#Két hét szünet...

2016. január 28.

Sziasztok! :)

Azt kell mondjam, hogy szomorú hírrel jövök, de remélem, hogy meg fogjátok érteni...
Szóval őszinte leszek. Összesen fél oldal van meg a következő fejezetből, és nem sok esélyt látok rá, hogy ez tetemesen megnőjön az elkövetkező két napban. Igazság szerint szerintem ott hibáztam, hogy ennyire kevés tartalék résszel indítottam el a blogot, és nem mértem fel, hogy a végzős évemben mennyire le leszek kötve tanulásilag, szakok után való keresgéléssel, nyíltnapokra járással, és akkor még mellette van a szabadidő. Utóbbi mondjuk nálam elsősorban az írás, de az utóbbi időben igyekszem kicsit több sportot is vinni az életembe, és hát ezek mellett valahogy csak egy-egy sorra futja.
Annyit kérnék Tőletek, hogy adjatok nekem két hét szünetet. Két hetem van feltölteni a különféle okmányokról készült képeket az érettségihez - illetve megkeresni őket, mert néhány éve ki az isten gondolta át, hogy egy jól elzárt fiókba kéne őket rakni... - , annyi idő alatt kell kitalálnom, hogy mégis hova megyek, hogy adom le a jelentkezésemet, és miből megyek emelt szinten. Ez a két hetem nagyon zsúfolt les, mindenfelé fog járni az agyam, és úgy érzem, hogy így se terjedelemben, se minőségileg nem kapnátok azt a történetet, amit én ki szeretnék adni a kezeim közül. Szóval két hét szünetet kérek szépen! :)
Mielőtt azt hinnétek, hogy ez egy újabb "szünettel indul, aztán bezár" dolog, szeretném hogy tudjátok, hogy már látom magam előtt a sztori végét, és mikor már látom magam előtt, olyankor nem hagyom félbe. A Summer Notes is kerek lett, a Winter Notes is az lesz, ezt megígérem!
Remélem, hogy megértitek! <3
Naomi L.Price

11 megjegyzés:

  1. 😢😯😞😭
    Átérzem hidd el de nagyon sajnálom!
    de veled vagyunk még a vizsga időszakba is! ❤😍😘

    VálaszTörlés
  2. Hajrá, menni fog az az érettségi, és fel is vesznek :* Sok sikert hozzá :3

    VálaszTörlés
  3. Sok sikert a vizsgához drukkolok hogy minden jól menjen :) Remélem azért kibírom az újabb bejegyzésed nélkül bár ezt nem tudom garantálni ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :)
      Hétvégétől már újra heti rendszerességgel jönnek a részek! <3

      Törlés
  4. Hali:). Csak annyit szeretnek kérdezni, hogy kb mikor lesz lesz az uj rész?:)
    A vizsgaid jok lettek?:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Ez még csak az érettségire való jelentkezési kavalkád volt, de sikerrel vettem az akadályokat, kezd körvonalazódni a jövőm :D
      Hétvégétől újra hetente jönnek a részek! <3 Köszi az érdeklődést! :)

      Törlés