Téli bejegyzés #12 – 2015.12.24

2016. március 6.

Sziasztok! :)

Íme a 12. Fejezet! Ezúttal a szokásos részhosszal érkezem, mert hát Szabi megjelenésével egész egyszerűen ömlenek belőlem a szavak :D Remélem, hogy tetszeni fog a bejegyzés!
Jó olvasást, és ha időtök engedi hagyjatok nyomot magatok után! <3
 
Téli bejegyzés #12 – 2015.12.24
Szóval, először is leszögezném, hogy épp Veszprém felé utazom, és mivel elég ritkán látom a családomat, valószínűleg egy ideig nem jelentkezem, mert szeretném a legjobban kihasználni a rokonaimmal töltött időt. Kedden fogok hazautazni, utána feltehetőleg már jövök is egy új bejegyzéssel, de addig kérlek szépen Titeket, hogy legyetek türelemmel!
Bár csak egy nap telt el azóta, hogy írtam, elképesztően sok dolog történt velem, ráadásul a múltkori írásomat elég csúnyán ketté szelte az áramszünet, úgyhogy tényleg jó sok mindenről tudok most írni. Remélem Veszprémig befejezem...
Szóval, ott tartottam, hogy Szabit fárasztottam az éjszaka közepén a világ egyik legkevésbé sem könnyed beszélgető témájával, aminek az élét a srác egy könnyed poénnal elvette, majd áttért a kedvenc témájára, vagyis önmagára. Persze nincs okom panaszra, hiszen a fiúval történik annyi minden, hogyha nonstop magáról beszél, akkor is tud újat mondani, így roppantmód szórakoztatott a beszélgetés, csak hát az egyenlegem közbe szólt. Miután elküldtem a srácot aludni, én magam is megfogadtam a saját tanácsomat, és bár az agyam még szívesen fárasztott volna egy kis Theo-n való töprengéssel, hála istennek álmosabbnak bizonyultam ennél, és mielőtt eléggé belemélyedtem volna a témába, elnyomott az álom.
Oké, akkor nagy vonalakban a hétfő. Reggel egy ágyba reggelivel ébresztettem Theo-t, ami egyfajta bocsánatkérés is akart lenni az előző esti félreértelmezhető viselkedésemért. Bár hangosan nem mondtam ki, hogy hülye voltam, szerencsére a fiú elég intelligens ahhoz, hogy értsen a jelekből, és egy csók kíséretében a tudtomra adta, hogy részéről minden rendben. Ezek után eltöltöttünk egy romantikus délelőttöt a várban, ebédeltünk egy jót, este pedig benéztünk a Vörösmarty térre, és élveztük egy kicsit a karácsonyi forgatagot. Egy kellemes nap tipikus mintapéldáját töltöttük együtt, kézen fogva járkáltunk, néha-néha a srác közelebb húzott magához, elcsattant egy-két csók is, jókat beszélgettünk, még jobbakat ettünk. Tipikusan az a jelenet, amit egy romantikus könyvben húsz oldalon keresztül fejtegetnek, míg az olvasók szívecskéket pingálnak a lapokra, és olvadoznak egy sort, hogy ez a srác mégis mennyire „ahw” kategóriás. Este, ahogy Theo karjai között feküdtem – mert tekintettel arra, hogy már jóban voltunk, furán vette volna ki magát, ha külön alszunk – én magam is végigpörgettem a napot a fejemben, letörölhetetlen vigyor kötözött az arcomra, és ha a szívem nem is vert háromszor olyan gyorsan, mint általánosságban, határozottan úrrá lett rajtam az a kellemes, jókedvű, gondtalan érzés, amibe az ember bele tud szeretni.
Ebből aztán egy mondat zökkentett ki:
- Tényleg mennem kell – súgta a fülembe Theo, miközben szelíden igyekezett lefejteni magáról, hogy időben elkezdhesse a becsekkolást.
- Miért laksz ilyen fene messze? - sóhajtottam fel. - Ráadásul oké, most visszajössz, de a suli után? - bukott ki belőlem a kérdés, ami egészen a reptérre érkezésig megfogalmazatlanul motoszkált az agyamban.
Hát a romantikus válaszomra várhattam, ugyanis a srác a nagy monológok helyett türelmetlenül az órájára nézett, majd a számlapról rám emelte a tekintetét, és végül fancsali ábrázatomat látva hajlandó volt egy kis empátiát gyakorolni. Jó, lehet én reagálom túl, illetve a későbbi eseményeket figyelembe véve nem meglepő, hogy próbálom Theo-t kissé negatív színben feltüntetni, mert egyébként nem túl sok érvem lesz megmagyarázni azt, ami történt. Jó, igazából így sincs sok, mert az olasz srác valójában semmi rosszat nem csinált, szimplán csak nem akarta lekésni a gépét... aj, tragikus egy nőszemély vagyok.
- Hé Hanna! - nyúlt mutatóujjával az állam alá. - Felesleges azon agyalni, hogy mi lesz a suli után. Ne gondold túl! Itt vagyunk, elsején jövök vissza, addig pedig beszélünk. Ne rágódj a jövőn, mert csak tönkreteszed az addig vezető utat! – próbált lelket önteni belém, és mivel hirtelen roppant meghatónak találtam a szavait, elfelejtettem tovább akadékoskodni, Theo pedig egy gyors csók után már ott sem volt.
Ezek után ugyebár temérdek idő szakadt a nyakamba, amit aztán egy csodálatos áramszünet tönkre is vágott. Alapvetően nem félek a sötétben, ráadásul mivel még csak délután négy óra volt, határozottan láttam a kinti fény segítségével is, de tekintettel arra, hogy tél van, nem sokáig vigasztalhatott a tudat, hogy kinn még világos van. Így hát minden bátorságomat összeszedve kimerészkedtem a lépcsőházba, lesétáltam a földszintig, majd kinyitottam a tárolókhoz vezető nehéz, üvegajtót. Na, itt már nem voltak ablakok, így persze semmit nem láttam, de hála az élénk fantáziámnak tökéletesen el tudtam képzelni a penészedő falakat, valamint a sarokban himbálódzó pókhálókat, így végül a fantasztikus biztosíték ellenőrzésemből annyi lett, hogy mikor nekiálltam kitapogatni a villanykapcsolót, hozzáértem valami nedveshez, és egy elfojtott sikítás keretében egészen a szobámig rohantam.
B terv gyanánt gondoltam, hogy keresek egy gyertyát, mert bár a telefonom világít, nem akartam megkockáztatni, hogy lemerüljön. Emlékeim szerint, mikor az előző lakótársunkat Szabi elüldözte, az ő szobájába rámoltuk be a számunkra értelmetlennek minősített dolgokat, köztük a gyertyát, így bár nem szokásom csak úgy átkutatni a másik szobáját, ezúttal vészhelyzetnek minősítettem a dolgot, és nekiálltam Theo itt maradt cuccai között kutakodni. Na, hát ekkor ért a meglepetés, és nem, nem a gyertya lepett meg...
