David szemszög

2015. november 30.
Sziasztok! :)
Egyszer régen még beígértem egy David szemszöget, ami ezennel megérkezett. Kicsit többet megtudtuk Szösziék jövőjéről, illetve az is kiderül, hogy David hogyan reagált arra, hogy ejtették...
Jó olvasást, és ha időtök engedi, hagyjatok nyomot magatok után!
 
Jaj, Szöszi! Néha még nálam is makacsabb vagy, ami azért szar ügy, mert ilyenkor kénytelen vagyok én félretenni a büszkeségem… Bár gyanítom ennyi nem elég, azért jelzem, hogy roppantul sajnálom, amiért az engedélyed nélkül elolvastam a Nyári Bejegyzéseket. Jó, igazából egyáltalán nem sajnálom, de ezt azt hiszem te is jól tudod. Meg különben is! Mikor az ember meglátja a képernyőn a nevét közvetlenül olyan szavak társaságában, mint fehér nemű, meg félmeztelen, igen ritkán tudja az irányítása alatt tartani az önuralmát. Utóbbiból pedig nekem amúgy sincs sok, így hát valahogy a kezem rákeveredett az egérre, majd csak egy kattintás az első bejegyzésre, és huss, már a végére is értem. Ezután hibáztam, hiszen simán csak el kellett volna raktároznom a fejemben a sorokat, amiket a közös nyarunkról írtál, csak hát nem bírtam ki, hogy ne idézgessek a sztoriból sorokat, így igen hamar összeraktad a képet…
Hogy fair legyen a dolog, most én következem. Bár már régen volt, ezúttal lehetőséget kapsz arra, hogy beleláss az utánozhatatlan, ellenállhatatlan és roppant mód tökéletes David Hamilton fejébe – akinek a nevét amúgy túlontúl sokszor emlegetted a seggfej társaságában. Micsoda modor ez Szöszi? – Azért azt leszögezem, hogy tőlem nem várhatsz olyan nyálas sorokat, mint amikkel te teleírtad a saját változatodat, ugyanis egyfelől, ha megkínoznak se tudok mindenféle marhaságról metaforát írni, másrészt pedig egyáltalán nem illik bele az imidzsembe, úgyhogy érd be a végtelenül egyszerű fogalmazásstílusommal.
Azt is tisztázzuk már az elején, hogy képtelen vagyok húsz teljes fejezetet írni, mert egyrészt régen volt, másrészt pedig szeretném, ha még ma rendeznénk a sorainkat, így most csak egy rövidített változatra futja. Úgyis elég néhány oldal, hogy levegyelek a lábadról, mert hiába nem akarod beismerni, tökéletesen kiigazodom rajtad. Már akkor tudtam, hogy hogyan menjek az idegeidre, mikor először rám nyitottad az ajtót, azóta pedig csak tökéletesítettem a technikámat. Szóval rettegj Szöszi, mert még soha nem voltam ennyire az elememben!
Arra gondoltam, hogy én ott folytatom, ahol te abbahagytad. Miután csúfosan lekoptattál a reptérnél. Tudom, tudom, nem úgy lett megírva, meg egész egyszerűen nem tudtam félretenni a mindent kiélvezni akaró énemet, meg bla-bla-bla, mindenféle lányos szöveg. Azok után, hogy életemben először kikosaraztak, azt kell, hogy mondjam, meglehetősen letaglózódtam. Mármint határozottan nem voltam ahhoz hozzászokva, hogy valaki engem utasítson vissza. Döbbenten meredtem utánad, miközben a levegőben még ott úszott a samponod semmivel sem összetéveszthető illata. Egyre távolodtál, míg egy idő után teljesen elvesztél a reptéren hömpölygő ember rengetegben, és hiába vártam, hogy egyszer csak felém rohanva a nyakamba vesd magad, majd biztosíts arról, hogy minden oké közöttünk, szokásodhoz hűen a szöges ellentétét csináltad annak, mint én azt akartam.
- Nem akarlak elkeseríteni hős szerelmes, de ez a lány lekoptatott – szólalt meg váratlanul az őr, aki hajlandó volt bemondatni a hangosbemondóba, hogy gyere az ellenőrző kapuhoz.
- Bemosok egyet seggfej! – Oké… van valami abban, hogy nem a legbájosabb a stílusom.
- Szép dolog ez a szerelem –ironizált a pasas, akinek határozottan nem tűnt fel, hogy roppantul nem vagyok vevő a cinizmusára.
