Téli bejegyzés #11 – 2015.12.23

2016. február 27.

Sziasztok! :)

Meghoztam az új részt, remélem tetszeni fog! A #TeamSzabiknak üzenem, hogy a jó hír, hogy a következő részben már jön a szőkeségünk, szóval kitartás! :)
Jó olvasást, és ha időtök engedi, hagyjatok nyomot magatok után! :)

Téli bejegyzés #11 – 2015.12.23
Jesszusom, nagyon sajnálom, hogy ennyi napra eltűntem, de hogy őszinte legyek, Theo nem igazán hagyott unatkozni. Mármint ne gondoljatok semmi rosszra, szimplán csak mindenfelé császkáltunk, vagy filmet néztünk, esetleg beszélgettünk. Nem nagyon maradt időm írni, de így, hogy ma hazautazott, hirtelen temérdek szabad óra hullott az ölembe. Persze holnap én is megyek haza, mert a karácsonyt azt a családdal tölti az ember, de hogy mégis mit fogok csinálni tök egyedül egy teljes délutánon keresztül, arról fogalmam sincs. Kezdetnek mondjuk végre írok egy bejegyzést...
Szóval bár Theo-tól egy végtelenül romantikus programra számítottam, mint mondjuk sétálni a várban, vagy elmenni a Vörömarty-téri vásárba, esetleg ezúttal kettesben korcsolyázni a műjégen, tévedtem. Az utunk a Norma-fához vezetett, és bár ez önmagában nem zárta ki a kettesben való andalgást, mikor megpillantottam Kristófékat, illetve egy-két számomra ismeretlen emberkét, egyértelművé vált, hogy valami bandázásról szó. Látva a többiek kényelmes viseletét, hálát adtam, hogy végül a lapos talpú csizmámat választottam, ahogyan a vastagabbik kabátom is jó választásnak bizonyult a mínuszok ellen.
- Na végre, mi tartott eddig? - köszöntött ''kedvesen'' Kristóf.
- Tudod, a lányok meg az öltözködés... - tárta szét a karját Theo, mire nevetve oldalba löktem.
Oké, előfordulhat hogy kicsit többet agyaltam azon, hogy kibontott vagy összefogott hajjal induljak el, mint az érthető lenne, de az adott pillanatban roppant fontos dolognak tűnt. De most komolyan, a kibontott haj szép és jó, de ha kicsit is szelesebb az idő, akkor a számból kell kirángatni a tincseimet. A lófarok meg kényelmes meg minden, csak hát olyan snassz. Oké, tényleg nevetséges problémáim vannak...
- Szóval, mi a program? - érdeklődtem.
- Két csapat, vesztes fizeti a piát – vágott bele Bálint a szabályok ismertetésébe. - Téliesre vett számháború, számok nélkül. - Aha, ez végül is tök logikus. - A lényeg, hogy lesz két csapat, amit ezekkel sorsolunk majd ki – emelt fel néhány pirosan, illetve kéken világító karkötőt. - Mindkét félnél lesz egy zászló, amit öt percünk lesz eldugni. A számok leolvasása helyett itt akkor esel ki, ha kétszer megdobnak hógolyóval. A játéknak akkor van vége, ha megvan a zászló, vagy ha mindenkit kilőttek. Világos?
- Nem basszus, debilek vagyunk – forgatta meg a szemeit az egyik focis srác, aki emlékeim szerint kapusként szokott funkcionálni. - Sorsoljunk! - vette át az irányítást, mire Bálint megajándékozta egy „esküszöm, hogy kicsinállak” pillantással.
Pechére Bogi és Vanda kellő áhítattal csodálta a focis srác minden mozdulatát, mert hát a maga félhosszú hajával volt benne valami láthatatlan erő, ami akaratlanul is magán tartotta az ellenkező nem figyelmét, így Bálint nem igazán rúghatott labdába. Azért érzitek, hogy mennyire jó vagyok, hogy egy focistához labdás kifejezést párosítok. Művészi, határozottan művészi...