Esküszöm, hogy teljesen véletlenül rántottam túl az íróasztalának a fiókját, ami így aztán a lábamra esett. Miután túl voltam az öt perces káromkodási bemutatómon, valamint egy fél lábon ugráló rituális tánccal, nekiálltam visszapakolni a kihullott cuccokat. Na, ekkor keveredett a kezembe egy mélyvörös színű, bőrkötéses füzet. Oké, ezt már tényleg nem magától nyílt ki, egész egyszerűen füzet mániás vagyok, így muszáj volt belenéznem. Ekkor találtam magam szemben egy gyönyörű női kézírással, olasz szavakkal, számtalan szívecskével, és egy rakat fényképpel, amit valaki precíz alapossággal felragasztgatod a tört fehér színű lapokra. A képeken Theo egy nálam legalább háromszor dekoratívabb, hullámos, fekete hajú lánnyal pózolt, és tekintettel arra, hogy az olasz srácnak nincsen lánytestvére, nem igazán tudtam máshogy megmagyarázni az egymást ölelgetős fotókat, mintsem, hogy az ex – ne adj isten jelenlegi – barátnőt látom magam előtt, alias Clariee-t. Fél óra alatt minden létező össze esküvéselméletet levezettem a fejemben, elkezdtem magamat fárasztani, a „mégis miért őrizgeti ezt a füzetet” kérdésekkel bombázni magam, és bár kreatívnak gondolom magamat az embereket felmentő indokok keresésében, ezúttal zátonyra futott a dolog.
A dolog akkor fokozódott, mikor teljesen besötétedett, és ugye az áramszünet miatt a kinti fények sem égtek. A szomszédból valaki hívta a villanyszerelőket, de valami egész kerületet érinti dologról volt szó, és jelezték, hogy a munkálatok az előző napi fagyások miatt nagy valószínűség szerint eléggé el fognak húzódni. Hogy elüssem az időt, gondoltam rácsörgök Theo-ra. Röpke hét csörgetés után már fel is vette a telefont:
- Szia, Hanna! - kezdte hadarva. - A szüleim áthívták néhány haveromat, úgyhogy majd reggel felhívlak, oké?
- Öhm, hát persze, csak azt akartam tudni, hogy... - próbálkoztam azért, de a vonal túloldaláról áradó hangzavart elhallgatva, biztos voltam benne, hogy Theo egy szót nem ért abból, amit makogok neki.
- Én is szeretlek, szia! - Na kösz. Ki a fene mondta, hogy szeretlek?
Az utolsó dolog, ami még eljutott hozzám egy csilingelő női hang volt, ahogy Theo-t hívja. Természetesen az elképzeléseim szerint ez csak is Clariee lehetett, mert hát ki másnak lenne ennyire bájos hangja, ha nem annak a lánynak, akiről a nem túl komoly, de határozottan barátom fotókat őrizget az íróasztal fiókjában.
Mindenesetre mivel Theo nem volt nagy segítség figyelemelterelésben, maradt az utolsó, mégis legbiztosabb mentsváram, Szabi. Csak úgy mellékesen megjegyezném, hogy két csörgetésre felvette...
- Szia, Baba! - köszöntött lelkesen. - Mizu?
- Áramszünet van, és sötét. Nincs sehol egy nyamvadt gyertya, és rettegek kimenni a házból, mert kint sem égnek a lámpák – kezdtem bele rögtön. - Mi van, ha rám támad egy baltás gyilkos?
- Hatalmas mázlink? - kérdezett vissza szórakozottan a srác, és bár feltett szándékom volt eljátszani a sértődöttet, nem bírtam ki nevetés nélkül.
- Gonosz vagy...
- Ugyan Baba. Ha valakihez betörnek, az a földszinti lakó lesz, azt a lakást könnyebb kirámolni – magyarázta.
- Most már sokkal jobb – forgattam meg a szemeimet. - Te figyelj, szerinted az olasz lányok jól néznek ki? - bukott ki belőlem a kérdés.
- Könyörgöm Baba, honnan szeded újabban a beszélgetős témáidat? Komolyan a zsáneremről szeretnél hallani? - röhögött fel.
- Na, itt ülök egyedül egy tök sötét lakásban, az egész kerületben nincs áram, és minden nesznél késztetést érzek arra, hogy megmarkoljak egy konyhakést, és a bejárati ajtó irányába hajítsam. Ennyi jár nekem!
- Jó, tudod mit? Ha egy olasz lány úgy néz ki mint te, akkor határozottan jól – bólintott végül, az én arcom pedig pipacsvörösbe borult, miközben azért egy epés megjegyzés kiszaladt a számon.
- Hát ez az olasz lány legalább két kosárral előnyösebben mutat...
Ezek után persze Szabit nem lehetett levakarni, tudni akarta, hogy mégis ki ez a titokzatos két kosaras lányka, így hát kénytelen voltam elmesélni neki, hogy hogyan akadtam rá Theo fényképeire. Elég hosszúra sikeredett a beszámolóm, ugyanis talán kicsit abból is hozzáfűztem a sztorihoz, amit csak én képzeltem hozzá, de Szabi készségesen hallgatott. Közben néha felvázoltam neki, hogy épp megjött Hasfelmetsző Jack, illetve egyszer egy denevért hallucináltam a konyhaablakba, aki persze Dracula volt átalakulva. Egy idő után a srác áttett kihangosítóra, és bár alapvetően nem szeretek így telefonálni, mert idegesít, hogy visszahallom magamat, ezúttal értékeltem, hogy a fiú nem rázott le annak ellenére sem, hogy nyilván van fontosabb dolga.
- Akkor röviden összefoglalva a két órás előadásodat – kezdett bele szórakozott cinizmussal Szabi – Találtál néhány közös képet, egy olyan íróasztal fiókban, amit úgy meg kellett rántani ahhoz, hogy egyáltalán ki tud nyitni, hogy a lábadra esett. Minden bizonnyal Theo sokszor húzogatja ki és be - húzta az agyam jókedvűen. - Aztán hallottál egy női hangot, aki minden bizonnyal ez a bizonyos Camilla vagy ki a tököm volt, mert rajta kívül nyilván csak fiú haverjai vannak az olasz bájgúnárodnak, az anyja pedig még véletlenül sem a rendes nevén szólítja. Kihagytam valamit, ez így most túl rövidnek tűnt – nevetett.
- Nem vagy valami empatikus – adtam a tudtára, pont egy időben azzal, hogy valami hatalmas csattanások keretében végigbucskázott a fél lépcsőházon. - Úristen! Hallottad? Jesszusom, ez vagy a lopott tévé volt, vagy a baltás gyilkos megszabadult egy szemtanútól. Én leszek a következő!
- Állj már le, Baba! Csak valaki leejtett valamit, vagy megbotlott, mert sötét van. Senki nem fog neked esni egy baltával...
- Azért, hozok valami nehezet, amivel jól lehet ütni – vetettem ellen, miközben feltápászkodtam a kanapéról.
A céleszközöm végül a sodrófa lett, mert bár a konyhakések csábítónak tűntek, kicsit tartottam attól, hogy egy betörő kitekeri a kezemből, majd azzal szúr le. Akkor már inkább vágjon fejbe egy sodrófával, és amíg én kómában vagyok, rámolja ki a lakást. Sokkal jobb koncepció. Persze a konyhai kalandom se telhetett el agyalás nélkül, igen hamar kiszúrtam kinn egy fekete autót – mert természetesen ilyenkor remekül látok a sötétben is -, ami mellett néhány ember ácsorgott.
- Lehet, hogy szervkereskedők – adtam Szabi tudtára az aggodalmaimat.
- Akkor vigyázz, nehogy kiszúrjanak az ablakban. Azt hallottam, hogy a szemtanúknak stílusosan szemét vájják ki először – paráztatott a srác. - Kár lenne a tieidért.