Nem is tudom mi ütött belém, egész egyszerűen zavart, hogy nem vagy ott. Zavart, hogy képes voltál elsétálni, zavart, hogy bár azt mondtad, hogy te többet akarsz, mégis távoztál. Hogy magasabb szintre helyezted a büszkeségedet, hogy te képes voltál józanul gondolkodni. Hogy te el tudtad rendezni magadban a dolgokat, hogy egész egyszerűen átláttad a helyzetet, és hogy képes voltál belátni, hogy ez most még nem opcionális. Ott hagytál néhány talánnal, üres esélyekkel, és egész egyszerűen fogalmam sem volt arról, hogy mit akarok. A fejemben folyamatosan a szavaid kergették egymást, az előttem álló őr meg csak viccelődött a helyzeten, egészen addig, amíg nem kapott egy remekül irányított bal horgot. Na, ekkor hívták rám aznap először a rendőrséget…
Egy régi ismerősünkbe botlottam a rendőrőrsön, Habat nyomozó tárt karokkal fogadott, talán még meg is ölelgetett volna, ha nem égett volna az emlékezetébe az a tengerparti este, amikor meglehetősen hiányos öltözékben talált minket egy lopott jetski társaságában. Mondjuk, gyanítom, ezt te sem felejted el egykönnyen, mert azért a felsőtestem, az nagyon ott van. Na meg másom is, de ebbe ne menjünk bele…
- Ezúttal minek köszönhetem a találkozást? – fordult felém a nyomozó.
- Önuralomvesztés? – kérdeztem vissza, mire a férfi csak lemondóan megcsóválta a fejét.
- Egy hívás, ha érted jönnek, mehetsz! – legyintett, majd a telefon felé bökött.
Malody-t nem igazán akartam tárcsázni, mert határozottan híján álltam már a dobásokkal. Ráadásul volt egy olyan érzésem, hogy nem egészen azzal az indokkal távoztál, mint ami valójában történt, úgyhogy jobb ötlet hiányában Tony-ra esett a választásom.
Ezek után kaptam egy teljes órányi gondolkozási időt egy cellában, ami hát annyira nem jött jól, ugyanis minél többször jutottál az eszembe, annál idegesebb lettem. Fel-alá járkáltam az alig néhány négyzetméternyi helyiségben, hol téged átkoztalak, hol Olivert, hol magamat, hol pedig Musztafa-t, annak ellenére, hogy kivételesen semmiről tehetett. Ő szimplán csak egy pöcs, akit bármikor képes vagyok szapulni, és remekül meg tudom csillogtatni a szókincsemet kedvesebbnél kedvesebb jelzők terén, ha azokat a fiú neve előtt kell felsorolnom.
- Jöttek érted! – lépett egyszer csak a cella elé a nyomozó, nekem pedig a többes számtól menten felszaladt a szemöldököm.
Nem túl nyugodt idegállapotban sétáltam ki az őrs váróterméhez, és már épp megnyugodtam volna, hogy Tony és Olivia jöttek értem, amikor kinyílt a vendégmosdó ajtaja, és a világ legnagyobb tetve lépett ki rajta. Akaratlanul is megálltam, minden izmom megfeszült és tekintetem olyan éberen meredt az előttem álló seggfejre, mint ahogy a leopárd bámul… - nem nem, csak azért sem kapsz semmilyen hasonlatot.
- Két másodperced van eltűnni – adtam Oliver tudtára.
- David, nem volt semmi extra. Nyugodtan elszórakozhatsz vele a nyár hátralevő részében, nem áll szándékomban megtartani magamnak – közölte. – Annyira nem volt nagy szám, bár ha nincs ellenedre, azért egy ismétlő körre beneveznék…
Egész egyszerűen elszállt az agyam. Hiába tudta Tony, hogy neki fogok rontani Olivernek, képtelen volt megállítani. Még Olivia jelenléte sem volt elég erős ahhoz, hogy visszafogjam magam, így igen hamar rávetettem magam egykori legjobb haveromra, és mérlegelés nélkül ütöttem, ahol csak értem. Feltett szándékom volt arról gondoskodni, hogy úgy átrendezzem az arcberendezését, hogy az összes világon lévő lány meneküljön előle, ha meglátja, nemhogy még ismétlő körökön gondolkodjanak. Legszívesebben kitéptem volna a nyelvét, és feldugtam volna a… - oké, mellőzük a csúnya szavakat -, de kénytelen voltam beérni a végelláthatatlan püföléssel. Oliver próbált védekezni, de ezúttal esélye sem volt. Amúgy is én szoktam az ilyen bunyóinkból előnyösebben kikeveredni, de ezúttal hiába vitt be egy ütést, meg se éreztem. Hajtott az adrenalin, nem tudtam normálisan gondolkozni, mindössze két dolog cikázott a fejemben, amire a testem automatikusan agresszióval felelt: „És képzeld, valóban veszett jó az ágyban”, illetve „Egy ismétlő körre beneveznék”. Nem is tudom melyik zavart jobban, mindenesetre a tudat, hogy beverhettem annak a képét, aki miatt távoztál jó érzéssel töltött el. Agyam egyik rejtett zugában hiába tudtam, hogy Oliver akciója szimplán csak előrébb hozta az elkerülhetetlent, sokkal könnyebb volt a fiút okolni önmagam helyett. Minden egyes ütés feloldozott, majd újabb indulatokat szabadított fel, ami újabb ütéshez vezetett. Ördögi kör volt, a végtelenségig tudtam volna verni az alattam fekvő srácot.