A sorsolást követően Theo-val, Bogival, Mr. Félhosszú Hajúval, Kristóffal és még két látásból ismert focistával, valamint egy teljesen ismeretlen lánnyal keveredtem össze. Csuklóinkon a piros karkötő villogott, hamarosan pedig már az erdőt szeltük, hogy eldugjuk valahol a zászlóként funkcionáló vörös felsőt. Végül egy fa ága bizonyult megfelelő helynek, innentől pedig jöhetett a taktikázás, vagyis, hogy ki védi a zászlót, és ki keresi az ellenfélét.
- Nekem mindegy hova osztanak be, ha ez a srác velem lesz – súgta a fülembe Bogi, mire csak megforgattam a szemeimet.
Végül barátnőm sikeresen kiharcolta, hogy ő megy Mr. Félhosszú Hajúval, míg Kristóf és én lettünk a másik zászlót kereső páros. Bár szívesen lettem volna Theo-val, azt hiszem jobban járt a csapat, hogy nem volt lehetőségünk inkább egymás társaságát élvezni a játék helyett. Emlékszem, egyszer Szabival összeraktak minket, aminek az lett a vége, hogy egymást dobtuk ki a játékból, és inkább hóembert építettünk, aztán elmentünk kajálni. Azóta a csapatjátékoknál rejtélyes módon Szabi meg én mindig más csapathoz kerülünk, így legalább ha épp ránk jön az öt perc, akkor mindkét fél csak egy-egy játékost veszít.
Szóval amint lejárt a tizenöt perc amit a zászló elrejtésére kaptunk, Kristóffal megindultunk. Alapvetően a kettőnk kapcsolatát nem mondanám elképesztően szorosnak, tényleg csak a tipikus „egy a baráti körünk ezért haverok vagyunk” viszonyban állunk egymással. Leginkább Szabi tart össze minket, aki rögtön az első adandó alkalommal Kristóf lelkére kötötte, hogy úgymond „tabu” vagyok. Talán egy picit emiatt se vagyunk annyira nagyon jóban, bár hogy őszinte legyek, nem tartom valószínűnek, hogy ha Kristóf akart is volna tőlem valamit, akkor azt viszonoztam volna. Nem néz ki rosszul, az kétségtelen, de sajnos olyan stílusa van, mint Szabinak, annyi különbséggel, hogy sokszor nem érzi, ha túlfeszíti a húrt, és sokszor más kárán poénkodik, ami azért egyes esetekben már visszatetsző.
- Na és, hogy vagytok Theo-val? - törte meg a csendet, mire a szemöldökeim a magasba szaladtak.
- Szabi rám állított, vagy mi van? - nevettem el magam.
- Általában rád szokott, de most kivételesen nem – ismerte el a srác. - Csak úgy érdekel – vonta meg a vállát.
- Hát elvagyunk – mondtam végül. - Még semmi komoly.
- Mindig azt hittem, hogy Szabival lesz valami köztetek – csóválta meg a fejét töprengve. - Erre kiderül, hogy a barnákra buksz, és velem még csak össze se jöttél... - röhögött fel.
Megjegyzésére csak szórakozottan meglöktem, miközben elgondolkoztam azon, hogy vajon még hány ember gondolta úgy, hogy Szabi meg köztem lesz valami. Biztos voltam benne, hogy rajtam kívül mindenki röhejesnek találná még csak a gondolatot is, hogy egy Szabi kaliberű srác többet akar tőlem, de ezek szerint másnak is megfordult a fejében, hogy talán többre vált a barátságunk. Már csak azt kéne kideríteni, hogy ő szerintük mennyire reális, hogy egy esetleges komolyabb kapcsolat vége nem jelenti a barátságunk végét is. Bár szívesen rákérdeztem volna Kristófnál, hiszen velem egyetemben ő ismeri még Szabit mélyebben, de pont ezért rettegtem tőle, hogy visszajutna legjobb barátom fülébe a beszélgetés.
