer belefér :)
      Na, úgy látszik ez a Baba dolog kezd bejönni azoknál, akik olvassák a sztorit. Egyik barátnőm is ismerkedik most egy sráccal, aki Babának hívta egy üzenetben, és természetesen rögtön kaptam a lánytól egy képet a beszélgetésről :D Egyébként pedig, ha Babának hív, akkor biztos akar valamit a srác :) Sok sikert nektek! <3
      Köszönöm, hogy írtál! :)

      Törlés
    2. Óóó nyugodtan:) az még nekem lenne öröm^^ Vicces, mert őszi vagyok, névnapom meg tavaszi, és már csak ez a két évszakod maradt:D

      Mi snapen beszéltünk akkor, ott viszont látszik, ha screenshootolok, szóval, ha nem gond..:D
      Köszönöm^^<3

      Törlés
    3. Na, akkor ha már őszi vagy, akkor az őszi sztoriba mindenképpen írok egy Aprilt :)
      Oké, kép nélkül is elhiszem :D Nekem egyszer volt egy olyan kínos helyzetem, hogy gondolkoztam azon, hogy ráírjak e a srácra aki tetszik - amúgy csak egy-egy szót szoktunk váltani-, mikor is véletlenül sikerült Facebookon rányomni a videóhívásra. Persze ijedtemben azonnal lenyomtam, utána meg magyaráztam valamit arról, hogy meg van bolondulva a telefonom... Szóval óvatosan a beszélgetésekkel :D

      Törlés
  2. Nem is tudod elhinni mennyire vártam ezt a részt! Legalább 5-ször néztem rá a blogra mióta felkeltem... Nem csalódtam :D Szuper lett! Ahhjjj, hogy fogom kibírni a következő hétvégéig?! Szükségesnek látom újraolvasni az eddigi részeket! 😄😄😄

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, akkor ezért volt olyan magas a mai kattintás szám, még a rész előtt :) Azért örülök, hogy sikerült elég következetesnek lenni ahhoz, hogy vasárnaponként már számítsatok a folytatásra :) Egyébként pedig nagyon hálás vagyok ezért a lelkesedésért, hihetetlen érzés, hogy ekkora örömmel várjátok, hogy kijöjjön a folytatás! <3
      Örülök, hogy tetszett a rész, és elnézést a függő végért, de egész egyszerűen annyira vágytam már arra, hogy egyszer én is így zárjak le valamit :D Nyugalom, a következő hét gyorsan elrepül, és talán ha minden jól megy, akkor egy nappal korábban is fogom tudni hozni a részt! :)
      Addig is jó olvasgatást! :D Köszönöm szépen, hogy írtál! :)

      Törlés
  3. Fantasztikus resz lett.. egyszeruen imadom azt ahogy irsz. egy erosen dus fantaziaval rendelkezel es ezert csak annyit tudok mondani hogy koszonom. ez a tortenet meger mindent penzt. egyszeruen imadom. es most pedig.jon az a resze amikor merges vagyok rad . hogy hagyhattad itt abba? Miert csinalod ezt velem?:((( most egy hetig varnom kell hogy megtudjam mi tortent Babaval es Szabival. .. ^^. nagyon varom az uj reszt. siess vele :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm a kedves szavaidat, hihetetlenül jól esnek! :) Elképesztően boldog vagyok, hogy így vélekedsz a történetről, és nagyon örülök, hogy sikerült egy olyan sztorit alkotnom, ami ennyire pozitív véleményt váltott ki belőled! :)
      Íjj, hát elnézést ezért a lezárásért, tényleg elég egy aljas dolog volt. igazság szerint ha tovább írom, akkor félő volt, hogy ma már nem kerül ki a rész, ráadásul annyira csábító volt egy jó kis függővég gondolata, hogy engedtem a kísértésnek :)
      Nyugalom, az az egy hét gyorsan elrepül! Köszi, hogy írtál! <3