Végül persze leválasztottak róla, és egy újabb órát tölthettem a hűvösön. Tony valahogy hazatámogatta a félig eszméletlen haverját, míg Olivia teljesen magába zuhanva ült a váróban, hogy leteljen a rám kiszabott lenyugodási óra. Este még együtt mentünk haza, de néma csenden sétáltunk egymás oldalán, másnap pedig minden haverom hazautazott. Malody érezte, hogy történt valami, sorra törtem össze a tányérokat, küldtem el a fenébe mindenkit, illetve idegesítettem a mellém beosztott lányt, amiért az egész egyszerűen alkalmatlan volt arra, hogy helyettesítsen. Már ott rossz ponttal indult, hogy nem voltak olyan hosszú, szőke tincsei, mint neked, de hogy még a cinizmust sem értette, az mindenen túltett. Egész egyszerűen a világ legunalmasabb embere volt, és még azzal a gondolattal se tudtam nyugtatni magam, hogyha visszamegyek a szállodai szobába, akkor végre ott leszel, és némi színt viszel az egyébként unalmas nyári munkába.
Ez most igen nyálasra sikeredett, de lépjünk túl rajta! Nem fogok hazudni neked Szöszi, amikor vége lett a nyárnak, akkor elengedtelek téged is. Leszálltam a hajóról, és hirtelen helyre billentek a dolgok. Az agyam elfogadta, hogy amúgy is vége lett volna a kettőnk közötti dolognak, hogy hiába nem szeretem bevallani, de tévedtem. Igazad volt, mikor azt mondtad, hogy csak azért akarom, hogy vissza gyere, mert máshogy számítottam, és mikor ezt képes voltam beismerni, sikerült is túllépnem rajtad. Akkor már nem az a lány voltál, aki ejtett, már nem akartalak csak azért magamnak, mert úgy éreztem nem lehetsz az. Te voltál a nyári kalandom, akivel olyan jól éreztem magam, mint soha senkivel. Te voltál az a lány, aki kellően ironikus volt hozzám, akit egyszerre tudtam kiborítani, és egyszerre tudtam tőle a falra mászni. Egy végtelenül szórakoztató és kedves emlék maradtál, de egész egyszerűen elmúltál…
Nem igazán szoktam neked arról mesélni, hogy mi is történt abban a három évben, amíg nem találkoztunk, de most azért néhány szó erejéig. Egész egyszerűen kiéltem magam. Jöttek a lányok, sok egyéjszakás kaland, de legalább a kilencven százalékának nem emlékszem a nevére, a többire is csak azért, mert egytől-egyig Anna volt az összes. Nem mondom azt, hogy nem gondoltam néha rád, mert rengetegszer eszembe jutottál. Elég volt ránéznem a hajzselére, hogy lássam magam előtt a fintorodat, amivel mindig megajándékoztál, amikor túl sokáig időztem a fürdőben. Minden szőke lányban téged akartalak felfedezni, és őszintén szólva csalódott voltam, mikor nem te voltál az. De ahogy jött a gondolatod, úgy el is tűnt.
Utána pedig eljött a nap, amikor újra találkoztunk. Nem fogok hazudni, feltett szándékom volt, hogy leönts magad a kávéval, annak ellenére, hogy nem láttam, hogy te vagy az. Ott sétált egy rövid szőke hajú lány, kezében két kávéval, magas sarkúban. Gondolkodás nélkül bőgettem fel a motort, és automatikusan felkúszott az arcomra az a vigyor, amitől te csak a szemeidet forgatod. A lány elugrott, én pedig röhögve mentem volna tovább, mikor a forgalom zajának ellenére, fülemet megütötte az az egy szó, ami egyes egyedül téged juttatott eszembe:
-  Seggfej!
Reflexből tapostam bele a fékbe, majd mikor feléd fordítottam a motort, már kétségem se volt afelől, hogy három év után újra összehozott minket a sors. Bár még mindig azt hiszed, hogy a bosszantásod végett mentem olyan lassan feléd, ki kell, hogy ábrándítsalak. Egész egyszerűen hosszan akartalak nézni, látni akartam mennyit változtál, fel akartam magamban jegyezni azokat a tipikus Szöszis vonásokat, amit minden lányban hiányoltam, aki az évek során megfordult az ágyamba. Hidd el, jó sokan voltak, de valahogy mindből hiányzott az a grimasz, az a rosszalló nézés, az a hitetlen szemforgatás, az a pimasz, mégis végtelenül kedves mosoly.