- De amúgy most komolyan. Soha semmi nem volt köztetek? - bukott ki Kristófból a kérdés.
- Komolyan erről akarsz beszélni? - kérdeztem kínomban. - Szabi a legjobb barátom, nem akarom ezt kockáztatni, szóval nem. Nem volt semmi köztünk – egy csók kivételével, de ez mellékes...
- Ha nem kockáztatsz, nem is nyerhetsz – jegyezte meg a fiú, de mielőtt reagálhattam volna megragadta a karom és lerántott a földre, felettem pedig elszáguldott egy hógolyó.
Azonnal behúzódtunk egy fa mögé, és nekiálltunk golyókat gyúrni, hiszen azok nélkül nem sok esélyünk volt. Mivel engem teljesen lekötött a beszélgetés, nem igazán tudtam, hogy a zászlót őrzök közelébe jutottunk-e el, vagy csak szimplán az ellenfél másik felderítő csapatával keveredtünk-e össze, de a lényeg egyre ment. Ki kellett lőnünk őket, különben teljes a bukás.
Hogy legalább egyikünket ne tudják kilőni, behúzódtam Kristóf mögé, és a válla felett átnézve próbáltam eltalálni Bálintot, illetve Vandát, míg csapattársam igyekezett elszlalomozni a támadások elől. Mivel Vandáék körül rengetek már kész hógolyó volt, biztossá vált, hogy arra van a zászló, hiszen különben hozzánk hasonlóan ők is járkáltak volna az elmúlt időben, nem pedig lecövekeltek volna egy helyen, hogy aztán piramist építsenek a lehullott hóból.
- Valahol itt van a zászló – súgtam Kristófnak, miközben épp elrántott balra, hogy ismételten csak mellettünk száguldjon el egy hógolyó.
- Esélyünk sincs közelebb menni. Bogiéknak meg kéne őket kerülniük, amíg míg valahogy feltartjuk őket, de őket ismerve egy fa árnyékában enyelegnek.
- Megoldjuk – vetettem ellen. - Menj közelebb a fához! - adtam ki az utasítást.
Kristóf készségesen arrébb oldalazott, a fánál pedig kisurrantam mögüle. Még hallottam, ahogy kérdezi, hogy „és most mi legyen?”, de nekem pont erre volt szükségem. Ha maga Kristóf abban a hitben volt, hogy mögötte vagyok, akkor Vandáék is, így lehetőségem volt a fák között elsurranni. Persze néhány másodperc után nyilván feltűnt nekik, hogy már nem vagyok ott, de ez a kis idő amíg szem elől vesztettek pont elég volt arra, hogy megpróbáljak mögéjük keveredni. Reményeim szerint Kristóf rájött, hogy mik a szándékaim, így kitartóan tüzelt barátainkra, ezzel is csökkentve annak az esélyét, hogy kiszúrjanak a fák között.
Körülbelül egy vonalba kerültem Bálinttal, mikor végre megpillantottam a zászlót. Pechemre pont a túloldalukon volt, ráadásul épp egy ritkásabb rész volt az erdőben, így esélyem se volt észrevétlenül átsurranni. Aztán Kristóf egyik hógolyója Vanda kabátján csattant, én pedig gondolkodás nélkül indítottam meg oldalról egy újabb támadást. Szerencsére a lány a csapattársammal volt elfoglalva, így a támadásom célba talált, ezzel pedig létszám fölénybe keveredtünk.
- Bálint mögött van a zászló! - kiabáltam el magam, Kristóffal pedig mindketten futni kezdtünk, hiszen egyszerre nem tudott mindkettőnket lőni a srác.
Csapattársam már épp rávetette volna magát Bálintra, de abban a pillanatban, hogy ellökte magát a földtől, meghallottuk a játék végét jelző sípot, a fák között pedig feltűnt a másik csapat két játékosa, kezükben a piros felsővel, mögöttük pedig ott sétáltak Theo-ék, akik szemmel láthatóan csúnyán elbuktak.