      Törlés
  4. Szia!
    Ez a rész is, mint az eddigi összes, nagyon szuper volt.
    Annyira örültem annak a visszaemlékezős résznek, ami eszméletlen vicces volt. Azt nem mondom, hogy hangosan nevettem, mert a családom egy fele volt mellettem, de magamban megmosolyogtam. De Szabi márcsak ilyen.
    Aztán végre, végre rájött Hanna, hogy neki Szabi kell, de az az utolsó mondat mindent elrontott. Most várhatok egy hetet! :(
    Nagyon várom a következőt! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Nagyon örülök, hogy tetszett a rész, és annak is, hogy bejött ez a visszaemlékezős dolog. A múltkori rész alatt is többen megjegyezték, hogy tetszett ez a kis bepillantás a múltba, úgyhogy reménykedtem benne, hogy ezúttal is bejövős lesz a dolog :) És igen, Szabi már csak ilyen :D
      Igen, legalább egy rész erejéig hagyhattam volna mindenkit abban a békés tudatban, hogy Hanna és Szabi végre egymásra találtak, de hát nem lehet mindig minden tökéletes :D
      A következő jövőhét hétvégén érkezik!
      Köszönöm, hogy írtál! <3

      Törlés
  5. I am dead...ennyit tudok csak hozzászólni.. #TeamSzabi!

    VálaszTörlés
  6. Szia! Hogy lehet így befejezni?! Végre összejönnek erre egy napot sem bírnak ki? Komolyan? Meg akarsz ölni? :D Amúgy nagyon imádtam ^^ Várom a kövit :*
    #teamSzabi <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Igen tudom, gonosz vagyok meg minden, de nyugalom, a következő részből kiderül minden -vagy majdnem minden ;D
      Azért örülök, hogy a függővég ellenére tetszett! :)
      Köszi, hogy írtál! <3

      Törlés
  7. Drága Naomi!

    Most nagyon haragszom ám. Miért, miért nem lehetnek végre boldogok? Meg akarsz ölni? hm? HM?!
    Remélem, nem valami nagyon csúnya, megbocsáthatatlan dolgot tett Szabi, mert azt te is meg fogod bánni... :D
    Neem, cejemeje van, imádunk, de ez... Nem bírok ki egy hetet :(
    Na mindegy, fantasztikus lett a rész, de a vége az... :( <3
    #TeamSzabi
    #TeamNaomi
    #TeamWinterNotes

    ölel: Franciska <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Franciska! :)
      Sejtettem, hogy meg fogom kapni a magamét ezért a nagyon aljas lezárásért, de azért bízom benne, hogy a folytatásban kárpótolhatok majd mindenkit :D Egyébként Szabiról sok mindent el lehet szerintem mondani, de hogy szánt szándékkal bántaná Hannát, az nem tartozik közéjük, szóval talán annyira nem tett megbocsáthatatlan dolgok a mi kis szöszkénk :D
      Azért biztos, ami biztos alapon lecseréltetem a zárat itthon, nehogy valaki nekem támadjon egy baltával :D
      Köszi, hogy írtál! <3
      #TeamFranciska

      Törlés
  8. Drága Naomi!:3
    Szerintem az lesz a legjobb, ha a barátnőmmel folytatott beszelgetést írnám le, vagy legalábbis abból idéznék, mert tökéletesen megmutatja, milyen a történeted. Fordulatos, élvezhető és még nagyon sok jelzőt felsorolhatnék, de a lényeg:
    Én: Winter notes ☺☺
    Ő: Uuuuu 😍
    Ő: Van új resz? 😍
    Én: Csak annyit mondok
    Én: AZTAKURVAISTENFASZAKICSESZETTJORESZEZ 😍😍😍😍😍😍😍😍😍😍😍😍😍😍😍😍😍😍😍😍😍😍
    Ő: Uuuu 😍😍😍😍😍
    *Egy perccel később*
    Én: U-T-A-L-O-M-N-A-O-M-I-T 😱😱😱😱😱😱😱😱😱😱😱😱😱

    Megölöd az olvasóid, de akkor is imádlak:3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Jesszusom, micsoda heves reakciók :D Azért remélem még nem indultatok meg felém egy láncfűrésszel :D
      Legközelebb majd teszek ki egy olyan figyelmeztetést, hogy aki nem akar idegbajt kapni, az csak akkor olvassa tovább, ha már kinn van az új rész :)
      Köszi, hogy írtál <3

      Törlés
  9. Sziaa!