- Na, mi van vadbarom? Rájöttél, hogy a zebra nem az olyan hülyéknek van fenntartva, mint te?
Annyira hiányzott…
- Ugyan Szöszi, így ismersz?
Imádtam nézni, ahogy egész egyszerűen összeomlasz előttem. Hogy hiába az a végtelenül csípős nyelved, beléd akadt a levegő, hogy egész egyszerűen nem hiszed el, hogy három év után ott állok előtted. Annyira védtelen voltál abban a pillanatban Szöszi, leomlottak a védő bástyáid, és hirtelen a reptéren éreztem magam. Ott láttalak utoljára ennyire kiismerhetőnek, ott éreztem azt, hogy tényleg azt mutatod, amit gondolsz. Ezúttal pedig biztosan tudtam, hogy nem hagyom, hogy egy monológot követően távozz. Hála páratlan stílusomnak, és soha el nem múló sármomnak pedig így is lett. A kedvenc mondatom a te szádból, hogy: Tudod, az a szombat fene messze van… Anyám, milyen rohadt szexi voltál! Már elnézést.
Azóta pedig egész egyszerűen vagyunk. Két hét se kellett, hogy kirúgjanak téged a munkahelyedről, mert hát előfordulhat, hogy mikor nálad aludtam, olyankor késtél néhány percet. Esetenként órát… sőt, egyszer azt hiszem egy komplett napot, de arról tényleg nem én tehettem, hogy nem nyílt ki a hálószoba ajtó. Én csak remek megoldást találtam a hirtelen ránk zúduló idő eltöltésére.
Bár nem szép dolog a részemről, de rohadtul örültem annak, hogy kirúgtak. Ez jelentette az egyenes utat abba az irányba, hogy hozzám költözz, és végre valahára nem választott el minket háromnegyed órányi autóút. A költözésed persze nem sikerült zökkenőmentesen, hiszen ha te benne vagy valamiben, az soha nem úgy megy, mint a legtöbb embernél.
Emlékszem, mikor átmentem hozzád, hogy elvigyem az első kör dobozhalmot, teljesen el voltál úszva. Természetesen egy csomag sem volt készen, találomra hajigáltad be a cuccaidat egy-egy dobozba, aminek amúgy a fele nem is talált be, mert pocsékul célzol, de ez máskérdés. Észre se vetted, hogy megjöttem, egészen addig, míg ki nem repült a kezedből a szendvicsed az össze-visszadobálás közepette, és nem vágott egyenesen homlokon. Te pedig mégis mi a fenéért ennéd úgy a zsemlét mint bárki más, neked tele kell nyomnod majonézzel meg ketchuppal a lekváros kenyeret – továbbra is gusztustalan -, ami aztán roppant kecses módon folyt végig az én arcomon.
- Jesszusom, ne haragudj! – kaptad kezeidet a szád elé, majd már álltál is fel, hogy oda gyere, de egy doboz az utadat állta, így igen hamar kiterültél a parkettán. – Innen legalább nincs lejjebb – dünnyögted magad elé, amit nem bírtam ki röhögés nélkül.
- Nem vagy egy kicsit szétszórt, Szöszi? – érdeklődtem, miközben közelebb sétáltam hozzád.
- Én? Soha… - nevettél fel.
- Van egy olyan érzésem, hogy ma még nem költözöl át.
- Már mindjárt kész vagyok – ültél fel, de elég volt körbenézned, hogy belásd, még minimum kétnapi pakolás áll előttünk. – Oké, lehet tényleg holnap lesz ebből. Felhúzol? – nyújtottad felém a kezed.
Automatikus állítottalak talpra, illetve csak állítottalak volna, mert te persze azonnal megrántottál, így igen hamar én is a parkettán találtam magam. Nevetve húztál közelebb magadhoz, és már szinte éreztem ajkaidat az enyéimen, mikor egyik ujjaddal váratlanul letörölted az arcomról a majonéz-ketchup-lekvár egyveleget, és roppant kihívó tekintettel leszopogattad az ujjhegyedről a szósz kavalkádot.
- Hm, isteni – öltötted ki a nyelved.
Naná, hogy azonnal fordítottam a helyzetünkön, és amint elfeküdtél alattam a parkettán, behoztam az ajkaink közötti távolságot. (Ne haragudj, de a csókelemzésre nem visz rá a lélek, az már nagyon-nagyon gáz lenne a részemről, úgyhogy átadom a lehetőséget arra, hogy elképzeld, mégis milyen volt).