- Basszus – dühöngött Kristóf, miközben Bálint egy gorillaüvöltéssel lelökte magáról haverját, és nekiállt valami fura tűztáncot járni, miközben egy győzelmi indulót skandált. Fő az érett hozzáállás...
Amúgy a bukás okát az okozta, hogy nem volt túlságosan jó ötlet egy fákkal zsúfolt részen elrejteni a zászlót, mert a vastag törzsek remek lehetőséget biztosítottak a hógolyóktól való menekülésre, így hiába voltak a srácok túlerőben, az egyik apró termetű lány simán átsurrant a fák között, és már meg is kaparintotta a zászlónkat.
A szabályok értelmében mi fizettük a győztesek piáját. Az utolsó forintjaim mentek el a bárban, és hirtelen nagyon esedékesnek találtam, hogy hazalátogassak, és bezsebeljem a szokásos karácsonyi zsebpénzanyagom a nagyiéktól. Persze nem ez a fő motiváció, hogy a családommal karácsonyozzak, de azért határozottan hozzátesz az örömömhöz, ha van néhány plusz forint a pénztárcámban.
Egy darabig még elbeszélgettünk a kocsmában, de ahogy kezdtek lerészegedni az emberek, egyre inkább esedékesnek láttuk Theo-val a távozást. Még gyorsan elugrottam a mosdóba indulás előtt, majd épp szóltam volna a srácnak, hogy akkor mehetünk, amikor a már kissé spicces Kristóf levágta magát a helyemre, és cinkos mosollyal az arcán az olasz srác felé fordult.
- Na, hogy állnak a dolgok Hannával? - érdeklődött az alkoholtól kissé érdekes kiejtéssel.
Persze a válasz engem is érdekelt, így hát nem sürgettem jelezni indulási szándékaimat, helyette lehajoltam, és kicsit babráltam a csizmám cipzárjával, hogy ne legyen feltűnő a hallgatózásom.
- Alakul a dolog – válaszolt Theo, és bár a saját „még semmi komoly” reagálásom se a világ legromantikusabb felelete volt, azért az „alakul a dolognál” elegánsabbnak éreztem. - Jól elvagyunk, ráadásul végre kettesben leszünk az albérletben, és Szabi se kavar be ahol csak tud...
- Hát, hajrá – vonta meg a vállát Kristóf nem túl nagy lelkesedéssel, majd felkászálódott a helyemről, és neki állt Bogit boldogítani, aki épp nagyon ki volt, amiért Mr. Félhosszú Hajú az előtt dobta, hogy bármi történt volna kettejük között.
- Mehetünk – érintettem meg Theo vállát mosolyogva, a fiú pedig szerencsére nem jött rá, hogy alig néhány perce még fülelő üzemmódban voltam.
Igazság szerint egész hazaúton a fiú válaszán agyaltam. Valahogy eddig a fejemben biztosra vettem, hogy Theo kicsit többet lát a kettőnk kapcsolatába, mint én, de a felelete alapján nagyon úgy tűnt, hogy teljesen reálisan látja a dolgokat. Ez a végre kettesben leszünk dolgot annyira nem tudtam hova tenni, mármint kicsit bekapcsolt bennem a vész villogó, hogy talán úgy értette, hogy ideje kicsit elmélyíteni a kapcsolatunkat, amire én őszintén szólva nem igazán vágytam még. Tényleg jól elvagyunk, de a végtelenül romantikus énemnek ennyi nem elég. Tudom, hogy naiv vagyok meg minden, de azt szeretném, hogy olyannal történjen meg az első, akinél úgy érzem, hogy mindennél jobban szeretem, és nem agyalok közben egy másik srácon. Theo pedig határozottan nem volt ezen a szinten, viszont megbántani sem akartam egy elutasítással, és bár még nem is utalt rá semmivel, hogy többet akarna, akaratlanul is ezen őrlődtem belül. Amit Szabiról mondott, azt meg tudtam érteni, annak ellenére is, hogy tényleg nagyon szeretem a legjobb barátomat. Theo szemével nyilván piszkosul idegesítő volt, hogy mindig beleszólt, kötekedett, leugatta, vagy csak szimplán bepofátlankodott.