Reagáltam volna, de ekkor Szabi lerakta, mondván tíz perc és visszahív, csak be kell ugrania egy boltba. Amint megszakadt a beszélgetés arrébb sétáltam az ablaktól, görcsösebben rámarkoltam a sodrófára, és gyorsan leellenőriztem, hogy be van-e zárva a bejárati ajtó. Épp rátettem a kezem a kilincsre, mikor hallottam, hogy becsapódik a lépcsőház kapuja, majd valaki kemény és gyors lépésekkel megindul felfelé. Gondoltam, hogy az első, vagy a második emeletnél elhalnak a hangok, de pechemre az érkező feljebb készült. Illetve így kellett volna lennie, de az enyémmel megegyező emeleten megállt. Ekkor kezdett el kétszer olyan gyorsan verni a szívem, mint az egyébként normális lenne, és ösztönösen álltam az ajtó azon oldalára, ahonnan először ütést lehet mérni egy kéretlen behatolóra. Azért persze magamban fohászkodtam, hogy a szomszéd legyen, de ez a reményem akkor szállt tova, mikor az ismeretlen emberke elkezdett babrálni az ajtó zárjával. Le kellett nyelnem magamban egy sikolyt, miközben felemelt sodrófával vártam az érkezőt.
A zár kattant, az ajtó nyílt, a sodrófa pedig lecsapott, amit egy irdatlanul nagy üvöltés követett. Én persze gondolkodás nélkül rúgtam gyorsan még bokába is a támadót, és már épp lendítettem a térdemet, hogy még az ágyéka se élje túl a találkozást, mikor a behatoló elkapta a lábamat, ezzel megfékezve támadási szériámat.
- A kurva életbe! Meg vagy húzatva Baba?
- Szabi? - kerekedtek ki a szemeim, majd hunyorogva ismételten szemügyre vettem a betörőt, akinek piszkos szőke tincsei tökéletesen beállítva meredeztek a feje tetején. - Hülye, barom állat! - öntött el egy pillanat alatt a harag, és ismételten nekiálltam csépelni a srácot.
- Na, állj már le! - fékezett meg újra. - Még kettőt látok a sodrófa miatt, így nem fair.
- Megijesztettél! Különben is, mit keresel itt?
- Hoztam gyertyát a dilis barátnőmnek – emelt meg egy csomag mécsest.
Hát igen, Szabi tudja, hogyan kell annyira aranyosnak lenni, hogy az ember egy másodperc alatt elfelejtse, hogy tulajdonképpen haragszik rá. Azzal az ártatlan félmosollyal az arcán, azzal a kedves féltéssel a hangjában. Sok rosszat el lehet mondani Szabiról, mert hát a tökéletestől azért igen messze van, de hogyha valakit szeret, azt teljesen teszi, és ennél nagyobb érték nem hiszem, hogy van.
- Utazol három órát néhány gyertyáért, és én vagyok a dilis? - kérdeztem nevetve.
- Igen, én pedig a végtelenül jó fej – bólintott magától értetődően Szabi, miközben becsukta maga mögött a bejárati ajtót.
Hamarosan már a kanapén ültünk, a nappalit halvány fénybe vonták a kávézóasztalon égő mécsesek, Szabi telefonjából szólt a zene, mi pedig érett tizennyolc évesek lévén Monopoly-t játszottunk. Természetesen nem kellett túl sok idő ahhoz, hogy összevesszünk rajta, ugyanis Szabi volt a bankos, és szétcsalta az agyát. Amikor neki kellett volna fizetnie, zavartalanul adott mindig kevesebbet, amikor pedig épp pénzt kapott, akkor kicsit megszaladt a keze. Egy ideig mondjuk nem tűnt fel, de amikor már legalább a huszadik építményt vásárolta meg magának, és ennek ellenére ötször annyi pénze volt, mint a játék elején, kezdett gyanússá válni. Ezzel szemben én ott ültem a magam egy szál épületével, és alig bírtam kifizetni a büntetést, amit azok a nyamvadt ajándék kártyák tartogattak.
- Hogy csalhatsz a Monoply-ban? - háborodtam fel, mikor feltűnt, hogy hülyének néz.
- Hogy én? Aljas rágalom! - kérte ki magának rögtön.
- Akkor add ide a bankot!
- Baba, ha te számolsz, akkor szilveszterig játszunk – intett le.
- Kettőnk közül én vagyok matek faktos – vetettem ellen, miközben áthajoltam a tábla fölött, hogy megszerezzem a bankként funkcionáló társasfedelet.
- Ebből is látszik, hogy én vagyok az okosabb – bólintott. - Épeszű ember nem akar önszántából több matekot... - vetette ellen, majd maga mögé tartotta a bankot.
- Add ide!
Szabi csak hátrébb dőlt, hogy biztos ne érhessem el a fedelet, miközben én már lassan a táblán hasaltam, hogy legalább az ujjam hegyével bele tudjak kapaszkodni a kartondobozba. Tekintettel arra, hogy végtelenül rossz mozgáskoordinációs képességekkel rendelkezem, igen hamar kibillentem az egyensúlyomból, bezuhantam a kávézóasztal és a kanapé közé, majd még a fejemre esett a játéktábla, néhány műanyag házzal. Legjobb barátom ahelyett, hogy aggódva érdeklődjön az állapotomról, kifeküdt a röhögéstől, míg én tovább rombolva a becsültemet megfejeltem a kisasztalt is.
Már épp eljutottam arra a szintre, hogy ideje lenne feltápászkodni, amikor Szabi lejátszási listáján jött egy új szám, és legnagyobb meglepetésemre a keringő zenénk dallamai ütötték meg a fülemet. Az természetes, hogy az én mobilomon rajta van a zene, mert hát néha szoktam a srácot azzal zaklatni, hogy próbán kívül táncoljuk el valamelyik részt, de legjobb barátom rendszeresen nyavalyog azon, hogy már attól égnek áll a szőr a hátán, ha csak egy dallamot is meghall belőle.
- Ugye tudod, hogy nem mosod le magadról, hogy Christina Perri van a telefonodon? – ültem fel ördögi vigyorral az arcomon.
- Szemrebbenés nélkül letagadom.
- És ha szépen megkérlek, hogy ez legyen a csengőhangod, mikor én hívlak? - rebegtettem meg angyalian a szempilláimat, miközben a dal épp a refrénjéhez ért.
- Kizárt dolog – jelentette ki makacsul, de ennek ellenére pontosan tudtam, hogy nyert ügyem van.
- Na légyszi! A kedvemért – próbálkoztam tovább.
- Gondolod, hogy megér az nekem ennyit? - vigyorodott el pimaszul, de kivételesen peche volt, mert pontosan tudtam, hogy ha arról lenne szó, akár a Titanic zenéjét is beállítaná.
- Gondolom – nevettem el magam, mire a srác csak megforgatta a szemeit.
- Visszaélsz a jóindulatommal, Baba – billentette szórakozottan oldalra a fejét. - Tudod mit, csörgess meg, és ha tényleg jobban tetszik ez a nyáladzás, mint a jelenlegi, akkor átállítom - ajánlotta fel.
Kíváncsian kerestem ki a hívásnaplóban Szabi nevét, majd érdeklődve vártam, hogy megszólaljon a telefonja. Rendszerint egy Iron Maiden dal szokott felcsendülni, de legnagyobb meglepetésemre nekem valóban külön bejáratú csengőhangom volt. Amint meghallottam az első hangokat elmosolyodtam. Bármikor felismerem ezt a számot, ugyanis ez az a dal, ami miatt jóban lettem Szabival.