- Aljas játékot játszol Szöszi – súgtam, mire csak ártatlanul megrebegtetted a szempilláidat.
- Tanulok a mestertől – vigyorodtál el.
- Határozottan remek munkát végeztem – könyveltem el magamban.
A pakolással persze nem sokáig jutottunk, mindössze egy folt lett tiszta a parkettán estig, de hát a legkisebb is számít. Mivel az ágyadat már elpasszoltad valami ismeretlen pasasnak, együtt léptünk ki este az ajtódon, majd a kölcsönkért kiskamionnal elmentünk hozzám. A ház amúgy már tele volt a te cuccaiddal, mindenhol Szöszi hajszál, ruhadarabok, ilyen karkötő, olyan nyaklánc, ötezer-hatszázhatvanhat smink cucc, tizenháromezer színű körömlak, meg még egy csomó olyan dolog, aminek a nevét sem tudom. Naná, hogy nem bírtad ki, hogy ne vegyél több cserép virágot a házba, amik egyébként addigra egytől-egyig elszáradtak, mivel egyikünk sem locsolta őket, de legalább elmondhattuk, hogy az autós képeken kívül, növények is díszítik a lakást.
- Oké, azt hiszem, nem jut elég fény a konyha ablakba – jelentetted ki, miközben mutatóujjaddal megbökötted az egyik növény bebarnult levelét.
- Minden bizonnyal ez lehet a gond, nem pedig, hogy messziről elkerülöd a locsolókannát – forgattam meg a szemem, mire te a szokásos vehemenciával kaptad felém a tekintetedet.
- Már miért nekem kéne locsolgatnom a szobanövényeket?
- Ez olyan lányos dolog. Tudod, mi férfiak nem szoktunk hobbiból virágokat nevelgetni a konyhaablakban – jegyeztem meg cinikusan.
- Pedig az igazán bejön a csajoknak. Mindössze egy kertészkötényke, meg egy gumicsizma…
- Komolyan erre indulsz be Szöszi? Kötény, meg gumicsizma? Lehet jobb, ha a szüleidhez költözöl vissza – húztam az agyad, mire persze hozzám vágtad az első kezedbe akadó tárgyat, ami a mosogató szivacs volt.
- A tűzoltók is bejönnek. A sarkon van épp egy állomás. Csupa izmos, magas férfi, akik kísértik a sorsot. Roppant imponáló – merengtél el, és bár tudtam, hogy szórakozol, azonnal biztosítani akartalak arról, hogy minden tűzoltót magam mögé utasítok.
- Tudod, mi van még a sarkon?
- Na, mi? – kérdezted kihívóan. – Sztriptíz bár? – tudakoltad kissé kevesebb magabiztossággal a hangodban, és az arcodról tökéletesen le tudtam olvasni, hogy már félmeztelen, lakkcsizmás, hiányos öltözékű nők kergetik egymást a fejedben.
- Az sajnos nincs, de egy újság székhelye igen, ami hétfőn vár interjúra. 
Annyira édesen döbbentél le, hogy akaratlanul is mosoly kúszott az arcomra. A szemeid kikerekedtek, és csak egy pillantással kérdezted meg tőlem, hogy komolyan beszélek-e. Egy apró bólintással jeleztem, hogy a lehető legkomolyabban, mire igen hamar feledésbe merültek azok az izmos, magas, sorskísértő tűzoltók.
Jaj, Szöszi! Annyi minden jut eszembe rólad, annyi dolog kavarog a fejembe, de az egyik felét azért nem írom le, mert tele lenne olyan jelenetekkel, amik ha illetéktelen kezekbe kerülnek, akkor roppant kompromittálók lehetnek a tizennyolc pluszos besorolás miatt, a másik felét pedig nagyon antipasis lenne leírni. Egész egyszerűen én nem szeretek ilyen nagyzoló, nyálas szavakat mondani, úgy érzem, hogy a közös napjaink folyamán pontosan érzékeltetem veled, hogy mégis mit is érzek irántad. Ezt talán nem is bizonyítja jobban az a hang, amit az ultrahang folyamán hallottunk. Apró, heves szívdobogás, aminek monotonitása annyira megnyugtató, annyira varázslatos. Néhány ütem, ami egész egyszerűen az egekbe repíti az embert.
Tényleg elnézést, amiért elolvastam a bejegyzéseidet, de fontos, hogy tudd, nem változtat semmin. Ha változtatna, akkor hidd el, nem hordanád most a szíved alatt a közös gyermekünket, és nem írnám most neked ezeket a sorokat. Szeretlek, úgyhogy értékelném, ha kiengednél végre a szobából, egyrészt mert rohadtul kell már mosdóba mennem, másrészt pedig ma én vagyok a soron a növénylocsolásban, és nem venném a lelkemre, ha elhervadnának a szegény virágok…