Szerencsére Theo a szótlanságomat a fáradtságnak, illetve annak a koktélnak tudta be, amit eliszogattam a kocsmában, így nem kérdezett rá agyalásom okára. Hazaérve gyorsan elslisszoltam a fürdőbe, a fiú pedig felajánlotta, hogy addig csinál vacsorát, amíg lezuhanyozom. Persze aranyos volt tőle, de a fejemben már persze összeraktam azokat az összeesküvés elméleteimet, hogy ez az egész vacsora dolog csak előkészíti, hogy majd az asztal alatt letaperoljon, aztán az étkezés felénél megpróbáljon ágyba vinni. Végtelenül haragudtam magamra, hogy pusztán egy fiús beszélgetés miatt erre a következtetésre jutottam, de bármennyire is hajtogattam magamnak, hogy Theo nem ilyen típus, képtelen voltam meggyőzni önmagamat.
Persze végül a vacsora tényleg csak vacsora maradt, mire végre valahára felengedett az a görcsösen szorító érzés a gyomromban, így végül én magam vetettem fel, hogy megnézhetnénk egy filmet. A választásunk valami tőzsdecsalásos filmre esett, amibe bár remek színészek játszottak, sajnos olyan szavak keringtek, amiket magyarul sem értek, nemhogy ha angolul írják körül nekem, így az érdeklődésem igen hamar lelankadt a film iránt, helyette a fejemet Theo mellkasára hajtottam, és automatikusan elkezdtem a mutatóujjammal apró köröket rajzolni a fiú hasára. Még a pólón keresztül is tökéletesen éreztem kemény izmait, és bár az agyamban megfordult, hogy elég félreértelmezhető jeleket küldök azzal kapcsolatban, hogy tulajdonképpen el szeretném e mélyíteni a kapcsolatunkat, a kelletnél csitrisebb énem élvezte ezt a kis „játékot”. Élvezte, ahogyan a fiúnak megfeszülnek az izmai a kósza érintésemtől, élvezte, hogy kissé szaporábbá válik a másik légzése. Egész egyszerűen élvezte, amit kivált a srácból, és bár ennél messzebbre menni nem volt bátor, a határon táncolás remek szórakozásnak tűnt számára.
Aztán persze a film már Theo-t se kötötte le. Átváltott egy alig hallható háttérzajnak, miközben a srác elkapta a kezemet. Ártatlan mosolyt varázsoltam az arcomra, miközben tettetett értetlenkedéssel az arcomon pillantottam fel rá, de a szememben lévő szórakozottság természetesen leleplezett. A fiú előre hajolt, behozta ajkaink közötti távolságot, hamarosan pedig a már alaposan feltérképezett felsőtest szorosan hozzásimult az enyémhez, miközben Theo ajkai bebarangolták a nyakamat. Ezúttal volt valami plusz az érintésben, nem vált csak eggyé a sok közül, mint a pályaudvaron. Talán az a hév, ami vitte a fiút, az a fajta bizonyítási vágy, ami megbújt az érintéseibe. Nem volt benne semmi finomkodó, nyers volt, amit az agyam az őszinteséggel azonosított, és ismét csak megállapítottam magamban, hogy ezt a játszmák nélküli vonzalom az, ami tetszik Theo-ban. Ahogy újra felszínre tört ez az énje, ahogy újra átvette kicsit az irányítást, és megadta nekem azt az érzést, amitől úgy éreztem magam, mintha minimum az egyetlen nő lennék a világon. Imádtam ezt az érzést, ez volt az egyetlen dolog, amiben úgy éreztem, hogy Theo jobb mint Szabi, és valahogy ebbe az érzésbe kellett kapaszkodnom ahhoz, hogy legyen egy józan érvem arra, miért is nem maradtam Debrecenben.