A mai napig tökéletesen emlékszem arra a napra, mikor találkoztunk, és mindig rám jön a mosolyoghatnék, ha magam elé képzelem négy évvel fiatalabb énünket. Szabi akkor még oldalt felnyírt hajjal hódított, és rendszerint egy nadrágtartó lógott le a farmerjáról, mert az olyan menő dolog volt. Amikor találkoztunk – megjegyezném mindez az évnyitón volt – akkor is ilyen szerelésben parádézott, de legalább egy inget méltóztatott felvenni, bár így utólag azt kell mondjam, hogy csak azért bújt bele, mert pontosan tudta, hogy rohadt jól áll neki, ha a nyakkendőjét csak hanyagul köti meg, az inge ujjait pedig könyékig feltűri, mindezt pedig megspékeli egy napszemüveggel. A lényeg a lényeg, hogy Szabi szokásához hűen rohadt jól nézett ki, és a suli előtt már javában bandázott, mikor megérkeztem én. Magam mögött húztam a rohadt nagy bőröndömet, ugyanis az évnyitóról mentem beköltözni az albérletbe, a cipőm sarka billegett, mert út közben beszorult egy csatolna fedélbe, napszítta hajam a szélrózsa minden irányába állt hála a mellettem ötszázzal elhúzó kocsiknak, és hogy megkoronázzam a nőies megjelenésemet, dőlt rólam a víz.
Ekkor naivan azt hittem, hogy nem lehet fokozni a dolgokat, de természetesen a cipőm sarka mikor máskor adta volna meg magát, ha már nem a suli előtt, a jövendőbeli iskolatársaim előtt? Úgy terültem ki az iskola előtt, mint egy béka, akin átmentek úthengerrel, majd végső megsemmisítés gyanánt még a táskám húzókája is fejbe csapott. Ezt a roppant tehetséges vénámat apától örököltem, aki mindig azt mondta, hogyha nyilvánosan esel, akkor legjobb poénosan venni a dolgot, így felálltam, és a lehető legtermészetesebb módon meghajoltam. Emlékszem, mindenki néma csendben állt a döbbenettől, amíg Szabi el nem röhögte magát, és szórakozottan megtapsolta az alakításomat. Küldtem a fiú irányába egy hálás mosolyt, amit persze a srác egyértelmű jelnek értelmezett arra, hogy szabad a pálya az ágyamig, így zsebre vágott kézzel, olyan laza mozgással, hogy azt hittem szétesik, odaszambázott hozzám, majd a már védjegyévé vált pimasz hangsúllyal bemutatkozott.
- Szabi vagyok, és te Drága? - nyújtotta felém a kezét.
Vidéki lány létemre annyira nem voltam hozzászokva ahhoz, hogy vadidegenek mindenféle becenevekkel illessenek, így persze a szemöldököm a homlokom tetejéig szaladt, majd egy „ugye ezt te sem gondolod komolyan” pillantást vetettem a srácra. Ő még mindig földöntúli magabiztossággal állt előttem, és bár szemét eltakarta a szemüveg, tökéletesen éreztem pillantását a blúzom dekoltázsa táján.
- Na ide figyelj, Szöszi! - viszonoztam a kedves becenevét. - Azért mert valami szőke Eric Saade-nek képzeled magad, aki most ugrált ki a Popular című dalából, jelezném, hogy nem a te hónaljadból süt a nap, így értékelném, ha legalább annyival megtisztelnél, hogy bemutatkozásnál leveszed a napszemüveged, és a szemembe nézel, a melleim helyett! Köszöntem! - löktem kicsit félre a vállammal, miközben a közelben ácsorgó barátai egyöntetű „hú”-zásba kezdtek a felsülése láttán.
Szabi persze már akkor sem az a típus volt, aki csak így meghátrál, simán elém lépett, majd nem zavartatva magát a környező emberektől elkezdte énekelni az említett számot, miközben bemutatott néhány hipp-hopp mozdulatot. Zárás gyanánt feltolta a napszemüvegét, kacsintott egyet, majd elképesztően aranyos mosollyal az arcán ismételten felém nyújtotta a kezét:
- Debreczeni Szabolcs.
Szóval ez lenne a mi fantasztikus találkozási sztorink. Tudom, nem nagy szám és bocsánat, hogy most így teljesen random leírtam nektek, de néha jó dolog visszaemlékezni rá.
- Szóval nem Christina Perri-vel, hanem Eric Saade-vel égsz miattam? - mosolyodtam el.
- Mély benyomást tettél rám ezzel a számmal – vonta meg a vállát. - Akkor koptattak le először – röhögött fel.
- Na, valamiben én voltam az első – nevettem el magam.
- Csak egyszer legyen meg az első igened is, Baba – mosolyodott el, én meg persze teljesen zavarba jöttem a szavaitól.
Közben a hívásom félbe szakadt, Eric Saade elnémult, a szobát pedig ismételten a keringő dallamai töltötték meg. Legnagyobb meglepetésemre Szabi felpattant az ágyról, felém nyújtotta a kezét, majd miután lábbal arrébb tolta az aprócska asztalt, egyik tenyere lecsúszott a derekamra, míg másik összesimult az enyémmel, hogy aztán ujjaink egymásba fonódhassanak. Eleinte a rendes táncunk lépéseit táncoltuk, de Szabi igen hamar megunta, hogy még a szünetben is kísértik őt a tanárok, így átváltott egyedi tánc stílusra. Össze-vissza pörgetett, amivel persze elérte, hogy végignevessem az egész táncot. Bár már forgott velem a szoba, teljes nyugalommal léptem ki újra meg újra a keringő lépéseit, hiszen éreztem, hogy Szabi karjai magabiztosan tartanak, és minden apró megingásnál készen állnak arra, hogy talpon tartsanak. Az utolsó hangoknál a fiú még egyszer kipördített, majd egy könnyed mozdulattal úgy fordított, hogy hátam belesimuljon az ő felsőtestébe. Hosszú másodpercekig álltunk így, mintha minimum az emlékezetünkbe akarnánk vésni ezt a végpózt, hogy élesben is ennyire tökéletesre sikeredjen. Persze erről szó nem volt, de mégis, ahogy ott álltunk annyira kellemes volt, hogy egész egyszerűen vétek lett volna megtörni a varázst. Aztán a telefon ismét dalt váltott, Szabi pedig fordított egy újabbat rajtam, hogy szembe kerüljünk egymással.
- Egy erős talánnal mit tudsz kezdeni? - billentettem hátra a fejemet, hogy a szemébe nézhessek.
- Mennyire erős? - mosolyodott el.
Fogalmam sincs, hogy mi ütött belém, de hirtelen késztetést éreztem arra, hogy megcsókoljam a legjobb barátomat. Melegség áradt szét a testemben, az ajkaim tompa bizsergésbe kezdtek, a tekintetemet pedig képtelen voltam elszakítani a srácétól. Tudtam, hogy ez nem normális. Hogy ezt az érzést nem Szabival kéne átélnem, hanem a barátommal, de hiába minden logikus érvem, képtelen voltam uralni azt a reakciót, amit a fiú váltott ki belőlem. Talán nem próbálkoztam eléggé, talán tudat alatt vágytam arra, hogy magával ragadjon az az elemi érzés, ami legutoljára akkor fogott el, amikor a szobámban megcsókolt. Tudtam, hogy több van abban a kósza érintésben, tudtam, hogy ezúttal a fiú nem fogja beérni azzal a hanyag, mégis végtelenül fullasztó csókkal mint a legutóbb, s piszkosul tudni akartam, hogy milyen az, amikor Szabi nem fogja vissza magát.
És meg is tudtam. Egyszerre mozdultunk, lábaim igen hamar a fiú dereka köré csavarodtak, míg hátam hamarosan nekicsapódott a falnak. Egy utolsó, végtelenül hosszúnak tűnő pillanat után pedig Szabi ajkai rátaláltak az enyéimre, és ezúttal sok mindent mondhattam volna a mozdulataira, de hogy lusták és hanyagok, azt semmi képen sem. Lágy volt, mégis féktelenül vad, a maga módján ismerkedős, de mégis végtelenül mély. A fiú úgy csókolt, mintha minimum évek óta vágyna rá, testemen úgy söpört végig a szenvedély, mint ahogy egy tornádó forgat fel egy várost. Teljesen összezavarta a gondolataimat, kikészítette az idegeimet, megbabonázta az érzékszerveimet. Az érintése nyomán libabőrök jelentek meg a bőrömön, gerincemen úja meg újra végigfutott a hideg. Egész egyszerűen elvesztem, és ezúttal a fejemben is hatalmas áramszünet tombolt, meggátolva ezzel a reális énemet, hogy megszakítsa a csókot.