25 megjegyzés:

  1. Jaj annyira hiányzik az egész történet! 😢😭😯😧
    De örülök hogy olvahatam és végérvenyesen lezátad! 😍😘❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is hiányzik, imádtam írni Szöszi és David életét, de nem akartam túlcsavarni. :)
      Örülök, hogy elolvastad, és nagyon szépen köszönöm, hogy írtál! <3

      Törlés
  2. De hiányozni fog!:c <3 Fantasztikus lett, imádom!! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is, de hamarosan jön a Winter Notes Szabival és Theoval :D Na meg persze Hannával... :D
      Örülök, hogy tetszett! <3

      Törlés
  3. Jujjj, ez annyira nagyon jó!!! Istenem, na ez az igazi befejezés. Nagyon jó lett. Sok sikert a Winter Notes-hoz is :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jujj, hát ennek nagyon nagyon örülök :) Hát szerintem az előző volt az igazi, mert hát akkor engedtem kicsit több teret a fantáziátoknak, de most már legalább le lett írva: Szöszi és David boldog, jön a kisbaba, minden Happy :D
      Köszönöm szépen! <3

      Törlés
  4. Úuuuuuuuuristenazannyajajjsokkotkaptambasszus!!! Amikor megláttam a blogos csoportban, hogy kiraktad kissebb szívrohamot kaptam. Még mindig imádom ezt a történetet, és hogy ezeknek ketten gyereke lesz... Hajrá, imádlak

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Imádom az ehhez hasonlatos reakciókat! :D Örülök, hogy tetszett, és hát igen... Miniszöszidavid megérkezik, retteghet mindenki, mert ha csak fele fele arányban örökli David és Szöszi stílusát a kölyök, akkor ott kő kövön nem marad :D
      Köszi, hogy írtál <3

      Törlés
  5. Uriisteeeeen*o* Mikor meglattam h irtal komolyan mondom h kicsurdult a konnyem... imadtam Szösziéket... De remelem h a Winter Notes is ennyire fog tetszeni:$ <3 Ez volt a kedvenc torteneteeem*^* <3333 Sok sikert a Winter noteshoz, biztos h olvasni fogom*o* 💖💖💖❤️❤️❤️