Aztán a fiú kezei rákeveredtek a farmerem gombjára, hamarosan pedig éreztem, ahogy meglazul a nadrágom dereka. Hirtelen kilöktek a biztonságos zónámból, a csitris énem elpárolgott, én pedig teljesen kiestem a szerepemből. Az addigi őrjítő érintések már csak kényelmetlenné váltak, a fiú ujjai pedig a melltartóm csatján egész konkrétan kínossá. A kudarctól félő énem próbálta elmagyarázni, hogyha most megálljt parancsolok, akkor talán elveszítek mindent, és egy szánalmas senkivé válok, de az a felem, ami elég büszke volt az önálló döntésre erősebbnek bizonyult, és arra ösztökélte kezeimet, hogy arrébb tolják a fiút.
- Sajnálom, de ez még nekem korai – nyögtem be a világ legklisésebb lekoptató szövegét.
- Öhm – vesztette el a fonalat Theo, miközben kínosan beletúrt a hajába – azt hiszem, kissé félreértelmeztem a dolgokat...
- Nem volt túl nehéz dolgod félreértelmezni – sütöttem le a szemeimet. - Tényleg sajnálom, és remélem nem értesz félre, mert nem te vagy a korai, csak még nem szeretnék tovább menni – magyarázta össze-vissza.
- Ahogy érzed, ez a te döntésed – bólintott Theo. - Viszont kezdem úgy érezni, hogy hülyítesz, ettől a mostanitól függetlenül – tette hozzá. - Ott hagysz minden szó nélkül, lelépsz Szabival Debrecenbe, visszajössz, úgy teszel, mintha mi sem történt volna. Te magad se tudod, hogy mit akarsz, és így igen nehéz – sóhajtott fel, majd feltápászkodott és egy „jó éjszakát” keretében elvonult a szobájába.
Természetesen pocsékul éreztem magam, és bár a fiú nem hiszem, hogy azzal a céllal mondta amit, hogy lelkiismeret furdalásom legyen, mégis sikerült elérnie. Úgy váltogatom a nézőpontomat, mint más a zenelejátszóján a számokat. Ez nevetséges...
Végül bevonultam a szobámba, majd magam se tudom, hogy miért, benyomtam a kettes gyors hívót a telefonomon. Bár talán egy picit vágytam rá, hogy egy géphang közölje velem, hogy a hívott fél nem elérhető, pontosan tudtam, hogy bár talán tízből nyolc embernek lenyomná a telefont, én a közé a kettő közé tartozom, akinek felveszi, mert aggódik a késői hívás miatt.
- Baj van, Baba? - igazodott be a sejtésem, mikor meghallottam Szabi kissé rekedtes hangját.
- Nem, nincs semmi baj – szögeztem le gyorsan. - Igazából nem is tudom miért hívtalak, felkeltettelek, mi?
- Hajnali egy óra van, Baba, és egész nap fenyőfákat cipeltem... szóval igen, fel – jött a válasz Szabis stílusban. - Ha most kitalálod, hogy nem akartál semmit, akkor megőrülök. Szóval, miért hívtál?
- Aj, ez így nagyon kínos – húztam el a számat. - Szóval, ne nevess ki!
- Kezdek aggódni.
- Tehát arról van szó, hogy szóval... szerinted az ciki, ha izé, nos hát. Aj, ezt talán Vivivel kéne inkább megbeszélnem.
- Mégsem őt zaklatod hajnali egykor a hülyeségeddel, most meg már érdekel, szóval mondjad – intett le. - Mi ciki?
- Tizennyolc éves vagyok, és még nem voltam együtt senkivel, úgy – nyögtem ki, mire a vonal végén olyan döbbent csend állt be, hogy egy pillanatra azt hittem megszakadt a telefon.
Szabi azt hiszem kivételesen nem tudta, hogy mit mondjon, gyanítom őt is sokkolta, hogy mennyire kínos hajnali beszédtémát sikerült kitalálnom. Talán egy ideig még az is megfordult a fejében, hogy szívatom, de gyanítom rájött, hogyha így lenne, akkor már elröhögtem volna magam. Bár a fiú nem látott, így is vörösbe fordult a fejem a saját kérdésemtől, és bár csábító volt a gondolat, hogy lenyomom a telefont, már érdekelt a válasz.