- Ugye tudod, hogy ez így nem helyes? - súgta a számba Szabi, majd amíg a válaszomra várt, ajkai átkalandoztak a nyakam vonalára.
A lágy érintésektől hevesebben kellett vennem a levegőt, kapkodó légzésem pedig egyáltalán nem volt a segítségemre, mikor ki kellett volna nyögnöm valami épkézláb mondatot. Persze, hogy tudtam, hogy nem helyes, de őszintén szólva abban a pillanatban sok minden érdekelt, de az etika nem igazán.
- Ne én legyek az első, akinél ez visszatart – csúsztattam be tenyeremet a felsője alá, majd körmeimet lágyan végighúztam kidolgozott izmain.
Éreztem, hogy kissé pimasz feleletem hallatán a fiú elmosolyodik, majd tekintete rátalált az enyémre, mire késztetést éreztem arra, hogy beharapjam alsó ajkamat. A fiú pillantásával követte a mozdulatot, a következő pillanatban pedig már a hálója felé cipelt, miközben ismételten megcsókolt. Kissé esetlen mozdulatokkal értük el szobájának ajtaját, hátam neki is csapódott a villanykapcsolónak, de abban a pillanatban ez sem tudott érdekelni. Ahogy átléptük a küszöböt, megcsapott az a semmivel sem összetéveszthető Szabi illat, ami csak fokozódott, mikor a fiú óvatos mozdulattal az ágyára fektetett.
- Több lebeszélési kísérletet ne várj tőlem – figyelmeztetett, miközben ujjai végigsimítottak az oldalamon.
- Kivételesen fogd már be! - fordítottam a helyzetünkön, és egy hosszú csókkal Szabiba fojtottam a szót.
Kezeimmel végigszántottam a fiú szőke tincsein, mire egy apró morgás volt a reakció, de a srác túl sokáig nem problémázott frizurája tönkretétele miatt, helyette csak közelebb vont magához, és egy idegőrlően lassú csókkal állt bosszút. Ezúttal az ő kezei kalandoztak be az én pólóm alá, egyik ujja becsúszott a melltartóm kapcsa alá, és már szinte éreztem, ahogy fehérneműm elenged, mikor is a szobában kigyulladt a lámpa, és a másodperc törtrésze alatt elvakított a világosság.
Valahogy a fény az agyamban is felpislákolt, rávilágítva arra a tényre, hogy mekkora szemét vagyok. Nem is csak Theo-val szemben, hanem Szabival szemben is. Szabálytalan játékot játszom, hülyítek mindenkit, annak ellenére, hogy semmi szándékosság nincs a dologban, szimplán csak magammal nem jutok dűlőre.
- Ez rosszabb, mint a baltás gyilkos – jelentette ki Szabi, miközben óvatosan lefordított magáról. - Jól gondolom, hogyha lekapcsolom a lámpát, az nem old meg semmit? - próbálkozott be, mire elnevettem magam.
- Sajnos nem – csóváltam meg a fejem. - Tényleg nem lett volna helyes.
- A helytelen dolgok mindig sokkal jobbak – húzta el a száját a srác. - Rendben vagyunk, ugye?
- Rendben hát – mosolyodtam el.
- Akkor, alszunk? - vetette fel, és csak ahogy kimondta a kérdést jöttem rá, hogy milyen fáradt is vagyok.
Rábólintottam az ajánlatra, mire Szabi kimászott az ágyból, lekapcsolta a lámpákat, elfújta kinn a mécseseket, majd miután lerúgta magáról a farmernadrágját, illetve a felsőjét, egy szál alsónadrágban befeküdt mellém. Egy ideig még elszórakoztunk azzal, hogy egymásra pakoltuk a lábainkat, aminek végül az lett az eredménye, hogy alsó végtagjaink teljesen egymásba gabalyodtak, de hála istennek csak baráti nevetéssel reagáltuk le a dolgokat, nem pedig kínos csenddel. Szabival könnyedén visszatértünk a legjobb barát szerepekbe, és bár mindkettőnk agyában ott motoszkáltak a történtek, mindkettőnk ajkán ott égtek még a pár perccel ezelőtti csókok, elég régóta voltunk legjobb barátok ahhoz, hogy ne okozzon gondot visszatérni ezekbe a karakterekbe.
- Szabi! - súgtam bele a sötétbe, mire csak egy kérdő hangsúlyú hümmögést kaptam válaszul. - Köszönöm, hogy jöttél, és bocsánat a sodrófáért.
Látatlanban is tudtam, hogy a srác elmosolyodik a szavaim hallatán, ami önkéntelenül is mosolyt csalt az én arcomra is.
- A púpért haragszom – közölte, mire mindkettőnkből kitört a röhögés.
- Neked még az is jól áll – nevettem fel.
- Igen, ad valami fene gyerekes kisugárzást – bólintott komolyan, én pedig csak a szemeimet forgattam. - Álmodj szépeket, Baba! - nyomott egy puszit a hajamba.
- Jó éjt, Szabi!
Na, hát lassan meg is érkezem Veszprémbe, úgyhogy a reggelről csak annyit, hogy minden rendben volt. Szabival megreggeliztünk, én gyorsan összecsomagoltam, aztán a srác kidobott a vasút állomáson, ő pedig ment vissza Debrecenbe. Nem került szóba a tegnap éjszaka, illetve a fiú nem hozta szóba, de én persze nem bírtam ki, így mikor kirakott a pályaudvaron megígértem neki, hogy mikor hazajövünk megkapja a határozott válaszomat az első igenes kérdéssel kapcsolatban. Szabi erre csak elmosolyodott, egy aprót bólintott, majd megölelt.
- A válaszodtól függetlenül szeretlek Baba, oké?
- Oké – kezdtem el felfelé pislogni, hogy el ne sírjam magam.
- Oh, és még valami! - kapott a homlokához. - Boldog karácsonyt, Baba – vett elő a kabátja zsebéből egy csomagot.
Óvatosan szedtem le az apró ékszeres dobozkáról a csomagolópapírt, majd kíváncsian kinyitottam a doboz fedelét. Mosolyogva vettem kézbe a bagoly alakú medált, aminek különlegessége, hogyha oldalt megnyomsz rajta egy apró pöcköt, akkor a bagoly széttárja szárnyait, és egy óra jelenik meg. Ami pedig egyes egyedül az enyémmé tette ezt az ékszert, az az óra számlapja volt, ami egy közös képünket ábrázolta Szabival.
- Köszönöm – öleltem át a srácot, és lopva a vállába töröltem egy meghatottságtól előbukkanó könnycseppet.
- Érezd jól magad, Baba – nyomott egy puszit a homlokomra. - Kedden találkozunk!
- Vigyázz magadra! - engedtem el, majd egy mosoly váltás után hátat fordítottam, és megindultam a harmadik vágány felé, hogy le ne késsem a vonatomat.
Még egyszer hátra pillantottam, ekkor Szabi mosolyogva intett, majd én felszálltam a vonatra, ő pedig visszaindult a parkolóba, hogy hazaérjen a karácsonyi ebédre.
Hát srácok, nektek is nagyon kellemes karácsonyt kívánok! Igyekszem minél hamarabb jelentkezni, de most néhány napig tényleg a családomra szeretnék koncentrálni. Egyetek sokat, hogy ne csak én szenvedjem meg azt a rengeteg bejglit... Sziasztok!