    Miközben olvastam a fejezetet elgondolkoztam azon, hogy nahát milyen kis cuki rész ez, ehhez illően cuki kommentet fogok írni. Megemlítem hogy én pont annyi idő után akartam kijönni stepaerobickról, mint Hanna a spinningről, csak engem lakótársam nem engedett. Leírom, hogy mennyire hihetetlenül szabis (és úgy átlagban focista pasis) lett Szabi bemutatkozása Hanna szüleinek, elmesélek egy ehhez tartozó anekdotát, arról, hogy ez vajon valami általánosan párosult tulajdonság, hogy az a srác aki tud focizni, automatikusan szeret random helyeken meztelenül lenni (megye 2-es focimeccs után a csapat sztárcsatára lejtett könnyed táncot a az ajtófélfával (Y) :'D) Meg akkor már arról is írok, hogy Hanna anyukája mennyire hihetetlenül bölcs, és hogy milyen iszonyat nagy igazságot mondott ezzel a mondatával: "Elhiszem, hogy kellemes a figyelem, amivel ő kitüntet, de ne a figyelembe szeress bele, hanem abba, akitől kapod" megfontolandó bölcselet, elraktározom magamban, és szükség esetén előhívom. :D

    De mindezek, huss kiröppentek a fejemből, mikor az utolsó két bekezdést olvastam. Szóval most az van, hogy itt ülök a gépem előtt, mentolos csokit zabálok, és próbálok valami értelmes magyarázatot keríteni Szabinak. Meg mantraként mondogatom, hogy Szabi jó, Szabi szereti Hannát, Szabi nem egy manipulatív kis pöcs, akit utálni kell. És próbálok magamból kiindulni, hogy én is mindig mindent túldrámázok, és hátha Hanna is ilyen, végtére is ő is lány.

    El nem tudom képzelni, hogy Szabi mit követett el, amiért Hanna kiakadt, de elképesztően kíváncsi vagyok rá, és kicsit hajlok arra is, hogy így látatlanban - női szolidaritás ide vagy oda - de Szabinak adjak igazat. A csoki és a "Szabi szereti Hannát" mantra megtette a hatását. :D

    Egyébkéént, olvasóként nagyon nem szeretem a függővégeket, de mikor írom annyira adják magukat, hogy csak na. Kísértenek, és nem engedik, hogy még két mondattal tovább írd, hogy feloldd a függővéget :D

    Úú, amúgy Hanna apukája kinek szurkol, ha ennyire a Bayern ellen vaan? :D én bár zömmel és többnyire Barca szurkoló vagyok (uh, ez egy iszonyú félreérhető divatdrukkeres mondat, de jó okaim vannak rá, amiket nem kezdek itt boncolgatni, mert 3 kommentbe se férne be, és nem akarok offolni, a lényeg, hogy bár imádom a klubot ellentmondásos tud lenni a viszonyunk), azért a Bayernt is csípem :D De az én Szabim Liverpoolos volt :'D

    És a harmadik amúgy az az, hogy imádtam a fejezetet, és Szabi meg Hanna irtóra cukik együtt, és nekik együtt kell lenniük, és nem tudom melyikük rontott el és mit, de remélem minél előbb helyrehozza majd. És üzenem Hannának, hogy Szabi bármit is csinált, nem lehet szemét számító dög, mert "Szabi szereti Hannát", és "Hanna gondoljon is bármit pillanatnyilag, azért ő is szereti Szabit" :D Nagyon szeretem amúgy azt ahogy az ő kapcsolatukat felépítetted, a nagyon szoros, mindent elfogadó, és egymáshoz végletekig ragaszkodó barátságot, és az ebből kiépülő szerelmet :3 éééés már megint iszonyat sokat rizsáztam, és tutira a fele értelmetlen, szóval bocsánat :$ De tetszett a rész és veszettül várom a jövő vasárnapot :D

    puszi, D.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)

      Oké, én elgondolkoztam azon, hogy hogyhogy ilyen sokáig írod a kommentet, de amint megláttam a hozzászólás terjedelmét, választ kaptam a kérdésemre :D

      Ahogy olvastam a kommentet, egyébként az a kérdés fogalmazódott meg bennem, hogy írsz-e valamilyen sztorit, mert nagyon tetszett, ahogy az elején kis könnyeden, vidáman, szórakoztatóan felvázoltad, hogy hogyan is indultál neki a hozzászólásírásnak, majd vágtam keresztbe az egészet :D Szóval ha írsz, akkor kérek szépen linket, ha pedig nem, akkor szerintem kipróbálhatnád magad benne! :)