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, azért nem jelentkezem ilyen ritkán, hogy örömünkben sírva kelljen fakadni :D (Jó, mondjuk tényleg eléggé eltűntem :D)
      Nagyon örülök, hogy tetszett a rész, és hogy Szösziék még mindig ekkora rajongótáborral rendelkeznek. :) Kicsit izgultam, hogy David nem lett elég pasis, de hála istennek ezt még nem kaptam emg senkitől, ami határozottan pozitív :D
      A Winter Notes hamarosan érkezik, remélem, hogy tetszeni fog! Én már most imádom Szabit, Theot, és Hannát, úgyhogy bízom benne, hogy Nektek is szimpatikusak lesznek :)
      Köszi, hogy írtál! <3

      Törlés
  6. Wiiiiiii közös kis David és Szöszi, de cukiii omg *0* Eszméletlen lett, mint minden alkotásod ❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Biztos nagyon kis cuki baba lehet, bár hogy kamaszkorában a szülőknek meg fog vele gyűlni a bajuk, az is biztos :D Nagyon örülök, hogy tetszett! <3

      Törlés
  7. Úristen, ez elképesztőn jó lett. :O
    Tudom, le vagyok maradva, már megint túl későn olvastam el valamit, de uhh. Pedig én voltam a Halim-os (még mindig nem tudom ragozni a nevét...), de ez a rész nagyon-nagyon tetszett. Kár, hogy vége van. :/ De legalább van most David (vagy Halim) helyett egy Theo. *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, annyira örülök, hogy tetszett Neked a David szemszög :D Még mindig gondolkozom, hogy kapsz egy különbejáratú Halim szemszöget, de egyelőre nem tudom melyik jelenetről, úgyhogy még eltarthat egy darabig :D
      Én issajnálom, hogy vége van, imádtam írni, de a Winer Notest is elképesztően szeretem! :) Te valahogy mindig azt a srácot szereted, akit a többiek nem, de talán ennél a sztorinál végre Neked lesz igazad :D
      Köszi, hogy írtál! <3

      Törlés
  8. Nagyon tetszik!
    Am Hello!
    Most kommentelek először, de igazábol csak vasárnap találtam ra a blogodra és képes voltam éjfélig olvasni mert annyira nagyon jó!
    Nagyon tetszik a Szöszi&David páros, meg a cinizmis és szarkazmu és a megfogamazás és a történet és minden! Csak az az egy problémám van, hogy nem elég! Legalabbis nekem :D Minden jó könyv vagy történet utanán érzek valami ürességet és ez most sem volt másképp.
    Tehetséges vagy és kreatív! Csak így tovább!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Úristen, nem tudom, hogy hogy kerülte el a kommented a figyelmemet, de elnézést kérek, hogy nem válaszoltam hamarabb! :)
      Nagyon szépen köszönöm a kedves szavaidat, hihetetlenül boldog vagyok, hogy ennyire megfogott a sztori, hogy ilyen gyorsan elolvastad :)
      A sztorit pedig nem szerettem volna túlhúzni, ezért lett ennyi része, de esetleg nézz be a Winter Notes-ba, hasonló témát ölel fel, hátha megtetszik :)
      Köszönöm, hogy írtál! <3

      Törlés
  9. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  10. Nagyon nagyon tetszett a történet :D fantasztikusan írtad meg, ahogy összekapcsoltad a részeket:) nem bírtam letenni még éjjel is olvastam :P tökéletes volt a befejezés csak így tovább :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon, nagyon örülök, hogy tetszett a sztori! :) Köszönöm szépen a kedves szavakat, hihetetlenül boldog vagyok, hogy ennyire pozitív véleménnyel vagy a történetről :)
      Ha gondolod kukkants bele a Winter Notes-ba is, hasonló a téma :)

      Törlés
  11. Annyira imádtam az elejétől a végéig. *-* Nagyon szerettem David és Szöszi kettősét. :)

    VálaszTörlés
  12. Jeszuss, egész nap a Nyári feljegyzéseket olvastam és ahhhww imádom!! Nem tudok betelni Daviddal és Szösszivel <33 Sok puszii. Nagyon szuperül írsz :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jesszus, elvetemült vagy :D Mindenesetre örülök, hogy tetszett a Nyári sztori *-* Köszönöööööm <2

      Törlés