30 megjegyzés:

  1. Szia! :)
    Hát... TE JÓ ISTEN, OTT FENT! Hát lehetséges, hogy Szabiba még jobban szerelmes legyek? Alig tudok mit írni, nem találok szavakat, most az én fejemben van áramszünet. :D
    Ha valami értelmetlen csoda folytán Hanna mégsem Szabit választja, hozzám jöhet, az ajtóm nyitva áll előtte! :D
    Nagyon imádtam, mindig öröm Szabi részt olvasni, nagyon várom a jövő hetit! <3

    Csók, puszi, Dorothy C

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Persze, hogy lehetséges, én is egyre jobban szeretem, miközben írom, ami egyáltalán nem egészséges, de hát így jártunk :D
      Oké, ha esetleg Hannánál nem Szabi lesz a befutó, akkor majd privátban kérek egy lakcímet, és átirányítom hozzád szegény srácot :D
      Az új résszel pedig igyekszem!
      Köszi, hogy írtál <3

      Törlés
  2. Ennél jobb Szabis részt el sem tudok képzelni.!Valami hihetetlenül jó rész volt.Kínszenvedés lesz kivárni a következő részt.#TeamSzabi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök akkor, hogy sikerült jó Szabis részt írnom, bár azt hiszem, hogyha a srác megjelenik a színen, akkor már nagyon nehéz elrontani a dolgokat :D
      Kitartás, csak egy hét, és jön a folytatás! :) <3

      Törlés
  3. ÚRISTEN!! *-* Imádom Szabit! Nekem is kell egy ^^ Annyira jó, hogy nem tudok mit írni, amivel kifejezhetem ^^"
    Valószínűleg a kövi résznél már elvonási tüneteim lesznek ^^" #teamSzabi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Ennyi rajongóval nem csoda, hogy Szabinak ennyire magas az egója :D Jó, meg tudom érteni, hogy miért szeretitek, én is teljesen oda vagyok érte írás közben, de igazság szerint a legtöbb karakteremmel ez így van, úgyhogy... :D
      Kitartás, mindössze egy hét van az új részig, gyorsan elrepül! :)

      Törlés
  4. Szia!
    Először is össze kell szednem magam, hogy viszonylag valami normálisat írjak ide.
    Ez a rész egyszerűen fantasztikus lett.
    Szegény Szabit sajnáltam, amiért Hanna úgy rátámadt. De hogy lehet valaki ennyire aranyos! 😍
    És annyira örülök, hogy leírtad, hogy hogyan találkoztak. Annyira kár, hogy nekem nem így kezdődött a gimis évem. :(
    Remélem, hogy a következő részben is főszerepet kap Szabi. ;)
    Na jó, most hogy visszaolvastam, hogy eddig miket írtam, nem is vélemény, hanem ömlengés lett. :)
    Már nagyon várom a jövő hét és köszönöm ezt a részt is! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Nagyon boldog vagyok, hogy tetszett a rész, bár hogy őszinte legyek, Szabival nem igazán lehet mellényúlni :D
      Igazság szerint volt bennem egy hiányérzet azzal kapcsolatban, hogy mégis hogyan találkoztak, és gondoltam, ez egy remek lehetőség arra, hogy bepillantást nyerjünk a kezdetekbe. Örülök, hogy tetszett az elgondolás :) Ne aggódj, a legtöbb ember gimis évei nem így kezdődnek, de hidd el, ahogy egyre jobban összekovácsolódtok, annál jobb lesz :)
      A következő részben természetesen Szabi főszerepet kap, mert hát több fejezetet nem nyel le úgy, hogy mindössze telefonbeszélgetés keretében jelenik meg :D
      Köszönöm szépen, hogy írtál, nagyon aranyos vagy! <3

      Törlés
  5. Szétröhögtem az elejét! "odahalucinálltam egy denevért"
    Nagyon jó lett! 😊👍 Csak így tovább.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, valaki, aki értékeli a humoromat :D Nagyon örülök, hogy sikerült megnevettetni, alapvetően ez ezeknek a történeteknek a célja :) Könnyed kis kikapcsolódás a mindennapokban :)
      Köszönöm szépen, hogy írtál! <3

      Törlés
  6. Huu na jó, ez már tènyleg kegyetlen. Imádom ahogy írsz, de ez komolyan olyan szenvedès már, mivel èn Szabi fan vagyok örülnèk, ha Hanna Szabi felè tènylegesen vonzódna, nem csak időszakosan. :)
    #TeamSzabi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hidd el, vonzódik ő, csak hát nyilvánvalóan kételyei vannak. Persze jogos a kérdés, hogy egy ilyen srác mellett, hogy lehetnek kételyek, de ha belegondolsz, azért Hanna végigasszisztált jó pár évet Szabi mellett úgy, hogy össze-vissza váltakoztak a srác csajai. Szerintem érthető, hogy tart attól, hogy ez is csak egy hirtelen fellángolás a fiúnál, és hogy erre rámegy a barátságuk. De egyébként megértem az észrevételt, hidd el, Hanna folyamatos rágódását is kegyetlen írni :D Azért örülök, hogy tetszik a stílusom! :)
      Köszi, hogy írtál! <3

      Törlés
  7. Huu na jó, ez már tènyleg kegyetlen. Imádom ahogy írsz, de ez komolyan olyan szenvedès már, mivel èn Szabi fan vagyok örülnèk, ha Hanna Szabi felè tènylegesen vonzódna, nem csak időszakosan. :)
    #TeamSzabi

    VálaszTörlés
  8. Sziaa!

    Hosszú idő után megint itt vagyok, hogy boldogítsalak a kommentemmel, remélem örülsz neki :D Szóval én próbáltam szeretni Theot, mert hát olasz, és meg vagyok veszve mindenért, ami olasz (vagy spanyol), de Szabinak akkora előnye van, hogy az már-már tisztességtelen. :D Elképesztően tetszik az, ahogy a történetet vezeted, és az, amilyen hitelesen előadod Hanna vívódását a két fiú között, azt, ahogyan hasonlítgatja őket, noha számomra egy másodpercig sem kérdéses, hogy mit, vagyis inkább kit akar Hanna, pláne az áramszünet idején történtek fényében.