- Mivel érdemeltem ezt ki? - sóhajtott fel Szabi. - Lekoptatok minden lányt, mielőtt lelkizni akarnának, erre a legjobb barátom hajnali egykor bedobja a világ legkínosabb kérdését – jegyezte meg, de hála istennek hangjában szórakozottság bujkált, így nem éreztem késztetést arra, hogy elássam magam. - Szóval nem, nem ciki. Ez csak annyit jelent, hogy remekül végeztem a munkámat – röhögött fel.
- Annyira hülye vagy Szabi! - nevettem el magam.
- Te vagy a lökött! - vetette ellen. - Viszont most már érdekel, hogy miért is merült fel benned ez a kérdés? Nagyon remélem, hogy a válaszban nem szerepel egy olasz majom neve – tért rá rögtön arra a részre, ami őt érdekelte a történetből.
- Hát, az egész onnan indult, hogy hallottam ma őt és Kristófot, ahogy rólam beszéltek, és talán kicsit túlkombináltam a dolgot. Theo nem akart semmit, erre kicsit félreértelmezhető jeleket küldtem, mire persze már akart valamit, de mielőtt eljött volna az a rész leállítottam, és bár ezt elfogadta, azért azt megtudtam, hogy kezdi unni a határozatlanságomat. Erre meg eszembe jutott, hogy talán soha nem lesz senki, akivel hát... érted – magyaráztam roppant érthetően.
- Tudtam, hogy nem szabadott volna feltegyelek téged arra a vonatra – ciccegett a srác. - Mindenesetre azt hiszem eljött az idő, hogy kicsit elbeszélgessünk arról, hogy hogyan is lesz a kisbaba – nyögte be.
Kész. Kifeküdtem a röhögéstől, és bár Szabi még magyarázott valamit arról, hogy nem a gólya hozott, ő se bírta sokáig, és körülbelül két perc ment el úgy, hogy egyikünk se tudott megszólalni a nevetéstől. Értékeltem, hogy legjobb barátom elvette a beszélgetés élét, még akkor is, ha cserébe lezsibbadtak az arcizmaim a röhögéstől.
- Szóval nem a gólya hozza? - játszottam a meglepettet.
- Megértem, ha így elsőre nem érthető. Ha gondolod nagyon szívesen tartok gyakorlati órát – jött elő a perverz humora, mire csak megforgattam a szemeimet.
- Mondtam már, hogy javíthatatlan vagy?
- Minden beszélgetésünknél elmondod – válaszolt szórakozottan. - De tudod, ebben rejlik a sármom.
Még egy darabig beszélgettünk, egész konkrétan már fél hármat mutatott az óra, mikor egy gonosz kis hang jelezte, hogy elfogy az egyenlegem. Bár Szabi felajánlotta, hogy visszahív, hagytam, hogy menjen aludni, hiszen rá másnap – vagy már aznap – várt jó néhány fenyőfa, és nem vettem volna a lelkemre azt a katasztrófát, ha a fáradtsága miatt néhány tűlevél belemegy a hajába.
Ó, basszus, levágódott az áram! Mármint most, nem aznap este... Meg kell néznem a biztosítékot, ráadásul le fogok merülni, úgyhogy ne haragudjatok, de a bejegyzésnek most vége, és a folytatást hozom, amint tudom. Aj, gyűlölöm a sötétet, ráadásul egyedül vagyok itthon! Mi van, ha rám támad a baltás gyilkos? Jaj, szívinfarktust fogok kapni... nem akar valaki átjönni, hogy ne legyek egyedül? Mondjuk azt hiszem, ha most jönne egy idegen, hogy velem aludna, akkor kivetném magam az ablakon. Oké, tényleg megnézem azt a biztosítékot. Egyáltalán hol van a biztosíték? Pf, ez férfi dolog!