      Én egyszer elmentem biciklitáborba, amiről amúgy a későbbiekben úgy nyilatkoztam, hogy remek volt, csak a biciklizést kihagyhattuk volna. A lényeg, hogy már mikor a találkozási pontra értünk elfáradtam, és onnan várt még ránk 62 drágalátos kilóméter. Szerintem életem csúcsteljesítménye volt, hogy csak naponta egyszer kaptam sírógörcsöt, mindenesetre utólag visszagondolva tényleg jó volt :D

      Na igen, a focisták meg a meztelenkedés. Én elképesztően sok focit nézek, ebből kifolyólag rengeteg focista facebookprofilját is szemmel tartom, és hát ha a meccsek után a háromnegyede nem félmeztelenül pózolós képpel örvendeztet meg, akkor egyik sem. Mondjuk erről gyanítom, hogy mi csajok is tehetünk, mert hát azért biztos vagyok benne, hogy adjuk alájuk a lovat, de hát néhány felsőtest látványa után örülök, ha összekaparom magam a földről :D

      Amúgy én is Barca fan vagyok, ebből kifolyólag Hanna apja is spanyol bajnokság párti. Szabi pedig inkább angol focit néz, és hát az én fejemben Arsenal drukker, de ezt a sztoriban úgy sem említem meg, úgyhogy nyugodtan képzeld olyan fannak, amilyennek csak szeretnéd :D A Bayern meg azért lett "tiltólistás" mert amióta a németek hetet rúgtak a braziloknak nem szimpatizálok velük :D

      Olvasóként én is a hajamat tudom tépni a függővégektől, de íróként annyira nagyon szeretem őket, hogy az leírhatatlan. Igazából ezzel a blogos szerkezettel megnehezítettem a saját dolgomat függő lezárások terén, mert hát nem sok minden indokolja, hogy a lányok csak úgy random abbahagyjanak egy bejegyzést, de azért egyszer-egyszer belefér :)

      Szerintem is nagyon cuki együtt Szabi és Hanna párosa, én személy szerint imádom írni a kettejük részeit, és nagyon boldog vagyok, hogy ennyire felépítettnek érzed a kapcsolatukat, ugyanis nagyon igyekszem, hogy érződjön, mennyire mély barátság (esetleg szerelem) is az övéké :)

      Ami pedig Szabi alakítását, vagy Hanna túlreagálását illeti, a következő részben mindenképpen fény derül rá :) Vagy legalábbis terveim szerint fény derül rá, de írás közben sok minden változik, szóval ki tudja mi lesz a vége :D

      Nagyon, nagyon és még annál is nagyobban (jó, tudom nincs ilyen sz, de sokkal jobban hangzik, mint hogy nagyon, nagyon és még annál is jobban)köszönöm, hogy írtál nekem! <3
      U.I: Ha van sztorid, ne felejtsd a linkjét :)

      Törlés
    2. Jajj hát igen, a focista facebook profilok :D Én anno a spanyol válogatottba szerettem bele, és katalán fanatizmus ide vagy oda, azért Ramost és Casillast is meglehetősen szerettem és imádtam mikor meccsek után posztolgatták a képeket, amin kábé az öltözési hierarchia volt látható - valaki még mezben, Ramos már mez nélkül, de mezalsóban, Casillason már mezalsó sincs, Özilen meg csak törölköző xDD Az Arsenalt is csipázom amúgy, volt is egy osztálytársam aki Szabihoz hasonlóan elvetemült ember volt, focista és Arsenal szurkoló :D Óó hát így megértem azért a tiltólistát, én azon a meccsen a másik oldalnak drukkoltam (spanyol-német szurkoló vagyok válogatott szinten :D :D)

      Persze, szerintem simán belefér, pláne így hogy indokolsz is, ráadásul tök jó indokokat hozol - ehhez képest én nevetséges indokokkal hagytam abba gyerekkoromban a naplóbejegyzéseim, amiket aztán soha nem fejeztem be, így mivel az emlékezetem nagyjából olyan mint a szita, így egy csomó olyan dolog, élmény van, aminek az elejére emlékszem csak xD Hanna rendesebb nálam :D

      éés igen, van sztorim, többi is :D http://finalmasquerade07.blogspot.com/ itt fanfic novellák (egy kivételével mind focis és majdnem mind romantikus) és egy F1-es fanfic kisregény van fenn, iiiilletve van egy másik, http://verbosszu-vendetta.blogspot.hu/ ez pedig mostanában indult egy saját történettel, amit leginkább kriminek tudnék definiálni, de kicsit lehet a thrillerbe is belecsúszik :D