    Áramszünetben én is hasonló tüneteket szoktam produkálni, mert túl sok gyilkolászós sorozatot nézek, de azért komoly volt Hanna szervkereskedő meg Hasfelmetszős parája :D

    Sejtettem egyébként, hogy Szabi fel fog bukkanni a sötét lakásban, de nem térek napirendre felette, hogy hogy lehet ennyire jófej. Én pont fordítva vagyok, mint ő, pesti létemre Debrecenben tanulok, de nem tudom, hajlandó lennék-e három mécsessel felutazni valakihez... Na jó, lenne olyan akiért igen. :D Az viszont váratlanul ért amúgy, hogy Hanna kis híján agyonverte szegény szőkénket :D

    Valahol egyébként én Theo nemtörődömségét, meg kvázi lekoptatását is megértem, mert végtére is hosszú idő után érkezett újra haza a barátaihoz, és érthető, hogy ki akarta élvezni minden pillanatát. És bármennyire szurkolok is titokban annak, hogy derüljön ki, hogy a srácnak van egy titkos másik barátnője, azért sejtem, hogy mindez hiába, mert azt hiszem annyi esze van a srácnak, hogy akkor nem posztolgatna romcsi képeket Hannával Bécsből :D

    Hanna és Szabi megismerkedése egyébként állatira cuki, teljesen előttem van a jelenet - mellesleg valahogy én minden sulis jelenetükhöz az én volt gimimet képzelem, de ne kérdezd miért :D lehet azért, mert mi is Christina Perrire keringőztünk :3 Szóval el tudtam képzelni Szabi lehengerlő Eric Saade imitációját :D

    A srác karácsonyi ajándéka is nagyon aranyos volt, ebben az egész fejezetben Szabi extracuki volt, főleg úgy, hogy nem kapott az alkalmon, és nem sározta Theot, hanem még inkább védeni próbálta. Én annyira nagyon várom már a folytatást, amiben remélhetőleg Hanna rövidesen kimondja majd a boldogító igent - a szöszkének, szóval nagyon tetszett a fejezet ééés csak így tovább :)

    puszi, D.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaa! :)

      Azta mindenit, el se tudod képelni, hogy mennyire örülök a visszatérésednek! Imádom a hosszú kommenteket, imádom a rendszeres kommentelőket, úgyhogy határozottan imádlak Téged is! <3
      Na, akkor szépen sorjában :D

      Teljesen meg tudom érteni, hogy Theo nem tud labdába rúgni Szabi mellett, mert hát szöszkénk tényleg sokkal jobban lett összerakva, sokkal jobb helyzetben van Hannával kapcsolatban, sokkal többet meg tud mutatni magából. Igazság szerint azt nem szoktam érteni, mikor utálják az olaszt, mert hát semmit nem ártott senkinek, de azzal, hogy nem kerül közel valakinek a szívéhez, azzal tökéletesen egyet tudok érteni :) Örülök, hogy hitelesnek találod Hanna rágódását, számomra elég ismeretlen terep két srác között vekengeni, mert nemhogy kettő nem harcol a kegyeimért, de még egy sem :D Természetesen lehet sejteni, hogy mégis kihez húz inkább Hanna szíve, de szerintem a lány aggályai is teljesen reálisak, elvégre is, csak végignézte, hogy Szabi ágyából minden nap más lányka mászik elő. De persze mindenki változhat, szóval... :D

      Én horrorfilm nézés közben szoktam beparázni mindentől, így rendszerint magamhoz veszek egy esernyőt, és azzal nyugtatom magam, hogy mikor rátámadnak az emberre, akkor az adrenalintól eléggé felpörög ahhoz, hogy akár egy ernyővel eltegyen valakit láb alól :D Hanna parái is innen jöttek, és persze, egy pöppet eltúloztam, de talán ennyi belefér :D

      Tekintve, hogy beharangoztam, hogy egy jó kis Szabis rész jön, eléggé várható volt, hogy megjelenik a drágánk. Gondoltam, hogy azért kicsit színesítsük a belépőjét, igazán megverhetné egy kicsikét Hanna, és bár ez véletlen volt, azért a régebbi megjegyzései miatt, talán járt is neki néhány találkozás a sodrófával :D

      Szerintem is érthető Theo nemtörődömsége, de azért azt is meg tudom érteni, hogy Hannát zavarja. Theo-ban pont azt szereti, hogy úgymond a tenyerén hordozza, figyel rá, idézőjelesen ő az egyetlen, és hát megzavarta, hogy háttérbe szorult a srácnál. Azt megígérem, hogy lesz még fordulat Theo-val kapcsolatban, de hogy pozitív vagy negatív, és hogy egyáltalán ezzel a barátnős dologgal kapcsolatban, az maradjon az én titkom :) De igen, azért Theo nem hülye, hogy romcsi képeket posztolgasson :D

      Igyekeztem kis cuki részre megírni a találkozásukat, de lehetőleg úgy, hogy Szabi menő imidzse ne sikerüljön. Azt mondjuk sajnálom, hoy nem találtam szőke énekes példát, mert hát úgy lett volna a profi, de igazából erről a nadrágtartós öltözködésről nekem mindig Eric Saade jut eszembe, így végül rá esett a választás :D Nálunk az előző évfolyam keringőzött Christina Perrire, mi valami klasszikust választottunk, de így utólag örülök neki, hogy nem volt szövege a számnak, mert szerintem négy próba után az agyamra ment volna :D

      Igen, most kicsit fényeztem Szabit, kicsit próbáltam rávilágítani arra, hogy miért is legjobb barátok, és hogy a beszólogatós oldala mellett egy nagyon figyelmes karakter. Lehet hogy össze-vissza csajozik, de ahogy Hanna is mondta, ha szeret valakit, azt teljesen teszi :)

      Nagyon, nagyon, nagyon szépen köszönöm ezt a hosszú kommentet, nagyon jól esett, hogy ennyit írtál nekem! <3
      Puszi :)

      Törlés
  9. Fuh! Fantasztikus volt ez a rész is. Végre Theoval meg történhetne a dolog. Már nagyon várom. Kövovel siess.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Huh, hát nagyon boldog vagyok, hogy tetszett a rész! :)
      Jéé, egy Theo fannal van dolgom?? :D
      Következő hétvégén érkezik, ha minden jól megy! :)

      Törlés
    2. Igen Theo fannal van dolgod. Már nagyon várom folytatást.

      Törlés
  10. Szia! Akkor csak mert nem hallottad elégszer: Hihetetlen ez a rész és gratulálok mert sikerült olyan király Szabis részt összerakni, hogy pártot változtattam, közhelyes vagy sem #TeamSzabi lettem. Valamint várom a kövi részt. :) :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!:)
      Nagyon örülök, hogy tetszett a rész, annak pedig, hogy sikerült átállítani a sötét oldalra még inkább :-D A következő rész hétvégén érkezik, és ha minden jól megy nem fogtok hányt szenvedni Szabiból :)
      Köszi, hogy írtál <3

      Törlés
  11. Úram isten ez annyira jó volt!😄❤
    teljesen beleéltem magam.....
    isszonyat jóooo
    Meg több ilyen Szabisat nem bírom annyira a Theo Baba párost inkább
    Szabi és Baba legyen 😍😘❤
    jó lenne...

    Pussza Vanda 😉

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, micsoda lelkesedés, imádom!:-D Nagyon örülök, hogy tetszett a rész :)
      A folytatásban se lesznek Szabi elvonási tünetek, ezt megígérhetem :)
      Köszi, hogy írtál <3

      Törlés
  12. Drága Naomi!