22 megjegyzés:

  1. Drága Naomi!

    Huhh, hát ez a rész is fantasztikus lett. Örülök, hogy Hanna végre kezd rájönni, hogy mennyire idegesítő ez a huzavona, meg a "Most Szabi vagy Theo?" dolog. Válassza Szabit, aztán kész, ennyi. :D
    Na mindegy, szóval imádlak, és kicsit hiányzik már Szabi,úgyhogy a következő részben extra cuki beszólásokat kérek tőle. :D <3
    #TeamSzabi
    #TeamNaomi
    #TeamWinterNotes

    ölel: Franciska <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Franciska! :)
      Örülök, hogy tetszett a rész, ahogyan annak is, hogy sikerült egy kicsit visszavenni Hanna folyamatos agyalásából :D
      Hidd el, nekem is kínszenvedés volt Szabi nélkül elfogadhatót alkotnom, de ígérem, a következő résznek Szabi már aktív tagja lesz, úgyhogy kitartás :) Igyekszem hozni jó sok extra cuki beszólást :)
      Köszönöm, hogy írtál <3

      Törlés
  2. Várj,várj,várj!A kisbabát nem a gólya hozza? :O Összedőlt bennem egy világ! Amúgy viccet félretéve a nagymamám szerintem hülyének nézett amikor úgy röhögtem mint akivel baj van...hupszi ^^" Szabitól meg várom a rengeteg cuki beszólást!!!Aljj messze van még jövő hét :(
    #TeamSzabi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De, természetesen a gólya hozza, csak Szabi lökött :D
      Meg tudom érteni ezt a hülyének nézős dolgot, sok esetben nálunk is előfordul. A különbség, hogy én saját magamon szórakozom remekül, amiért duplán idiótának néznek, de hát ennyi belefér :D
      Szabi hozni fogja a formáját, ezt megígérem! Kitartás, gyorsan eltelik ez a hét! <3

      Törlés
  3. Szabiiiiiiiii!!!!! Gyere és segíts Ha n na na K!! Most :D

    VálaszTörlés
  4. Jajj, Szabi még hajnalban is eszméletlenül aranyos :3 Még egy ok hogy várjam a szombatokat! Mindenesetre most is nagyon várom, iszonyat jó lett *-* <3 #TeamSzabi <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, Szabi időtől függetlenül cuki :D A következő rész azt hiszem minden #TeamSzabi rajongó nagy kedvence lesz, úgyhogy tényleg megéri várni :)

      Törlés
  5. Isteneem!Nem tudom mit írjak...Mindenre számítottam csak erre nem,kíváncsi vagyok mi lesz ebből.Alig várom a folytatást! #TeamSzabi!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Néha én magam se tudom, hogy mire számítsak, bár most kivételesen összeállt a fejemben a teljes következő rész :)
      Kitartás, hidd el, megéri várakozni a folytatásra, mert egy igazi #TeamSzabis rész jön :)

      Törlés
  6. Már nagy várom a folytatást! Nagyon jó lett! Imádom!<3 És Hát #TeamSzabi!!:)
    Amúgy vár egy Díj!:) http://austinstoryforever.blogspot.ro/2016/02/dij.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egy hét is jön a folytatás, kitartás :)
      Örülök, hogy tetszett a rész! A díjért nagyon hálás vagyok, elképesztően jól esik, hogy gondoltál rám és a blogomra. Amint lesz időm kiteszem, de még így is egy csomó díj feltételeivel lógok :) Még egyszer köszönöm! <3

      Törlés
  7. Juj...❤
    Nem rosszból de emgem ez a mostani rész
    annyira nem fogott meg föleg az eleje a vége már jó volt...
    Csak nem jó hogy Szabi távol van 😢

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Nagyon örülök, hogy őszintén megmondod a véleményed, teljesen meg tudom érteni. Szabi nélkül kissé üres a rész, én magam is rengeteget szenvedtem ezzel, valamint az előző fejezettel. Viszont hidd el, hogy a későbbiek alakulásához ezekre a kicsit talán egysíkúbb részekre is szükség volt. A folytatásban pedig jön Szabi, úgyhogy ígérem, javulni fog az izgalom szint <3

      Törlés
    2. 😄😃❤
      Köszi!!!
      várom...
      #TeamSzabi

      Törlés
  8. Najo #teamszabi
    Annyira figyelmes volt hoy nem oltottale Hannat hanem teljesen vicesse tette
    Nagyon varom mar hogy jojjon^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szabi azért tudja, hogy mikor kell poénnal elütni egy témát :) Kis cuki, én is imádom, ami így íróként talán nem a legszerencsésebb, de hát így alakult :D
      Sietek a folytatással <3

      Törlés
  9. Istenem, de jó rèsz lett! Imádom, ahogyan írsz <3 Várom a köviiit! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök nagyon, hogy tetszik a stílusom, ennél nagyobb elismerést nem igazán lehet kapni! :) A következő rész hétvégén érkezik <3

      Törlés
  10. Szabi annyira aranyos :* várom vissza #Teamszabi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, Szabi tud aranyos lenni, ha akar :D A következő részben jön <3

      Törlés
  11. Várom már Theo mikor szerzi meg igazán Hanna szerelmét . Lehetne már 18 jelenet köztük. nagyon tetszik ez a rész mint többi siess kövivel és sokáig olvasnám fantasztikus ez

    VálaszTörlés