      És nagyon szívesen írok komit, mert tökre szeretek amúgy hozzászólásokat írogatni, mert általában mindenről van véleményem, vagy csak szimplán eszembe jut valami, amit muszáj megosztanom a történet/cikk írójával :D

      Törlés
    3. Én igazából a 2014-es vb óta nézek rendszeresen a focit, és hát van egy olyan mániám, hogy szeretek annak a csapatnak drukkolni az ilyen nagy világeseményeken, akik hazai pályán játszanak. Így kötöttem ki a brazilok mellett, és hát megláttam Neymart, és onnantól végem volt. Igen a barcelona rajongásom is Neymarból fakad, de annyi meccsüket néztem már meg - kábé az összeset - hogy most már ha Neymar nem játszik, akkor is elvetemült rajongó vagyok :D A brazilokon kívül amúgy én is szeretem a spanyolokat, és bár mindig a Real ellen szurkolok, én is kedvelem Ramost, Casillast is szerettem amíg még ott védett, illetve Marcelo is az egyik nagy kedvencem (nyilván azért mert brazil :D).

      Ó, akkor én már olvastalak Téged, sőt még kritikát is írtam! Na, már akkor is tetszett a stílusod, nem csoda, hogy másodjára is megfogott :D

      A kommentkedvelő jó szokásod pedig tartsd meg! <3

      Törlés
  10. Na nee....Ez komoly? Itt muszáj volt abbahagynod? :D Jézusom, nagyon felcsigáztál.xD
    Nagyon reménykedem esetleg egy plusz részben még vasárnap előtt(?) ☺
    Őrültségem félre téve eszméletlen jó rész lett :)
    Nagyon szerettem a Summer Notes-t is, de ezt talán még jobban :) Nagyon sokat fejlődtél az írásban, fogalmazásban és valahogy jobban ki van dolgozva az egész történet.!
    További sok sikert Drága Naomi! :) Nagyon várom már a következő észak történetét is!☺Esetleg egy Autumn Notes az őszre? :)
    Puszi
    Aggie♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Valahogy amikor írtam hatalmas késztetést éreztem arra, hogy itt zárjam le a sztorit, és az őrültbe kergesselek benneteket :D Örülök, ha sikerült :D
      A kedves szavaidat nagyon szépen köszönöm, boldog vagyok, hogy komolyan úgy látod, hogy fejlődtem. Hihetetlenül izgultam egy új történetbe belevágni a Summer Notes után, és most még jobban izgulok az új évszaksztori miatt, mert hát Szabit űbereleni nagyon nehéz lesz, arról nem is beszélve, hogy talán egy sulis történetnél nem is lehet tinédzserközpontúbbat alkotni :)
      Köszönöm szépen, hogy írtál Aggie! <3

      Törlés
  11. "Mégis ki a fene gondolta, hogy ez az egész Szabi és Baba dolog nem fog megélni egy teljes napot? Mert nem élt meg..."
    Ma minden kedvenc írom úgy zárja le a fejezeteket,hogy elrontja az addig kialakult jó kedvemet.Felháborító! :(
    Amúgy nagyon teccccet (igen 4 c-vel) a rész,hozd hamar a folytatást!:3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Először is nagyon köszönöm, hogy felvettél a kedvenc íróid közé, pirulok ám rendesen :D Másodszor pedig elnézést, amiért csatlakoztam azok táborához, akik késztetést éreznek arra, hogy az őrületbe kergessék az olvasóikat, de hát néha kellenek az ilyen függő végek :D
      Nagyon örülök, hogy teccccett :D <3

      Törlés
    2. Késztetést érzek megjegyezni,hogy előtted csak a barátaim blogjait olvastam rendszeresen :D

      Törlés
    3. Akkor még kiváltságosabbnak érzem magam :D

      Törlés
  12. Nagyon tetszett eme rész is. Remélem izgalmas lesz a kövi. Végre egy igazi szerelem. Így be fejezni ahj oké. Siess kövivel.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örlük, hogy tetszett :D Reményeim szerint egy jó izgalmas rész fog következni, úgyhogy nyugalom :)
      Sietek! <3

      Törlés