    Hát ez... Ez valami elképesztően fantasztikusan jó lett :o <3
    Ahhwi *o*
    Szabiii <3
    Annnnyira imádom <3
    Theo maradjon otthon, Olaszországban, ő nem kell ide.
    Szabi kell *o* <3
    Szóval, ahhw, nagyon imádtam ezt a részt is (gondolom sejted, melyik része tetszett a legjobban :D ;), és ahhw, annyira fantasztikus *-*
    Imádlak<3
    #TeamSzabi
    #TeamNaomi
    #TeamWinterNotes

    Ölelés: Franciska <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Franciska! :)

      Sejtettem, hogy tetszeni fog ez a rész, hiszen Te vagy az egyik leglelkesebb #TeamSzabi tag :D
      Hát figyelj... sajnos azt nem ígérhetem, hogy Theo repülőgép katasztrófa áldozata lesz, de azt igen, hogy alakulni fog valami a Theo Hanna vonalon. Lesz ott még egy kis csavar, szóval hidd el, megéri, hogy visszajöjjön :)
      Ráadásul ha nem jön Theo, ki tudja, hogy Szabi mikor ébred rá, hogy tulajdonképpen ő nem nézi jó szemmel, ha valaki más rástartol Babára. Tiszta haszon ez az olasz srác :D

      Nagyon szépen köszönöm, hogy írtál!
      #TeamFranciska :D <3

      Törlés
  13. Szia!
    Most olvastam el a Nyári bejegyzéseket, illetve a Télit is, ameddig már fent van. Azt kell mondjam nagyon tehetséges vagy. Imádom/imádtam mindkét történetet, a szereplőket, ahogyan csavarokkal ízesettetted, de mégsem vitted túlzásba. Mindkét történet szereplői nagyon a szívemhez nőttek, és igen, talán kicsit én is Szabi fan lettem :D
    Viszont. Szeretnék adni néhány tanácsot. Van néhány nagyon jellegzetes mondat, ami már már túl sokszor köszön vissza mindkét történetben. Ezeken talán lehetne picit finomítani :) Illetve ami igazán zavart, még talán az előzőnél is jobban, hogy a Nyári bejegyzésben Halim, elméletben nem beszél túl jól angolul. Ehhez képest mégis igen nyakatekert párbeszédeket nyomnak le egyes jelenetekben. Egy két helyen megmagyaráztad, hogy kézzel lábbal magyaráztak mellé, de másutt viszont még úgy se lett volna lehetséges azt a beszélgetést lefolytatni. Ez egyszerűen nagyon zavart benne.
    Ettől függetlenül nagyon ügyes vagy, további sok sikert kívánok az íráshoz (A helyedben megfontolnám, hogy blogok helyett/mellett, megpróbálkozhatnál a könyvírással is. Most az egyik szervezet hirdeti is épp magát, hogy segítenek a kiadásban ! :)
    A többiekhez hasonlóan én is izgatottan várom a téli bejegyzés folytatását, a történet alakulását

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Először is nagyon szépen köszönöm, hogy írtál nekem. Nagyon szeretem, mikor az újonnan csatlakozottak leírják, hogy mit gondolnak, hiszen mindig öröm új nézőpontot megismerni :)
      Nagyon köszönöm a kedves szavaidat, boldog vagyok, hogy tetszik amiről írok, és ahogyan írok :)
      A Szabi fanságon már meg sem lepődöm, mert hát a szöszke tényleg egy csajmágnes, de hát annyira kis cuki, hogy azzal nem lehet mit csinálni :D
      Huh, hát igen, én és a jellegzetes mondataim. Ha tudnád, hogy a bétám így is mennyiszer húzza ki egy-két már már védjegyemmé váló szövegemet. Igazság szerint valahogy azok a szavak, amiket én magam is gyakran használok, akaratlanul is újra meg újra visszaköszönnek a sztorikban, és bár igyekszem csiszolni ezen és nagy hangsúlyt fektetni a szinonimákra, sajnos néha becsúszik. De nagyon szépen köszönöm, hogy szóltál, és igazat is adok benne Neked, csak hát még a kiküszöbölésén van mit csiszolnom :)
      Ami pedig Halim nyelvtudását illeti... hát tényleg nem a legjobb példa arra, hogy milyen, mikor valaki nem tud angolul. Ugyebár őt egy valós karakterről mintáztam, aki nem beszélt túl fényesen semmilyen nyelven, és sajnos ezzel a tulajdonsággal felruháztam Halimet is, ami tényleg a logikai bukfenc rovására ment. Talán annyi, hogy ugye Szöszi utólag írja meg a sztorit, és nyilván átfogalmazza Halim szavait, értelmesebbé és bonyolultabbá teszi őket. Nyilván ez nem mentség mindenre, de azért talán egy árnyalatnyit szépít a helyzeten :)
      A könyvíráson gondolkozom, igazság szerint az Aranymosással szemezek. Most elsősorban az érettségi a cél, de ha azzal megvagyok, akkor mindenképpen szeretnék egy ifjúsági sztorimmal nevezni, aztán hátha bejön. Persze ez a blog is vár még két évszaknyi történetre, szóval még jócskán vannak lehetőségek :) De nagyon aranyos vagy, hogy úgy érzed, hogy lenne rá esélyem, nagyon jól esik! :)
      Köszönöm szépen, hogy írtál! <3

      Törlés
    2. Igazán nincs mit. Bevallom, az első amatőr könyv amit olvastam a tiéd, és hát imádtam :D Tudom milyen nehéz az embernek megszabadulni olyan mondásoktól, szavaktól amiket sokat ismétel, és gyakran felruházzuk ezzel a karaktereinket is. Hosszantartó munkával kiküszöbölhető lesz majd, ne aggódj. :D
      Igen, van benne igazság, hogy utólag lettek leírva a történések, de még így is azt mondom, hogy nem kellett volna annyira erős párbeszédeket adni mellé.
      Köszönöm a válaszodat! <3 (És sok sikert egy leendő könyvhöz :D)

      Törlés
  14. Szia!
    Most írok először neked kommentet, ugyanis csak ma találtam rá a blogodra, de egy szuszra végigolvastam. :D Azt hiszem nem lepődsz meg azon, ha azt mondom a #TeamSzabi tábort erősítem.. A kis szöszke nagyon belopta magát a szívembe <3
    Ez az egész történet, egyszerűen... nem tudom szavakba önteni a csodálatomat. Egyszerűen fantasztikus :D
    Ez a rész pedig... úristen! Imádtam. Szabi egy isten! Nekem kell egy ilyen srác. Nagyon várom a következő részt :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Azt hiszem akkor téged is fel kell írni a rekord falra :D Annyira jó érzés olvasni, hogy ilyen gyorsan végigolvassátok a történetet, hiszen az azt jelenti, hogy sikerült megfognom bennteket :)
      A #TeamSzabi csoport bővülése valóban nem lep meg, valahogy mindig ez történik :D
      Amúgy, a folytatás már kinn van, csak felül még nincs bővítve a link, de ha kicsit tekersz lefelé megtalálod :)
      Köszi, hogy írtál! <3

      Törlés
  15. Drága Naomi!

    Annyira, de annyira, de annyira imádom ezt a történetet! Hihetetlen, hogy mennyire fantasztikusan írsz! De komolyan. Olyan egyszerű, mégis kiváló! Ja, és én is a #TeamSzabi táborba tartozom, és gondolom, most sem lepődtél meg. :)
    Azt esetleg megkérdezhetem, hogy melyik lesz a következő, az ősz vagy a tavasz? És hogy mikor jön a folytatás? Az is érdekelne. :)

    Ölel,
    Leah

    VálaszTörlés